A New Yorker 1.

“Kit nevezünk New Yorker-nek? Ki az Igazi, Hamisítatlan New York-i? Mennyi ideig kell élnünk Manhattanban ahhoz, hogy New York-inak nevezhessük magunkat?”

Különböző teóriák léteznek. A konzervatív nézet szerint csakis a tősgyökeresek mondhatják magukat New York-inak. Az igazi New Yorker Manhattanban született és nevelkedett. Ismeri és tiszteli városa múltját, jelenjét, jövőjét.

Az alapjáraton Amerika-ellenes ironikusan közelíti meg a témát és azt mondja, a New Yorker az egyetlen fajta amerikai, akit a külföldiek általában kedvelnek.

Általános vélemény, hogy az ötödik manhattani év után kezdi az újdonsült City lakos felvenni a város ritmusát és 10-15 évnek is el kell telnie ahhoz, mire valódi New York-inak vallhatja magát.

Abban az esetben, ha hajlandók vagyunk elfogadni, hogy a New Yorker elnevezés nem csupán azon szerencsések kiváltsága, akik Manhattan területén születtek, akkor E.B. White felosztását követve három típus különböztethető meg.

“A tősgyökeres New York-i, aki a Cityben született. Ő az, aki természetesnek veszi a várost, elfogadja és szükségszerű rosszként kezeli méretét és zajos természetét.

A második csoportot az ingázók alkotják, akik sáskamód falják fel a várost reggelente és hagyják hátra a romokat esténként.

A harmadik csoport a legnagyobb, mind méretében, mind fontosságában. A bevándorló, aki Manhattanon kívül született és New Yorkba a kalandvágy vagy a sors hozta. Számára a City a végső állomás, a cél. Ez a réteg felelős a város túlfeszített természetéért, költői vénájáért, művészetek iránti elkötelezettségéért és egyedülálló teljesítményéért.

Az ingázók adják a város árapályhoz hasonló nyughatatlanságát, a tősgyökeresek szilárdságot, folytonosságot biztosítanak, míg a betelepedők szenvedélyessé teszik New Yorkot.”

A teóriákon túl, leegyszerűsítve, két csoport létezik, akik New Yorkban szeretnének lenni és azok, akik nem. Az első csoporton belül ott vannak azok, akik számára ez sosem adatik meg és csak álmodhatnak arról, hogy valaha is manhattani lakosok legyenek. Ezek az emberek szenvedélyesebben szeretik ezt a várost, mint a legtöbb tősgyökeres.

New Yorker-nek lenni sajátos életérzés, magatartásforma, azonban az egyének gyökeresen eltérő helyzetéből fakadóan a tapasztalatok is különbözőek. Minden ember sajátos és megismételhetetlen módon érzékeli a környezetét, egyedi módon dolgozza fel az őt ért impulzusokat, ezáltal a New York-i létnek végtelen számú meghatározása létezik.

Felmerül az a kérdés, hogy vajon a New York-i léthez szükséges-e egy bizonyos belső tulajdonság együttes megléte, melynek hiányában a bevándorló sosem válik igazi New York-ivá és tartózkodása, esetleg élete végéig kívülállónak érzi magát? Lehetséges, hogy az alapfeltétel nem más, mint az alkalmazkodóképességnek egy olyan magas szintje, melyre nem mindenki képes? Előfordulhat, hogy csak azok nevezhetik magukat igazi New York-inak, akik birtokában vannak ennek a virtusnak, ahogy az amerikai angol nevezi, “moxie”-nak? Szilárd jellem, határozottság és keménység, rámenősség és öntudat tökéletes elegye. Azok, akik nem alkalmazkodnak megfelelő módon és ütemben, egy darabig kitartanak, végül átteszik székhelyüket egy nyugodtabb, kevésbé komplikált városba.

Manhattan nem való mindenkinek, viszont akárhogy is nézzük, New York és a New York-i lét minden nehézségével együtt és ellenére, fantasztikus.

A bevándorló újra és újra kérdi: Mikor válok igazi New York-ivá? Az egyszerű válasz: Azon a napon, amikor már nem kell megkérdezned, mert New York-i léted olyan természetessé válik, mint ahogy levegőt veszel. A pesszimista hozzáállás szerint, rögtön azután, hogy először rabolnak ki a metrón úgy, hogy észre sem veszed. A brutálisan őszinte válasz szerint, akkor válsz igazi New York-ivá, amikor már észre sem veszed a hontalanokat az utcán és meg se rezdülsz, amikor a metrón melletted ülő nyíltan maszturbál. Amikor hajlandó vagy csillagászati összeget fizetni egy kutyaól méretű apartmanért, egy olyan környéken, ahol csótányirtó bűze keveredik a kínai étteremből szálló átható szagokkal, Te pedig szerencsésnek érzed magad, elvégre New Yorkban vagy. A manhattani nő szerint, amikor a táskád tartalma laptop, mobil telefon, e-reader, egy yarmulka méretű esernyő, váltás ruha és cipő, teljes sminkkészlet, hatalmas kulcscsomó, három hónapra való összegyűrt számla, patyolat blokkok, aerobik felszerelés, vagyis minimum 15 kiló és tartalmazza mindazt, amit egy nem-New York-i nő az autója hátsó ülésén tárolna. Az ellentmondó válasz szerint, akkor vagy igazi New York-i, amikor teljes szívedből utálod Manhattant, de semmi esetre sem költöznél el, mert sehol máshol a világon nem található meg az elemeknek azon kombinációja, melyeket New Yorkban annyira gyűlölsz. S végezetül, a költői válasz: Akkor válsz igazi New York-ivá, amikor már becsukott szemmel is meg tudod rajzolni a város sziluettjét és minden felhőkarcolóhoz külön emlék köt.

És én, kérdezhetitek? Én New Yorker-nek vallom magam? Öt és fél év telt el azóta, mióta először láttam meg az Empire State Building tetejét a Penn Station-ről kilépve. Nem vágyódtam ide, a sors hozta így. Az eltelt évek alatt megismertem, megkedveltem New York City-t és szerencsésnek tartom magam, hogy bevándorlóként és ingázóként én is hozzájárulhatok ahhoz a bizonyos szenvedélyhez.

Felhasznált irodalom: E.B. White: The New Yorker
Képek: a blog írójának tulajdona
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , ,

1 comment

Comments are now closed.