Search Results

Your search for kossuth returned the following results.

A manhattani Kossuth-szobor (Riverside Drive – 113. utca találkozásánál) állítását Barkó Géza, az Amerikai Népszava szerkesztő-kiadója szorgalmazta 1927. kora tavaszán.

IMG_0855 IMG_0869

A jótékony célú pénzgyűjtést a magyar-amerikai civil és egyházi szervezetek irányították, de New York City lakossága is bőkezűen adományozott. Az akció olyan sikeresnek bizonyult, hogy a tervezett mellszobor helyett, teljes alakos, talapzattal ellátott szobor, sőt szoborcsoport lett. James Walker, Manhattan polgármestere szervezte és vezette a szoborállító bizottság munkáját. Sikeresen meggyőzte a város tanácsát arról is, hogy a tökéletes helyszín a Riverside Drive-on lenne.

IMG_0860

Horvai János magyar szobrászművész kapta a hivatalos megbízást, aki a ceglédi Kossuth-szobrot választotta alkotása alapjául. A projekt meglepően gyorsan haladt. 1927. november 5-én elhelyezték az alapokat, s ugyanezen a napon a New York Timesban megjelent a szoborcsoport leírása:

IMG_0862

“A talapzaton álló Kossuth George Washington kardját tartja, melynek másolatát bostoni tartózkodása során ajándékozták a politikusnak. A szobor talapzatánál egy fiatal magyar katona kezet nyújt egy idősödő parasztnak, szimbolikusan jelezve, hogy kiemeli a szolgaságból. A fiatal katona az új, forradalom utáni, míg az idős, a forradalmat megelőző Magyarországot jelképezi. A honvéd zászlaján a felirat: Velünk a szent szabadság istene. A talapzat hátsó részén elhelyezett tábla felirata: Kossuth Emlékmű Bizott­ság, Barkó D. Géza, elnök. 1928. március 15. A talapzat elején pedig a következő felirat olvasható: Kossuth Lajosnak, a szabadság hősének emlékére állították a szabadságszerető magyar származású amerikaiak.”

IMG_0864

A közelgő szoboravatás híre Budapestre is eljutott. Perényi Zsigmond, a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke, Zsényi József, az Amerikai Magyar Társaság igazgatójával közösen felhasználta az alkalmat egy nagyszabású esemény szervezésére. Létrehozták a Kossuth Zarándoklat Társaságot és 500 fős zarándokutat terveztek a manhattani szoboravató ünnepségre. A Társaság több ezer könyvet gyűjtött össze a New Yorkban élő magyar gyermekek számára.

IMG_0859

A zarándoklat hírét nem minden amerikai-magyar fogadta hasonló lelkesedéssel. Felháborítónak tartották, hogy a konzervatív magyar kormány egyáltalán támogatja a szabadgondolkodású Kossuth szobrának felállítását, nem is beszélve a zarándoklat gondolatáról.

IMG_0857

1928. január 10-én a Magyar Tribune vezércikkben próbált elejébe menni a rendzavarásnak. “Hisszük, hogy az amerikai magyarok számára a március 15-i Kossuth-szobor avatás ünnepélyes alkalom lesz. Aki megzavarja ezt a magasztos eseményt, az faragatlan és nem érdemli meg, hogy magyarnak nevezzék. Az Amerikában élő magyarok tekintélye komolyan sérülne, amennyiben antidemonstrációra kerülne sor. Az ellenvélemények kifejezésére más fórumot kell választani.”

IMG_0858 IMG_0863

1928. március 10-én, öt nappal a szoboravató ünnepség előtt, a New York Times közzé tette az ünnepi esemény forgatókönyvét. A magyar delegáció fogadásra és vacsorára volt hivatalos, míg az avatás napján az 59. utcáról felvonulás indult az Ötödik Sugárúton át a 113. utca és Riverside Drive kereszteződéséhez. A ceremónia során a magyarok által hozott földet amerikai földdel keverték össze, majd az urnát a szobor talapzatában helyezték el.

25 ezer résztvevő jelenlétében Perényi Zsigmond báró köszöntőbeszédet mondott. A szobrot Barkó Géza leplezte le huszonnégy ágyúlövés kíséretében. Walker Polgármester Manhattant, Sipőcz Polgármester Budapestet képviselte. A ceremónia rendbontás nélkül zajlott, ám hat hónappal később a Horthy Ellenes Liga ismét felemelte a szavát.

IMG_0856

A gyűjtési akciót korruptnak, a szobrot olcsónak nevezték. Kritizálták a felhasznált bronz minőségét, a művészi alkotás színvonalát, majd felkérték Adolph Wolfe-t, hogy elemezze a szobor állapotát. A művész jegyzőkönyve szerint a szobor olcsó bronzból készült, több helyen öntött vasat tartalmaz, az összeállítás hézagos, így az időjárás foga máris kikezdte. A bronz alakokban található vasat nem galvanizálták, így ezek máris rozsdásodásnak indultak.

1930-ra a szobor állapota siralmassá vált. Ugyan nem veszélyeztetett azonnali összeomlással, a restaurálás nem várathatott tovább. Az alkotást szétszerelték és elvégezték a szükséges javításokat.

Az Upper West Side-on található, felújított Kossuth-szobor a New York-i magyarok március 15-i ünnepségének központi helyszíne már több mint 80 éve.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

A manhattani Kossuth-szobor állítását Barkó Géza szorgalmazta az Amerikai Magyar Népszavában megjelent felhívásában, 1927. kora tavaszán. Annak ellenére, hogy a jótékony célú pénzgyűjtést a magyar-amerikai civil és egyházi szervezetek irányították, New York City lakossága szintén bőkezűen adományozott. Az akció olyan sikeresnek bizonyult, hogy a tervezett mellszoborból teljes alakos, talapzattal ellátott szobor, sőt szoborcsoport lett. James Walker, Manhattan polgármestere szervezte és vezette a szoborállító bizottság munkáját. Sikeresen meggyőzte a város tanácsát arról is, hogy a tökéletes helyszín a Riverside Drive-on lenne.

Horvai János, magyar szobrászművész kapta a hivatalos megbízást, aki a ceglédi Kossuth-szobrot választotta alkotása alapjául. A projekt meglepően gyorsan haladt. 1927. november 5-én elhelyezték az alapokat, s ugyanezen a napon a New York Timesban megjelent a szoborcsoport leírása.

A talapzaton álló Kossuth Washington csatakardját tartja, melynek másolatát bostoni tartózkodása során ajándékozták a politikusnak. A szobor talapzatánál egy fiatal magyar katona kezet nyújt egy idősödő parasztnak, szimbolikusan jelezve, hogy kiemeli a szolgaságból. A fiatal katona az új, forradalom utáni, míg az öreg, a régi, forradalmat megelőző Magyarországot jelképezi. A honvéd zászlaján a felirat: Velünk a szent szabadság istene. A talapzat hátsó részén elhelyezett tábla felirata: Kossuth Emlékmű Bizott­ság, Barkó D. Géza, elnök. 1928. március 15. A talapzat elején pedig a következő felirat olvasható: Kossuth Lajosnak, a szabadság hősének emlékére állították a szabadságszerető magyar származású amerikaiak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A közelgő szoboravatás híre Budapestre is eljutott. Perényi Zsigmond, a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke, Zsényi József, az Amerikai Magyar Társaság igazgatójával közösen felhasználta az alkalmat egy nagyszabású propaganda esemény szervezésére. Létrehozták a Kossuth Zarándoklat Társaságot és 500 fős zarándokutat terveztek a manhattani szoboravató ünnepségre. A Társaság több ezer könyvet gyűjtött össze a New Yorkban élő magyar gyermekek számára.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A zarándoklat hírét nem minden magyar-amerikai fogadta hasonló lelkesedéssel. Felháborítónak tartották, hogy a konzervatív magyar kormány egyáltalán támogatja a szabadgondolkodású Kossuth szobrának felállítását, nem is beszélve a zarándoklat gondolatáról.

1928. január 10-én a Magyar Tribune vezércikkben próbált elejébe menni a rendzavarásnak. “Hisszük, hogy az amerikai magyarok számára a március 15-i Kossuth-szobor avatás ünnepélyes alkalom lesz. Aki megzavarja ezt a magasztos eseményt, az faragatlan és nem érdemli meg, hogy magyarnak nevezzék. Az Amerikában élő magyarok tekintélye komolyan sérülne, amennyiben antidemonstrációra kerülne sor. Az ellenvélemények kifejezésére más fórumot kell választani.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1928. március 10-én, öt nappal a szoboravató ünnepség előtt, a New York Times közzé tette az ünnepi esemény forgatókönyvét. A magyar delegáció fogadásra és vacsorára volt hivatalos, míg az avatás napján az 59. utcáról felvonulás indult az Ötödik Sugárúton át a 113. utca és Riverside Drive kereszteződéséhez. A ceremónia során a magyarok által hozott földet amerikai földdel keverték össze, majd az urnát a szobor talapzatában helyezték el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

25 ezer résztvevő jelenlétében Perényi Zsigmond báró köszöntőbeszédet mondott. A szobrot Barkó Géza leplezte le huszonnégy ágyúlövés kíséretében. Walker Polgármester Manhattant, Sipőcz Polgármester Budapestet képviselte. A ceremónia rendbontás nélkül zajlott, ám hat hónappal később a Horthy Ellenes Liga ismét felemelte a szavát. A gyűjtési akciót korruptnak, a szobrot olcsónak nevezték. Kritizálták a felhasznált bronz minőségét, a művészi alkotás színvonalát, majd felkérték Adolph Wolfe-t, hogy elemezze a szobor állapotát. A művész jegyzőkönyve szerint a szobor olcsó bronzból készült, több helyen öntött vasat tartalmaz, az összeállítás hézagos, így az időjárás foga máris kikezdte.  A bronz alakokban található vasat nem galvanizálták, így ezek máris rozsdásodásnak indultak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1930-ra a szobor állapota siralmassá vált. Ugyan nem veszélyeztetett azonnali összeomlással, a restaurálás nem várathatott tovább. Az alkotást szétszerelték és elvégezték a szükséges javításokat. Az Upper West Side-on található, felújított Kossuth-szobor a New York-i magyarok március 15-i ünnepségének központi helyszíne már több mint 80 éve.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Felhasznált irodalom: Daytonian in Manhattan

Tags: , , , ,

Régi vágyam volt, hogy New Yorkba utazzak, ami meg is valósult szeptember második felében, egy kedves barátom segítségével.

Éppen most repülünk haza a tizennégy boldog nap után, melynek mindegyike jobban sikerült, mint vártuk. Különösen szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire jól kijöttünk Balázzsal, akivel májusban kezdtük meg az út szervezését.

Meglepően gyorsan, két nap alatt kiválasztottuk a repülőjegyeinket és a szállásunkat, a Harlem déli részén, pár sarokra a Columbia University-től. A metrómegálló egy perces sétára volt a lakásunktól, melyet két Fülöp-szigeteki lánnyal osztottunk meg. A tizenkét órás repülőutat követően taxival érkeztünk a szállásra, ahová nem tudtunk bejutni. Így kissé idegesen és telefonálgatva indultak az első percek New Yorkban. A szállásadónk viszont gyorsan megoldotta a helyzetet, minket pedig egy ingyen vacsorával engesztelt ki. Így már aznap kóstolhattunk egy békebeli steaket, Harlem egyik legszuperebb éttermében.

Bár 12 órát utaztunk, és helyi idő szerint éjfél után kerültünk ágyba, aludni mégsem nagyon tudtunk a jetlag miatt. Pár órás forgolódás után, reggel hétkor útnak indultunk felfedezni az ébredező New Yorkot. Kívánságom szerint, egy Starbucks-ban indítottuk a napot, mert szerettük volna, úgy igazán, helyiként felvenni a ritmust. A gyors energiabevitel után, késő estig sétáltunk, nagyokat pihenve, rácsodálkozva a városra. A Central Parkkal kezdtük a látnivalók hosszú sorát, ahol éppen futóversenyt rendeztek. A futás és a triatlon szerelmese lévén megszakadt a szívem, amiért nem vehettem részt a versenyen. Valószínűleg a két és fél órás alvás után képtelen lettem volna szintidőn belül beérni, így maradtam az akklimatizálódásnál. Nagy boldogság volt számomra, hogy nem csak a versenyen, de egyébként is rengetegen futnak a Central Parkban. Muszáj is nekik, mert láthatóan az állandó kényszeres evés az egyik fő programja az ott élőknek. Így nem csoda, hogy a kóros elhízás népbetegség az USA-ban. (A New York-iak jóval egészségesebbek az amerikai átlagnál, melynek több okai is van. Itt olvashattok róla. – a szerk.)

A bűbájos mókusok etetése után jókat mulattunk a hajókázó turistákon, akik evezni próbáltak a csónakázó tóban, kevés sikerrel. Ezután megkerestük a Strawberry Fields-et, ahol John Lennon-ra emlékeztünk, akit a közelben található Dakota-ház 72. utcai bejárata előtt lőttek le.

Meglepően jól bírva, lelkesen sétáltuk végig az egész Central Parkot (a 127. utcától egészen a Time Square-ig jutottunk), melynek nagysága és sokszínűsége teljesen lenyűgözött. Útközben a Guggenheim múzeumot is végigjártuk, melynek sajnos két emelete nem volt látogatható. A Picasso képek azonban kárpótolták Balázst, az impresszionista festmények pedig engem.

A Times Square előtt megtekintettük a cégünk központi irodáját, mely a Broadway-n található. A belépőkártyánk leellenőrzése után a biztonsági őrök hihetetlen kedvesen megmutattak jó pár dolgot, a konyhát, edzőtermet, auditóriumot. Azután boldog mosollyal az arcunkon lefotóztak minket a lobby-ban, a céges logó mellett. Egy gyors Chipotle ebédet követően (mindketten nagy rajongói vagyunk a mexikói konyhának) leültünk a Times Square lépcsőire, a villódzó fények elé, ámulni az óriási tömeget. Míg Balázs sztorizgatott az első New York-i útjáról, én kiszúrtam a híres Disney Store-t, ahonnan csak hosszú könyörgés után tudott kirángatni.

 

Késő délután elsétáltunk a Bryant Parkba. Ez a kis zöld folt az óriási felhőkarcolók között szinte vonzott minket a két hét alatt. Legalább négyszer itt ért minket az este, itt ettük meg a vacsoránkat vagy éppen a kedvenc desszertjeinket.

A második napunkat a Washington Square Parkban kezdtük, ahol megnéztük Will Smith házát, a Legenda vagyok című filmből, valamit a bájos angol utcácskát. Nagy desszertrajongóként (szerencsére Balázs is imádja az édességeket) számos cukrászdát és éttermet is kinéztem, így egy francia cukrászdában folytattuk a napot, pralinés mille-feuille-t falatozva. Teljesen céltalanul bolyongtunk a városban, és így futottunk bele a kívánságlistánk elemeibe: Flatiron Building, Grand Central Terminal és persze az Empire State Building is erre a napra esett.

Körülbelül a harmadik napra birkóztunk meg az időeltolódással, bár még mindig nagyon korán, hat körül keltünk. Kicsit kipihentebben kezdtük meg a harmadik napunkat, mely az egyik nagy kedvenccé vált. Greenwich Village egy új oldalát mutatta meg a városnak. A lépcsős bejáratok és a zöldellő fák között öröm volt elfogyasztani a Magnolia Bakery-ben megvásárolt pekándiós-karamellás sajttortát. Ez a sütemény, akárcsak a Bryant Park vonzott minket.  Életemben még nem ettem ennyire tökéletes sajttortát. A kihagyhatatlan Perry Street (Szex és New York rajongóként, ez természetes volt), valamint a Jóbarátok ház megtekintése után, lesétáltunk a part mentén, egészen az üzleti negyedig. Ezután a Brooklyn Bridge következett.

A számtalan fotó készítése közben eleredt az eső, így bemenekültünk a Sweet Greenbe salátát enni, és a negyedik napra hagytuk az üzleti negyed alaposabb felfedezését. Ide a High Line-on keresztül sétáltunk el, ahol megcsodáltuk a különleges szobrokat és a lenyűgöző kilátást. Ezután megebédeltünk az Így jártam anyátokkal, ’Hamburger nap’ című részének győztes étteremben, a Corner Bistro-ban. Érdekes módon rájöttünk, a budapesti gasztróforradalom elkényeztetett minket hamburger fronton, és pont a hamburgerek országában nem sikerült egy finomat ennünk. Ízlések és pofonok, de nekünk sem a Shake Shack, sem a Corner Bistro nem jött be túlságosan. Itt inkább a húsra fektetik a hangsúlyt (mely kétségkívül isteni és óriási), de mellette íztelen a zsemle, és mindössze egy szelet paradicsomot kapunk. Ha már erre jártunk, megnéztük volna a Chinatown-t és a Little Italy-t is, de innen a tömegnyomor miatt kimenekültünk. A Little Italy-ban akkora fesztivál volt (San Gennaro fesztivál – a szerk.), hogy lépni sem tudtunk. Így a Pearl Street-en keresztül a Wall Street felé vettük az irányt.

A nemzetközi banknak, ahol dolgozunk, nem csupán a Brodway-n, de az üzleti negyedben is van irodája, így első utunk ide vezetett és csak ezután néztünk körül Manhattan déli csücskében. A bika, a Battery Park, a Wall Street, a FED, a Stock Exchange különleges összhangja a végeláthatatlan felhőkarcolók között a csodás rózsaszínű naplementében csak még különlegesebbé varázsolta ezt a napot. A World Trade Center emlékműve és a múzeum óriási hatással volt rám, többször is elsírtam magam a múzeumban és az emlékmű előtt. Utóbbi esetén olyan érzése van az embernek, mintha zokogna minden körülötte, a múzeum fotói, emlékei, az áldozatok visszaemlékezései pedig igazán szívfacsaróak. Valósághűen és meghatóan egyszerre egy páratlan tárlat tanúi lehetünk: a szeretteiket kereső kétségbeesett emberek plakátjai, az eseményeket bemutató videók, hangfelvételek percről percre megtekinthetők itt.

Bár minden nap kedvenccé vált, az ötödik nap lett az egyik legkülönlegesebb. A koránkelés meghozta a gyümölcsét, ugyanis megkóstolhattuk a Dominique Ansel által megálmodott cronutot karamellás fügés ízesítésben. Mondanom sem kell, isteni volt, és szerencsénkre fél kilenckor még bőven volt. A kalóriabomba meglehetősen sokáig kitartott, ugyanis ezen a napon mentünk el a Szabadság-szobrot megnézni a komppal. Órákon át gyönyörködtünk a kilátásban, sétáltunk a szigeten. Itt vásároltam unokatestvéreimnek Szabadság-szobros kulcstartót, amit szerettek volna ajándékba.

 

A múzeumok nem maradhattak ki természetesen, így a hatodik napon kezdtük meg a feltérképezésüket, és a Natural History Museum-mal nyitottuk a sort, melyet az Amsterdam Avenue, Gray’s Papaya hot dog és persze egy Magnolia sajttorta követett. Büszke magyar hazafiként azonban nem tehettük meg, hogy ne tartsunk egy igazi Hungarian Day-t. Egy héttel érkezésünk után, elmentünk a Riverside Parkban található Kossuth-szoborhoz és 1956-os emlékműhöz, majd a Hungarian Pastry Shop-ban ettünk egy meglepően finom dobostortát. A magyar cukrászda egyébként roppant kellemes hely. A Columbia Egyetem hallgatói laptoppal az asztalukon írogatják a beadandó esszéiket, elhozzák a professzoraikat egy kávéra és nagyokat nevetnek egy Rigó Jancsi felett, a telt házzal működő helyen. Csupa öröm és büszkeség volt ez a nap.

Ételrajongó párosunk nem hagyhatta ki a szombati brooklyni Smoargsburg Market-et sem, texasi húsos szendviccsel, vietnami csirkés töltött palacsintával, és waffel-be töltött fagylaltcsodával. A Brooklyn Bridge Parkból egész Manhattan elénk tárult.

Fokozva az élményeket a Wyatt Hotel rooftop bárjából is megnéztük ezt, és még aznap felmentünk a One World Trade Center obszervatóriumába. Pont naplementekor érkeztünk, így végignézhettük, ahogy a Broadway-n futó taxik féklámpái egy vöröslő fénycsíkká olvadnak össze.

Mivel időközben egy makacs betegséggel kellett megküzdenem, beiktattunk egy lazább napot, amikor különleges süteményeket kóstoltunk és ettünk egy kiváló szendvicset a Guggenheim Múzeum mellett található étteremben. Itt mentünk be a Metropolitan Museum-ba és csodáltuk meg az impresszionistákat. Monet, Cézanne, Manet, Renoir, Van Gogh képei szemet gyönyörködtetőek voltak. A szokásos Bryant Parkban befejeződő estén még úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legszebb rooftop bárt Manhattanban. Felmentünk a Top of the Strand-ra. Itt a csodálatosan kivilágított Empire State Building előtt koktélozhatunk.

 

A kedvenc Whole Foods Market-ünk a Colombus Circle-n alapozta meg a második hetünk első reggelét, ugyanis egy Central Parkban elköltött piknikkel és reggelivel vettük be magunkat a felhőkarcolók közé. Mivel utunk elején éppen ENSZ csúcstalálkozó volt, csak most mehettünk be a Trump Towerbe, ami a 5th Avenue-n volt. Egy egész délutánt terveztünk a MOMA-ra, mely óriási csalódást okozott nekünk: a hat emeletből három le volt zárva. Ezért úgy döntöttünk, hogy a csodásan szikrázó napsütésben inkább újra átsétálunk a Brooklyn Bridge-n. Sok szép fotót készítettünk a Manhattan hídról és ettünk egy isteni pizzát a Juliana’s-ban.

