Virágparádé New Yorkban

New York Cityben a tavasz első hírnöke, jóval megelőzve az első kellemesen meleg napokat és az első rügyeket a Central Park fáin, a Macy’s Nagyáruház Virágparádéja, melyre ebben az évben 41. alkalommal került sor.

IMG_1235

IMG_1190

A pazar virág show március 22-e és április 4-e között kerül megrendezésre a Macy’s Herald Square-en található központi épületében, valamint az áruház philadelphiai, minneapolisi, chicagói, illetve San Francisco-i üzleteiben.

IMG_1199 IMG_1217

A virágparádé ebben az évben az Art in Bloom, vagyis Virágzó Képzőművészet nevet viseli. A show alkotói a természet és a művészet harmonikus egységére törekedtek. A több dimenziós kertekben szobrok és kisplasztikák rejtőznek, míg a virágalkotások egy része maga is szoborként funkcionál.

IMG_1202 IMG_1205

IMG_1172

Az előző évekkel ellentétben, ebben az évben a kiállításra az üzlet első szintjén és nem az erre az alkalomra külön, az áruház Herald Square-i kijárata mellett felállított sátorban került sor.

IMG_1175Ennek a megoldásnak nemcsak támogatói, de ellenzői is akadtak jócskán. A virágparádé az üzlet területén támogatói azzal érveltek, hogy a koncepció lényege pontosan a kisebb alapterület ötletes kihasználásában, illetve a virágok átható illat- és színkavalkádjának az áruház forgatagába integrálása volt.

IMG_1191Az ötlet ellenzőinek annyiban azonban igazuk volt, hogy a kora reggeli órákat kivéve az üzletben hatalmas tömeg  volt, a vásárlók és a virágparádé látogatói kölcsönösen zavarták egymást, a virágok és parfümök pedig kifejezetten émelyítő keveréket alkottak.

IMG_1198 IMG_1224

Az üzlet belső terét a tervezők valóban ötletesen kihasználták. Virágok kerültek az oszlopokra, pultok közé, fölé, de még a mozgólépcsők is virágoskertté váltak.

IMG_1226 IMG_1227A művészeti stílusok közül az impresszionizmus, a szürrealizmus, a pop art is képviseltette magát.

IMG_1186 IMG_1171

IMG_1167 IMG_1179

A Macy’s Nagyáruház ünnepi kirakataiban sosem csalódunk. A kirakattervezők a virágparádéra is kitettek magukért.

IMG_1244

IMG_1236A Macy’s virágparádéjának megtekintését érdemes a kora reggeli órákra tervezni. A kirakatokat pedig naplemente után, illetve borongós időben lehet a legszebben fényképezni.

IMG_1239

IMG_1231

IMG_1248

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,