Ti betartjátok az ígéreteiteket? A régieket is? A New York állambeli Brightonban egy 46 éve tett ígéret vált valóra április 8-án. Az elmúlt napokban fantasztikus felvételeket láthattunk a teljes napfogyatkozásról. Az esemény összehozta a közösségeket, de sehol sem volt olyan különleges összejövetel, mint Mr. Moriarty Napfogyatkozás Party-ján.
Patrick Moriarty 1978-ban 22 éves, kezdő pedagógus volt egy helybéli középiskolában. Természettudományt és földtant tanított 14-15 éveseknek. 16 éves tanári pályafutása során minden osztályában megkérte a gyerekeket, hogy jelöljék be a naptárjukban 2024. április 8-át, a napot, amikor Rochesterben teljes napfogyatkozás lesz. Azt is megígérte nekik, hogy együtt lesznek ezen a napon, hogy közösen éljék át ezt az égi eseményt. A tervet is megosztotta a diákokkal. Hirdetést ad majd fel a helyi napilapban, ahonnan megtudhatják a címét és az összejövetel pontos időpontját. Moriarty tanár úr nem tudhatta, hogy a közösségi média a segítségére lesz a terv megvalósításában.
Moriarty két évvel ezelőtt kezdte meg az előkészületeket. Facebook eseményt hozott létre és megpróbált kapcsolatba lépni a volt tanítványaival. Az esemény híre gyorsan terjedt a Facebook-on. Tucatjával jeleztek vissza a volt diákok. Moriarty hozzálátott a gyakorlati tervezéshez. Napfogyatkozás-néző szemüvegeket vásárolt, kerti székeket kért kölcsön és nekilátott megrendelni az ételt-italt.
A nagy napon 100 volt diák gyűlt össze Moriarty háza előtt. Sokan átrepülték az országot, hogy együtt lehessenek a tanár úrral és diáktársaikkal. Egy tanítvány a térdműtétjét mondta le, hogy itt lehessen. Volt, aki pezsgőt hozott, mások rágcsálnivalóval szálltak be. Az egyik tanítvány több tucat nap és hold formájú aprósüteményt sütött. A résztvevők névkártyát viseltek az évfolyam évével. Néhányan a párjukkal és gyerekeikkel jöttek, míg mások a kutyájukkal. Egy pár, “Moriarty Napfogyatkozás Party, 2024” feliratos pólót viselt.
Az egyik volt diák, aki maga is már 61 esztendős, meghatódva mesélt: “Nem sok tanáromra emlékszem azokból az időkből, de Patrick az egyikük. Csupán 7 évvel volt idősebb nálunk, mégis felnéztünk rá. Amikor azt mondta, 1978-ban, hogy 2024-ben találkozni fogunk, hittük is, nem is. És most itt vagyunk. Ő is fehér hajjal, mi is. Betartotta az ígéretét.”
Amikor a napfogyatkozás elkezdődött, Moriarty azonnal átment tanárba. Mikrofonnal (a lánya karaoke gépének tartozéka) a kezében elmagyarázta a jelenséget, hogy mi várható, hogyan esik le a hőmérséklet, mikor lehet levenni a szemüveget. A teljes napfogyatkozás 3 perc 38 másodpercében nemcsak a madarak csendesedtek el. de a party 100 résztvevője is. Sokan némán figyelték a természet csodáját, mások sírva fakadtak.
Az összejövetel végén Moriarty ezekkel a szavakkal búcsúzott: “Ez nem igazán a napfogyatkozásról szólt. Rólatok szólt. Hogy itt voltatok velem, a családommal és egymással. Kívánom, hogy minden pedagógus átélhesse ezt a pillanatot valamilyen formában. Megcsináltam, betartottam az ígéretem.”
(*Moriarty pályafutásának második felében, 17 éven át az iskolaigazgatásban tevékenykedett.
**Brighton, Moriarty lakóvárosa, Rochester mellett található.)
A Carpathia-hoz egy révhajó csatlakozott a Hudson-öbölben, melynek fedélzetén fotóriporterek hada próbálta lencsevégre kapni a tengeri katasztrófa túlélőit. Az 59-es kikötőbe érkezve, vakujaik fénye bevilágította az esti égboltot és a fotósok meglátták a Carpathia fedélzetén összezsúfolódott hajótörötteket.
Az olajfestmény-szerű, gyönyörűen létrehozott digitális látképen a Hudson folyón túl Manhattan sziluettjét látjuk 1882-ben.
1866-ban a City 800 ezer lakosa a 23. utca alatt koncentrálódott. A lovaskocsik macskaköves utakon zötykölődtek, az otthonokat gyertyával és gázlámpával világították. A város legmagasabb pontja a Trinity Church 85 méteres tornya volt. A város apró színházai a Union Square közelében voltak a Lower Broadway-n. A Central Parkot meglátogatni több órás utazást jelentett, szántóföldek mentén, a hepehupás Fifth Avenue-n. Brooklynból csak komppal lehetett megközelíteni Manhattant és csakis jó időben.
1900-ra, a tömeges bevándorlásnak köszönhetően, New York City lakossága hirtelen 3 és fél millióra duzzadt. A Wall Street által termelt gazdagság és az ipari fejlődés hatalmas ingatlanpiaci igényt termelt ki. Egyszerre épültek pazar paloták a Fifth Avenue-n, fényes apartmanházak Uptown és kopottas bérházsorok a Lower East Side-on. Villanylámpák ragyogó fényében fürödtek az új Színházi Negyed utcái a Times Square közelében. Acélszerkezetes irodaházak épültek, a metropoliszt magasvasutak, aszfaltozott sugárutak és acélkábeles, elegáns hidak hálózták be.
A New York-i Gilded Age iránti érdeklődés napjainkban ismét megnövekedett világszerte. A népszerűségnek egyik oka talán a korszak extrém voltában keresendő. Az egyik oldalon a Fifth Avenue márványpalotái, a másik oldalon a Lower East Side mocskos bérházai. Az egyik oldalon a családok a Central Park víztárolójából kaptak friss, vezetékes ivóvizet, a másik oldalon, 1901-ig nem tartozott fürdőszoba a bérlakásokhoz. A Fifth Avenue gyermekeivel nevelőnők sétálgattak a Central Parkban, míg a Lower East Side-on a 7-8 évesek a hét valamennyi napján kemény fizikai munkát végeztek a szürke gyárak falai között.
A német születésű házaspár 1912 telét Európában töltötte. Áprilisban szándékoztak hazatérni New Yorkba. Először az Olympic-ra váltottak jegyet, de amikor megtudták, hogy késve indul, áttették a jegyüket a Titanicra. Velük utazott Ellen Bird, Ida komornája és John Farthing, Isidor komornyikja. A Straus házaspár utolsó óráját Ellen és több másik szemtanú és túlélő hiteles visszaemlékezése által ismerjük.
“Addig nem megyek, amíg minden nő és gyermek el nem foglalta a helyét.”- mondta. “Tudjuk, hogy Ön kicsoda. Természetesen van helye a csónakban.” – győzködte a tiszt. Isidor azonban hajthatatlan volt. Ekkor Ida felállt és kilépett a csónakból. “Gyönyörű életünk volt együtt. 41 év. Ha nem jössz, én sem megyek. Úgy halunk meg, ahogy éltünk. Együtt.” – mondta Ida és Isidor megértette, hogy nincs helye a vitának. Ida levette a nercbundáját és Ellen-nek adta azzal, hogy neki már nem lesz szüksége rá, viszont Ellen-t melegen fogja tartani, amíg meg nem mentik.
Ida-t és Isidor-t a fedélzeten látták utoljára, amint egymásba kapaszkodnak. Aztán egy hatalmas hullám csapott át a fedélzeten és lesodorta őket a hajóról. Isidor holttestét másnap megtalálták és hazaszállították New Yorkba. A Bronx-i Woodlawn Temetőben helyezték örök nyugalomra. A zsebében találtak egy arany medált két “I” betűvel, Ida és Isidor, valamint a legidősebb fiú és leány gyermekük képével. Az ékszer a mai napig a Straus család tulajdonában áll. Ida holttestét nem találták meg. Az ő temetője, 1160 másik áldozattal együtt, az Atlanti-óceán. Isidor sírjába egy urnányi Atlanti-óceán vizet helyeztek el, Ida-t szimbolizálva. A sírkövön ez áll: “Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el.” (Énekek Éneke 8:7)
Tinkmara