Riverside Park

You are currently browsing the archive for the Riverside Park category.

Tavasszal a több százezer tulipán mellett több mint 40 ezer cseresznyefa is virágzik New York City parkjaiban és az utak mentén.

Az első cseresznyefákat a holland telepesek ültették az 1700-as években, azonban a díszcseresznyefák, a Sakura hagyományával együtt az 1900-as évek elején érkeztek New Yorkba, a Japán kormány ajándékaként. 1909-ben Manhattan nagyszabású, közös Hudson-Fulton megemlékezésre készült. Manhattan felfedezésének 300. (Henry Hudson) és a gőzhajó feltalálásának (Robert Fulton találmánya) 100. évfordulóját ünnepelték. A különleges eseményre Japán kormánya, a New York-i Japánok Bizottságával közösen egy hajónyi díszcseresznyefát küldött, a két nemzet barátságának jelképeként, a hajó azonban tragikus módon elsüllyedt.

1912-ben új szállítmány küldtek Amerikának, összesen 3020 cseresznyefát, melyből 2500 New York-é lett, a többi Washington DC-be került.


Két fajta cseresznyefa található New Yorkban. A Yoshino cseresznyefa az elsők között virágzik a City-ben, már március végén. A Yoshino virága halványrózsaszín, roppant finom, szinte áttetsző. A Kwanzan cseresznyefa a domináns New Yorkban. Virágai nagyobbak, mély rózsaszínek, fürtükben nőnek. A Kwanzan egész áprilisban virágzik.
New York City-ben ezeken a helyszíneken lehet a legtöbb cseresznyefát találni.

🌸Central Park
▫️Cherry Hill
▫️Pilgrim Hill
▫️Conservatory Garden
▫️Kennedy Onassis Reservoir
▫️Shakespeare Garden
🌸 Prospect Park
🌸 Brooklyn Botanical Garden
🌸 New York Botanical Garden
🌸 Roosevelt Island
🌸 Sakura Park
🌸 Washington Square Park
🌸 Green-Wood Cemetery
🌸 Riverside Park
🌸 Union Square Park

Tags: , , , , , , ,

Az amerikai polgárháború után a birtokok és farmok újra életre keltek Manhattan északi részén. A Hudson folyó mentén, a Strawberry Hill-en (ma a Riverside Park része), a 124. utcában állt a Monte Alta ház, George Pollock otthona. Az ír születésű George, a Yates & Pollock vászoncég társtulajdonosa volt. 1787-ben feleségül vette üzlettársa húgát, Catherine Yates-t. Öt évvel később megszületett az első kisfiúk, St. Clair(e) Pollock, az édesapa szemefénye. A család hamarosan még egy fiúval és egy kislánnyal gyarapodott. A boldogságot azonban hamarosan tragédia árnyalta be.

Egy forró júliusi délután, az akkor ötéves St. Clair-t szem elől tévesztette a dadája. A gyermek elkóborolt, túl közel ment a part széléhez és a mélységben a sziklákra zuhant. Akkoriban Manhattan még jóval vadregényesebb volt. Élettelen testét este mosta partra a Hudson folyó.

A megtört család úgy döntött, hogy a gyermeket nem a templomtemetőben helyezik örök nyugalomra, hanem a család birtokán, nem messze a baleset helyszínétől. Az apa elkerített egy kis részt és itt állíttatta fel St. Clair síremlékét ezzel a felirattal: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó.” (Jób könyve, 14:1-2)
George azt tervezte, hogy egyszer majd itt lesz a család kriptája, azonban a sors másképp hozta. Gyermeke halála után, az apa anyagi helyzete is súlyos hanyatlásnak indult. El kellett adnia a Strawberry Hill-en található otthonukat. A házat, a birtokkal együtt, szomszédja, a Verplancks család vásárolta meg. George levélben fordult Mrs Verplancks-hez.

“Birtokának szélén, a kerítéshez közel talál egy elkerített területet, márvány emlékművel. Egy drága gyermek nyugszik ott. Különleges kéréssel fordulok önhöz. Tudom, hogy a föld az ön birtokának része, de arra kérem, hagyja a síremléket mindig elkerítve és kezelje szent helyként.”

Mrs. Verplanck eleget tett a kérésnek, s mikor a birtokot 1807-ben eladta, az új tulajdonos is tiszteletben tartotta George Pollock kérését. Michael Hogan, aki az írországi County Clare-ből származott, gyönyörű, új villát épített a birtokon és szülővárosáról, Claremont-nak nevezte el. 1821-ben Claremont fogadóvá alakult, melyet a manhattaniak gyakran csak Monument Inn-nek, Síremlék Háznak neveztek, a birtokon található rejtélyes gyermeksírra utalva.

Az elkövetkező évtizedekben a világ nagyot változott a kisfiú sírja körül. New York City egyre csak növekedett és terjeszkedett észak felé. 1873-ban a város megvásárolta a birtokot, az új, Riverside Park létesítmény számára. A városfejlesztési hatóság elfogadta az eladási szerződés kitételét, miszerint a síremléket óvniuk és gondozniuk kell örökre. A síremlék köré vaskerítést emeltek és 1897-ben, alig 100 méterre egy magasztos, gránit mauzóleum épült, Ulysses S. Grant, az Államok 18. elnökének tiszteletére.

St. Clair síremlékét eddig kétszer újították fel, legutoljára 1967-ben. Az Amiable Child Monument az egyetlen egyszemélyes magánsír, New York City tulajdonban álló területen. Az emlékművet évente sok-sok turista látogatja és a környék lakói, a kisfiú halálának évfordulóján, július 15-én, virágokat helyeznek el a sírnál.

📍: Riverside Drive, W124th Street

Tags: , , , , , , , ,

Isten hozott GOATHAM-ben! Nem, nem elírás. Ha a Hudson-folyó mentén található Riverside Parkban jártok és mekegést hallotok, nem kell hőgutára gyanakodni.

New Yorkban ismét munkába állt az alternatív, vegyszermentes gyomirtó brigád. A héten Upstate New Yorkból 24 fős kecskecsapat érkezett az Upper West Side-on található Riverside Parkba. A 24 fős csoportból csupán a “Fantasztikus Öt” marad egész nyárra: Skittles, Buckles, Chalupa, Mallomar és Ms. Bo Peep.

A New York-i Parkigazgatóság 2016 óta alkalmaz kecske segítséget a nagyobb, nehezen művelhető City parkokban. Eddig a Brooklyn Bridge Park (Brooklyn), a Van Cortlandt Park (Bronx) a Prospect Park (Brooklyn) alkalmazta őket gyomírtásra. A Riverside Parkban is jártak már 2019-ben. Itt a meredek, munkagépekkel nehezen művelhető lejtőkön irtják az agresszívan növekvő fekete ürmöt, mérges szömörcét és sokvirágú rózsát. Egy kecske, egy nap alatt átlagosan 11 kg gyomot tud elfogyasztani, a melléktermék pedig remek trágya. Mindenki jól jár. Ősszel a kecskék visszatérnek a kecske-menhelyre.

A kecskés gyomirtásnak már hivatalos neve is van, a landscaping (parkrendezés) mintájára: goatscaping.

Tags: , , , , , , , ,