Illem

You are currently browsing the archive for the Illem category.

(A dőlt betűs megjegyzések a blog írójának gondolatai, hozzáfűzései, javaslatai.)

2016 szeptemberében egy egész hetet volt szerencsém New Yorkban tölteni.

Mivel az oldal rengeteg segítséget nyújtott, úgy gondoltam, én is leírom tapasztalataimat, hogy megkönnyítsem a jövőben utazók dolgát. Nem célom élménybeszámolót írni, mindenki maga döntse el, mit szeretne megnézni. Szerintem a neten fellelhető leírások jó képet adnak, ha ettől eltérőt tapasztaltam, azt leírom.

Amit rólam érdemes tudni: Egyedül utaztam, 20 évesen már tapasztalt utazónak számítottam, az angol nyelvvel nincs problémám. Viszonylag friss térdszalag-szakadásom miatt aggódtam, hogy a nagyobb távolságok gyalogos megtételével gondjaim lesznek. Továbbá képes vagyok bárhol eltévedni.

Az utazás célja az AC/DC koncert megtekintése volt a Madison Square Garden-ben, ezen felül pedig minél több élmény szerzése.

Mivel teljesen egyedül még sosem utaztam, illetve ekkora városban sem kellett még autó vagy idegenvezető nélkül közlekednem, igyekeztem viszonylag spontán lenni, valamint a szállás jó elhelyezkedése kardinális volt. Úgy gondoltam, a legpraktikusabb a déli szállás, ha eltévednék, elég lenne végig délnek tartanom, valamint onnan könnyen eljuthatok bárhova.

Végül Airbnb-n foglaltam, egy egyszerű kanapé volt, de a jó elhelyezkedés (Rector Place, kb. 5 perc séta a One WTC-től) oltárán beáldoztam a kényelmet, úgyis csak aludni jártam oda. Ha most utaznék, egy egyszerű hotelben foglalnék valahol Brooklynban, a metró mentén.

Budapestről repültem a JFK-re, párizsi átszállással. Hatalmas tömeg volt Franciaországban, majdnem lekéstem a gépet, pedig volt kb. 2 óra az átszállásra. (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?)

Az előzetes felkészülés részét képezte a blog elolvasása. Minden, számomra érdekes dolgot lejegyeztem, valamint Google Maps-en hozzáadtam a kedvencek közé. Végül szűkítettem a listát és körzetekre osztottam a várost aszerint, hogy egy-egy napba mi fér be egymás után. A helyek Google Maps-es lementése jó ötlet volt, még offline is viszonylag használhatónak bizonyult, a majdnem mindenhol elérhető wifi segítségével pedig vállalható mértékűre sikerült korlátoznom eltévedéseim számát. Összesen kb. 35 helyet jelöltem meg (Central Park egynek számít), majdnem mindet sikerült kényelmesen meglátogatni. A járókelők és a rendőrök is segítőkésznek bizonyultak útbaigazításkor.

Magamnál mindig tartottam egy válltáskát, benne szemüveget, napszemüveget, pénztárcát (nem a teljes összeggel, azt részekre osztottam és különböző helyekre raktam), töltőt (utcán is lehet telefont tölteni), egy palack ásványvizet, müzliszeleteket, igazolványok fénymásolatait és belépőket. Sajnos még egy nehezebb fényképezőt is cipelnem kellett a nyakamban, mert a telefonom kamerája sérült. Ezekkel mind kényelmesen tudtam sétálgatni egész nap. Ha ma mennék, még egy bevásárlószatyrot pakoltam volna a vásárolt dolgoknak.

A közlekedést gyalog illetve metróval oldottam meg. Figyeljünk, hogy ugyanazon a vonalon van, amelyik szerelvény nem áll meg mindenhol, így jutottam el például a Colombus Circle helyett Harlembe. (A New York-i metró használatáról bővebben ITT és ITT.) A metróknál a peronon hihetetlenül meleg van, a szerelvényekben pedig rendkívül hideg. Wifi minden állomáson van, de köztük az alagútban már nincs. Nehezen tudom elképzelni a városban való közlekedést metró nélkül, mindenkinek ajánlom annak ellenére, hogy egyik utazásom során mi és a mögöttünk levő kocsi között kisülés volt, ami után a szerelvény elsötétedett, egy időre megállt, majd az állomásra érve a Guardian Angels-ek kitereltek minket. Azt már a felszínről láttuk, hogy füst jön ki a megállóból, ezután megérkeztek a tűzoltók is. Hasonló esetben őrizzük meg a nyugalmunkat és kövessük az utasításokat. Ajánlom letölteni az MTA appját és más metrótérképeket.

Fontos tudni, hogy a metrók hétvégén máshogy közlekednek, valamint érdemes tájékozódni a felújítások miatti lezárásokról. Én sajnos emiatt nem jutottam el Far Rockaway-be Richard Feynman házához.

Még egy fiaskó történt, a kártyámat valamiért nem fogadta el a kapu, nem találtam senkit, aki tudott volna segíteni, így átugrottam a forgóvillát. Később nem volt vele probléma, de azt érdemes fejben tartani, hogy nem 168 óráig érvényes a heti kártya, hanem az első aktiválás napját is beleértve 7 napig.

Meglepett, hogy New York mennyire a gyalogosok városa. Napokba telt visszaszoknom Budapesten ahhoz, hogy az autók nálunk nem feltétlenül állnak meg.

Ott-tartózkodásom alatt a múzeumokat következetesen kerültem. 3 programom volt, amire időre oda kellett érni. Az egyik a koncert, a másik a Szabadság-szobor koronája, harmadik egy Stephen Colbert Show felvétele. A koronába hónapokkal előre le kell foglalni a jegyet, ami névre szól. (Az ingyenes, illetve ajánlott belépőjegyes programok listája ITT található.)

A felvétel látogatását ajánlom az angolul jól tudóknak, a honlapjukon lehet jegyet foglalni, nem kerül pénzbe, viszont nem egy rövid program.

A koncertről érdekesség, hogy az amerikaiak mennyire máshogy viselkednek, mint az európaiak. A Garden-ben nincsenek állóhelyek, mindenki ül, eszik-iszik, szelfizget és néha tapsol. Jobban izgalomba hozta a közönséget Colbert egy-egy Trump-os beszólása, mint egy gitárszóló. Engem hamar meg is “választottak” a legnagyobb rajongónak és a jegyszedő néni meg is jegyezte, hogy engem figyelt végig, mert jó volt látni, ahogy élvezem a koncertet, pedig fele annyira sem ragadtattam el magamat, mint amikor a harmadik sorban álltam Európában.

Pozitív kulturális sokk volt a small talk. Fel voltam rá készülve, hogy boltba megkérdezik, hogy vagy, de olyanra nem, mint például amikor a Liberty Island-re tartó hajón egy texasi testvérpár mesélte, hogy az ő nagyszüleik is Ellis Island-re érkeztek meg Olaszországból, majd tippeket adtam nekik, mit nézzenek meg a városban. Vagy azt is megtudtam egy idős házaspártól sorban állás során, hogy ők látták Obamát megválasztása előtt egy TV show felvételén és gyanújuk szerint a titkosszolgálat megfigyelte őket előtte, vagy egy kaliforniai sráctól, hogy neki ez lesz a második AC/DC koncertje. Szokatlan koncepció, de nekem szimpatikus ez a small talk dolog.

A felhőkarcolók közül meglátogattam a One World Trade Centert, az Empire State Buildinget, valamint a Top of the Rockot. A One WTC-be reggel nyitáskor mentem fel, onnan jól látszik az egész város és a reggeli forgalom beindulása. Előny, hogy nem kellett sorban állni, mint a másik két épületnél. Az épületnek több neve is van egyébként, többen nem értették, miről beszélek.

Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ilyen helyen használjuk az eszünket és ne kezdjünk el éjszaka 300 méter magasságban üvegen át vakuval fényképezni, mert nem fog működni, cserébe elrontja mindenki más fényképét. Valamint ne legyünk felháborodva, ha szóvá teszik ezt nekünk.

A belépők elég borsos árúak, a Times Square környékén árult jeggyel pedig nem engednek fel az ESB legtetejére, az további $20 ha jól emlékszem. Este hatalmas a tömeg, nehéz odajutni a jobb helyekhez egy-egy képre (ha nem bunkó az ember és nem tolakszik).

A közbiztonságról annyit, hogy sosem éreztem veszélyben magam, igaz, 11 körül mindig elindultam hazafele, mert a metrókártya éjfélig érvényes. Utána az utcán sétálva sétálva több rendőrrel találkoztam, mint járókelővel. A 17-i robbantást is az aggódó otthoniaktól tudtam meg. Annyi történt, hogy a környéken áthaladó metrók nem álltak meg az érintett helyen, valamint a Rockefeller Center tetejéről láttuk, hogy sok rendőrautó megy szirénázva. (2016. szeptember 17-én bomba robbant Chelsea-ben, a 23. utcában. 29 ember sérült meg.)

A Central Park éjszaka rémisztő tud lenni, nem is merészkedtem a bejárattól 200 méternél távolabb. (New York biztonségéról ITT és ITT olvashattok bővebben.)

Maga a park hatalmas, nekem két napba telt a bejárása, pontosabban a MET-től délre eső területé. A parkon belül nehéz a tájékozódás. Én az állatkert környékétől akartam a délkeleti sarokig eljutni, majd onnan átsétálni a Colombus Circle-ig, de sikerült valahogy rögtön a Colombus-nál kilyukadnom, s mivel erről nem tudtam, elindultam jobb kéz fele, a rossz irányba. Talán segített volna, ha végig a kijelölt úton haladok, de abban nincs semmi élvezet.

Az étkezést minél olcsóbban, jó kolis egyetemista módjára oldottam meg, általában szendvicset vagy gyorsételt vásároltam. Az utcai árusoknál a hot dog igazából gyenge minőségű virsli kifliben, a hamburger sem a legjobb. A Times Square-en ettem egy finomat a Bubba Gump-ban, mivel egyedül voltam, nem kellett sorban állnom. Életem egyik legfinomabb étele volt, borravalóval adtam, azt hiszem 30 dollárt. Sörrel életkorom miatt nem szolgáltak ki, ahogy boltban sem tudtam vásárolni, akit pedig megkértem volna, hogy vegyen nekem, az nemet mondott. “Ovisként” a szórakozóhelyeket is kerültem, viszont az utcán simán leszólítottak elég csinos lányok.

Rajtuk kívül sajnos az összes utcai árus is megtalált, nem szabad szóba állni velük, vagy bármit elfogadni, egyszerűen lerázhatatlanok.

Fantasztikus élményben volt részem ezalatt az egy hét alatt, megfelelő felkészültséggel és közepes angol nyelvtudással szerintem bátran lehet utazni. Én is biztosan visszalátogatok még.

Írás és képek: J. Soma

Tags: , , , , , , ,

(A dőlt betűs megjegyzések a blog írójának gondolatai, hozzáfűzései, javaslatai.)

Június végén a feleségemmel eltöltöttünk néhány napot New Yorkban. Gondoltam, leírom a tapasztalataimat, hátha tudok további támpontokat adni a blogon leírtak mellé.

Három és fél napot terveztünk a városnézésre, mert alapvetően Kanada volt az úti célunk és csak menet közben jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha pár napra ellátogatnánk New Yorkba is. Sajnos az élet közbeszólt és törölték a reggeli járatunkat Torontóba, így a három és fél nap helyett három napunk és egy esténk maradt.

Az utazást majdnem egy hét tervezgetés előzte meg. A Tinkmara blogján leírtak sokat segítettek.

A La Guardia reptéren szálltunk le, ahol automatából a kijáratnál vettünk két MTA hetibérletet. Utólag kiszámolva körülbelül úgy jöttünk ki három nap alatt, mintha egyesével töltögettünk volna rá jegyeket. 2-3 napra már érdemes megvenni hetibérletet a kényelmes és gyors haladás érdekében. A reptérről induló Q70-es busszal jutottunk el a lila 7-es metróvonatig, amivel Manhattanba lehet jutni (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?)

A szállásunk Manhattanban volt a 96. utcában (Hotel Newton), a West Side-on, gyakorlatilag a metrómegállónál. A hotel kifogástalan volt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Megérte Manhattanban foglalni, mert innen viszonylag gyorsan megközelíthető minden.

Első este a szállás elfoglalása után átmetróztunk Brooklynba megcsodálni a Brooklyn hidat és Manhattant sötétedés után az esti órákban. A Brooklyn Bridge Parkban, leírhatatlan látvány fogadott minket. A kék metróvonallal (A) lehet a legközelebb jutni a parkhoz (a High Street–Brooklyn Bridge állomástól néhány perc séta).

Második nap korán keltünk és felszálltunk az első kompra, ami a Szabadság-szoborhoz és az Ellis Island-re megy. Érdemes megvenni a jegyeket online, még az indulás előtt pár héttel. Mi a Hard Hat Ticket-et választottuk (53,50 USD/fő), ami belépést biztosít a Liberty Island-re és magában foglal egy túrát az Ellis Island lezárt területeire munkavédelmi sisak viseletével. A kompok kb. 20 percenként közlekednek. Akinek van időpontja a Hard Hat túrára, annak javasolt minimum másfél órával a túra előtt felszállnia a kompra az induló kikötőben (Battery Park). Az emlékmű belsejére annyira nem voltunk kíváncsiak, ezért csak körbesétáltuk a Liberty szigetet. Szerintem ennyi is bőven elég.

 

Az Ellis Island felé tartó kompon már nem mentünk fel a komp tetejére, a tetőre vezető félemeleten alig voltak és innen is tökéletes a kilátás. Az Ellis Island múzeumba érve balra kell fordulni és a szuvenír bolttal szembe lévő pultnál kell bejelentkezni a Hard Hat túrára, ha valaki ilyen jegyet vesz. Akinek szüksége van rá, érdemes előtte elmenni mosdóra, mert közel másfél óráig nem lesz rá lehetőség. Egy humoros idősebb úr vezette a csoportunkat. Rendkívül szépen és érthetően beszélt angolul, minden témához egy-egy poént illesztve. Nagyon örülök, hogy erre is vettünk jegyet, javaslom mindenkinek, mert hatalmas élmény! A túra lényege, hogy egy 8-10 fős csoportot bevisznek a sziget elzárt területére, ahol a régi kórház, elkülönítő helyiségek és kiszolgáló épületek találhatóak, melyeket évek óta elhagyatottan állnak. A falakat több helyen egy francia művész installációi díszítik. Az épületeket az időjárás megrongálta egy kicsit és a területet a Sandy hurrikán is jól helyben hagyta, emiatt kötelező a munkavédelmi sisak, amit ott helyben adnak. A túrát követően kicsit körülnéztünk még a múzeumban. Az idegenvezetés során szerintem többet megtudtunk a sziget történelméről, mintha a múzeum minden szegletét bejártuk volna. Szépen elment az idő. Körülbelül délután 1 óra környékén szálltunk fel a kompra, ami visszavisz Manhattanba. Ekkorra már elég nagy tömeg volt a Liberty és az Ellis Island-en is. Ezt a program sorozatot érdemes az első komppal elkezdeni (8:30) és a Hard Hat túránál is a legelső időpontot választani (10:30), mert akkor még nincsenek olyan sokan a szigeteken és a kompon sem.

Miután visszatértünk Manhattanba, a Battery Parkból a Charging Bull-hoz mentünk. A különböző élménybeszámolókkal szemben, mi viszonylag gyorsan megtaláltuk. Legnagyobb sajnálatomra normális fényképet nem sikerült készítenem róla, mert fürtökben lógtak rajta az emberek.

Megnéztük a Federal Hall, a tőzsde épületét és sétáltunk a Wall Street-en. Nagyon éhesek és fáradtak voltunk, ezért szerettünk volna beülni valahova, de ezen a környéken csak utcai bódés hambugert, hot dogot találtunk. Végül egy kifőzde jellegű étkezdében kötöttünk ki a Water Street-en, ahol végre le tudtunk ülni egy kicsit és jól is laktunk.

A Federal Reserve Bank felé mentünk vissza a World Trade Center emlékművekhez, ahol nagy rendőri készültség és turisták hada fogadott minket. Bombakereső kutyával sétáló civil rendőrök és fémkeresővel felszerelt rendőrposztok minden sarkon. Érdekes látvány volt és csak utólag esett le, hogy igazából itt bármikor bármi megtörténhet. Az emlékművek lenyűgözőek és egyszerre elszomorítóak is. Hatalmas négyzet alakú medencék, a közepén egy kisebb medencével, ahova a víz vízesésként zubog. A peremén az elhunytak neve van kiírva és itt-ott virágok vannak elhelyezve. Egy kicsit morbid volt, hogy a külföldi turisták szelfibottal pózoltak a “gödrök” előtt.

A múzeumra nem maradt idő, de a World Trade Center bevásárlóközpontba bekukkantottunk a lépcső tetejéről. Érdekes épület, akinek van rá ideje, szerintem érdemes lehet egy kört tenni benne. Innen a St. Paul’s Chapel of Trinity Church felé sétáltunk tovább. Ez a templom egy karcolás nélkül megúszta tornyok összeomlását, annak ellenére, hogy közvetlen az ikertornyok tőszomszédságában van. A templomkertben lévő temető pedig valahogy beilleszthetetlennek tűnik a felhőkarcolók árnyékába. A City Hall előtti parkban megpihentünk egy kicsit. Rengeteg mókus volt, akadt amelyik kézből is elvette a csemegét.

A park után átsétáltunk a Brooklyn hídon, hogy az előző esti látványt nappal is megcsodálhassuk. Rengetegen vannak a hídon, ahol kerékpáros sáv is található. A biciklisek eszeveszett tempóval hajtanak, több életveszélyes helyzetet is láttunk, mire átértünk. Mindenkinek javaslom, hogy a biciklis sávban ne álljon meg fotózni vagy bámészkodni, mert elég veszélyes. Érdemes a Manhattan és a Brooklyn híd között lesétálni a partra, így a másik hidat is teljes egészében megcsodálhatjuk.

A parton lesétáltunk a Brooklyn Bridge Parkba, ahol előző este voltunk. Nappal is gyönyörű a kilátás innen, de aki jó fotókat akar készíteni, annak inkább a reggeli órákat ajánlom, mert a késő délutáni órákban Manhattan felől süt a nap.

Második nap a Rockefeller Centerben kezdtünk, ahova szintén hetekkel előtte megvettük a jegyet. Megéri itt is körülnézni nappal is és este is (Sun & Night jegy: 53 dollár/fő). A beszámolók alapján döntöttünk úgy, hogy a három kilátó közül ezt nézzük meg. Egyrészt, állítólag itt vannak a legkevesebben másrészt a Central Parkra is innen nyílik a legjobb kilátás. Egyből feljutottunk a tetejére, pár percet kellett csak sorban állni. A tetőn két szint található. Az alsót üveglapok veszik körbe. Az üveglapok közt akkora rés van, hogy egy-egy helyen egy nagyobb fényképezőgép objektív is vígan kifér, de szelfit, vagy csoportképet csak “üvegháttérrel” lehet készíteni. A felső szint kisebb alapterületű, de innen már lehet lőni olyan fotókat is amiben nem látszanak az alsó üveglapok. A szélén lévő beton tartóelemekre este egy kisebb fényképező állvány is felállítható. Minden irányba ki lehet nézni és nincsen nagy tömeg. Szerintem jó választás volt.

A kilátó után a St. Patrick katedrálist néztük meg, ami egy rendkívül nagy templom, annak ellenére, hogy eltörpül a felhőkarcolók között. Alapterületre simán vetekedik az esztergomi bazilikával. Innen elsétáltunk a Grand Central Terrminal-hoz, majd a Public Library következett. A pályaudvarra bementünk, a könyvtár épületét csak kívülről néztük meg. A könyvtártól már nincs messze a Times Square, ami nappal közel sem annyira érdekes, mint az esti fényekben. Itt található a Madame Tussauds viaszmúzeum, ami szintén érdekes lehet, de idő hiányában kihagytuk. A Carlo’s Bakery cukrászda a Times Square-től csak 5 perc séta, de sajnos aznap zárva volt a családfő édesanyja halála miatt (részvétem a Torta Királynak). A 8. sugárúton elsétáltunk a Madison Square Garden-hez (kosárlabda és jégkorong csarnok) és Penn Station-höz, ahonnan már nincs messze az Empire State Building. A két épület között van egy hatalmas ruha és részben ajándéktárgyüzlet, ahol a kosárlabda, jégkorong, amerikai foci és baseball rajongó férfiak is találnak maguknak érdekes “szurkolói” ruhadarabokat, a hölgyek pedig elveszhetnek a női ruhák és cipők világában. Az Empire State Building megtekintése után a Madison Square Park-nál fejeztük be aznapi sétánkat, ahol egy érdekes vékony, de magas épület található. Itthon néztem utána, őt úgy hívják, hogy Flatiron Building.

Az estét a Rockefeller Center ismételt látogatásával koronáztuk meg. Este a Radio City Music Hall felőli oldalon lévő külső bejáraton lehetett bemenni a kilátó liftjeihez. A főbejárat felől az épület belsejében zárva volt az az ajtó, ahol délelőtt bementünk. Este sokkal nagyobb tömeg volt, ami 10 óra felé egy kicsit oszlott. Ahogy korábban említettem, aki fényképezni szeretne, az nyugodtan hozzon kisállványt. Kisebb sorban állás után, mindegyik oldalon több, kb. 50x50cm-es derékmagasságban lévő tartópillérre lehet felállítani a fényképezőgépet. Az esti kilátás csodálatos, a legmagasabb tornyok csúcsai folyamatosan változó színű megvilágítást kapnak.

A kilátó után a Times Square-re mentünk. Itt rendkívül nagy volt a tömeg (este fél 11-11 körül!). Sokan vártak az oldalutcákban lévő színházakba (Off Broadway) való bejutásra. Mi már hullafáradtak voltunk a sok gyaloglástól, úgyhogy színházjegy váltására nem igen volt igényünk.

Harmadik napra maradt a híres Central Park. A West 96. utcáról sétáltunk be, a Jacqueline Kennedy Onassis Reservoir (a legnagyobb tó) megkerülése volt a cél. Az eltervezett balról – Guggenheim múzeum felé – kerülést meghiúsította, hogy az ajánlott haladási irány jobbra volt kijelölve. Ez nem vicc, tele van táblázva, hogy a haladási irány jobbra kötelező. Ezt a szabályt valószínűleg a futók miatt hozták. A tó és a háttér is nagyon szép. El van teljesen kerítve és nagyon meredek a partja, nem fürdenek benne és hulladék sem igen található.

A tó után bekukkantottunk a Guggenheim múzeumba, de az emeletekre történő bejutásra idő szűkében nem vettünk jegyet. A következő állomás a MET volt. Úgy tudtam, hogy ingyenes, de volt belépő (A MET-be ajánlott belépőjegyár van. Az ingyenes, illetve ajánlott belépőjegyes programok listája ITT található.) szóval az előcsarnokot megnéztük belülről, majd visszamentünk a parkba. A Great Lawn (Nagyrét) egy érdekes rész, tele baseball pályával, a tőszomszédságában a Belvedere kastéllyal és a Turtle Pond-al (Teknős-tó). Ezen a részen található mosdó is, ha valakinek szüksége lenne rá. A kastély érdekes, ide mindenképp érdemes benézni. A mögötte lévő rész vadregényes, nagy sziklákkal és egy csónakázó tóval (The Lake). A csónakázó tavon egy szép fahíd (Bow Bridge) ível át, majd egy szökőkutas szobor és egy lépcsősor (Bethesda Terrace and Fountain) található gyönyörű díszítésekkel. A lépcsősoron felérve egyenesen haladva a Sheep Meadow-t (Juh Legelő) találjuk. Nekem ez tetszett a legjobban. Hatalmas rét, fákkal és felhőkarcolókkal a háttérben.

A parkból kiérve a Columbus Circle felé vettük az irányt, ami egy nagy körforgalom a közepén Columbus szobrával. Metróval visszamentünk Buddy cukrászdájába, ami ezen a napon már nyitva volt és isteni cannolit adtak. A cukrászdától egy sarokra található a Beer Authority, ahol finom a steak és a brooklyni sör is teljesen rendben van!

Sajnos ennyi volt a három nap és az azt megelőző egy este. A hajnali órákban taxival mentünk ki a La Guardia reptérre.

Számunkra ez az egész egy kanadai nyaralásnak indult és onnan már nem volt messze New York, tehát csak egy pár napos kitérőre volt idő. Utólag visszagondolva, végigrohantuk az egészet. Amit látni kell azt láttuk, de mélységében nem tudtunk elmerülni. A legtöbb belépős helyre nem mentünk be, mert 10-20 percre nincs értelme kifizetni a 20-30 dolláros belépőt. (Érdemes az ingyenes órálk köré tervezni a programot.) Abban az esetben, ha bementünk volna, akkor ott ragadnunk (pl. MET = legalább 4-5 óra) és nem tudjuk bejárni a város többi részét. Little Italy és a Chinatown így is kimaradt. Így utólag azt hiszem, hogy Manhattan teljes bejárására kb. egy hét kell. Aki New Yorkba tervezi a nyaralást, az maradjon legalább egy hétig, de inkább tovább. Véleményem szerint, New York a közelében sincs a filmekben látottaknak. Nincs tele öltönyös emberrel, nem olyan romantikusak a helyszínek, kivéve a Central Parkot. Rendkívül tömött és nem olyan tiszta, mint más nagyvárosok.

METRÓS TAPASZTALATOK: A metró vonalak tanulmányozásakor érdemes arra készülni, hogy bizonyos szakaszok időközönként le vannak zárva és nem mindig sikerül a megtervezett útvonalon eljutni oda, ahova szeretnénk. Ebbe már a lila 7-es vonalon is belefutottunk a repülőtérről Manhattan felé. Az ellenkező irányba kellett menjünk néhány megállót és ott tudtunk csak átszállni a Manhattanba tartó irányra. Ilyennel később is találkoztunk, de a metró alkalmazottak segítőkészek voltak és ajánlottak más útvonalat. Az átszállási lehetőségek jók, a metrótérkép szinte minden kocsiban megtalálható és a falakon lévő jelzések alapján könnyedén meg lehet találni a megfelelő peront. Nagyon sokat segít, hogy a peronokon szinte az összes oszlopon fent van, hogy hányadik utcánál járunk, így már időben látható, hogyha le kell szállni, vagy közeledünk úti célunk felé. A legtöbb kocsiban bemondják a következő állomást és van olyan is, ahol LED-es utastájékoztató kijelzőn mutatják. A metrón a késő esti órákig viszonylag sokan vannak, tehát nagy utazótáskákkal bajos lehet a közlekedés. A délután 5-6 óra környékén Manhattanből kifelé tartó járatokon katasztrofális a helyzet, aki tudja kerülje el ebben az időszakban a metrót.

ÉTKEZÉS: A Wall Street környékén nemigen vannak beülős helyek (olcsóbb: Stone Street, Pret-A-Manger; drágább: 29 étterem a Wall Street környékén) utcai bódékból lehet hamburgert és hot dogot venni. Szerintem érdemes bármilyen betervezett útvonalhoz keresni éttermet, bisztrót (mosdó szempontjából is) online, mielőtt elindultok. (New York legjobb nyilvános mosdói) Jól tud jönni egy-egy beülős hely a sok gyaloglást követően. Amit a beszámolókban lehet olvasni az teljesen igaz, nem érdemes szendvicset készítgetni, mert minden drága a kisboltokban is. A szendvicsek árából majdnem kijön egy bőséges reggeli (tojás + bacon + sült krumpli + pirítós + kávé).

BIZTONSÁG: Valóban nagyon sok a kétes alak. Nem érdemes szóba állni senkivel, aki odajön kéregetni, vagy bármi egyéb mással. Minket próbáltak leszólítani úgy, hogy itt egy doboz cigi, valószínűleg ti hagytátok el az előbb. El kell küldeni minden ilyen alakot a fenébe. (New York biztonségéról ITT és ITT olvashattok bővebben.) A turista látványosságok közelében biztonságban éreztük magunkat. Igaz, hogy ezeken a helyeken rengeteg a rendőr. Nappal Manhattant biztonságosnak éreztem. Este a metrót már nem annyira. Nagy értékű fényképezőgépet, telefont már nem vennék elő késő este a metrón. A reptérről befelé jövet, amikor le volt zárva a manhattani irány és az ellenkező irányba kellett menjünk 4-5 megállót, az is már érdekes környék volt. A parkokban nem szabad dohányozni, igaz kitáblázva nem láttam, de a parkőrök szólnak érte.

ÁRAK: Ahogy több helyen is írták, New York nem olcsó. A cigi körülbelül 10-12 dollár, a sör étteremben 8 dollár környéke, kisboltban 3-5 dollár. Egy ásványvízért a boltban 1,5 – 3 dollárt is elkérnek. Ebéd, vagy reggeli, helytől és ételtől függően 20-50 dollár. A ruházat nem drágább, mint itthon. Hűtőmágnest a MET előtt érdemes venni, itt csak 1-2 dollár, a gift shop-okban 3-5 dollár. A taxi Manhattanből a La Guardia-ra 35 dollár + borravaló volt.

Képek és szöveg: Fazekas Zoltán

Tags: , , , , ,

Megérkezett a várva várt változás a Times Square-re. A tér dinamikája teljesen átalakult. A 42. és 47. utca közötti teret színkódolt zónákra osztották.

A zöld, Chill Zones, a pihenő zónák, ahol üldögélni, nézelődni, enni-inni lehet. Az Activity Zones (kék), ide korlátozzák a reklám és üzletszerű ágazat képviselőit (Broadway jegyárusok, városnéző buszok ügynökei), a gyakran erőszakos karaktereket, mint Mickey Mouse, Superman és társai, valamint a legnagyobb felháborodást és vitát kavaró félmeztelen hölgyeket és a gitáros fiúkat.

Az Express Lanes, gyors-sávok az áthaladó gyalogosokat, a környék irodáinak dolgozóit segítik abban, hogy zavartalanul jussanak el egyik pontról a másikba.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , ,

Az előző részben megpróbáltuk meghatározni, hogy ki a New Yorker és mennyi ideig kell Manhattanban tartózkodnia a bevándorlónak ahhoz, hogy igazi New York-inak nevezhesse magát. A második rész talán még nehezebb feladatot vállal magára. Arra a kérdésre próbálunk választ találni, hogyan viselkedik az igazi New Yorker, melyek azok az íratlan szabályok, melyeket ildomos betartanunk, ha be akarunk illeszkedni a City hétköznapi sodrásába.

Woody Allen Manhattan témájú filmjeinek köszönhetően, a köztudatban a New York-i ember kereső típus, kissé neurotikus, az átlagnál egoistább, kifejezetten filozofikus hajlamú és természetesen nem tud autót vezetni. Általános nézet, hogy a New York-iak értelmesebbek a többi amerikainál. Ez a meglátás igaznak bizonyulhat, ha arra a tényre koncentrálunk, hogy Manhattan lakosságának több mint egy harmada bevándorló. Ezek az emberek tudatosan döntöttek New York mellett egy magasabb cél érdekében.

Ennek köszönhetően a City lakossága előszelektált. Energia, ambíció és hajlandóság a lemondásra egy magasabb, távolabbi cél érdekében. Ez jellemzi az átlag manhattanit. A New York-i élet távolról sem olyan elbűvölő, mint amilyennek a filmekben látjuk. A manhattanieknek gyakran nélkülözniük kell azokat az alapvető kényelmi elemeket, melyek a többi amerikai számára magától értetődően adottak. Többek között a tágas ház, az autó, a csend. A New York-i ember statisztikailag feszítettebb ritmusban él, elszántabb, törekvőbb, sikerre éhesebb. Ezen tulajdonságok közvetlen összefüggésben vannak az intelligenciával.

Gyakran halljuk, hogy a New York-iak gorombák, nyersek. A megfelelő szóhasználat inkább bizalmas és brutálisan őszinte. A zöldségesnél az eladó nagyon valószínű, hogy “kedvesemnek” szólít, a metrón pedig lazán megkérdezik tőled, mennyibe került a táskád. A manhattaniek a szemedbe mondják, ha durván bánsz a gyerekeddel és sebesen helyreutasítanak, ha beelőzöl a sorban. Egy vidéki üzletben bátran megkérheted a többieket, hogy engedjenek előre, mert nagyon sietős dolgod van. Ez New Yorkban elképzelhetetlen, hisz itt mindenkinek egyformán sietős a dolga, nincs kivételezés.

  

A New York-iak kritikusak, de segítőkészek. Az útbaigazításra szoruló turistának nem csupán a közvetlen kérdezett, de a közelben állók is megpróbálnak segíteni, sőt ki is oktatják egymást, mert a New York-i szeret szakértő lenni. Természetesen mindenki szeret tudora lenni a témának, de míg az átlag amerikai a családjában, baráti körben viselkedik ilyenformán, addig a New York-i az idegenekkel is hasonló hangot üt meg.

Miért ilyenek a New York-iak? Ez a fajta viselkedés minden pszichológiai alapelvnek ellentmond. Azt mondják, minél több és minél hosszabb ideig éri az embert túl sok inger, annál valószínűbb, hogy befelé fordulóvá és visszafogottá válik. Akkor miért van az, hogy a New York-iak, akiket tudvalevően rengeteg inger ér, pontosan az ellenkező módon reagálnak? Az emberi lélek kutatói szerint a manhattani körülmények – az apró lakások, az állandó hajtás, küzdelem a legkisebb kényelemért, mint ülőhely a metrón, étteremben -, közös célt szül. Amikor egy New York-i a másikra néz, nem az idegent látja benne, hanem azt a valakit, aki ugyanazokkal a napi gondokkal küzd, mint ő maga. Ez a közös nevező a hajtóereje annak a kimagasló szintű és példaértékű együttműködésnek, melyre a manhattaniek különösen nehéz helyzetekben képesek. (Lásd 2001. szeptember 11.) Minél drámaibb a szituáció annál erőteljesebben nyilatkozik meg a New York-iak közösségi szelleme. Személyesen tapasztaltam a Sandy Hurrikán utáni összefogás megrendítő pillanatait.

Következzen csupán néhány, a New Yorki-i lét íratlan szabályainak dzsungeléből véletlenszerűen kiragadott tény, mely minden bizonnyal megkönnyíti New York-i tartózkodásunk.

A New Yorker gyalogol. Sokat és gyorsan. A járdát kezeljük autópályaként. Haladjunk a jobb oldalon és törekedjünk arra, hogy ne okozzunk forgalmi dugót. Amennyiben meg kell állnunk belekukkantani a térképbe, gyors Facebook helyzetjelentést adni, egymást fotózni, mindig húzódjunk a fal mellé.

A New Yorker az utcán sosem nézelődik, különösen nem felfelé. Egyszer azt olvastam, hogy a King Kong az egyik legirreálisabb film, mely valaha készült és nem azért, mert a majom feljut az Empire State Building tetejére, hanem azért, mert a filmben a New York-iak észreveszik. És miért nem néznek fel a manhattaniek? Mert haladnak. Mindig előre. A turisták számára a City csupa rácsodálkozás, végeláthatatlan fényképezési lehetőség. A New York-iak számára viszont nincs borzasztóbb, mint a hirtelen gyökeret eresztő turista. A New York-i úgy kerüli a Times Square-t, mint a ragályt és fel nem tudja fogni, hogyan lehetséges meglátni a Grand Central Station kupolájára festett apró csillagokat.

A New Yorker mindig siet. Munkába, munkából, buszra, metróra, vonatra. A legtöbb manhattani ki van téve a tömegközlekedés szeszélyének, melyen csak úgy lehet úrrá, ha megtanul bizonyos trükköket. Tudja, hogy melyik metró ajtó hol nyílik és melyik van a legközelebb a célállomás mozgólépcsőjéhez. Egy rossz lépés és az ingázó esetleg órákra a Cityben ragad.

A New Yorker semmilyen körülmények között nem bámulja meg a hírességeket. Jelenlétük a Cityben természetes és a manhattaniek úgy kezelik őket, mint hétköznapi embereket. Biztosítják számukra a viszonylagosan normális életet, melyre Hollywoodban nincs lehetőségük. A New York-iak azzal mutatják ki tiszteletüket, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sztár érzékelje, hiába tett le valamit az asztalra, ez New Yorkban nem jogosítja fel előnyökre.

Bámulatos, hogy mennyi mindent tapasztal az ember New York Cityben nap-nap után. A rohanás közepette, ha rászánunk egy percet, itt-ott csodálatos, megindító pillanatoknak lehetünk tanúi. Kevesen észlelik őket és csak azok értékelik igazán, akik valaha is jártak ebben az örökmozgó, soha nem nyugvó, hatalmas világvárosban.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , ,

EREDETI BEJEGYZÉS DÁTUMA: 2011. július 6.

“Miért hagyják az amerikaiak égve a lámpát a tornácon, illetve a lakásban?”

A fény élet, biztonság, otthon. A fény vezeti haza a vándorokat, mutat utat a sötét éjszakában. Az amerikai tradícióban égve hagyni a lámpát azt jelenti, valakinek utat mutatunk, valakit hazavárunk. A legtöbb amerikai család égve hagyja a lámpát a tornácon vagy a földszinten mindaddig, amíg a család valamennyi tagja hazatér. Praktikus szempontból a kivilágított tornác segít a tájékozódásban, könnyebb megtalálni a kulcsot, kulcslyukat. A fény elbátortalanítja a rosszban sántikálókat, javul a közbiztonság. Egyes zárt lakótelepek, az úgy nevezett gated community-k, közbiztonsági okból kérik a bérlőket, hogy hagyják a tornáclámpát égve egész éjjel, még akkor is, ha mindenki otthon tartózkodik.

Az energiaszolgáltató cégek és a környezetvédők nem rajonganak az ötletért és javasolják, hogy kapcsoljuk le a fényeket éjszakára, miután mindenki hazatért. Ezzel rengeteget spórolunk a családnak és a társadalomnak. A mozgásérzékelő lámpák különösen jó szolgálatot tesznek ez ügyben.

A tradíció azonban tovább él. A fény jelzés értékű, mondanivalót hordoz. Az égve hagyott tornáclámpa Amerikában a gyász és a veszteség kifejezését is szolgálja. Jelzi, hogy szeretteinket mindig hazavárjuk, még akkor is, ha már tudjuk, nincs remény. Egy egész közösséget megrendítő tragikus esemény után az érintettek gyakran úgy döntenek, hogy égő tornáclámpákkal fejezik ki együttérzésüket. Így történt ez Caylee Anthony halála (az esetről később írok) és az azt követő, hatalmas felháborodást keltő bírósági döntés után is. A gyermekvédő egyesületek és a támogató családok felhívására Amerika szerte megemlékezéseket tartottak. Ezen összefogás keretében országszerte hagyták égve a tornáclámpákat a brutálisan meggyilkolt kislány emlékére.

Hasonlóan tisztelegnek a veteránok és a külországban elesett katonák előtt is.

Halloween éjszakáján a tornácon égve hagyott lámpa azt jelzi, hogy a háziak otthon tartózkodnak és benne vannak a Halloween-mókában. A sötét porta lakói kéretik nem zörgetni.

Képek: Google

Tags: ,

“Kit nevezünk New Yorker-nek? Ki az Igazi, Hamisítatlan New York-i? Mennyi ideig kell élnünk Manhattanban ahhoz, hogy New York-inak nevezhessük magunkat?”

Különböző teóriák léteznek. A konzervatív nézet szerint csakis a tősgyökeresek mondhatják magukat New York-inak. Az igazi New Yorker Manhattanban született és nevelkedett. Ismeri és tiszteli városa múltját, jelenjét, jövőjét.

Az alapjáraton Amerika-ellenes ironikusan közelíti meg a témát és azt mondja, a New Yorker az egyetlen fajta amerikai, akit a külföldiek általában kedvelnek.

Általános vélemény, hogy az ötödik manhattani év után kezdi az újdonsült City lakos felvenni a város ritmusát és 10-15 évnek is el kell telnie ahhoz, mire valódi New York-inak vallhatja magát.

Abban az esetben, ha hajlandók vagyunk elfogadni, hogy a New Yorker elnevezés nem csupán azon szerencsések kiváltsága, akik Manhattan területén születtek, akkor E.B. White felosztását követve három típus különböztethető meg.

“A tősgyökeres New York-i, aki a Cityben született. Ő az, aki természetesnek veszi a várost, elfogadja és szükségszerű rosszként kezeli méretét és zajos természetét.

A második csoportot az ingázók alkotják, akik sáskamód falják fel a várost reggelente és hagyják hátra a romokat esténként.

A harmadik csoport a legnagyobb, mind méretében, mind fontosságában. A bevándorló, aki Manhattanon kívül született és New Yorkba a kalandvágy vagy a sors hozta. Számára a City a végső állomás, a cél. Ez a réteg felelős a város túlfeszített természetéért, költői vénájáért, művészetek iránti elkötelezettségéért és egyedülálló teljesítményéért.

Az ingázók adják a város árapályhoz hasonló nyughatatlanságát, a tősgyökeresek szilárdságot, folytonosságot biztosítanak, míg a betelepedők szenvedélyessé teszik New Yorkot.”

A teóriákon túl, leegyszerűsítve, két csoport létezik, akik New Yorkban szeretnének lenni és azok, akik nem. Az első csoporton belül ott vannak azok, akik számára ez sosem adatik meg és csak álmodhatnak arról, hogy valaha is manhattani lakosok legyenek. Ezek az emberek szenvedélyesebben szeretik ezt a várost, mint a legtöbb tősgyökeres.

New Yorker-nek lenni sajátos életérzés, magatartásforma, azonban az egyének gyökeresen eltérő helyzetéből fakadóan a tapasztalatok is különbözőek. Minden ember sajátos és megismételhetetlen módon érzékeli a környezetét, egyedi módon dolgozza fel az őt ért impulzusokat, ezáltal a New York-i létnek végtelen számú meghatározása létezik.

Felmerül az a kérdés, hogy vajon a New York-i léthez szükséges-e egy bizonyos belső tulajdonság együttes megléte, melynek hiányában a bevándorló sosem válik igazi New York-ivá és tartózkodása, esetleg élete végéig kívülállónak érzi magát? Lehetséges, hogy az alapfeltétel nem más, mint az alkalmazkodóképességnek egy olyan magas szintje, melyre nem mindenki képes? Előfordulhat, hogy csak azok nevezhetik magukat igazi New York-inak, akik birtokában vannak ennek a virtusnak, ahogy az amerikai angol nevezi, “moxie”-nak? Szilárd jellem, határozottság és keménység, rámenősség és öntudat tökéletes elegye. Azok, akik nem alkalmazkodnak megfelelő módon és ütemben, egy darabig kitartanak, végül átteszik székhelyüket egy nyugodtabb, kevésbé komplikált városba.

Manhattan nem való mindenkinek, viszont akárhogy is nézzük, New York és a New York-i lét minden nehézségével együtt és ellenére, fantasztikus.

A bevándorló újra és újra kérdi: Mikor válok igazi New York-ivá? Az egyszerű válasz: Azon a napon, amikor már nem kell megkérdezned, mert New York-i léted olyan természetessé válik, mint ahogy levegőt veszel. A pesszimista hozzáállás szerint, rögtön azután, hogy először rabolnak ki a metrón úgy, hogy észre sem veszed. A brutálisan őszinte válasz szerint, akkor válsz igazi New York-ivá, amikor már észre sem veszed a hontalanokat az utcán és meg se rezdülsz, amikor a metrón melletted ülő nyíltan maszturbál. Amikor hajlandó vagy csillagászati összeget fizetni egy kutyaól méretű apartmanért, egy olyan környéken, ahol csótányirtó bűze keveredik a kínai étteremből szálló átható szagokkal, Te pedig szerencsésnek érzed magad, elvégre New Yorkban vagy. A manhattani nő szerint, amikor a táskád tartalma laptop, mobil telefon, e-reader, egy yarmulka méretű esernyő, váltás ruha és cipő, teljes sminkkészlet, hatalmas kulcscsomó, három hónapra való összegyűrt számla, patyolat blokkok, aerobik felszerelés, vagyis minimum 15 kiló és tartalmazza mindazt, amit egy nem-New York-i nő az autója hátsó ülésén tárolna. Az ellentmondó válasz szerint, akkor vagy igazi New York-i, amikor teljes szívedből utálod Manhattant, de semmi esetre sem költöznél el, mert sehol máshol a világon nem található meg az elemeknek azon kombinációja, melyeket New Yorkban annyira gyűlölsz. S végezetül, a költői válasz: Akkor válsz igazi New York-ivá, amikor már becsukott szemmel is meg tudod rajzolni a város sziluettjét és minden felhőkarcolóhoz külön emlék köt.

És én, kérdezhetitek? Én New Yorker-nek vallom magam? Öt és fél év telt el azóta, mióta először láttam meg az Empire State Building tetejét a Penn Station-ről kilépve. Nem vágyódtam ide, a sors hozta így. Az eltelt évek alatt megismertem, megkedveltem New York City-t és szerencsésnek tartom magam, hogy bevándorlóként és ingázóként én is hozzájárulhatok ahhoz a bizonyos szenvedélyhez.

Felhasznált irodalom: E.B. White: The New Yorker
Képek: a blog írójának tulajdona
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , ,