Boldog Új Esztendőt

You are currently browsing articles tagged Boldog Új Esztendőt.

Eltelt egy újabb esztendő és ismét eljött az ideje, hogy milliók fagyoskodjanak a Times Square-en, énekkel-tánccal ünnepelve az új esztendő beköszöntét. A “ball drop” New York City egyik legikonikusabb eseménye. A One Times Square tetején található három és fél méter átmérőjű, 5400 kilogrammos kristálygömb az év utolsó percében 43 métert ereszkedik lefelé a rúdon, hogy pontosan éjfélkor megérkezzen és beharangozza az új esztendőt.

Az eseményen átlagosan két millióan vesznek részt és száz millió amerikai nézi az élő közvetítés valamilyen formáját az otthonában, a következő “titkokat” azonban  kevesen tudják a New York-i szilveszterről.

1. 1904-ig New York City lakossága a Lower Manhattanban található Trinity Church (Szentháromság Templom) körül ünnepelte az új esztendőt. A templom magas, keskeny harangtornya messzire vitte az új évet köszöntő harangszót. A templom előtti téren átlagosan 15 ezren gyűltek össze évről évre.

 

2. 1903 végén a New York-i szilveszter a Longacre Square-re (később Times Square) költözött. A New York Times ebben az évben új székházba költözött, a One Times Square épületébe. Az újság tulajdonosa, Adolph Ochs, miután meggyőzte a város vezetőségét, hogy a teret nevezzék át Longacre Square-ről Times Square-re, az újság sikerét szilveszteri tűzijátékkal ünnepelte meg. Az első Times Square-en tartott szilveszteren 200 ezren vettek részt.

3. 1907-ben a város vezetése biztonsági okokból betiltotta a tető tűzijátékot. A tűzijáték pótlására a megoldás ötlete és kivitelezése Walter Painer-től, a New York Times villanyszerelőjétől származott, aki 317 kilós időgömböt tervezett, melyre égőket szerelt. A New York Times szerkesztősége tíz évvel később kivonult a Times Square-ről, azonban a tradíció megmaradt és a New York-i szilveszter végképp Midtown Manhattanba költözött.

4. A Times Square szilveszter jellegzetes eleme az új esztendő számával ellátott cilinder, melyet valamennyi résztvevő megkap a szemüvegekkel és egyéb zajkeltő eszközökkel együtt a szervezőbizottság tagjaitól. Ez a szokás 1908-ból származik, amikor a téren található patinás homár éttermek pincérei villanykörtével kirakott kalapot viseltek, melyen éjfélkor felgyulladt az új esztendő száma.

5. 1907 óta csupán kétszer maradt el a “ball drop”. A II. Világháború idején, 1942-ben és 1943-ban a légoltalmi elsötétítés miatt elmaradt a hivatalos ünneplés. New York City-ben ugyan nem volt állandó elsötétítés, a Times Square hirdetései elővigyázatosságból sötétben maradtak. A New York-iakat azonban nem könnyű meg- és elijeszteni. Szilveszterkor ebben a két esztendőben is hatalmas tömeg gyűlt össze a téren. Az éjfélt egy perces néma csenddel ünnepelték, majd a toronyházak lábánál parkoló autókból harangszó csendült fel.

6. Az időgömb ötlete eredetileg nem Walter Painer-től származott. Painer nevéhez csupán az ünneplésre való felhasználás ötlete fűződik.

Az első időgömb 1833-ban készült Angliában és a Royal Observatory tetején minden nap délután egy órakor eresztették le. A hajósok ehhez igazították a kronométerjeiket. New Yorkban először – jóval a Times Square szilveszteri gömbje előtt -, a Western Union épület tetején volt látható hasonló időgömb. Ezt naponta délben eresztették le. A járókelők és a Manhattan-öbölben tartózkodó hajósok ehhez igazították az óráikat.

7. A Times Square gömbje az évtizedek során rengeteget fejlődött. Az első gömb másfél méter átmérőjű, 317 kilogrammos volt, valamint száz 25 wattos égő díszítette. Az idei gömb 5443 kilós, három és fél méter átmérőjű és 2688 Waterford kristályháromszög borítja.

A gömb 2000-ben ment át az igazi nagy átalakuláson. Ekkor használtak először Waterford kristályokat és Philips égőket. 2008-ban LED égők kerültek a felújított gömbbe. 2009 volt az első év, amikor a gömb egész évben a One Times Square tetején maradt, hogy minden arra járó megcsodálhassa. Ezt a gömböt már időjárásállóra tervezték.

 

8. A Times Square gömbjét a kezdetekben kézzel eresztették le, hat markos férfi segítségével. Napjainkban a gömböt a Colorado állam-béli Boulder-ben található atomóra vezérli.

9. Az éjfékor lezúduló konfettieső sem csupán átlagos papírfecnikből áll. A konfettiken a New York-i lakosok és turisták 2018-as kívánságai, fogadalmai találhatóak. A kívánságokat és újévi fogadalmakat december 1-től, december 29-ig lehet leadni a Times Square-n, a Kívánság Falnál, a Times Square Museum and Visitor Center-ben, valamint online.

10. A One Times Square pincéjében található páncélteremben őrzik a legkülönlegesebb időgömböket, mint például a millenniumi gömböt és egyéb Times Square szilveszterrel kapcsolatos relikviákat. Érdekesség, hogy a One Times Square üresen tátong. Az épületet a hirdetésekből tartják fenn, sem irodák, sem magánlakások nem találhatóak ebben a New York-i ikonikus épületben.

11. A Times Square gömbjének kristályait évente más és más téma köré tervezik. Idén a téma: The Gift of Serenity, a Békesség/Nyugalom Ajándéka. A 2688 kristálylapból 1536-ba pillangóhoz hasonló mintázatot vágtak.

12. A 2017-es New York-i szilveszter az egyik leghidegebbnek ígérkezik. Úgy néz ki, hogy az előkelő harmadik helyet szerzi meg 1917 és 1962 után. Ebben a két esztendőben -15 fokot mértek. Az előrejelzések szerint vasárnap éjfélkor New Yorkban -11 fok lesz. Aki a Times Square-en tervezi tölteni 2017 utolsó óráit, nagyon öltözzön fel!

HAPPY NEW YEAR!

Fotó: Google
Forrás: Wikipédia, Untapped Cities

Tags: , , , , , , , , , ,

Kedves Olvasók!

Véget ért 2016 (végre)!

Szeretném megköszönni Nektek a támogatást, a rengeteg Facebook ajánlást (share) és megosztást (like).

2016-ban rekord mennyiségű, 82, blogbejegyzés született. Facebook tagságunk 10223 taggal bővült és a mai napon 27,897 tagot számol.

2016-ban is megpróbáltam részt venni New York City legfontosabb közéleti eseményein, figyelemmel követni az újdonságokat, fejlesztéseket és ezekről hírt adni Nektek, különös tekintettel a turista célpontokra, változásokra. Remélem, hogy segítségetekre voltam, s ezt a célt a jövőben is szem előtt tartom.

A blog legsikeresebb és legtöbbet olvasott bejegyzései a következők voltak:

Az utolsó | | vonat – 9/11 emlékére

Az Amerikába történő legális, állandó letelepedésről

Brooklyn legdrágább apartmanja

Biztonságos és veszélyes környékek New Yorkban

Mikor utazzunk New York Citybe?

Az első tejesdoboz gyerek – Etan Patz eltűnése

Kitti New York-i utazási naplója

New York City, melyet a gőz formált

A Central Park lámpaoszlopainak titka

New York City karácsonyi kalendáriuma

Uptown, downtown, midtown, crosstown

Az évet ismét nyereményjátékkal zártuk, melynek során arra kértelek Titeket, hogy írjatok egy rövid, New Yorkkal kapcsolatos gondolatot, benyomást, élményt, álmot.

S mit hoz 2017 a blog életében? Továbbra is megpróbálok lépést tartani New York City állandóan változó, pezsgő életével, az újdonságokkal, a friss eseményekkel és természetesen jövőre sem marad el a rengeteg, saját készítésű fotó és videó. Továbbra is politikamentes “helyiérték” blog közösség vagyunk, mely New York City kulturális, turisztikai értékeit, hétköznapjait és ünnepnapjait hivatott bemutatni.

Természetesen a blog fejlődése és a változása is a jövőhöz tartozik, de ez legyen inkább meglepetés.

Kérlek Titeket, hogy 2017-ben is támogassatok “lájkokkal”, megosztásokkal és építő jellegű hozzászólásokkal, ötletekkel.

BÉKESSÉGES, EGÉSZSÉGES, VIDÁMSÁGGAL TELI ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK NEKTEK!

Kép: a blog írójának tulajdona

Tags: , , ,

Kedves Olvasók!

Ismét eltelt egy mozgalmas év. Szeretnénk megköszönni Nektek a támogatást, a rengeteg Facebook ajánlást (share) és megosztást (like).

Ahogy az év utolsó napján illik, íme egy kis blogstatisztika:

Pontosan 50 blogbejegyzés született, Facebook tagságunk 6 és fél ezer taggal bővült és a mai napon 17,647 tagot számol.

Megpróbáltunk részt venni New York City legfontosabb közéleti eseményein, figyelemmel követni az újdonságokat, fejlesztéseket és ezekről hírt adni Nektek, különös tekintettel a turista célpontokra, változásokra. Reméljük, segítségetekre voltunk, s ezt a célt a jövőben is szem előtt tartjuk.

Januárban felkerestük a New York-i Víztározó Projekt legszebb víztárolóit. Februárban, Valentin-napon a Times Square-en dobogott a blog szíve, a hónap végén pedig a Kínai Új Évet ünnepeltük. Március mozgalmas hónap volt a blog életében. A hónap elején megnéztük, hogy áll a Jenga-ház építése, március 15-én részt vettünk a Kossuth-szobornál tartott megemlékezésen, 17-én a Szent Patrick napi parádét tekintettük meg. A hónap végén ellátogattunk a Macy’s Nagyáruház tavaszi virágparádéjára. Áprilisban párnacsatáztunk a Washington Square-en. Júniusban ott voltunk az új Apple Store megnyitóján az Upper West Side-on, és bejutottunk a turisták előtt zárt, csodaszép Woolworth épületbe. Júliusban részt vettünk a New York-i Szent István magyar templomban tartott utolsó magyar nyelvű szentmisén, jelen voltunk, amikor a Hermione behajózott, illetve bemutattuk az új típusú manhattani taxikat. Augusztusban Travellinával a Lincoln Centerben adtunk egymásnak találkát. Szeptemberben részt vettünk a legújabb New York-i metróállomás megnyitóján és San Gennaro ünnepén Little Italy-ban. Októberben tököt szüreteltünk a Times Square-n és körülnéztünk a világ első, földalatti parkjának laboratóriumában. Novemberben és decemberben, az ünnepi időszakban a blog is mozgalmas napokat élt meg. Vörösáfonya-mocsarat fedeztünk fel a Rockefeller Centerben, s ugyanitt részt vettünk a karácsonyfa állításon. Vintage buszfesztiválon jártunk Brooklynban és megnéztük, hogy fújják fel a Hálaadás Napi hatalmas lufikat, majd végigjártunk New York City karácsonyi díszbe öltözött utcáit, fényképeztük a meseszép dekorációkat és kirakatokat.

Az év folyamán két roppant sikeres vendégírónk is volt, Andi és Lilla.

Augusztusban hatalmasat lépett előre a blogunk. Ekkor kezdtük meg élő, Periscope-os közvetítéseinket. Videóinkat itt tekinthetitek meg.

Az évet nyereményjátékkal zártuk, melynek során arra kértünk Titeket, hogy írjatok egy rövid, New Yorkkal kapcsolatos gondolatot, benyomást, élményt, álmot. A résztvevők között öt New York-i fotóalbumot sorsoltunk ki.

Külön köszönet páromnak, akinek támogatása, türelme, segítsége nélkül ez a blog nem lenne sikeres. A “többes szám” őt takarja, aki ugyan nem vesz részt aktívan az írásban, fényképes dokumentációban, de az esetek 90 százalékban jelen van az eseményeken.

S mit hoz 2016 a blog életében? Továbbra is megpróbálunk lépést tartani New York City állandóan változó, pezsgő életével, az újdonságokkal, a friss eseményekkel, különös tekintettel a magyar vonatkozású megmozdulásokra és természetesen jövőre sem marad el a rengeteg, saját készítésű fotó és videó. Továbbra is politikamentes “helyiérték” blog vagyunk, mely Amerika és azon belül New York City kulturális, turisztikai értékeit, hét- és ünnepnapjait hivatott bemutatni.

Kérjük, 2016-ben is támogassatok minket “lájkokkal”, megosztásokkal és építő jellegű hozzászólásokkal, ötletekkel.

BÉKESSÉGES, EGÉSZSÉGES, VIDÁMSÁGGAL TELI ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK NEKTEK!

Kép: a blog írójának tulajdona

Tags: , , ,

Kedves Olvasók!

Az év vége közeledtével szeretnénk megköszönni a támogatást, a rengeteg ajánlást és megosztást. A blog újraindulása óta megnégyszereződött a Facebook tagságunk száma és a bűvös 10 ezret is átléptük. A blog januári újraindulása óta 87 bejegyzés született. Többek között részt vettünk a manhattani Március 15-i megemlékezésen, meglátogattuk a magyar cukrászdát New Yorkban. Ott voltunk a Times Square-n rendezett magyar flashmobon, a New Jersey-i magyar fesztiválon. Láttuk a különleges Manhattanhenge jelenségét, meglátogattuk a New York-i magyar negyedet, a Hudsonon úszó könyvtárat. Volt szerencsénk bebocsájtást nyerni a legújabb Spielberg film forgatására. Ott voltunk, amikor megnyílt a Jóbarátok kávézója, a High Line utolsó szakasza és a Sesame Street kiállítás a Lincoln Centerben. Tudósítottunk az első New York-i Fényfesztiválról, Manhattan legmodernebb metróállomásának megnyitójáról és ott voltunk a Hálaadás napi parádén. Interjút készítettünk a manhattani magyar könyvesbolt, a New York Pince design stúdió tulajdonosaival. Beszélgettünk Bánhalmi Norbert fotóművésszel, A Magyar Nők New Yorkban című kiállítása után, illetve Fülöp Farkassal, a Kiégő Izzók elnevezésű formáció vezetőjével. Az ünnepi időszakban 12 napon át, New York City 12 legszebb, legizgalmasabb karácsonyi eseményéről tudósítottunk.

2014 személyes síkon is sikeres volt. Befejeztük a Sandy hurrikán utáni átépítési munkálatokat, december 15-től pedig teljes munkaidőben cégünk Hatodik sugárúti irodájának alkalmazottja lettem.

Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy jó állásom van egy manhattani irodában, hogy a “Világ Fővárosában” tölthetem a hétköznapjaimat és nem utolsó sorban azért, hogy fantasztikus családom van. A párom támogatása, türelme, segítsége nélkül ez a blog nem lenne sikeres. A “többes szám” őt takarja, aki ugyan nem vesz részt aktívan az írásban, fényképes dokumentációban, de az esetek 90 százalékban jelen van az eseményeken.

S mit hoz 2015 a blog életében? Továbbra is megpróbálunk lépést tartani New York City állandóan változó, pezsgő életével, az újdonságokkal, a friss eseményekkel, különös tekintettel a magyar vonatkozású megmozdulásokra és természetesen jövőre sem marad el a rengeteg, saját készítésű fotó. Továbbra is politikamentes “helyiérték” blog vagyunk, mely Amerika és azon belül New York City kulturális, turisztikai értékeit, hét- és ünnepnapjait hivatott bemutatni.

Kérjük, 2015-ben is támogassatok minket “lájkokkal”, megosztásokkal és építő jellegű hozzászólásokkal, ötletekkel.

Valamennyi olvasónknak vidámsággal, élményekkel teli Új Esztendőt kívánunk!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tags: , , ,