Tájékozódás New York Cityben 3. – Elveszve New Yorkban

Egy frappáns útikönyv szerzője szerint New Yorkban könnyű tájékozódni. Ha körülöttünk minden kínaiul van, akkor China Town-ban vagyunk, ha rengeteg a magas épület, akkor a Pénzügyi Központban, ha a házak középmagasak, akkor a SoHo-ban, ha látjuk a Szabadság-szobrot, akkor a Battery-ban.

A New York-i tájékozódás azért nem ilyen könnyű. A sorozat első részében az uptown, downtown, midtown, crosstown kifejezésekkel foglalkoztunk, a második rész a sugárutakról szólt. Ez a bejegyzés praktikus tanácsokat ad a sikeres manhattani manőverezéshez.

Még az okostelefonok és GPS-ek korában is előfordul, hogy egy ismeretlen városban vagy kevésbé ismert környéken eltévedünk. New York City különleges és ellentmondásos ebből a szempontból. Míg általános vélemény, hogy a Cityben a rácsszerkezetes építkezésnek, a szigorúan számozott utcáknak és sugárutaknak köszönhetően nehéz eltévedni, a valóságban az előbb említettek gyakran a sikeres tájékozódás gátjai. A számozott utcák, a névvel ellátottakkal ellentétben, bizonyítottan kevesebb emlékképet hoznak létre az emberi agyban, így ezeket vizuálisan nehezebben tároljuk és ismerjük fel.

New York Cityben nemcsak ez a pszichológiai tényező nehezíti meg a tájékozódást, de a város fekvése is. Manhattan sík terület, melyet valamennyi oldalon víz határol, sehol egy kiemelkedő, magasabb felszíni forma, így a hosszú, egyenes utcákba bepillantva a látóhatár végpontja az égbolt.

A tájékozódásban – technikai segítség, telefon, GPS, iránytű híján – a nap állása (feltéve, ha magabiztosan ismerjük a négy égtáj, a nap, valamint a célállomás relációját), ismert iránypontok, épületek, a sugárutak és utcák sorrendje és néhány sajátos New York-i trükk segíthet.

A metróból kiszállni, különösen nagyobb útkereszteződésekben, irányt mutató épületek nélkül, naplemente után, még a manhattani öreg rókák tájékozódó képességét is próbára teszi. A felszínre lépve – ha nincs azonnali támpont –  a legtöbb esetben sajnos el kell mennünk a legközelebbi kereszteződésig, hogy lássuk, jó irányba indultunk-e. Annak érdekében, hogy megspóroljuk az extra métereket és időt, vegyük sorra a lehetséges kapaszkodókat.

  • A két legbiztosabb iránymutató épület az Empire State Building, illetve a World Trade Center. Az Empire State Building Midtown-t, míg a WTC a Downtown-t definiálja.
  • A nagyobb állomások kijáratainál a felirat jelzi, hogy az utca vagy sugárút melyik oldalán hagyjuk el az állomást. Amennyiben tudjuk a célállomás helyzetét a metróállomáshoz és a kijárathoz viszonyítva, nyert ügyünk van. (pl. a képen: kijárat – 23. utca és Hetedik Sugárút kereszteződés, észak-keleti sarok)

  • A metró haladási iránya is segítség lehet. Ha uptown utazunk, akkor a metró északi irányba halad. Ha a metró jobb oldalán szállunk ki, akkor keleti irányban van a kijárat. Downtown esetében ez természetesen ellentétesen értendő. Innentől kezdve minden egyes fordulóknál regisztrálhatjuk az égtáj változást és a felszínen eszerint haladhatunk a célállomás felé.

  • New Yorkban a metróállomások kijárata legtöbbször a sugárutak mentén található. Az avenue-k általában egyirányúak, de abban sajnos nincs logika, hogy melyik sugárút melyik irányba halad. Ha tudjuk a fő sugárutak haladási irányát, az szintén segítségünkre lehet a tájékozódásban.

1st Avenue – uptown

2nd Avenue – downtown

3rd Avenue – uptown

Lexington Avenue – downtown

Park Avenue – kétirányú

Madison Avenue – uptown

5th Avenue – downtown a 135. utcától lefelé, 135. és 142. utca között kétirányú

6th Avenue – uptown

7th Avenue – downtown a Central Park alatt, kétirányú a park felett

8th Avenue – uptown

9th Avenue – downtown

10th Avenue – uptown

11th Avenue  – kétirányú

  • A manhattani rácsszerkezet a Houston Street-től kezdődik, az utcákat és sugárutakat is innentől számozzuk. Ha az utcaszámok emelkednek, akkor észak felé haladunk.
  • Ha Houston Street felett kelet-nyugati irányban haladunk, az utcák a Fifth Avenue-től keletre az East (keleti), míg nyugatra a West (nyugati) előtagot viselik. Például a 38. utca névtábláján a Fifth Avenue-tól keletre East 38th Street, nyugatra West 38th Street szerepel. Ez szintén segíthet a tájékozódásban.
  • A topográfia is segíthet. Manhattan sziget észak felé enyhén emelkedik. Ezt bizonyos sugárutakon könnyű megfigyelni.
  • Természetesen a legegyszerűbb megkérdezni egy járókelőt. A manhattaniak barátságosak és szívesen nyújtanak útbaigazítást.

A rácsos városszerkezet abban is megnehezítheti a tájékozódást, ha egy adott lakcímet keresünk.

A házak számozása szintén a Fifth Avenue-tól kezdődik, egyes számmal, keleti és nyugati irányba egyaránt. Ebből következik, hogy ugyanaz a házszám egy utcában kétszer is szerepel, egyszer East előtaggal, egyszer West előtaggal. A hivatalos címben mindig megadják, hogy a Fifth Avenue-tól keletre vagy nyugatra található (234 W14th Street és 234 E14th Street), ennek ellenére nem árt tudni, hogy melyik sugárutak közé esik a házszám. A házszámok az avenue-k között százasával ugranak.

Az Ötödik Sugárúttól nyugatra a 100-200-as házszámok az Ötödik és a Hatodik Sugárút, a 200-300-as  házszámok a Hatodik és Hetedik, a 300-400-as házszámok a Hetedik és Nyolcadik Sugárút közé esnek és így tovább. Az Ötödik Sugárúttól keletre hasonlóan, habár itt figyelembe kell venni, hogy nincs Negyedik Sugárút, viszont az Ötödik és a Harmadik Sugárút közé beékelődik a Madison, a Park és a Lexington Avenue. A logika azonban szerencsére megmarad, mivel az Ötödik és a Harmadik Sugárút között a számozás 200-at ugrik.

 rmmmmmyjuj

Emlékeztetőül a sugárutak sorrendje a Midtown-ban: 1st Avenue, 2nd Avenue, 3rd Avenue, Lexington Avenue, Park Avenue, Madison Avenue, 5th Avenue (aka: Museum Mile a 82. és 105. utca között), 6th Avenue (aka: Avenue of the Americas), 7th Avenue (aka: Fashion Avenue a 26. és 42. utca között), 8th Avenue, 9th Avenue, 10th Avenue, 11th Avenue és 12th Avenue.

S végezetül egy lassan feledésbe merülő, de minden esetre érdekes és hasznos matematikai mankó, főleg, ha nincs kéznél az okostelefon vagy a GPS. Ezt a módszert abban az esetben használjuk, ha az adott cím a sugárutak egyikén található, elvégre nem gyalogolhatunk végig az avenue teljes hosszán, hogy célba érjünk. Be kell tájolnunk a keresztutcát. Ezt a metódust erre találták ki.

A példa cím: 800 Eighth Avenue – Vedd a házszámot. Hagyd el az utolsó számjegyet és oszd el 2-vel. Ebben az esetben ez 40. A kapott számmal végezd el a sugárútnak megfelelő, az alábbi táblázatban jelölt műveletet. Esetünkben a Nyolcadik Sugárút mágikus művelete +9. Az eredmény 49. Ezek szerint az 800 Eighth Avenue keresztutcája a 49. utca. A varázstáblázatot megtalálhatjuk a telefonkönyvekben, útikalauzokban és online.

Image_Cross_Street_Finder

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve M. Alexander, Craigsbeds

Tags: , , , , , , , , , , ,