Christmas

You are currently browsing articles tagged Christmas.

Manhattan Gramercy nevű negyedében, a 22. utca és a Harmadik Sugárút találkozásánál található német étterem, a Rolf’s New York City legextravagánsabb étterme a karácsonyi időszakban.

Az ünnepi időszakban úgy néz ki, mintha Santa Claus műhelyét felkapta volna a tornádó és szerte szórta volna az étteremben.

100 ezer égő, 15 ezer dísz, több ezer jégcsap és 800-nál is több viktoriánus baba várja a látogatókat.

A dekoráció évente egyre bonyolultabb lesz, jelenleg 60-65 ezer dollárba kerül. A munkálatok szeptemberben kezdődnek és hat héten keresztül, egy hat fős csapat aggatja a díszeket napi 10 órán keresztül.

A viktoriánus dekoráció parádé a helybélieket és a turistákat egyaránt vonzza. Az épület előtti sor gyakran a következő utcáig elér. Előzetes asztalfoglalást elfogadnak, de megpróbálkozhatunk a spontán sorban állással is, a várakozási idő azonban a legtöbb esetben minimum két-három óra.

 

Az épület 1840-ben, a polgárháború előtt épült. A Gramercy Park környéke az 1800-as években mezőgazdasági terület volt. A Rolf’s épülete istállóként funkcionált. A szesztilalom idején az emeleten zugkocsma működött, a földszinten az éttermet csupán figyelemelterelésként nyitották.

rolfs10 Az étterem figyelemreméltó méretű, fából készült bárpultja egy Nebraska-i borbélyüzletből származik. A pult alatt ma is láthatóak a beépített kosarak, melyekben a piszkos törölközőket tárolták.

dscn0480

A jelenlegi éttermet a bajor származású Rolf Hoffman nyitotta 1968-ban. Hoffman sajnos 1981-ben, 49 éves korában elhunyt. Az üzletet Robert Maisano vette át és megtartotta az étterem eredeti német profilját.

dscn0492 dscn0493

“Tovább folytattuk nemcsak a menü tradícióját, de a dekorációt is. A célunk, hogy az étterem karácsonyi varázsát évről-évre életre keltsük. Meleg, barátságos a hangulat, olyan, mint amikor karácsony reggel felébredünk és az egész ház az ünnep lázában ég.

dscn0497

Minden évben kicsit bonyolítunk a dekoráción. A babák eredeti antik darabok az 1800-as évekből, melyeket New England-i vásárokon, illetve online vásárolok egyéb gyűjtőktől.

rolfs09

Az egyik új szerzeményem egy 90 éves vermonti nénitől származik, aki a nagymamájától kapta még Bajorországban.”

rolfs07

A karácsonyi időszak a Rolf’s-nál szeptember harmadik hetében kezdődik és általában április végéig, gyakran május elejéig tart, az időjárástól függően. A nehéz német ételek általában a hideg hónapokban jobban fogynak, így hűvösebb tavaszok idején a karácsonyi dekoráció is tovább fennmarad.

Rolf’s: 281 3rd Ave, New York, NY 10010
(212) 473-8718

Képek: Rolf’s

Tags: , , , , , , , ,

New York City karácsonyi hangulatához szervesen hozzátartozik a Radio City Music Hall világhírű táncos produkciója, a Christmas Spectacular, a Rockette-k szereplésével. Ez az immár több mint 80 éves tradíció gazdag múlttal és sok-sok érdekességgel szolgál az előadás régi és új rajongóinak.

  • A Christmas Spectacular eredetileg 30 perces volt. Az 1933-as ősbemutató óta az előadás 90 percesre nőtte ki magát.
  • Az ősbemutató óta rengeteget változott a koreográfia és a jelmezek. Két szám azonban a mai napig változatlan. A Fakatonák Parádéja, illetve a misztériumjáték.

  • A megnyitó óta 3000 hölgy vallhatja magát jelen vagy múltbéli Rockette-nek.
  • A számítások szerint a megnyitó óta több mint 75 millióan látták a programot.

  • A Christmas Spectacular létrejöttéhez nap mint nap több mint 250 ember összehangolt munkájára van szükség. A Rockette-ken kívül táncosok, korcsolyázók, zenészek és énekesek is részt vesznek a programban.

  • A New York at Christmas című számban feltűnő városnéző buszt a színpadon szerelik össze és a színpad jobb szélén függesztik fel, amikor épp nem szerepel.

  • A betlehemes játékban élő állatok szerepelnek. A tevék, bárányok és szamarak a kora reggeli és a késő esti órákban indulnak sétára a Radio City Music Hall körüli utcákban, hatalmas meglepetést okozva a város éjjeli bagoly lakóinak.

  • A Rockette lányok mind 167 és 178 cm közötti magasak, képzett balett-, sztepp- és jazztáncosok.
  • Összesen 80 Rockette vesz részt a 8 hetes előadás sorozatban, reggel és este, két-két 40 fős csapat. A színpadon egyszerre 36 táncos szerepel. Reggel és este 4-4 lány áll készenlétben, hogy beugorjon, ha szükség van rá.

  • Délelőtt és délután 4-4 előadást tartanak. Egy előadás során a lányok 300-szor lendítik fel a lábukat. Ez több mint 1200 láblendítést jelent naponta.

  • A láblendítések során úgy tűnik, mintha a táncosok összekapaszkodnának, a valóságban azonban nem érintik meg egymást. Mindenkinek önmagának kell megtartania az egyensúlyát.

  • A teljesen egyforma magas táncosok csupán illúzió. A magas lányok a sor közepén állnak, míg az alacsonyabbak a sor két szélén. A fejdíszeket, kalapokat szintén úgy készítik, hogy kiegyensúlyozzák a pár centiméternyi különbséget.

  • A lányok kosztümje a sokk flitter és gyémántbetét miatt sokkal nehezebb, mint hinnénk. A legnehezebb (18 kg) a Mikulás jelmez.
  • Ha szemkontaktust akarsz teremteni a Rockette-kkel, a magasföldszintre válts jegyet. A láblendítések során a lányok a magasföldszintre tekintenek.

  • A lányok maguk sminkelnek és készítik el az ikonikus francia hajcsavart. Kétféle rúzst használhatnak: MAC Red vagy MAC Russian Red. Mindkettő kék alaptónusú, mely jól mutat a színpadi fények alatt.

  • A leggyorsabb jelmezváltásra 78 másodperc áll rendelkezésre.
  • A Rockette táncosok nemcsak magasan képzett, fegyelmezett táncosok, de edzett sportolók is, akik az előadássorozat kezdete előtt 6 hónappal, a hét 6 napján keresztül napi 6 órát edzenek.
  • Évente több mint 500-an jelentkeznek a tánckarba.

Képek és felhasznált irodalom: Rockettes

Tags: , , , , , , , , , ,

49. és 50. utca között, az Ötödik Sugárúton található Saks Fifth Avenue a Roaring Twenties idején, vagyis az “őrült 1920-as években” nyitotta meg kapuit, amikor a vásárlás a szórakozás kategóriájába tartozott és a “lehetetlen” szó hiányzott az emberek szótárából.

A Saks Fifth Avenue ünnepi kirakategyüttese a New York-i Karácsony központi eleme, melyet helybéliek és turisták ezrei látogatnak meg évről évre. A hat, mozgó elemekre épülő kirakategyüttes ebben az évben a “Winter Palace”, “Télkastély” nevet kapta.

“Míg az elmúlt évben (beszámoló ITT) meleg tónusokkal, a vörös árnyalataival, a fény és tűz köré építettük a koncepciót, ebben az évben a hidegé a főszerep. Hideg, kékes tónusok, a jég és a fagy uralja a kirakatokat. Jégpalota épült az Ötödik Sugárúton.” – meséli Mark Briggs, a Saks marketing igazgatója.

“A tervezés egy évet vesz igénybe, míg a megvalósításon több százan dolgoznak. Nem vicc, de még december 31-e előtt neki kell kezdenünk a 2016-os tervezésnek.”

A Saks karácsonyi kirakatai a természet- és az ember alkotta csodák előtt tisztelegnek. Jeges Colosseum, havas Kínai Nagy Fal, fagyott Nagy-korallzátony és Eiffel-torony.

Rendkívül szürreális világ, melyben szőrmebundás próbababák tollászkodnak jégcsillárok alatt, hatalmas barnamedve szivarozik és hatalmas jégnyuszi korcsolyázik.

A New York-i karácsony elképzelhetetlen ezek nélkül a merész ünnepi kirakatok nélkül.

A Saks ünnepi kirakatait 2016. január 4-ig tekinthetjük meg.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A 49. és 50. utca között található Saks Fifth Avenue a Roaring Twenties idején, vagyis az “őrült 1920-as években” nyitotta meg kapuit, amikor a vásárlás a szórakozás kategóriájába tartozott és a “lehetetlen” szó hiányzott az emberek szótárából. Az “An Enchanted Experience” (A Varázslatos Élmény) elnevezésű karácsonyi látványparádé ezt, az Art Deco életérzést hivatott visszavarázsolni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A show bemutatójára november 24-én este került sor, revüműsor keretén belül, melyen a The Rockettes is részt vett, teljes, 36 fős tánckarával, melyre nagyon ritkán kerül sor a Radio City Music Hall falain kívül.

Saks Fifth Avenue's "An Enchanted Experience" Window Unveiling

A Saks Fifth Avenue ünnepi kirakategyüttese a New York-i Karácsony központi eleme, melyet helybéliek és turisták ezrei látogatnak meg évről évre. A kirakategyüttes hat, mozgó elemekre épülő kirakatból áll, melyek a korábban említett Art Deco stílus jegyeit hordozzák. A kirakatok ebben az éven klasszikus mesék jeleneteit dolgozzák fel, New York-i helyszínekkel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Minden egyes kirakat egy-egy manhattani fantáziát testesít meg. Rapunzel az Empire State Building-en hintázik, Hamupipőke a Saks Nagyáruházban tartandó bálba igyekszik, míg Hófehérkét a Times Square gonosz almaárusa környékezi meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A City Hall elhagyott metróállomása és a Broadway szintén szerepel a fantázia kirakatok között.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A “forgalom leállító” show a legmodernebb fénytechnikát sorakoztatja fel, LED és strobe fényeket kombinálva, összesen 71 ezer égőt felhasználva. A látványparádé létrehozása 9000 munkaórát igényelt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Saks fennállása óta először élőben is, live stream segítségével közvetítette a megnyitó ünnepséget, így a világ összes táján egy időben lehetett megtekinteni a 2014-es kirakatok, a fénykivetítés premierjét, illetve a The Rockettes előadását.

rccs_112414_108-2

Marigay McKee, a Saks Fifth Avenue elnöke megnyitó beszédében egyedi élményt, “lélegzetelállító látványosságot” ígért és nem hazudott. A Saks Fifth Avenue karácsonyi show-ja igazi New York-i ünnepi csemege, melyet december 31-ig tekinthetünk meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

Miután meglátogattuk a Rockefeller Center karácsonyfáját, esetleg korcsolyáztunk a romantikus filmekből is jól ismert jégpályán, ideje felmelegednünk. Jó alkalom, hogy részt vegyünk a Radio City Music Hall világhírű karácsonyi előadásán, a Radio City Music Hall Christmas Spectacular with the Rockettes táncos-zenés műsorán.

The Rockettes in the Radio City Christmas Spectacular

A New York-i karácsony legnagyszabásúbb és legismertebb produkciója ebben az évben ünnepelte 81. születésnapját. A Radio City Music Hall ünnepi műsorának legnagyobb sztárjai a táncoslábú Rockette-k és természetesen a Mikulás.

RadioCityChristmasSpectacular-ETS-Santas01-1

A tánccsoportot a Missouri-i St. Louis-ban alapította Russell Markert, 1925-ben, Missouri Rockettes néven. A különleges tánckar rövid idő alatt országos hírnévre tett szert és meg sem álltak New York Cityig.

IMG_6540

A csoportot Samuel Roxy Rothafel hozta Manhattanba, azzal az elgondolással, hogy kizárólagosan nála szerepeljenek. Amikor megnyitotta a Radio City Music Hall-t, a lányok csatlakoztak. Az 1932-es megnyitón már The Rockettes néven szerepeltek, s ezzel a névvel nyertek nagydíjat az 1936-os párizsi Világkiállításon.

RCCS Opening Night

Az első karácsonyi show-ra a Radio City Music Hall megnyitásának évében, 1932-ben sor került. Az előadás táncos jelenetei közül kettőt a mai napig, változatlan formában mutatnak be. Ezek közül az egyik, a Fakatonák Tánca a mai napig az amerikai tánckoreográfia egyik gyöngyszeme.

The Rockettes in the "Parade of the Wooden Soldiers" in the Radi

Évtizedeken át csak fehér lányokat válogattak a tánckarba. A stratégiát a The Rockettes egységes megjelenésével magyarázták. Az általános nyomás hatására, 1985-ben szerződtették az első ázsiai származású Rockette-t, míg az első afro-amerikai táncos felvételére 1988-ig kellett várni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Rockette-k magasan képzett precíziós táncos akrobaták, akik tökéletesen birtokában vannak a sztepp, a dzsessz, a balett, a modern táncok és az akrobatikus táncok mindegyikének. A tökéletes 36, ahogyan a kezdetek óta titulálják őket. A lányok kombinálják a tehetséget óramű pontossággal, ésszel, kisugárzással.

2013 RCCS tech rehearsal

A tánckarba való felvételi kritériumok között kettő is akad, melynek nem minden táncos lábú fiatal képes megfelelni. Az egyik a magasság, a másik a jellem. Ahhoz, hogy a tánckarba kerülhessen egy hölgy, 168 és 178 cm közötti magasságúnak kell lennie. A fennmaradó 10 cm különbséget cipősarkakkal, kalapbetoldásokkal kompenzálják.

The Rockettes dance in the new finale "Snow" in the Radio City C

Az arc hibáit sminkkel javítják, így a tökéletes arc nem kritérium a csapatba kerüléshez. A kisugárzás, a színpadi megjelenés, a karizma, a szociális érzék, az ész azonban igen. Itt nem lehet egyénieskedni, kivillanni. Mindenki a többiekért, a csapatért dolgozik. Meg kell érteni, hogy a tánckar olyan színvonalú, erősségű, amilyen a leggyengébb tag. Az éves toborzót áprilisban tartják és átlagosan 500 jelentkező közül válogatnak. A tánckar 80 fős és előadásonként 40 lány szerepel, váltásban.

The Rockettes in the Radio City Christmas SpectacularA tánckar nevezetes a tökéletes láblendítésekkel tarkított műsorszámairól. A 90 perces revüt, mely november első hetétől december 31-ig fut, a hét valamennyi napján, naponta ötször adják elő. A Radio City Music Hall Christmas Spectacular Amerika egyik legnézettebb színházi előadása, melyet a turnéval együtt évente 2 millióan tekintenek meg.

Radio-City-Christmas-Spectacular_2_1A Rockette-k hagyományosan részt vesznek a Macy’s Hálaadás Napi Parádéján, a Rockefeller Center gyertyagyújtási ünnepségén, valamint a Saks Nagyáruház ünnepi kirakatainak felavatási ceremóniáján. Az év többi hónapjában a karácsonyi show-ra való felkészülés mellett tavaszi előadás sorozatot tartanak és turnéznak is.

rockettes-550x300A Christmas Spectacular-nak otthont adó Radio City Music Hall impozáns előcsarnokában a látogatók érkezéskor saját Mikulás sapkát kapnak. Az előadás előtt lehetőség van fényképezkedni a táncosok képviselőivel és a Mikulással is.

IMG_6488a IMG_6501

A Christmas Spectacular megtekintése egyedi élmény és az amerikai családok körében tradíciónak számít. A jegyeket érdemes elővételben, a Radio City Music Hall honlapján, az előadás előtt legalább egy hónappal megrendelni, mivel a jobb ülőhelyek nagyon hamar elkelnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  IMG_6497

 Képek: a blog írójának tulajdona, illetve a Radio City Music Hall Honlapja

Tags: , , ,

Az Ötödik és a Hatodik Sugárút között, a New York-i Nyilvános Könyvtár tőszomszédságában található Bryant Park Karácsony környékén is a New York-iak és a turisták egyik kedvelt célpontja.

10506957_677184322331525_7924705225750173209_o OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Annak ellenére, hogy a park 38,860 m2-es területével a kisebb parkok közé számít Manhattanban, kétség kívül az egyik legnépszerűbb. Napközben helybéliek és turisták százai fogyasztják itt az ebédjüket, esténként pedig színes programok várják a látogatókat.

10368326_677184282331529_4853425571908343615_o

A park fekvése roppant szerencsés. Keletről a New York Public Library impozáns épülete, körbe-körbe Manhattan Midtown felhőkarcolói, déli irányban pedig az Empire State Building sziluettje biztosít tökéletes hátteret.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bryant Park gazdag és meglehetősen vadregényes múlttal rendelkezik. 1776-ban George Washington csapatai itt haladtak át a Long Islandi-i csata után, míg 1823 és 1840 között a szegények temetőjeként működött. 1847-ben került először park státuszba, Reservoir Square néven. Az Amerikai Polgárháború idején kiképzőtábor működött a területén. 1884-ben új nevet kapott, a New York Post szerkesztőjének, William Cullen Bryant-nek tiszteletére. 1899-ben megkezdődtek a szomszédos New York-i Nyilvános Könyvtár építési munkálatai.

10359004_677184288998195_951314253567411120_o

1969. október 15-én itt tartották a Vietnami Háború befejezéséért tartott demonstrációt, 40 ezer résztvevővel. A fellépők között szerepelt többek között a Hair társulata,  Woody Allen, Ben Gazzara, Shirley MacLaine és Tony Randall.

10497501_677184325664858_4079778065889649524_o

A 70-es években New York közbiztonságának hanyatlásával a Bryant Park is “no-go-zone”-ba került. A parknak, mely a hontalanok, drogosok és prostituáltak székhelyévé vált, még a közelébe sem volt illdomos menni naplemente után.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1983-ban a Bryant Park Council, a park megmentéséért alakult tanács mentőangyalként érkezett. A tanács munkájában között többek között a Rockefeller család tagjai is részt vettek. Kézműves-, könyv- és virágvásárok rendezése, éttermek és kávézók nyitása szerepelt a kuratórium tervei között. A cél: új életet lehelni ebbe a rengeteg lehetőséget rejtő parkba. A tanács munkássága sikeresnek bizonyult.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1988 és 1992 között a park teljes átépítés alá került. A megnyitó beszédben a Bryant Park újjászületését valódi diadalnak nevezték a város vezetői. A Times szerint megmentése a csodával volt határos. A tervezők és tájépítészek több díjat is kaptak a megvalósításért. A park újra rendezett, kényelmes, színes és nem utolsó sorban biztonságos lett. A New York-iak pedig örömmel vették újra birtokba. A park népszerűsége azóta is töretlen, ha nem növekvő tendenciát mutat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tavasztól késő őszig a park hétköznaponként a közeli irodák alkalmazottaitól hemzseg, hétvégén pedig a turisták veszik birtokukba. Az egy holdra eső 800 fővel ez a világ legsűrűbben látogatott parkja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2000-ben a park saját, francia stílusú körhintát is kapott, a Bryant Park Grill és a Bryant Park Cafe pedig esküvőknek és társadalmi eseménynek ad otthont. 2002 óta a park ingyenes Wi-Fi-t is biztosít a látogatóknak.

10329779_677184275664863_1664839456179436150_o

A Bryant Park főszerelője a “Nagyrét”, a park közepén található, egybefüggő füves terület, mely tavasztól ősz végéig szabadon birtokba vehető. Kivételt képeznek azok a napok, amikor a fű regenerálódása végett lezárják a látogatók elől. Ilyen napokra nagyobb esőzések, illetve koncertek után kerül sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nyaranta ezen a területen kerül sor az HBO rendezésében a Bryant Park Nyári Film Fesztiválra, melynek keretében klasszikus filmeket vetítenek a forró manhattani estéken.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Októberben a Nagyrét bezár, hogy helyet adjon a Bryant Park Winter Village-nek, vagyis a Bryant Park Téli Falujának, melynek a Bank of America a rendezője. A füves területet korcsolyapályává alakítják, a pálya körül pedig kézműves kirakodó vásár nyílik, több mint 100 kézműves részvételével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A korcsolyapálya használata ingyenes, a korcsolyacipő kölcsönzése 15 dollárba kerül. A pályabelépőt elővételben a Winter Village honlapján vásárolhatjuk meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kézműves vásár árai kissé magasabbak, így meggondolandó, hogy valóban itt szeretnénk-e letudni a karácsonyi bevásárlást. Egy-két szuvenírt azonban mindenképp érdemes beszereznünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bryant Parknak saját gyertyagyújtási ceremóniája is van, melynek keretén belül jégtáncosok és énekesek is fellépnek. A park fája már tíz év óta az egyik kedvenc karácsonyi úti cél a manhattaniek és a turisták körében egyaránt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jégpálya február végéig tart nyitva. Ekkor kezdődnek a New York Fashion Week, a New York Divathét előkészületei. A Bryant Park az átépítés óta kedvenc filmforgatási helyszín is, így gyakran találkozhatunk vele hollywoodi filmekben, amerikai Tv sorozatokban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bryant Park az év valamennyi napján, hétköznap és ünnepnapokon egyaránt, vagyis az év valamennyi évszakában képes elvarázsolni minket.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , ,

A Madison és Lexington sugárutak között haladó Park Avenue Manhattan legmenőbb, legdrágább sugárútja. Upper East Side-i szakaszán hírességek által bérelt luxuslakások, magánklinikák, hollywoodi plasztikai sebészek manhattani irodái osztoznak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A sugárút Midtown szakasza világviszonylatban vezető cégek központi irodáinak ad otthont. A Park Avneue-n található többek között az American Airlines, a Colgate-Palmolive, a Ferrari, a Heineken, a Mercedes-Benz és az NFL székháza.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 49. és az 50. utca között, a Park Avenue 301-es szám alatt található a világhírű New York-i luxushotel, a Waldorf-Astoria impozáns épülete. A 42. utca Park Avenue találkozásánál a 45 peronjával és 63 vágányával a világ legnagyobb pályaudvarának számító Grand Central található, melynek titkairól itt olvashattok.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Park Avenue nevezetes arról, hogy a sávok közötti szigetet, az úgynevezett Park Avenue Malls-t, a 54. és 97. utca között, évről évre az évszaknak megfelelő zöld növényzettel ülteti be a Park Avenue Alapítvány. A karácsonyi időszak kétség kívül a legimpozánsabb.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

December első vasárnapjától január közepéig kivilágított karácsonyfák között autózhatunk vagy sétálhatunk. A faállítás ceremóniája a II. Világháborúig nyúlik vissza. 1945 karácsonyán a Park Avenue néhány lakója úgy döntött, hogy a háborúban elesett katonák és civilek emlékezetére karácsonyfákat állítanak az út mentén.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első néhány évben a költségek és a szervezés a családokra hárult, hamarosan azonban megalakult a Park Avenue Alapítvány és átvette a rendezéssel és a lebonyolítással járó teendőket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA megnyitó ünnepségre a Brick Presbiteriánus Templom előtt kerül sor, melyre az egész város hivatalos. A szervezők és a műsor összeállításáért felelős kuratórium törekedik a hagyományok életben tartására. A Park Avenue déli sávjait, a 89. és 93. utca között az ünnepség idejére lezárják. A ceremónia este fél 8-kor kezdődik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A gyertyagyújtás a Park Avenue-n a többi manhattani helyszínnel ellentétben nemcsak emelkedett hangulatú, de komoly és egyben meghatóan ünnepélyes.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

A Rockefeller Center karácsonyfája szerencsés fekvésével, a szomszédos felhőkarcolók árnyékában, luxusáruházakkal körülvéve a helybéliek és turisták ezreit vonzza évről évre, elhomályosítva a City többi karácsonyfáját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Greenwich Village barátságos téglaházai között, a hippi hangulatú Washington Square-en, a Diadalív árnyékában található New York City egyik legrégebbi karácsonyi tradíciója. A Village karácsonyfáját 1924-ben állították fel először, 7 évvel a Rockefeller Center fája előtt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Village-be érkezőket az Ötödik Sugárút felől a Diadalív előtt felállított fa fogadja december 11-e óta.

Az első karácsonyfa élő fa volt, melyet három nappal Karácsony után a Washington Square Parkban ültettek el. Sajnos senki sem tudja, hová ültették és hogy vajon még áll-e.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1924-es gyertyagyújtás során a karácsonyi énekek szövegét a boltívre vetítették, míg mostanság nyomtatott dalszöveg-gyűjteményként adják az ünnepségen megjelent résztvevők kezébe.

A résztvevők mind a két tradíciót, az élő fa és a kivetített szöveg tradícióját egyaránt szeretnék visszahozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 13 méter magas fa a Diadalív fénykörében ez évben Kanadából érkezett. A Washington Square Association, a Washington Square Társaság 1924 óta folyamatosan részt vesz a gyertyagyújtási ceremónia szervezésében. Az utóbbi években a környék többi civil szervezete, többek között a New York Egyetem diákjai is aktívan részt vesznek az előkészületben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Washington Square fenyőfáját különösen azoknak ajánljuk, akik nehezen viselik a túlzsúfolt, zajos eseményeket. A Greenwich Village-i gyertyagyújtási ceremónia meleg, barátságos hangulatú, tradicionális esemény.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

A Bronxban található New York-i Botanikus Kert kívül esik a szokásos turista célpontokon, így sajnos ritkábban teszünk róla említést. A Holiday Train Show-t azonban minden New York rajongónak látnia kell legalább egyszer. A Karácsonyi Kisvasút Show meglátogatása tradíciónak számít a New York-i családok körében. A kiállítás ebben az évben 23. alkalommal varázsolta el a látogatókat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Botanikus Kert szimbóluma, a csodaszép, kupolás Haupt Melegház ad otthont a miniatűr New Yorknak – pontosabban 150, közismert, valamint kevésbé ismert épületnek, New York öt kerületéből válogatva-, illetve 20 kisvasút szerelvénynek.

p1130715

A miniatűr épületek természetes anyagból, fából, tobozokból, fakéregből készültek. Olyan ikonikus épületekkel találkozhatunk többek között, mint a Macy’s nagyáruház, a Radio City Music Hall, az Empire State Building, a Grand Central, a Flatiron Building, a volt Penn Station, valamint kedvenc hídjaink közül a Brooklyn híd és a Manhattan híd.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az épületek között kanyarogva, közel 400 méternyi szakaszon szalad a legapróbb részletekig kidolgozott 20 vasúti szerelvény.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A közismert épületeken kívül tipikus manhattani téglaházsorok, brooklyni, bronxi, queensi műemlékjellegű lakóházak is életre keltek az alkotók szorgos keze munkája nyomán.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

New Yorkot elhagyva kitekinthetünk a Hudson folyó völgyébe is, miniatűr folyóval, világítótoronnyal, hidakkal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az épületek aprólékos kidolgozásáért, élet- és korhűségükért több mint húsz éve a Kentucky származású modellező, Paul Busse és csapata felelős. Egy-egy épület létrehozása több napot is igénybe vesz. Az épületek gondos elhelyezése a melegház buja növényzete között szintén kihívás az alkotók számára. A Holiday Train Show megálmodói szívüket-lelküket beleadják a munkába és ez egyértelműen visszatükröződik az alkotásokban és azok fogadtatásában.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAValó igaz, hogy kivonatozni a Bronxba időigényes, ám a New York-i Botanikus Kert kiállítása egyedi élményt nyújt. Látogatásunkat érdemes hétköznapra tervezni, mivel a hétvégék gyakran zsúfoltak. A Train Show november közepétől január közepéig tekinthető meg. Természetesen Karácsony környékén a legnagyobb a tömeg. A kiállítás szervezői a honlapon keresztül, óránkénti beosztással próbálják irányítani a látogató sűrűséget.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Vasút Show-t fűtött helyiségben állították fel, így alkalmas arra, hogy kicsi gyermekekkel is meglátogathassuk. A karácsonyi családi fotók elkészítésére tökéletes hátteret biztosítanak a híres épületek között haladó kisvonatok és a tél közepén is buján zöldellő növényzet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Botanikus Kert területén belül étkezésre is van lehetőségünk.

Az Ünnepi Vonat Show-ra érdemes tömegközlekedési eszközön érkezni. Olcsóbb is, praktikusabb is, mivel a parkolóhely limitált.  A Metro-North Grand Centralból induló Harlem járatának külön megállója van a Botanikus Kertnél. Jó szórakozást!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A Rockefeller Center az ünnepi New York szíve. A tér hatalmas, ikonikus fenyőfáját évről évre sok ezren látogatják, helybéliek és turisták egyaránt. A karácsonyfa fényei, a korcsolyapálya lüktető elevensége, a vidám karácsonyi muzsika, a hullámzó, nevető tömeg, a sült gesztenye illata együttesen alkotja a Rockefeller Center utánozhatatlan hangulatát. Fedezzük fel együtt a Rockefeller Center karácsonyfájának titkait!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első – papírgömbökkel, tobozokkal, áfonyafüzérekkel, konzervdobozokkal díszített – karácsonyfát a Rockefeller Center épületegyüttesén dolgozó munkások állították 1931 Szentestéjén. Ekkor az épületeknek még csak az alapjai álltak. A gazdasági válság kellős közepén ezek a kétkezi munkások hálájukat fejezték ki a kicsiny karácsonyfával. Hálásak voltak, hogy a válság idején volt munkájuk és volt mit a családjuk karácsonyi asztalára helyezniük.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első hivatalos Rockefeller Center karácsonyfa állításra két évvel később, 1933-ban került sor.

A Rockefeller Center fája a kezdetektől fogva patrióta volt. 1942-ben három, kisebb méretű fát állítottak a szervezők. A háborúban résztvevők tiszteletére a fák az amerikai zászló színeibe öltöztek. 1944-ben a fa az általános elsötétítés szabályainak megfelelően – a City valamennyi fájához hasonlóan – kivilágítatlan maradt. 2001-ben a fa ismét hazafias színekbe öltözött a szeptember 11-i támadás emlékére.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A fagyújtás ceremóniáját először 1951-ben közvetítette a televízió. A két órás, élő műsor jelenleg az NBC csatornáján látható. A műsorban az adott év legnagyobb sztárjai, felfedezettjei szerepelnek. Állandó visszatérőnek számít a Radio City Music Hall tánckara, a Rockettes.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A fa csúcsát ékesítő Swarovski csillag 25 ezer kristályt tartalmaz, közel 3 méter magas, 250 kg súlyú és 720 LED égő biztosítja energiatakarékos fényét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A karácsonyfa világítása szintén energiatakarékos. A 45 ezer LED égőt, melyeket 2007-ben használták először, a Rockefeller Center tetején található 300 napelem táplálja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Rockefeller Center fájának paraméterei szintén különlegesek. A választott fenyő nem lehet 20 méternél alacsonyabb, ám nem haladhatja meg a 33 métert, vagyis a manhattani utcák szélességét. A fa ágainak sűrűnek kell lennie ahhoz, hogy megtartsa az égőket és a hatalmas csúcsdíszt, viszont elég keskenynek ahhoz, hogy átférjen a Manhattanba vezető alagutakon, hidak alatt.

1404828_739679882748635_8948662779381167872_o

A fát már valamennyi lehetséges módon szállították, a fa adottságainak, származási helyének megfelelően. Érkezett már teherautóval, úszott a Hudson folyón és jött repülőn is. A fa a legtöbbször New Englandből, illetve a szomszédos, két államból, New Jerseyből vagy Connecticutból származik. A leghosszabb utat eddig az a fa tette meg, melyet Kanada ajándékozott New Yorknak, még 1971-ben. Valamennyi fenyő önkéntes felajánlás útját kerül a szervezők látókörébe, s amennyiben megfelel a kritériumoknak, Amerika Mindenki Karácsonyfájává válhat. 2013-ban egy 56-os magyar család fenyőfáját érte a megtiszteltetés.

1912477_739679899415300_5372807576591425111_o 10499463_739679836081973_395006742268749280_o

A fa éjszaka érkezik a városba, amikor viszonylag kisebb a forgalom. A felállításnál, formára vágásnál jelen lenni különleges élmény. Miután az ágakat megfelelően levágták, a fa köré palánk épül, s legközelebb már csak a fagyújtás előtti napokban láthatjuk újra, igaz még kivilágítás nélkül, ami a maga nemében szintén különleges látvány.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A gyertyagyújtási ceremóniára a Hálaadás Nap utáni első szerdán kerül sor. A fenyő az ünnepi időszakban hajnali fél 6-tól este 11.30 marad kivilágítva, míg Karácsony első napján 24 órában csodálható teljes pompájában. A fa utolsó napja január 3-a.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Rockefeller Center karácsonyfáját évente közel egy millióan látogatják meg. Az ünnepi időszak végeztével a fából a Habitat for Humanity szervezet házakat épít rászorulók számára, míg a farönköt a New York-i Lovassport Egyesület díjugratási szakosztálya kapja meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

« Older entries