A New Yorkról és rólam szóló történet, kb. 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor megmagyarázhatatlan vonzalmat kezdtem érezni a város iránt. Gyerekkorom óta imádok utazni, de Amerika túl távoli célnak tűnt. Egy álomnak csupán. Tavaly augusztusban azonban, egy borozgatós nyári estén, két barátnő kezet rázott: 2016-ban eljutunk New Yorkba!

Tervezés, utazás:
Eltelt fél év, amíg csak félve tervezgettük, hogy majd év elején lefoglaljuk a repjegyet. Január első hetében pedig meg is tettük. Nem volt már az sem zökkenőmentes, mert az Air France rendszerében valaki idegen mellém foglalt széket, így a barátnőm kiszorult onnan, ezért inkább töröltettük a foglalásunkat. Biztosra akartunk menni, így végül a Pelikánon foglaltunk. Odafelé a Brussels Airlines-szal, Brüsszeli átszállással, visszafelé a Lufthansával, Frankfurti átszállással repültünk. Az átszállási idő mindkét alkalommal 1-2 óra volt csak. Fél év spórolás kezdődött, mert önerőből oldottam meg az utazást. Nem vettem szép ruhákat vagy cipőket fél évig, mert az álmom lebegett a szemem előtt.

A szállásfoglalás sem volt zökkenőmentes. Amit először lefoglaltunk a booking.com oldalon, irreálisan drágának találtuk, így átfoglaltunk egy olcsóbb hostelre (West Side YMCA), ahol viszont a vizes blokkok a folyosón voltak. Cserébe, a Central Park szomszédságában ébredtünk, a Colombus Circle mellett. Mindenképpen Manhattant ajánlom szállásra. A többi városrész sem sokkal olcsóbb, de hatalmasak a távolságok, nem túl jó minden napot 1-2 óra metrózással kezdeni.

2016. május 17-én eljött a nap. Ferihegyen megkezdődött a beszállás. Akadt egy kis probléma. Sajnos nem látták a foglalásunkat, mivel mindketten doktorok vagyunk a barátnőmmel, ez a név mezőben bekevert és elvesztünk a rendszerben. Javaslom, hogy ne használjátok a Dr. előtagot. Ez magával vonzotta, hogy átszállós beszálló kártyát sem tudtak adni nekünk, így biztosra vettük, hogy ebből Brüsszelben is gond lesz. Volt is sajnos. Ott sem láttak minket, de végül kb. 1 óra várakozás után felengedtek a gépre. Onnan 8,5 óra repülés következett, s végül leszálltunk a JFK-n. A reptéri vasúttal jutottunk be a belvárosba, majd átszálltunk egy metróra, amihez fel kellett menni a felszínre. Abban a pillanatban, amikor felnéztem az égig érő felhőkarcolókra, megláttam a sárga taxikat, a hatalmas nyüzsgést, akkor fogtam fel, hogy hol vagyok. Sírni tudtam volna. Sikerült! Eljutottam végre NYC-be… Első nap az időeltolódás miatt azonnal lefeküdtünk aludni, hogy másnap teljes erőbedobással tudjunk ismerkedni a várossal.

2.nap: Hudson River és a Financial District
A hostelünkben volt egy kis bolt, ott reggeliztünk minden nap: cukorszirupos kakaós csiga, bagel, szendvics vagy müzli, az elengedhetetlen Starbucks kávéval (6-10$). Vettünk 7 napos tömegközlekedési kártyát, a legtöbb helyre metróval mentünk. Énekelnek, zenélnek, táncolnak a megállókban vagy magán a metrón. Összekalapozzák a kis aprót és már el is tűnnek a művészek, de ezzel is mosolyt csalnak az emberek arcára. Itt mindenki kedves, mosolyog. Legyen bármilyen nemzetiségű, bőrszínű vagy anyanyelvű. Megállnak, hogy köszönjenek, megkérdezzék, mit keresünk, segítsenek-e? Ennyi ember sehol nem dicsérte még meg a ruhámat vagy a frizurámat, mint itt. Volt aki megkért, mutassam meg, hogy készült a hajfonatom. Ezek apróságok, de itthon sajnos elképzelhetetlenek.

A Lincoln Centernél kezdtük a napot, ami egy előadó, művészeti központ. Épp balett fesztivál zajlott a New York City Balett rendezésében. Ezután elmetróztunk Greenwich Village-be, sétáltunk a Hudson folyó partján, és gyakorlatilag az első utunk a Perry Streetre vezetett, Carrie Bradshaw házához, a Szex és New Yorkból. Ezen a sorozaton nőttem fel, így ezt a helyszínt nem lehetett kihagyni. Imádtam azt a környéket, a város legélhetőbb, legszerethetőbb része, egy kis ékszerdoboz.

Ezután a pénzügyi negyed következett, a Charging Bull, a Tőzsde, a Wall Street amit alig találtunk meg, és a Federal Hall. Ekkor pillantottuk meg a Federal Hall melletti T.J. Maxx boltot, aminek nagy rajongói lettünk egy pillanat alatt. Fillérekért lehetett márkás ruhákat, cipőket, táskákat venni. A Michael Kors táskák (100$) kupacokban álltak egymásra dobálva. Egy itthon 28 000 Ft-os 100 ml-s Calvin Klein parfüm kint 20$ volt, pont az az illat, amit évek óta használok. Barátnőm egy Guess táskával gazdagodott (30$). Van több bolt is, ami hasonló elven működik (Century 21, Marshalls, Macy’s), itt azonban az akció nem 10-20%, hanem 70-80%. Az árakra az adó sajnos nincs rászámolva, azt a pénztárnál kell külön kifizetni, erre számítani kell.

De térjünk vissza a pénzügyi negyedbe. A sok modern épület között egyszer csak előbukkan a Trinity Church, ahol épp egy klasszikus koncertre próbáltak a zenészek. Mesebeli volt elvonulni egy-két percre a nyüzsgésből a csodaszép rózsaablakok közé, igazi, régi klasszikusokat hallgatva. Délutánra végre kisütött a nap, így felpattantunk a Staten Island-re tartó ingyenes hajójáratra. A legszebb képeket a hajóról készítettem. A skyline gyönyörű innen, és a Szabadság-szoborhoz is ez volt a legközelebbi élményünk. Azóta mindkét kép poszterként az irodámat díszíti. A nap zárásaként a Wall Street melletti kis utcában találtunk egy ír kocsmát, ahová a 10 nap alatt többször visszatértünk. Tényleg olyan, mint a filmekben. Este 6 után után ellepik a környéket az öltönyös férfiak és az elegáns hölgyek, 1-2 órát iszogatnak a kollégákkal, majd hazamennek pihenni. Mi is így tettünk.

3.nap: 5th Ave és környéke
Világosban is meg akartuk nézni a kötelező esti programot, így a Times Square-en kezdtünk. Hatalmas forgatag, bár ez egy kicsit más volt, mint képzeltem. Nincs nagy tér, csak utcák találkozása. Hard Rock Cafe, tv stúdió, Walt Disney bolt, millió jegyárus, és a beöltözött mesehősök, akik a közös fotó után üldözni kezdenek, hogy fizess érte.

Ezután a Flatiron Building következett, mellette a Madison Square Park: csodaszépek. Az Ötödik Sugárúton sétáltunk végig, érintve és megcsodálva az Empire State Building-et, a Public Library épületét, ahová ingyen be lehet menni. Megannyi film helyszíne. A Holnaputánban című filmben itt égették el a könyveket, hogy ne fagyjanak meg, és Mr. Big itt nem vette feleségül Carrie-t.

Kicsit elhagyva a 5th Avenue-t, megnéztük a Grand Central Terminalt a híres órával.

Itt belefutottunk MC Hammer-be, aki épp a hatalmas slágerét, a Can’t Touch This-t énekelte el bárkivel, akinek kedve támadt beszállni. Megcsodáltuk a meseszép Chrysler Building-et is. Folytatva utunkat a sugárúton, betértünk a Saks áruházba, a 3000$-os bundák, Chanel kosztümök, és Gucci táskák közé. Csipetnyi luxus, végül is nézelődni szabad. ;) Tőszomszédságában található New York talán legszebb temploma, a Szent Patrik Katedrális. Monumentális, világos, karcsú oszlopai, gyönyörű ablakai csodálatra méltóak. Ezzel szemben található a Rockefeller Center épülete, ahová szintén be lehet sétálni. Mögötte a kis teret, – ami karácsonykor korcsolya pályává változik – most napernyők lepték el.

Nem mehettünk el fotó nélkül a Tiffany & Co. bolt mellett, ahol még Audrey Hepburn is a gyémántok után vágyakozott.

Mielőtt a Central Parkot elértük volna, bal oldalon ott magasodik a híres Plaza Hotel, megannyi bál, rendezvény, és esküvő színhelye, előtte a Pulitzer szökőkúttal.

Vacsorázni a Whole Foods élelmiszer boltban szoktunk, ahol kis dobozokat lehet megtölteni mindenféle finomsággal, a végén pedig súly alapján kell fizetni. Változatos, egészséges és megfizethető. (kb. 10$ egy bőséges adag)

4.nap: A 102.emelet
Kíváncsiak voltunk milyen a város egészen magasból, mondjuk úgy a 100. emeletről kinézve. Sokat agyaltunk, hogy a 3 kilátó közül melyikre menjünk fel, de a Top of The Rock-ot alacsonynak találtuk, az Empire State Building-et pedig a rácsok miatt szavaztuk le. Árban mindegyik ugyanannyiba kerül (kb. 30$), így végül a One World Trade Center-t választottuk. Kb. 3 perc alatt bejutottunk, nem kellett sorba állni. Megvettük a jegyet, s a lift 60 másodperc alatt repített fel minket a kilátóhoz, közben látványvetítést tartottak arról, hogyan is épül fel egy felhőkarcoló. Bevallom féltem, mert nagyon tériszonyom van. Nem is tudtam elképzelni, hogy fogom pánik nélkül kibírni. A liftben volt is pár bizonytalan pillanat, de az élmény, és a látvány mindenért kárpótolt. Sütött a nap, így a fotózás nem volt könnyű, mert minden visszacsillant az üvegen és a csíkos ruha sem volt emiatt jó választás aznapra. Több órát töltöttünk el ott, nem zavartak le minket, alaposan megfigyelhettünk mindent.

Visszatérve a valóságba, egy pillanatra megállva, elgondolkodtunk a világról a World Trade Center egykori helyén álló két medencét bámulva. Az áldozatok nevei a medence falába vannak beleírva. Egy-egy kitűzött rózsaszál, a sötétség és a víz zubogó hangja mind nyomasztóvá teszik a helyet. Az egyik legjobban sikerült fotómon pont a One World Trade Center épülete látszik egy mellette elrepülő utasszállítóval, ami pont olyan szögben közelít, mint ami nem fogja kikerülni. Akárki ránéz, a kép megteszi a hatását…

Aznap délután a MOMA múzeum ingyenesen volt látogatható. Elég hosszú sor fogadott minket, de gyorsan lement. 20-30 perc alatt be lehetett jutni. Andy Warhol, Paul Cézanne, Vincent van Gogh, Pablo Picasso, Gustav Klimt, Marc Chagall, mind ott voltak. Modern terem, festészet, építészet, csodás belső udvar, mindenki talált érdekes látnivalót magának. Az estét a kivilágított, fényárban úszó Times Square-en zártuk, ahol találkoztunk tengerészgyalogos katonákkal is, akik nagyon kedvesek voltak és több közös fénykép is készült velük.

5. nap: Welcome to Brooklyn, a hidas nap
Kolléganőimtől kaptam ajándékba egy pólót, ami a Manhattan Bridge-et ábrázolja, és azt a feladatot kaptam, hogy abban a pólóban pózolva a híd előtt kell fotót készítenem. Jelentem, a feladat teljesítve lett. ;) A Brooklyn Bridge Parkot választottunk a fotózáshoz, ami nem csak a turisták, de a helyiek kedvence is. Nem is csodálkozom ezen, a két híd, a háttérben Manhattan látképével. Minden utazásom alatt van egy hely, egy épület, ami különösen megfog. Nem tudom miért, de itt a Brooklyn híd volt az, ami mindent vitt. Leesett állal bámultam, fotóztam, fogdostam, és nem bírtam betelni vele. Ezt látni kell. És egy jó tanács: ne Manhattan felől fotózzuk, hanem Brooklyn felől, a háttér egészen más lesz.

Este egy kalandtúrának beillő programot választottunk. 9-kor elindultunk Bronxba, hogy megnézzük a Yankee Stadiont. Már az odafelé vezető metrózás is kalandos volt, amikor megpillantottunk egy elhagyott fekete sporttáskát a székek alatt, amihez akkor már fél órája nem tartozott senki sem. Inkább leszálltunk és megvártuk a következő járatot. Hatalmas távolságok vannak, így mire elértük a stadiont már este 10 is elmúlt. Azon a környéken sokkal erőteljesebb a rendőri jelenlét is és az emberek is hangosabbak a megszokottnál. Megy a balhé az aluljárókban, kiabálnak, kötekednek, úgyhogy ezt a városrészt nem ajánlom nőknek este 10-kor. Mi is elég gyorsan távoztunk a környékről.

6.nap: Soho, Chinatown, és Little Italy
A Chelsea piacon indítottuk napunkat, amit talán vásárcsarnoknak kellene inkább nevezni. Borok, fűszerek, friss zöldésgek, gyümölcsök, pop-up store butikok, mindent meg lehet találni. Azon a környéken van a Jóbarátok című sorozatból jól ismert ház. Azt is megnéztük. És ha arra jártunk, nem tudtuk kihagyni az eredeti Magnolia Bakery-t sem a Bleecker Street-en. Ma már több boltjuk is van a városban, azonban ez volt az első. A cupcake-ek szentélye (kb. 3-4 $/db) az igazi kevert krémek, házias ízek és formák cukrászdája. Kapható itt kötény, szakácskönyv, sütő kesztyű is és persze találunk utalást a Szex és New Yorkra, mert Miranda és Carrie a 3. évadban itt tárgyalta ki a pasikat.

Napunkat a Soho-ban, Chinatown-ban, és Little Italy-ban folytattuk. Chinatown-ban ebédeltünk, mert minden útikönyv a legolcsóbb környéknek írta. Hát nem olcsóbb sajnos, csak nagyobb adagokat adnak, úgyhogy inkább én gazdaságosabbnak nevezném, viszont szinte csak kínai ételeket kapni mindenhol.

Little Italy tényleg olyan, mintha hirtelen Olaszországban lennénk. Az illatok, a zajok, az éttermekből kiszűrődő „O sole mio”, a kicsoszogó öregúr, akinek a pecsétgyűrűjét megcsókolják a fiatalok, mind az igazi Anyaországot idézik.

7.nap: Shopping
Aki annyira szeret sütni mint én, biztosan ismeri Buddy-t, a Tortakirályt. Így nem maradhatott ki Carlo’s Bake Shop meglátogatása sem. Gyönyörű minden, viszont kevésbé házias az ízvilág, mint a Magnoliában volt. Pólók, kötények szintén kaphatóak. Cupcake: 3,5$, desszert torták 30-40$. Sajnos Buddy ezidőben Nápolyban tartózkodott, így vele nem sikerült találkozni.

Ezt a napot a vásárlásra szántuk. A fentebb említett boltokat mind újra végig jártuk, akkor már tudtuk, hogy hol, mit érdemes megvenni. Már itthon készültünk, utána olvasgattunk, hogy milyen árucikkek olcsóbbak az USA-ban. Nagy kedvenc lett a Marshalls, a T.J. Maxx és a Century 21 (www.c21stores.com). Sajnos a nagy nyári akciózás még nem kezdődött el akkor. Próbálgattunk Manolo Blahnikokat (300-700$) Valentinot (170$) Jimmy Choo-kat (350-800$). Vásároltunk Nike Air Max cipőt (50$), Skechers futó cipőt (40$), Guess táskákat (30-50$) Calvin Klein melltartót (12$), Under Armour futónadrágot (20$), Calvin Klein farmert (20$), Calvin Klein bőr férfi pénztárcát (8$), Victoria Secret testpermetet (8$). Ralph Lauren pólót (15$), Guess napszemüveget (15$), Sarah Jessica Parker parfümöt, 50 ml (15$), Kenneth Cole pénztárcát (10$). A Sephora parfümériában vásároltunk rúzst (15$), Urban Decay szempillaspirált (20$) és a reptéren, a Duty Freeben, Chanel alapozót, mert az is majdnem fele volt az itthoni árnak (kb.35 $).

8. nap: Central Park, Broadway
Mivel a bérletünket leszálláskor vettük meg, erre a napra már nem volt érvényes. Éppen ezért hagytuk erre a napra a Central Parkot, ami mellett a szállásunk volt. Nem akartunk csinosan felöltözni, mert tudtuk, hogy este színházba megyünk.

Futócipő, sportos ruházat és irány a park. Négy órát sétáltunk, de nem értünk körbe. Többször azt sem tudtuk, hol vagyunk a térképen, de ez senkit sem zavart. Csak élveztük a sok zöldet, a jó levegőt, a csöpögő esőt, utána a szivárványt. A csónakázó tó, a kis hidak, amik a Reszkessetek betörőket idézik, a lovas kocsik, egészen mesebelivé varázsolják a helyet.

A park keleti oldalán található a Metropolitan és a Guggenheim Múzeum. Ezeket sajnos csak kívülről volt időnk megnézni. Sietni kellett a Times Square-re, mert 14 órától lehetett jegyet venni az aznap esti musicalekre, a TKTS jegyirodában. (190$ helyett 70 $/db) Hatalmas élmény volt, a színészek, az előadás, a zene, a díszlet, mind fergeteges volt az Ambassador Színházban. Aki egyszer eljut ide, nézzen meg egy darabot, kihagyhatatlan!

9.nap: Coney Island
1,5 órás metrózás után elénk tárult a Coney Island-i vidámpark, a csodaszép óceán, és a sárga homokos part. Még a helyiek is azt mondták, hogy ez az első nap, hogy igazán strandidő lett.

Alkoholt a strandokon sem szabad inni, erre itt is figyelni kell. Persze kicsi a világ, a szomszéd törölközőkön magyarok pihentek. Nagyon furcsa érzés volt kint élőkkel beszélgetni. Sokat érdeklődtek itthonról, nagyon kedvesek voltak. Az óceán csak 15 fokosra melegedett, így a fürdés elmaradt. Viszont hatalmas, tenyérnyi kagylókat lehetett találni, a Nap pedig úgy tűzött, hogy nekem égési sérüléseim lettek, pedig be voltam kenve naptejjel.

Este még egyszer ki kellett mennünk a Times Square-re, hiszen tudtuk, hogy az az utolsó esténk. Megpróbáltunk magunka szívni minél többet az ottani jókedvből, lazaságból és kedvességből.

10.nap: Hazautazás: A teljes káosz napja
Pakolás, rohanás. Attól még, hogy a térképen úgy tűnik, hogy egy csomóponton át lehet szállni egy metró vonalra anélkül, hogy fel kellene jönni a felszínre még nem biztos, hogy úgy is van. Mi is megjártuk ezzel. Ráadásul az utolsó feltöltött metró egységet is elhasználtuk. Újra kellett tölteni. De az sehol nem volt kiírva, hogy 2,5 vagy 2,75 $-ba kerül-e egy jegy. Persze keveset tettünk rá. Akkor megint rohanás vissza az automatához. Mindenhol lépcsőzni kellett, mi pedig fejenként kb. 35 kg-os poggyászt húzogattunk magunkkal. Utána áramszünet volt a metrón, 40 percet vártunk. Aztán leszálláskor egy utas nem tudta magában tartani a gyomortartalmát és a barátnőm pont ez előtt az ember előtt állt. Nem részletezném, újabb fél óra kényszerszünet, mosdókeresés, átöltözést. A GPS szerint 1 órára laktunk a reptértől, mi 4 órával előbb elindultunk és majdnem lekéstük a gépet. Javaslom a taxik használatát, sok kellemetlenségtől meg tud óvni. A repülés sima út volt, a hajnalt már Frankfurtban éltük meg. 1 óránk volt átszállni, ami azon a reptéren elég kevés, ott is futnunk kellett, de legalább itt már azonnal megtaláltak minket a rendszerben.

Mióta hazajöttem vannak napok, hogy felteszem magamnak a kérdést: „Mi tényleg ott voltunk? Vagy csak álmodtam?” Ekkor előveszek párat az 1200 fotóból és meggyőzöm magamat, hogy tényleg ott voltam!

Úgy érzem, hogy nem utoljára jártam az USA-ban. Ha felnézek az égre és látok egy repülőt, önkéntelenül elmosolyodok. És ekkor tudom, hogy megérte fél évet spórolni, majdnem 20 órát repülni, mert ezek az utazások azok, amik még hónapokkal később is erőt adnak a mindennapokhoz.

 Történet és képek: Pernyész Kitti