A tizedik napon, mikor kellően meggyógyultam, végre elmehettünk egy Broadway előadásra. Az én kedvemért megnéztük az Aladdint. A dalokat napokkal utána is dúdolgattuk. Egyszerűen fantasztikus volt a látvány, a zenék, a kosztümök. Csak ajánlani tudom mindenkinek. A dzsinn vitte a show-t, nagyokat nevettünk a poénjain. Mi a balkonról néztük meg az előadást (még így is húzósak a jegyárak), de kiválóan láttunk mindent.

A második hét vége felé iktattunk még be múzeumokat, mint a Smithsonian és az American Whitney Museum, ekkor néztük meg a 9/11-es emlékmúzeumot is. A betegségem miatt Coney Island-en kimaradt sajnos az óceánban fürdés, de a parton sétálva megnéztük a naplementét és ittunk egy helyi sört is.

 

Az utolsó pár napon főleg csak élveztük New York sajátosságait, és kétszer végigettük a várost. A Café Orlin palacsintáiból háromszor is ettünk, újra végigsétáltunk a High Line-on, majd megebédeltünk a Chelsea Market legjobb taco árusánál, ettünk minicupcake-et a Baked by Melissa-nál, bementünk a Public Library-be, és felmentünk a Rockefeller Center-be is.

 

Mondhatom, keresztül-kasul végigjártuk a várost. Napi 15-20 km-eket sétáltunk, szinte csak hazafelé metróztunk, annyira élveztük a város pezsgését.

Csodás két hét volt, és örülök, hogy ennyi szép élménnyel gazdagodva mehetünk haza.

Sztori és képek: Hajdú Eszter

Tags: , , , , ,


Az utóbbi hetekben rengeteg email érkezett hozzám, aggódó, közeljövőbéli New York-i turistáktól. Valamennyien azt kérditek, igaz-e az a “rémhír”, szóbeszéd, miszerint megnőtt a JFK-ről visszafordított magyarok száma.

A hír igaz. A Kossuth Rádió 2017. június 29-i adásában, Kumin Ferenccel, New York főkonzuljával készített riportban hangzott el, azonban a nyomtatott és az internetes hírmédia – mint az utóbbi időben oly gyakran – fél, illetve egymásnak ellentmondó információt közölt.

A valós értékű hír: az elmúlt időszakban megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma.

A hír a média reprezentálásában: a visszafordított magyarok száma jelentősen megugrottrendkívüli mértékben megugrott, nagyon sok magyart, rengeteg magyart visszafordítottak.

Mit takar a “rengeteg”, a “rendkívüli mértékben”, a “nagyon sok”? Mi az oka a megnövekedett elutasításoknak?

A legtöbb forrás visszatartja, esetleg nem tudja a számadatokat, se az elutasítások valós okát, ezáltal nem tölti be feladatát, azaz nem tájékoztat, illetve csak félmunkát végez. Az indok kattintásvadászat, zavarkeltés, legrosszabb eseteben szakmai hozzá nem értés.

A legnépszerűbb online hírmédiumok egyike ezzel a szalagcímmel tudósított: Valamiért sok magyart nem engednek be Amerikába.

A “valamiért” szó használata ellentmond a tradicionális, jó újságírás szabályainak. Az olvasó azért kattint(ana) a cikkre, hogy információhoz jusson. A cikk szerzője azonban már a címben jelzi, hogy nem lesz magyarázat, csupán negatív hír, mellyel tovább fokozza az olvasók, különösen a hírben érintettek frusztráltságát, tehetetlenségét.

A “valamiért” szó választása egyben arra is erre engedi következtetni az olvasót, hogy a visszafordítások indok nélkül, esetleg véletlenszerűen történnek.

Hasonló bizonytalan érzést vált ki a szövegkörnyezetből kiragadott főkonzuli kijelentés, miszerint “a határőr dönti el, hogy az, aki turistaként érkezik az országba, beléphet, vagy fennáll annak gyanúja, hogy valójában illegálisan munkát akar vállalni”.

Valóban a határőr dönti el, hogy megadja-e a belépési engedélyt, azonban ez nem a tisztviselő önös döntése. A sikeres belépésnek, a határőr intuíciója mellett, szigorúan előírt szabályai vannak. Az interjú valamennyi kérdése arra irányul, hogy kitapogassa a belépő szándékát. Az utazónak tudnia kell a vízuma típusának jellegzetességeit. Az erre irányuló kérdésekre magabiztosan, egyenesen kell válaszolnia. Amennyiben a  tiszt ellentmondó információt kap a beutazótól, a bemutatott dokumentumokból, illetve a válaszokból arra a következtetésre jut, hogy az illető ki akarja játszani a törvényeket, illegálisan szándékozik az országban tartózkodni vagy munkát vállalni, akkor megtagadhatja a belépést.

Mi a valódi oka a jelenlegi szigorúbb elbírálásnak?

  • Trump elnök, beiktatása után, azonnal hozzálátott az amerikai vízumrendszer reformjának. Átmeneti beutazási korlátozások léptek életbe, melyek a menekültekre, a H-1B vízummal utazókra, illetve hat, többségében muszlimok lakta országra vonatkoznak, viszont nem vonatkoznak a turista vízumokra, se az ESTA programban résztvevő országokra. (A “Csütörtöktől nehezebben utazhatunk Amerikába” című cikk különösen félrevezető volt, mivel a változások egyáltalán nem érintettek minket.)
  • A fentebb említett változásokkal egy időben a határon szolgáló tisztviselőket utasították, hogy a szokásosnál is szigorúbban ellenőrizzék a belépőket, s nem csupán a növekvő terrorveszély, hanem az illegális tartózkodás és munkavállalás kiszűrése miatt is.
  • Az a tény, hogy 2016-ban ismét a magyarok vezették az illegálisan maradók listáját Amerikában, valószínűleg a figyelem középpontjába helyezte a belépő magyar turistákat. 2016-ban 82.533 beutazóból 2272-en maradtak az USA-ban a tartózkodás maximális időtartamának (90 nap) lejárta után, mely arány (2,75%) a legmagasabb a Visa Waiver Programban, azaz a vízummentességi programban résztvevő 38 tagország átlagához (0,68%) képest.

Kiket és miért fordítottak vissza?

A határőrség tájékoztatása szerint a visszafordított utazók száma azért nőtt meg a nyár elején, mert sokan nyári idénymunkára érkeztek az USA-ba, munkavállalásra nem jogosító, kizárólag turista célú, vízummentes tartózkodást biztosító ESTA-val.

A közlemény szerint az ESTA-val utazók többsége nem tudja vagy nem vesz róla tudomást, hogy ezen beutazási engedély kizárólag turisztikai célt szolgál, minden más célú beutazáshoz a célnak megfelelő vízummal kell rendelkezni.

A határőrség felhívta a munkavállalási céllal az Egyesült Államokba indulók figyelmét arra, hogy csak és kizárólag megfelelő vízummal vágjanak neki az útnak.

Sokan sajnos szervezett bűnözői körök, illetve kétes munkavállalási oldalak által megtévesztettek, akik abban a tudatban kelnek útra, hogy teljesen szabályosan dolgozhatnak a tengerentúlon.

Melyek az elutasítás egyéb, gyakori okai a nem megfelelő vízum mellett?

Elutasíthatnak minket, ha az adataink között szerepel:

  • korábbi időtartam átlépés
  • korábbi lejárt útlevél használat
  • büntetett előélet, különös tekintettel erkölcsi vétkek (gyermekzaklatás, erőszak), gyilkosság, nagy értékű lopás és csalás
  • korábbi elutasítás
  • korábbi illegális munkavállalás
  • terror- vagy bűnszervezethez való tartozás gyanúja
  • fertőző betegség

Elutasíthatnak minket, ha az ellenőrzésnél:

  • lejárt határidejű papírokat (vízum és/vagy útlevél) mutatunk be
  • ha a határőr válaszainkból gyanítja, hogy szándékaink nem egyenesek
  • nincs megfelelő anyagi keretünk a tartózkodásra, nincs szállásunk, retúrjegyünk

Többen kérdeztétek, hogy többségében muszlimok lakta országba tett korábbi utazás vagy munkavállalás negatívum-e a belépés elbírálása során. Ezek az esetek mind egyedi elbírálás alá esnek. Az utazás célja, időtartama szerepel a beutazó útlevelében, melyből a tiszt kiolvashatja a szükséges információt. Amennyiben az utazás tartamából, céljából, célállomásából arra következtet, hogy fennállhat egy terrorszervezettel való kapcsolattartás, megtagadhatja a belépést. Ez azonban nagyon ritka, különösen a magyar utazók körében. A szimpatizánsok, megfigyelési listán szereplők neve a határőrség adatbázisban megtalálható. Szinte biztos vagyok benne, legalábbis szívből remélem, hogy ez rátok nem vonatkozik.

Frissítés: 2017. december 27. Azon állampolgárok esetében, akik 2011. március 1-jén vagy az után utaztak Iránba, Irakba, Szudánba, Líbiába, Szomáliába, Jemenbe vagy Szíriába, nem elegendő az ESTA kiváltása, a beutazáshoz előzetes vízumkérelmet kell benyújtani az Amerikai Nagykövetségen (https://hu.usembassy.gov/hu/visas-hu/visa-waiver-program-hu/).

Természetesen senkinek nem ígérhetem meg, hogy nem lesz gondja a határon, viszont annyit biztosan mondhatok, hogy ha rendben van az útleveletek, megfelelő, érvényes vízummal rendelkeztek, nagy valószínűséggel minden gond nélkül beléphettek az Államok területére.

Amennyiben turistaként utaztok:

  • legyen érvényes útleveletek
  • legyen megfelelő beutazási engedélyetek/vízumotok
  • legyen szállásotok
  • legyen a tartózkodás tartamának megfelelő anyagi bázisotok
  • amennyiben nincs megfelelő pénzalapotok, vagy nem futja szállásra, ha módotokban áll, éljetek a szponzor lehetőségével. Szponzor lehet Amerikában legálisan tartózkodó családtag, rokon, barát, ismerős, aki írásban nyilatkozik arról, hogy tartózkodásotok ideje alatt felelősséget vállal értetek anyagilag, esetleg szállást is biztosít. A szponzor neve, elérhetősége, nyilatkozata feltétlen legyen nálatok a határátlépésnél (szponzor tudnivalók, dokumentumok itt).
  • legyen útitervetek, még akkor is, ha nem akarjátok pontról-pontra követni
  • a kérdésekre válaszoljatok röviden, magabiztosan, egyértelműen
  • amennyiben nem beszélitek a nyelvet, még a repülőn próbáljatok olyanokhoz csatlakozni, akik segíthetnek a határnál

Ne feledjétek, hogy az Amerikai Egyesült Államok területére (bármely ország területére) való belépés kiváltság és nem jog.

Entry and Exit Overstay Report 2016

A New York Citybe készülő turisták gyakran kérdezik, hogy melyik évszakban, hónapban érdemes a városba látogatni, milyen időjárás várható, milyen, évente visszatérő programokra lehet számítani. Ez a bejegyzés ebben a tervezésben nyújt segítséget.

A cikkben említett események évente visszatérő programok, azonban a dátumok nem minden esetben kötöttek. Az interneten keressetek rájuk, amikor a látogatásotok esedékessé válik.

Január

Időjárás – Hideg, szeles, nedves. A csapadék hó, havas eső. A hőmérséklet szélső értékei -15°C és +5°C, az átlaghőmérséklet -5°C és +2°C fok között mozog. Január a leghidegebb hónap, készüljetek ennek megfelelően!

Ruházat – Öltözzetek rétegesen, mivel a múzeumok, éttermek, üzletek túlfűtöttek, viszont sokat kell gyalogolni a hidegben. Meleg, bélelt kabát, sál, sapka, vastag kesztyű feltétlen legyen. A vízálló, meleg (kényelmes!) lábbeli létfontosságú. Az utak mentén feltorlaszolt, olvadó hó mély pocsolyákat képez, melyeket gyakran lehetetlen kikerülni.

Költség – Az ünnepi turizmus lecsengése után könnyebb szállást találni, színházjegyet venni, szinte kihalt a város. Az időjárásnak köszönhetően a legolcsóbb időszak. Január 2-án a repülőjegy és hotelszoba árak drasztikusan csökkennek. Használjátok ki az üzletek ünnepi időszak utáni árengedményeit is.

Programok

  • A legnépszerűbb korcsolyapályák januárban is nyitva tartanak: Bryant Park (ingyenes), Central Park, Rockefeller Center.
  • A Rockefeller Center karácsonyfáját, illetve a legtöbb nagyáruház ünnepi kirakat kreációját január első hetében még meglátogathatjátok.
  • A New York-i Botanikus Kert karácsonyi vonatkiállítása január közepén zár.
  • Január első heteiben kerül megrendezésre a No Pants Subway Ride, vagyis a Nadrág Nélküli Metrózás napja. Készüljetek fel a látványra, de a bátrak természetesen részt is vehetnek.
  • A New York Restaurant Week, a New York-i Étterem Hét téli kiadása január végén kezdődik. Érdemes előre asztalt foglalni.

Február

Időjárás – A február kicsit melegebb a januárnál, de továbbra is hideg, barátságtalan, köszönhetően a Hudson és az Atlanti-óceán felől fújó szélnek, mely mely nem kedvez a komfortérzetnek. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet -3°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +4°C.

Ruházat – lásd januárban

Költség – Januárhoz hasonlóan továbbra is előszezon, azonban Valentin nap környékén nehezebb szállást találni és az árak is magasabbak.

Programok

  • A legnépszerűbb korcsolyapályák februárban is nyitva tartanak: Bryant Park (ingyenes), Central Park, Rockefeller Center.
  • A Kínai Újévi fesztivál fantasztikus élmény. A felvonulásra és parádéra a China Town utcáin kerül sor.
  • Westminster Kennel Club Nemzetközi Kutyakiállítását a Madison Square Gardenben tekinthetitek meg.
  • Valentin napra tervezettek romantikus programot. New York City tökéletes hátteret nyújt.
  • A divat kedvelőinek kihagyhatatlan a New York Fashion Week téli rendezvénysorozata.
  • Február harmadik hétfője ünnepnap az Egyesült Államokban, President’s Day. A legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.

Március

Időjárás – Március már kellemesebb, mint január és február, azonban gyakran esik az eső. A hőmérséklet -1°C és +10°C között mozog, míg az átlagos legmagasabb hőmérséklet +4°C.

Ruházat – Legyen nálatok esőkabát, esernyő. Ha elfelejtitek, elveszik vagy tönkremegy, semmi gond. Esős időben minden utcasarkon kínálnak olcsó, 5 dolláros – úgynevezett egyszer használatos – esernyőket. Még szükség van a meleg kabátra és kesztyűre, de készüljetek melegebb napokra is, pulóverrel, kardigánnal. Könnyű gumicsizma is legyen a bőröndben az esős, havas napokra.

Költség – A repülőjegy és hotelszoba árak a hőmérséklettel együtt lassan kúsznak felfelé, de március még bőven előszezonnak számít. Amint megjelenik a tavaszi ruha és cipőkollekció az üzletekben, elkezdődik a téli kiárusítás, hatalmas leárazásokkal.

Programok 

Április

Időjárás – Áprilisban +7°C és +18°C között mozog a hőmérséklet. A levegő hőmérséklete ritkán emelkedik 20°C fölé, de az áprilisi hőhullám és hóvihar sem ismeretlen. Gyakran esik az eső, de a melegebb miatt már könnyebb elviselni.

Ruházat – Legyen nálatok esőkabát, esernyő. A nagykabátot váltsátok fel könnyebb, vízhatlan, tavaszi kabátra. Öltözzetek rétegesen, mivel az április New Yorkban is roppant szeszélyes. Legyen nálatok pulóver, kardigán a melegebb napokra. A csizmát váltsa fel a vízálló, kényelmes, zárt cipő.

Költség – lásd márciusban

Programok

  • A következő korcsolyapályák továbbra is nyitva tartanak: Central Park (április elejéig), Rockefeller Center (április elejéig).
  • Az amerikai foci rajongóinak kötelező a két New York-i csapat, a Mets és a Yankees rangadója.
  • Az évente megrendezésre kerülő New York-i Nemzetközi Autóshow-t, a Javits Centerben tekinthetitek meg.
  • Április végén kezdődik a TriBeCa Filmfesztivál. Előre váltsatok jegyet.
  • Feltétlen nézzétek meg a cseresznyefa virágzást a Brooklyn Botanikus Kertben és ha tudtok, vegyetek részt a két napos Shakura Fesztiválon. A virágnaptárt ITT találjátok.
  • Vegyetek részt a Washington Square-n megrendezésre kerülő éves párnacsatán. Nézőnek lenni is nagy móka.

Május

Időjárás – Május kétség kívül az egyik legkedveltebb időszak a turásták körében. Alacsony a páratartalom, a hőmérséklet pedig +10°C és +26°C között mozog.

Ruházat – Könnyű kabát, kardigán, pulóver legyen a bőröndben, de készüljetek melegre is. A kényelmes cipő, mint mindig, elengedhetetlen a városi sétához.

Költség – A repülőjegy és hotelszoba árak ilyenkor már magasak, bár ez még nem a hivatalos főszezon.

Programok 

  • A tavaszi virágzás csúcspontját a Central Parkban semmiképp se hagyjátok ki.
  • Az alacsony páratartalomban igazi öröm átgyalogolni a Brooklyn Hídon.
  • Látogassátok meg New York zsebparkjait is.
  • Május elején még elcsiphetitek a TriBeCa Filmfesztivál utolsó előadásait. Előre váltsatok jegyet.
  • A Fleet Week-re, a Flotta Hétre a Memorial Day előtti héten kerül sor. A várost ellepik a jóképű tengerészek. Repülő show-k, felvonulások, zenei programok között válogathattok.
  • Memorial Day, május utolsó hétfője, a nyár hivatalos kezdete. A hosszú hétvégén a legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.
  • Május végén (a pontos dátumra az interneten rákereshettek) kerül sor az év első Manhattanhenge-ére. A Manhattanhenge New York City naplemente show-ja, mely igazi őrületté nőtte ki magát az utóbbi években.

Június

Időjárás – Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 18°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +26°C. A legtöbb turista ezt a hónapot kedveli a legjobban, a viszonylagosan alacsony páratartalom, a kevés eső és a még elviselhető meleg miatt. Júniusban előfordul, hogy 30°C fölé kúszik a hőmrő higanyszála és egy-egy párás hőhullám is meglátogathatja a várost.

Ruházat – Júniusban már nincs szükség kabátra. Egy könnyű pulóver vagy kardigán elég az esti sétákhoz, egy könnyű sál napközben, arra az esetre, ha érzékenyek vagytok a metró, illetve a repülő erős légkondicionálására. Legyen nálatok piknik pokróc, mivel júniusban rengeteg szabadtéri programon vehettek részt. A lábbeli lehet szandál, de a flip-flop nem ajánlott New Yorkban. Legyen nálatok egy pár zárt cipő is, esős, hűvösebb napokra.

Költség – lásd májusban

Programok

  • A lovassportok kedvelőinek kihagyhatatlan a Belmont Stakes, Amerika egyik leghíresebb lóversenye, melyre a Long Island-i Elmontban kerül sor júniusban. A Penn Station-ről különvonatok (is) indulnak a helyszínre.
  • Az Ötödik Sugárúton kerül megrendezésre a Nemzeti Puerto Rico Fesztivál, sok zenével, tánccal, evés-ivással.
  • Késő júniusban rendezik meg a New York Jazz Fesztivált. A helyszínek között szerepel a Bryant Park és a Carnegie Hall. Előzetes jegyváltás szükséges az egyes koncertekre.
  • A New York Pride-ra szintén ebben a hónapban kerül sor a Village utcáin.
  • Magyar Fesztivál a New Jersey-beli New Brunswickban kerül megrendezésre, mely New Yorktól egy órányira található, és a Grand Central-ról induló New Jersey Transit vonattal közelíthető meg. A fesztivál a vasútállomás közelében zajlik.
  • A Museum Mile Fesztiválra is júniusban kerül sor. A Múzeum Mérföld az Ötödik Sugárúton sétálóutcává alakul és a letöbb múzeum a környéken ingyenesen látogatható.
  • Megnyílik a Central Park Summer Stage, ahol ingyenes koncerteket, előadásokat lehet látogatni. Érdemes jóval a kezdés előtt érkezni.
  • A Met in the Park rendezvénysorozat ingyenes operaelőadásokat hoz a Central Parkba. Operakedvelőknek kötelező.
  • A Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat is júniusban indul. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani, ha nem akartok lemaradni az eseményről.

Július

Időjárás – Július a legforróbb, legpárásabb, legnedvesebb hónap. Az átlagos legmagasabb hőmérséklet 29°C, gyakoriak a több napig tartó hőhullámok. Ilyenkor a hőmérséklet napokig 35°C körüli, de a 38°C feletti napok sem ritkák.

New York Cityben érvényesül az urban heat island, vagyis a nagyvárosokban bekövetkező mikroklimatikus jelenség, más néven a városi hősziget. A manhattani betonrengetegben a hőmérséklet átlagosan 3-4 fokkal magasabb, mint a külvárosban. A városi hősziget jelenség hatására a manhattani nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet nem megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők.

Ne becsüljétek alá a páratartalom jelenlétét, mely erősen kihat a hő- és általános közérzetre, ezáltal az energiaszintre.

Ruházat – A metróállomásokon átlagosan 20°C-kal melegebb van, mint a felszínen, míg a metrókocsik erősen légkondicionáltak. Erre számítsatok és készüljetek fel (könnyű kardigán vagy vékony sál), különösen, ha érzékenyek vagytok a hőingadozásra. Az üzletekben, közintézményekben is turbón a légkondi.

Feltétlen csomagoljatok világos, szellős ruhaneműket, napszemüveget, szalmakalapot, fényvédő krémet. A lábbeli is legyen szellős, de stabil, kényelmes.

Gyakoriak a nyári zivatarok is, melyek jóval inkább trópusi felhőszakadáshoz hasonlítanak. Hirtelen alakulnak ki és nem hoznak semmilyen felfrissülést, sőt, csak növelik a kellemetlen, ragadós párát. Igyatok sok vizet, gyalogoljatok az árnyékban.

Költség – Az árak tovább emelkednek, hivatalosan még nem főszezon.

Programok

  • A hónap fénypontja a július 4-i ünnepség és tűzijáték. A tűzijátékot a Macy’s nagyáruház szervezi és este 9 óra 20 perc körül kezdődik. A legjobb megfigyelési pontok a Brooklyn Bridge Parkban, a folyó mentén találhatóak. Időben menjünk ki, mivel hatalmas a tömeg és a Tv társaságok elviszik a legjobb helyeket.
  • A Met in the Park rendezvénysorozat ingyenes operaelőadásokat hoz a Central Parkba. Operakedvelőknek kötelező.
  • Tovább folytatódik a Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani, ha nem akartok lemaradni az eseményről.
  • Júliusban a New York-i Filharmonikusok is ingyenes előadásokkal várják a látogatókat a Central Parkban.
  • Július közepén kerül sor a második Manhattanhenge-re.
  • A New York Restaurant Week, a New York-i Étterem Hét őszi kiadása július végén kezdődik. Érdemes előre asztalt foglalni.

Augusztus

Időjárás – lásd júliusban, habár egy kicsit szárazabb és néhány fokkal hűvösebb, de ez a magas páratartalomban nem igazán érzékelhető.

Ruházat – lásd júliusban

Költség – lásd júliusban

Programok

  • A U.S. Open Teniszbajnokság Flushing, Queens-ben a sportkedvelők kedvenc elfoglaltsága a hónap második felében.
  • Tovább folytatódik a Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani.

Szeptember

Időjárás –  A nyári hónapok közül a legkellemesebb turisztikai szempontból. A nyár még tartja magát, ám az ősz lehelete már a levegőben van. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 16°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +24°C. 

Ruházat – Továbbra is érvényesek a júliusban, augusztusban írtak. Ha fázósabbak vagytok, akkor egy-két pulóverrel vagy kardigánnal pakoljatok többet.

Költség – Szeptember elejétől, Labor Day-től Újév napjáig tart a hivatalos főszezon New Yorkban, s ez megmutatkozik az árakon is.

Programok

  • Szeptember első hétfője, Labor Day, a nyár végét jelenti a helybélieknek. A város elcsendesedik, sokan elutaznak a hosszú hétvégére. A legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.
  • A divat kedvelőinek kihagyhatatlan a New York Fashion Week őszi rendezvénysorozata, melyre szeptember elején kerül sor.
  • A San Gennaro Fesztivál, melyet kora szeptemberben rendeznek meg, New York City legnagyszabásúbb és leghíresebb vallásos ünnepe. A Lower Manhattanban található, történelmi Olasz Negyedben kerül sor a 11 napon át tartó ünnepségsorozatra, melyben Nápoly védőszentjére, Szent Januáriszra emlékeznek. Az olasz ételek szerelmeseinek, a zene és vidámság kedvelőinek kötelező program.
  • Szeptember 11-e az emlékezés napja New Yorkban. Délelőtt a WTC Múzeumában emlékeznek meg az áldozatokra, este pedig felgyúlnak a Fényemlékmű, a Tribute in Light fénycsóvái New York City egén. Az ikerfényeket a város szinte valamennyi pontjáról látni, de a legszebb Brooklynból és New Jerseyből (Hobokenből vagy Jersey Cityből).
  • Szeptember második hetében kezdődik az egy hónapig tartó New York Filmfesztivál, melyre a Lincoln Centerben kerül sor.

Október

Időjárás –  Sokan októbert tartják a legideálisabb turista hónapnak. A levegő friss, csípős, a páratartalom elenyésző, az ősz a levegőben van. A karácsonyi turizmus még nem veszi kezdetét, így a tömeg is elviselhető. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 10°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +18°C. A nappalok még melegek, de az éjszakák már kellemesen hűvösek. Tökéletes sétaidő.

Ruházat – A nyári ruhatár mellett legyen a bőröndben közepesen meleg pulóver, kardigán, esetleg egy vékony kabát, zárt, kényelmes cipő.

Költség – Szeptemberhez hasonlóan sajnos a főszezon áraival kell számolnunk.

Programok

  • Folytatódik a New York Filmfesztivál, melyre a Lincoln Centerben kerül sor.
  • Columbus Day október második hétfője, hosszú hétvége. Az ünnepi parádét feltétlen érdemes megnézni.
  • Október legnagyobb eseménye Halloween. Nézni és részt venni egyaránt életre szóló élmény. A Citylakók lelkesen díszítik házaikat. A legmerészebb alkotásokat a West Village-ben és az Upper East és Upper West Side-on találhatjátok.
  • Az East Village-ben található Tompkins Square Park ad otthont a világ legnagyobb Halloween Kutyaparádéjának.
  • A Greenwich Village Halloween Parádéjára október 31-én este kerül sor. Ezen a napon a metrószerelvények is megtelnek rémisztő alakokkal.
  • Késő októberben kezdenek igazán színesedni a levelek. Feltétlen látogassátok meg a Central Parkot, de ha időtök engedi, utazzatok ki a Hudson völgyébe is, ahol csodálatos őszi színkavalkád vár. Összeköthetitek egy Fort Tryon Park-The Cloisters látogatással.

November

Időjárás – November szintén nagyon jó választás. Ikonikus, kihagyhatatlan eseményekkel tarkított hónap. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 5°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +12°C. November csípős tud lenni, de ritkán havazik.

Ruházat – Pulóver, vastagabb széldzseki, zárt cipő és esetleg sál, sapka, kesztyű a csípősebb reggelekre, estékre.

Költség – Főszezon. Az árak magasak, szállást találni a Karácsony közeledtével egyre nehezebb. Hálaadás után péntek a Fekete Péntek, mely hatalmas in-store és online leárazásairól nevezetes. Használjátok ki, ha nem rettentek el a várakozástól és a hosszú soroktól.

Programok

  • November első vasárnapján rendezik meg a New York Marathont. Az eseménynek közel 50 ezer résztvevője és 2 millió nézője van a City öt kerületében.
  • A vintage buszok fesztiváljára november elején kerül sor Brooklynban, a New York-i Közlekedési Múzeumban.
  • A Veterans Day, a Veteránok Napja november 11-e, szövetségi ünnep. A bankok, postahivatalok, iskolák zárva tartanak.
  • Thanksgiving Balloon Inflation, vagyis a Hálaadás Napi parádé lufióriásainak felfújására az Upper West Side-on, az American Museum of Natural History épülete körüli utcákban kerül sor a csütörtöki a parádét megelőző szerda délután 3 órától este 10 óráig.
  • A Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja vezeti be az úgynevezett Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot, november negyedik csütörtökjén. Korán reggel menjetek ki a választott helyszínre, hogy jól lássátok a felvonulást.
  • A New York-i karácsony legnagyszabásúbb és legismertebb produkciója, a Radio City Music Hall Christmas Spectacular a Rockette-k szereplésével november közepétől látható. Érdemes előre jegyet venni.
  • Hálaadás Napja utáni héten felgyúlnak a fények a Rockefeller Center, a Bryant Park  és a Washington Square karácsonyfáján.
  • November elején megnyílnak a kedvelt korcsolyapályák.
  • Hálaadás Napja után a nagyáruházak ünnepi kirakataiban is gyönyörködhetünk.

December

Időjárás – December szintén népszerű és egyértelműen remek választás a City látogatásra.  A Karácsony New Yorkban a városi ünneplés esszenciáját nyújtja. Ezt az élményt nem szabad kihagyni, mert a karácsonyi időszak Manhattanban maga a mesevilág-csoda. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 0°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +7°C. A hideg ne vegye el a kedveteket. A december nem túl fagyos, a város energiája melegen tart és életre szóló élményekkel gazdagít.

Ruházat – Nagyjából megegyezik a januári listával, bár december kevésbé fagyos és havas.

Költség – Lásd november.

Programok

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , ,

A GYIK között szinte naponta szerepelnek ezek a kérdések: Melyek New York biztonságos részei? Turistaként mely városrészeket kerüljem el? Mennyire biztonságos New Yorkban egy esti séta?

Érthetően, különösen azok kíváncsiak erre, akik először járnak ebben az örökmozgó, soha nem nyugvó, hatalmas világvárosban. Az azonban meglepő, hogy a mai napig milyen sokan hiszik, hogy a City veszélyes, bűncselekményektől hemzsegő metropolis. Nagy valószínűséggel, ez az impresszió a 70-es évek filmjeinek, mint a Taxisofőr vagy az Éjféli Cowboy, illetve napjaink procedural sorozatainak (NYPD Blue, Law & Order, stb.) hatása.

 

New York City Amerika legnagyobb városa. 8 és fél millió lakosa van. Az FBI adatai szerint az ország 25, illetve a világ 10 legbiztonságosabb nagyvárosainak egyike. Az erőszakos cselekmények száma a 90-es évek óta drasztikusan csökkent (részletes statisztika ITT).

Tény azonban, hogy a világ nagyvárosaihoz hasonlóan, New Yorkban is sok a kétes elem, szálhámos, tolvaj, aki kifejezetten turistákra, “vidékiekre”, vagy csak egyszerűen a tanácstalanokra, illetve azoknak látszókra vadászik. A szexuális zaklatás szintén gyakori, s mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fantasztikus New York-i élmény ne váljon rémálommá. A legtöbb esetben ez rajtunk múlik, a felkészültségünkön, a talpraesettségünkön, a magabiztosságunkon.

Ne feledjétek, ha reakciótok egy adott helyzetben esetleg durvának, illetlennek is tűnik, az illetővel nagy eséllyel soha az életben nem találkoztok többet. A biztonság (testi, vagyoni) többet ér, mint a szociális elvárások megszegéséből fakadó kellemetlenség és bűntudat érzése. Gyakorlati példaként: bátran térjetek ki akár egy idős ember segélykérése elől is, ha úgy gondoljátok, hogy a szituáció gyanús. Gyakran előfordul, hogy ezek az elesett vagy magukat annak tettető idősebb egyének olyan bandák tagjai, akik velük csalják lépre a gyanútlan, naiv prédát. Mindig hallgassatok a megérzésetekre!

svn2 

A rendőrség jelenléte – különösen frekventált helyeken – állandó, az utcák zöme jól kivilágított és a város általános értelemben biztonságos. Azonban mint minden érzékelés, a biztonságérzet is relatív és erősen függ a személy státuszától, idegi állapotától, korától és nemétől. A biztonságos és veszélyes környék mást jelent egy turistának, egy visszatérő látogatónak, egy volt New York-inak, egy betelepült manhattaninak és egy tősgyökeresnek.

A Legbiztonságosabb és a Legveszélyesebb New York-i Kerület definíciója lehetetlen. Szinte valamennyi manhattani környéknek, még az általánosságban kétesnek mondottnak is vannak biztonságos részei és megtekintésre érdemes helyszínei.

Amennyiben az internetet böngésszük a biztonságos és kevésbé megbízható New York-i környékekkel kapcsolatban, azonnal tapasztaljuk az ellentmondást, az érvek és ellenérvek egymásnak feszülését. Általánosan kétesnek titulált kerületeket is sokan szenvedélyesen védelmeznek. Ne feledjétek, hogy ezek a vélemények származhatnak tősgyökeres lakosoktól, akik az adott közegben nőttek fel, megtanulták kezelni a környékspecifikus szituációkat, ismerik a környék valamennyi zugát. Írhatták olyanok, akik a kérdéses környék egyetlen biztonságos blokkjában laknak, továbbá olyasvalakik is, akiknek veszélyérzet küszöbe jóval magasabb a mienknél, esetleg csak a vagányság beszél belőlük.

 

Ki szeretném hangsúlyozni, hogy a következő felsorolást – annak ellenére, hogy rendőrségi statisztikákra, napi hírekre és tényekre épül -, erősen átjárja a személyem (40-es nő, egyedül fedezi fel New Yorkot), tapasztalatom, benyomásaim, s mint ilyen, csak útmutatóként szolgálhat, nem kezelhető előírásként. Nektek kell eldönteni, hogy az adott helyszín, épület számotokra megéri-e az esetleges rizikót.

Általános tanács: Nappal a legtöbb hely biztonságos. Este csak a turisták által sűrűn látogatott, jól kivilágított helyekre menjetek. Kerüljétek el az elhagyatott utcákat, sikátorokat. Tudatosan nem írtam éjszakát, hiszen semmi szükség rá, hogy éjszaka New York utcáin bóklásszatok. A kivilágított látnivalókat naplemente után, még éjfél előtt látogassátok meg. Tény, hogy Manhattan sosem alszik, s az éjszakai Times Square nyüzsgő sokasága felejthetetlen élmény, de ne feledjétek, hogy vissza kell mennetek a szállásra, mely gyakran a kihalt, külső kerületekben található. Mindig legyetek körültekintőek, járjatok nyitott szemmel-füllel. Veszély esetén ne várjátok, hogy mások segítsenek, azonnal hívjatok rendőri segítséget. Tárcsázzátok a 911-es, ingyenes segélyhívó számot és maradjatok a vonalban. Amennyiben ékszaka kell közlekednetek, válasszátok a biztonságos sárga taxit és a metrót. Ezekkel kapcsolatos és további általános biztonsági tanácsokat a második részben olvashattok (hamarosan).

 

New York kétes(ebb) környékei kerületenként: 

A lista a legfrissebb (2016. július 1.-31.) New York City bűnügyi térkép (hivatalos, a linken át elérhető) felhasználásával készült. A vastagon kiemelt környékeket, ha lehet, kerüljétek el, kivétel Midtown és a Washington Square (magyarázat lejjebb). A többi megemlített környék csupán fokozott óvatosságot igényel a magasabb bűnözési arány miatt.

Manhattan – Közel sem olyan rázós, mint a Bronx vagy Brooklyn, de ennek ellenére vannak környékek, melyeket jobb, ha elkerültök, főleg, ha egyedül vagytok és/vagy nincs határozott célotok.

Feltétlen tudnotok kell, hogy Manhattan területén a legtöbb bűntényt (gyilkosság, rablás, betörés és egyéb testi sértés együttesen) a forgalmas, turistáktól hemzsegő Midtownban követik el, melyhez hozzájárul a kis területen-nagy népsűrűség, de az a sajnálatos tény is, hogy a turisták a bűnözők könnyű célpontjai. Természetesen, nem javasolhatom, hogy pont ezt a környéket kerüljétek el, de még egyszer kihangsúlyozom, hogy mindig legyetek óvatosak, gyanakvóak!

  • Harlem (kelet Harlem kétesebb, mint nyugat Harlem): már rég nem az a veszélyes környék, ami annak idején volt, ennek ellenére a 96. utcától északra hivatalosan “high crime area”, vagyis itt magasabb a bűnesetek száma a városi átlagnál. Kivétel a Columbia Egyetem és közvetlen környezete. Itt található a St. John the Divine Katedrális, a Kossuth-szobor, a magyar cukrászda is. Ezeket feltétlen keressétek fel!
  • A Washington Square környékén este legyetek óvatosak. Sok – a 2015-ös adatok szerint 826  -, rablótámadás történt az utóbbi időben. Sok a hontalan, a droghasználó a parkban és környékén.
  • Lower East Side: általánosan ne nagyon bóklásszatok a B sugárúttól keletre, illetve a Delancey Street-től délre. Az FDR környéke nagyon kihalt és hátborzongató tud lenni.
  • Chelsea: a 24-27. utca környékén, különösen a Nyolcadik és Kilencedik Sugárút között sok a hontalan, a drogfogyasztó. A Kilencedik Sugárúttól nyugatra a Hudsonig kihalt, ipari terület, egészen a 42. utcáig. Az új Hudson Yards megaközpont elkészülte után megváltozik a környét, de most még csak építkezési terület, s mint olyan, kihalt és félelmetes tud lenni, főleg este.

Általánosságban azt szokták mondani, hogy ha nem muszáj, ne kóvályogjunk céltalanul a Nyolcadik Sugárúttól nyugatra az 59. utca alatt (kivétel a West Greenwich Village környékének forgalmasabb utcái), illetve az Első Sugárúttól keletre, a 23. utca alatt. Érdemes megfogadni a tanácsot! Nem sokat veszítetek, ha ezeket a környékeket kihagyjátok.

A következő környékek a tapasztalatom szerint óvatosságot igényelnek, főleg ha egyedül fedezitek fel a várost:

  • Central Park: sötétedés után már ne sétáljatok!
  • Soho: sötétedés után nagyon kihalt tud lenni.
  • Columbus Park, a China Town és a Közigazgatási Központ határán, szintén kihalt, a drogfogyasztók egyik kedvelt helye.
  • Éjjel a Penn Station és a Times Square, illetve a 24. utca és a Broadway között sok a kétes alak.
  • A nap bármely szakában sok rossz arc lézeng a Penn Station, a Union Square, a Port Authority Bus Station környékén, illetve a Canal Street és Broadway kereszteződésében.

 

Brooklyn – Kerüljétek el a következő negyedeket:

  • Bedford-Stuyvesant: A szomszédos Brooklyn Botanikus Kertet, a Prospect Parkot és Állatkertet feltétlen látogassátok meg. A Prospect Parkban azért legyetek óvatosak, sajnos gyakorta hallani aggasztó híreket a parkban történt bűnesetekről!
  • East New York
  • Brownsville
  • Greenpoint

A magasabb bűnözési arány miatt a következő környékek óvatosságot igényelnek, annak ellenére, hogy történelmi háttérrel rendelkező, illetve az utóbbi évtizedben gyorsan fejlődő kerületek, nagyon szép részekkel:

Brooklyn Heights, Dumbo, Clinton Hill, Park Slope, Crown Heights, Prospect Heights, Bushwick

A Bronx – New Yorknak továbbra is a legszegényebb, legelmaradottabb környéke, s egyben a legveszélyesebb is, különösen a Dél-Bronx. Azért ne hagyjátok ki a Bronx Állatkertet és a New York Botanikus Kertet, s ha baseball rajongók vagytok, a Yankee Stadiont. Az utazást előre tervezzétek meg, ne ácsorogjatok az utcán, térképpel, tanácstalanul!

Queens – Kedélyes, családi házas környék, nem túl sok látnivalóval. A Gentry Plaza State Parkot semmiképp ne hagyjátok ki, de kerüljétek el South Jamaica-t.

A NYPD nemrégiben interaktív térképet tett közzé, melynek segítségével utcánként, rendőrségi körzetenként, bűneset típus szerint ellenőrizhetitek a bűnügyi helyzetet. Roppant hasznos segédeszköz, amikor szállás után kutattok. (A térkép lassan töltődik a hatalmas adatmennyiség miatt!)

Képek: urbansun, svn, 4thkind, electricshots

Tags: , , , , , , ,

Kedves Olvasók!

Ismét eltelt egy mozgalmas év. Szeretnénk megköszönni Nektek a támogatást, a rengeteg Facebook ajánlást (share) és megosztást (like).

Ahogy az év utolsó napján illik, íme egy kis blogstatisztika:

Pontosan 50 blogbejegyzés született, Facebook tagságunk 6 és fél ezer taggal bővült és a mai napon 17,647 tagot számol.

Megpróbáltunk részt venni New York City legfontosabb közéleti eseményein, figyelemmel követni az újdonságokat, fejlesztéseket és ezekről hírt adni Nektek, különös tekintettel a turista célpontokra, változásokra. Reméljük, segítségetekre voltunk, s ezt a célt a jövőben is szem előtt tartjuk.

Januárban felkerestük a New York-i Víztározó Projekt legszebb víztárolóit. Februárban, Valentin-napon a Times Square-en dobogott a blog szíve, a hónap végén pedig a Kínai Új Évet ünnepeltük. Március mozgalmas hónap volt a blog életében. A hónap elején megnéztük, hogy áll a Jenga-ház építése, március 15-én részt vettünk a Kossuth-szobornál tartott megemlékezésen, 17-én a Szent Patrick napi parádét tekintettük meg. A hónap végén ellátogattunk a Macy’s Nagyáruház tavaszi virágparádéjára. Áprilisban párnacsatáztunk a Washington Square-en. Júniusban ott voltunk az új Apple Store megnyitóján az Upper West Side-on, és bejutottunk a turisták előtt zárt, csodaszép Woolworth épületbe. Júliusban részt vettünk a New York-i Szent István magyar templomban tartott utolsó magyar nyelvű szentmisén, jelen voltunk, amikor a Hermione behajózott, illetve bemutattuk az új típusú manhattani taxikat. Augusztusban Travellinával a Lincoln Centerben adtunk egymásnak találkát. Szeptemberben részt vettünk a legújabb New York-i metróállomás megnyitóján és San Gennaro ünnepén Little Italy-ban. Októberben tököt szüreteltünk a Times Square-n és körülnéztünk a világ első, földalatti parkjának laboratóriumában. Novemberben és decemberben, az ünnepi időszakban a blog is mozgalmas napokat élt meg. Vörösáfonya-mocsarat fedeztünk fel a Rockefeller Centerben, s ugyanitt részt vettünk a karácsonyfa állításon. Vintage buszfesztiválon jártunk Brooklynban és megnéztük, hogy fújják fel a Hálaadás Napi hatalmas lufikat, majd végigjártunk New York City karácsonyi díszbe öltözött utcáit, fényképeztük a meseszép dekorációkat és kirakatokat.

Az év folyamán két roppant sikeres vendégírónk is volt, Andi és Lilla.

Augusztusban hatalmasat lépett előre a blogunk. Ekkor kezdtük meg élő, Periscope-os közvetítéseinket. Videóinkat itt tekinthetitek meg.

Az évet nyereményjátékkal zártuk, melynek során arra kértünk Titeket, hogy írjatok egy rövid, New Yorkkal kapcsolatos gondolatot, benyomást, élményt, álmot. A résztvevők között öt New York-i fotóalbumot sorsoltunk ki.

Külön köszönet páromnak, akinek támogatása, türelme, segítsége nélkül ez a blog nem lenne sikeres. A “többes szám” őt takarja, aki ugyan nem vesz részt aktívan az írásban, fényképes dokumentációban, de az esetek 90 százalékban jelen van az eseményeken.

S mit hoz 2016 a blog életében? Továbbra is megpróbálunk lépést tartani New York City állandóan változó, pezsgő életével, az újdonságokkal, a friss eseményekkel, különös tekintettel a magyar vonatkozású megmozdulásokra és természetesen jövőre sem marad el a rengeteg, saját készítésű fotó és videó. Továbbra is politikamentes “helyiérték” blog vagyunk, mely Amerika és azon belül New York City kulturális, turisztikai értékeit, hét- és ünnepnapjait hivatott bemutatni.

Kérjük, 2016-ben is támogassatok minket “lájkokkal”, megosztásokkal és építő jellegű hozzászólásokkal, ötletekkel.

BÉKESSÉGES, EGÉSZSÉGES, VIDÁMSÁGGAL TELI ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK NEKTEK!

Kép: a blog írójának tulajdona

Tags: , , ,

A Manhattantól 42 km-re található, New Jersey állambéli New Brunswick, az amerikai magyar diaszpóra egyik jelentős központja adott otthont a 39. Magyar Fesztiválnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A város a 20. század fordulóján vált népszerűvé a magyar bevándorlók körében. Vonzereje a Johnson & Johnson cég új New Brunswick-i gyáregységében rejlett. Az 1930-as népszámlálás idején minden harmadik lakos magyar volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A bevándorlás második hulláma az 1956-os forradalom után kezdődött. Azóta sok család elköltözött a környékről, de a magyar hatás továbbra is minden ízében átjárja a várost.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A magyar vonatkozású intézmények közül a legjelentősebbek – a teljesség igénye nélkül -, az Aprókfalva Mindennapos Magyar Óvoda, a Széchenyi Magyar Iskola és Óvoda, az Amerikai Magyar Alapítvány, a Magyar Öregdiák Szövetség, a Magyar Civil Közösség, a Csűrdöngölő Néptánc Csoport, a Teleki Pál Cserkész Csapat és a magyar nyelvű helyi rádió. A városban képviselteti magát a magyar református, evangélikus, lutheránus és katolikus egyház, utca és park viseli Kossuth Lajos és Mindszenty József nevét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Magyar Fesztiválra minden év június első szombatján kerül sor. Az egész napos programsorozat szervezője a Magyar Civil Közösség, az Amerikai Magyar Alapítvány támogatásával.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az Alapítvány 1955-ben jött létre azzal a céllal, hogy megőrizze az Amerikában élő magyarság történelmi és kulturális emlékeit. Ennek a nemes célkitűzésnek a keretében jött létre a Magyar Örökség Központ is, mely egyedülálló az Egyesült Államokban, mind formátumában, mind terjedelmében. Az Örökség Központ és Múzeum az itt élő magyarok támogatásával, tárgyi és szellemi felajánlásaik segítségével  hozta létre látványos és gazdag történelmi és népművészeti kiállítását.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A könyvtárban gazdag magyar nyelvű irodalom áll a rendelkezésre. A falakon a magyar kultúra kiemelkedő egyéniségeinek arcképei, alkotásaik másolatai, a magyar történelem jeles eseményeinek leírása, képi illusztrálása található. A kiállítótermekben a magyar népművészeti stílusok vidékek szerinti képes bemutatása mellett berendezési tárgyakat, használati eszközöket is találhatunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A múzeum nagytermében a magyar királyi korona másolata, valamint a Zsolnay Gyár alkotásai várják a látogatókat. Tulipános láda, teljes stafírung, gulyás, juhász és pásztor ruha, szőttesek és tisztaszoba teljes berendezéssel. Valamennyi kézzel fogható emlék és kapocs az itt élő és felnövekvő, a magyar gyökereket és hagyományokat ápoló családok és gyermekeik számára.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Magyar Fesztivál helyszíne a Somerset Street és környéke. A fesztivál főutcája mentén felállított sátrakban magyar kereskedők, iparművészek portékáit vásárolhatjuk meg és természetesen nem is lenne igazi magyar lelkületű összejövetel, ha nem lenne hatalmas választék jóféle ételből, italból.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A környék magyar asszonyai már napokkal az esemény előtt összegyűlnek. Hatalmas kondérokban főzik a töltött káposztát, melyet elvitelre, nagyobb mennyiségben is lehet vásárolni. Készülnek a kézzel húzott réteslap és töpörtyűs pogácsa hegyek. Ezekből fogy a legtöbb. A fesztivál ideje alatt pecsenyesütők és lángos standok is várják a résztvevőket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hagyományos kultúrára éhes látogatókat néptánc, népviseleti és népművészeti bemutatók szórakoztatják. Ebben az évben Magyarországról a Hencida Néptáncegyüttes kapott meghívást. A fiatalok június 4-én, a Times Square-en tartottak villámcsődületet. Beszámolómat a Magyar Flashmobról itt olvashatjátok. A Délibáb Néptánc Együttes New Yorkból, a Tisza Együttes Washington, D.C.-ből érkezett.

A New York-i Magyar Könyvesbolt szintén képviseltette magát. A könyvesboltról itt olvashattok bővebben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Minden korosztály és érdeklődési kör találhatott számára megfelelő elfoglaltságot. A gyermekeket játszóházzal várták a szervezők, a hívők magyar Szentmisén vehettek részt, a fiataloknak pedig estére diszkót szerveztek. A programsorozat holdfény koncerttel zárult az Életfa, a Fényes banda és a Hencida együttesek közreműködésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Jegyezzétek fel a kalendáriumba: 2015. június 6. Jövőre 40. évfordulóját ünnepli a New Brunswick-i Magyar Fesztivál.

Tags: , ,

A Columbia Egyetem kulturális, történelmi és építészeti szempontból New York City egyik leggazdagabb épületegyüttese. Klasszikus épületeit, jellegzetes helyszíneit még azok is ismerik, akik úgy gondolják, hogy nem tudják felidézni magukban az egyetem egyetlen részletét sem. A Columbia több mint 100 mozi- és TV filmben szerepelt. A filmek közül a Szellemirtók, a Pókember, Manhattan, Hannah és nővérei, Mona Lisa Mosolya, a Tükröm, tükröm a legismertebbek, a TV sorozatok közül a Dr. House, az Eltűntek és az Elnök Emberei.

ghostbusters-columbia   spiderman05

Itt található a legtöbbször forgatott egyetemi előadóterem is, a 309-es auditórium, a Havemeyer Hall épületben. Az előadótermet és annak egyedi, arany számozású fapadjait, hatalmas, fakeretes, zöld tábláját számos filmben láthattuk. Az auditórium 320 hallgató befogadására alkalmas. Az ablakokon beáramló természetes fény világos, tágas teret biztosít, az ülések sötét faburkolata erős kontrasztot képez a fehér falakkal, a többszintes, balkonos padsorok pedig színházi magaslatra emelik a teret. A kamera rajong drámai kisugárzásáért.

columbia3091   columbia3092

columbia6   columbia7

Az egyetem Manhattan Morningside Heights városrészében található, mely a 19. század végéig parlag terület volt. Az intézményt King’s College néven II. György királyi alapítólevele hozta létre, 1754-ben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A létesítmény 1784-ben a Columbia Főiskola nevet kapta, majd 1787-ben magántulajdonba került. 1896-ban hivatalosan felvette a Columbia Egyetem nevet és még ugyanebben az évben elköltözött a Madison Avenue-ról jelenlegi helyére, a Broadway és az Amsterdam Avenue által határolt területre, a 116. utcába, ahol 16 hektáron, 6 teljes New York-i utcablokkot foglal el.

P3155127a

A Morningside Heights Manhattan egyik legbiztonságosabb környéke, ahol az egyetem 7800 lakást és több mint 20 kollégiumot tart fenn a diákok, az oktatók és a kisegítő személyzet számára.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Columbia húsz egyetemet és főiskolát foglal magában, köztük a Tanárképző Főiskolát, a Barnard Főiskolát, a Hittudományi Egyetemet, a Zsidó Teológiai Szemináriumot, valamint a művészeti oktatásáról világhírű Julliard Iskola csereprogramját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Columbia az egyetlen Borostyán Ligás (Ivy Leauge) egyetem, mely önálló újságíró főiskolával rendelkezik, melyet Joseph Pulitzer (szintén magyar származású, Makón született, amerikai újságíró, lapkiadó) alapított 1912-ben. 1917 óta az egyetem felelős a Pulitzer Díjak megítéléséért. Ez az oktatási intézmény nevelte ki a világon a legtöbb Nobel-díjas tudóst. A Columbián végzett 4 honalapító atya, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága legfelsőbb bírái közül 9, 29 kormányzó, 3 elnök, 20 jelenleg élő milliárdos és 28 Oscar-díjas.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Columbia területén található épületek közül több is szerepel a Nemzeti Történelmi Műemléklistán. Az 1895-ben épült Low Memorial Library (Low Emlékkönyvtár) a kampusz központi, adminisztrációs épülete, melyet Seth Low, az Egyetem elnöke, édesapja emlékére építtetett, új-klasszicista stílusban. A könyvtár lépcsősora, mely a köztudatban a Low Steps (Low Lépcső), illetve az Urban Beach (Városi Strand) nevet viseli, az egyetemisták kedvenc gyülekezőhelye. Napos időben a lépcsőkön százával napoznak, ebédelnek a fiatalok. A lépcső elhelyezkedése tökéletes teret biztosít összejövetelekre, kisebb műsorok bemutatására és a frizbi játékosok is különösen kedvelik.

almamater

Pallasz Athéné, a bölcsesség, a művészetek és az oktatás istennőjének szobra a Low Memorial Library előtt található és az Alma Mater nevet viseli. A szobor Daniel Chester French, amerikai szobrászmester alkotása. Az 1904-ben épült szobor a Columbia jelképévé vált. Athéné babérkoszorúval a fején helyezkedik el trónján, ölében pedig a tudást szimbolizáló könyvet tartja. Az istennő titkot is rejt. Amennyiben elég közel megyünk a szoborhoz, rátalálunk a köpenye ráncai között rejtőzködő apró bagolyra, amely szintén a bölcsességet jelképezi. A legenda úgy tartja, hogy az az első évfolyamos, aki elsőnek találja meg a baglyot, mondja majd az évfolyam záróbeszédét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Butler Könyvtár a Columbia legnagyobb épülete, mely 11 millió könyvnek ad otthont. Az új könyvtár építésének ötlete Nicolas Butler-nek, az egyetem elnökének nevéhez fűződik. A 30-as évek elejére a Low Könyvtár már kicsinek bizonyult és nem tudott lépést tartani a növekvő forgalommal. Az új könyvtárat szintén új-klasszicista stílusban, ion oszlopokkal, 1934-ben adták át az olvasóközönségnek. Az épület a nap 24 órájában nyitva áll a kutatni, olvasni vágyó diákok, professzorok számára. A Butler könyvtár falai között több remek irodalmi alkotást vetettek papírra, többek között az Oscar-díjra jelölt film, a Capote forgatókönyvét is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

columbia2A Columbia területén található Szent Pál Kápolna gyönyörű épülete olasz reneszánsz, bizánci és gótikus elemeket hordoz magán. A kápolna tökéletes akusztikája alkalmassá teszi hangfelvételek készítésére. Többek között a Simon és Garfunkel albumok egyikét is itt rögzítették a 60-as évek végén. A templomban karácsonyi koncertsorozat is tartanak. A kápolna szentélyében sok pár mondott igent az 1907-es átadás óta és több hollywoodi filmben is szerepelt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kevesen tudják, hogy az egyetemet egy lebontott elmegyógyintézet alapjaira építették, melynek épületegyüttesét bonyolult alagúthálózat kötötte össze. A keskeny alagutak nagy része a mai napig bejárható. A diákok az évszázadok során feltérképezték a rendszert, de vannak lezárt részek is.

   OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Columbia Egyetem gazdag tradíciókban is. A First Year March, vagyis az Első Évesek Menetelése az első héten, még az előadások megkezdése előtt, az eligazítás után történik. A diákok a Lerner Hall hátsó kapuján kivonulnak az egyetem területéről, hogy a főkapun térjenek vissza. Ezzel válnak valódi Columbiás diákká.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az Egyetem legősibb tradíciója, a Varsity Show, mely a diákok által írt és előadott, évente megrendezésre kerülő musical est. Valamennyi egyetemi tradíció közül ez vonzza a legtöbb látogatót és az intézmény vezetősége erre az estére költi a legtöbb pénzt. Az alkotók között olyan hírességek is szerepeltek, mint Richard Rodgers és Oscar Hammerstein.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Primal Scream: A szemesztert lezáró vizsgákat megelőző vasárnap éjfélkor a diákok kinyitják a kollégium ablakait és ordítani kezdenek, ahogy csak a torkukon kifér.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az Orgo Night-ra, vagyis a Szerves Kémia Estre, a vizsga előtti éjszaka kerül sor. Pontban éjfélkor a Columbia University Marching Band, az egyetem menetelő zenekara a Butler Könyvtár előtt rázendít. A cél, hogy megzavarják az utolsó éjszakán biflázó diákok nyugalmát.

A Columbia Egyetemnek magyar vonatkozása is van. A székesfehérvári származású Deák István, az egyetem történelem tanszékének professzora. A professzor úr jelenleg nyugalmazott állásban vendégoktatóként tevékenykedik a Columbián és több nagy hírű egyetemen, többek között a Stanford-on is. Deák professzor 1964-ben szerezte meg a doktori címet. A Columbián 1964-től tanársegédként, 1967-től pedig docensként dolgozott. 1967 és 1978 között az egyetem Kelet-Közép-Európai Intézetének igazgatója volt. A professzor úr lakásának ablaka a manhattani Kossuth-szoborra nézett.

Frissítés: Prof. Deák István, 2023. január 10-én, életének 96. évében elhunyt.

Tags: , , , , ,

Kevesen tudják Magyarországon, hogy Manhattanban magyar cukrászda is található, arról pedig talán még kevesebben hallottak, hogy 1992-ben ebben a cukrászdában forgatta Woody Allen egyik legnépszerűbb filmjének, a Férjek és feleségek több jelenetét. Meghitt félhomály, barátságos dekoráció, hamisítatlan európai kávézó hangulat, ez a Hungarian Pastry Shop.

  HusbandsandWivesHungarianCoffeeShop2   HusbandsandWivesHungarianCoffeeShop3

A 2011-ben 50. születésnapját ünneplő Magyar Cukrászda az Amsterdam Avenue-n, Manhattan Morningside Heights nevű városrészében található, a 110. és 111. utca között. A cukrászda sikerét nem csupán a hangulatnak, a remek süteményeknek és az ingyenes kávé utántöltésnek, de a tökéletes helyszínnek is köszönheti. A Szent József Katedrális, a Columbia Egyetem és a Barnard Főiskola szomszédsága állandó forgalmat biztosít.

   OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A cukrászdát a Ms Száraz nyitotta 1961-ben. 15 évvel később a főcukrász, Vékony József egészségi állapota miatt, eladta az üzletet. 1976-ben a cukrászda a Binioris család tulajdonába került, akik görög származásuk ellenére, tiszteletbeli magyarként, a hagyományokat követve, a magyar ünnepeket szem előtt tartva, töretlen sikerrel irányítják a vállalkozást. A családfő, Panagiotis Binioris, akit az egyszerűség kedvéért a barátok és vendégek csak Peternek szólítanak, feleségével, Wendy-vel vezette az üzletet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kettőjük egymásra találása szintén a Magyar Cukrászdának köszönhető. Wendy, miután befejezte tanulmányait a floridai egyetemen, New Yorkba költözött rokonaihoz, akik gyakori vendégek voltak a magyar cukrászdában. Wendy, amikor megpillantotta a “felszolgálót felveszünk” táblát, azonnal jelentkezett az állásra. Peter és Wendy hamarosan egymásba szerettek és pár hónappal később házasságot kötöttek. 36 év után, 2012-ben Peter nyugdíjba vonult. Fia, Phillip vette át az üzlet vezetését.


OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Cukrászdánk vonzereje az időtlenségben és az állandóságban rejlik. – mondja Phillip, aki 13 éves kora óta dolgozik a cukrászdában. A 60-as évek óta itt szinte semmi nem változott, sem az üzlet dekorációja, sem a sütemények elkészítése. A receptek kipróbáltak és sikeresnek bizonyultak. Minden nap friss árut kínálunk, melyet helyben készítünk, 3 cukrász segítségével. Az új hűtőgépeken és kávéfőzőkön kívül semmi újat nem vásároltunk. Nincs bankkártya leolvasónk, nálunk csak készpénzzel lehet fizetni (ez már 2024-ben nem állja a helyét). Nincsenek konnektoraink, sem WiFi és ha hiszitek, ha nem, a vendégeink ezt kedvelik. A Magyar Cukrászda tökéletesen alkalmas csendes beszélgetésre, irodalmi alkotómunkára. Rengeteg diák tanul nálunk a vizsgákra, egyetemi professzorok dolgoznak az előadásaik anyagán, miközben bögréiket újra és újra töltjük. Mi nem siettetünk senkit. Mindenki addig marad, ameddig csak akar és ezzel sokan élnek is. Vendégeink gyakran több órán át üldögélnek a meghitt félhomályban. Ha minden igaz, ez az üzlet még sokáig itt lesz.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

IMG_5218

A Magyar Cukrászda dekorációja különleges színfolt és minden bizonnyal hozzájárul az üzlet sikeréhez, A bolt festményei a görög festőművész, Yianni Posnakoff alkotásai. Yianni művészi missziója 10 ezer angyalkép elkészítése élete során. A 10 ezer angyalból néhány a cukrászda falát ékesíti. 2013-ban Yianni a cukrászda vendégeit is misszióra hívta.

IMG_5200

Arra kérte őket, hogy saját alkotásaikkal segítsenek létrehozni egy angyal-baldachint a kávézó terasza fölé. “Az angyalok a feltétlen szeretetet, a megbocsájtást, a megbékélést, a lélek gyógyulását és a végtelen örömöt fejezik ki. Az általatok festett, színezett, saját kézzel felaggatott angyalok boldogan hirdetik, hogy az emberi jóság még nem veszett el.” – szólt Yianni felhívása. Pár nap leforgása alatt a cukrászda teraszán több száz angyalkép lebegett a tavaszi szélben.

1381552_584460281601292_860000653_n 1395974_584458998268087_1802693070_n

A cukrászda belső tere szintén említésre méltó. Az üzletet támogató költők, írók és professzorok könyveinek bekeretezett borítói mellett kézzel írott menük és árjegyzékek borítják a falakat. A pulton kecses, vintage porcelánedények, retro mérleg és pénztárgép. A stílusok különleges keveréke járul hozzá a cukrászda utánozhatatlanul egyedi hangulatához.

Hungarian Pastry Shop1 Hungarian Pastry Shop2

Ami pedig a kínálatot illeti? Bőséges választék pék- és cukrászsüteményekből és természetesen kávéból. A magyar specialitások mellett – mint a krémes, dobostorta, lúdláb, meggyes és túrós rétes, Rigó Jancsi -, egyéb európai finomságokból is választhatunk. A kávé lehet eszpresszó, kapucsínó, magyar, bécsi, orosz, a lényeg az, hogy az utántöltés ingyenes. A kiszolgálás gyors, készséges, a pultosok kedvesek, segítőkészek. A cukrászda a manhattani Kossuth-szobortól 8 percnyire található. Március 15-én a pultosok nemzetiszínű kokárdát viselnek és az üzletben mindenfelől magyar társalgás hallatszik.

IMG_5203 IMG_5214

A Magyar Cukrászda bemutatása záruljon a vendégkönyvből kiragadott néhány gondolattal.

“A legtöbb amerikai cukrászdában a sütemények ugyan csinosan díszítettek, ám ízetlenek a rengeteg ipari minőségű alapanyagtól, nem úgy a Magyar Cukrászda termékei. A meggyes rétes fantasztikus volt.”

“Totál meglepődtem, hogy itt még a késői órákban is rengeteg vannak. Az asztaloknál egyetemisták vitatkoznak az élet dolgairól, a kávé 9 óra után is ugyanúgy fogy. Vigyázat, legyen nálad készpénz.”

“Manhattan egyik kincse. Soha ne változzon! Egyszerűség, elvontság, igazi művészbarlang.”

IMG_5208

“Bárcsak az emberek egyáltalán nem használnák a laptopjaikat a cukrászdában. Már csak a gondolatba is beleborzongok, hogy milyen lehetett itt a hangulat a mobiltelefonok és számítógépek előtt. Remek hely. Ide újra és újra visszatérek.”

“A félhomályos cukrászda, a viseltes fa asztalokkal, a graffitis mosdóval mind hozzájárulnak a Magyar Cukrászda bájához és addig maradhatsz, ameddig csak akarsz.”

IMG_5209

📍: 1030 Amsterdam Ave, New York, NY 10025

Tags: , , , , , ,