2016

You are currently browsing the yearly archive for 2016.

New York City-ben a rácsszerkezetes építkezésnek (Commissioners’ Plan) köszönhetően nehéz eltévedni, azonban a város specifikus irány és célállomás kifejezései gyakran megzavarják a turistákat.

A következő kérdések gyakran felmerülnek: Mit jelentenek a Downtown, Uptown, Midtown és Crosstown kifejezések? Hol kezdődnek és hol végződnek? Hogyan értelmezzük a metróállomások tájékoztató tábláit?

Manhattan a kezdetekben csupán egy kis település volt, a Wall Street-től délre, keskeny, kacskaringós utcákkal. A Village, mint a név is utal rá, különálló falu volt, a városfalon kívül. A 14. utcától északra gyakorlatilag csak legelők és kukoricaföldek voltak. Az 1800-as évek elején, New York robbanásszerű fejlődése láttán, a várostervezők a görög, rácsszerkezetes utcarendszer adaptációja mellett döntöttek. Kelet-nyugati irányú utcákat és észak-déli irányú sugárutakat építettek. A házszámok észak felé haladva emelkednek, a sugárutak számozása pedig kelet felől kezdődik. Manhattan változó szélessége miatt az sugárutak közül nem mind halad a sziget teljes hosszában.

A Downtown (alsóváros) és Uptown (felsőváros) kifejezéseket városrészként és irányjelölésként is használjuk. A Midtown (belváros) kifejezés városrész, a Crosstown (várost keresztben átszelő) irányjelölésként használatos.

Downtown, Uptown, Midtown, mint városrészek:

Downtown, Uptown, Midtown határai az idők során drasztikusan változtak. Annak idején, amikor Manhattanban még kecskék legelésztek, kukorica termett, a Canal Street-en kanális folyt és a Wall Street-en városfal emelkedett, a Canal Street felett minden Uptown-nak számított. A város terjeszkedésével Uptown egyre északabbra tolódott, egészen addig, míg New York elérte jelenlegi szerkezetét, körül-belül 150 évvel ezelőtt.

Uptown az 59. utcánál kezdődik, ahol a Central Park természetes határt képez. A park két oldalán található városrészek az Upper West Side és az Upper East Side.

Midtown az 59. és a 23. utca között található. Downtown a 23. utcától délre található terület.

Downtown, uptown, crosstown, mint irányjelzők:

A manhattani köznyelvben négy égtáj létezik: kelet, nyugat, uptown és downtown. Nagy valószínűséggel ez az oka a gyakori jelentészavarnak. Amikor valaki útbaigazítást kér, az uptown-t és a downtown-t égtáj funkcióban, irányjelölésre használjuk.

“Take the N train uptown to 42nd street.”- Menj az N jelzésű metróval északnak, a 42. utcáig. “Walk downtown ten blocks to Canal Street.” – Gyalogolj tíz tömbnyit délnek a Canal Streetig. Irányjelöléskor minden viszonyítás kérdése. A Flatiron Building uptown, ha a West Village-ben tartózkodsz, de attól még nem Uptown városrészben van. A Chrysler Building downtown, ha a Metropolitan Museumnál kérsz útbaigazítást, de attól még nem a Downtown városrészben található.

Leegyszerűsítve: az uptown azt jelenti, hogy a szigeten “felfelé” kell gyalogolnunk, a metró a “northbound”, “észak felé” jelzést viseli, az utca számok pedig növekednek. A downtown azt jelenti, hogy a sziget déli csücske felé kell haladnunk, a metrószerelvények a “southbound”, “dél felé” jelzéssel haladnak, az utca számok pedig csökkennek.

A metróállomásokon ilyen és hasonló jelzésekkel találkozunk: “Downtown and Brooklyn via 7th Avenue, Local”. A “local” azt jelenti, hogy a szerelvény a 7. sugárút mentén minden állomáson megáll, déli irányba halad, majd átmegy Brooklynba. “Uptown and The Bronx via 6th Avenue Express” jelentése: az expressz szerelvény bizonyos állomásokat kihagy a 6. sugárúton, északi irányba halad, majd átmegy a Bronxba.

Brooklyn Manhattantől délre található. Az ide tartó szerelvények először áthaladnak a Downtown-on, majd az East River alagutak, illetve hidak egyikén átrobognak Brooklynba, mely ezáltal downtown-nak számít. A Queens-be tartó szerelvények először északnak haladnak, majd jobbra fordulva hagyják el Manhattan szigetét, így Queens uptown-nak számít. A Bronx szintén uptown, míg Staten Island downtown.

A crosstown irányjelző, melyet legtöbbször buszok kijelzőjén láthatunk. A crosstown járatok a főbb, kelet-nyugati irányú utcákon (14, 23, 34, 42, 57, 66, 72, 79 és 86) haladnak, a sziget keleti és nyugati vége között, pótolva a keresztirányú metróvonalak hiányát.

Tájékozódás New York Cityben 2. – A sugárutak

Tájékozódás New York Cityben 3. – Elveszve New Yorkban

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

2021-re teljesen megváltozik a Manhattan Midtown látképe és dinamikája.

Újabb üvegcsoda felhőkarcoló épül Manhattanban, a Grand Central Terminál szomszédságában, a Vanderbilt Avenue-n, a 42. utcával szemben, 1 Vanderbilt néven.

A 63 emeletes irodaház tervei másfél évvel ezelőtt kerültek napvilágra, s ahogy az lenni szokott, a tulajdonos építtető (SL Green Realty) azonnal pereskedésbe került a Grand Central alatti, illetve feletti légtér tulajdonosával, az Argent Ventures-szel, akik azt állították, hogy az épület jogtalanul hatol be a Grand Central légterébe.

Azt, hogy valóban jogtalan-e az építkezés, sosem tudjuk meg, mivel a felek peren kívül megegyeztek, egy “de minimis” (triviális) összegben. Hétköznapi nyelve fordítva, az egyik milliárdos egy zacskó pénzzel távozott és innentől kezdve nincs akadálya az építkezésnek.

A 427 méter magas felhőkarcoló irodaház főbérlője a TD Bank lesz. S mit fog élvezni ebből a beruházásból New York lakossága – az építkezéssel járó kellemetlenségek mellett -, s azon kívül, hogy drasztikusan megváltozik a város látképe?

A 1 Vanderbilt építtetője 220 millió dollárral járul hozzá a Vanderbilt Corridor (Vanderbilt Folyosó) létrehozásához. A Vanderbilt Corridor, a 42. és 47. utca, a Madison és Vanderbilt sugárutak által határolt területen, különösen csúcsforgalom idején kialakuló közlekedési poklot hivatott megszüntetni.

Új metróbejáratok épülnek, melyek remélhetőleg enyhítik a Grand Central 4/5/6/Times Square Shuttle metró lejáratainak hihetetlen zsúfoltságát. Az új épületből nemcsak a metróhoz, de a Metro-North vasút vágányaihoz is könnyebb lesz lejutni.

A 1 Vanderbilt-ben egy három emeletnyi tranzit csarnok is épül, mely enyhíteni fogja a Grand Central megnövekedett forgalmát, miután 2023-ra a Long Island vasútvonal szerelvényei is ide futnak be.

 

Forrás és képek: New York Times

Tags: , , , , , , , , , , , ,

A Brooklyn Bridge New York egyik legismertebb, legtöbbet fotózott látványossága, melyet egyetlen turista sem hagyhat ki. A híd azonban a város egyik legforgalmasabb, leghasználhatatlanabb forgalmi csomópontja, különös tekintettel a gyalogos forgalomra.

A gyalogos sáv a híd felső szintjén osztozik a kerékpár sávval, mely valljuk be, egy rémálom. A hat sávos autópálya felett haladó, amúgy is keskeny, fapallós gyalogos-biciklis szinten szinte állandó az építkezés, tovább súlyosbítva a közlekedési lidércnyomást.

A forgalom az utóbbi évtizedben drasztikusan megnövekedett. Csúcsidőben, óránként 2000 gyalogos halad át a hídon, háromszor annyi, mint 2008-ban.

A New York-i Közlekedési Vállalat már évek óta próbál javítani a helyzeten, többé-kevésbé sikertelenül, de most talán jó helyen próbálkozik. Az MTA szerződést kötött az AECOM nemzetközi innovációs céggel. A vállalat építészmérnökei 7 hónapos felmérés keretén belül megállapítják, hogy van-e lehetőség a híd szélesítésére. A szakembereknek el kell döntenie, hogy ez a 133 éves hídcsoda elbírja-e a bővítéssel járó terhelést.

A terv a gyalogos promenád kétoldali kiszélesítése lenne, az autóssávok fölött található kereszttartókra.

A 7 hónapos tanulmány csupán az első lépés. Rengeteg munkára és még annál is több pénzre lesz szüksége a városnak, amennyiben a terv megvalósulásra kerül.

Kép: Pichi, 212sid, beholdingeye
Forrás: New York Times

 

Tags: , , , , , , , , ,

A New Yorkról és rólam szóló történet, kb. 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor megmagyarázhatatlan vonzalmat kezdtem érezni a város iránt. Gyerekkorom óta imádok utazni, de Amerika túl távoli célnak tűnt. Egy álomnak csupán. Tavaly augusztusban azonban, egy borozgatós nyári estén, két barátnő kezet rázott: 2016-ban eljutunk New Yorkba!

Tervezés, utazás:
Eltelt fél év, amíg csak félve tervezgettük, hogy majd év elején lefoglaljuk a repjegyet. Január első hetében pedig meg is tettük. Nem volt már az sem zökkenőmentes, mert az Air France rendszerében valaki idegen mellém foglalt széket, így a barátnőm kiszorult onnan, ezért inkább töröltettük a foglalásunkat. Biztosra akartunk menni, így végül a Pelikánon foglaltunk. Odafelé a Brussels Airlines-szal, Brüsszeli átszállással, visszafelé a Lufthansával, Frankfurti átszállással repültünk. Az átszállási idő mindkét alkalommal 1-2 óra volt csak. Fél év spórolás kezdődött, mert önerőből oldottam meg az utazást. Nem vettem szép ruhákat vagy cipőket fél évig, mert az álmom lebegett a szemem előtt.

A szállásfoglalás sem volt zökkenőmentes. Amit először lefoglaltunk a booking.com oldalon, irreálisan drágának találtuk, így átfoglaltunk egy olcsóbb hostelre (West Side YMCA), ahol viszont a vizes blokkok a folyosón voltak. Cserébe, a Central Park szomszédságában ébredtünk, a Colombus Circle mellett. Mindenképpen Manhattant ajánlom szállásra. A többi városrész sem sokkal olcsóbb, de hatalmasak a távolságok, nem túl jó minden napot 1-2 óra metrózással kezdeni.

2016. május 17-én eljött a nap. Ferihegyen megkezdődött a beszállás. Akadt egy kis probléma. Sajnos nem látták a foglalásunkat, mivel mindketten doktorok vagyunk a barátnőmmel, ez a név mezőben bekevert és elvesztünk a rendszerben. Javaslom, hogy ne használjátok a Dr. előtagot. Ez magával vonzotta, hogy átszállós beszálló kártyát sem tudtak adni nekünk, így biztosra vettük, hogy ebből Brüsszelben is gond lesz. Volt is sajnos. Ott sem láttak minket, de végül kb. 1 óra várakozás után felengedtek a gépre. Onnan 8,5 óra repülés következett, s végül leszálltunk a JFK-n. A reptéri vasúttal jutottunk be a belvárosba, majd átszálltunk egy metróra, amihez fel kellett menni a felszínre. Abban a pillanatban, amikor felnéztem az égig érő felhőkarcolókra, megláttam a sárga taxikat, a hatalmas nyüzsgést, akkor fogtam fel, hogy hol vagyok. Sírni tudtam volna. Sikerült! Eljutottam végre NYC-be… Első nap az időeltolódás miatt azonnal lefeküdtünk aludni, hogy másnap teljes erőbedobással tudjunk ismerkedni a várossal.

2.nap: Hudson River és a Financial District
A hostelünkben volt egy kis bolt, ott reggeliztünk minden nap: cukorszirupos kakaós csiga, bagel, szendvics vagy müzli, az elengedhetetlen Starbucks kávéval (6-10$). Vettünk 7 napos tömegközlekedési kártyát, a legtöbb helyre metróval mentünk. Énekelnek, zenélnek, táncolnak a megállókban vagy magán a metrón. Összekalapozzák a kis aprót és már el is tűnnek a művészek, de ezzel is mosolyt csalnak az emberek arcára. Itt mindenki kedves, mosolyog. Legyen bármilyen nemzetiségű, bőrszínű vagy anyanyelvű. Megállnak, hogy köszönjenek, megkérdezzék, mit keresünk, segítsenek-e? Ennyi ember sehol nem dicsérte még meg a ruhámat vagy a frizurámat, mint itt. Volt aki megkért, mutassam meg, hogy készült a hajfonatom. Ezek apróságok, de itthon sajnos elképzelhetetlenek.

A Lincoln Centernél kezdtük a napot, ami egy előadó, művészeti központ. Épp balett fesztivál zajlott a New York City Balett rendezésében. Ezután elmetróztunk Greenwich Village-be, sétáltunk a Hudson folyó partján, és gyakorlatilag az első utunk a Perry Streetre vezetett, Carrie Bradshaw házához, a Szex és New Yorkból. Ezen a sorozaton nőttem fel, így ezt a helyszínt nem lehetett kihagyni. Imádtam azt a környéket, a város legélhetőbb, legszerethetőbb része, egy kis ékszerdoboz.

 

Ezután a pénzügyi negyed következett, a Charging Bull, a Tőzsde, a Wall Street amit alig találtunk meg, és a Federal Hall. Ekkor pillantottuk meg a Federal Hall melletti T.J. Maxx boltot, aminek nagy rajongói lettünk egy pillanat alatt. Fillérekért lehetett márkás ruhákat, cipőket, táskákat venni. A Michael Kors táskák (100$) kupacokban álltak egymásra dobálva. Egy itthon 28 000 Ft-os 100 ml-s Calvin Klein parfüm kint 20$ volt, pont az az illat, amit évek óta használok. Barátnőm egy Guess táskával gazdagodott (30$). Van több bolt is, ami hasonló elven működik (Century 21, Marshalls, Macy’s), itt azonban az akció nem 10-20%, hanem 70-80%. Az árakra az adó sajnos nincs rászámolva, azt a pénztárnál kell külön kifizetni, erre számítani kell.

 

De térjünk vissza a pénzügyi negyedbe. A sok modern épület között egyszer csak előbukkan a Trinity Church, ahol épp egy klasszikus koncertre próbáltak a zenészek. Mesebeli volt elvonulni egy-két percre a nyüzsgésből a csodaszép rózsaablakok közé, igazi, régi klasszikusokat hallgatva. Délutánra végre kisütött a nap, így felpattantunk a Staten Island-re tartó ingyenes hajójáratra. A legszebb képeket a hajóról készítettem. A skyline gyönyörű innen, és a Szabadság-szoborhoz is ez volt a legközelebbi élményünk. Azóta mindkét kép poszterként az irodámat díszíti. A nap zárásaként a Wall Street melletti kis utcában találtunk egy ír kocsmát, ahová a 10 nap alatt többször visszatértünk. Tényleg olyan, mint a filmekben. Este 6 után után ellepik a környéket az öltönyös férfiak és az elegáns hölgyek, 1-2 órát iszogatnak a kollégákkal, majd hazamennek pihenni. Mi is így tettünk.

3.nap: 5th Ave és környéke
Világosban is meg akartuk nézni a kötelező esti programot, így a Times Square-en kezdtünk. Hatalmas forgatag, bár ez egy kicsit más volt, mint képzeltem. Nincs nagy tér, csak utcák találkozása. Hard Rock Cafe, tv stúdió, Walt Disney bolt, millió jegyárus, és a beöltözött mesehősök, akik a közös fotó után üldözni kezdenek, hogy fizess érte.

Ezután a Flatiron Building következett, mellette a Madison Square Park: csodaszépek. Az Ötödik Sugárúton sétáltunk végig, érintve és megcsodálva az Empire State Building-et, a Public Library épületét, ahová ingyen be lehet menni. Megannyi film helyszíne. A Holnaputánban című filmben itt égették el a könyveket, hogy ne fagyjanak meg, és Mr. Big itt nem vette feleségül Carrie-t.

Kicsit elhagyva a 5th Avenue-t, megnéztük a Grand Central Terminalt a híres órával.

Itt belefutottunk MC Hammer-be, aki épp a hatalmas slágerét, a Can’t Touch This-t énekelte el bárkivel, akinek kedve támadt beszállni. Megcsodáltuk a meseszép Chrysler Building-et is. Folytatva utunkat a sugárúton, betértünk a Saks áruházba, a 3000$-os bundák, Chanel kosztümök, és Gucci táskák közé. Csipetnyi luxus, végül is nézelődni szabad. ;) Tőszomszédságában található New York talán legszebb temploma, a Szent Patrik Katedrális. Monumentális, világos, karcsú oszlopai, gyönyörű ablakai csodálatra méltóak. Ezzel szemben található a Rockefeller Center épülete, ahová szintén be lehet sétálni. Mögötte a kis teret, – ami karácsonykor korcsolya pályává változik – most napernyők lepték el.

Nem mehettünk el fotó nélkül a Tiffany & Co. bolt mellett, ahol még Audrey Hepburn is a gyémántok után vágyakozott.

Mielőtt a Central Parkot elértük volna, bal oldalon ott magasodik a híres Plaza Hotel, megannyi bál, rendezvény, és esküvő színhelye, előtte a Pulitzer szökőkúttal.

Vacsorázni a Whole Foods élelmiszer boltban szoktunk, ahol kis dobozokat lehet megtölteni mindenféle finomsággal, a végén pedig súly alapján kell fizetni. Változatos, egészséges és megfizethető. (kb. 10$ egy bőséges adag)

4.nap: A 102.emelet
Kíváncsiak voltunk milyen a város egészen magasból, mondjuk úgy a 100. emeletről kinézve. Sokat agyaltunk, hogy a 3 kilátó közül melyikre menjünk fel, de a Top of The Rock-ot alacsonynak találtuk, az Empire State Building-et pedig a rácsok miatt szavaztuk le. Árban mindegyik ugyanannyiba kerül (kb. 30$), így végül a One World Trade Center-t választottuk. Kb. 3 perc alatt bejutottunk, nem kellett sorba állni. Megvettük a jegyet, s a lift 60 másodperc alatt repített fel minket a kilátóhoz, közben látványvetítést tartottak arról, hogyan is épül fel egy felhőkarcoló. Bevallom féltem, mert nagyon tériszonyom van. Nem is tudtam elképzelni, hogy fogom pánik nélkül kibírni. A liftben volt is pár bizonytalan pillanat, de az élmény, és a látvány mindenért kárpótolt. Sütött a nap, így a fotózás nem volt könnyű, mert minden visszacsillant az üvegen és a csíkos ruha sem volt emiatt jó választás aznapra. Több órát töltöttünk el ott, nem zavartak le minket, alaposan megfigyelhettünk mindent.

Visszatérve a valóságba, egy pillanatra megállva, elgondolkodtunk a világról a World Trade Center egykori helyén álló két medencét bámulva. Az áldozatok nevei a medence falába vannak beleírva. Egy-egy kitűzött rózsaszál, a sötétség és a víz zubogó hangja mind nyomasztóvá teszik a helyet. Az egyik legjobban sikerült fotómon pont a One World Trade Center épülete látszik egy mellette elrepülő utasszállítóval, ami pont olyan szögben közelít, mint ami nem fogja kikerülni. Akárki ránéz, a kép megteszi a hatását…

Aznap délután a MOMA múzeum ingyenesen volt látogatható. Elég hosszú sor fogadott minket, de gyorsan lement. 20-30 perc alatt be lehetett jutni. Andy Warhol, Paul Cézanne, Vincent van Gogh, Pablo Picasso, Gustav Klimt, Marc Chagall, mind ott voltak. Modern terem, festészet, építészet, csodás belső udvar, mindenki talált érdekes látnivalót magának. Az estét a kivilágított, fényárban úszó Times Square-en zártuk, ahol találkoztunk tengerészgyalogos katonákkal is, akik nagyon kedvesek voltak és több közös fénykép is készült velük.

5. nap: Welcome to Brooklyn, a hidas nap
Kolléganőimtől kaptam ajándékba egy pólót, ami a Manhattan Bridge-et ábrázolja, és azt a feladatot kaptam, hogy abban a pólóban pózolva a híd előtt kell fotót készítenem. Jelentem, a feladat teljesítve lett. ;) A Brooklyn Bridge Parkot választottunk a fotózáshoz, ami nem csak a turisták, de a helyiek kedvence is. Nem is csodálkozom ezen, a két híd, a háttérben Manhattan látképével. Minden utazásom alatt van egy hely, egy épület, ami különösen megfog. Nem tudom miért, de itt a Brooklyn híd volt az, ami mindent vitt. Leesett állal bámultam, fotóztam, fogdostam, és nem bírtam betelni vele. Ezt látni kell. És egy jó tanács: ne Manhattan felől fotózzuk, hanem Brooklyn felől, a háttér egészen más lesz.

Este egy kalandtúrának beillő programot választottunk. 9-kor elindultunk Bronxba, hogy megnézzük a Yankee Stadiont. Már az odafelé vezető metrózás is kalandos volt, amikor megpillantottunk egy elhagyott fekete sporttáskát a székek alatt, amihez akkor már fél órája nem tartozott senki sem. Inkább leszálltunk és megvártuk a következő járatot. Hatalmas távolságok vannak, így mire elértük a stadiont már este 10 is elmúlt. Azon a környéken sokkal erőteljesebb a rendőri jelenlét is és az emberek is hangosabbak a megszokottnál. Megy a balhé az aluljárókban, kiabálnak, kötekednek, úgyhogy ezt a városrészt nem ajánlom nőknek este 10-kor. Mi is elég gyorsan távoztunk a környékről.

6.nap: Soho, Chinatown, és Little Italy
A Chelsea piacon indítottuk napunkat, amit talán vásárcsarnoknak kellene inkább nevezni. Borok, fűszerek, friss zöldésgek, gyümölcsök, pop-up store butikok, mindent meg lehet találni. Azon a környéken van a Jóbarátok című sorozatból jól ismert ház. Azt is megnéztük. És ha arra jártunk, nem tudtuk kihagyni az eredeti Magnolia Bakery-t sem a Bleecker Street-en. Ma már több boltjuk is van a városban, azonban ez volt az első. A cupcake-ek szentélye (kb. 3-4 $/db) az igazi kevert krémek, házias ízek és formák cukrászdája. Kapható itt kötény, szakácskönyv, sütő kesztyű is és persze találunk utalást a Szex és New Yorkra, mert Miranda és Carrie a 3. évadban itt tárgyalta ki a pasikat.

Napunkat a Soho-ban, Chinatown-ban, és Little Italy-ban folytattuk. Chinatown-ban ebédeltünk, mert minden útikönyv a legolcsóbb környéknek írta. Hát nem olcsóbb sajnos, csak nagyobb adagokat adnak, úgyhogy inkább én gazdaságosabbnak nevezném, viszont szinte csak kínai ételeket kapni mindenhol.

Little Italy tényleg olyan, mintha hirtelen Olaszországban lennénk. Az illatok, a zajok, az éttermekből kiszűrődő „O sole mio”, a kicsoszogó öregúr, akinek a pecsétgyűrűjét megcsókolják a fiatalok, mind az igazi Anyaországot idézik.

7.nap: Shopping
Aki annyira szeret sütni mint én, biztosan ismeri Buddy-t, a Tortakirályt. Így nem maradhatott ki Carlo’s Bake Shop meglátogatása sem. Gyönyörű minden, viszont kevésbé házias az ízvilág, mint a Magnoliában volt. Pólók, kötények szintén kaphatóak. Cupcake: 3,5$, desszert torták 30-40$. Sajnos Buddy ezidőben Nápolyban tartózkodott, így vele nem sikerült találkozni.

Ezt a napot a vásárlásra szántuk. A fentebb említett boltokat mind újra végig jártuk, akkor már tudtuk, hogy hol, mit érdemes megvenni. Már itthon készültünk, utána olvasgattunk, hogy milyen árucikkek olcsóbbak az USA-ban. Nagy kedvenc lett a Marshalls, a T.J. Maxx és a Century 21 (www.c21stores.com). Sajnos a nagy nyári akciózás még nem kezdődött el akkor. Próbálgattunk Manolo Blahnikokat (300-700$) Valentinot (170$) Jimmy Choo-kat (350-800$). Vásároltunk Nike Air Max cipőt (50$), Skechers futó cipőt (40$), Guess táskákat (30-50$) Calvin Klein melltartót (12$), Under Armour futónadrágot (20$), Calvin Klein farmert (20$), Calvin Klein bőr férfi pénztárcát (8$), Victoria Secret testpermetet (8$). Ralph Lauren pólót (15$), Guess napszemüveget (15$), Sarah Jessica Parker parfümöt, 50 ml (15$), Kenneth Cole pénztárcát (10$). A Sephora parfümériában vásároltunk rúzst (15$), Urban Decay szempillaspirált (20$) és a reptéren, a Duty Freeben, Chanel alapozót, mert az is majdnem fele volt az itthoni árnak (kb.35 $).

8. nap: Central Park, Broadway
Mivel a bérletünket leszálláskor vettük meg, erre a napra már nem volt érvényes. Éppen ezért hagytuk erre a napra a Central Parkot, ami mellett a szállásunk volt. Nem akartunk csinosan felöltözni, mert tudtuk, hogy este színházba megyünk.

Futócipő, sportos ruházat és irány a park. Négy órát sétáltunk, de nem értünk körbe. Többször azt sem tudtuk, hol vagyunk a térképen, de ez senkit sem zavart. Csak élveztük a sok zöldet, a jó levegőt, a csöpögő esőt, utána a szivárványt. A csónakázó tó, a kis hidak, amik a Reszkessetek betörőket idézik, a lovas kocsik, egészen mesebelivé varázsolják a helyet.

 

A park keleti oldalán található a Metropolitan és a Guggenheim Múzeum. Ezeket sajnos csak kívülről volt időnk megnézni. Sietni kellett a Times Square-re, mert 14 órától lehetett jegyet venni az aznap esti musicalekre, a TKTS jegyirodában. (190$ helyett 70 $/db) Hatalmas élmény volt, a színészek, az előadás, a zene, a díszlet, mind fergeteges volt az Ambassador Színházban. Aki egyszer eljut ide, nézzen meg egy darabot, kihagyhatatlan!

9.nap: Coney Island
1,5 órás metrózás után elénk tárult a Coney Island-i vidámpark, a csodaszép óceán, és a sárga homokos part. Még a helyiek is azt mondták, hogy ez az első nap, hogy igazán strandidő lett.

Alkoholt a strandokon sem szabad inni, erre itt is figyelni kell. Persze kicsi a világ, a szomszéd törölközőkön magyarok pihentek. Nagyon furcsa érzés volt kint élőkkel beszélgetni. Sokat érdeklődtek itthonról, nagyon kedvesek voltak. Az óceán csak 15 fokosra melegedett, így a fürdés elmaradt. Viszont hatalmas, tenyérnyi kagylókat lehetett találni, a Nap pedig úgy tűzött, hogy nekem égési sérüléseim lettek, pedig be voltam kenve naptejjel.

Este még egyszer ki kellett mennünk a Times Square-re, hiszen tudtuk, hogy az az utolsó esténk. Megpróbáltunk magunka szívni minél többet az ottani jókedvből, lazaságból és kedvességből.

10.nap: Hazautazás: A teljes káosz napja
Pakolás, rohanás. Attól még, hogy a térképen úgy tűnik, hogy egy csomóponton át lehet szállni egy metró vonalra anélkül, hogy fel kellene jönni a felszínre még nem biztos, hogy úgy is van. Mi is megjártuk ezzel. Ráadásul az utolsó feltöltött metró egységet is elhasználtuk. Újra kellett tölteni. De az sehol nem volt kiírva, hogy 2,5 vagy 2,75 $-ba kerül-e egy jegy. Persze keveset tettünk rá. Akkor megint rohanás vissza az automatához. Mindenhol lépcsőzni kellett, mi pedig fejenként kb. 35 kg-os poggyászt húzogattunk magunkkal. Utána áramszünet volt a metrón, 40 percet vártunk. Aztán leszálláskor egy utas nem tudta magában tartani a gyomortartalmát és a barátnőm pont ez előtt az ember előtt állt. Nem részletezném, újabb fél óra kényszerszünet, mosdókeresés, átöltözést. A GPS szerint 1 órára laktunk a reptértől, mi 4 órával előbb elindultunk és majdnem lekéstük a gépet. Javaslom a taxik használatát, sok kellemetlenségtől meg tud óvni. A repülés sima út volt, a hajnalt már Frankfurtban éltük meg. 1 óránk volt átszállni, ami azon a reptéren elég kevés, ott is futnunk kellett, de legalább itt már azonnal megtaláltak minket a rendszerben.

Mióta hazajöttem vannak napok, hogy felteszem magamnak a kérdést: „Mi tényleg ott voltunk? Vagy csak álmodtam?” Ekkor előveszek párat az 1200 fotóból és meggyőzöm magamat, hogy tényleg ott voltam!

Úgy érzem, hogy nem utoljára jártam az USA-ban. Ha felnézek az égre és látok egy repülőt, önkéntelenül elmosolyodok. És ekkor tudom, hogy megérte fél évet spórolni, majdnem 20 órát repülni, mert ezek az utazások azok, amik még hónapokkal később is erőt adnak a mindennapokhoz.

 Történet és képek: Pernyész Kitti

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Elfáradtál a zajos New York City forgatagában? Friss levegőre vágysz? Szállj fel az A jelzésű metróra és látogasd meg a Metropolitan Museum of Art kihelyezett részlegét, a The Cloisters-t (Kerengők), a buja Fort Tryon Park szívében, ahol varázslatos, középkori időutazás vár.

Európai ereklyék, faliszőnyegek, elefántcsont és kő faragványok, kéziratok, festett mozaik üvegek – minden egy helyen, amit egy történelem-rajongó kívánhat.

Ez a múzeum jóval többet kínál, mint amit a tárolókban, illetve a falakon láthatunk. Itt maguk a falak, a kerengők és a köztük megbúvó kertek képviselik az igazi értéket.

A jelenlegi The Cloisters – a közhittel ellentétben – se nem tökéletes másolat, se nem új dizájn. A látogatók nagy része feltételezi, hogy az épületegyüttes egy bizonyos európai kolostor tökéletes másolata, míg mások úgy vélik, hogy csupán ügyes utánzat. A valóságban a The Cloisters egy régészeti-építészeti “foltvarrás”.

20160514_150211

A The Cloisters négy középkori kolostor kerengő (Saint-Michel-de-Cuxa, Saint-Guilhem-le-Désert, Trie-sur-Baïse, Bonnefont-en-Comminges) és három kápolna összeépítéséből született. A munkálatok 1935-ben kezdődtek, a hivatalos átadásra pedig 1938-ban került sor.

A The Cloisters-nek otthont adó Fort Tyron Parkot a filantróp John D. Rockefeller, Jr. építtette 1935-ben és a tervezésre a Central Park megálmodójának fiát, Frederick Law Olmsted, Jr. szerződtette. Párhuzamosan felvásárolta a George Grey Barnard középkori kollekciót. A parkot New York városának ajándékozta, míg a középkori kollekciót a Metropolitan Múzemnak, a későbbiekben említésre kerülő, saját tulajdonú unikornis faliszőnyegekkel együtt.

 

1934 és 1938 között a The Cloisters-t alkotó négy európai apátságot és három kápolnát kövekre bontva szállították New Yorkba, ahol rekonstruálták és egységes egésszé alakították. A kerengők által közrefogott kertekbe ritka középkori virágokat, bokrokat és fűszernövényeket telepítettek kertész specialisták segítségével.

A rózsaszín márványból készült Cuxa a The Cloisters legnagyobb kerengője, az épületegyüttes tematikus és strukturális központja.

 

Bonnefont kerengő ad otthont a középkori fűszernövény kertnek. A kerengő nyugati végéből  csodálatos kilátás nyílik a Hudson folyóra, a George Washington-hídra és a folyó túlpartján a New Jersey-i Palisades szikláira.

 

A Trie kerengő eredetileg egy francia karmelita kolostorhoz tartozott. Középpontjában karcsú szökőkút áll, a kertbe pedig 80, a középkorban is ismert és termesztett növényfajt ültettek.

