Columbus Circle

You are currently browsing articles tagged Columbus Circle.

A karácsonyi időszak végén szeretnék néhány gondolatot megosztani. Remélem, segítségére lehetek a jövőbeli utazóknak a tervezésben. Karácsony New Yorkban – fogalom – a nagyvárosi ünneplés esszenciája. Ez a hatalmas világváros tudja, hogyan kell feledhetetlen élményt nyújtani. A csendes-éj karácsonyi érzését azonban ne itt keressük, mert ez a hatalmas metropolisz karácsonykor sem tagadja meg magát: hangos, mozgalmas, színes-fényes-meglepetésekkel teli forgatag.

Üzenem a kárörvendőknek, akik 2020-21-ben naponta üzenetekkel bombáztak, hogy nem jött be a számításuk: az általuk kívánt és megjósolt “Nagy New York-i összeomlás” nem következett be. New York nemcsak felállt a járvány után, de ismét virágzik. 2019-ben 66,6 millió látogatója volt, 2020-ban ez a szám 22,3 millióra csökkent, idén azonban már visszatornázta magát 66,4 millióra. 2024-re az előrejelzés szerint a látogatottság el fogja érni a 70 milliót. A járvány után tapasztalt bűnözési hullám is lecsendesedett és hónapok óta csökkenő tendenciát mutat. (Az adatok forrását a kommentekben linkelem.)

A megnövekedett turistaforgalom tavaly és idén soha nem tapasztalt karácsonyi tumultust okozott. 2010 óta követem tudatosan az ünnepi időszak eseményeit és bizton állíthatom, hogy a résztvevők száma drasztikusan emelkedik az elmúlt 10 évben. 2015-ben volt utoljára, hogy nehézségek nélkül tudtam részt venni a karácsonyi ünnepségeken. A Bryant Park karácsonyfa ünnepségén még ülőhelyem is volt, pedig csak fél órával a kezdés előtt érkeztem.

A Rockefeller Centerben és környékén mindig tumultus volt, de amit tavaly és idén tapasztaltam, az minden képzeletet felülmúl. Az Ötödik és a Hatodik Sugárút, 48. és 51. utca által határolt területen délután 4 és este 10 között mozdulni sem lehet. Akinek klausztrofóbiája/tömegiszonya van, többször is gondolja meg. Idén csak egyszer vágtam bele, de csakis azért, hogy ezeket a képeket elkészíthessem. A Rockefeller Center karácsonyfáját a reggeli órákban vagy este 11 után érdemes meglátogatni. A fényeket reggel 5 órakor gyújtják fel, így ez még egy plusz különleges élmény. Esős napokon is kevesebben vannak. A hétvégék a legrosszabbak. Ilyenkor olyan hatalmas a tömeg, hogy szombaton az autós forgalmat is lezárják az Ötödik Sugárúton, hogy a nézelődők nagyobb területen sétálhassanak. Ez is új az utóbbi két évben. Az is új – bizonyára láttátok az idei képeimen -, hogy a fához már nem lehet egészen közel menni. Anno az alsó ágak alatt állva tudtunk fotózni. Most már a két oldal le van zárva, nem lehet a fa mögé menni.

A karácsonyi kirakatokat, az Ötödik Sugárúton vagy a Macy’s-nél érdemes a karácsonyi időszak elejére tervezni. Ugyanez vonatkozik a Plaza Hotelre. Karácsonyhoz közeledve már nem nagyon engednek be turistákat, akik nem a szálló vendégei. Én kétszer is bejutottam december 10-e előtt.
A Bryant Park és a Winter Village idén számomra szintén élvezhetetlen volt a tömeg miatt. A Dyker Heights fényeit is érdemes december elejére ütemezni.

Azért persze bőven akad látnivaló annak is, aki mindenképp el akarja kerülni a tömeget. A Washington Square Park, a Madison Square Park, a South Street Seaport, a Wall Street karácsonyfája is csodaszép. A legszebben díszített házakat az Upper East Side-on és a Village-ben lehet találni. Feltétlen érdemes a Park Avenue mentén felállított fákat is felkeresni, énekelni a kórussal a St. Bartholomew templom lépcsőin, meglátogatni a Grand Central Terminal-t, a karácsonyi kisvasút kiállítást a New York Botanikus Kertben. A karácsonyi kirakodóvásárok közül a Union Square és a Columbus Circle csendesebb. A Columbus Circle bevásárlóközpontban a karácsonyi csillagok fényjátékát is érdemes megnézni.

Ezzel a bejegyzéssel természetesen nem akarom elvenni a kedveteket a New York-i karácsonytól. Sőt! De tudnotok kell a valóságot, hogy az elvárások a helyén legyenek. A szép, tömegmentes képek, ha ez a célotok, rengeteg tervezést, áldozatot követelnek. A New York-i karácsony fantasztikus élmény és minden évben van valami új. Ha lehetőségétek van rá, ne hagyjátok ki!

Tags: , , , , , , , , , , ,

Columbus Circle 1913

Columbus Circle 1913

Manhattan nyugati részét a holland telepesek Bloemendaal-nak, vagyis Virágok Völgyének nevezték. A 70. utca felett apró települések tarkították a sziget sziklás vidékét. Az 1800-as évek végéig ez a környék alapvetően falusias maradt. Az első változást a 9th Avenue magasvasút, illetve a Dakota Ház 1884-es nyitása hozta, a 72. utcában. A Henry J. Hardenbergh által tervezett apartmanház messze esett az akkori városközponttól. A korabeli szóbeszéd szerint a névválasztás is erre utal. Olyan messze van, hogy akár a dakoták földjén is lehetne. Az igazság azonban az, hogy az építtető, Edward C. Clark, az apartmanház körül újonnan épülő utcáknak vadnyugati neveket szeretett volna adni. Clark nemcsak a gazdagabb rétegnek építtetett. A középosztály képviselői és a bérlők is lakhatáshoz jutottak ezen a környéken.

1892-ben, Kolumbusz amerikai partraszállásának 400. évfordulójára az olasz bevándorlók szobrot állítottak a tengerész-utazó-felfedező tiszteletére. A 5th Avenue és az 59th street találkozásánál ideiglenes diadalívet is építettek. Az oszlopon álló szobor környéke hamarosan közlekedési csomóponttá nőtte ki magát az IRT metróvonal 1904-es nyitásával.

A szobor alatt alagutat építeni, anélkül, hogy az leomlana, mérnöki bravúrnak számított. A felszínen trolivonalak keresztezték egymást, gyakran okozva baleseteket és általános káoszt. 1905-ben William Eno a modern közlekedésbiztonság atyja, létrehozta az első körforgalmat és létrejött a Columbus Circle. A körforgalom koncepcióját 1907-ben a franciák is átvették a párizsi Arc de Triomphe-nál.

A közlekedés fejlődésével a Columbus Circle egyre fontosabb szerepet játszott a City életében, olyannyira, hogy hivatalosan innen számolják a távolságokat New Yorkba és New Yorkból.

Tags: , , , , , ,

“New Yorkban a karácsony egy tündérmese. – szól az örökzöld dal – Hóesés, milliónyi fény, illatok kavalkádja, korcsolyázók vidám nevetése.” Ez a hatalmas világváros tudja, hogyan kell feledhetetlen élményt nyújtani. A “csendes éjt” bizony nem itt találjuk, mert ez a hatalmas metropolis Karácsonykor sem tagadja meg magát. Harsány, vibráló, ámulatba ejtő, mozgalmas.

A Holiday Season, Hálaadástól Újévig, New York City legmozgalmasabb időszaka. November elejétől kezdve a City ünnepi hangulatot ölt és számtalan programot kínál. Azt azonban szem előtt kell tartanunk, hogy ez New York turisztikai főszezonja. A repülőjegy árak a magasba szöknek, a szállodák telítve, a programok egy része fizetős. Ennek ellenére, rengeteg lehetőségünk van, hogy élvezzük a New York-i karácsonyt anélkül, hogy vagyonokat költenénk.

Tekintsük át New York City karácsonyi kalendáriumát. A nyitási és zárási időpontok csak tájékoztató jellegűek, mivel évente pár napot csúsznak. A pontos időpontoknak az interneten járhatunk utána, az események, illetve a helyszínek honlapján. További hasznos oldalak: nycgo, Time Out New York, nyc.com.

2016-os dátumok ITT

Macy’s Thanksgiving Parade

Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja vezeti be New Yorkban a Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot. Ez a több mint 90 éves tradíció a világ egyik legismertebb parádéja. Manhattan utcáin milliók kíváncsiak a felvonuló hatalmas lufi figurákra, hírességekre, táncos és zenés fellépőkre. A Tv közvetítést szintén milliók követik évről évre.

Helyszín: A felvonulás a Central Parkból, a West 77. utcából indul. A Columbus Circle-nél ráfordul az 59 utcára, majd a Hatodik Sugárúton halad a 34. utcáig. A végállomás a Macy’s Harold Square-n található nagyáruháza.

Időpont: november negyedik csütörtökje

Belépőjegy: ingyenes program

Tipp: A jó helyekért meg kell küzdeni. Aki úgy dönt, hogy részt vesz a parádén, érkezzen kora reggel (6-7 óra körül), készüljön elemózsiával, innivalóval és meleg ruhával. Manhattanban csípős, hideg a november. Aki teheti, ülőalkalmatosságot is hozzon magával, különösen, ha gyerekek is vannak a társaságban. A felvonulás 9 órakor indul a Central Park West-ről és általában 3 órás, így az, hogy mennyit kell várakoznunk a léggömbökre, attól függ, hogy hol találunk megfelelő helyet.

Thanksgiving Balloon Inflation

Thanksgiving Balloon Inflation, vagyis a Hálaadás Napi Parádé Lufióriásainak Felfújása az utóbbi években igazi tradícióvá nőtte ki magát. Aki nem ér rá vagy nem szeret korán kelni Hálaadás Napján, de látni szeretné a felvonuláson részt vevő léggömböket, az nézze meg, hogyan kelnek életre a lufióriások.

Helyszín: A parádé lufijait az Upper West Side-on, az American Museum of Natural History épülete körüli utcákban fújják fel.

Időpont: a Hálaadás Napi Parádét megelőző szerda délután 3 órától este 10 óráig

Belépőjegy: ingyenes program

Ice skating in New York

New Yorkban a korcsolyázás reneszánszát éli.

Helyszín: A három legromantikusabb kori pálya a Rockefeller Centerben, a Central Parkban és a Bryant Parkban található. A  Central Parkban, az E76th Street magasságában található Conservatory Water, közimertebb nevén Vitorláshajó Tó, is kedvelt, ingyenes korcsolyapálya, ugyan ez a lehetőség nem minden évben adott. 2016-ban új korcsolyapálya nyílt a South Street Seaport karácsonyfája előtt. Érdemes meglátogatni a Brookfield Place koripályáját is, ahonnan szép kilátás nyílik a Statue of Liberty-re.

Időpont: november elejétől március elejéig

Belépőjegy: Bryant Park és Conservatory Water ingyenes, Rockefeller Center: $25-$32, Central Park: $12-$19

Tipp: a legkeresettebb és legdrágább a Rockefeller Center korcsolyapályája. Ide érdemes időpontot foglalni, illetve a linkelt naptáron kiválasztani az olcsóbb napokat.

Holiday Train Show

A New York Botanikus Kert Karácsonyi Kisvasút Show-jának a Haupt Melegház ad otthont. A kisvasút szerelvények miniatűr New York-i épületek között robognak. A 150 makett között szerepel a Macy’s nagyáruház, a Radio City Music Hall, az Empire State Building, a Grand Central, a Flatiron Building, a volt Penn Station, valamint a hidak közül a Brooklyn híd és a Manhattan híd. A miniatűr épületek természetes anyagból, fából, tobozokból, fakéregből készültek.

