December 2021

You are currently browsing the monthly archive for December 2021.

1835. december 16-án éjjel a hőmérséklet gyorsan süllyedt és éles, fagyos szél fújt az East River felől. Este 9 órakor az éjjeliőr dideregve járta a köreit Alsó-Manhattan utcáin. Hirtelen füst szag csapta meg az orrát. Az Exchange és Pearl Street sarkán meglátta a füstszag eredetét. Az egyik raktárépület lángokban állt. Megkongatta a tűzharangokat. Néhány perccel később megérkeztek a város tanácsosai és az első tűzoltó egységek.

Húsz perc múlva, a brutális szélnek köszönhetően, már 50 épület állt lángokban és 10 órára 40 épület a porig égett. Az erős, fagyos szél nemcsak a tüzet szította, de megakadályozta a tűzoltók munkáját is. A hőmérséklet -10 fok alá esett és a tűzcsapok befagytak, a szél pedig visszafújta a fagyos vizet a tűzoltók arcába. A tűzoltóparancsnok több egységet leküldött az East River-hez, hogy onnan hozzanak vizet, azonban a folyót vastag jégpáncél borította. A tűzoltók lékeket vágtak a jégen, azonban mindhiába. A víz perceken belül belefagyott a tömlőkbe.

A folyó túloldalán, a Brooklyn-iak a partra csődültek és tehetetlen döbbenettel nézték, amint Manhattan lángokban áll.

Tombolt a tűz. A lángok vörösre festették a téli égboltot. A kísérteties fényt még Philadelphia-ban is látni lehetett. Az ottani tűzoltókat is mozgósították, mivel úgy tűnt, hogy a szomszédos falvak és erdők égnek. Az East River kikötőjében felrobbantak a terpentines hordók és a folyóba ömlött az olaj. Míg a víz felszínén úszó olajfolt el nem égett, úgy tűnt, hogy az egész New York Kikötő lángokban áll.

A kereskedők próbálták menteni az áruikat. A raktárokból az utcára dobálták az árucikkekkel teli zsákokat. Az élelmiszer raktárok készletei mellett finom selymek, csipke, üvegáruk, kávé, tea, szeszes ital és hangszerek tömege semmisült meg. A lángok elérték a lapkiadók épületegyüttesét is. A hat New York-i napilap irodájából csak kettő élte túl a tűzvészt. A tűz áldozatává vált Amerika egyik legszebb épülete, a Merchants’ Exchange (Kereskedelmi Tőzsde) épülete, New York kereskedelmi lelke is, melyet csupán néhány éve adtak át.

Önkéntesek jöttek a város minden pontjáról. A várost eközben robbanások rázták meg. A rendőrkapitány utasítására az őrszemek láncot alkottak. hogy őrizzék az árucikkeket a fosztogatóktól.

A dühöngő szél a zsarátnokokat egészen Brooklyn-ig fújta, ahol néhány háztető szintén lángra kapott. Hajnali fél 1-re az egész pénzügyi és kereskedelmi központ lángokban állt. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy az egész város a tűz martalékává válik. A város polgármestere és a tanácsosok hosszas vita és hezitáció után úgy döntöttek, hogy az egyetlen megoldás, ha felrobbantanak épületeket és a romokkal állják el a tűz útját.

Lőport a Brooklyn-i Haditengerészeti Dokkból szereztek és uszállyal juttatták a Brooklyn-i Red Hook-ból Manhattanbe. A Governor’s Island-ről evezős csónakban hoztak robbanószert. A lőporos hordókat pokrócokba burkolva szállították, mert attól tartottak, hogy egy repülő parázs belobbantja őket. Hajnali 2 és 3 óra között a lőszer megérkezett a Wall Street-re és eldöntötték, hogy először egy vegyeskereskedést robbantanak fel az Exchange és a Broad Street sarkán. Abban reménykedtek, hogy ezzel elvágják a tűz útját észak és nyugat felé, ahol a lakóépületek álltak. Hajnali 5 órakor James Hamilton, Alexander Hamilton fia gyújtotta meg az első kanócot. Sajnos az első robbantás nem volt sikeres, így több más épületet is fel kellett áldozni, míg végül sikerült a tűz útját elvágni.

December 17-én a város lakói megkezdték a eltakarítási munkálatokat. A tőzsdepiac négy napra bezárt. A fosztogatók tevékenységét az állandó őrjárat sem tudta megállítani. Vastag füstbe borult a város, pernye szállt mindenfelé. A fáradt New York-i tűzoltóknak New Jersey-ből, Westchester-ből és Philadelphia-ból érkezett tűzoltók segítettek oltani a szunnyadó tüzeket.

Az 1835-ös Nagy Tűzvészben 674 épület semmisült meg. Az egész Pénzügyi és Kereskedelmi központ, a Wall Street-től délre, a Broad Street és az East River között a tűz martalékává vált. Több ezer New York-i munkanélkülivé vált. A csodával határos módon csak két halálos áldozata volt a tragédiának. 20 millió dolláros kár keletkezett. A City 26 tűzbiztosító társasága 3 kivételével azonnal csődbe ment. A New York-i tűz az egész ország gazdaságára kiható nemzeti tragédia volt, mivel New York már ekkor az ország pénzügyi központja volt. A napilapok világszerte döbbenettel írtak az eseményről. Az 1835-ös Nagy Tűzvész az oka, hogy Lower Manhattanben alig találunk 19 század előtti épületet.

A leégett területet néhány év alatt újjáépítették. Mint mindig, New York talpra állt és tanult a tragédiából. Az utcákat szélesebbre építették, az épületeket tűzbiztossá tették, az utcákon megjelentek a gázlámpák. A Croton Folyó vízvezeték rendszerének kiépítési munkálatai felgyorsultak és hamarosan Manhattan valamennyi pontján volt vezetékes víz, mely a tűzoltók munkáját is megkönnyítette.

Tags: , , , , , , ,

New York legszebb kastélyainak egyike, különösen a karácsonyi időszakban, a Long Island-i “Aranyparton” található Coe Hall. A 65 szobás Coe Hall 1913-ban épült, Új-Tudor stílusban. A kastély tulajdonosai William Robertson Coe és második felesége, Mai Rogers Coe voltak.

W.R. Coe Angliában született és szerény körülmények között nőtt fel. A 10 gyermekes család 1883-ban New Jersey-be költözött. W.R. 15 éves korától küldöncként dolgozott különböző biztosítási irodákban.

1910-ben a Johnson and Higgins hajóbiztosítási iroda New York-i irodájának elnöke lett, mely arról híres, hogy ők biztosították a Titanicot. W.R. volt az első Amerikában, aki hírt kapott a hajó tragédiájáról. A veszteség dacára a cégigazgatóság elnöke lett, később pedig a Virginia Vasúttársaság vezetője.

W.R. nagy rajongója volt az Amerikai Nyugatnak. 1910-ben megvásárolta William Cody, közismert nevén Buffalo Bill vadásztanyáját.
A Coe Hall-ban hatalmas bálokat rendeztek, a kastély a Long Island-i közösségi élet egyik központja volt. A bálteremben található Steinway zongorán Cole Porter is játszott és szórakoztatta a vendégeket.

A Coe Hall körül található 160 hektáros birtok a Planting Fields nevet viseli. A kert és arborétum különleges növények és fák gyűjteménye. A kert tervezője az Olmsted testvérpár volt. Ők voltak a Central Park megálmodói is.

A Planting Fields Arboretum, a Coe Hall kastéllyal Oyster Bay-ben található, New York City-től 45 percnyire autóval, másfél órányira vonattal. Ha lehetőség van rá, feltétlen javaslom a megnézendők listájára, különösen a karácsonyi időszakban, amikor gyönyörűen feldíszítik a házat.

Tags: , , , , , , , , ,

Bizonyára sokan emlékeztek, hogy tavaly egy kis bagoly bújt meg a Rockefeller Center karácsonyfájának ágai között. A madarat a fán dolgozó munkások találták meg és Rocky-nak nevezték el a Center után. Az egész város drukkolt, hogy a kis bagoly felépüljön a hosszú, kimerítő utazás után. Szerencsére Rocky felépült és a madárvédő egyesület néhány nap múlva visszavitte az erdőbe, ahonnan eredetileg származott és szabadjára bocsátotta. Rocky kalandjáról azóta gyermekkönyv is megjelent, The Christmas Owl (A karácsonyi bagoly) címmel.

A legenda úgy tartja, hogy Rocky Upstate New York erdeiben is elmesélte történetét barátainak. Mesélt a nagyvárosról, a tülkölő taxikról, a felhőkarcolókról, a fényekről és a korcsolyázókról. Egy kíváncsi bagoly pajtása, Roxy, úgy döntött, hogy saját szemével is látnia kell a City-t. Az ambiciózus kis bagolynak annyira megtetszett New York City, hogy fészket rakott és már munkát is szerzett magának a Rockefeller Centerben. Ő a Center új nagykövete. Már mindent tud a Központ, meg a karácsonyfa állítás történetéről és örömmel mesél róla a látogatóknak. Roxy-val a fenyőfa körül, a jégpályán, de a Top of the Rock kilátó területén is összefuthattok. Roxy barátságot kötött Correll Jones-szal, a Rockefeller Center Polgármesterével is. Gyakran együtt róják a köröket a Rockefeller Centerben. Ha esetleg találkoztok vele, üdvözöljétek és küldjétek egy közös képet vele.

Tags: , , , , , , , ,

A Rockefeller Center New York City szíve és ennek bizonyítéka, hogy saját polgármestere is van. A Központ lelke, immár 20 éve, Correll Jones, a Rockefeller Center Polgármestere (igen, ez szerepel a névjegykártyáján is), akit csak CJ-ként ismer a város.

CJ tősgyökeres New York-i és jelenléte egybeforrott a Rockefeller Centerrel. A karácsonyi időszakban ő a Center concierge-je. Fogadja a turisták ezreit, mesél a fáról, válaszol a látogatók kérdésire. A karácsonyfa érkezésekor ő vágja le az első ágakat és osztja szét a nézelődők között. A New York-i apartman házak doorman-jei nemcsak portások, akik a biztonságért felelősek, de a lakók bizalmasai is. Ehhez hasonlóan, CJ a turisták bizalmasa. Segít az eligazodásukban, éttermeket, üzleteket javasol, útbaigazít és természetesen a legsürgetőbb ügyekben is segít (tudja, hogy hol vannak a legtisztább nyilvános mosdók a városban). Akár egy jó party házigazdája, szinte mindenütt ott van. Pozíciójában az évtizedek során elnökökkel, kormányfőkkel és hírességekkel találkozott és a Rockefeller Center arcaként sokszor láthatjuk a televízióban is. Személyisége beleivódott a Rockefeller Center szövetébe.

Mr. Jones először a Peninsula Hotelben dolgozott, mint biztonsági őr, majd a University Club of New York alkalmazottja volt 20 évig. Az egyik klubtag, Rob Speyer, a Tishman Speyer ingatlancég elnöke ajánlotta fel neki a Rockefeller Center-béli munkát 2002-ben (a Tishman Speyer a Rockefeller Center tulajdonosa). CJ először visszautasította az ajánlatot, mert nem akart a pult mögött ülni. Amikor kiderült, hogy a vendégeket kell köszöntenie, azonnal elfogadta az állást, mert emberekkel találkozni, kommunikálni mindig is a kedvenc foglalatossága volt.

CJ Flatbush, Brooklyn-ban lakik a feleségével. Naponta két órát ingázik. 8 órakor kezdőik a munkanapja. Felölti elegáns, szürke öltönyét és kalapját, majd lesétál Concourse-ra. Beköszön az éttermekbe és üzletekbe, majd visszasétál a Plaza-ra és várja a reggeli látogatókat.
“2020 nagyon nehéz volt, különösen a karácsonyi időszakban. – meséli – Voltak napok, amikor csak én voltam itt, meg a galambok. Nagyon örülök, hogy visszatértek a turisták. Mi, New York-iak, mindig panaszkodunk a rengeteg turista miatt, de mind tudjuk, hogy a City nem teljes a látogatók nélkül.”

“Azt hiszem, enyém a világ legjobb munkája. Több mint 100 ország turistáival ismerkedhettem meg az évek során. Sokan többször is visszatérnek. Megismerem őket. Sokan megköszönik az étterem, áruház, program javaslataimat és ez nagyon jól esik. Számomra New York City a világ legjobb városa. A Rockefeller Center pedig egyedülálló hely, utánozhatatlan hangulattal.”

Tags: , , , , , ,