A Saint-Guilhem kerengő eredetileg egy francia Benedek rendi kolostorhoz tartozott. Ez a The Cloisters legkisebb alapterületű kerengője.

A The Cloisters gyűjteményei közül a legismertebb az Unikornis Faliszőnyeg sorozat, mely a The Hunt of the Unicorn (Unikornis Vadászat) nevet viseli. Rejtélye több mint 500 éve foglalkoztatja a tudósokat történészeket és a The Cloisters látogatóit.

A világhíres faliszőnyegeket a 17-es galériában láthatjuk. A hét, 4×3,5 méteres szőnyeget John Rockefeller, Jr. ajándékozta a múzeumnak. A szőnyegek titokzatos eredete, az ábrázolt történet különlegessége teszi a műalkotás sorozatot egyedülállóvá.

Miért vadásznak unikornisra a nemes urak? Vajon az egyszarvú feltámad a halálból? Mit jelent a szőnyegeken többször is megjelenő “A” és “E” betűjelzés? Az ismeretlen alkotó nevének kezdőbetűit vagy valami egészen mást?

Az unikornis faliszőnyegek több filmben is szerepetek, legutoljára a Harry Potter sorozat, Harry Potter és a félvér herceg filmadaptációjában.

A Gótikus Kápolna a komplexum legnagyobb alapterületű kápolnája, melynek legimpozánsabb elemei a festett üvegablakok.

 

A kápolnában négy síremléket is találunk, melyek a katalóniai Uregel család tagjaié. A festett üvegablakokon beáramló és megtörő fény valamennyi napszakban új megvilágításba helyezi a kápolna magasztos falait.

 

A Fuentidueña Kápolna középpontjában egy román stílusú szentély található, melynek központi eleme a függő kereszt, illetve mögötte  a Szűzanya freskó. A kápolna mérete és jó akusztikája miatt gyakran ad otthont kamarazenekari koncerteknek.

 

Az egyhajós Langon Kápolna a The Cloisters legkisebb kápolnája, Franciaországból származik.

 

Jegyvásárlás, útbaigazítás: FIGYELEM – BELÉPŐJEGY VÁLTOZÁS!
A Metropolitan Museum of Art-ban (MET) és testvér múzeumaiban, a Met Breuer-ben és a Cloisters-ben 2018. március 1-től megszűnt a “suggested admission fee”, a javasolt belépődíjas rendszer a nem New York állambeli lakosok számára. A belépő ára: 25 dollár A The Cloisters a Metropolitan Múzeum kihelyezett középkori osztálya, így a Metben vásárolt jegy egy napig érvényes a The Cloisters-be (és fordítva is). Érdemes így terveznünk a programot.

A múzeum megközelíthető metróval és busszal (és természetesen autóval). Az A jelű metróval a 190. utcánál, az 1-es metróval a 191. utcánál szálljunk ki. A Margaret Corbin Drive-on sétálva 10 perc alatt a múzeumhoz érünk. Ha nem szeretnénk gyalogolni, várjuk meg az M4-es buszt. Ugyanezzel a járattal közvetlen a Metből is jöhetünk, a Madison Avenue/83. utca megállóból, igaz ez jóval hosszabb ideig tart.

Képek: a blog írójának tulajdona
Forrás: The Met

Tags: , , , , , , , , , ,

A Brooklyn Bridge Park egy 2 km hosszú park- és szabadidőkomplexum, mely az East River mentén – DUMBO és Brooklyn Heights között -, hat, különböző funkciót betöltő kikötőt foglal magában.

A kikötők mentén, a promenádról csodálatos látvány nyílik Alsó-Manhattan sziluettjére és a New York Kikötőre. Jó idő esetén a Szabadság-szobor is jól látható a park nyugati csücskéből.

A parkot nem csupán a kivételes látvány és a történelmi értékek miatt érdemes meglátogatni, de a sportolási, szórakozási és kulináris lehetőségek és programok színes palettája miatt is.

Az elmúlt hónapokban a park kikötői számos új funkcióval gazdagodtak, több tereprendezési változáson is átestek, így érdemes újra áttekinteni a szabadidő komplexum által nyújtott lehetőségeket, kikötők szerint.

Pier 1 (1-es kikötő): A komplexum legnagyobb dokkja, nagyméretű pázsittal, játszótérrel. A Pier 1 területén, a Manhattan-híd alatt, 2016 áprilisában átadták a Dumbo Boulders névre hallgató mászófalat.

A fasorral beültetett magaslati ösvény új elem. A legmagasabb pontról nagyon szép kilátás nyílik Manhattanra és az ellentétes irányban a Brooklyn-hídra.

A Grantite Prospekt (Gránit Kilátó) máris ikonikusnak számító lépcsői az újrafelhasználás jegyében, a Roosevelt Island híd átépítése során kiselejtezett gránittömbökből készültek. Ide este is érdemes visszatérni a fergeteges látvány miatt.

Az 1-es kikötő déli sarkában található sómocsár nemcsak vizuálisan ad a park értékéhez, de látható bizonyítéka annak a természetvédelmi erőfeszítésnek is, mely a Brooklyn Bridge Park teljes egészére jellemző.

A Pier 2 (2-es kikötő) húszezer m2 a mozgás szerelmeseinek dedikálva, kosár és kézilabda pályákkal, bocsa és shuffleboard lehetőséggel a felnőtteknek, a gyerekeknek pedig játszóudvarral.

A 2-es kikötő fölé húzott pavilon megvédi a játékosokat a leégéstől, a hűsben pedig piknikezni is lehet az erre külön kijelölt padokon.

A görkorcsolya pálya új sportlétesítmény a 2-es kikötőben.

A Pier 2-hoz tartozó öbölben – 2015 nyara óta – ingyenes kajakozásra is van lehetőség.

Pier 3 (3-as kikötő) környéke, más néven a Greenway Terrace, a Brooklyn Bridge Park csendes zónája. 250 méter hosszú, 9 méter magas domb, mely segít megszűrni a Brooklyn-Queens autópálya zaját.

A Greenway kerékpárút és gyalogossétány összeköti a hat kikötőt Red Hook-kal. A Greenway Terrace kilátójának lépcsőin vagy a part kövein ülve megcsodálhatjuk Manhattan várossziluettjét, a Szabadság-szobrot és a közeli Governor Island partjait.

IMG_3642

A Pier 4 (4-es kikötő) a Beach, a Brooklyn Bridge Park homokos strandja, mely fürdésre ugyan nem alkalmas, de a partról jól megfigyelhetjük az árapályt és az induló-érkező hajók raját.

Pier 5 (5-ös kikötő) ismét a Nap és a sportok szerelmeseié. Itt található a park foci-, rögbi- és frizbipályája. Miután a sportolástól kellően kifáradtunk és farkasétvágyra tettünk szert, látogassuk meg a Picnic Peninsula-t.