Helyszín: New York Botanical Garden

Időpont: november közepétől január közepéig

Belépőjegy: $20-$25

Radio City Music Hall Christmas Spectacular

A New York-i karácsony legnagyszabásúbb és legismertebb produkciója, a Radio City Music Hall Christmas Spectacular a Rockette-k szereplésével. A Christmas Spectacular megtekintése egyedi élmény és az amerikai családok körében már tradíciónak számít.

Helyszín: Radio City Music Hall

Időpont: november közepétől január első hetéig

Belépőjegy: időponttól, ülőhelytől függ, $50-$200

Tipp:  A jegyeket érdemes elővételben, az előadás előtt legalább egy hónappal megvásárolni, mivel a jobb/olcsóbb ülőhelyek nagyon hamar elkelnek.

Christmas trees around the City

A karácsonyfáknak se szeri, se száma City-szerte. A legismertebb és legszebb a Rockefeller Center karácsonyfája, melynek történetéről és titkairól itt olvashattok.

A Washington Square Park karácsonyfája azért is különleges, mivel a Greenwich Village ad otthont a City legrégebbi karácsonyi tradíciójának. A Village karácsonyfáját 1924-ben állították fel először, 7 évvel megelőzve a Rockefeller Center fáját. A gyertyagyújtási ceremóniáról itt olvashattok bővebben.

A Bryant Park gyertyagyújtási ceremóniáját revüműsor kíséri, jégtáncosok és énekesek fellépésével.

Érdemes meglátogatni a Lincoln Center, a Wall Street, a Bloomberg Tower, a Lotte New York Palace Hotel és a Plaza Hotel karácsonyfáját is.

Időpont: Hálaadás Napja után gyúlnak fel a fények. A helyszínek honlapján érdemes utánajárni a pontos időpontoknak.

Belépőjegy: ingyenes program

Tipp: Amennyiben részt szeretnétek venni a Rockefeller Center gyertyagyújtási ceremóniáján, készüljetek hatalmas tömegre, útlezárásokra. Órákkal a kezdés előtt el kell foglalni a helyünket. Sokan már délelőtt érkeznek, székekkel, egész napra való elemózsiával. Minél menőbbek a fellépők, annál kisebb az esélye, hogy a fa körül kapunk helyet, arról nem is beszélve, hogy számos Tv társaság is közvetít, így az amúgy is kis tér még kisebbre szűkül. Személy szerint csak annak javaslom ezt az eseményt, akit nem zavar a hatalmas tömeg, a hideg, továbbá az a tény, hogy esetleg a korai érkezés ellenére sem fogja látni a fellépőket és csupán az emelkedett hangulat jut el hozzá. Csakis erősen elszántaknak.

 

Nosztalgia metrózás

A New York-i Közlekedési Vállalat és a New York-i Közlekedési Múzeum közös szervezésében évente sor kerül a nosztalgia metrózásra. December vasárnapjain, 8 nosztalgia szerelvény szállítja az utasokat Lower Manhattan és Queens között.

A nosztalgia metrózás visszarepít a 30-as évek New Yorkjába. A vintage kedvelőinek kihagyhatatlan.

Helyszín: Indulás a 2nd Avenue megállóból, végállomás a Queens Plaza megálló. A vonatok a gyakorlat szerint az M metró vonalán haladnak.

Időpont: A pontos dátumakat és az indulások pontos idejét november közepétől ellenőrizhetitek az MTA honlapján.

Belépőjegy: ingyenes program

UNICEF Snowflake

Az 57. utca és az Ötödik Sugárút találkozásánál függ az UNICEF hatalmas, 1500 kg-os, 8 ás fél méter magas, 16 ezer kristályból álló hópihéje. A dísz a remény, a béke és az együttérzés szimbóluma.

Időpont: november közepétől január elejéig

Belépőjegy: ingyenes program

Holiday windows

New York City ünnepi kirakatait feltétlen vegyétek fel a megtekintendők listájába.

Helyszín: A legnagyszabásúbbak: Macy’s (2015) (2014), Lord & Taylor (2015) (2014), Saks (2015) (2014), Tiffany&Co., Barneys, Bloomingdale’s, Bergdorf Goodman, Henri Bendel.

Időpont: az áruházak honlapján megtalálható

Belépőjegy: ingyenes program

Sixth Avenue Christmas Decorations

Ha időtök engedi, feltétlen sétáljatok végig a Hatodik Sugárúton, a Rockefeller Center környékén. Hatalmas karácsonyfa égők, játékhuszárok, üveggömbök várják a gyerekeket és a gyermeklelkű felnőtteket.

Időpont: november közepétől január elejéig

Belépőjegy: ingyenes program

Macy’s nagyáruház

A Macy’s nagyáruházat nemcsak a kirakategyüttes miatt, de a híres, egy teljes emeletet elfoglaló karácsonyi dekoráció vásár (Holiday Lane) miatt is érdemes meglátogatni. A 8. emeleten található Mikulásföldön, magával a Mikulással is találkozhatunk. Részletes beszámolót itt olvashattok.

Időpont: Hálaadás után januári leárazásokig

Belépőjegy: ingyenes program, azonban a Mikulással készített képekért fizetni kell

Tipp: Amennyiben a Mikulás látogatást be szeretnétek illeszteni a a programba, tervezzétek hétköznapra, a nyitás utáni, illetve zárás előtti órákra. Hétvégéken és a kora délutáni órákban a leghosszabb a várakozás.

Christmas lights

Feltétlen sétáljatok végig az Ötödik Sugárút és a Park Avenue Midtown szakaszán. A Park Avenue különösen szép ebben az időszakban.

Caroling on the Steps

S ha már a Park Avenue-n jártok, vegyetek részt a filmekből is jól ismert karácsonyi éneklésen a St. Bartholomew’s templom lépcsőin.

Időpont: A pontos időpontot a templom honlapján megtalálhatjátok.

Helyszín: Park Avenue, 50.-51. utca között

Belépőjegy: ingyenes program

Holiday Under the Stars

Sokan nem rajonganak a bevásárlóközpontok iránt, különösen Karácsony táján. Ez alól a szabály alól kivétel a Columbus Circle-on található, Time Warner Center bevásárlóközpont, melynek karácsonyi csillagjátéka nemcsak a helybélieket, de rengeteg turistát is vonz évről évre. A fényjáték este öt órától éjfélig látható, hallható.

Időpont: november közepétől január elejéig

Helyszín: The Shops at Columbus Circle

Belépő: ingyenes program

St. Patrick Cathedral

A karácsonyi rohanásban mindenképp álljunk meg és térjünk be a Szent Patrik Katedrális magasztos falai közé. Tekintsük meg a szépséges Betlehemet és a templom ízléses díszítését. A City Singing at Christmas elnevezésű ingyenes koncert gyönyörű élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Időpont: változó, a honlapon megtekinthető

Helyszín: 5th Avenue, az 50. és 51. utca között

Belépő: ingyenes program

Tipp: a koncert este 7 órakor kezdődik. Nagy a tömeg, 6 óra után lehet helyet foglalni. Érdemes korán érkezni, ha részt akarunk venni ebben a felemelő, közönséget is aktívan bevonó élményben.

Rockefeller Center Plaza

A Rockefeller Center úgynevezett csatornakertje a harsonás angyalokkal szintén állandó szereplője a New York-i karácsonynak. Ne hagyjátok ki!

Időpont: november közepe

Helyszín: Rockefeller Center

Belépő: ingyenes program

Saks Fifth Avenue Holiday Light Show

A csatornakertből tökéletes rálátás nyílik a Saks Fifth Avenue Ötödik sugárúti frontjára, mely november végén Télpalotává alakul a látványtervezők keze által. A nézelődők minden negyedórában zenés fényjátékban gyönyörködhetnek.

Időpont: november közepe

Helyszín: Saks Fifth Avenue

Belépő: ingyenes program

Holiday Markets

Helyszín: A New York-i karácsonyi vásárok közül a legismertebb a Union Square, a Columbus Circle, a Bryant Park és a Grand Central ünnepi vására.

Időpont: november közepe

Belépő: ingyenes program

Grand Central Holiday Train Show

A New York-i Közlekedési Múzeum Grand Central Termináljában található szuvenír boltjának kisvasút kiállítása kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas időtöltés. A kisvasút szerelvények miniatűr New York-i épületek között robognak. A modellek között szerepelnek a Metro-North szerelvényei és vintage New York-i metrószerelvények is.

Időpont: november közepétől február elejéig

Helyszín: Grand Central Terminal New York Transit Museum

Belépő: ingyenes program

New York City Ballet’s The Nutcracker

A New York-i Balett Diótörő előadása minden évben elvarázsolja a helybélieket és a turistákat egyaránt. Csajkovszkij örökzöld muzsikájára több mint 90 balett táncos lejt, a színpadon szerepel egy egytonnás fenyő és az elmaradhatatlan hatalmas hópihék.

Időpont: november végétől január elejéig

Helyszín: Lincoln Center

Belépő: $70-$380

Dyker Lights

Karácsony környékén olyan hely, mint a Brooklynban található Dyker Heights nincs még egy a földön. Extravagáns, karácsonyi díszítésőrület, melyet egyszer feltétlen meg kell nézni. A környék a “Con Ed’s warmest heartthrob”, vagyis a New York-i Elektromos Művek Szíve Csücske becenévre is hallgat, mivel a környék áramszámlája az ünnepek végén az egekbe rúg. A helybéliek ma már feladatuknak tekintik a 80-as években kezdődött tradíció fenntartását, s egymást túlszárnyalva, dollárok ezreit költik a fényparádéra, a látogatók legnagyobb örömére.

Időpont: november végétől január elejéig

Helyszín: Dyker Heights, Brooklyn, 7-8 háztömb a Brooklyn-i 81. és 86. utca között, a 11. és 13. sugárút által határolt területen.

Belépő: ingyenes program

Tipp: Aki nem ismerős, illetve magabiztos a New York-i tömegközlekedésben, illetve a metróállomástól nem akar 20 percet gyalogolni, az 50 dollárért szervezett különjárattal is kimehet Dyker Heights-ba. A busz a Union Square-ről indul, ide is érkezik vissza és a Brooklyn Bus Tours honlapján lehet rá jegyet foglalni.

Santa Con

Az évente megrendezésre kerülő, dilinós Santa Con nem feltétlen tartozik mindenki kedvenc karácsonyi programjai közé. December második hetében kerül megrendezésre az éves Mikulás találkozó, melynek során közel 20 ezer, nemtől, kortól független Mikulás árasztja el New York utcáit és bárjait, nem feltétlen az egyszerű, gyermekien ártatlan örömöket hajszolva. A kissé ittas, gyakran kötekedő Télapók sokakban visszatetsző érzést keltenek, ennek ellenére, a program nagy sikernek örvend évről évre. “It is a nonsensical Santa Claus convention that happens once a year for absolutely no reason.” A Santa Con egy évente megrendezésre kerülő, értelmetlen, abszurd Mikulás gyülekezet.

Időpont: december közepe

Helyszín: a Santa Con honlapján állandóan frissülő információ található a gyülekezési pontokkal kapcsolatban

Belépő: ingyenes program

Puppy Con

2016. december 17-én rendezték meg először, a SantaCon mintájára, az első Puppy Con-t. A rendezvényre a Columbus Circle metróállomás Turnstyle bevásárlóközpontjában került sor. A kutyusokat a Mikulás várta fotózkodásra, a gazdiknak is volt étel-ital bőven, s persze karácsonyi zene, hangulat. A program déltől délután 3 óráig tartott. Minden kutyást és kutyarajongót szeretettel vártak a szervezők. A jövő zenéje, hogy ennek a megmozdulásnak lesz-e folytatása.

-1

Luminaries at the Winter Garden

A Brookfield Place gyorsan feliratkozott New York legkedveltebb szabadidőközpontjai közé. Az intézmény vezetősége egész évben törekszik arra, hogy helyet biztosítson a fiatal művészeknek, újszerű alkotásoknak, közösségi eseményeknek, s ez Karácsony táján sem lesz másképp. Idén is visszatérnek a karácsonyi kívánságlámpások, melyekről itt olvashatsz.

Időpont: december elejétől január végéig

Belépő: ingyenes program

Tree Lighting at Madison Square Park

A Flatiron Building szomszédságában található Madison Square Park is megrendezi a saját gyertyagyújtási ceremóniáját. A barátságos park fája modern, tradícióval szakító díszítéséről híres.

Időpont: december eleje

Belépő: ingyenes program

New Year’s Eve

A Times Square 1905 óta ad otthont a milliók bakancslistáján szereplő, világhíres, szilveszteri megaparty-nak. Az utánozhatatlan hangulat, a fellépő világsztárok, az éjfélkor leereszkedő gömb, az Auld Lang Syne keserédes dallamára táncoló-csókolózó párok képe ugyanúgy New Yorkhoz tartozik, mint az Empire State Building. Egyszer legalább részt kell venni a Times Square szilveszteri buliján.

Belépő: ingyenes program

Tipp: este 6-ra el kell foglalni a helyünket, igyunk kevés folyadékot, mert hosszú az este és pisilni menni nem lehet, öltözzünk nagyon melegen

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve Szent Patrik Katedrális, Grand Central Holiday Train Show, Times Square és Nutcracker

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

Sokan nem rajonganak a bevásárlóközpontok iránt, különösen Karácsony táján. Ez a tendencia a New York-iakra is igaz, s aki csak teheti, elkerüli a plázákat. Ez alól a szabály alól az egyetlen kivétel a Columbus Circle-on található, Time Warner Center bevásárlóközpontja, a The Shops at Columbus Circle, melynek karácsonyi csillagjátéka nemcsak a helybélieket, de rengeteg turistát is vonz évről évre.

A Time Warner Center ikertornyait összekötő hatalmas, kábelhuzalos átrium mennyezetéről 12 fénylő csillagot függesztettek, melyek közül a legnagyobb 4 és fél méter átmérőjű.

A csillagok a nap folyamán a színskála valamennyi színét magukra öltik, ciklikusan váltogatva, narancsból zöldbe, kékbe, majd lilába. Egy ciklus körül-belül egy percig tart.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Naplemente után, este 5 órától kezdetét veszi az igazi show. A csillagok a legkedvesebb karácsonyi dallamokra fényjátékba kezdenek. Ez évben a Lincoln Center Jazz Zenekara előadásban hallhatunk olyan klasszkusokat, mint a Jingle Bells, a Diótörő vagy a Csendes éj.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Holiday Under the Stars november közepétől az újév kezdetéig várja a kicsiket és a nagyokat. A fényjáték este öt órától éjfélig látható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Holiday Under the Stars tökéletes ünnepi hangulatkeltő az egész család számára. A plázában a csillagok mellett letudhatjuk a karácsonyi vásárlást is. A pékségekben, cukrászdákban éhségünket is csillapíthatjuk. A pláza minden egyes szintjén ízléses, nyilvános mosdók is vannak, mely kisgyermekes családok esetében különösen fontos szempont.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Holiday Under the Stars ingyenes kikapcsolódás a város szívében. A Columbus Circle-re az A, B, C valamint a D jelzésű metrójárat visz, az állomás neve pedig 59. utca/Columbus Circle. Miközben a csillagokban gyönyörködünk, a háttérről se feledkezhetünk meg. A Columbus Circle ikónikus szobrai, a sárga taxik tengere, valamint a Central Park déli bejárata teszi az élményt teljessé.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,