Kínai újévi parádé New Yorkban 2016

2016. február 14-én, -16 fokos, dermesztő hidegben, tizenhetedik alkalommal került sor New York City Kínai Negyedében a Holdújév Fesztiválra.

Az ünnepségsorozat február 8-án, az új esztendő első napján, a Petárda Parádéval vette kezdetét. Vasárnap délutánig kulturális események sorozatával köszöntötte New York City kínai lakossága a Majom évét.

A Holdújév Parádé és Fesztivál Chinatown utcáin került megrendezésre és több mint 5000 résztvevője volt a didergető hideg ellenére.

A felvonulást sok száz szemlélődő követte a Mott Streettől, az East Broadway-n át, a Sara D. Roosevelt Parkig, ahol tradicionális, zenés-táncos-pantomim előadásokra került sor.

A felvonuláson népviseletbe öltözött táncosok, énekesek, bűvészek, akrobaták szórakoztatták a közönséget. A hangulatról fúvós és menetelő, tradicionális hangszereken játszó zenekarok gondoskodtak.

Nem maradhatott el a hagyományos oroszlán és sárkány tánc sem, amely minden egyes évben a parádé fénypontja.

A kerekeken vontatott dobogókon az előadók mellett helyi politikusok és a kínai közösség vezetői köszöntötték a résztvevőket.

A parádé után a környék híres kínai éttermei hatalmas forgalmat bonyolítottak, míg a takarító brigád azonnal nekilátott a Chinatown utcáit beborító konfetti takaró eltávolításának.


Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , ,