Search Results

Your search for high line returned the following results.

Hatalmas elvárásokkal és nagy izgalommal vártuk a New York-i utazást, mivel mindenkitől csak szuperlatívuszokban hallottunk Amerikáról és a Nagy Almáról. Tudtuk, hogy ott egy egészen más világ fog ránk várni, mint amit itt Európában megszoktunk, de mégis jócskán felülmúlta a várakozásainkat.

A férjem fotós és mivel rengeteg helyszín volt, amit fotózni szeretett volna, ezért jobbnak láttam, ha ő csinálja meg a teljes útitervet. Ezt végül nem is bántam meg.

Az odatartó repülőút még izgalmasabb volt, mint a visszaút, mivel a hónapokig tartó várakozásunk végre beteljesedett. És a tudattól, hogy egy másik kontinensre repülünk, távol az otthonunktól, még inkább izgatottak lettünk.

Kora reggel fél 7-kor indultunk Ferihegyről. Az első állomás Amszterdam volt. Már ott szembesültünk azzal, hogy milyen törpe repülőtér a Liszt Ferenc más országokéhoz képest. Rengeteg gyaloglás után végre eljutottunk a mi terminálunkhoz, ahol a becsekkolás és némi várakozás után alaposan átvizsgáltak minket és a csomagjainkat. Következett a 6 órás repülőút az USA-ba. Igaz, hogy hosszúnak tűnik ez az idő, de annak, aki nem utazik sűrűn repülővel, akár élvezetes is lehet. Fentről megpillantani az óceánt, majd az ételek elfogyasztása, filmnézés, zenehallgatás, nézni a kijelzőn az aktuális repülési információkat (ez főleg engem érdekelt). Egyszóval, szó szerint elrepült az idő. Ottani idő szerint délután kettőkor értünk a reptérre.

Leszállás után sajnos számítanunk kellett rá, hogy a beléptetésnél hatalmas tömeg fogad minket a JFK-n. Bő órás sorban állás után zökkenőmentesen be is jutottunk az Államokba. A reptérről az Air Train segítségével jutottunk el a metró állomásra, ahol 7 napos korlátlan metró bérletet vettünk, mivel olvastuk, hogy azzal szinte bárhova el lehet jutni viszonylag gyorsan. Más tömegközlekedési eszközzel nem is nagyon mozogtunk. Hosszas metrózás után végre eljutottunk Brooklynba, ahol a szálláshelyünk volt.

Ez volt az első pillanat, hogy kiléptünk a New York-i utcákra és amerikai levegőt szagoltunk. Igen szagoltunk, hiszen van egy nagyon erőteljes, nehezen leírható szaga a New York-i utcáknak, ami mindenhol jelen van, bárhova is megyünk. Lehet szeretni, nem szeretni, de szerintem egyszerűen csak el kell fogadni a város szerves részeként.

Már az első pillanattól kezdve úgy éreztük, mintha egy filmben szerepelnénk. Minden ugyanolyan, ahogyan a filmekben és a tv-ben látta az ember korábban. A hatalmas terepjárók leengedett ablakaiból hangosan szól a zene, folyton dudálnak az autók és zakatolnak a felüljárókon a metrók. Az igazi nagyvárosi nyüzsgés! Pont ezt az életérzést akartuk megtapasztalni, ezért is foglaltunk egy egyszerű kis AirBnb szobát Brooklyn kellős közepén. Egy szoba és egy fürdőszoba várta, hogy elfoglaljuk és berendezkedjünk erre a röpke 9 napra. A szállás nélkülözött mindenféle luxust, de mégis minden megtalálható volt benne, amire szükség lehet, ráadásul nagyon kedves és segítőkész volt a tulaj. Mivel minden nap reggeltől estig úton leszünk és felfedezünk. ezért feleslegesnek láttuk egy drága manhattani lakás kibérlését, hiszen úgyis csak aludni járunk haza. Nap végén hulla fáradtan estünk a puha ágyba és egy perc alatt el is aludtunk.

Az útiterv minden napra pontosan meg volt tervezve. Szerintem nem érdemes teljesen felkészületlenül kiutazni New Yorkba, mivel ebben hatalmas metropoliszban első alkalommal könnyen el tud veszni az ember. A kesze-kusza metróvonalak és az utcák megnevezése és számozása nem szokványos, ezért eleinte rengeteg idő elmegy azzal, hogy betájoljuk magunkat. Észre se vesszük és a sok gyaloglással elrepül az idő. Ezért volt nagyon fontos előre jól felkészülnünk a metróvonalakból és átszállási lehetőségekből, hogy a rendelkezésünkre álló bő egy hetet a lehető leghatékonyabban ki tudjuk használni.

A férjem úgy készítette el az útitervet, hogy minden nap egy adott városrészt néztünk meg. New York olyan hatalmas, hogy nem lehet és nem is érdemes egy nap alatt mindent gyorsan végignézni, ezért a legegyszerűbbnek azt látta, ha felosztjuk a várost és mindig csak egy adott szeletét járjuk be aznap.

Az első napra a Central Park volt kitűzve célul, mivel még a tavasz derekán jártunk, és a cseresznyefa virágzást semmiképpen sem szerettünk volna lekésni. A férjem nagyon ügyesen kiválasztotta a helyszíneket, mindig sikerült meglepnie. A Central Park előtt még meglátogattuka Roosevelt Islan.et, egy mesebeli kis szigetet, ami felett a Queensboro híd ível át. A sziget hosszú sétányán végig gyönyörű virágzó cseresznyefák sorakoztak és a reggeli órákban még csak a miénk volt. Itt pillantottuk meg először Manhattant. A cseresznyefa virágok és a felhőkarcolók együttes látványa annyira megható és romantikus látvány volt, hogy egy életre beleégett az emlékezetünkbe. Egy kávé társaságában még hosszasan csak néztük ezt az idilli látképet, remélve hogy a pillanat sosem ér véget. De mentünk is tovább, hiszen a hatalmas Central Park is milliónyi csodát tartogatott számunkra.

A park olyan hatalmas, hogy helyenként úgy érezni, mintha nem is egy metropolisz közepén lennénk, hanem a természet lágy ölén, távol a várostól. Nem csoda, hogy a helyiek annyira szeretnek odajárni. Itt megnyugvásra lelnek egy nyüzsgő nap végén, vagy hétvégén. Ami nagyon meglepett minket, az a parkok rendezettsége és tisztasága. Elképesztő, hogy mennyi ember veszi birtokába napi szinten ezt a helyet és még egy eldobott papír zsebkendő sem volt sehol. Ebből is látszik, hogy a New York-iaknak mennyire fontos minden apró kis zöld felület a nagy betonrengetegben. Könnyű volt eltölteni az egész napunkat a Central Parkban. Számos tavacska régi kis hidakkal, hatalmas mezők, szökőkutak és sétányok váltják egymást, a mókusok pedig szinte a kezünkből ettek.  Az ebédünk egy utcai büfésnél vásárolt fűszeres csirkés rizs volt, amit a fűben piknikezve ettünk meg. Az idő kellemes 20 fokos volt és minden tavaszi zöldben pompázott.

Második nap Midtown-é volt, az első célpontunk a Bryant Park. Ez egy nagyobb városi közpark, középen egy nagy füves térrel, körben pedig virágos tulipánokkal, székekkel és asztalokkal. Az egészet pedig körbeölelik az égig érő felhőkarcolók. Itt járt át bennünket igazán a nagy manhattani hangulat. A reggeli kávénk mellett csak néztük, ahogy munkába sietnek az emberek, hallgattuk a beszélgetéseiket és élveztük az épületek üvegfaláról visszacsillanó napsugarak melegét. Ezt akár egész nap elviseltük volna. Ezután útnak eredtünk az utcák rengetegébe. Szinte minden sarkon megálltunk szájtátva merengeni, nehéz szavakkal leírni mekkorák ezek az épületek. A tipikus sárga taxik tömkelege, a csatornából szivárgó meleg gőz és a rengeteg hot-dog árus tipikus képe fogad minket minden egyes utcában. És csak azt vesszük észre, hogy folyton fülig ér a szánk, mert ez az a kép, amit viszont szerettünk volna látni, ez pontosan amit elképzeltünk. Útba ejtettük a Grand Central Terminal lenyűgözően díszes vasúti pályaudvarát. Betértünk a mellette található kis piacra, ahol különleges és autentikus fűszerek, húsok, édességek és gyümölcsök illata lengte be a teret. Kis kitérővel elmentünk Tudor City negyedbe, az ENSZ székháza mellé, majd mint két kis hangya megtekintettük a Chrysler épületet és az Empire State Buildinget.

A Park Avenue széles sugárútjáról számos filmjelenet villant a fejünkbe. Körülnéztünk a hatalmas Macys-ben, a világ egyik legnagyobb shopping épületében és a Bloomingdales ház elegáns üzleteiben. Végül este megérkeztünk a Rockefeller Centerhez, ahová előre jegyet foglaltunk, hogy a tetején található Top Of The Rock kilátóból megcsodálhassuk a New York-i naplementét. Kicsit lassú és körülményes a feljutás, de mindezt elfelejtettük, amikor elénk tárult a kilátás a 70. emeleten. Ekkor már a szemünkkel is felfogtuk, hogy mekkora ez a város. Megvártuk, míg a nap lemegy és a felhőkarcolók éjszakai fényre váltanak. Megkoronázta a napunkat ez a varázslatos látvány.

Részemről hatalmas várakozással töltött el a következő pénteki nap, ami nem volt más mint a Shopping Day. Mindenhonnan azt hallottuk, hogy odakint nagyon jó áron lehet világmárkás ruhákat vásárolni, így nem is vittünk sok ruhát, csak annyit amennyi pár napra elegendő. Természetesen New Yorkban is fantasztikus boltok vannak, de mi átugrottunk New Jersey-be busszal, hogy az ott található hatalmas bevásárló negyedbe vásárolhassunk.  Én nem készültem kényelmes cipővel és egy-két nap gyaloglás után már majd leszakadt a lábam. Ezért számomra az első és legfontosabb dolog az volt, hogy vegyek egy kényelmes sportcipőt, amiben azután gondtalanul taposhatom a kilométereket. Az ottani utcákon sétálgatva senkit sem érdekel, hogy ki milyen ruhát hord, fő a kényelem a praktikusság vagy az önkifejezés. Ettől a tudattól kis idő után nagyon felszabadultan és szabadnak éreztem magam.  Nap végére sikerült is feltöltenünk a ruhatárunkat.

Szombaton a SOHO és a West Village hangulatos, régi városrészeit kerestük fel. Ezek a kis utcácskák már sokkal hagyományosabbak. Sokszor úgy éreztük, mintha nem is New Yorkban lennénk, hanem egy vidéki kisváros utcáin, vagy egy régi európai városkában. Szerintem pont ettől a változatosságtól olyan izgalmas ez a metropolisz. Minden kerület, minden negyed más és más arcát mutatja, attól függően, hogy kik lakják, és hogy milyen szerepet tölt be. Érezhető volt számunkra, hogy az ott élőknek milyen fontosak a hagyományok és a régmúlt tisztelete. A hűen megőrzött régi macskaköves, fákkal övezett utcák a vörös téglás házak és a vaskos kovácsoltvas korlátok mind ezt tükrözték.

Végigsétáltunk a High Line-on, a régi vasúti felüljárón, melyet átalakítottak közparkká. Innen csodás kilátás nyílik az alattunk nyüzsgő utcákra. Innen buszra szálltunk és megtapasztaltuk azt a fajta kedvességet, amire tényleg nem számítottunk. A buszvezető hölgy egyszerűen otthagyta a buszt és szívélyesen elkísért minket a legközelebbi automatához, hogy segítsen nekünk jegyet vásárolni. Azt hittük, hogy egy ilyen nagyvárosban már teljesen közönyösek az emberek, nagyon kellemes csalódás volt megtapasztalni ennek az ellenkezőjét. Végül mentünk pár megállót az utolsó célpontunkhoz, a Flatiron Buildinghez.

Azt is megtapasztaltuk, hogy milyen szeszélyes tud lenni a New York-i időjárás. A bő egy hetes ott tartózkodásunk során szinte minden időjárást átéltünk a hőségtől, a ködön át a fagyos esőzésig.

Vasárnap a brooklyni DUMBO negyedet jártuk be, illetve csak részben, mivel 10 óra magasságában hatalmas felhőszakadás vette kezdetét, és nem akart elállni. Így a délelőtt hátralevő részét egy bisztró kirakatából szemléltük. Ebbe a negyedbe utazásunk során többször is visszatértünk, mert nagyon hangulatos. Az utcák csendesebbek, a régi gyárépületeket pedig átalakították éttermekké és boltokká. A Manhattan híd lábánál pedig egy apró régiség piacot is felleltünk, ahol szuper egyedi dolgokat lehet venni, akár ajándékba, akár a lakásunk dekorálására.

 

A következő napra tartogattuk a várva várt, ikonikus Szabadság szobrot. Hallottunk róla jót is rosszat is, de mi úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan alapvető és emblematikus része New Yorknak, amit mindenképpen látni kell. És végül is jól döntöttünk, nem okozott csalódást. A sorban állás és átvizsgálás itt is brutálisan hosszadalmas volt, de erre számítottunk is. Az embernek kb. a fél napját rá kell szánnia, ha el akar jutni a kis szigetre a szoborhoz. A kilátás káprázatos róla és a koronába is megérte felmenni, nagyon érdekes.

Miután visszaérkeztünk a komppal Manhattanba a nap hátralevő részét a pénzügyi negyedben töltöttük. A Wall Street, a tőzsde épülete a 9/11-es emlékpark mind csak pár utcára vannak egymástól, a férjem alig  győzte a képeket készíteni. Itt tényleg érezni lehet a pénzt a levegőben, miközben elegáns öltönyös üzletemberek százai siklanak át a turisták tömegei között.

Elérkezett az utolsó előtti nap. Szerettünk volna lenyugodni és lazítani egy kicsit az egy héten át tartó intenzív városnézés után. Erre tökéletes lehetőséget biztosított számunkra Coney Island, a New York-iak egyik tengerparti sétánya. Ez a hely olyan tágas és annyira más mint a nyüzsgő városi utcák. Megnyugtató volt mezítláb sétálgatni a forró homokban, hallgatni az óceán hullámait és hamburgert enni a szikrázó napsütésben. Segített abban, hogy újra végiggondoljuk és értékeljük magunkban az elmúlt egy hét történéseit.

Nehéz szívvel hagytuk el másnap brooklyni szállásunkat. A hazafelé tartó repülőút meglepően zökkenőmentesen zajlott, a reptéri vizsgálatokon is gyorsan átjutottunk. Éjszaka indultunk, ezért a hazaút nagy részét sikerült átaludnunk egészen Párizsig, ahol már újra a hamisítatlan európai hangulat fogadott minket.

Az időeltolódás eléggé megviselő volt számunkra, főleg a visszautazás során. Még napokig azt se tudtuk, hogy milyen bolygón vagyunk. El kellett telnie egy jó hétnek míg szellemileg és fizikailag is visszarázódtunk a itthoni létbe.

Nagyon szívünkhöz nőtt a “New York életérzés”. Bár sok mindent még így se láttunk, még nem éltünk át, de ez csak arra ösztönöz bennünket, hogy újra eljussunk erre a varázslatos helyre. És biztos vagyok benne, hogy el is fogunk. Hiszen szívünk egy részét otthagytuk azért, hogy mindig arra emlékeztessen minket, hogy érdemes nap mint nap felkelni és küzdeni álmainkért.

Képek és írás: Krénn Diánna

Tags: , , , ,

Régi nagy vágyam vált valóra, 2018-ban elutaztunk New Yorkba. 20 éve töltöttem itt két napot, vajon sokat változott? Igen.

A nap, és a délután 6 órán keresztül át repült velünk együtt, hiába alkonyodott és esteledett be Budapesten, mi rendületlenül repültünk a felhők felett napsütésben. Grönland hómezői és hóbuckái (magas hegyei, ki tudja) ámulatba ejtően szépek. Este nyolc órakor végre lement a nap, megérkeztünk. Arra számítottunk, sokáig tart majd az ellenőrzés, de csak ujjlenyomatot vettek, lefotóztak, semmi kérdés, csomagok rendben.

A taxi sofőrje, mint a filmeken, névtáblával vár, curry-szagú, idős indiai férfi, félelmetesen vezet, de mindenki más is. Csodával határos módon fél óra múlva megérkeztünk a hotelbe, alig várjuk, hogy lerogyjunk aludni.

Itt azonban baj van. Eddig minden olyan feltűnően simán ment, hát ezért. A szállásunkat törölték, a szálloda tele van. Ott állunk fáradtan egy idegen nagyvárosban, szállás nélkül. Összeomlás, enyhe kiabálás után a recepciós segített másik szállás keríteni, egy közeli, kisebb szállodában. Átrohanunk, nehogy elvigyék az utolsó szabad szobát. Bőröndökkel átvágunk az Operaház fantomjáról kiáradó közönség tömegén. Érzékelem, hogy New Yorkban vagyok, mégis egy buborékban vágtatok a szálloda felé, csak az a fontos, hogy biztonságban legyünk. Villoghatnak a fények, csábíthat a Broadway, szinte meg sem látom. A szálloda kellemes, minden OK a szobával, csak 1 ágyban kell aludnunk hármunknak, de elférünk.

1. nap

Pár óra pihenés után nyakunkba vesszük a várost, elindul a New York-i kaland. A Time’s Square még szinte kihalt, bár már gyülekezik Hello Kitty, Pókember, Amerika Kapitány és Elmo, akikkel fotózkodni lehet a téren. Reggelire tojás, palacsinta, bacon, igazi amerikai kalóriabomba a nap indításához.

Metróval lemegyünk a Downtown-ba, a Wall Street és környéke a délelőtti program. A metró máshogy koszos, mint a londoni vagy a párizsi, más szaga is van. Feketék, ázsiaiak és azok keverékei utaznak, telefonjukba feledkezve, fülükben a zenével, mely segít nekik a saját világukba kapaszkodni.

A Wall Street épületei egymás mellé vannak dobálva, minden felhőkarcoló egy kicsit más. Két fiatal fekete lány szólít le kamerával egy öltönyös businessman-t, nyilatkozna-e nekik. Szóra sem méltatja őket. Washington elnök közömbösen szemléli a jelenetet az elnökké avatása helyszínén. A híres bika szobor heréje fényesre kopott a sok simogatástól. A Liberty Island felé a komphoz óriási sor áll, hosszan kígyózik a francia szoborhoz vágyók sora. Utunk az Ikertornyok helye felé vezet, sokkoló a helyszín, és a két emlékmű. A WTC két épülete helyén két seb tátong a téren, melybe csodálatos vízesés omlik alá a mélybe. Körben az itt elhunytak nevei, némelyik névbe rózsa van tűzve. Megsiratom a helyet, a sokkot, amit okozott. Hat rám a helyen összegyűlt rengeteg fájdalom, jelen van, mint egy sötét felhő.

A World Trade Center helyén épült a One World Trade Center. Ennek a tetejéről lehet megcsodálni, ahogy a város térdepel előtted. A liftekhez egy sziklabarlang-folyosó vezet, egész Manhattan erre a sziklára épül, ezért bírja el ezt a rengeteg felhőkarcolót. 102 emelet 53 másodperc alatt, érzi a fülem a száguldást, a nyomáskülönbséget.

 

Odafent egy falra vetített show vár bennünket, a város ezer arcát mutatja be, majd felemelkedik a fal, üveg van mögötte, és 102. emelet magasságból ámulsz az alattad fekvő Nagy Almára. Az amerikaiaknak van érzéke a hatásvadászathoz, bámulatos volt a sziklák mélyéről a felhők fölé emelkedni. Ez a nagy amerikai álom, minden lehetséges. Innen átterelnek a körbejárható kilátóközponthoz, nézelődhetsz, fotózhatsz. Kis fekete kislányokból álló iskoláscsoport csivitel, fáradt, de csillogó szemű turisták, idősek gyerekek, ázsiaiak, európaiak, amerikaiak vegyesen fotóznak, pihennek a padokon.

Innen irány a Brooklyn Bridge, útközben kis parkban mókusok várják a mogyorót, távolabb a téren breaktáncos csapat szórakoztatja a népet. A híd kecses, régi idők szele lengi körül, fapadozata ezt üzeni: “hidd el, sok mindent láttam már…”

Visszafelé betérünk a Grand Central pályaudvar elegáns, márvánnyal díszített épületébe. Szép. Tiszta és fenséges. Tudjuk, hogy van egy hely, ahol ha suttogsz, a szemben lévő falnál lévő társad meghallja. Kipróbáljuk, és működik!!! Mint a gyerekek ujjongunk, és hallózunk egymásnak. Délután a Disney Store-ban újra gyerekként sikkantgatok a cukiságok láttán. A Carnegie Hall előtt egy csapat egyenruhás gyereknek tart eligazítást egy tanár, ők lehetnek a ma esti fellépők. Milyen büszkék lehetnek magukra!

Este vacsora a Bubba Gump étteremben, a Forrest Gumpnak emléket állító rákokat kínáló komplexumban. Minden részlet alaposan ki van dolgozva, a fali díszek, a pad ahol buszra várt, a film megy non-stop kivetítőn, Jenny és Forrest gyerekkori képek a falon, és fatáblára vésett ikonikus mondatok mindenütt. A kilátás a Times Squar-re. Futurisztikus, pazar, rémületesen és lenyűgözően vibráló.

 

Vacsi után még elsétáltunk a Rockefeller Centerhez, ahol bámultuk a korizókat. Ezzel záródott az első nap.

2. nap

Reggel hamarabb kelünk, kinézünk kicsit a Central Parkba. Szinte kihalt reggel nyolckor, páran futnak, néhányan kutyát sétáltatnak. Felhőben van sok épület teteje, híven a nevükhöz. A Trump korcsolyapályán profik gyakorolnak. Reggelire mogyoróvajas bagel-t eszem lekvárral. Nagyon ütős, nagyon amerikai és nagyon finom! A mai délelőtt a kínai, és az olasz negyedben indul. A kínai nagyon lepukkant. Az olasz negyedben egy kávézóban iszunk olasz kávét a sok amerikai lötty után. Kicsit Európában érzem magam, de olyan, mint amikor érzed valahol hátul, hogy nem igazi, egy díszletben ülsz csupán.

A Washington Square-en villan belém, hogy hiányzik a tér, a fák. Sok az épület, mintha beborítanának a felhőkarcolók, folyton rád dőlnek. Jól esik a téren mókusokat, füvet látni.
Ebédre halál food-ot eszünk, ahogy mi hívjuk, a város tele van ételt kínáló foodtruck-kal. Görög, szír, arab, pakisztáni, kínai ételek, Soknak az oldalán szerepel a Halal food kifejezés, ami az iszlámoknál megengedett étkezést jelent. Szinte minden nap ilyet eszünk, a legtöbbje finom. Persze a legjobb a hot dog!

A Roosevelt szigetre kabinos libegő megy. A metrójegy érvényes rá, kíváncsian várom hogy milyen lesz. Jobb, mint gondoltam. Csodás a házak között, felett repülni. Át a taxikkal zsúfolt úton, át a folyó felett. A távolban felvillan az kecses Empire State Building csúcsa. A sziget, ahová érkezünk egy lakósziget. Semmi sincs az érkező oldalon, csak egy cuki mini ajándékbolt, átadás előtt álló üres lakóház, és egy buszmegálló. A baseballt gyakorló kis srácok mellett átmegyünk a szigetcsúcs másik oldalára, egy hajóállomást találunk. 7 perc múlva jön egy hajó, ami elvisz a Wall Street-re, 2,5 dollár az ára. Jegyet veszünk, és 7 perc múlva száguldunk 600 forintért Manhattan mellett. A hajó szupermodern, unott fekete nő csokikat árul a hátuljában. Felmegyünk a hajó nyitott részébe, dobál minket a folyó, a sebesség, a fejemre kötött kendőt fújja a szél.

Megérkezünk, kiszállunk az üzleti negyedben. Megkeressük a Federal Hallt, ahol Washington letette az első elnöki esküt. Megható, erős történelmi emlék, ettől a pillanattól létezik az a rendszer, mely ma is a világ egyik meghatározó eleme. Innen irány a Macy’s áruház, de előtte még bolyongunk egy nagyot a föld alatti városban, a helyes metrójáratot keresve.

A Macy’s 116 éves áruház, a legrégebbi mozgólépcsője fából készült és ma is működik. Innen hazasétálunk a Times Sqaure melletti szállodánkba. Most érzem először az irdatlan tömeget az utcán, ahogy hömpölyög, mint egy folyó, a hajléktalan fekete férfi ordít, a dudák folyton szólnak, szirénáz a mentő, villognak az óriási neonreklámok. Zaj, vibrálás, nyüzsi.

Este vár a Broadway, Phantom of the Opera. 30 éve ugyanott játsszák, tökéletesre csiszolt, profi az előadás. Természetesen átvizsgálják a táskákat, minden színház előtt sorok állnak. Benyomulunk az előtérbe, és mikor nyitják a kétfelé ágazó lépcsőfeljárót sodor felfelé a tömeg. M&M-es, Macy’s bevásárló zacskókkal csacsogó turista lányok, idős ázsiaiak, portugál telefonfüggő család. Nyakukba akasztott tálcáról mosolygós lányok 5 dolláros vizet, csokit, és fantomos műanyag pohárban bort árulnak 25 dollárért. Magasan ülünk, de jól látunk. Az előadás látványos, zeneileg tökéletes, a nagyjából ezer fős telt ház ujjong, tapsol minden dal végén. Hazafelé dúdoljuk a fő dalokat. Felidézzük, amikor 2 estével ezelőtt az előadásról kiáradó tömegen keresztül vágtattunk a szállás felé. Milyen más most…

3. nap Washingtonban

4 óra busz úttal jutunk el New Yorkból a fővárosba. Az út maga autópályán vezet, nem túl érdekes. Kiszállunk a buszból egy parkolóház jellegű busz-pályaudvaron. Leereszkedünk egy mozgólépcsőn, és egy gyönyörű pályaudvaron találjuk magunkat. Kilépve pedig megpillantjuk a Capitolium-ot. Wow élmény, nagyon szép, meglepően kevés ember van körülötte. Eszembe jut a House of cards, mintha beleléptem volna a sorozatba, folyton azt várom, feltűnik valahol Frank Underwood. Az épületet megkerülve látjuk az utat, amit ma be fogunk járni, egy egyenes út vezet egyik emlékműtől a másikig. Mókusok, és vörös hasú madarak matatnak a fűben, turisták fotóznak, a nemes épületek pedig úgy állnak méltóságteljesen körülöttünk, mint a jedi mesterek szellemei. Jóságosan, gondoskodón, hatalommal telve.

A Mall Park, ami a II. Világháborús emlékműtől vezet a Lincoln emlékműig vegyes közönséget vonultat fel. A két szélén húzódó sétaúton futók, turisták, öltönyösök, katonák, középen a füvön mindenféle bőrszínű, cigánykerekező gyerekek, frizbiző középkorúak. Az obeliszk, amit utoljára a Pókember filmben láttam, kecsesen tör az ég felé. Nem sokkal mellette fiatal srác három kockával gyakorolja a zsonglőrködést, mi csilis hot dogot burkolunk magunkba. Ezután lépünk bele a Forrest Gump-ba, vagy a Hair-be, a hosszú téglalap alakú medencét és a Lincoln emlékművet látni olyan, mintha egyszerre elevenednének meg az amerikai történelem nagy pillanatai, és a hollywoodi sikerfilmek. Lincoln ott ül a görög isteneknek járó oszlopos épületben, és szenvtelenül figyel. Lábánál nyüzsögnek a turisták, a Trump ellen csendesen protestáló férfi nyakában a táblára írt véleményével, a Disney hercegnőnek öltözött kislány piros klumpában, kövér család három gyerekkel.

Szabadság. Ezt érzem. Kiállhat valaki a véleményével az elnök ellen, nem küldik el, hercegnő ruhában mehet műemléket nézni, ha akar. Lincoln megadta az amerikaiknak a szabadságot és az egyenjogúságot. Az emlékmű körül háborús emlékművek, Korea, Vietnam. Az emlékmű állítói büszkék rá, hogy fiaik segítettek olyan embereken, akiket nem is ismertek. Én csak az értelmetlen halált látom.

A Fehér Ház kicsi, messze van attól a helytől, ahonnan fotózzuk. A környezete sem pont olyan, mint a filmeken. Viszont nagyon szép épület, a kertjében nyüzsögnek a kerti munkások.
Teszünk egy sétát a városban még egyet a busz indulása előtt, már minden kabátot, kardigánt levettünk, sokkal melegebb van, mint New Yorkban. Az egész Washington fehér és rózsaszín, elegáns és méltóságteljes. Kevés a turista, csodálkozom is, de nincsenek sokan. Mexikóit eszünk, majd visszatérünk New Yorkba, amit estére beburkol a köd. Felvesszük újra a kabátot, és a tömeget kerülgetve haza baktatunk.

4. nap

A Central Park kanyargós útjain, hídjain átvágva megyünk az Éjszaka a múzeumban helyszínére, az Amerikai Természettudományi Múzeumba. A Central park vadregényes, tiszta, fenséges, barátságos, titokzatos. Jó hely, méltó a Nagy Almához. A padok mindegyike dedikálva van valakinek, még Melanie és Donald Trumpét is megtaláljuk (apropó Trump, az ajándékboltok Trump-fej stresszlabdát, világító fenekű Trump zseblámpát, és számos egyéb tárgyat árulnak a saját elnökükről. Zavarba ejtő.)
A múzeumnál hosszú a sor, de gyorsan halad. Őszintén? Nem egy nagy szám. Barcelonában és Londonban sokkal klasszabb a természettudományi múzeum. De legalább nem ácsingózom ide többet.

Délután elmegyünk a Village szélén lévő Samsung boltba. Ez a környék fiatalos, trendi hangulatot áraszt, az épületek nem akarnak rám dőlni, maximum 5-6 emeletesek. A Samsung bolt olyan, mint egy mini vidámpark, VR szemüveggel lehet szörfözni, síelni, 4D mozizni. Karszalaggal végignézzük az összeset, szinte csak fekete fiatalok dolgoznak itt, akik mind nagyon kedvesek, táncolnak a sarokban álló fekete DJ lány által kevert ritmusos zenére. A VR attrakciók szuperek, főleg, amikor egy alattad mozgó szörfdeszkán állva egy óriási hullámba kerülsz. Aztán az emeleti kávézóban iszunk egy meleg italt (kint zuhog az eső) és játszunk a futurisztikus okos hűtővel. Egy gombnyomásra megmutatja, mi van belül, anélkül, hogy kinyitnánk.

Az eső csillapultával sétálunk a Village-ben. Barátságos, lépcsős házikók, apró design boltok, civakodó meleg fiúk (ázsiai és fehér vegyes pár). Klassz környék, bohém, és valódi. Olyan, ahol jó lehet lakni.

Következik a Strand Bookstore, ahol új, és használt könyveket is árulnak 18 mérföldnyi könyvespolc hosszan. Hiperventillálok, konkrét fizikai tüneteim vannak a gyönyörűségtől. Fantasztikus hangulatú bolt, szűk polcok létrával, könyves, cuki ajándéktárgyak, rengeteg könyv… Mellette van egy geek tárgyakat áruló bolt, Marvel, HP, Star Wars minden mennyiségben.

Este már csak egy rövid sétára van energiánk. Telítődünk a sok élménnyel, zajjal, illattal, szaggal, ízzel. Feltűnik, hogy minden boltban úgy bánnak veled, mintha a legfontosabb vásárló lennél, folyton vidáman lelkesek, és mindenhol megkérdezik: How are you doing? És mintha tényleg érdekelné őket. Furcsa élmény ahhoz képest, amit otthon tapasztalunk nap, mint nap egy boltban, vagy szolgáltató helyen.

5. nap

Délelőtt irány a New York Public Library ingyenes 1 órás épületvezetése. Útközben belebotlunk az Empire State Buildinghez sorban álló turisták hadába, jegyeket, skip the line lehetőségeket kínáló feketék állítanak meg: Hey, family! felkiáltással.

A könyvtárhoz érve fellépkedünk a két kőoroszlán között A hall fenséges, az információnál ülő hölgyek kedvesek. A csoportot vezető hölgy idős, szemüveges, garbós pulcsiban van, gyöngysor a nyakában,, és szenvedéllyel beszél a könyvtáráról. Értem már a könyvtáros sztereotípia alapját. A könyvtár eszméje, hogy mindenkinek ingyenesen nyújtsa a tudást. 3 millió dokumentum várja olvasóit a könyvtár mellett húzódó park alatt. Nincs sok olvasó, de sok a bámészkodó. Minden régi, recseg, ropog, a festmények nekem túl giccsesek, de mégis van az épület szellemében valami, ami rabul ejt. És ha már szellemek, amikor megérkezünk, épp akkor mentek el a szellemirtók, nincs mitől félnünk.

Délután kettőre egyedül színházba megyek, egy off-Broadway darabra, pár utcával lejjebb a színházi negyedtől. Prózai darab, Later life. 4 szereplő, 7 sor, kb 35 néző, én vagyok a legfiatalabb. A színházban 4 terem van, mint egy multiplex moziban. A darab érdekes, de csöppet felszínes, a színészek játéka Budapesten nem állná meg a helyét. Mégis az összélmény izgalmas volt, érzem, milyen lehet New York-inak lenni.

Délután egy nagyot sétálunk a Central Parkban, azok az utak, melyek pár napja üresek voltak, most tömve vannak. Egy performanszot is látunk, behívják a közönséget, “minden showhoz kell egy szexi ázsiai fiú”!” kiált a latino táncos. Gyorsan találnak egyet a tömegben, és eltáncoltatják vele a gangham style táncot. Jól nyomja, a közönség hálásan tapsol. Gyönyörködünk, fotózunk. Betérünk a Metropolitan Múzeum halljába, az is gyönyörű, valahonnan élő zongorajáték hallatszik. Egy fáraó és egy Athéné szobor néz egymással farkasszemet a hall két végében.

Este McDonalds-ban vacsorázunk, ezt is ki kell próbálni, milyen a meki hazájában hamburgert enni. Vagyis nem kellett volna. Bár az avokádós hamburger nagyon finom, a közönség nem azokból áll, akiknek ez a város a csillogásról szól. Velem szemben egy olyan cigány asszony ült, mintha a Telepes utcai sarkon lévő nyomorházból lépett volna ki. Hajléktalan, ősz hajú és szakállú fekete koldus. A kiszolgálók sem kedvesek. Kellett egy ilyen élmény, ami árnyalja a képet.

 

6. nap

Utolsó teljes napunk a Coney Island vidámparkjában kezdődött. 1 óra metróval, rajtunk kívül csak egy spanyol család utazik végig. Kiszállunk, és minden kicsit olyan, mintha a hatvanas években lennénk. A 100 éve alapított hot dogos, a kis bolt, ami édességet árul, cukorba mártott almát, zacskóban színes vattacukrot, csokis epret. Elhúz a fejünk felett egy hullámvasút. 12-15 fok van, páran lézengünk a játékok között. Óriási plüssmackók, pokémonok, és számos színes, szagos, megnyerhető (?) játékot kínáló bódé, és hullámvasutak váltják egymást. Modern és régi egyszerre. Felülünk egy hullámvasútra, 4-es skálán 3-as erősségű. Félek, sikítok, és kacagok a végén, alig bírom abbahagyni. Mintha örülnék, hogy életben maradtam. A fiúk nyernek nekem egy transzvesztita külsejű plüss tacot, elnevezem Carlos-nak, szorongatom örömömben, még sose nyertek nekem semmit. Lesétálunk a partra, kabátban, sapkában szívjuk be a sós illatú levegőt. Végigsétálunk a deszka pallókon Brighton Beach-ig. Az orosz negyednél visszaszállunk a metróra, furcsa, hogy cirill betűket látunk a boltokon. A metró itt a házak között megy, tényleg, mint a filmeken. Mintha Peter Parker szobájába bekukkanthatnék a vagonból.

Délután teszünk egy sétát a High Line parkban. Egy 20 évig parlagon maradt magaslati vasútvonal helyén 2,5 kilométeres sétaút vezet a 20-30 emeletes házak között. Különleges élmény! Búcsúvacsora egy steak house-ban, degeszre esszük magunkat.

Hazautazás napja

Másnap reggel havazásra ébredünk, a szálloda halljában ma meleg kávé várja azokat, akik nekiindulnak a városnak. Különös érzés a havas Central Pakban sétálni a szellem járta, gyönyörű Dakota épület mellett, ahol John Lennon-t lelőtték, a virággal díszített lovaskonflisok között. Még egy gyors vásárlás a Disney Store-ban, ahol Thortól kezdve Minnie egéren át Star Wars-ig minden van.

És irány a reptér, búcsúzunk ettől a furcsa, vibráló, zajos és fényes várostól, melynek egyes részei csodásak, nemesek, mások mocskosak, vagy trendin fiatalosak. Az kétségtelen, hogy van egy olyan erős vonzereje a városnak, ami szinte élőlénnyé varázsolja. Nem lehet nem szeretni, pedig zajos, nyüzsgő, folyton mozog. De valahogy úgy érzed ott, hogy helyed van a világban. Mert ha ennyi furcsa, extravagáns, sokféle nemzetiségű ember ahogy együtt lüktet, akkor neked is helyed van benne, és ez egy egyetemes jó érzés. Bebújhatsz a tömegbe, vagy kitűnhetsz belőle. Talán ezért az arctalan elfogadás érzés miatt vágyom vissza azóta is folyamatosan. Nagy szerelem lett a Nagy Alma. Köszönöm a sorsnak, hogy itt lehettem.

Szöveg és képek: Kaposi Ildikó

Tags: , , , , ,

Kedves Kata! Először is, még egyszer szeretném megköszönni Neked, hogy segítségemre voltál az utazási tervem áttekintésében és hasznos ötletekkel láttál el ennek kapcsán. A blogod is nagyon hasznos volt, amikor az ÉN NAGY UTAMRA készültem, amire kb. 25 éve várok.

Kezdődött ez ott, amikor tini koromban az akkor még újdonságnak számító amerikai filmeket faltam, és valami érthetetlen okból mindig a New Yorkban játszódó helyszíneknél dobbant nagyobbat a szívem. Ez azóta sem változott. Valamiféle különleges vonzalmat éreztem és érzek a város iránt és ez egyáltalán nem akart szűnni, sőt egyre nagyobb erővel tört rám egy-egy, a városban játszódó mozifilm, vagy róla szóló dokumentumfilm nézése közben.

Megkönnyeztem egy-egy vágóképet, és mindig azon gondolkoztam, hogy vajon miért is vágyódom én ebbe a városba annyira… Egyszer látnom kell, ebben biztos voltam!

Már többször is tervben volt, hogy elutazunk álmaim helyszínére, de valami mindig felülírta, vagy egy másik nyaralás, vagy ez, vagy az. De idén, ahogy kimondtuk, hogy most aztán már tényleg oda, azon nyomban, kalapáló szívvel repülőjegyet foglaltam és ezzel elejét vette az én nagy utazásom.

Először szeptemberre terveztük az utat, de szabadságolási gondok miatt május lett belőle. Úristen, 4 hónappal előbb fogom látni álmaim városát! Ez egyben azt is jelentette, hogy sürgősen el kellett kezdenem „felkészülni”, mert mindent tudni szeretettem volna. Így kezdtem el bújni a blogokat és találtam Rád is. Mivel szinte mindenhol azt olvastam, hogy komplett tervet érdemes készíteni a
viszonylag nagy távolságok és rengeteg látnivaló miatt, hát belevágtam, és eme tevékenységem, mondhatni, egészen jól sikerült. Rengeteg időm ráment, de szerintem megérte, nem bolyongtunk eltévelyedve a városban, pontosan tudtuk, mi az, amit meg szeretnénk nézni és mi az, amit esetleg idő hiányában el tudunk majd engedni, ha erre lesz szükség.

Azt utólag biztosan ki merem jelenteni, hogy a 11 nap nagyon sok mindenre elég (és természetesen még többre nem), igaz, bőven el tudtunk volna még sokkal-sokkal több időt is tölteni, de valahogy úgy érzem, hogy ez az időtartam már elég
volt arra, hogy ne legyen bennünk hiányérzet. Sok mindenre volt időnk a kötelező látványosságokon kívül is, szinte mindig volt arra időnk, hogy leüljünk egy-egy parkban a helyiekkel, a „helyi módon”, azaz dobozból ebédelni, kávézni, és arra is tudtunk időt szánni, hogy egy-egy kedvencnek számító helyre visszamenjünk.

A LOT közvetlen járatával utaztunk Budapestről. A hosszú repülés egyáltalán nem okozott gondot, teljesen rendben volt a kiszolgálás, egy légörvénnyel sem találkoztunk, ilyen sima útra álmomban sem számítottam (visszafelé dettó).

Mivel a JFK-re az utunk nem Manhattan felett vezetett, és még csak érintőlegesen sem találkoztunk fentről a belvárossal, így a repülőgépről semmit sem érzékeltünk New Yorkból. Érkezésünkkor borult idő volt, szemerkélő esővel, el is szontyolodtam, hogy hát így vár engem álmaim városa!?

Az első utunk a szállodába vezetett, ami Queens-ben volt (LIC Hotel) és aminek rooftop-járól fergeteges kilátás nyílt Manhattan-re. Itt ért az első találkozás álmaim városával, és most, mikor írom e sorokat is, könnybe lábadt szemekkel gondolok vissza erre a pillanatra. Egyszerűen fantasztikus volt látni azt, amit eddig csak filmben, tv-ben – és a gondolataimban – láttam. A szemem és az agyam csak úgy szippantotta be a látványt, és nem tudtam elhinni, hogy én valóban ott vagyok.Pedig de, ott álltunk mi ketten egymással szemben, ezt a pillanatot szerintem míg élek, nem felejtem el.

Az ún. „kötelező látványosságok” közül a legelső felhőkarcolós élmény egyszerűen elképesztő és felfoghatatlan volt (One World Trade Center), de nagyon tetszett az ESB és a Top of The Rock is. Ez utóbbiból a kilátás az ESB-re maga a csoda. Ide naplementére mentünk fel és megvártuk az estét, hogy láthassuk fentről is éjszaka a várost, mindenkinek ajánlom ezt az élményt is! Talán, ha egyet lehetne választani, akkor ezt ajánlanám elsősorban. Bár a One WTC a modernségével kápráztatja el az embert, az ESB pedig a régiségével… Szóval nem egyszerű a választás.

A WTC emlékművek felemelően csodaszépek, az ember szava is eláll, ahogy ott áll a medencék mellett, hallgatja, ahogy zubog a víz a semmibe… Sokat időztünk itt is, valahogy beszippantja az embert a hely szelleme.

Természetesen elhajóztunk a Szabadság-szoborhoz, ami szintén lenyűgözött annak ellenére, hogy a szobor nem volt a top 5 látnivalóim között (?). De amikor közeledtünk felé, egyszerűen nem is értettem, hogy miért soroltam magamban ezt hátrébb. Lehet, hogy a mégis előjövő érzelmek annak is voltak köszönhetőek, hogy ez volt a legeslegelső látnivaló, itt kezdtük felfedezni NY-ot. Nagyon-nagyon tetszett!

Elég sokat időztünk a Central Parkban is, bejártuk gyalogosan ez elejétől a végéig, csónakáztunk a tavon, egy buddhista szerzetestől szerencse karkötőket „kaptunk” (amit azóta is nagy becsben tartok).

Voltunk Roosevelt tramway-ezni, egy esős napon a Természettudományi Múzeumban dínó- és egyéb emlőscsontokat nézegetni, természetesen átsétáltunk a Brooklyn hídon (wááááóóóó), görkoriztam Brooklynban „Manhattan háttérrel”, néztünk naplementét a Brooklyn-i Fulton kikötőből, megfagytunk és az életemért küzdöttem a Coney Island-i hullámvasúton, egészen elbűvölt Greenwich Village és a SOHO, végig gyalogoltuk a High Line-t, hajóztunk, megnéztük mindkét nap a Manhattanhange-t, és természetesen többször meglátogattuk a Times Square-t, amiről szerintem felesleges bármit mondani, ott az atmoszférát egyszerűen érezni kell (mi csak úgy emlegettük: „menjünk be megint az őrületbe!”) – csak, hogy a legemlékezetesebb dolgokat soroljam.

És nagyon-nagyon finomakat ettünk, csak úgy spontán az utcán, vagy ücsörögve egy-egy parkban.

A parkok közül számunkra kiemelkedő atmoszférájú volt a Bryant Park (itt többször is lehorgonyoztunk), és az általad ajánlott Gantry State Park is (errefelé laktunk, így általában a parkon keresztül sétáltunk haza éjszaka, akármilyen fáradtak is voltunk, mert azzal a panorámával nem nagyon lehetett betelni).

Hogy mi tetszett? MINDEN! Külön kiemelném az emberek kedvességét, pozitivitását. Bárhol megálltunk egy-egy percre megnézni, hogy hol is vagyunk, azonnal megállt valaki, és megkérdezte, segíthet-e valamiben, jól vagyunk-e, és hogy honnan jöttünk.

Tetszett a sokszínűség, tetszett, hogy minden pontosan olyan volt, mint ahogy a filmekben láttam, és mint ahogy elképzeltem. Az, hogy az emberek ismeretlenként beszélgetéseket kezdeményeztek velünk, hogyha nem volt hely már a parkban ebédidőben, akkor szóltak, hogy nyugodtan üljünk oda az ő asztalukhoz, hiszen van ott még két szék.

Tulajdonképpen mondhatom, hogy semmiben sem csalódtunk! Ez az én nagy
utam/vágyam volt, de a férjem is teljesen odáig volt, azóta is emlegeti, hogy visszamegyünk még!

Ilyenek jutnak még eszembe: NY-ban mindenki mindent szívószállal iszik. Az autók nem nagyok, hanem hatalmasak. 10 autóból 6 fekete, 3 sárga, 1 egyéb színű. Bent mindenhol nagyon-nagyon hideg van (légkondi), és elképesztő a zaj!

Összességében elmondhatom, hogy imádtam/imádtuk! Nagyon hagy hatással volt rám ez a város, és biztosan mondhatom, ha lehetőségünk lesz rá, visszatérünk ide még.

Eltelt 4 hónap, mióta ott voltunk és még mindig nehezemre esik megfogalmazni, mit is érzek. Bár, azt hiszem, ezt nem is kell megfogalmazni, ezt érezni kell!

Abban biztos vagyok, hogy az, hogy ennyit vártam erre az útra, csak javamra vált. Ezt nekem most, 43 éves koromban kellett megélnem, most tartok ott, hogy már mindent a helyén tudok kezelni és minden megélt pillanatot nagyon-nagyon tudok értékelni. Az tény, hogy – bár tök giccses és közhely ezt leírnom –, de még mindig könnyes szemmel írom ezeket a sorokat és lapozhatom hétről-hétre a fényképeket!! A lábamon a harmadik napon már kb. 8 ragtapasz virított, de mindent megért ez az utazás!!!

Ivett és Janika gyönyörű képeket is készített New Yorkban. A több mint 1000 (!) remek képet itt tekinthetitek meg. 

Képek és szöveg: Salamon Ivett

Tags: , , , , ,

Kedves Kata! Ezekkel a képekkel szeretném megköszönni Neked azt a rengeteg segítséget, amit a blogodon keresztül kaptam Tőled New York-i utunkhoz.

Praktikus tanácsaiddal és írásaiddal nagyban hozzájárultál ahhoz, hogy ez az utazás valóban olyan fantasztikus lett, mint ahogy azt vártuk! Tanácsaidat követve próbáltuk összeállítani a programunkat, hogy a nyolc nap alatt eljussunk minél több helyre, de mégis legyen időnk néha kicsit megállni és “New York-inak” lenni.

Így aztán végigsétáltunk a Brooklyn hídon, hogy a Brooklyn Bridge parkban ülve megcsodálhassuk Manhattan sziluettjét. Mókusokat etettünk, fűben ülve ebédeltünk és argentin tangót tanultunk a Central Parkban.

 

Ebédeltünk az elragadó West Willage-ben (megállva a Perry Street 66- nál), kimetróztunk Coney Island-ra, hömpölyögtünk a tömeggel a Times Square-en. Megpihentünk a tündéri Bryant Parkban, végigsétáltunk a High Line-on, ami tényleg fantasztikus.

 

Utaztunk a Staten Island Ferry-n, hogy megcsodálhassuk a Szabadság-szobrot, megemlékeztünk az áldozatokról a 9/11 emlékhelynél, leültünk egy kicsit a New York Library-ban. Megnéztük a legszebb vasútállomást (tényleg lenyűgöző!) gyönyörködtünk a naplementében a Hudson-nál és még nagyon sokáig sorolhatnám.

 

 

Nyolc napot töltöttünk ott, de a szívünk egy részét ott hagytuk. Még egyszer KÖSZÖNÖM NEKED:

Zsuzsa és családja Győrből

38013754_1063671247133733_7589661022571462656_n

Tags: , , ,

Közeleg az utazás napja. Bömbölde. Jajjjjitthagyom a Samuuut. Brühühü. Minden egyes nappal a helyzet csak fokozódik. Ha tudnám már visszamondanám. Brühühüüü. Az idegállapoton a hazárdjátékos foglalás se segít. Több hónapnyi aggódás. (Aki nem néz híradót, nem tudja, hogy csődközeli légitársaságnál foglal, gyanúsan akciós repjegyet. A “gyanús” utólag már bazira érthető. 3 havi körömrágás garantált. No komment.)

Mégse ment csődbeee!! (eddig..) Induláááás. Brühühüüü.

Kurvakoránkelés. Hülyepest messzevan. Repcsi délben kilő. Átszállásra csak 1 óra. Megint csak no koment. Alakul a napunk. Csabi puffog. E. szalad. Cs. puffog. Csakaszokásos. Gyeremááár. Lekéssük. Fuss! Nemfutok. De fuss baszki!! Nem. FUSS!! (és Cs. ekkor még nem tudja, hogy hazafelé még kevesebb idő lesz az átszállásra, plusz át kell rohangászni másik terminálra, hahaha…)

Elértük. Fasza a nagy gép :) 9,5 óra még előttünk. Mellettem idősebb zsidó néni Brooklynból. Angolul traccsolunk, majd mikor megszólal magyarul, leesett államat a földről kapargatom. 9 óra még előttünk. Hosszú. Eltelik.  Helló JFK. Hülye JFK, nem engedik a gépünket még beállni. Várás, várás, hosszú várakozás. Lerágom a körmöm, Mármehetnékemvaaaaan. Végre! Helló Vámtisztek. Nyugi nem maradunk örökre. (asszem..) Hello airtrain. Kövessük a többieket, biztos a városba mennek. Hovamáshova. Milyen kihalt. Aszittem több ember lesz. Átszállás metróra. Itt sincs tömeg. Átszállás buszra. Manhattan fényei egy percre elénk tűnnek!! Woooow!! De már megyünk is el, szállás New Jerseyben. Helló, Jersey! Úristen milyen környék ez?? Okés, este ijesztőbb minden. De ez?!? Óóó szupcsi a szoba. Fürcsi, tetvészkedés, kifekvés. Este 11, helyi idő szerint. Okos E. okos telója mutatja a helyi és otthoni időt is. Ébredés, ágybólkipattanás. Úristen máris reggel 8 van?!? De kinn még sötét van!! Pánik, gatyábólmajdnemkiugrás. Sipítozás, mert megvilágosodás, miszerint már másnap este 8 van!! Cs. azonnal keljfel, átaludtunk egy egész napot!!! Pánik. Turbó-mosakodás. Majd Cs. közli, hogy itt csak éjjel 2 van és az otthoni időt nézte okos Eszterke. Visszafekvés, szunya. Következő éjjel ugyanez a szitu. Éjjel 2-kor ébredés. Fáking időeltolódás.

Első teljes nap a Cityben. Gyalogszerrel felfedezés. Lábak leamortizálása rögtön az elején. Brávó és no komment. Times Square. Ötödik sugárút. Empájör Sztét Bílding. Vasalóház. Utcai hot dog. Bryant Park. Menjünk az ingyen komppal Staten Island-re. Óóó, a Szabi szobor. Elmegyünk mellette! Óóó, de nem süt a Nap. Óóó, mert jön Josééé. HülyeJoséééé. Nagyadag kávé. Ebéd. Shake Shack: Isteni hambiiii. Ízorgia, nyami=nyami. A zaba végeztével bejentkezik videótelón az épp esti pancsizását végző Kölök. Könnyek. Na, ezek azt, hiszik ennyire jó volt a kaja, hogy elsírom magam…

Továbbtovább, már fáj a láb. Penn Station. Madison Square Garden. Eső. Eső elől a Macy’s-be menekülés. Túl nagy, too much. Nekem nem jön be. Eső elllen jó. Következő nap se süt még a Nap. HülyeJosé. De legalább nem esik. Natural History Museum a kövi úticél. A metróval Harlemig repesztünk. Szóvalvissza. Hülye metrohálózat. Dinókdinókdinók. Upper East Side. Gyalogtermészetesen. Egész jól megy a kiigazodás,nem? De hol a fuckban vagyunk?? Wahlburgers. Marky Mark kajáldja. Hmmmm. Egy a hiba: hol a Mark??? A metróhálózat térképe számomra továbbra is hieroglifa. El Kínába. Kínai negyed, occó szuvenír. Tapadós eladók. Vidd ennyiért. De nem kell. Vidd. Nem. Na akkor ennyi. Na jó. Olasz negyed, fesztivál. Grand Central Terminal. Lejárt lábak.

Kövi nap, még mindig nincs napsütés. Brooklynba metrózás. Metrótérkép kapirgálás. Brooklyn hídon átcaplatás. Sokhülyeturista. Csináljmáregyjóképetrólam!! Belejön a képbe a buzija. Sokhülyeturista. Kilátás Manhattanra. Óóóó. Kirándulás a Szabadság-szoborhoz. Sokhülyeturista. Tele a hajó, tele a szigetecske. Amíg nem csinálsz egy jó képet rólam, nem megyünk innen sehova. És cseszheted, mer’ kaját se kapsz!! Mire elhajózunk, a Nap is kisüt. Korábban kellett volna. Innentől viszont hőguta. A betondzsungel csak fokozza. Nem panasz, imádás. Starbucks. Hambi felpuszilás. Nyámi. Ground Zero. Rockefeller Center. Útközben eltévedés természetesen. Nézem a telóra letöltött térképet, skubizom a papír alapú térképet. És halványlilafing sincs mi-merre. Cs-nak még annyi se :D Húú, ott vaaan! Húúú, oda megyünk fel. Top of the Rock. Szenzációs. Lenyűgöző. Mellbevágó. Kurvára nem kapsz kaját, ha nem fotózol le normálisan. Roosevelt szigetre libegőzés. Kifekvés a kis szigeten a fűben. Egyesülök  a várossal. Alattam a metró robaja, felettem a Queensborough híd dübörgése, mellettem a Hudson-folyó hullámai (hullámokon az integető, gépfegyveres partiőrség) – a fűben fekszem és együtt lüktetek New Yorkkal!

High Line. Magasvasút parkosítva. Végigséta a város felett. Meatpacking District. Extranagyadag kávé a 60-as évekbeli diner-ben. Howareyou? Még egy adag? Jóhogy kérek. Na, menjünk tovább. Fájólábaknademindegy. Estére vissza a Top of the Rockba. De merre baszki? Ma megtettük párszor ezt az utat, mégse tudjuk merre van. A két hülye. Na megvan. Éjszakai fények, elállalélegzet. Minden, mint a filmeken.

Coney Island. Hőséghőséghőség. Még a fejbőröm is leég. Kávé. Óriáspizza. Washington Square Park. Becsücsülés a helyiek közé. Megy a zsuga. Helyi elosztó hálózat kifigyelése. Csak ülünk és nézünk. Mint a moziban… Greenwich Village. Eltévedés. Keringünk, mint gólyafos a levegőben. Nem újdonság. Jóbarátok-ház. Ezismegvan. Kell lenni saját fotónak róla. Létkérdés nyilván. Ja, de ez nem is az volt. Keressük akkor csak tovább..

Smashburger. Pumpkin spice latte. Harlem. Tipikus utcák. Tipikus harlemiek. Templom előtt felfújható medence, grill. Ez az igazi Amerika.

Pláza Hotel. Hol-a-Kevin. Central Park. Túlnagy. Túlsokember. Heveredjünk le a fűbe. Pihenni kell. És persze a Central Parkban is művészien el lehet tévedni, ugye mondani se kell..

Carlo’s Bakery. Isteni süti. De hol a Buddy?? Hoboken. Micsoda kilátás Manhattanra. Bronx. Yankee Stadion. Pont meccs előtt. Nagyatömeg. Yankeesmezbenmindenki. Havercsávó: vegyé’ jegyet, 60 darabja. Áááá nemkell. Akkó 30 darabja. Ááánemkell. De hallgassá má’ meg mamacita tutihelyre szól ilyen jó helyet nem kapsz ennyiért. Denemakarunkbemenniiiii. Na,akkó 30 a kettő jegyér’!

Ha itt a Times Square, akkor erre kell lennie a Port Authority Bus Terminalnak. Vagy arra. Vagy erre. Hol a sz@rban van??? És hol egy utcai térkép már? Azon el tudok igazodni. Azenyémen nem!!!

Uccsó délután. Csak ülünk a Fifth Avenue-n, ahol kezdtük az “ámokfutást”. És csak ülünk. És most jövünk rá, hogy New York milyen hangos. Nagyon!! Eddig fel se tűnt.. Percenként egy sziréna: mentő erre, tűzoltó arra, a rendőrautó meg üldöz valakit épp. A tömeg és a forgalom morajlik. Lent a metró, fent helikopter. Folyamatosan. Soha nincs megállás. Itt soha. És csak ülünk a nagy katyvasz közepén és csak nézünk ki a fejünkből. Ilyen pillanatok is kellenek..

Uccsó nap. Hotelszoba-elhagyás. Krokodilkönnyek. Buszra szállás. Krokodilkönnyek. Át a Cityn. Krokikönnyek. Mert nehéz egy olyan városnak búcsút inteni, ahol nagyon tudnál élni… <3

(és a hazaút 50 perces, terminál-váltós átszállását mindenki fantáziájára bízom.. :P )

Képek és sztori: V. Eszter

Tags: , , , , ,

Régi vágyam volt, hogy New Yorkba utazzak, ami meg is valósult szeptember második felében, egy kedves barátom segítségével.

Éppen most repülünk haza a tizennégy boldog nap után, melynek mindegyike jobban sikerült, mint vártuk. Különösen szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire jól kijöttünk Balázzsal, akivel májusban kezdtük meg az út szervezését.

Meglepően gyorsan, két nap alatt kiválasztottuk a repülőjegyeinket és a szállásunkat, a Harlem déli részén, pár sarokra a Columbia University-től. A metrómegálló egy perces sétára volt a lakásunktól, melyet két Fülöp-szigeteki lánnyal osztottunk meg. A tizenkét órás repülőutat követően taxival érkeztünk a szállásra, ahová nem tudtunk bejutni. Így kissé idegesen és telefonálgatva indultak az első percek New Yorkban. A szállásadónk viszont gyorsan megoldotta a helyzetet, minket pedig egy ingyen vacsorával engesztelt ki. Így már aznap kóstolhattunk egy békebeli steaket, Harlem egyik legszuperebb éttermében.

Bár 12 órát utaztunk, és helyi idő szerint éjfél után kerültünk ágyba, aludni mégsem nagyon tudtunk a jetlag miatt. Pár órás forgolódás után, reggel hétkor útnak indultunk felfedezni az ébredező New Yorkot. Kívánságom szerint, egy Starbucks-ban indítottuk a napot, mert szerettük volna, úgy igazán, helyiként felvenni a ritmust. A gyors energiabevitel után, késő estig sétáltunk, nagyokat pihenve, rácsodálkozva a városra. A Central Parkkal kezdtük a látnivalók hosszú sorát, ahol éppen futóversenyt rendeztek. A futás és a triatlon szerelmese lévén megszakadt a szívem, amiért nem vehettem részt a versenyen. Valószínűleg a két és fél órás alvás után képtelen lettem volna szintidőn belül beérni, így maradtam az akklimatizálódásnál. Nagy boldogság volt számomra, hogy nem csak a versenyen, de egyébként is rengetegen futnak a Central Parkban. Muszáj is nekik, mert láthatóan az állandó kényszeres evés az egyik fő programja az ott élőknek. Így nem csoda, hogy a kóros elhízás népbetegség az USA-ban. (A New York-iak jóval egészségesebbek az amerikai átlagnál, melynek több okai is van. Itt olvashattok róla. – a szerk.)

A bűbájos mókusok etetése után jókat mulattunk a hajókázó turistákon, akik evezni próbáltak a csónakázó tóban, kevés sikerrel. Ezután megkerestük a Strawberry Fields-et, ahol John Lennon-ra emlékeztünk, akit a közelben található Dakota-ház 72. utcai bejárata előtt lőttek le.

Meglepően jól bírva, lelkesen sétáltuk végig az egész Central Parkot (a 127. utcától egészen a Time Square-ig jutottunk), melynek nagysága és sokszínűsége teljesen lenyűgözött. Útközben a Guggenheim múzeumot is végigjártuk, melynek sajnos két emelete nem volt látogatható. A Picasso képek azonban kárpótolták Balázst, az impresszionista festmények pedig engem.

A Times Square előtt megtekintettük a cégünk központi irodáját, mely a Broadway-n található. A belépőkártyánk leellenőrzése után a biztonsági őrök hihetetlen kedvesen megmutattak jó pár dolgot, a konyhát, edzőtermet, auditóriumot. Azután boldog mosollyal az arcunkon lefotóztak minket a lobby-ban, a céges logó mellett. Egy gyors Chipotle ebédet követően (mindketten nagy rajongói vagyunk a mexikói konyhának) leültünk a Times Square lépcsőire, a villódzó fények elé, ámulni az óriási tömeget. Míg Balázs sztorizgatott az első New York-i útjáról, én kiszúrtam a híres Disney Store-t, ahonnan csak hosszú könyörgés után tudott kirángatni.

 

Késő délután elsétáltunk a Bryant Parkba. Ez a kis zöld folt az óriási felhőkarcolók között szinte vonzott minket a két hét alatt. Legalább négyszer itt ért minket az este, itt ettük meg a vacsoránkat vagy éppen a kedvenc desszertjeinket.

A második napunkat a Washington Square Parkban kezdtük, ahol megnéztük Will Smith házát, a Legenda vagyok című filmből, valamit a bájos angol utcácskát. Nagy desszertrajongóként (szerencsére Balázs is imádja az édességeket) számos cukrászdát és éttermet is kinéztem, így egy francia cukrászdában folytattuk a napot, pralinés mille-feuille-t falatozva. Teljesen céltalanul bolyongtunk a városban, és így futottunk bele a kívánságlistánk elemeibe: Flatiron Building, Grand Central Terminal és persze az Empire State Building is erre a napra esett.

Körülbelül a harmadik napra birkóztunk meg az időeltolódással, bár még mindig nagyon korán, hat körül keltünk. Kicsit kipihentebben kezdtük meg a harmadik napunkat, mely az egyik nagy kedvenccé vált. Greenwich Village egy új oldalát mutatta meg a városnak. A lépcsős bejáratok és a zöldellő fák között öröm volt elfogyasztani a Magnolia Bakery-ben megvásárolt pekándiós-karamellás sajttortát. Ez a sütemény, akárcsak a Bryant Park vonzott minket.  Életemben még nem ettem ennyire tökéletes sajttortát. A kihagyhatatlan Perry Street (Szex és New York rajongóként, ez természetes volt), valamint a Jóbarátok ház megtekintése után, lesétáltunk a part mentén, egészen az üzleti negyedig. Ezután a Brooklyn Bridge következett.

A számtalan fotó készítése közben eleredt az eső, így bemenekültünk a Sweet Greenbe salátát enni, és a negyedik napra hagytuk az üzleti negyed alaposabb felfedezését. Ide a High Line-on keresztül sétáltunk el, ahol megcsodáltuk a különleges szobrokat és a lenyűgöző kilátást. Ezután megebédeltünk az Így jártam anyátokkal, ’Hamburger nap’ című részének győztes étteremben, a Corner Bistro-ban. Érdekes módon rájöttünk, a budapesti gasztróforradalom elkényeztetett minket hamburger fronton, és pont a hamburgerek országában nem sikerült egy finomat ennünk. Ízlések és pofonok, de nekünk sem a Shake Shack, sem a Corner Bistro nem jött be túlságosan. Itt inkább a húsra fektetik a hangsúlyt (mely kétségkívül isteni és óriási), de mellette íztelen a zsemle, és mindössze egy szelet paradicsomot kapunk. Ha már erre jártunk, megnéztük volna a Chinatown-t és a Little Italy-t is, de innen a tömegnyomor miatt kimenekültünk. A Little Italy-ban akkora fesztivál volt (San Gennaro fesztivál – a szerk.), hogy lépni sem tudtunk. Így a Pearl Street-en keresztül a Wall Street felé vettük az irányt.

A nemzetközi banknak, ahol dolgozunk, nem csupán a Brodway-n, de az üzleti negyedben is van irodája, így első utunk ide vezetett és csak ezután néztünk körül Manhattan déli csücskében. A bika, a Battery Park, a Wall Street, a FED, a Stock Exchange különleges összhangja a végeláthatatlan felhőkarcolók között a csodás rózsaszínű naplementében csak még különlegesebbé varázsolta ezt a napot. A World Trade Center emlékműve és a múzeum óriási hatással volt rám, többször is elsírtam magam a múzeumban és az emlékmű előtt. Utóbbi esetén olyan érzése van az embernek, mintha zokogna minden körülötte, a múzeum fotói, emlékei, az áldozatok visszaemlékezései pedig igazán szívfacsaróak. Valósághűen és meghatóan egyszerre egy páratlan tárlat tanúi lehetünk: a szeretteiket kereső kétségbeesett emberek plakátjai, az eseményeket bemutató videók, hangfelvételek percről percre megtekinthetők itt.

Bár minden nap kedvenccé vált, az ötödik nap lett az egyik legkülönlegesebb. A koránkelés meghozta a gyümölcsét, ugyanis megkóstolhattuk a Dominique Ansel által megálmodott cronutot karamellás fügés ízesítésben. Mondanom sem kell, isteni volt, és szerencsénkre fél kilenckor még bőven volt. A kalóriabomba meglehetősen sokáig kitartott, ugyanis ezen a napon mentünk el a Szabadság-szobrot megnézni a komppal. Órákon át gyönyörködtünk a kilátásban, sétáltunk a szigeten. Itt vásároltam unokatestvéreimnek Szabadság-szobros kulcstartót, amit szerettek volna ajándékba.

 

A múzeumok nem maradhattak ki természetesen, így a hatodik napon kezdtük meg a feltérképezésüket, és a Natural History Museum-mal nyitottuk a sort, melyet az Amsterdam Avenue, Gray’s Papaya hot dog és persze egy Magnolia sajttorta követett. Büszke magyar hazafiként azonban nem tehettük meg, hogy ne tartsunk egy igazi Hungarian Day-t. Egy héttel érkezésünk után, elmentünk a Riverside Parkban található Kossuth-szoborhoz és 1956-os emlékműhöz, majd a Hungarian Pastry Shop-ban ettünk egy meglepően finom dobostortát. A magyar cukrászda egyébként roppant kellemes hely. A Columbia Egyetem hallgatói laptoppal az asztalukon írogatják a beadandó esszéiket, elhozzák a professzoraikat egy kávéra és nagyokat nevetnek egy Rigó Jancsi felett, a telt házzal működő helyen. Csupa öröm és büszkeség volt ez a nap.

Ételrajongó párosunk nem hagyhatta ki a szombati brooklyni Smoargsburg Market-et sem, texasi húsos szendviccsel, vietnami csirkés töltött palacsintával, és waffel-be töltött fagylaltcsodával. A Brooklyn Bridge Parkból egész Manhattan elénk tárult.

Fokozva az élményeket a Wyatt Hotel rooftop bárjából is megnéztük ezt, és még aznap felmentünk a One World Trade Center obszervatóriumába. Pont naplementekor érkeztünk, így végignézhettük, ahogy a Broadway-n futó taxik féklámpái egy vöröslő fénycsíkká olvadnak össze.

Mivel időközben egy makacs betegséggel kellett megküzdenem, beiktattunk egy lazább napot, amikor különleges süteményeket kóstoltunk és ettünk egy kiváló szendvicset a Guggenheim Múzeum mellett található étteremben. Itt mentünk be a Metropolitan Museum-ba és csodáltuk meg az impresszionistákat. Monet, Cézanne, Manet, Renoir, Van Gogh képei szemet gyönyörködtetőek voltak. A szokásos Bryant Parkban befejeződő estén még úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legszebb rooftop bárt Manhattanban. Felmentünk a Top of the Strand-ra. Itt a csodálatosan kivilágított Empire State Building előtt koktélozhatunk.

 

A kedvenc Whole Foods Market-ünk a Colombus Circle-n alapozta meg a második hetünk első reggelét, ugyanis egy Central Parkban elköltött piknikkel és reggelivel vettük be magunkat a felhőkarcolók közé. Mivel utunk elején éppen ENSZ csúcstalálkozó volt, csak most mehettünk be a Trump Towerbe, ami a 5th Avenue-n volt. Egy egész délutánt terveztünk a MOMA-ra, mely óriási csalódást okozott nekünk: a hat emeletből három le volt zárva. Ezért úgy döntöttünk, hogy a csodásan szikrázó napsütésben inkább újra átsétálunk a Brooklyn Bridge-n. Sok szép fotót készítettünk a Manhattan hídról és ettünk egy isteni pizzát a Juliana’s-ban.

A tizedik napon, mikor kellően meggyógyultam, végre elmehettünk egy Broadway előadásra. Az én kedvemért megnéztük az Aladdint. A dalokat napokkal utána is dúdolgattuk. Egyszerűen fantasztikus volt a látvány, a zenék, a kosztümök. Csak ajánlani tudom mindenkinek. A dzsinn vitte a show-t, nagyokat nevettünk a poénjain. Mi a balkonról néztük meg az előadást (még így is húzósak a jegyárak), de kiválóan láttunk mindent.

A második hét vége felé iktattunk még be múzeumokat, mint a Smithsonian és az American Whitney Museum, ekkor néztük meg a 9/11-es emlékmúzeumot is. A betegségem miatt Coney Island-en kimaradt sajnos az óceánban fürdés, de a parton sétálva megnéztük a naplementét és ittunk egy helyi sört is.

 

Az utolsó pár napon főleg csak élveztük New York sajátosságait, és kétszer végigettük a várost. A Café Orlin palacsintáiból háromszor is ettünk, újra végigsétáltunk a High Line-on, majd megebédeltünk a Chelsea Market legjobb taco árusánál, ettünk minicupcake-et a Baked by Melissa-nál, bementünk a Public Library-be, és felmentünk a Rockefeller Center-be is.

 

Mondhatom, keresztül-kasul végigjártuk a várost. Napi 15-20 km-eket sétáltunk, szinte csak hazafelé metróztunk, annyira élveztük a város pezsgését.

Csodás két hét volt, és örülök, hogy ennyi szép élménnyel gazdagodva mehetünk haza.

Sztori és képek: Hajdú Eszter

Tags: , , , , ,

“It’s probably the only city which in reality looks better than on the postcards, New York.” (Valószínű, hogy New York az egyetlen város, amelyik jobban néz ki a valóságban, mint a képeslapokon.) – Milos Forman

Milos Forman véleménye ellenére, New York City távolról sem azonos a képeslapokkal, melyek a napfényben csillogó felhőkarcolókat, a várost ölelő folyók felett ívelő ikonikus hidakat ábrázolják az elmaradhatatlan I ❤ NY felirattal. New York City nem tökéletes, azonban utánozhatatlan karakterrel rendelkezik. Piszkos, zajos, túlpörgetett, s mégis a legtöbb turista vissza akar térni, mert a City mély nyomot hagy az emberben. A Midtown lüktetése, a Central Park selymes pázsitja, a Village csendes utcái elvarázsolnak. A City mindenkinek ad valamit.

Rengetegen kérdezik tőlem: “Mi az, amit muszáj látni New Yorkban? Csak néhány napom van Manhattanban és valószínű, hogy soha nem térek vissza. Melyek azok a helyek, amelyek érdemesek a bakancslistámra, melyeket örök életemben sajnálnék, ha kimaradna?”

A válasz nem egyszerű, mert mindenkinek más az érdeklődési területe. Az útiterv az igényektől, állóképességtől, pénztárcától, az utazó társaság összetételétől, illetve az időkerettől függ. Mindenkinek vannak “álom” helyszínei, egy ház, egy utca, egy étterem, egy könyvesbolt, melyet egy filmben látott anno és meg akar nézni élőben. A must-see listát ezek tudatában kell a saját igényeinknek megfelelően alakítani. Ettől függetlenül vannak olyan helyszínek, melyek tagadhatatlanul New York City ikonjai, melyekhez hasonlót sehol máshol nem találunk, melyeket egyszerűen nem szabad kihagyni. Ezek kerültek erre a listára.

A nevezetességeket ABC sorrendbe szedtem és egy-egy gondolatot is fűztem hozzájuk. Belinkeltem azokat a nevezetességeket, melyekről bővebben is írtam a blogban.

Ezeket a helyszíneket végigjárva, útba ejtjük a legnagyobb sugárutakat, legismertebb utcákat is, így ezek sem kerültek a listára.

Brooklyn Bridge: ha át akarunk sétálni a hídon, akkor érdemes Brooklynból indulni, így gyönyörködhetünk Manhattan sziluettjében.

Brooklyn Bridge Park: Két km hosszú park- és szabadidő-komplexum, mely az East River mentén – DUMBO és Brooklyn Heights között -, hat, különböző funkciót ellátó kikötőt foglal magában. (A Brooklyn Bridge park mólóiról bővebben ITT.)

Bryant Park: New York City legkedveltebb, leghangulatosabb parkja, a felhőkarcolók ölelésében

Central Park: az 59. és a 72. utca között kihagyhatatlan. A következő állomásokat semmi esetre se hagyjuk ki: Bethesda Fountain, Bow Bridge, Gapstow Bridge, Carousel, Dairy, Grand Army Plaza, Loeb Boathouse, Strawberry Fields, Tavern on the Green, The Mall, Wollman Rink (A Central Park titkairól ITT olvashattok. Hogyan tájékozódjunk a Central Parkban?)

Chinatown: van, aki rajong érte, van, aki ki nem állhatja, azonban egyszer legalább látni kell. (A Kínai Újévi Parádé)

Chrysler Building: New York City egyik legkedveltebb épülete, az Art Deco stílus gyönyörű példánya. (A Chrysler Building titkairól ITT olvashattok.)

Columbus Circle: A Central Park 59. utcai bejáratánál található, zsongó hangulatú tér, Columbus szobrával.

Empire State Building: Kilátója népszerűségében elmarad a Rockefeller Center mögött, a Top of the Rock mögött, talán a minden oldalról rácsokkal ellátott kilátó miatt, talán amiatt, hogy innen kevesebb látható a City nevezetességei közül. Az Empire State Building tetejéről a Flatiron Building és a Chrysler szerelmesei készíthetnek kivételes képeket. Az ESB épülete ikonikus volta miatt azonban kihagyhatatlan. (Az Empire Building sötét múltja)

Financial District: a Pénzügyi Központ Alsó-Manhattanban kihagyhatatlan. Sétáljunk végig a Wall Street-en, ejtsük útba a New York Stock Exchange épületét, a Charging Bull-t, a Federal Reserve épületét, a Trinity Church-öt. Keressük fel a  Stone Street történelmi negyedet, ahol visszarepülhetünk az első telepesek idejébe. (A Charging Bull története)

Grand Central Terminal: A világ egyik legszebb vasútállomása semmi esetre sem maradhat ki. (A Grand Central titkairól ITT és ITT olvashattok.)

High Line: Két és fél kilométeres séta – a történelmi Meatpacking District-től a 34. utcáig -, 8 méter magasan, 22 utcatömbön át, a manhattani forgalom felett, gyönyörű kilátással New York City-re és a Hudson folyóra. (A High Line-ról ITT és ITT olvashattok.)

Little Italy: ma már csak egy utcányi hangulatos étel-ital világ, melyet egyszer legalább látni kell. (A Little Italy mozgalmas világáról ITT olvashattok.)

Macy’s: a világ legnagyobb áruháza, különösen a karácsonyi időszakban és tavasszal, a virágparádé idején érdemes meglátogatni. (A Macy’s karácsonyi vásáráról ITT, a tavaszi virágfesztiválról ITT, Manhattan utolsó fa mozgólépcsőről ITT, a Macy’s hatalmas bevásárló szatyráról pedig ITT olvashattok.)

Manhattan Bridge és DUMBO: a sétát kössük össze a Brooklyn Bridge Parkkal. (Bejegyzés a DUMBO történetéről)

Metropolitan Museum of Art (MET): az “ultimate must see” listámra nem tennék múzeumot, mégis azt kell mondjam, hogy ha legalább egy múzeumot meg akarunk nézni, akkor legyen az a MET. Töltsünk el legalább egy-két órát az általunk kedvelt történelmi időszak kiállítási termeiben. Én az egyiptomi részleget ajánlanám, a termek grandiózus volta miatt.

New York Public Library (42nd street branch): A világ egyik legszebb könyvtára.

Rockefeller Center-Top of the Rock: innen nyílik a legszebb kilátás Manhattan szigetére. Az egyik oldalon: Midtown Manhattan, az Empire State Building, a Chrysler Building, a Times Square, Lower Manhattan a WTC, a Statue of Liberty. A másik oldalon: Central Park és Upper Manhattan. (A Rockefeller Center karácsonyfájának titkairól)

Rockefeller Center korcsolyapálya-csatornakert: valamennyi évszakban hangulatos, de különösen a karácsonyi időszakban.

Roosevelt Island és Roosevelt Island Tramway: A Roosevelt Island Tramway Upper East Side Manhattant köti össze a Roosevelt Szigettel. A libegő az East River felett halad át, párhuzamosan a Queensboro Híddal. Metro kártyával igénybe vehető, így 2 dollár 75 centért élvezhetjük a magasból Midtown Manhattan sziluettjét, illetve bebarangolhatjuk a Roosevelt Island-et, ahonnan szép a kilátás Manhattan keleti oldalára. (A Roosevelt Island Tramway története)

SoHo: A SoHo a turisták által is kedvelt célpont és nem csupán a menő üzletek végeláthatatlan sora miatt, de a környék különleges hangulata is vonzza őket. A kerület egyedi, öntöttvas épületei világhíresek és a leggyakrabban fotózott New York-i épületek közé tartoznak. (Az öntöttvas épületekről bővebben ITT.)

Statue of Liberty: Legalább a Staten Island Ferry-ről, ha időnk és keretünk nem engedi meg, hogy feliratkozzunk a Statue of Liberty & Ellis Island kirándulásra.

St. Patrick Roman Catholic Cathedral: a világ egyik legszebb temploma

South Street Seaport: Alsó-Manhattan East River felőli oldalán található történelmi negyed, mely a gyarmatosítás idején a korabeli világ egyik legnagyobb tengeri csomópontja volt. A kikötőből csodálatos látvány nyílik a Brooklyn hídra, a távolban ívélő Manhattan hídra, a folyó túlpartján pedig Brooklynra. A South Street Seaport-on dokkoló hajókat és szkúnereket ingyenesen megnézhetjük, megpihenhetünk a kikötő parkjában. (A South Street Seaport története)

Times Square: egyszer látni kell napközben és egyszer az esti fényáradatban. (Hogyan működik a Times Square?)

Union Square: New York City “hippi” parkja, tüntetések gyülekezőhelye, New York City legjobb piacának otthona. (A piacról ITT olvashattok.)

Washington Square Park és Diadalív: barátságos park, barátságos emberekkel, feledhetetlen hangulattal. Legyen a West Village-beli séta része. (A Washington Square Park titkairól)

West Village: csendes, barátságos utcák, remek éttermek, New York másik arca. Semmiképp se hagyjuk ki. (A West Village legérdekesebb helyszínei)

World Trade Center 9/11 emlékhely: Az emlékpark a vízesésekkel és az emléktáblákkal 2014 óta ingyenesen megtekinthető, kihagyhatatlan. (9/11 történetek a blogon: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT)

Tags: , , , , ,

FIGYELEM – BELÉPŐJEGY VÁLTOZÁS!
A Metropolitan Museum of Art-ban (MET) és testvér múzeumaiban, a Met Breuer-ben és a Cloisters-ben 2018. március 1-től megszűnt a “suggested admission fee”, a javasolt belépődíjas rendszer a nem New York állambeli lakosok számára. A belépő ára: 30 dollár

Nem titok, hogy New York City roppant drága város. A “Least Affordable Cities in America” listán az előkelő harmadik helyen áll, de ez távolról sem jelenti azt, hogy New York-i látogatásunk bankcsőddel kell, hogy végződjön, sőt! Tény, hogy a szállás kerül a legtöbbe, viszont az étkezéssel és a városnézéssel sokat spórolhatunk, mivel New Yorkban mindig történik valami érdekes és az ingyenesen felfedezhető nevezetességeknek se szeri, se száma. A látogatás teljes idejét le lehet fedni ingyenes programokkal, illetve minimális kiadással.

A lehetőségeket két csoportba osztottam. Külön tárgyaljuk a teljesen ingyenes, illetve a javasolt belépődíjas/alacsony költségvetésű (<$5) programokat. A könnyebbség kedvéért belinkeltem a nevezetességek, programok honlapját, illetve a hozzájuk tartozó blogbejegyzéseket, melyek tanulmányozásával készülhettek az útra.

Nem kerültek a felsorolásba a nyilvánvalóan ingyenes látnivalók, mint amilyenek az épületek, felhőkarcolók, parkok, terek, hidak.

“Pay what you wish” jelentése: egyes múzeumokban a feltüntetett belépődíj csupán javasolt összeg. Adományozzunk annyit, amennyit lehetőségünk, pénztárcánk, lelkiismeretünk megenged. Minimális hozzájárulás is elegendő.

Ingyenes programok

World Trade Center 9/11 emlékhely: Az emlékpark a vízesésekkel és az emléktáblákkal 2014 óta ingyenesen megtekinthető. Szeptember 11-gyel kapcsolatos bejegyzések.

 

High Line: Két és fél kilométeres séta – a történelmi Meatpacking District-től a 34. utcáig -, 8 méter magasan, 22 utcatömbön át, a manhattani forgalom felett, gyönyörű kilátással New York City-re és a Hudson folyóra. Blogbejegyzések a High Line-ról.

Grand Central: A világ egyik legszebb vasútállomását egyedül is felfedezhetjük. Ebben a két részes bejegyzésben (1. rész + 2. rész) minden fontos információ megtalálható, de ingyenes, másfél órás felfedező túrán is részt vehetünk, melyre hetente egyszer, pénteken délután fél 1-kor kerül sor a helyszínen.

 

New York City Public Library: A világ egyik legszebb könyvtára. Ingyenes, egy órás könyvtár bemutatást tartanak hétfőtől szombatig délelőtt 11 órakor és délután 2 órakor, vasárnap délután 2 órakor. A maximális létszám 25 fő, “first come, first serve”. Figyelem: a könyvtár a nyári hónapokban vasárnaponként zárva tart!

Staten Island Ferry: A kompról gyönyörű a kilátás Lower Manhattanra és a Szabadság-szoborra. Csúcsforgalmi időben a komp zsúfolt, időzítsük az utazást a késő reggeli, kora délutáni órákra vagy késő estére, ha Manhattan fényeiben akarunk gyönyörködni.

Brooklyn Bridge Park: Két km hosszú park- és szabadidőkomplexum, mely az East River mentén – DUMBO és Brooklyn Heights között -, hat, különböző funkciót ellátó kikötőt foglal magában. A Brooklyn Bridge Parkról több bejegyzést is olvashattok.

South Street Seaport: Alsó-Manhattan East River felőli oldalán található történelmi negyed, mely a gyarmatosítás idején a korabeli világ egyik legnagyobb tengeri csomópontja volt. A kikötőből csodálatos látvány nyílik a Brooklyn hídra, a távolban ívélő Manhattan hídra, a folyó túlpartján pedig Brooklynra. A South Street Seaport-on dokkoló hajókat és szkúnereket ingyenesen megnézhetjük, megpihenhetünk a kikötő parkjában. A South Street Seaport történetéről itt olvashattok.

Central Park Summer Stage: Vegyünk részt az ingyenes koncertek, színpadi előadások egyikén.

Bryant Park Summer Movie Festival: Vegyünk részt a hétfőként megrendezésre kerülő moziesték egyikén.

Socrates Sculpture Park: Ingyenes, szabadtéri szoborpark és múzeum Long Island City-ben.

Bronx Zoo: Szerdánként ingyenes, az adományokat szeretettel várják.

Brooklyn Botanic Garden: Ingyenes keddenként, szombatonként reggel 10-től délig (kivéve fesztiválok idején), november és február között hétköznaponként.

New York Botanical Garden: A park ingyenes szerdánként, szombatonként reggel 9 és 10 óra között. Kivételt képez: Enid A. Haupt Conservatory, Special Exhibitions, Everett Children’s Adventure Garden, Rock Garden, Tram Tour.

Museum of the Moving Image: a filmmúzeum ingyenes péntekenként délután 4 és este 8 óra között.

Borkóstolók: New York-szerte gyakran rendeznek ingyenes borkóstolókat. Itt találjátok a frissülő listát.

Brooklyn Brewery: A Williamsburg-i sörfőzde ingyenes kóstolóval várja a látogatókat. Az időpontokat itt találhatjátok. A belépés 21 éves korhoz kötött.

Hudson in Riverside Park: A 6 és fél km-es park a 72. és a 158. utca között ingyenes nyári programokat (kajak, jóga, Pilates) kínál.

Castle Clinton National Monument: Történelmi emlékhely és múzeum a Battery Parkban, melyből nagyon szép kilátás nyílik a Statue of Liberty-re.

Chelsea Galleries: A 10. és a 11. sugárút között, a 20. utca magasságában található a Chelsea Galleries negyed, ahol a galériák többsége ingyenesen látogatható. Az állandóan frissülő listát itt találhatjátok. Csütörtökönként ingyenes sajt- és borkóstolót is tartanak.

City Hall: A New York-i Városházán, mely 1812 óta a város kormányzati központja, egy órás, ingyenes tárlatvezetést tartanak csoportok (hétfő és kedd) és egyéni látogatók (csütörtök) számára. A listára előre fel kell iratkozni a Városháza hivatalos oldalán.

Fashion Institute of Technology (FIT) Museum: New York City divatmúzeuma állandóan ingyenes belépést biztosít.

Federal Hall: Gerorge Washington beiktatási helyszíne ingyenes, szervezett vezetéseket biztosít a látogatók számára. A nyitvatartás rendjét, illetve az időpontokat itt találhatjátok. Nem kell előre bejelentkezni.

Federal Reserve Bank of New York: Az impozáns épületbe, ahol 10 ezer tonna aranyat őriznek két és fél méter mélyen a felszín alatt, szintén ingyenes a belépés. A szuperbiztos széf mellett ritkaság számba menő érméket is láthatunk a bejárás alatt, melyre előre fel kell iratkozni, A biztonsági előírásokat és a belépés feltételeit a Federal Reserve Bank honlapján olvashatjátok.

Green-Wood Cemetery: Az 1838-ban nyílt köztemető Brooklyn egyik leglátogatottabb nevezetessége. A temető a kerület legmagasabb pontján, a Battle Hill-en található, mely nevét arról kapta, hogy földjén vívták a Battle of Brooklyn-t (Brooklyn-i Csata) a Függetlenségi Háború idején. A Battle Hill-ről nagyon szép kilátás nyílik Manhattanra. A temető gótikus kapuját, nevezetes sírjait, síremlékeit ingyenes, szervezett túra keretén belül is felfedezhetjük. Időpontok itt.

American Museum of Natural History: A természettudományi múzeumba a nyitvatartás utolsó órája mindig ingyenes, az összes többi időpontban ajánlott belépődíj van.

Brooklyn Museum: A hónap első szombatján ingyenes, borkóstolóval, zenével.

Museum of Modern Art: Ingyenes péntekenként délután 4 és este 8 között.

Frick Collection: A hónap első péntekén (kivéve januárban) este 6 és 9 óra között ingyenes.

Jewish Museum: Szombatonként ingyenes, csütörtökönként délután 5 és este 8 között javasolt belépődíj van.

National Museum of the American Indian: Állandó ingyenes belépés biztosított.

Ingyenes strandok listája itt.

Gospel, zenés istentisztelet: ajánlott és közismert az Abyssinian Baptist Church és a Canaan Baptist Church of Chris a Harlemben.

A Rockefeller Center NBC Studios ajándékboltjában gyakran osztanak ingyenes belépőt a beszélgetőműsorok felvételére.

Manhattan Community Boathouse: ingyenes kajakozási lehetőség a Hudson folyón.

Javasolt belépődíjas/alacsony költségvetéses (<$5) programok

NYC Ferry: New York City új, jelenleg bővülő komphálózata festői utakat kínál egy metrójegy áráért ($2,75). A NYC Ferry magába olvasztotta az East River Ferry-t, ezt a vállalatot a tervezés során ne keressétek. A térképen a jelenlegi és a tervezett járatok láthatóak. Az  NYC Ferry-ről és az utakról itt olvashattok bővebben.

Fort Tryon Park, The Cloisters: A The Cloisters a Metropolitan Múzeum kihelyezett középkori osztálya, így a Metben vásárolt jegy egy napig érvényes a The Cloisters-be (és fordítva is). Érdemes így terveznünk a programot. A Cloisters-ről ebben a bejegyzésben tudhattok meg többet.

The Met Breuer: A Met család tagja, javasolt belépőjeggyel.

 

New York Aquarium: Javasolt belépődíj péntekenként 3 órától (nyáron 4 órától.)

New York Historical Society: A New York Történelmi Társaság múzeumába péntekenként este 6 és 8 között ajánlott belépődíj van érvényben.

Governor’s Island: A 700 m2-es sziget 2003-ban nyílt meg a nagyközönség számára. A szigetről csodálatos a kilátás Manhattanra, lehet biciklizni, sportolni, piknikezni. Késő tavasztól ősz végéig tart nyitva. A dátumok évente változnak. A honlapon ellenőrizzük még a tervezés előtt. A komp a szigetre szombat és vasárnap délelőtt 11 előtt ingyenes, a többi napokok és időpontokban 2 dollárba kerül.

 

Roosevelt Island és Roosevelt Island Tramway: A Roosevelt Island Tramway Upper East Side Manhattant köti össze a Roosevelt Szigettel. A libegő az East River felett halad át, párhuzamosan a Queensboro Híddal. Metro kártyával igénybe vehető, így 2 dollár 75 centért élvezhetjük a magasból Midtown Manhattan sziluettjét, illetve bebarangolhatjuk a Roosevelt Island-et, ahonnan szép a kilátás Manhattan keleti oldalára. A Roosevelt Island Tramway-ről itt olvashattok bővebben.

Képek: m_bautista330, everydayimshuttering, chandle.art

Tags: , , , , , ,

“Mit gondolsz, érdemes New York Pass-t venni? Mire tudom használni? Vagy valamelyik másik turista kártyát ajánlanád?” naponta kapok hasonló kérdéseket. Ez a bejegyzés a turista BELÉPŐKKEL, az úgynevezett pass-okkal foglalkozik részletesebben.

New York City hatalmas város, rengeteg ikonikus épülettel, múzeummal, attrakcióval, melyek valamennyi turista bakancslistáján szerepelnek. Jó néhány ezek közül azonban belépőjegyes, húzós árral, melyek gyorsan összeadódnak. A legtöbb turista célja, hogy minél több helyre eljusson, minél kedvezőbb áron.

A kedvezéményeket biztosító turista belépők ebben nyújtanak segítséget, azonban nem mindegy, hogy melyiket választjuk, mivel valamennyit különböző módon kalibrálták. A választás az igényeinktől, érdeklődési körünktől, állóképességünktől, pénztárcánktól, az utazó társaság összetételétől, illetve az időkerettől függ.

Személyes tanácsok a cikk végén, a záró gondolatokban.

A három legismertebb és leggyakrabban használt pass a New York Pass, a CityPASS/C3 és az Explorer Pass. Nézzük meg közelebbről hogyan működnek és hasonlítsuk össze őket.

New York Pass

  • A New York Pass bankkártáyhoz hasonlóan néz ki és úgy is működik. Segítségével 90+ New York-i nevezetességet látogathatunk meg ingyen, illetve számos étterembe, üzletbe biztosít árengedményt.
  • A nevezetességek listáját ITT találod meg. A részletes táblázat tartalmazza a normál belépőjegy árakat is, így kikalkulálhatjuk, hogy mennyit spórolunk.
  • A tartózkodásunk időtartalmának megfelelően vásárolhatunk 1, 2, 3, 5, 7 vagy 10 napos pass-t.
  • A kártyánkkal annyi nevezetességet nézhetünk meg, amennyit csak akarunk. A kártya az első használattal aktiválódik, vagyis nem kell azonnal igénybe vennünk, viszont nem hagyhatunk ki napot.
  • A kártya naptári napokban számol, nem órákban, ez a gyakorltban azt jelenti, hogy a leggazdaságosabban, ha kora reggel nekiindulunk (pl.: a hétfő reggel aktivált három napra szóló kártya szerda éjjel lejár).
  • A kártyaval együtt kapunk egy 250 oldalas útikalauzt a nevezetességek listájával, elérhetőséggel, rövid leírással, valamint egy turista térképet, egy metrótérképet és egy Hop-on-Hop-off busztérképet is, melyeket egy email feliratkozás ellenében ingyen is letölthetük a New York Pass honlapjáról.
  • Egy nevezetességet csak egyszer látogathatunk meg.
  • A legforgalmasabb nevezetességek esetében a New York Pass Fast Track belépést biztosít, vagyis külön, expressz sor működik a kártyatulajdonosok számára, lerövidítve a sorbanállással eltöltött időt. Ezek a Fast Track nevezetességek is szerepelnek a listánFast Track Entry (Untitled).
  • A kártyát érdemes online vásárolni, mert mindig fut valamilyen kedvezmény.
  • Egy évvel az utazás előtt már megvehetjük a kártyát. Ha az utolsó pillanatban vennénk és már nincs idő a postai kiszállításra, akkor is vásároljunk online a kedvezmény miatt, azonban fizetéskor válaszzuk a “Collect Passes in New York” opciót, vagyis a kártyát New York bizonyos pontján (átvételi pontok listája ITT) személyesen átvehetjük egy éven belül. Az átvétel nem aktiválja a kártyát.
  • Amennyiben pénzt szeretnénk megtakarítani, ajánlott a New Yorkban történő kártyafelvétel, mivel a 4 napos kiszállítás költsége Magyarországra 25 dollár. A felvevő helyeken azonban hosszú lehet a sor, így el kell döntenünk, hogy megéri-e a számunkra inkább kifizetni a 25 dollárt.
  • A kijelölt helyeken ad hoc is megvehetjük a Pass-t, viszont a helyszínen történő vásárlás nem kínál kedvezményt, teljes áron vásárolhatunk csak.
  • A pass érvényes a Szabadság-szoborhoz, de a korona kilátójába nem. Ide több hónapos a várakozási idő, vagyis ha fel szeretnénk menni a kilátóba, azt külön, jóval az indulás előtt intézzük a Statue of Liberty honlapján.
  • A New York Pass honlapján túra csomagokat is találhatunk, melyek konkrét időhöz kötöttek.
  • Jegyárak ITT.
  • A New York Passnak nagyon jó mobiltelefonos appja is van. Használjuk!

CityPASS és C3

 

  • A CityPASS belépőjegy tömb hat (3 kötött + 3 választható) nevezetesség meglátogatására jogosító, előre nyomtatott, kitéphető jegyet tartalmaz, melyet 9 napon keresztül használhatunk. A kártya az első használattal aktiválódik.
  • A CityPASS belépőjegy tömböt megvásárolhatjuk online, illetve a hat nevezetesség bármelyikénél személyesen is.
  • A jegytömböt a következő országokba postán is kiszállítják:  USA, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ausztrália, Új-Zéland és Nagy-Britannia.
  • A többi országba emailben küldik a utalványt, melyet az első meglátogatandó nevezetességnél kell beváltanunk a jegytömbre. Főszezonban hosszabbak a sorok, melyet kalkuláljunk bele a tervezésbe. Az átvételkor legyen nálunk valamilyen szemlyazonosító igazolvány, például útlevél.
  • A CityPass-t hat hónapon belül fel kell használnunk.
  • A CityPass-al a következő nevezetességeket látogathatjuk meg: 
    • Empire State Building
    • American Museum of Natural History
    • The Metropolitan Museum of Art
    • Top of the Rock Observation Deck VAGY Guggenheim Museum
    • Statue of Liberty & Ellis Island VAGY Circle Line Sightseeing Cruises
    • 9/11 Memorial & Museum VAGY Intrepid Sea, Air & Space Museum.
  • A hat nevezetességet vásárlás előtt ki kell választanunk.
  • Egy nevezetességet csak egyszer látogathatunk meg.
  • A jegytömb végén egyéb kedvezményekre jogosító kuponokat is találhatunk.
  • A megtakarítás a következő (2017. április): felnőtt: -$88, gyerek (6-17): – $94
  • Amennyiben hat nevezetesség nem elegendő számunkra, érdemes a CityPASS új ajánlatát, a C3-t fontolóra venni, melyet csak a CityPASS honlapon keresztül vásárolhatunk meg. 
  • A C3 pass mobiltelefon applikáción keresztül, illetve nyomtatható formátumban használható és három (10 lehetőségből szabadon választható) nevezetesség meglátogatására jogosít.
  • A 3 nevezetességet nem kell előre kiválasztani.
  • A C3 pass-t egy éven belül fel kell használnunk és 9 napon át érvényes az első használattól.
  • A C3-vel a következő nevezetességek közül választhatunk hármat:
    • The Empire State Building Experience
    • Top of the Rock Observation Deck
    • American Museum of Natural History
    • 9/11 Memorial & Museum
    • Statue of Liberty & Ellis Island
    • The Metropolitan Museum of Art
    • Circle Line Sightseeing Cruises
    • Intrepid Sea, Air & Space Museum
    • Guggenheim Museum
    • Hornblower Sightseeing Cruises
  • A legtöbb New York-i nevezetesség, a New York Pass-hoz hasonlóan, a CityPASS tulajdonosoknak is biztosít saját sort.
  • Árak (2017. április): felnőtt: $74, gyerek (4-12): $54
  • A CityPASS és a C3 érvényes a Szabadság-szoborhoz, de a korona kilátójába nem. Ide több hónapos a várakozási idő, vagyis ha fel szeretnénk menni a kilátóba, azt külön, jóval az indulás előtt intézzük a Statue of Liberty honlapján. Jelenleg szeptemberre vannak még időpontok.
  • Ne feledjétek!: Az American Museum of Natural History és a Metropolitan Museum of Art javasolt belépőkkel működik, így annyit fizettek, amiennyit a pénztárcátok megenged. Ezeket ne válasszátok!

New York City Explorer Pass 

  • A New York City Explorer Pass a New York Pass-hoz hasonlóan bankárrtya alakú, mikróchippel ellátott kártya, melyet a nevezetességek bejáratánál húznak le.
  • Az előző kártyákkal ellentétben nem kötött napokhoz.
  • A nevezetességek száma szerint vásárolhatunk 3-4-5-7-10 belépős kártyát.
  • A kártya az első nevezetességgel aktiválódik és 30 napig érvényes.
  • A legtöbb New York-i nevezetesség, a New York Pass és a CityPASS-hoz hasonlóan, az Explorer Pass tulajdonosoknak is biztosít saját sort.
  • 57 nevezetesség küzöl választhatunk, melyek listáját ITT találhatjátok.
  • A nevezetességeket nem kell előre kiválasztani.
  • Egy nevezetességet csak egyszer látogathatunk meg.
  • Az Explorer Pass a Go City Card mobiltelefon applikáción azonnal használható, de email-en keresztül ki is nyomtathatjuk, ha ez a megoldás közelebb áll hozzánk.

Összefoglaló táblázat

A táblázat a 25 legfelkapottabb nevezetességet tartalmazza összehasonlító formában, a 2017. áprilisi adatok alapján. A passok ajánlatai változhatnak.

Záró gondolatok

A három legismertebb turista pass bemutatása után jöjjenek a személyes gondolataim, tanácsaim, tapasztalataim, melyeket természetesen nem kell betartani, de érdemes fontolóra venni.

A passok rengeteg turista esetében jól múködnek (lásd Ádám beszámolója), de fontoljuk meg a következőket:

  • New York City látnivalóinak se szeri, se száma. Nemhogy két hét, de két hónap sem elegendő valamennyi felfedezésére, ezért már jó az elején el kell döntenünk, hogy mi az, amit feltétlen látni szeretnénk és mi az, ami számunkra kihagyható.
  • A passok az “ingyenes” szó erejére építenek, ám ennek az ingyenesnek ára van. A turista kártyák csak akkor fizetődnek vissza, ha roppant tudatosan, szinte percre pontosan tervezünk és a programtól nem térünk el.
  • A legtöbbször, főleg a New York Pass esetében, a turista végül fejetlenül rohangászik, hogy minél több beleférjen az időkeretbe, mivel a pass csak így fizetődik vissza.
  • New York City jóval több, és őszintén szólva, egyáltalán nem az, amit a Times Square vagy a turista buszok képviselnek. Egy csendes séta alatt a West Village-ben, kávét szürcsölgetve a SoHo-ban, a High Line-on sétálgatva több információhoz juthatunk az autentikus Manhattanről, mint a tömött sorokban, a sokadik biztonsági vizsgálatra várakozva.
  • Természetesen az Empire State Building és a Rockefeller Center tetejére, a Statue of Liberty-hez, Ellis Island-re és a többi ikonikus New York-i nevezetességhez egyszer el kell jutni az életben, de nem feltétlenül rohamtempóban, feszülten.
  • A passok időmegtakarítást ígérnek, de az igazság az, hogy a fizetés az egyetlen, amit megspórolunk. A nevezetességeknél ugyanúgy sorba kell állnunk a bejutásra várva, legfeljebb egy másik sorban. A biztonsági vizsgálaton szintén ugyanúgy át kell esnünk, a CityPass vouchert először jegytömbre kell váltani, stb. Dátumhoz, időponthozhöz kötött jegyet, ami valóban időt sprórol, csak az adott nevezetesség honlapján keresztül lehet vásárolni. Ez főleg a Statue of Liberty esetében fontos, mivel ez talán a legidőigényesebb, s ha a koronába is fel akarunk jutni, akkor így is, úgy is, a honlapon kell jegyet vennünk.
  • A múzeumok legtöbbje javasolt belépőjeggyel üzemel, vagyis annyit fizetünk, amennyit a pénztárcánk és a lelkiismeretünk megenged, illetve vannak ingyenes órák, napok is.
  • Mielőtt passt vásárolnánk, javasolt először elkészíteni a saját listánkat, árakkal együtt, majd összehasonlítani a kártyák lehetőségeivel. A nevezetességek honlapján ellenőrizzük, hogy van-e ingyenes nap, javasolt ár, illetve lehet-e időpontra jegyet venni.

Érdemes megvásárolni? Igen, ha a cél minél több nevezetesség, ikonikus turista célállomás felfedezése. Időt és pénzt spórolhatunk meg, de csak akkor, ha tudatosan tervezzük az utunkat, napra lebontjuk a célállomásokat a választott pass köré építve és a programtervhez ragaszkodva. Amennyiben időhiány, vagy rossz tervezés miatt több helyszín is kimarad, a pass lehet veszteséges is és a Cityben eltöltött idő kapkodással, felszínes felfedezéssel telik.

Mikor nem érdemes megvásárolni? Amennyiben minimális kiadásra törekszünk. New Yorkban a látogatás teljes idejét le lehet fedni ingyenes látnivalókkal, programokkal (ezek listája ITT). Abban az esetben is érdemes kihagyni, ha ki nem állhatjuk a tömeget, a turista nevezetességeket tudatosan el akarjuk kerülni és inkább önállóan szeretnénk a várost felfedezni, a kevésbé ismert gyöngyszemeket felkutatva, lassan, átadva magunkat az élménynek.

Tags: , , , , , , , , ,

A Hudson Yards területén megkezdték az Instagram sztár gyanús, új köztéri alkotás, a Vessel építését.

A méhkaptár alakú, 15 emelet magas, szobor-kilátó vegyes érzelmeket vált ki, vagyis máris sikeres. Az átadásra 2018-ban kerül sor.

A 200 millió dolláros “UFO” magánfinanszírozásból épül és a Vessel (hajó) jelenleg csak munkanév. “Valami egészen különlegeset akartunk alkotni. Ikonikust, interaktívat, egyedit, amilyen sehol a világon nincs. Amilyen az Eiffel-torony Párizsnak.” – nyilatkozta a tervező, Thomas Heatherwick.

Tegnap reggel megérkezett  első 75 elem, mely az alkotás gerincét képezi. A felfordított méhkaptárban 154, egymásba kapcsolódó lépcsősor és 80 pihenő pont lesz, ahonnan remek kilátás nyílik majd a Hudson Yards-ra és környékére.

A közeli High Line-hoz hasonlóan ingyenes lesz és nagy valószínűséggel hasonlóan népszerű a turisták és a fotósok körében.

vessel-thomas-heatherwick

Képek: Gothamist

Tags: , , , , , , ,

« Previous results § More results »