Időjárás

You are currently browsing the archive for the Időjárás category.

Lombhullás idején még jobban megfigyelhető New York City-ben a nagyvárosokra jellemző mikroklimatikus jelenség, az urban heat island, a városi hősziget effektus. A város jóval magasabb hőmérsékletű, mint a környező területek, így extrém meleg “sziget” jön létre. A hőmérséklet különbség elérheti a 8-9 °C-ot is.

A kemény, átjárhatatlan felületek, mint a beton, az aszfaltozott utak, üres tetők, magukba szívják a meleget és megsokszorozva, lassan bocsátják ki a nap során, így a ciklus megtörhetetlen. A városi hősziget jelenség hatására a New York City nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet ritkán megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők. Egyedüli felfrissülést, a légkondicionáláson kívül, csak a város folyópartjai, tengerparti strandjai és parkjai biztosítanak.

Az urban heat island azt is eredményezi, hogy ősszel New York City-ben (és Long Island-en) a fák később színesednek, mint a környező hegyekben (ez jól látszik a csatolt lombkorona térképeken is), tavasszal viszont előbb rügyeznek.

Általában október utolsó hete és november első két hete a legszínesebb. Minden évben lehetnek eltérések, a hőmérséklet és a leesett csapadék mennyisége befolyásoló tényező. New York City hajlamos a hurrikán tevékenységre is. Ez szintén drasztikusan befolyásolja az őszi lombkorona minőségét. Idén nagyon lassú az ősz. Ezt a nyári nagy viharok okozták. Rengeteg levelet vesztettek a fák, így a megmaradt leveleknek nagyobb erővel kellett fotoszintetizálni, így tovább zöldellnek az átlagosnál.

New York City-ben ezért is vigyáznak különös gonddal valamennyi fára és óvják a parkokat. A City-nek külön fa regisztere is van, ahol több mint félmillió – közel 700 ezer – fát, sorszámmal ellátva, tartanak nyilván. A fákon végzett kertészeti munkálatokat naplószerűen vezetik. Az oldalon jelenteni is lehet, ha egy fát sérülés ért vagy egészségügyi probléma merül fel. New York City ebben élen jár. Az oldalt NYC Parkigazgatósága működteti.

Fa regiszter: https://tree-map.nycgovparks.org/

📸: mickmicknyc, melliekr | IG, iloveny

Tags: , , , , , , ,

Gyakran kerestek meg azzal a kéréssel, hogy jelezzem előre az időjárást az utazásotok idejére. Sajnos ilyenkor nem tudok mást tenni, mint azt, hogy a legmegbízhatóbb New York City időjárás előrejelző oldalak (The Weather Channel, AccuWeather, National Weather Service) egyikére navigállak titeket, mivel többet-jobbat-közelebbit én sem tudok mondani.

Abban azonban tudok segíteni, hogy hogyan kell értelmezni a különböző, New York specifikus időjárás előrejelzési kifejezéseket, hogy mire kell figyelnetek, mire lehet számítani, ha az adott jelzést olvassátok vagy halljátok a rádióban, Tv-ben. New York City időjárásáról, a négy évszakra lebontva itt olvashattok bővebben.

Nor’easter: Keleti part specifikus viharforma. Masszív ciklon, mely a parttól kb. 160 km-re képződik az óceán felett és nevét azokról az északkeleti irányú, erős szelekről kapta, melyek a partvidékre sodorják. Nor’easter az év folyamán bármikor kialakulhat, de a hivatalos nor’easter idény szeptembertől áprilisig tart. Télen különösen veszélyes, mivel a sarkvidéki hideg levegő keveredik az Atlanti-óceán Golf-áramlatának meleg levegőjével. A hőmérséklet jóval fagypont alá süllyed, hurrikán erejű hófúvások képződnek, jeges áradásokkal. A nor’easter viharok körzetébe tartozó nagyvárosok a következők: Washington, D.C., Baltimore, Philadelphia, New York City és Boston. Az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb nor’easter-je a 2011. október 28-i, Halloween nor’easter, mely két hónappal az Irene hurrikán után csapott le a már amúgy is megtépázott keleti partra.

Winter Bomb Cyclone: Erőteljes, alacsony légnyomású ciklon, mely gyorsan erősödik. A kifejezés arra utal, hogy a vihar magjában a légnyomás olyan hirtelen csökken, hogy az “bombasztikus” erőt ad a viharnak. A bombogenesis a meteorológiában azt jelenti, hogy a viharban a légnyomás 24 óra leforgása alatt 24 millibárt csökken, mely potenciálisan hurrikán erősségű széllel jár, melyhez hófúvás társul, esetleg ónos eső. A hurrikán erejű szél áradásokat is okozhat. A tudósok szerint a bomb cyclone-okért a globális felmelegedés a felelős.

Winter Storm Watch: Figyelmeztető jellegű. Az előrejelzés még változhat. A jelzést 36-48 órával adják ki a szignifikáns időjárási esemény előtt. Erős havazás, hófúvás, ónos eső várható.

Winter Weather Advisory: Tanács jellegű. A jelzést 24 órával hóesés előtt adják ki, ha a várható hó mennyisége 12 óra leforgása alatt 3+ inch (7,62 cm) vagy ha a hóba nyomokban ónos eső is keveredni fog.  A rossz idő 12-36 órán belül érkezik. Számítsunk a közlekedés lassulására, csúszós utakra.

Winter Storm Warning: Riasztás értékű. A jelzést 24 órával hóesés előtt adják ki, ha a várható hó mennyisége 12 óra leforgása alatt 6+ inch (15,24 cm) vagy 24 óra leforgása alatt 8+ inch (20,32 cm). Akkor is ezt a jelzést adják ki, ha 0,5 inch (1,27 cm) ónos eső várható. A rossz idő 12-36 órán belül érkezik. Számottevő közlekedési nehézségekre lehet számítani.

Blizzard Warning: Riasztás értékű. Hófúvás riasztást akkor adnak ki, ha minimum 3 órán keresztül a szélerősség eléri vagy meghaladja a 35 mph-t (56,37 km/h), a látótávolság 1/4 mérföldre (402 méter) vagy ennél is rövidebbre csökken (whiteout). Az ítéletidő 12-36 órán belül érkezik. Ne utazzunk, ha lehet, maradjunk otthon.

Polar Vortex versus Arctic Blast: A Polar Vortex nevének megfelelően sarkköri légörvény, mely általában a sarkkörök területén mozog. Különböző időjárási trendek hatására onnan elmozdulhat és olyan területek fölé kerül, ahol sarkköri hidegeket ritkán tapasztalnak. Az Artic Blast divatos szinonimája az erős hidegfrontnak. New York területére Kanada felől érkeznek ezek a hideg frontok.

Folyt. köv.

Tags: , , , , , , ,

Június első 13 napját tölthettünk el a csodálatos New York Cityben, a nászutunk alkalmából.

Fantasztikus és sokkoló élmény volt, a lehető legjobb értelemben. Megosztom az emlékeim, tapasztalataim, hátha valakinek hasznos lehet.

Körülbelül egy évvel az utazás előtt vettük meg a repülőjegyeket, ami nagyon hasznosnak bizonyult, mert így relatívan jó áron (kb. 900 dollár) jutottunk hozzá a két retúr jegyhez.

Mi a düsseldorfi átszállásos jegyet választottuk. Mindenkinek ajánlom, ha sikerül 2-3 órás várakozással foglalni. Egyszer ki lehet bírni és a mi esetünkben 500 dollár volt a különbözet.

Ezután következett a szállás kiválasztása. (Szálláskeresés New Yorkban) Nekünk Manhattanban volt a szállásunk, a Broadway és az 54. utca sarkán. A szobánk a 64. emeleten volt, ami már magában külön élmény. Első éjszaka aludni se tudtam, csak néztem a várost.

 

Amikor megvolt a szállás, el kezdtem bújni az útikönyveket, blogokat. Én elég pontos útitervet készítettem, miután elolvastam Tinkmara bejegyzéseit és Travellina: Világutazók kézikönyvét.

Minden egyes napra jutott egy városrész (Central Park, Upper West Side, Lower Manhattan, Brooklyn, stb.). A szabadságunk megmaradt, a napokat felcserélhettük. A napokhoz kigyűjtöttem a látnivalókat, üzleteket, érdekes helyeket, vendéglátó egységeket.

Nagyon sok idő volt elkészíteni a tervet ilyen formában, de nagyon hasznosnak és időhatékonynak bizonyult, mert tényleg mindent láttunk, ami minket érdekelt. Számunkra a város megismerése és megélése volt a cél.

Természetesen a kötelező látnivalókat is megejtettük, de óriási élmény volt egy tetőteraszon iszogatni szombat este, a Central Parkban vasárnap délután piknikezni, üldögélni az egyik parkban és az embereket nézni.

Az érkezésünk napján a repülőtérről (a JFK-n landoltunk) a taxiállomáshoz vezetett az utunk. (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?) Itt nem kell taxit inteni, hanem egy koordinátor odairányít a soron következő első szabad taxihoz. (Taxis tippek és trükkök New Yorkban)

A szálláson már nem volt ebből gond, de az utazás előtt 1 hónappal derült ki, hogy a szálloda kötelezően kér hitelkártyát. Ennek érdemes utánanézni a foglalás előtt, mert nekünk nagyon gyorsan kellett intézni, mert nem volt hitelkártyánk.

Az érkezés délutánján már 3-ra már kicsomagoltunk és úgy fel voltunk pörögve, hogy egyből elsétáltunk a városi könyvtárig és vissza. Azért sem feküdtünk le, mert kaptunk egy tippet, hogy az időeltolódást úgy lehet a legkönnyebben kiheverni, ha felveszed az adott nap ritmusát. Nekünk nagyon bevált, mindenkinek ajánlom.

 

Másnap kezdődött a kaland. Az 5. és 6. sugárúttal kezdtük városnéző túránkat. Minden híres üzletet megnéztünk. Amelyiket a pénztárcánk engedte, oda be is mentünk.

Én a könyvtárba már nagyon vártam, hogy bemehessünk, mert a kis úti jegyzetembe bele volt szőve az összes fontos Szex és New York helyszín. Ha valaki szerette ezt a sorozatot, érdemes kiböngészgetni a helyszíneket, mert kb. 50-60 dollártól indul egy ilyen vezetett túra.

A könyvtárban nem kellett sokat várni és ingyenes is, csak egy ellenőrzésen kell átesni és már lehet is nézelődni. Csodálatos minden pontja, főleg a Rózsaterem. Itt ki van téve, hogy tilos fotózni. Ezt figyelembe véve, lehalkítottam a telefonom és úgy fotóztam, így nem szóltak.

Aznap mentünk fel a Rockefeller Centerben található Top of The Rock kilátóba. Aznap kora délután vettük meg a jegyet. Mi este szerettük volna látni a várost, így az este 9 óra 30 perces időpontot választottuk. Egy olyan egyszerű érv alapján választottuk ki ezt a kilátót, hogy mi látni szerettük volna az Empire State Building-et, nem pedig felmenni rá. Szerintem jól döntöttünk, mert semmilyen hiányérzet nincs bennünk, mert csodálatos volt a felhőkarcolóval szinte szemben állni. Aznap egészen a Vasalóházig lesétáltunk, ami otthonról, az útitervet írva, nem tűnt nagy távnak. Az volt! Aznap 20 km-t gyalogoltunk.

 

Harmadik nap jött a Central Park. A szállásunktól kb. 3 perc sétára volt. Azt hittük, pihenős nap lesz. Ennek dacára, itt is nagyon sokat mentünk. Megnéztük a Bethesda Terace-t teljes pompájában, a Ladies’ Pavilion-t, a San Remo házat és utolsónak a Metropolitan Musem Of Art maradt. Mi nem vagyunk annyira múzeumosok. Esős nap mentünk volna egy-egy múzeumba, de nem volt olyan rossz idő egyik nap se, úgyhogy csak kívülről néztük meg.

A negyedik napon a Lexington és Madison Avenue következett. Ezen a napon néztük meg a Grand Central Station-tt, a Chysler Building-et, a Quensboro hídat, amin nem átmentünk, hanem átlibegőztünk. Nagyon szuper élmény volt, mindenképp érdemes kipróbálni. Metrókártyával lehet megvenni a 2.75 dolláros jegyet. (Ingyenes programok New Yorkban)

Az ötödik napon beiktattunk egy múzeumot, a Természettudományi Múzeumot (The American Museum of Natural History). A legnagyobb extra tartalommal rendelkező jegyet vettük meg, melyben 4 plusz látnivaló volt. Ez picit csalódás volt, mert a négyből kettő filmvetítés volt (sima 3D). A másik kettő érdekesebbre sikerült. Az ősrobbanás szimulátorba, amit nagyon írtak, hogy jó, csak nagyon jó angollal üljetek be, mert különben nem lehet élvezni. Az időszakos múmia kiállítás viszont nagyon szuper volt. Maga a múzeum hatalmas. Manhattanban egyszer se tévedtünk el, itt ötször is sikerült. Érdemes ezt az applikációt letölteni, mert megmutatja, hogy hol vagy és elvezet oda, ahova szeretnél menni (és még így is eltévedünk). Hasznos infók is vannak benne (mosdó, étterem, extra előadások helye, kezdete, stb).

Hatodik nap következett a Meatpacking District, Little Italy és Chinatown. Nagyon ajánlom, hogy szuvenírt csak itt vegyetek! Ugyanaz a szuvenír negyedáron van itt, mint a turista-vonzotta helyeken. Little Italy-ban lehet finom, európai színvonalú kávét inni, ami nekem már nagyon hiányzott. Hangulat terén: abszolút Chinatown. A Centre Street 157-nél van egy gyönyörű autentikus kínai ház. Érdemes megnézni. Hihetetlen volt, hogy ez is New Yorkban van.

Ezen a napon metróztunk először, ami számunkra nagyon kaotikus és teljesen megfejthetetlen, de tény, hogy szükség van rá, mert tényleg óriási távolságok vannak a metropolisban. Itt jegyezném meg, hogy a maps.me offline térkép applikáció nagyon-nagyon hasznos volt, mert bármelyik város offline térképét le lehet tölteni és GPS-ként is funkciónál. Nagyon szerettük, hatalmas biztonságérzetet adott. Nekünk még a NYC subway alkalmazás volt még letöltve és azt is nagyon hasznosnak találtuk, szintén offline. (A New York-i metró szerkezetéről, a vonalakról, az állomások felépítésérőlPraktikus tanácsokra, jegyváltás, metróillem)

Hetedik napon láthattuk a szomorú, de egyben felfoghatatlan méretekkel rendelkező Grand Zero-t és környékét. Ahogy sétáltunk a Ground Zero-hoz, mintha a városnak ez a része egyre csendesebb és csendesebb lenne, lépésről-lépésre. Az emberek egy részről érzik, hogy ez a hely sajnos egy tömegsír, de más részről, sokan úgy szelfizgettek, mintha a Szabadság-szobornál állnának, ami elég ízléstelen, szerintem. A 9/11 múzeumot is megnéztük, ami elképesztő volt. Személyes tárgyak, fotók az emberek arcáról, amikor meglátják, ahogy a tornyokba belemennek az utasszállítók, iratok, ruhák. Nagyon szomorú volt ezeket látni, de sajnos ez már ugyanúgy New York része, mint a többi látnivaló. Ha tehetitek, szakítsatok rá időt.

A WTC után a Wall Street következett. Először a támadó bikát kerestük meg, ami nem volt egyszerű. Mi elmentünk mellette, annyian álltak körülötte. A bikáról teljes pompájában nem is tudtunk sajnos képet csinálni. Talán hajnalban lehetnek kevesebben.

Lower Manhattan után a Staten Island ingyenes kompal mentünk megnézni a Szabadság-szobrot, mert Manhattan legalsó csücskéből is alig látni. Nekünk tökéletesen elég volt a szoborból, amit a komp adott. Ha valaki nem érzi kötelezően szügségèt, hogy felmenjen a szobor belsejébe, annak szerintem nem lesz csalódás a Staten Island kompról látható Szabadság-szobor.

Nyolcadik napon Brooklyn-ba mentünk. Fantasztikus volt ezt a családiasabb New Yorkot is megnézni. Brooklyn-t nagyon szépnek, hangulatosnak és családbarátnak éreztük. A Brooklyn hídon csak körül-belül a negyedéig mentünk át. Ettünk fagylatot a híres a Brooklyn Icecream Factory-ban, ahol egy gombóc egy európai két adagosnak felel meg. Amerikában minden adag hatalmas. A fagylalt, az étel, az ital. Mi mindig, ha BBQ-t ettünk, vegyestál-szerűséget kértünk, mert az bőven elég 2 felnőttnek, még sok is kicsit. Minden sokkal édesebb. Itt a cukormentes Redbull-nak van olyan íze, mint otthon a cukrosnak.

Kilencedik napon azokat a helyeket néztük meg, amikre már nem volt energiánk az adott napon. Ezen a napon voltunk a Macy’s-ban. Szinte kötelezően ajánlom. Felfoghatatlan, hogy mekkora! Egy nap sem lenne elég mind a 10 szint bejárására. A Washington Square Park is lemaradt és jól tettük, hogy megnéztük, mert nagyon bájos park.

A tizedik napon bejártuk teljes egészében a Times Square-t és környékét. Ez a nap vásárlással telt. Az Abercombie & Fitch-t ajánlom. Nagyon szuper dolgokat kapni és a DSW Outletet is. Nagyon szép cipőket lehet venni nagyon nagyon jó áron. Érdemes bemenni. Aznap este voltunk bulizni, két tetőteraszon is. Az egyik a The Press Lounge. Nagyon színvonalas hely, a kilátás azonban nem olyan lenyűgöző, mint a másik helyen. Az ilyen helyeken, ahogy megnéztem a többit is, van dress code. Nem szigorú, de úgymond az alkalomhoz illő öltözékben érdemes megjelenni. Szakadt nadrág, edzőcipő, trikó, ilyesmi nem megengedett. A másik éjszakai helyen elkérték tőlünk az útlevelünket. Érdemes az utazás előtt lefénymásolni, elzárni és magatoknál tartani az eredetit. A másik helyszín, ami a szívemhez sokkal közelebb állt, az a 230 Fifth Avenue. Itt az Empire State Building-gel voltunk szemben, mely életre szóló élmény volt. Szombat este, egy ilyen tetőteraszon szórakozni, feledhetetlen. Az ilyen helyeken az italok árán is meglátszik, hogy benne van a kilátás is. Kb. 35-40 dollár volt 2 ital, de megérte!

 

Tizenegyedik nap pihenősebben telt a többihez képest. Kora délután elmentünk a Columus Circle-nél található Whole Foods Market-ba és bevásároltunk a piknikhez. Ebben a boltban tényleg mindent lehet kapni, amit az ember egy jó piknikhez szeretne. Szeletelt dinnye, saláta, szendvics, salsa szósz, hozzá tortilla chips, meleg étel, hideg étel, leves, desszert. A vásárlás után a Central Parkban kerestünk egy kellemes részt és piknikeztünk egyet a fűben. Egész délután csak feküdtünk, néztük az embereket, finomakat ettünk. Ezekért a pillanatokért érdemes New Yorkra több időt szánni, mert ezek a pillanatok azok, amikor nem turista az ember, hanem elhiheti, akár csak egy délutánra is, hogy itt él.

Tizenkettedik napon ellátogattunk Coney Island-re. Ezen a napon megmutatta NYC, hogy milyen is egy igazi 34 fokos nyári nap a városban. Embert próbáló. Ha valakinek nincs valami nagyon nyomós indoka arra, hogy miért akar nyáron menni, az ne menjen! Elképesztő, ahogy bent reked a levegő a felhőkarcolók között. (Mikor utazzunk New York Citybe?New York City éghajlata)

Coney Island nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de lehet, csak azért, mert már előtte annyi fantasztikus helyet, épületet láttunk.

Az utolsó napon elköszöntünk ettől a csodálatos várostól. Elmentünk még egyszer az Empire State Buildinghez, picit a Central Parkba.

Csodálatos volt ez a tizenhárom nap. Én lehet, elfogult vagyok, de nem tudok rosszat írni.

Tény, hogy New York nem olcsó, nem a legtisztább, zajos, de engem ezek egy pillanatra sem zavartak vagy rontották el az élményt, mert annyit adott ez a város.

kids

Azóta is dolgozom, dolgozzunk fel a párommal, hogy mi tényleg itt voltunk.

Nagyon sok bejegyzésed hasznukra vált, innen is köszönjük.

Képek és szöveg: Payritsné Nagy Alexandra

Tags: , , , , , ,

(A dőlt betűs megjegyzések a blog írójának gondolatai, hozzáfűzései, javaslatai.)

Június végén a feleségemmel eltöltöttünk néhány napot New Yorkban. Gondoltam, leírom a tapasztalataimat, hátha tudok további támpontokat adni a blogon leírtak mellé.

Három és fél napot terveztünk a városnézésre, mert alapvetően Kanada volt az úti célunk és csak menet közben jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha pár napra ellátogatnánk New Yorkba is. Sajnos az élet közbeszólt és törölték a reggeli járatunkat Torontóba, így a három és fél nap helyett három napunk és egy esténk maradt.

Az utazást majdnem egy hét tervezgetés előzte meg. A Tinkmara blogján leírtak sokat segítettek.

A La Guardia reptéren szálltunk le, ahol automatából a kijáratnál vettünk két MTA hetibérletet. Utólag kiszámolva körülbelül úgy jöttünk ki három nap alatt, mintha egyesével töltögettünk volna rá jegyeket. 2-3 napra már érdemes megvenni hetibérletet a kényelmes és gyors haladás érdekében. A reptérről induló Q70-es busszal jutottunk el a lila 7-es metróvonatig, amivel Manhattanba lehet jutni (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?)

A szállásunk Manhattanban volt a 96. utcában (Hotel Newton), a West Side-on, gyakorlatilag a metrómegállónál. A hotel kifogástalan volt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Megérte Manhattanban foglalni, mert innen viszonylag gyorsan megközelíthető minden.

Első este a szállás elfoglalása után átmetróztunk Brooklynba megcsodálni a Brooklyn hidat és Manhattant sötétedés után az esti órákban. A Brooklyn Bridge Parkban, leírhatatlan látvány fogadott minket. A kék metróvonallal (A) lehet a legközelebb jutni a parkhoz (a High Street–Brooklyn Bridge állomástól néhány perc séta).

Második nap korán keltünk és felszálltunk az első kompra, ami a Szabadság-szoborhoz és az Ellis Island-re megy. Érdemes megvenni a jegyeket online, még az indulás előtt pár héttel. Mi a Hard Hat Ticket-et választottuk (53,50 USD/fő), ami belépést biztosít a Liberty Island-re és magában foglal egy túrát az Ellis Island lezárt területeire munkavédelmi sisak viseletével. A kompok kb. 20 percenként közlekednek. Akinek van időpontja a Hard Hat túrára, annak javasolt minimum másfél órával a túra előtt felszállnia a kompra az induló kikötőben (Battery Park). Az emlékmű belsejére annyira nem voltunk kíváncsiak, ezért csak körbesétáltuk a Liberty szigetet. Szerintem ennyi is bőven elég.

 

Az Ellis Island felé tartó kompon már nem mentünk fel a komp tetejére, a tetőre vezető félemeleten alig voltak és innen is tökéletes a kilátás. Az Ellis Island múzeumba érve balra kell fordulni és a szuvenír bolttal szembe lévő pultnál kell bejelentkezni a Hard Hat túrára, ha valaki ilyen jegyet vesz. Akinek szüksége van rá, érdemes előtte elmenni mosdóra, mert közel másfél óráig nem lesz rá lehetőség. Egy humoros idősebb úr vezette a csoportunkat. Rendkívül szépen és érthetően beszélt angolul, minden témához egy-egy poént illesztve. Nagyon örülök, hogy erre is vettünk jegyet, javaslom mindenkinek, mert hatalmas élmény! A túra lényege, hogy egy 8-10 fős csoportot bevisznek a sziget elzárt területére, ahol a régi kórház, elkülönítő helyiségek és kiszolgáló épületek találhatóak, melyeket évek óta elhagyatottan állnak. A falakat több helyen egy francia művész installációi díszítik. Az épületeket az időjárás megrongálta egy kicsit és a területet a Sandy hurrikán is jól helyben hagyta, emiatt kötelező a munkavédelmi sisak, amit ott helyben adnak. A túrát követően kicsit körülnéztünk még a múzeumban. Az idegenvezetés során szerintem többet megtudtunk a sziget történelméről, mintha a múzeum minden szegletét bejártuk volna. Szépen elment az idő. Körülbelül délután 1 óra környékén szálltunk fel a kompra, ami visszavisz Manhattanba. Ekkorra már elég nagy tömeg volt a Liberty és az Ellis Island-en is. Ezt a program sorozatot érdemes az első komppal elkezdeni (8:30) és a Hard Hat túránál is a legelső időpontot választani (10:30), mert akkor még nincsenek olyan sokan a szigeteken és a kompon sem.