A kikötő BBQ és grill parkjában saját ízlésünk szerint készíthetjük el az ebédünket, uzsonnánkat a magunk hozta alapanyagokból. A piknikpark faasztalai felett hatalmas napernyők védik az elemózsiát és bőrünket a leégés ellen.

Pier 6 (6-os kikötő) minden korosztálynak nyújt érdekességet és elfoglaltságot. Itt található többek között a Brooklyn Bridge Park kutyafuttatója, Governors Island kompkikötője és a sportok kedvelőinek, a park röplabda pályái. A kulináris különlegességek rajongóit a híres Forino pizzéria várja kövön sütött pizzáival.

Aki pedig semmi másra nem vágyik, mint a természet csendjére, az barangolhat a kikötő melletti hatalmas virágos mezőn. Nincs szebb látvány, mint a vad természet és Manhattan várossziluettjének különleges kontrasztja.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve Granite Prospect at Night

Tags: , , , , , , , , , , , ,

New York City legújabb parkja, a Liberty Park a maga 1 hektáros területével már nem számít zsebparknak (Manhattan miniparkjairól ITT olvashatsz), ám nagy testvéréhez és inspirálójához, a High Line-hoz képest jóval kisebb. A World Trace Center komplexum legújabb tagja 2016. június 29-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

A 9/11 emlékpark déli medencéje mellett található, 102 méter hosszú magas-park, a High Line-hoz hasonlóan csendes menedék a helybélieknek és a turistáknak egyaránt.

A látogatók a magasból szemlélhetik a 9/11 emlékművet, a World Trade Centert és a környező pénzügyi központ épületeit.

 

A Liberty Park növényekben gazdag oázis a betonrengeteg közepén. A parkban 54-féle fa található, köztük hibrid som, krisztustövis, valamint egy csemetefa Anne Frank amszterdami vadgesztenyefájából. A fákon kívül 19 nagyméretű növényládát is elhelyeztek, cserjékkel és évelőkkel.

A Liberty Parkot, melyet öt perc alatt bejárhatunk egyik végétől a másikig, a New York and New Jersey Port Authority (NY és NJ Kikötői Hatóság) építtette, 7 és fél méter magasan a Liberty Street fölé, a Greenwich Street és a Trinity Place között.

A Liberty Park alatt a Kikötő Hatóság biztonsági parkolója található, melynek falát függőleges japánkert borítja, melyet sajnos még csak drótkerítés mögül láthatunk, köszönhetően a soha véget nem érő, Liberty Streeten folyó építkezési munkálatoknak.

IMG_3859

A Liberty Parkban szintén folyik az építkezés. A 2017-ben átadásra kerülő Saint Nicholas görög ortodox templom – a park keleti végében -, a szeptember 11-én leomlott eredeti Nemzeti Kegyeleti Templomot hivatott helyettesíti. Az új templomot ugyanaz a Santiago Calatrava tervezi, aki a WTC Közlekedési Központot és az Occulust megálmodta.

Fritz Koenig szféra szobra, mely szeptember 11-én súlyosan megrongálódott, hamarosan szintén visszakerül eredeti helyére, a World Trade Centerbe. Új helye a Liberty Parkban lesz, a Nemzeti Szentély mellett. A Sphere-t közvetlen 9/11 után a Battery Parkba szállították és ott is maradt 15 éven át.

A parkban több szeptember 11-re utaló emlék is található, többek között az a 4 méter magas bronz lovasszobor is, melyet az ikertornyok acélmaradványaiból öntöttek. 

A park 750 fő befogadására alkalmas és máris nagyon népszerű, különösen a környék irodáinak dolgozói között, akik nagyon szívesen fogyasztják itt az ebédjüket. Hamarosan átadják azt az átjárószakaszt is, mely összeköti a parkot a Brookfield Place-szel, illetve a World Trade Center Közlekedési Központtal.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve inhabitat

Tags: , , , , , , , , ,

New York City legendás metróhálózata (olvasnivaló a New York-i metróhálózatról ITT) a metropolis vérkeringése. A működtető Metropolitan Transport Authority, továbbiakban MTA,  a New York-i Közlekedési Hivatal napi küzdelmet folytat a megnövekedett forgalommal, a feltornyosuló javítási munkálatokkal, valamint az utazóközönség igényeinek kielégítésével.

New York City metróállomásainak nagy többsége (kivétel az új beruházások, mint a Fulton Center, a 34th Street-Hudson Yards és a World Trade Center Közlekedési Központ) elavultak, lepusztultak, nyáron elviselhetetlenül melegek, gyakran büdösek, s ezt még azok is bevallják, akik a manhattani metró szerelmeseinek vallják magukat.

Andrew Cuomo, New York kormányzója, 2016. július 18-án részletesen bemutatta a várva-várt 27 milliárd dolláros, 5 évet igénybe vevő metrófejlesztési terv részleteit.

A város 1000 új metrószerelvényt vásárol, melyből 750 nyitott folyosós metrószerelvény lesz. Ezek a csuklós kocsik növelik a biztonságot, a kapacitást, javítják a menetidőt.

Az új szerelvények 20 cm-rel szélesebb ajtóval rendelkeznek majd, evvel is javítva a le- és felszállás zavartalan áramlását. Az ülések egy része felhajtható lesz, tovább növelve a belső teret, egyben kielégítve a mozgáskorlátozottak igényeit. A kényelmesebb utazást modern kapaszkodók segítik.

Valamennyi új kocsi rendelkezik USB csatlakozóval, Wi-Fi kapcsolattal és biztonsági kamerákkal.

Az új generációs metrószerelvények az R11-es névre hallgatnak majd és az A, F, R, és a Rockaway Park ingázó járatokon jelennek meg először.

Az MTA az új szerelvényeken kívül 31 metróállomás teljes felújítását is tervezi, olyan kényelmi kiegészítésekkel, mint a jobb megvilágítás, digitális járatkijelzők valósidejű menetidőkkel, Wi-Fi, jobb általános térerő és mobiltöltővel ellátott padok.

A metróállomások új bejáratot kapnak, világosabban értelmezhető, modern metróvonal- és átszállási lehetőség jelzésekkel, digitális forgalmi hírkijelzőkkel.

Az első három új metróállomás Brooklynban lesz: Prospect Avenue, 53 Street, és Bay Ridge Avenue megállók. A 31 teljes átalakításon kívül további 170 állomáson végeznek kisebb-nagyobb felújítást. A tervek szerint a 31 állomás átalakítási munkálatai 2018-ban lezáródnak, míg az új szerelvénypark 2023-ban válik teljessé.

New York állam 8 milliárd dollárral járul hozzá a fejlesztéshez, a város 2.5 milliárdot tesz hozzá. Az még tisztázatlan, hogy honnan szerzik meg a fennmaradó 16.5 milliárd dollárt. Az MTA még áprilisban megígérte, hogy nem jegyár növeléssel tervezik fedezni a hiányzó összeget.

A tervezetet máris erős kritika érte, miszerint nem a gondok valódi okát szándékozik orvosolni. A rengeteg késés és leállás oka a kiöregedett rendszer, a váltók és jelzőberendezések, a Sandy hurrikán okozta alagút károk. Ezeket kellene mielőbb orvosolni.

A szkeptikusok szerint az MTA arra pályázik, hogy kellemesebb, tisztább, modernebb környezetben az utazóközönség szívesebben hallgatja a “We are experiencing system wide significant delays” (teljes hálózatos jelentős késés) közleményt.

Forrás és képek: NY.gov

Tags: , , , , , , ,

New York jelenleg legdivatosabb és legikonikusabb környéke a brooklyni DUMBO, vagyis a Down Under the Manhattan Bridge Overpass, a Manhattan híd felüljárója alatti kerület. A DUMBO a Manhattan híd és a Brooklyn híd közötti, illetve a Manhattan hídtól keletre, a Vinegar Hill-ig terjedő – New York-i léptékkel mérve -, apró terület.

Itt található Brooklyn legdrágább apartmanja, a kerület jelenleg legmagasabb épületében.

Az 1914-ben épült Water Street 1-es számú házat mindenki ismeri, hisz szinte valamennyi Brooklyn hídról készült képen szerepel, azt viszont kevesen tudják, hogy az ikonikus óra számlapjai mögötti penthouse New York egyik legszebb lakása.

A lakosztályt az a David Walentas tervezte, akinek nevéhez a DUMBO kerület megálmodása és létrehozása fűződik. Az épületben eredetileg kartondoboz gyár működött.

A “mansion in the skies” (villa az egekben) becenévre hallgató, 11 szobás, 3 hálószobás, 4 fürdőszobás, 650 m2-es lakáskomplexum 5 évig üresen állt, mivel a 25 millió (!) dolláros vételi ár még a New York-i viszonyoknak megfelelően is túl magas.

A háromemeletes apartman még árengedménnyel is háromszor annyiba kerül, mint a legdrágább brooklyni lakás. A jelenlegi tulajdonos 18 millió dollárt (2500 dollár/m2) fizetett ezért a műemlék gyöngyszemért.

A lakosztály alsó szintje hatalmas, nyitott tér, melyet a négy 4.2 méter magas óraszámlap ural, szabad, 360°-os kilátást biztosítva mind a négy égtáj felé. A digitálisan összehangolt órák mindig a pontos időt mutatják.

A 4.8 méter belmagasságú, 278 m2-es alsó szint nappaliból, ebédlőből és konyhából áll.

A nappaliból egyszerre láthatjuk a Manhattan- és a Brooklyn-hidat, Manhattan sziluettjét és a Szabadság-szobrot. Tagadhatatlanul lenyűgöző látvány. 

Az apartman felső két emeletére üveg liftkalitka visz, mely önmagában is belsőépítészeti csodaszámba megy.

A felső két emelet alapterülete fokozatosan kisebbedik. A második szint “csupán” 213 m2-es, még a felső szint egy 91 m2-es padlástér, 4 és fél méter magas plafonnal.

Az emeleti fürdőszobában, a kádban elnyújtózva elénk tárul a New York kikötő és a Szabadság-szobor látványa.

79259807.0

A harmadik emeletről egy keskeny lépcsősoron át juthatunk fel az apró, szeles toronyszobába. Kilépve az üvegteraszra, elénk tárul a képeslap Manhattan.

A ház híres lakói között szerepel Anne Hathaway, aki a kilencedik emeleten bérelt lakást jó pár éven át.

Forrás és képek: Corcoran Real Estate

Tags: , , , , , , , , , , , ,

20 évvel ezelőtt, 1996. július 17-én, egy gyönyörű nyári estén, 230 fővel a fedélzetén, 12 perccel a felszállás után, este 8 óra 31 perckor, Long Island délkeleti partjánál lezuhant a TWA amerikai légitársaság New Yorkból Rómába tartó gépe.  A részletekről ITT olvashatsz. A tragédia körülményeit övező misztérium, az áldozatok családtagjainak gyötrelme, a megválaszolatlan kérdések okozta csalódás semennyit sem halványult az évtizedek során. Azon ritka katasztrófák egyike, amikor az eset körülményeinek vizsgálata, illetve a nyomozás lezárása sem hozott megkönnyebbülést. A magánnyomozások- miután az FBI többször is elutasította  az akta megnyitását – tovább folynak.

2016. július 5-én jelent meg Jack Cashill történész TWA 800: The Crash, the Cover-Up, and the Conspiracy (TWA 800: repülőgép-szerencsétlenség, félrevezetés és konspiráció) című könyve, melyben az író olyan új dokumentumokat és tanúvallomásokat oszt meg, melyek egytől-egyik alátámasztják a tényt, miszerint a TWA 800 tragédiájának valódi okát bizonyos felsőbb körök minden lehetséges úton megakadályozzák.

“Jack Cashill könyve kétséget kizárólag a legalaposabb, legzseniálisabb és leghihetőbb könyv a témában. ”—VERNON GROSE, ex-NTSB igazgatótanács tag és CNN kommentátor.

“Jack Cashill, Amerika legrangosabb nyomozóriporterének rendkívüli könyve elsöprő bizonyíték arra, hogy valami nagyon nincs rendben az FBI és a CIA háza táján.”—HERBERT E. MEYER, volt nemzetbiztonsági képviselő.

“Jack Cashill közel 20 éven át fáradhatatlanul kutatott, hogy kiderítse az igazságot. Munkája során elsősorban az áldozatok családját és a szemtanúkat tartotta szem előtt, akiket 20 éven át semmibe vettek a hatóságok. Egyértelmű, 20 éven tartó hazugságfolyam. Ennek a könyvnek hatalmas sikernek kellene lennie, de nem lesz. Az uralkodó médiának és a Nemzet Biztonságnak túl sok vesztenivalója van.” —JAMES SANDERS, a The Downing of TWA Flight 800 című könyv szerzője.

A könyvet megvettem és elolvasom. Ha érdekelnek titeket is a részletek, kérlek jelezzétek a kommentekben. Bejegyzést csak akkor készítek, ha van rá kereslet. Köszönöm!

A könyv megrendelhető itt: Amazon

Kép: Google

Tags: , , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »