A New York-i metró ikonikus és megosztó, tökéletes lenyomata a városnak. Egyrészt piszkos, zajos, nyáron elviselhetetlenül meleg és büdös, elavult és lepukkant, másrészt hangulata utánozhatatlan. A folyosókon, szerelvényeken énekesek és zenészek szórakoztatnak, gyakran a kalauz is saját produkciót kerít az állomások bekonferálásához és sosem tudhatod, hogy melyik hírességgel utazol együtt. Minden egyes megállónak saját személyisége van, szinte mindegyikhez valamilyen esemény, emlék vagy filmbéli jelenet fűződik.
A New York-i metrón mindennaposak a késések, kimaradások, melyet az elavult rendszernek és a hatalmas tömegnek titulálnak. Ki gondolta volna, hogy a New York-i metró indulásának első napján is hasonló gondokkal küszködött.
Elevenítsük fel azt a napot, melyen útjára indult a világ legnagyobb metróhálózata. Mi történt 1904. október 27-én?
A New York-i metró gigantikus vállalkozás volt és az indulás napján az izgalom szinte kézzel fogható volt a Cityben.
Az első vonal az Interborough Rapid Transit (IRT) volt, mely a City Hall és a 145. utca között közlekedett.
Az első szerelvényt New York City polgármestere, George B. McClellan volt hivatott elindítani, majd átadni a kormányt a mozdonyvezetőnek. McClellan azonban vérszemet kapott és egészen a 103. utcáig vezette a szerelvényt. Amikor a vezetőfülkében rámutattak, hogy ideje lenne átadnia a vezetőülést, egyszerűen így szólt: “Nem, Uraim! Ezt a szerelvényt én vezetem.” Abban az évben már csak polgármester-mozdonyvezetőként emlegette sajtó.
Az ünnepélyes indulásra ezüst vezérlőkart készítettek, amely valamilyen oknál fogva nem illeszkedett pontosan és a második megálló után üzembe lépett a vészfék. “A szerelvény erőteljesen megrázkódott, az utasok előrebuktak, mintha a vonat nekiütközött volna valaminek.”
A New York-i metró indulása hatalmas eseménynek számított. Az indulás reggelén hat-hét ezer ember gyűlt össze a City Hall állomás előtt. A rendre több mint kétszáz rendőr vigyázott. A szigorú szabályok és az órákra beosztott jegyek ellenére rengetegen beszöktek az első szerelvényre, amely így közel 1100 utast szállított, tekintélyes tülekedést és kényelmetlenséget okozva. (Ismerős?)
A reklámok megszokott elemei a New York-i metrónak, az indulás napján azonban kellemetlen meglepetést okoztak az utasoknak és magának a polgármesternek is. Az átadás előtt sem az állomáson, sem a szerelvényeken nem voltak reklámok, azonban a nyitás reggelén, mind az utasok, mid a város vezetése meglepetten tapasztalta, hogy mindenhol reklámokat helyzetek el. McClellan polgármester különösen a művészi kivitelezés alacsony színvonalát kritizálta.
A legelső jegyet egy középkorú Brooklyn-i hölgy vásárolta.
A technikai nehézségek mellett az első metró bűneset sem maradt el azon a napon. Henry Barrett, aki a West 46. utcában lakott, az első szerelvény utasa volt, reggel 7 órakor. Az úriember a 28. utcánál vette észre, hogy a 15 gyémántból álló, 500 dollár (ma kb. 15000 dollár) értékű lópatkó kitűzőjét valaki elcsente a tumultusban. A bűnesetet a New York Times is lehozta, kellő komolysággal: “A tolvajt keressük, a zálogüzleteket szemmel tartjuk.”
Az első késésre is sor került az első napon. Este hat órakor, a 96. utcánál kiment egy biztosíték az egyik szerelvényen. A technikusok sajnos nem tudták helyben megjavítani. A vonatot ki kellett tolni a 145. utcáig. Az utasok 25 percnyi késéssel érkeztek célba.
A metróetikett is nagyon hamar terítékre került. Ahogy a másnapi sajtó is írta: “Már az első úton találkoztunk a “két ülést elfoglalóval”, a “büdös szivarossal” (!) és a “lábát a illetlenül kinyújtóval”, akit az sem érdekel, hogy mások elbotlanak rajta.” Semmi sem új a nap alatt.
A legendásan gyönyörű City Hall állomás, ahonnan az első szerelvény indult, 1945-ben bezárt. Az állomásra éles kanyarral futottak be a szerelvények, azonban az új, hosszabb kocsik nem tudtak megállni a kanyarban. Az MTA havonta szervez látogatást kis csoportok számára, ám jegyhez jutni szinte lehetetlen vállalkozás.
Tinkmara