Miután visszatértünk Manhattanba, a Battery Parkból a Charging Bull-hoz mentünk. A különböző élménybeszámolókkal szemben, mi viszonylag gyorsan megtaláltuk. Legnagyobb sajnálatomra normális fényképet nem sikerült készítenem róla, mert fürtökben lógtak rajta az emberek.

Megnéztük a Federal Hall, a tőzsde épületét és sétáltunk a Wall Street-en. Nagyon éhesek és fáradtak voltunk, ezért szerettünk volna beülni valahova, de ezen a környéken csak utcai bódés hambugert, hot dogot találtunk. Végül egy kifőzde jellegű étkezdében kötöttünk ki a Water Street-en, ahol végre le tudtunk ülni egy kicsit és jól is laktunk.

A Federal Reserve Bank felé mentünk vissza a World Trade Center emlékművekhez, ahol nagy rendőri készültség és turisták hada fogadott minket. Bombakereső kutyával sétáló civil rendőrök és fémkeresővel felszerelt rendőrposztok minden sarkon. Érdekes látvány volt és csak utólag esett le, hogy igazából itt bármikor bármi megtörténhet. Az emlékművek lenyűgözőek és egyszerre elszomorítóak is. Hatalmas négyzet alakú medencék, a közepén egy kisebb medencével, ahova a víz vízesésként zubog. A peremén az elhunytak neve van kiírva és itt-ott virágok vannak elhelyezve. Egy kicsit morbid volt, hogy a külföldi turisták szelfibottal pózoltak a “gödrök” előtt.

A múzeumra nem maradt idő, de a World Trade Center bevásárlóközpontba bekukkantottunk a lépcső tetejéről. Érdekes épület, akinek van rá ideje, szerintem érdemes lehet egy kört tenni benne. Innen a St. Paul’s Chapel of Trinity Church felé sétáltunk tovább. Ez a templom egy karcolás nélkül megúszta tornyok összeomlását, annak ellenére, hogy közvetlen az ikertornyok tőszomszédságában van. A templomkertben lévő temető pedig valahogy beilleszthetetlennek tűnik a felhőkarcolók árnyékába. A City Hall előtti parkban megpihentünk egy kicsit. Rengeteg mókus volt, akadt amelyik kézből is elvette a csemegét.

A park után átsétáltunk a Brooklyn hídon, hogy az előző esti látványt nappal is megcsodálhassuk. Rengetegen vannak a hídon, ahol kerékpáros sáv is található. A biciklisek eszeveszett tempóval hajtanak, több életveszélyes helyzetet is láttunk, mire átértünk. Mindenkinek javaslom, hogy a biciklis sávban ne álljon meg fotózni vagy bámészkodni, mert elég veszélyes. Érdemes a Manhattan és a Brooklyn híd között lesétálni a partra, így a másik hidat is teljes egészében megcsodálhatjuk.

A parton lesétáltunk a Brooklyn Bridge Parkba, ahol előző este voltunk. Nappal is gyönyörű a kilátás innen, de aki jó fotókat akar készíteni, annak inkább a reggeli órákat ajánlom, mert a késő délutáni órákban Manhattan felől süt a nap.

Második nap a Rockefeller Centerben kezdtünk, ahova szintén hetekkel előtte megvettük a jegyet. Megéri itt is körülnézni nappal is és este is (Sun & Night jegy: 53 dollár/fő). A beszámolók alapján döntöttünk úgy, hogy a három kilátó közül ezt nézzük meg. Egyrészt, állítólag itt vannak a legkevesebben másrészt a Central Parkra is innen nyílik a legjobb kilátás. Egyből feljutottunk a tetejére, pár percet kellett csak sorban állni. A tetőn két szint található. Az alsót üveglapok veszik körbe. Az üveglapok közt akkora rés van, hogy egy-egy helyen egy nagyobb fényképezőgép objektív is vígan kifér, de szelfit, vagy csoportképet csak “üvegháttérrel” lehet készíteni. A felső szint kisebb alapterületű, de innen már lehet lőni olyan fotókat is amiben nem látszanak az alsó üveglapok. A szélén lévő beton tartóelemekre este egy kisebb fényképező állvány is felállítható. Minden irányba ki lehet nézni és nincsen nagy tömeg. Szerintem jó választás volt.

A kilátó után a St. Patrick katedrálist néztük meg, ami egy rendkívül nagy templom, annak ellenére, hogy eltörpül a felhőkarcolók között. Alapterületre simán vetekedik az esztergomi bazilikával. Innen elsétáltunk a Grand Central Terrminal-hoz, majd a Public Library következett. A pályaudvarra bementünk, a könyvtár épületét csak kívülről néztük meg. A könyvtártól már nincs messze a Times Square, ami nappal közel sem annyira érdekes, mint az esti fényekben. Itt található a Madame Tussauds viaszmúzeum, ami szintén érdekes lehet, de idő hiányában kihagytuk. A Carlo’s Bakery cukrászda a Times Square-től csak 5 perc séta, de sajnos aznap zárva volt a családfő édesanyja halála miatt (részvétem a Torta Királynak). A 8. sugárúton elsétáltunk a Madison Square Garden-hez (kosárlabda és jégkorong csarnok) és Penn Station-höz, ahonnan már nincs messze az Empire State Building. A két épület között van egy hatalmas ruha és részben ajándéktárgyüzlet, ahol a kosárlabda, jégkorong, amerikai foci és baseball rajongó férfiak is találnak maguknak érdekes “szurkolói” ruhadarabokat, a hölgyek pedig elveszhetnek a női ruhák és cipők világában. Az Empire State Building megtekintése után a Madison Square Park-nál fejeztük be aznapi sétánkat, ahol egy érdekes vékony, de magas épület található. Itthon néztem utána, őt úgy hívják, hogy Flatiron Building.

Az estét a Rockefeller Center ismételt látogatásával koronáztuk meg. Este a Radio City Music Hall felőli oldalon lévő külső bejáraton lehetett bemenni a kilátó liftjeihez. A főbejárat felől az épület belsejében zárva volt az az ajtó, ahol délelőtt bementünk. Este sokkal nagyobb tömeg volt, ami 10 óra felé egy kicsit oszlott. Ahogy korábban említettem, aki fényképezni szeretne, az nyugodtan hozzon kisállványt. Kisebb sorban állás után, mindegyik oldalon több, kb. 50x50cm-es derékmagasságban lévő tartópillérre lehet felállítani a fényképezőgépet. Az esti kilátás csodálatos, a legmagasabb tornyok csúcsai folyamatosan változó színű megvilágítást kapnak.

A kilátó után a Times Square-re mentünk. Itt rendkívül nagy volt a tömeg (este fél 11-11 körül!). Sokan vártak az oldalutcákban lévő színházakba (Off Broadway) való bejutásra. Mi már hullafáradtak voltunk a sok gyaloglástól, úgyhogy színházjegy váltására nem igen volt igényünk.

Harmadik napra maradt a híres Central Park. A West 96. utcáról sétáltunk be, a Jacqueline Kennedy Onassis Reservoir (a legnagyobb tó) megkerülése volt a cél. Az eltervezett balról – Guggenheim múzeum felé – kerülést meghiúsította, hogy az ajánlott haladási irány jobbra volt kijelölve. Ez nem vicc, tele van táblázva, hogy a haladási irány jobbra kötelező. Ezt a szabályt valószínűleg a futók miatt hozták. A tó és a háttér is nagyon szép. El van teljesen kerítve és nagyon meredek a partja, nem fürdenek benne és hulladék sem igen található.

A tó után bekukkantottunk a Guggenheim múzeumba, de az emeletekre történő bejutásra idő szűkében nem vettünk jegyet. A következő állomás a MET volt. Úgy tudtam, hogy ingyenes, de volt belépő (A MET-be ajánlott belépőjegyár van. Az ingyenes, illetve ajánlott belépőjegyes programok listája ITT található.) szóval az előcsarnokot megnéztük belülről, majd visszamentünk a parkba. A Great Lawn (Nagyrét) egy érdekes rész, tele baseball pályával, a tőszomszédságában a Belvedere kastéllyal és a Turtle Pond-al (Teknős-tó). Ezen a részen található mosdó is, ha valakinek szüksége lenne rá. A kastély érdekes, ide mindenképp érdemes benézni. A mögötte lévő rész vadregényes, nagy sziklákkal és egy csónakázó tóval (The Lake). A csónakázó tavon egy szép fahíd (Bow Bridge) ível át, majd egy szökőkutas szobor és egy lépcsősor (Bethesda Terrace and Fountain) található gyönyörű díszítésekkel. A lépcsősoron felérve egyenesen haladva a Sheep Meadow-t (Juh Legelő) találjuk. Nekem ez tetszett a legjobban. Hatalmas rét, fákkal és felhőkarcolókkal a háttérben.

A parkból kiérve a Columbus Circle felé vettük az irányt, ami egy nagy körforgalom a közepén Columbus szobrával. Metróval visszamentünk Buddy cukrászdájába, ami ezen a napon már nyitva volt és isteni cannolit adtak. A cukrászdától egy sarokra található a Beer Authority, ahol finom a steak és a brooklyni sör is teljesen rendben van!

Sajnos ennyi volt a három nap és az azt megelőző egy este. A hajnali órákban taxival mentünk ki a La Guardia reptérre.

Számunkra ez az egész egy kanadai nyaralásnak indult és onnan már nem volt messze New York, tehát csak egy pár napos kitérőre volt idő. Utólag visszagondolva, végigrohantuk az egészet. Amit látni kell azt láttuk, de mélységében nem tudtunk elmerülni. A legtöbb belépős helyre nem mentünk be, mert 10-20 percre nincs értelme kifizetni a 20-30 dolláros belépőt. (Érdemes az ingyenes órálk köré tervezni a programot.) Abban az esetben, ha bementünk volna, akkor ott ragadnunk (pl. MET = legalább 4-5 óra) és nem tudjuk bejárni a város többi részét. Little Italy és a Chinatown így is kimaradt. Így utólag azt hiszem, hogy Manhattan teljes bejárására kb. egy hét kell. Aki New Yorkba tervezi a nyaralást, az maradjon legalább egy hétig, de inkább tovább. Véleményem szerint, New York a közelében sincs a filmekben látottaknak. Nincs tele öltönyös emberrel, nem olyan romantikusak a helyszínek, kivéve a Central Parkot. Rendkívül tömött és nem olyan tiszta, mint más nagyvárosok.

METRÓS TAPASZTALATOK: A metró vonalak tanulmányozásakor érdemes arra készülni, hogy bizonyos szakaszok időközönként le vannak zárva és nem mindig sikerül a megtervezett útvonalon eljutni oda, ahova szeretnénk. Ebbe már a lila 7-es vonalon is belefutottunk a repülőtérről Manhattan felé. Az ellenkező irányba kellett menjünk néhány megállót és ott tudtunk csak átszállni a Manhattanba tartó irányra. Ilyennel később is találkoztunk, de a metró alkalmazottak segítőkészek voltak és ajánlottak más útvonalat. Az átszállási lehetőségek jók, a metrótérkép szinte minden kocsiban megtalálható és a falakon lévő jelzések alapján könnyedén meg lehet találni a megfelelő peront. Nagyon sokat segít, hogy a peronokon szinte az összes oszlopon fent van, hogy hányadik utcánál járunk, így már időben látható, hogyha le kell szállni, vagy közeledünk úti célunk felé. A legtöbb kocsiban bemondják a következő állomást és van olyan is, ahol LED-es utastájékoztató kijelzőn mutatják. A metrón a késő esti órákig viszonylag sokan vannak, tehát nagy utazótáskákkal bajos lehet a közlekedés. A délután 5-6 óra környékén Manhattanből kifelé tartó járatokon katasztrofális a helyzet, aki tudja kerülje el ebben az időszakban a metrót.

ÉTKEZÉS: A Wall Street környékén nemigen vannak beülős helyek (olcsóbb: Stone Street, Pret-A-Manger; drágább: 29 étterem a Wall Street környékén) utcai bódékból lehet hamburgert és hot dogot venni. Szerintem érdemes bármilyen betervezett útvonalhoz keresni éttermet, bisztrót (mosdó szempontjából is) online, mielőtt elindultok. (New York legjobb nyilvános mosdói) Jól tud jönni egy-egy beülős hely a sok gyaloglást követően. Amit a beszámolókban lehet olvasni az teljesen igaz, nem érdemes szendvicset készítgetni, mert minden drága a kisboltokban is. A szendvicsek árából majdnem kijön egy bőséges reggeli (tojás + bacon + sült krumpli + pirítós + kávé).

BIZTONSÁG: Valóban nagyon sok a kétes alak. Nem érdemes szóba állni senkivel, aki odajön kéregetni, vagy bármi egyéb mással. Minket próbáltak leszólítani úgy, hogy itt egy doboz cigi, valószínűleg ti hagytátok el az előbb. El kell küldeni minden ilyen alakot a fenébe. (New York biztonségéról ITT és ITT olvashattok bővebben.) A turista látványosságok közelében biztonságban éreztük magunkat. Igaz, hogy ezeken a helyeken rengeteg a rendőr. Nappal Manhattant biztonságosnak éreztem. Este a metrót már nem annyira. Nagy értékű fényképezőgépet, telefont már nem vennék elő késő este a metrón. A reptérről befelé jövet, amikor le volt zárva a manhattani irány és az ellenkező irányba kellett menjünk 4-5 megállót, az is már érdekes környék volt. A parkokban nem szabad dohányozni, igaz kitáblázva nem láttam, de a parkőrök szólnak érte.

ÁRAK: Ahogy több helyen is írták, New York nem olcsó. A cigi körülbelül 10-12 dollár, a sör étteremben 8 dollár környéke, kisboltban 3-5 dollár. Egy ásványvízért a boltban 1,5 – 3 dollárt is elkérnek. Ebéd, vagy reggeli, helytől és ételtől függően 20-50 dollár. A ruházat nem drágább, mint itthon. Hűtőmágnest a MET előtt érdemes venni, itt csak 1-2 dollár, a gift shop-okban 3-5 dollár. A taxi Manhattanből a La Guardia-ra 35 dollár + borravaló volt.

Képek és szöveg: Fazekas Zoltán

Tags: , , , , ,

A New York Citybe készülő turisták gyakran kérdezik, hogy melyik évszakban, hónapban érdemes a városba látogatni, milyen időjárás várható, milyen, évente visszatérő programokra lehet számítani. Ez a bejegyzés ebben a tervezésben nyújt segítséget.

A cikkben említett események évente visszatérő programok, azonban a dátumok nem minden esetben kötöttek. Az interneten keressetek rájuk, amikor a látogatásotok esedékessé válik.

Január

Időjárás – Hideg, szeles, nedves. A csapadék hó, havas eső. A hőmérséklet szélső értékei -15°C és +5°C, az átlaghőmérséklet -5°C és +2°C fok között mozog. Január a leghidegebb hónap, készüljetek ennek megfelelően!

Ruházat – Öltözzetek rétegesen, mivel a múzeumok, éttermek, üzletek túlfűtöttek, viszont sokat kell gyalogolni a hidegben. Meleg, bélelt kabát, sál, sapka, vastag kesztyű feltétlen legyen. A vízálló, meleg (kényelmes!) lábbeli létfontosságú. Az utak mentén feltorlaszolt, olvadó hó mély pocsolyákat képez, melyeket gyakran lehetetlen kikerülni.

Költség – Az ünnepi turizmus lecsengése után könnyebb szállást találni, színházjegyet venni, szinte kihalt a város. Az időjárásnak köszönhetően a legolcsóbb időszak. Január 2-án a repülőjegy és hotelszoba árak drasztikusan csökkennek. Használjátok ki az üzletek ünnepi időszak utáni árengedményeit is.

Programok

  • A legnépszerűbb korcsolyapályák januárban is nyitva tartanak: Bryant Park (ingyenes), Central Park, Rockefeller Center.
  • A Rockefeller Center karácsonyfáját, illetve a legtöbb nagyáruház ünnepi kirakat kreációját január első hetében még meglátogathatjátok.
  • A New York-i Botanikus Kert karácsonyi vonatkiállítása január közepén zár.
  • Január első heteiben kerül megrendezésre a No Pants Subway Ride, vagyis a Nadrág Nélküli Metrózás napja. Készüljetek fel a látványra, de a bátrak természetesen részt is vehetnek.
  • A New York Restaurant Week, a New York-i Étterem Hét téli kiadása január végén kezdődik. Érdemes előre asztalt foglalni.

Február

Időjárás – A február kicsit melegebb a januárnál, de továbbra is hideg, barátságtalan, köszönhetően a Hudson és az Atlanti-óceán felől fújó szélnek, mely mely nem kedvez a komfortérzetnek. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet -3°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +4°C.

Ruházat – lásd januárban

Költség – Januárhoz hasonlóan továbbra is előszezon, azonban Valentin nap környékén nehezebb szállást találni és az árak is magasabbak.

Programok

  • A legnépszerűbb korcsolyapályák februárban is nyitva tartanak: Bryant Park (ingyenes), Central Park, Rockefeller Center.
  • A Kínai Újévi fesztivál fantasztikus élmény. A felvonulásra és parádéra a China Town utcáin kerül sor.
  • Westminster Kennel Club Nemzetközi Kutyakiállítását a Madison Square Gardenben tekinthetitek meg.
  • Valentin napra tervezettek romantikus programot. New York City tökéletes hátteret nyújt.
  • A divat kedvelőinek kihagyhatatlan a New York Fashion Week téli rendezvénysorozata.
  • Február harmadik hétfője ünnepnap az Egyesült Államokban, President’s Day. A legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.

Március

Időjárás – Március már kellemesebb, mint január és február, azonban gyakran esik az eső. A hőmérséklet -1°C és +10°C között mozog, míg az átlagos legmagasabb hőmérséklet +4°C.

Ruházat – Legyen nálatok esőkabát, esernyő. Ha elfelejtitek, elveszik vagy tönkremegy, semmi gond. Esős időben minden utcasarkon kínálnak olcsó, 5 dolláros – úgynevezett egyszer használatos – esernyőket. Még szükség van a meleg kabátra és kesztyűre, de készüljetek melegebb napokra is, pulóverrel, kardigánnal. Könnyű gumicsizma is legyen a bőröndben az esős, havas napokra.

Költség – A repülőjegy és hotelszoba árak a hőmérséklettel együtt lassan kúsznak felfelé, de március még bőven előszezonnak számít. Amint megjelenik a tavaszi ruha és cipőkollekció az üzletekben, elkezdődik a téli kiárusítás, hatalmas leárazásokkal.

Programok 

Április

Időjárás – Áprilisban +7°C és +18°C között mozog a hőmérséklet. A levegő hőmérséklete ritkán emelkedik 20°C fölé, de az áprilisi hőhullám és hóvihar sem ismeretlen. Gyakran esik az eső, de a melegebb miatt már könnyebb elviselni.

Ruházat – Legyen nálatok esőkabát, esernyő. A nagykabátot váltsátok fel könnyebb, vízhatlan, tavaszi kabátra. Öltözzetek rétegesen, mivel az április New Yorkban is roppant szeszélyes. Legyen nálatok pulóver, kardigán a melegebb napokra. A csizmát váltsa fel a vízálló, kényelmes, zárt cipő.

Költség – lásd márciusban

Programok

  • A következő korcsolyapályák továbbra is nyitva tartanak: Central Park (április elejéig), Rockefeller Center (április elejéig).
  • Az amerikai foci rajongóinak kötelező a két New York-i csapat, a Mets és a Yankees rangadója.
  • Az évente megrendezésre kerülő New York-i Nemzetközi Autóshow-t, a Javits Centerben tekinthetitek meg.
  • Április végén kezdődik a TriBeCa Filmfesztivál. Előre váltsatok jegyet.
  • Feltétlen nézzétek meg a cseresznyefa virágzást a Brooklyn Botanikus Kertben és ha tudtok, vegyetek részt a két napos Shakura Fesztiválon. A virágnaptárt ITT találjátok.
  • Vegyetek részt a Washington Square-n megrendezésre kerülő éves párnacsatán. Nézőnek lenni is nagy móka.

Május

Időjárás – Május kétség kívül az egyik legkedveltebb időszak a turásták körében. Alacsony a páratartalom, a hőmérséklet pedig +10°C és +26°C között mozog.

Ruházat – Könnyű kabát, kardigán, pulóver legyen a bőröndben, de készüljetek melegre is. A kényelmes cipő, mint mindig, elengedhetetlen a városi sétához.

Költség – A repülőjegy és hotelszoba árak ilyenkor már magasak, bár ez még nem a hivatalos főszezon.

Programok 

  • A tavaszi virágzás csúcspontját a Central Parkban semmiképp se hagyjátok ki.
  • Az alacsony páratartalomban igazi öröm átgyalogolni a Brooklyn Hídon.
  • Látogassátok meg New York zsebparkjait is.
  • Május elején még elcsiphetitek a TriBeCa Filmfesztivál utolsó előadásait. Előre váltsatok jegyet.
  • A Fleet Week-re, a Flotta Hétre a Memorial Day előtti héten kerül sor. A várost ellepik a jóképű tengerészek. Repülő show-k, felvonulások, zenei programok között válogathattok.
  • Memorial Day, május utolsó hétfője, a nyár hivatalos kezdete. A hosszú hétvégén a legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.
  • Május végén (a pontos dátumra az interneten rákereshettek) kerül sor az év első Manhattanhenge-ére. A Manhattanhenge New York City naplemente show-ja, mely igazi őrületté nőtte ki magát az utóbbi években.

Június

Időjárás – Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 18°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +26°C. A legtöbb turista ezt a hónapot kedveli a legjobban, a viszonylagosan alacsony páratartalom, a kevés eső és a még elviselhető meleg miatt. Júniusban előfordul, hogy 30°C fölé kúszik a hőmrő higanyszála és egy-egy párás hőhullám is meglátogathatja a várost.

Ruházat – Júniusban már nincs szükség kabátra. Egy könnyű pulóver vagy kardigán elég az esti sétákhoz, egy könnyű sál napközben, arra az esetre, ha érzékenyek vagytok a metró, illetve a repülő erős légkondicionálására. Legyen nálatok piknik pokróc, mivel júniusban rengeteg szabadtéri programon vehettek részt. A lábbeli lehet szandál, de a flip-flop nem ajánlott New Yorkban. Legyen nálatok egy pár zárt cipő is, esős, hűvösebb napokra.

Költség – lásd májusban

Programok

  • A lovassportok kedvelőinek kihagyhatatlan a Belmont Stakes, Amerika egyik leghíresebb lóversenye, melyre a Long Island-i Elmontban kerül sor júniusban. A Penn Station-ről különvonatok (is) indulnak a helyszínre.
  • Az Ötödik Sugárúton kerül megrendezésre a Nemzeti Puerto Rico Fesztivál, sok zenével, tánccal, evés-ivással.
  • Késő júniusban rendezik meg a New York Jazz Fesztivált. A helyszínek között szerepel a Bryant Park és a Carnegie Hall. Előzetes jegyváltás szükséges az egyes koncertekre.
  • A New York Pride-ra szintén ebben a hónapban kerül sor a Village utcáin.
  • Magyar Fesztivál a New Jersey-beli New Brunswickban kerül megrendezésre, mely New Yorktól egy órányira található, és a Grand Central-ról induló New Jersey Transit vonattal közelíthető meg. A fesztivál a vasútállomás közelében zajlik.
  • A Museum Mile Fesztiválra is júniusban kerül sor. A Múzeum Mérföld az Ötödik Sugárúton sétálóutcává alakul és a letöbb múzeum a környéken ingyenesen látogatható.
  • Megnyílik a Central Park Summer Stage, ahol ingyenes koncerteket, előadásokat lehet látogatni. Érdemes jóval a kezdés előtt érkezni.
  • A Met in the Park rendezvénysorozat ingyenes operaelőadásokat hoz a Central Parkba. Operakedvelőknek kötelező.
  • A Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat is júniusban indul. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani, ha nem akartok lemaradni az eseményről.

Július

Időjárás – Július a legforróbb, legpárásabb, legnedvesebb hónap. Az átlagos legmagasabb hőmérséklet 29°C, gyakoriak a több napig tartó hőhullámok. Ilyenkor a hőmérséklet napokig 35°C körüli, de a 38°C feletti napok sem ritkák.

New York Cityben érvényesül az urban heat island, vagyis a nagyvárosokban bekövetkező mikroklimatikus jelenség, más néven a városi hősziget. A manhattani betonrengetegben a hőmérséklet átlagosan 3-4 fokkal magasabb, mint a külvárosban. A városi hősziget jelenség hatására a manhattani nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet nem megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők.

Ne becsüljétek alá a páratartalom jelenlétét, mely erősen kihat a hő- és általános közérzetre, ezáltal az energiaszintre.

Ruházat – A metróállomásokon átlagosan 20°C-kal melegebb van, mint a felszínen, míg a metrókocsik erősen légkondicionáltak. Erre számítsatok és készüljetek fel (könnyű kardigán vagy vékony sál), különösen, ha érzékenyek vagytok a hőingadozásra. Az üzletekben, közintézményekben is turbón a légkondi.

Feltétlen csomagoljatok világos, szellős ruhaneműket, napszemüveget, szalmakalapot, fényvédő krémet. A lábbeli is legyen szellős, de stabil, kényelmes.

Gyakoriak a nyári zivatarok is, melyek jóval inkább trópusi felhőszakadáshoz hasonlítanak. Hirtelen alakulnak ki és nem hoznak semmilyen felfrissülést, sőt, csak növelik a kellemetlen, ragadós párát. Igyatok sok vizet, gyalogoljatok az árnyékban.

Költség – Az árak tovább emelkednek, hivatalosan még nem főszezon.

Programok

  • A hónap fénypontja a július 4-i ünnepség és tűzijáték. A tűzijátékot a Macy’s nagyáruház szervezi és este 9 óra 20 perc körül kezdődik. A legjobb megfigyelési pontok a Brooklyn Bridge Parkban, a folyó mentén találhatóak. Időben menjünk ki, mivel hatalmas a tömeg és a Tv társaságok elviszik a legjobb helyeket.
  • A Met in the Park rendezvénysorozat ingyenes operaelőadásokat hoz a Central Parkba. Operakedvelőknek kötelező.
  • Tovább folytatódik a Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani, ha nem akartok lemaradni az eseményről.
  • Júliusban a New York-i Filharmonikusok is ingyenes előadásokkal várják a látogatókat a Central Parkban.
  • Július közepén kerül sor a második Manhattanhenge-re.
  • A New York Restaurant Week, a New York-i Étterem Hét őszi kiadása július végén kezdődik. Érdemes előre asztalt foglalni.

Augusztus

Időjárás – lásd júliusban, habár egy kicsit szárazabb és néhány fokkal hűvösebb, de ez a magas páratartalomban nem igazán érzékelhető.

Ruházat – lásd júliusban

Költség – lásd júliusban

Programok

  • A U.S. Open Teniszbajnokság Flushing, Queens-ben a sportkedvelők kedvenc elfoglaltsága a hónap második felében.
  • Tovább folytatódik a Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani.

Szeptember

Időjárás –  A nyári hónapok közül a legkellemesebb turisztikai szempontból. A nyár még tartja magát, ám az ősz lehelete már a levegőben van. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 16°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +24°C. 

Ruházat – Továbbra is érvényesek a júliusban, augusztusban írtak. Ha fázósabbak vagytok, akkor egy-két pulóverrel vagy kardigánnal pakoljatok többet.

Költség – Szeptember elejétől, Labor Day-től Újév napjáig tart a hivatalos főszezon New Yorkban, s ez megmutatkozik az árakon is.

Programok

  • Szeptember első hétfője, Labor Day, a nyár végét jelenti a helybélieknek. A város elcsendesedik, sokan elutaznak a hosszú hétvégére. A legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.
  • A divat kedvelőinek kihagyhatatlan a New York Fashion Week őszi rendezvénysorozata, melyre szeptember elején kerül sor.
  • A San Gennaro Fesztivál, melyet kora szeptemberben rendeznek meg, New York City legnagyszabásúbb és leghíresebb vallásos ünnepe. A Lower Manhattanban található, történelmi Olasz Negyedben kerül sor a 11 napon át tartó ünnepségsorozatra, melyben Nápoly védőszentjére, Szent Januáriszra emlékeznek. Az olasz ételek szerelmeseinek, a zene és vidámság kedvelőinek kötelező program.
  • Szeptember 11-e az emlékezés napja New Yorkban. Délelőtt a WTC Múzeumában emlékeznek meg az áldozatokra, este pedig felgyúlnak a Fényemlékmű, a Tribute in Light fénycsóvái New York City egén. Az ikerfényeket a város szinte valamennyi pontjáról látni, de a legszebb Brooklynból és New Jerseyből (Hobokenből vagy Jersey Cityből).
  • Szeptember második hetében kezdődik az egy hónapig tartó New York Filmfesztivál, melyre a Lincoln Centerben kerül sor.

Október

Időjárás –  Sokan októbert tartják a legideálisabb turista hónapnak. A levegő friss, csípős, a páratartalom elenyésző, az ősz a levegőben van. A karácsonyi turizmus még nem veszi kezdetét, így a tömeg is elviselhető. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 10°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +18°C. A nappalok még melegek, de az éjszakák már kellemesen hűvösek. Tökéletes sétaidő.

Ruházat – A nyári ruhatár mellett legyen a bőröndben közepesen meleg pulóver, kardigán, esetleg egy vékony kabát, zárt, kényelmes cipő.

Költség – Szeptemberhez hasonlóan sajnos a főszezon áraival kell számolnunk.

Programok

  • Folytatódik a New York Filmfesztivál, melyre a Lincoln Centerben kerül sor.
  • Columbus Day október második hétfője, hosszú hétvége. Az ünnepi parádét feltétlen érdemes megnézni.
  • Október legnagyobb eseménye Halloween. Nézni és részt venni egyaránt életre szóló élmény. A Citylakók lelkesen díszítik házaikat. A legmerészebb alkotásokat a West Village-ben és az Upper East és Upper West Side-on találhatjátok.
  • Az East Village-ben található Tompkins Square Park ad otthont a világ legnagyobb Halloween Kutyaparádéjának.
  • A Greenwich Village Halloween Parádéjára október 31-én este kerül sor. Ezen a napon a metrószerelvények is megtelnek rémisztő alakokkal.
  • Késő októberben kezdenek igazán színesedni a levelek. Feltétlen látogassátok meg a Central Parkot, de ha időtök engedi, utazzatok ki a Hudson völgyébe is, ahol csodálatos őszi színkavalkád vár. Összeköthetitek egy Fort Tryon Park-The Cloisters látogatással.

November

Időjárás – November szintén nagyon jó választás. Ikonikus, kihagyhatatlan eseményekkel tarkított hónap. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 5°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +12°C. November csípős tud lenni, de ritkán havazik.

Ruházat – Pulóver, vastagabb széldzseki, zárt cipő és esetleg sál, sapka, kesztyű a csípősebb reggelekre, estékre.

Költség – Főszezon. Az árak magasak, szállást találni a Karácsony közeledtével egyre nehezebb. Hálaadás után péntek a Fekete Péntek, mely hatalmas in-store és online leárazásairól nevezetes. Használjátok ki, ha nem rettentek el a várakozástól és a hosszú soroktól.

Programok

  • November első vasárnapján rendezik meg a New York Marathont. Az eseménynek közel 50 ezer résztvevője és 2 millió nézője van a City öt kerületében.
  • A vintage buszok fesztiváljára november elején kerül sor Brooklynban, a New York-i Közlekedési Múzeumban.
  • A Veterans Day, a Veteránok Napja november 11-e, szövetségi ünnep. A bankok, postahivatalok, iskolák zárva tartanak.
  • Thanksgiving Balloon Inflation, vagyis a Hálaadás Napi parádé lufióriásainak felfújására az Upper West Side-on, az American Museum of Natural History épülete körüli utcákban kerül sor a csütörtöki a parádét megelőző szerda délután 3 órától este 10 óráig.
  • A Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja vezeti be az úgynevezett Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot, november negyedik csütörtökjén. Korán reggel menjetek ki a választott helyszínre, hogy jól lássátok a felvonulást.
  • A New York-i karácsony legnagyszabásúbb és legismertebb produkciója, a Radio City Music Hall Christmas Spectacular a Rockette-k szereplésével november közepétől látható. Érdemes előre jegyet venni.
  • Hálaadás Napja utáni héten felgyúlnak a fények a Rockefeller Center, a Bryant Park  és a Washington Square karácsonyfáján.
  • November elején megnyílnak a kedvelt korcsolyapályák.
  • Hálaadás Napja után a nagyáruházak ünnepi kirakataiban is gyönyörködhetünk.

December

Időjárás – December szintén népszerű és egyértelműen remek választás a City látogatásra.  A Karácsony New Yorkban a városi ünneplés esszenciáját nyújtja. Ezt az élményt nem szabad kihagyni, mert a karácsonyi időszak Manhattanban maga a mesevilág-csoda. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 0°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +7°C. A hideg ne vegye el a kedveteket. A december nem túl fagyos, a város energiája melegen tart és életre szóló élményekkel gazdagít.

Ruházat – Nagyjából megegyezik a januári listával, bár december kevésbé fagyos és havas.

Költség – Lásd november.

Programok

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , ,

A New York Citybe készülő turisták leggyakoribb kérdései között szerepelnek az időjárásra vonatkozóak: Milyen meleg a nyár New Yorkban? Hallottam, hogy szoktak hurrikánok is lenni? Gyakoriak ezek? Ősszel is előfordulnak? Mennyivel előre lehet ezekről a viharokról tájékozódni?

New York City, mint sok minden másban, éghajlatában is különlegesnek számít. A Köppen-féle éghajlat-osztályozó rendszer szerint két klíma, a humid subtropical/nedves szubtrópusi és a humid continental/nedves kontinentális klíma határán fekszik, így időjárása összetett és gyakran kiszámíthatatlan.

A nedves szubtrópusi éghajlat a 25. és 40. szélességi körök között található, többnyire óceánparti városok klímája. New York Cityben ez az éghajlati hatás felelős a forró, magas páratartalmú nyarakért, míg a nedves kontinentális klíma a hideg, gyakran zord, csapadékos telekért.

New York Cityben a mért leghidegebb érték -26°C volt, míg a legmelegebb +41°C. A városban évente átlagosan 1,270 mm csapadék esik, duplája a budapesti éves átlagnak. A napsütéses napok száma 57%, ez az érték Budapesten 45%.

A New York-i tél zord, embert próbáló. Az enyhe, esős, illetve hómentes tél ritka. Természetesen nem szibériai télről beszélünk, de az átlagos magyarországi teleknél egyértelműen keményebbekről.

A Hudson és az Atlanti-óceán felől fújó, csontig hatoló szél csak növeli a hidegérzetet. A leghidegebb hónap a január. Ilyenkor gyakran esik a hőmérő higanyszála -10° alá és a kemény fagy akár napokig, esetleg hetekig is eltarthat. A csapadék legtöbbször hó formájában hullik. Február a legcsapadékosabb, átlagosan 23,5 cm a leesett hó mennyisége. Gyakran esik ónos eső is. Egy-egy téli időszak folyamán több, tömegközlekedést megbénító hóvihar is előfordul. Az iskolák és a legtöbb munkahely ilyenkor zárva tart (snowday). A New York-i munkáltatók többsége biztosítja alkalmazottainak az otthonról történő távmunka opcióját a hasonló alkalmakra.

A New York-i tél nemcsak kemény, de hosszú is. Márciusban még befuthat egy-egy nor’easter hóvihar is. Az első melengető napsugarakra gyakran április közepéig várni kell.

A nor’easter keleti part specifikus viharforma. Masszív ciklon, mely a parttól kb. 160 km-re képződik az óceán felett és nevét azokról az északkeleti irányú, erős szelekről kapta, melyek a partvidékre sodorják. Nor’easter az év folyamán bármikor kialakulhat, de a hivatalos nor’easter idény szeptembertől áprilisig tart. Télen különösen veszélyes, mivel a sarkvidéki hideg levegő keveredik az Atlanti-óceán Golf-áramlatának meleg levegőjével. A hőmérséklet jóval fagypont alá süllyed, hurrikán erejű hófúvások képződnek, jeges áradásokkal. A nor’easter viharok körzetébe tartozó nagyvárosok a következők: Washington, D.C., Baltimore, Philadelphia, New York City és Boston.

A New York-i tavasz és ősz varázslatos, ugyan kissé kiszámíthatatlan. A hőmérséklet a barátságtalanul hűvöstől a nyáriasan melegig változhat. A csapadék átlagos, a páratartalom tavasszal és ősszel alacsony. Ez a legjobb turista időszak.

A New York-i nyár a télhez hasonlóan embert próbáló. Tikkasztóan forró és kényelmetlenül párás. Július és augusztus a legmelegebb. Az átlagos legmagasabb hőmérséklet 28°C, gyakoriak a több napig tartó hőhullámok. Ilyenkor a hőmérséklet napokig 35°C körüli, de a 38°C feletti napok sem ritkák. A metróállomásokon átlagosan 20°C-kal melegebb van, mint a felszínen, míg a metrókocsik erősen légkondicionáltak. Erre számítsatok és készüljetek fel (könnyű kardigán vagy vékony sál), különösen, ha érzékenyek vagytok a hőingadozásra.

Ne becsüljétek alá a páratartalom jelenlétét, mely erősen kihat a hő- és általános közérzetre, ezáltal az energiaszintre. Ha a nyár közepén látogattok New Yorkba, ezt feltétlen kalkuláljátok be. Igyatok sok vizet, gyalogoljatok az árnyékban, többször szakítsátok meg a programot és térjetek be egy-egy nagyobb üzletbe, hogy lehűljetek. De óvatosan, mert az üzletekben, közintézményekben – a metrókocsikhoz hasonlóan -, turbón a légkondi.

Gyakoriak a nyári zivatarok is, melyek jóval inkább trópusi felhőszakadáshoz hasonlítanak. Hirtelen alakulnak ki és nem hoznak semmilyen felfrissülést, sőt, csak növelik a kellemetlen, ragadós párát.

New York Cityben érvényesül az urban heat island, vagyis a nagyvárosokban bekövetkező mikroklimatikus jelenség, a városi hősziget. A manhattani betonrengetegben a hőmérséklet átlagosan 3-4 fokkal magasabb, mint a külvárosban. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy ősszel a City fái előbb színesednek, tavasszal előbb rügyeznek, mint például Long Island-en. A városi hősziget jelenség hatására a manhattani nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet nem megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők. Egyedüli felfrissülést, a légkondicionáláson kívül, csak a folyópartok (East River, Hudson) és tengerparti strandok biztosítanak.

A hurrikánok, trópusi viharok a globális klímaváltozás hatására gyakoribbak, kiszámíthatatlanabbak és jóval rombolóbbak lettek New York térségében. Az atlanti-óceáni hurrikán idény júniustól novemberig tart és az augusztus közepétől október végéig tartó időszakban a legvalószínűbb a ciklonok kialakulása. A legerősebb hurrikán 1938-ban csapott le a térségre. A Long Island Express névre hallgató, 3-mas kategóriájú vihar Long Island-en ért szárazföld fölé, 200 km/h-s széllel. 5 méter magas hullámok csaptak le a szigetre és a vihar 60 New York-i halálát okozta.

A 2011. augusztus 27–28-i, 1-es erősségű hurrikán az Irene névre hallgatott és Coney Island-en ért szárazföldre, 112 km/h-s szélerősséggel. Ez volt az első alkalom, hogy a National Weather Service, a Nemzeti Időjárási Hivatal hurrikán figyelmeztetést adott ki a New York-i térségre. Ez az eljárás példa nélkülinek számított és kivitelezéséhez a protokoll megszegésére volt szükség, mivel New York City és környéke hivatalosan nem tartozott a trópusi viharzónába.

Egy évvel később, 2012. október 28-29-én, közvetlen Halloween előtt csapott le a legendás Sandy hurrikán. A természeti tényezők hihetetlen összejátszása szupervihart eredményezett. A hurrikán szezon végén képződött trópusi ciklon holdtöltekor, magas dagály idején egyesült egy nor’easter-rel. A 145 km/h-s széllel érkező hurrikán a New Jersey-beli Atlantic City-ben ért partot és végigsöpört az egész keleti parton. Long Island-en több ezren veszítették el az otthonukat (köztük mi is), a sziget 90%-a több napig áram nélkül maradt. A Battery Parkban 4 és fél méteres hullámok ostromolták Lower Manhattant, elöntötték az alagutakat, metróállomásokat és a City alacsonyabban fekvő területeit. A 49. utca alatt több száz üzlet és lakóház semmisült meg. A város élete hetekig nem tért vissza a rendes kerékvágásba. A Sandy hurrikán okozta károk egy részét a mai napig nem sikerült kijavítani.

A hurrikánokat sajnos nem tudjátok “betervezni” az utazásba, ezek sajnos rizikófaktorként mindig jelen lesznek. A hurrikán érkezésének bejelentése a Nemzeti Időjárási Hivatal feladata. Általában néhány nappal a landfall, vagyis a szárazföld elérése előtt kezdik meg a lakosság figyelmeztetését, az aktív felkészülést. A kimenetel ennek ellenére drasztikusan változhat, pozitív és negatív irányba egyaránt. Vegyük példának az 1-es kategóriájú Hermine hurrikánt, mely Floridában ért partot 2016. szeptember 2-án, 120 km/h-s széllel. A már trópusi viharra lefokozott ciklon szeptember 4-én érte el New York-ot, ahol trópusi vihar figyelmeztetést adtak ki szeptember 2-án. Szeptember 4-én éjjel a vihar a vártnál keletebbre fordult, a nyílt óceán felé, így szerencsére csak minimális károkat okozott. A Sandy hurrikán esetében ez a keletre fordulás elmaradt, a már említett nor’easter bevonzotta a hurrikánt a szárazföld fölé és a károk a vártnál is nagyobbak voltak. Hiába a fejlett technika, a gyors kommunikáció, a felkészültség, a természet kiszámíthatatlan.

Külön bejegyzés (hamarosan) tárgyalja a választ a “Mikor utazzak?”, “Mire számítsak?” kérdésekre.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve a The Permanent Visitor

Tags: , , , , , , ,

Miután kihunytak a Rockefeller Center fájának fényei és a manhattani családok saját karácsonyfája a Komposzt Fesztiválon végezte, nem marad más a New York-iaknak, mint szembenézni egy újabb téllel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York-i telek kemények, embert próbálóak. A januári szél fogcsikorgató hideget hoz a Hudson és az Atlanti-óceán felől. Sokszor hosszú hetekig nem látni a napot a felhőkarcolók között és az általános munkabeosztásnak köszönhetően, a manhattaniak nagy része alig lát napfényt a téli hétköznapokon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sokan csak reggel látnak természetes fényt és akkor is csupán pár percre, mielőtt lebuknak a New York-i metró bugyraiba. 6 órakor, munka után, már csak a sötétség és az üzletek villódzó neonfényei várják őket. A fény és a D vitamin hiánya hamar megmutatkozik. A tél New York Cityben nemcsak kemény, de hosszú is. Gyakran április közepéig várni kell, mire az első melengető napsugarak megjelennek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A manhattani tél azonban amilyen zord, olyan gyönyörű is. Nincs romantikusabb hely a világon, mint a hóborította Gotham. A felhőkarcolók elveszítik kemény körvonalaikat a puhán szállingózó hófüggöny mögött. A hulló hó fátyla mögül a villódzó hirdetések fénye szelídebbnek hat és még a sárga taxik szakadatlan tülkölése is elviselhetőbb.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Míg a vidékiek rettegnek már csak a hóesés gondolatától is, a New York-iakat a havazás nem különösebben aggasztja. Egy pár bundás csizma, egy jó meleg kabát, sál, sapka, kesztyű. A hólapátolást ellátja a város, a tömegközlekedés megoldott, a boltok, munkahelyek nyitva tartanak, az élet nem áll meg Manhattanban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A téli, havas New York varázslatos. Amennyiben ilyenkor látogatunk a metropolisba, első utunk vezessen a Central Parkba. A befagyott csónakázó tó felett talán még kecsesebben ível a Bow Bridge.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A korcsolyapálya felől vidám zene és nevetés hangja száll. Az érintetlen hótakaró vad ugrándozásra csábítja a kutyákat, a turista pedig meglepetten tapasztalhatja, hogy a manhattaniak sílécet is tartanak otthon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kíváncsi, eleséget kunyeráló mókusok szökdécselnek a hóban, mit sem törődve a mókus-ember távolságtartási szabályokkal.

snapshot20140224010952

A szürkület beköszöntével a kecses kandeláberek puha fénye csak fokozza a hangulatot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amennyiben ismerősök, rokonok azzal térnek vissza a Nagy Almából, hogy nem is volt olyan hideg, biztosak lehetünk benne, hogy kivételes szerencséjük volt. New Yorkban a tél külön túlélő program, melyet az alapoknál kezdünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A lábbeli. Legyen csizma, magas szárú, vízhatlan. A csinos, bokáig érőt, a szexi, magassarkú térdcsizmát felejtsük el. A járdáról lelépve gyakran féllábszárig merülünk az olvadt latyakba, nem beszélve az autók által ránk zúdított retkes hóléről. A helybéli hölgyek nem véletlen hordanak hatalmas válltáskát. Ezek a darabok ott rejtőznek és csak a munkahely biztonságos bejárata mögött kerülnek elő.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amikor a ruházatunkat tervezzük, gondoljunk minden eshetőségre. Közlekedünk az utcán, használjuk a metrót, múzeumba megyünk, vásárlást tervezünk. Az utcán kemény, fagyos szél vág az arcunkba, míg a metró alagutak, a vonatok, a boltok fűtöttek, gyakran túlságosan is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jelszó: rétegesen. A New York-i ember legjobb barátja ilyentájt a pufi kabát, lehetőleg a hosszabb fajta. A téli Manhattanban néha úgy tűnik, klónok vesznek körül minket. Mindenki ugyanolyan kabátot, csizmát viseli, az arcokat elfedik a vastag sálak, a füles sapkák pedig orrig behúzva. Mínusz 10 fok alatt a divat feledésbe merül.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mindez a hölgyek számára különösen nehéz állapot. Csak abban reménykedhetnek, hogy személyiségük varázsa áthat a több réteg szigetelésen és a férfiakat nem riasztja el a farmer alól kikandikáló cicanadrág.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York-i tél nem viccel. Ez nem a vidéki Amerika, ahol a tél a ház és a kocsi ajtaja közötti tíz lépésben ki is merül. Itt gyalogolni kell és a döntés, melyet reggel 9-kor hozunk, gyakran este 9-ig elkísér minket, akár helybéli lakosként, akár turistaként rójuk a metropolis utcáit. Szóval, érdemes jól átgondolni a ruházatunkat, mielőtt útnak indulunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Télen megritkul a turisták száma. A városnéző, nyitott tetejű emeletes buszokon csak egy-két elszánt nézelődő csattogtatja a fényképezőgépét elgémberedett ujjakkal. A máskor divatos manhattani nők formátlan krumplis zsákra emlékeztetnek, amint vastag párkáikban, ormótlan csizmáikban, rohamtempóban próbálnak eljutni az egyik fűtött helyről a másikba.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Rá se hederítenek a Macy’s nagyáruház friss, tavaszi kirakataira, melyek már január közepén megjelennek. A gyerekek kézen fogva próbálnak lépést tartani a dadusokkal, a kutyások pedig ölben hurcolják még a nagyobbacska ebeket is. Egyszóval, kutya hideg a tél New Yorkban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAKépek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

Az Ötödik és a Hatodik Sugárút között, a New York-i Nyilvános Könyvtár tőszomszédságában található Bryant Park Karácsony környékén is a New York-iak és a turisták egyik kedvelt célpontja.

10506957_677184322331525_7924705225750173209_o OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Annak ellenére, hogy a park 38,860 m2-es területével a kisebb parkok közé számít Manhattanban, kétség kívül az egyik legnépszerűbb. Napközben helybéliek és turisták százai fogyasztják itt az ebédjüket, esténként pedig színes programok várják a látogatókat.

10368326_677184282331529_4853425571908343615_o

A park fekvése roppant szerencsés. Keletről a New York Public Library impozáns épülete, körbe-körbe Manhattan Midtown felhőkarcolói, déli irányban pedig az Empire State Building sziluettje biztosít tökéletes hátteret.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bryant Park gazdag és meglehetősen vadregényes múlttal rendelkezik. 1776-ban George Washington csapatai itt haladtak át a Long Islandi-i csata után, míg 1823 és 1840 között a szegények temetőjeként működött. 1847-ben került először park státuszba, Reservoir Square néven. Az Amerikai Polgárháború idején kiképzőtábor működött a területén. 1884-ben új nevet kapott, a New York Post szerkesztőjének, William Cullen Bryant-nek tiszteletére. 1899-ben megkezdődtek a szomszédos New York-i Nyilvános Könyvtár építési munkálatai.

10359004_677184288998195_951314253567411120_o

1969. október 15-én itt tartották a Vietnami Háború befejezéséért tartott demonstrációt, 40 ezer résztvevővel. A fellépők között szerepelt többek között a Hair társulata,  Woody Allen, Ben Gazzara, Shirley MacLaine és Tony Randall.

10497501_677184325664858_4079778065889649524_o

A 70-es években New York közbiztonságának hanyatlásával a Bryant Park is “no-go-zone”-ba került. A parknak, mely a hontalanok, drogosok és prostituáltak székhelyévé vált, még a közelébe sem volt illdomos menni naplemente után.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1983-ban a Bryant Park Council, a park megmentéséért alakult tanács mentőangyalként érkezett. A tanács munkájában között többek között a Rockefeller család tagjai is részt vettek. Kézműves-, könyv- és virágvásárok rendezése, éttermek és kávézók nyitása szerepelt a kuratórium tervei között. A cél: új életet lehelni ebbe a rengeteg lehetőséget rejtő parkba. A tanács munkássága sikeresnek bizonyult.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1988 és 1992 között a park teljes átépítés alá került. A megnyitó beszédben a Bryant Park újjászületését valódi diadalnak nevezték a város vezetői. A Times szerint megmentése a csodával volt határos. A tervezők és tájépítészek több díjat is kaptak a megvalósításért. A park újra rendezett, kényelmes, színes és nem utolsó sorban biztonságos lett. A New York-iak pedig örömmel vették újra birtokba. A park népszerűsége azóta is töretlen, ha nem növekvő tendenciát mutat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tavasztól késő őszig a park hétköznaponként a közeli irodák alkalmazottaitól hemzseg, hétvégén pedig a turisták veszik birtokukba. Az egy holdra eső 800 fővel ez a világ legsűrűbben látogatott parkja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2000-ben a park saját, francia stílusú körhintát is kapott, a Bryant Park Grill és a Bryant Park Cafe pedig esküvőknek és társadalmi eseménynek ad otthont. 2002 óta a park ingyenes Wi-Fi-t is biztosít a látogatóknak.

10329779_677184275664863_1664839456179436150_o

A Bryant Park főszerelője a “Nagyrét”, a park közepén található, egybefüggő füves terület, mely tavasztól ősz végéig szabadon birtokba vehető. Kivételt képeznek azok a napok, amikor a fű regenerálódása végett lezárják a látogatók elől. Ilyen napokra nagyobb esőzések, illetve koncertek után kerül sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nyaranta ezen a területen kerül sor az HBO rendezésében a Bryant Park Nyári Film Fesztiválra, melynek keretében klasszikus filmeket vetítenek a forró manhattani estéken.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Októberben a Nagyrét bezár, hogy helyet adjon a Bryant Park Winter Village-nek, vagyis a Bryant Park Téli Falujának, melynek a Bank of America a rendezője. A füves területet korcsolyapályává alakítják, a pálya körül pedig kézműves kirakodó vásár nyílik, több mint 100 kézműves részvételével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A korcsolyapálya használata ingyenes, a korcsolyacipő kölcsönzése 15 dollárba kerül. A pályabelépőt elővételben a Winter Village honlapján vásárolhatjuk meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kézműves vásár árai kissé magasabbak, így meggondolandó, hogy valóban itt szeretnénk-e letudni a karácsonyi bevásárlást. Egy-két szuvenírt azonban mindenképp érdemes beszereznünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bryant Parknak saját gyertyagyújtási ceremóniája is van, melynek keretén belül jégtáncosok és énekesek is fellépnek. A park fája már tíz év óta az egyik kedvenc karácsonyi úti cél a manhattaniek és a turisták körében egyaránt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jégpálya február végéig tart nyitva. Ekkor kezdődnek a New York Fashion Week, a New York Divathét előkészületei. A Bryant Park az átépítés óta kedvenc filmforgatási helyszín is, így gyakran találkozhatunk vele hollywoodi filmekben, amerikai Tv sorozatokban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bryant Park az év valamennyi napján, hétköznap és ünnepnapokon egyaránt, vagyis az év valamennyi évszakában képes elvarázsolni minket.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , ,

“New York City ősszel, mondd miért vagy oly hívogató?” – szól, a ma már szinte klisének számító, mégis elnyűttre hallgatott melódia. New York City valóban gyönyörű ősszel. A levegőben fűszeres kávé illata lebeg, előkerülnek a kötött kardigánok és a City fái színes ruhát öltenek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Az ősz New Yorkban új szerelmek ígéretét hordozza.” – dúdoljuk Frank Sinatra-val és ha nem is feltétlen új szerelmet, de felfrissülést hoznak az első őszi szelek. A levegő lehűl és elillan a fojtogató, párás levegő. A Broadway új előadásokkal várja a színház szerelmeseit, a város Halloweenre és a Hálaadás Napi parádéra készül.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az őszi séták leggyakoribb célpontja a Central Park, mely ilyenkor mutatja legszebb arcát. A színes levelek kavalkádja, a lemenő nap bágyadt fényében fürdő Bow Bridge talán egyetlen évszakban sem ilyen csodálatos.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ilyentájt rengeteg kérdést kapok azoktól a turistáktól, akik a Central Parkot ősszel szeretnék meglátogatni. Ez a bejegyzés remélhetőleg segítséget és útmutatást nyújt.

Melyek a Central Park legszebb pontjai ősszel? 

A Central Park ősszel a romantika esszenciája és a fotósok Mekkája. Amennyiben a klasszikus helyszínekre szeretnénk koncentrálni, érdemes a park déli oldalán kezdeni a felfedezést, az 59. utca magasságában, akár a nyugati oldalról (Columbus Circle), akár a keleti oldalról (Ötödik Sugárút/59. utca).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Őszi sétánkat a Central Parkba érdemes naplemente környékére tervezni. Ilyenkor a legjobb a fényviszonyok és a park már nem olyan mozgalmas.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sétánk első állomása a The Pond, vagyis a Tó, mely gazdag növény- és állatvilágával minden évszakban vonzó. A tó felett ívelő, borostyánnal befuttatott kőhíd különösen romantikus látványt nyújt ebben az évszakban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Nagyréten átvágva, a Mall felé vesszük az irányt, mely ebben az esetben nem bevásárlóközpontot, hanem egy gyönyörű, természetvédelmi szempontból is értékes fákkal övezett, széles sétányt jelent. A Mall csodálatos látványt nyújt ősszel, amint a lemenő nap fénye átvilágít a fák lombkoronáján.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mall két oldalán védett szilfasor között vezet az utunk. Ezek az ősszel vibráló, aranysárga színbe öltözött faóriások az utolsó amerikai szilfák kőzé tartoznak, ezért rájuk különösen vigyáznunk kell.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mall egyenesen a Bethesda Terasz és Szökőkúthoz vezet, mely szintén ismerős lehet kedvenc New York-i filmjeinkből. A Bethesda szökőkút angyalszobra szintén kedvelt fotócélpont.

10438640_723756784340945_5445890749871536529_n

A Bethesda Tó a Central Park egyik legszebb pontja. A partján álló fűzfák buja koronája színpadi függönyre emlékeztet. A színpad sztárja a magasztos San Remo ház és annak ikonikus kettős tornya.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Central Parkban csónakázni New York-i tradíció már az 1860-as évek óta. A megnövekedett igények miatt hamarosan szükség lett egy állandó csónakház építésére. A jelenlegi 1954-ben épült, a Loeb család nagylelkű pénzügyi támogatásával. A Loeb Csónakház étteremként is funkcionál és a park egyik leglátogatottabb és fényképezettebb pontja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tó felett kecsesen ívelő Bow Bridge (Ívelt Híd) a Central Park talán legkedveltebb találkozó és fotózkodó helye. A híd, és az alatta áthaladó csónakok mesebeli látványt nyújtanak. A Bow Bridge számtalan romantikus filmnek adott hátteret.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A híd a tó másik oldaláról is nagyon szép látványt nyújt, különösen akkor, ha megtaláljuk azt a pontot, ahonnan fényképezve a lemenő nap sugarai pontosan a hídra irányulnak, varázslatos fénybe öltöztetve azt.

10645212_723756641007626_1987938496640073184_n

Amennyiben kalandvágyók vagyunk, vágjunk neki a Bow Bridge szomszédságában található Ramble-nek. A Kószáló hegyes-völgyes ösvényein át haladva, fejünk felett pompás színbe öltözött fák, míg lábunk alatt színes levéltakaró kíséri utunk. Az itt készített képek minden fáradtságot megérnek.

1399525_4948029916791_1968376556_o

A Central Park középső területét, a The Reservoir (Víztározó) és a North Meadow (Északi Nagyrét) környékét szintén érdemes meglátogatni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Central Park legészakibb pontján található Conservatory Garden a park legszebb ékköve, melynek külön bejegyzést szenteltem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mikor tetőzik a színkavalkád?

Minden év kicsit más, mint az előző, de általában november első két hetében mutatja a park a legszebb arcát. Az utóbbi évek extrém időjárása (Irene és Sandy Hurrikánok, korai hózivatarok) természetesen felborította a rendet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha szeles-esős az idő, a színes időszak rövidebb ideig tart és nem olyan látványos. A száraz, hideg napok kedveznek a Central Park őszi színkavalkádjának. Ebben az évben kicsit sietősre fogta a New York-i ősz. A hűvös éjszakáknak köszönhetően már október közepén lehetett szép képeket készíteni és lassan már véget is ér a csúcsidő. Lásd fotóalbum!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mennyi ideig tart a színpompás ősz a Central Parkban?

Amennyiben engem kérdeztek, sajnos nagyon rövid ideig. De félretéve a tréfát, általában 2-3 hétig, de természetesen ez is időjárás függő.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Beköszöntött az ősz New Yorkba. Az élet ismét szép.” – szól a dal refrénje. Egyet bizton állíthatunk, a Central Parkba tett őszi séta minden bizonnyal jót tesz a testnek és a léleknek.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

Pontosan két évvel ezelőtt, ezekben az órákban kezdtem élő tudósításomat a Sandy Hurrikánról. A természeti katasztrófáról szóló bejegyzésemmel emlékezem életem egyik, talán legnehezebb időszakára. A bejegyzést nem frissítettem. Átolvasva, visszaemlékezve, még ma is borzongató az élmény.

EREDETI BEJEGYZÉS DÁTUMA: 2012. október 28-november 2.

Öt nappal a természeti katasztrófa után

Nem sok változás történt a tegnapi naphoz képest. 3 millió háztartásban továbbra sincs áramellátás. Napról napra hidegebb van. A legnagyobb gondot azonban az üzemanyaghiány okozza. A benzinkutaknál kilométeres sorok állnak, még éjjel is. Nehezen lehet megoldani a tisztálkodást, a mosást. Az élelmiszerek raktározása szintén megoldatlan.

Most, hogy a New York kikötő ismét használható, megérkeztek az olajszállító hajók, viszont továbbra sem lehet szállítani azokhoz a kutakhoz, ahol nincs áramellátás. New York polgármestere a következő tervet tárta a lakosok elé délutáni sajtótájékoztatójában. 8 millió gallon üzemanyagot indítottak útnak és további 25 indul hamarosan azokra az állomásokra, ahol van áramellátás. Azokra a benzinkutakra, ahol nincs áram, áramfejlesztőket visznek. A legsúlyosabb helyzetben levő területekre mobil kutakat állítanak és ingyen szolgálják ki a katasztrófa zóna lakóit. 37 literben limitálják az egy főre eső benzin mennyiséget.

New Jerseyben bevezették az úgynevezett ‘odd-even gas rationing’ szabályzatot. Páros napokon páros, páratlan napokon páratlan számra végződő rendszámok tankolhatnak.

Manhattanban továbbra is kaotikus a közlekedés. A metróvonalak egy része továbbra sem használható. A buszokra több ezren várnak, az utakon hihetetlen dugók alakulnak ki, főleg a reggeli és esti órákban.

water-taking-over-long-island-city-in-queens1

New York polgármestere lemondta a vasárnapra szervezett maratont. Nem akarta, hogy a verseny egyetlen embert is elvonjon a katasztrófa eltakarítási munkálatoktól. A versenyzők, különösen azok, akik külföldről repültek New Yorkba, dühösek az utolsó pillanatban hozott döntés miatt.

Long Island súlyosan érintett partvonali területeire továbbra is csak a lakosokat engedik be, a Nemzeti Gárda segít az elhagyott házak őrzésében.

Kedden elnökválasztás. Az embereknek őszintén szólva ez a legutolsó gondolata ebben a pillanatban.

Személyes vonatkozás: Továbbra is takarítunk, hordjuk a járdára a szemetet. Sajnos az áramszolgáltatás hiánya, a hideg lassítja a munkát, naplemente után már semmit nem tudunk tenni.

Négy nappal a természeti katasztrófa után

A pusztítást, a veszteségeket, országos és személyes szinten leírni szinte lehetetlen.

A hurrikán áldozatainak száma a mai napon 98-ra emelkedett. Staten Island-et, Atlantic City-t és Fire Island-et szinte teljesen elmosta az ár, New Jersey, New York megtépázva. A normális kerékvágás nagyon lassan tér vissza, az újjáépítés hónapokig is eltarthat. A mentési, takarítási, helyreállítási munkálatok gőzerővel haladnak, de az előrehaladást akadályozza, hogy még mindig több mint 3 millióan vannak áram nélkül, 500 ezren csak Long Island-en. Egyre nagyobb gondot okoz a benzinhiány. Üzemanyag ugyan lenne, de a legtöbb benzinkút továbbra is áram nélkül vagy víz alatt van. Órákat kell sorba állni már péntek óta.

Az élelmiszerboltok egy része már kinyitott, az ennivaló ellátás viszonylag megoldott, azonban az áramhiány miatt nem lehet hűteni, eltartani az árut. Amit az emberek megvesznek, azt el kell fogyasztani. A jég szintén hiánycikk. A ételek elkészítése is külön tudomány áram nélkül. A BBQ-k most nem a szórakoztatást, hanem az életben maradást szolgálják. Az irodák, munkahelyek lassan kinyitnak, de az üzleti élet is megszenvedte a hurrikánt.

Manhattan sosem látott ekkora pusztítást. A vízszint az East River-en, a Hudson folyón rekordot döntött. A Battery Parknál 4 méteres vízállást mértek. A 39. utca alatti területek mind víz alá kerültek. Az ár ellepte a metróalagutak, metróállősmások egy részét és a New York-i alagutakat. A buszközlekedés visszaállt csütörtökön, de autóval továbbra is csak akkor lehet Manhattanba menni, ha 4 vagy több fő utazik a kocsiban. A JFK és Newark repterek kinyitottak, de még nem működnek teljes kapacitással. Továbbra is nehézségek vannak a telefon, mobilszolgáltatás terén. Nincs vagy hiányos a térerő.

Az emberek általánosságban jók, segítőkészek. Azok a családok, akik rendelkeznek kisebb-nagyobb áramfejlesztővel, próbálják egymást kisegíteni.  A mobiltelefonokat, kisebb elektromos készülékeket a boltokban, drogériákban elhelyezett elosztóknál lehet feltölteni. Hatalmas gondot okoz a meleg víz, a fűtés hiánya. Sokan múlt hét óta nem tisztálkodtak. A családok, rokonok, ismerősök ezt is próbálják megszervezni. A mai napig több ezren, köztük több gyermekes családok vannak szállásokon és sajnos maradnak is. Egyre hidegebb van, az emberek fáznak a fűtetlen lakásokban, ráadásul hamarosan havazni fog.

A járdákat ellepték a tönkrement bútorok, ruhák, háztartási gépek. A kukások elcsigázottak. Az emberek fáradtak, kimerültek, éhesek, a legtöbben egy éve átélték már ugyanezt az Irene hurrikánnal.

Végezetül a személyes hírek röviden. A házunkat másfél-két méteres víz öntötte el. Az alsó szint teljesen víz alá került. Itt mindenünk elveszett. Bútorok, melyeket nem tudtunk az emeletre vinni, a konyhában az utolsó evőeszközig, tányérig minden. Az összes elektromos berendezés, mosógép, mosogatógép, hűtő és egyéb kisebb konyhai gépek. Újra anyósoméknál lakunk az elkövetkezendő hónapokban.

subway-submerged

Nincs áramellátás hétfő óta, az üzemanyag, az étel, a fűtés gondot okoz. Fázunk és el vagyunk keseredve, hisz alig egy éve átéltük ugyanezt. Mindeközben tudjuk, hogy szerencsések vagyunk, hisz életben maradtunk, s ez a legfontosabb. S csak úgy mellékesen, találtunk egy hajót a hátsó udvaron. Nem tudni, hogy kié, az árral érkezett.

Live Blog

Legutolsó frissítés az öt napig tartó áramszünet kezdete előtt. 2012. október 29. 17.30 140 kmh-s széllökésekkel szárazföld fölé ért a hurrikán Atlantic City magasságában.

2012. október 29. 17.30 A Nemzeti Időjárási Hivatal szerint életveszélyes dagály jön.

2012. október 29. 17.00 Nincs áram. Internet még van. Tombol a vihar. Most ér szárazföld fölé a hurrikán szeme. Már szakad az eső. 9 méteres hullámok nyaldosság a partot. Dagály 8 és éjfél között, Holdtöltével spékelve. New York City, mint mindig, bátran állja a sarat. Még mindig vannak nyitva tartó éttermek, sőt még néhány házhoz szállító cég sem adta fel. Long Islanden több mint 3000 ember menedékhelyen.

sf

2012. október 29. 16.30 Hét órakor lezárják a George Washington, Verrazano-Narrows, Throgs Neck és Whitestone hidakat, vagyis valamennyi Long Island-et és New York City-t összekötő hidat.

2012. október 29. 16.10 Fél óra múlva szárazföldre ér a hurrikán szeme. Elment az áram. Talán napokig nem lesz. Amint tudok, jelentkezek. Az elem még hajtja az Internetet kb. fél óráig, aztán annak is vége.

2012. október 29. 15.40 A Sandy hurrikán szeme jelenleg 135 kilométerre van New York-tól és körül-belül két óra múlva ér szárazföld fölé, New Jerseyben. A szél egyre erősebb, 9 méteres hullámok vágódnak a partnak. Az általában csendes Long Island Öböl tomboló óceánra hasonlít.

2012. október 29. 14.50 Az érintett államokban máris 300 ezren vannak áramellátás nélkül.

2012. október 29. 14.45 A szervezés, a lakosság tájékoztatása magas színvonalú. Nincs pánik, csupán aggodalom. A helyzet nagyon veszélyes. Nincs további lehetőség a kitelepítésre. Aki marad, marad. A mentőalakulatok már nem mennek vissza a veszélyeztetett zónákba. A hét érintett állam segítséget kap. Étel, ital szállítmányok indultak a körzetbe. Csak Long Island-re 200 extra mentőautó érkezett.

hurricane-sandy-subway1

2012. október 29. 14.20 Sandy felgyorsult. Jelenleg 45 km/h-s sebességgel halad. Ez jó hír, mert hamarabb ér majd szárazföldet a hurrikán szeme, a Jersey partok közelében, ma este 6 óra felé. Jelenleg 70 km/h-s állandó szél és 90-110 km/h órás széllökések vannak New York és Long Island környékén. Jelenleg a szél és a dagály a legaggasztóbb, az eső nem jelentős. Holnap azonban zivatarok is várhatóak.

hurricane-sandy-empty-places-columbus-circle-subway_60686_600x450

2012. október 29. 14.10 Még 12 óra. Többfelé mértek 140 km/h-s széllökéseket. Éjfél környéke kritikus lesz. Aztán még egyszer reggel 7-től 12-ig, újabb dagály. A New York-i tőzsde holnap is zárva tart. Long Island-en 60 ezren vannak áram nélkül.

2012. október 29. 13.40 A Franklin D. Roosevelt, az East River Drive, mely Manhattan keleti részén halad, szintén víz alatt.

2012. október 29. 13.30 Obama elnök nyilatkozatában figyelmeztette azokat, akik nem követik a kitelepítési utasításokat nemcsak önmagukat, de a mentőalakulatok dolgozóit is veszélyeztetik. Ezen a ponton Sandy hurrikán rombolása megfelel a Gloria hurrikán (1985) okozta károknak és ez már csak rosszabb lesz, mivel Sandy lassan mozog, nagyon hosszú ideig marad a szárazföld felett. Lemondták a szokásos esti  beszélgető műsorokat is, köztük a Jimmy Kimmel Show-t is.

2012. október 29. 13.15 A java még csak most jön, este 6 és éjjel 2 óra között. Holdtölte, erősödő szél, dagály. 120 km/h-s széllökésekre lehet számítani, 2-3 méteres dagályra, esőzésre.

2012. október 29. 12.55 Lezárták a legtöbb Long Islandi autópályát is a vízbetörések miatt.

2012. október 29. 12.50 Az időjárás rohamosan romlik. A szél erőssége időnként eléri a 140 km/h-s sebességet. A hurrikán ma este ér földet New Jerseyben. A Hudson és az East River is kilépett a medréből. Úgy tűnik, a Sandy által okozott áradás betörhet a New Yorki metrórendszerbe.

blog-metro-closed

2012. október 29. 12.40 2 órakor lezárják a New Yorki Holland Tunnelt és a Brooklyn-Battery Tunnelt, melyre talán még sosem volt példa vihar miatt. A Lincoln Tunnel még nyitva marad.

2012. október 29. 12.30 A vártnál 1 méterrel magasabb volt a vízállás.

2012. október 29. 12.16 Atlantic City, Maryland és Ocean City, New Jersey környékén Katrinához hasonlítják a hurrikán rombolását.

blackout

2012. október 29. 12.11 New York polgármestere figyelmeztette az élelmiszerboltok, benzinkutak tulajdonosait, tilos az árak emelése a szükségállapot miatt.

2012. október 29. 09.20 Csupán Long Islanden 10 ezer lakás van áramellátás nélkül és ez még csak a vihar kezdete.

2012. október 29. 11.54 Brooklyn alsó környékén a barna téglaházak egy része is víz alatt.

2012. október 29. 11.07 Virginia alacsonyan fekvő területeit is elárasztotta az óceán.

2012. október 29. 11.06 Délután 1 órától lezárják Connecticut összes autópályáját.

2012. október 29. 09.00 Romokban Atlantic City, NJ híres Broadwalkja.

2012. október 29. 08.40 A FedEx felfüggesztette a kiszállítást a hét érintett államban.

2012. október 29. 08.00 Sandy tovább erősödött. Jelenleg 80km/h-s állandó szél és 130 km/h-s széllökések kísérik. A Starbucks bezárta a New York-i összes kávéházát.

2012. október 29. 00.45 A New Yorki tőzsde sem nyitja ki a kapuit holnap, az egyetemek ugyancsak zárva tartanak.

2012. október 28. 23.51 Ilyet sem látni minden nap. Éjfél a Grand Central, Time Square illetve a Penn Station állomásokon.

2012. október 28. 23.05 A Nemzeti Időjárási Központ jelentése szerint Sandy megkezdte a balra kanyarodást, ‘ráfordult’ a szárazföldre.

2012. október 28. 19.04 Washington, D.C. szintén lezárta a metróállomásokat.

2012. október 28. 16.47 Bejelentették, hogy az iskolák zárva tartanak hétfőn.

2012. október 28. 11.34 New York polgármestere, Michael Bloomberg bejelentette a kötelező kitelepítést New York City alacsonyan fekvő területeire.

2012. október 28. 10.11 Andrew Cuomo, New York kormányzója bejelentette, hogy este 7 órakor leáll a New York-i metró, valamint vasútforgalom, beleértve a Long Island-i vasútközlekedést is. A buszok este 9-ig közlekednek.

Képek: Google és a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

« Older entries