A Rockefeller Center karácsonyfája 2015

A Rockefeller Center az ünnepi New York szíve. A tér hatalmas, ikonikus fenyőfáját évről évre közel egy millióan látogatják. A karácsonyfa fényei, a korcsolyapálya lüktető elevensége, a vidám karácsonyi muzsika, a hullámzó, nevető tömeg, a sült gesztenye illata együttesen alkotja a Rockefeller Center utánozhatatlan hangulatát.

A tér karácsonyfája a nemzet karácsonyfája, mely nemcsak az ünnep, de a túlélés szimbóluma is. Az első, papírgömbökkel, tobozokkal, áfonyafüzérekkel, konzervdobozokkal díszített karácsonyfát a Rockefeller Center épületegyüttesén dolgozó munkások állították 1931 Szentestéjén.

A gazdasági világválság kellős közepén ezek a kétkezi munkások hálájukat fejezték ki a kicsiny karácsonyfával. Hálásak voltak, hogy volt munkájuk és volt mit a családjuk karácsonyi asztalára helyezniük. A fa azóta is a túlélés, az újrakezdés jelképe. 1944 karácsonyán a kivilágítatlan fát a világháború végének reményében, míg 2001 decemberében a szeptemberi tragédia súlya alatt állta körbe Manhattan lakossága. A karácsonyfa állítás történetéről bővebben ITT olvashattok.

Sokan vádolják a Rockefeller Centert “fagyilkossággal”, felesleges pazarlással, azonban ne feledjük, hogy a fa kivétel nélkül felajánlás útján kerül kiválasztásra és ez az adakozók számára különleges, életre szóló élményt jelent. Amennyiben a Rockefeller Center egy nap véget vetne a karácsonyfa állításnak, ez nem csupán egy több mint 80 éves New York-i tradíciónak a végét jelentené, de az egész világ veszítene. Turisták millió számára megvalósult álom élőben látni a Rockefeller Center fáját, míg másoknak visszatérő családi hagyomány ellátogatni a fához.

A fa felajánlói számára  a Rockefeller Centernek fát ajándékozni megtiszteltetés, sokszor egyfajta bizonyítást is jelent.

A Rockefeller Center karácsonyfájának történelmében eddig háromszor (!) esett a választás magyar családok fenyőjére. A legutóbb 2012-ben.

2007-ben a connecticuti Rivnyak, 2008-ban a New Jersey-beli Varanyak család norvég luc fenyője lett a nemzet fája. 2012-ben szintén egy New Jersey-i magyar család luc fenyője bizonyult a legszebbnek. Joe Balku 20 évesen, 1956-ban érkezett Amerikába, pénz, nyelvtudás, család és barátok nélkül. “Az amerikai álmot álmodtam és sikerült. Keményen dolgoztam, szolgáltam az amerikai hadseregben, majd a leszerelés után benzinkutat vásároltam. Családot alapítottam és 1973-ban megvettem a telket a házzal. A fenyő már akkor is ott állt, ugyan még csak 6 méteres lehetett.”

A fenyőt a Sandy hurrikán érkezése előtt néhány héttel választotta ki a Rockefeller Center kertésze. Képzelhetjük a család izgalmát a hurrikán amúgy is idegtépő napjaiban.

 

“Állandóan ki-be futkostam a 140 km-es szélben, hogy megnézzem, áll-e még. Szerencsére túlélte a hurrikánt és nagyon büszke vagyok, hogy az én fám okoz ekkora örömet amerikai honfitársaimnak. 76 éves vagyok és még soha életember nem vettem részt személyesen a gyertyagyújtáson.”

Ebben az évben a fa a közelből, egy New York állambeli kisvárosból érkezett. Albert Asendorf családja négy generáción át nevelte a fát. Albert édesapja akkor vásárolta a házat a fenyővel, amikor Albert négy éves volt. “Apám mindig visszavágta a fa tetejét, hogy ne ágazzon el és szép nagyra nőjön. A két fiam és a gyerekeik sok-sok órát töltöttek a kertben, játszottak a fa körül.

 

A lucunk az eltelt 58 év alatt 23 méteresre nőtt és a kert teljes egészét uralomba vette. A Sandy hurrikán idején nagyon féltünk, hogy a házra dől. Az utóbbi idóben már teljesen elállta a fény útját. Tudtuk, hogy lassan el kell köszönnünk tőle. Körbe kérdezgettem, de senkinek nem kellett egy ekkora fa. A Rockefeller Center honlapján kötöttem ki és a móka kedvéért kitöltöttem a kérdőívet. Én lepődtem meg a legjobban, amikor válaszoltak és a kertész kijött a házunkhoz. Roppant boldogok vagyunk és az egész család jelen volt a faállításkor. Természetesen a gyertyagyújtásra is visszatérünk.”

Az ünnepi fények ebben az évben december 2-án gyúlnak fel és január 7-ig maradnak velünk. Az ünnepi időszak végeztével a fából a Habitat for Humanity szervezet házakat épít rászorulók számára, míg a farönköt a New York-i Lovassport Egyesület díjugratási szakosztálya kapja meg.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve utolsó két kép
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , , , , , , , ,