Kicsi város, hatalmas szívvel – 9/11 emlékére

“Az új-fundlandi emberek mások. Az új-fundlandi megölel és azt mondja: Minden rendben lesz. Itt vagyok. Segítek. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.” – mondja az új-fundlandi kisváros, Gander rendőrkapitánya. Így volt ez 2001. szeptember 11-én is.

2001. szeptember 11-én lezárták Amerika teljes légterét. Ez az Egyesült Államok 98 éves légi közlekedésének történelmében példa nélküli esemény volt. Valamennyi levegőben tartózkodó repülőgépnek azonnal le kellett szállnia a legközelebbi reptéren.

“Hozzátok le azokat az Istenverte gépeket! – üvöltötte Norman Mineta Közlekedési Miniszter a Fehér Ház alatti bunkerben. Mire ez az ikonikussá vált mondat elhangzott, az American Airlines 11-es járata már becsapódott a World Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata a déli toronyba és az American Airlines 77-es járata a Pentagon épületébe. A Szövetségi Légi Közlekedési Igazgatóság reggel 9:45-kor zárta le az Államok légterét. 4546 repülőnek kellett a lehető leghamarabb landolnia. A gépek egy része még vissza tudott fordulni, azonban 250 Amerikába tartó repülőnek az egyetlen lehetősége Kanada volt. Amerika tisztában volt vele, hogy a landolási engedély kérelemmel veszélyt hozhat a befogadó országra, Kanada azonban nem hezitált, hogy beengedje az elárvult gépeket. Halifax, Torontó, Ottawa, Montreal repterei megteltek. Az új-fundlandi felvidéken található Gander – melynek repterén aznap 38 repülőgép landolt, 6595 utassal és személyzettel -, lakossága alig haladja meg a 10 ezret.

planes

A hét elkövetkező részében a kanadai kisvárosban megállt az élet. Minden egyes férfi, nő és gyermek részt vett a munkában. Gander lakossága félretette a saját életét egy csomó idegen kedvéért és semmit sem kért cserébe.

***

A Lufthansa 438-as Frankfurtból Dallasba tartó járatán utazott Roxanne és Clark Loper. Három hete hagyták el Texas-t, hogy Kazahsztánból hazahozhassák örökbe fogadott két éves kislányukat. Alexandria a repülőgép padlóján aludt, mivel így szokta meg az árvaházban. Frankfurt polgármestere, Petra Roth, a Lufthansa 400-as járatának első osztályán utazott New Yorkba. Petra asszony nem bánta a 4 ezer kilométeres utazást, mivel régi, jó barátjának, Rudy Giuilianinak, New York City leköszönő polgármesterének partyjára igyekezett. Nem messze tőle ült Werner Baldessarini, a Hugo Boss elnöke, aki a New York-i Fashion Weekre utazott. Valamennyien Ganderben landoltak.

Az égbolt kék volt, a levegő nyugodt. Reinhard Knoth kapitány a légtérben található gépek pilótáinak alkalmi évelődését hallgatta a rádión, amikor a KLM pilótája izgatottan megszakította a lezser csevejt: “Baj van New Yorkban. Valami baleset.” Knoth kapitány azonnal a BBC adására kapcsolt: “Breaking News New Yorkból. Robbanás a World Trade Center északi épületében. Valószínű egy repülő csapódott az épületbe.” Knoth kapitány biztos volt benne, hogy csakis egy kis gép lehetett, elvégre utasszállítók nem repülnek közvetlen Manhattan felett, főleg nem ilyen magasságban. A második becsapódás után azonban már tisztában volt vele, hogy nem véletlenről van szó.

***

“Úgy döntöttünk, hogy amíg a levegőben vagyunk, hazudunk az utasoknak. A legegyszerűbb magyarázattal álltunk elő. A repülőnek apró technikai gondja akadt, így a legközelebbi reptéren, Ganderben leszállunk, hogy kivizsgálhassuk a hibát. Az utasok morgolódtak kicsit, de semmi különös. A gyakori utazók azonnal megnyugtatták a többieket, hogy előfordul az ilyen. 40 perc múlva Ganderben landoltunk. Senki nem gondolta volna, hogy itt töltjük a hét elkövetkezendő napjait.”

“Mire leszálltunk már vagy 20 utasszállító állt a kifutópályákon. Amint megállt a gépünk, a kapitány beszédet intézett hozzánk: “Hölgyeim és Uraim, bizonyára furcsállják, hogy ennyi gépnek egyszerre akadt technikai problémája. Az igazság az, hogy más okból vagyunk itt.” Nem tudott túl sokat mondani a New York-i helyzetről, de az is elég volt, hogy aggódni kezdjünk. A földi irányítás nem engedett minket leszállni és senki nem jöhetett még a gépek közelébe sem. Egy órán belül további 18 gép érkezett.”

***

“Lassan szivárogni kezdtek a hírek a repülőgép rádióján keresztül. Az amerikai mobiltelefonok nem működtek, a többieknek sem sikerült telefonálni. Kora este megtudtuk, hogy a World Trade Center mindkét tornya összedőlt és a negyedik túszul ejtett gép lezuhant, mielőtt célt ért volna. Lelkileg és fizikailag kimerültek voltunk. Jeges félelem tartott minket fogva, de meglepően nyugodtak voltunk. Az ablakon kitekintve a másik 37 gép látványa annyiban segített, hogy tudtuk, nem vagyunk egyedül.”

“Néhány óra múlva közölték velünk, hogy leszállhatunk, de csak egyik gép a másik után, így ránk reggel 11-kor kerülhetett csak sor. Az utasok szó nélkül tudomásul vették, hogy az éjszakát a gépen töltjük. Gander orvosi felügyeletet, vizet és élelmet biztosított. Szerencsére nem volt semmi gond. Az éjszaka csendesen tellett, a kényelmetlenség ellenére. Másnap reggel fél 11-kor iskolabuszok jöttek értünk. Át kellett mennünk a vámvizsgálaton és bejelentkeztünk a Vöröskereszt asztalánál. A szállodai szobánkban a TV elé roskadtunk és 24 órával a tragédia után mi is megláttuk a drámai képsorokat.”

A következő sorok Reinhard Knoth kapitány memoárjából származnak: “Hirtelen rengeteg szabadidőnk lett és az is hamar kiderült, hogy Gander lakói roppant kedvesek. “Repülősöknek” szólítottak minket és minden kívánságunkat teljesítették. Gander és a környező kisvárosok valamennyi iskolát, közösségi épületet, könyvtárat bezártak és a rendelkezésünkre bocsátottak. Ágyak, hálózsákok, párnahegyek és rácsos ágyak mindenütt. A középiskolásoknak szünetet hirdettek és iskola helyett kötelező volt segíteniük a “vendégek” ellátásában.

Az elszállásolást úgy szervezték meg, hogy a családok együtt maradhassanak. Azoknak a hölgyeknek is teljesítették a kívánságát, akik nem akartak koedukáltan aludni. Az időseket önkéntesen jelentkező családoknál helyezték el, így ők rendes ágyban alhattak. A terhes kismamák a kórház közelében kaptak szállást. Volt fogorvosunk, férfi és női ápolónk, akik bármikor a rendelkezésünkre álltak.

A “hajótöröttek” naponta telefonálhattak és e-mailezhettek szeretteiknek. A város lakói gondoskodtak róla, hogy napközben se unatkozzunk. Gyalogtúrákat, hajóutakat szerveztek. Érdeklődésnek megfelelően lehetett felfedezni a közeli városokat, tavakat és kikötőket. A bátrak, profi vezetővel, hegyet is mászhattak.

A pékségek állandóan friss kenyérrel, pékáruval láttak el minket. A főétkezéseket szintén önkéntesek oldották meg. A vegytisztító ingyenesen tisztította a ruháinkat, mivel a csomagokat nem hozhattuk le a gépekről. Egyszóval, semmiben sem szenvedtünk hiányt.

Amikor két nap múlva újra megnyílt a légtér, iskolabuszok szállítottak vissza minket a gépekhez. Senki nem késett egy percet sem, így valamennyi gép időben útnak indulhatott. A helyi Vöröskereszt képviselői pontosan tudták, ki-kicsoda és melyik gépre kell szállnia. Csodálatra méltó volt a szervezés és még csak nem is gyakorolhatták.

Amikor valamennyien a gépen voltunk, az utasok azonnal élménybeszámolóba kezdtek. Sokan könnyek között meséltek az eltelt napokról. Az utasok becenéven szólították egymást. A hazaút olyan volt, mint egy nagy party repülőgép. Telefonszámok, e-mail címek, lakcímek cseréltek gazdát.

Hirtelen meglepő dolog történt. Az egyik utas megkért, hogy szólhasson az többiekhez a hangosbeszélőn át. Ezt soha nem engedjük meg, de akkor minden, ami velünk történt, formabontó volt. Az utas közölte, hogy a többség hozzájárulásával, amint hazaérünk, alapítványt hoz létre. A bevételt Gander és a közeli városok iskolásainak adományozzák, ezzel köszönve meg a szeretetteljes vendéglátást. Még ott a gépen, megérkeztek az első felajánlások. Összesen 14 ezer dollár gyűlt össze. Néhány hét alatt másfél millió dollár folyt be a számlára és a Delta Légitársaság is beszállt. 134 új-fundlandi fiatal főiskolai tandíját fizettük ki.

Tessék ezt a történetet megosztani, mert lehet, hogy a világ brutális, de mindig lesznek Ganderhez hasonló városok, jószívű, segítőkész emberek. Mi 6595-en mindig úgy fogunk Ganderre és Új-Fundlandra gondolni, mint a jóság és kedvesség mintaképére.”

Képek: Google
Forrás: The Day the World Came to Town
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

4 comments

  1. Tímea’s avatar

    Teljesen más nézőpont.
    Nagyon tetszik a történet, köszönet érte!

    ((( A videók összeszedettek és kedvesek. Mindig nagyon várom a követekezőt. )))

    1. tinkmara’s avatar

      Erre törekedtem. Örülök, hogy átjött. Köszönöm szépen!

    2. tinkmara’s avatar

      Nagyon szépen köszönöm!

    3. Dani’s avatar

      Nagyon köszönöm, hogy megosztottad a történetet. Borzasztó sokat kell még itthon tanulnunk, pláne az ilyen emberek cselekedeteiből. Remélem, hogy ezeket a sorokat azok is olvassák akiknek még tanulniuk kell, hátha ragad valami.

Comments are now closed.