New York City

You are currently browsing articles tagged New York City.

hatosNew York City-be készülsz a nyáron? Először teszel látogatást ebben a kaotikus, de mindazonáltal karizmatikus világvárosban és azt tervezed, hogy a metrót választod, mint elsődleges közlekedési eszközt? Hosszú idő után térsz vissza és azon gondolkodsz, hogy vajon mennyit változott a New York-i metró az eltelt évek során? Ebben a sorozatban választ kapsz a kérdéseidre. Az első részben a New York-i metró szerkezetéről, a vonalakról, az állomások felépítéséről lesz szó, valamint néhány érdekesség is szóba kerül, sok-sok képpel fűszerezve. A második rész olyan praktikus tanácsokra koncentrál majd, mint a jegyváltás és a New York-i metróillem és viselkedés.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York-i metrórendszer sokak számára összetettnek, nyomasztónak hat és a Cityhez hasonlóan szélsőséges érzelmeket vált ki. Az utazóközönség egy része kifejezetten utálja, míg mások hibáival együtt rajonganak érte. Bármelyik csoporthoz is tartozunk, a tény nem változik. New York City-t hatékonyan bejárni csakis metróval lehetséges és érdemes. Sok éves gyakorlás után használata természetes, azonban turistaként szükség van a gyakorlásra és az előzetes felkészülésre. Lelkileg is.

IMG_4913a

A New York-i metró – vallják rengetegen – egyszerűen szörnyű. A legjobb esetben is csak abban reménykedhetünk, hogy az úti célunk rövid metrózást igényel és ez alatt az idő alatt nem lehet elkapni a ragályt. Először is, a manhattani metró mocskos. Naponta átlagosan 5 millió utas közlekedik és ha valamennyien bacilusfóbiásak lennének sem változtatna a tényen, hogy a gyakran tömött szerelvényeken egymásnak préselődve, a retkes kapaszkodót szorongatva, egymás arcába szuszogunk. Aztán ott van a baleset- és idegen utastárs ölébe hullás veszélye. A metróvezetők egy része – rejtélyes okoknál fogva – időről-időre elfelejti a ”lassan fékezz a peronra érkezéskor” alapszabályát. Magassarkú cipőben egyensúlyozó hölgyek landolnak számítógépen pötyögő idegen urak ölébe, hátizsákos gyerekek csúsznak métereket a fényesre ült, műanyag székeken. A New York-i metró szemetes, de az átlagnál is hangosabb, köszönhetően a sekély alagútrendszernek és annak a ténynek, hogy a sínleerősítéseknél egyáltalán nem szempont a zajcsillapítás*. A metró dübörgését egész Manhattanban hallani. Valószínű, hogy ez adja a város jellegzetes alapmorajlását. A metró szellőztetése a sugárutak aszfaltburkolatán keresztül történik. Ezeken a rácsos szellőzőkön át kiáramló gőzt látjuk az ikonikus manhattani képeken.

Turistaként ne feledjük és készüljünk fel rá, hogy a New York-i metró kéregvasút, így a legtöbb metróállomáson nincs mozgólépcső. Csomagjainkat lepcsősorokon kell vonszolnunk. A forgalmasabb állomásokon, csomópontokon liftrendszer működik.

10003846_10200783659352057_1066445482_oa

A szerelvények mellett még nem beszéltünk az állomások általános állapotáról. A peronok és folyosók a legtöbb helyen piszkosak, pisiszagtól bűzlenek, gyakran be- és feláznak, nyáron pedig áll a párás, forró levegő. A rágcsálókról szóló legendák pedig többé-kevésbé fedik a valóságot. Amennyiben a turista betegesen retteg a kosztól, rágcsálóktól, iszonyodik a tömegtől, akkor a New York-i metrót nem neki találták ki. Marad a busz, a taxi, esetleg a gyaloglás. New York City legújabb, légkondicionált, tiszta, modern metróállomásai: Fulton Center, 34th Street-Hudson Yards, Second Avenue Subway.

IMG_5416[1]a

Az átlag manhattani és a turisták többsége azonban nem tulajdonít ezeknek a negatívumoknak túl nagy jelentőséget, mivel tisztában van vele, hogy a gyors és hatékony közlekedés egyetlen formája a metró. Igen, koszos, rettentően hangos, nyáron különösen büdös és fülledt, viszont fejlődik és már régen nem az, ami a 70-es, 80-as években volt. Tessék lazábbnak lenni és kéznél tartani a kézfertőtlenítőt! A peronok valóban nagyon melegek, viszont a szerelvények egytől egyik légkondicionáltak, a legtöbb esetben túlságosan is. Aki hajlamos a megfázásra, tartson magánál egy könnyű kardigánt vagy sálat, amit gyorsan a vállára teríthet. A taxi ugyan kényelmes, viszont drága és roppant lassú, különösen a reggeli és a kora esti órákban kialakuló közlekedési dugókban. Egy viszonylag rövid, pár háztömbnyi útért könnyen otthagyhatunk 20-25 dollárt is. Ugyanezért az árért fél Manhattant bemetrózhatjuk. Amennyiben a városközpont megtekintését, fényképezését tervezzük, fizessünk be valamelyik emeletes buszos társaságnál. A nevezetességek egyenkénti felfedezésére használjuk a metrót vagy gyalogoljunk. Sokat.

IMG_5394[1]a

A New York-i metró legtöbb állomása jellegtelen, a rengeteg vasoszlop indusztriális jelleget kölcsönöz, viszont ugyancsak itt található a világ legszebb állomásaként emlegetett, City Hall, továbbá több érdekes és említésre méltó állomásépület és peron art, melyekről a későbbiekben teszünk említést. A szerelvények egy része ócska és lestrapált, viszont egyes vonalakon már a legmodernebb, digitális kijelzős kocsik közlekednek. Végül, de nem utolsó sorban, Manhattan szerelmeseinek a metró szimbólum és végeláthatatlan élmények tárháza. Zenészek és táncosok szórakoztatják az utazóközönséget, sokszor nem csupán az állomáson, de a szerelvényeken is. Amennyiben csodabogarakra és furcsaságokra vadászunk, akkor is jó helyen járunk, mert a New York-i metró a dilinósok paradicsoma.

IMG_5386[1]

Világviszonylatban a New York-i az egyik legrégebbi, legforgalmasabb és legnagyobb metróhálózat. 468 állomáson, 24 járat szolgálja ki a benzin áremelkedésének köszönhetően egyre magasabb számú utazóközönséget. A New York-i metró azon rendszerek egyike, ahol a metróvonalak (lines) és metrójáratok (route) nem azonosak, mivel a vonalakon található állomások napszaknak megfelelően változnak, hétvégén egyesek bezárnak vagy csak egyszerűen átalakítás alatt állnak. Mindig ellenőrizzük az MTA (Metropolitan Transportation Authority) honlapját, az állomások falára kitűzött hirdetéseket, illetve hallgassuk figyelmesen a hangosbemondót.

A New York-i metró az év valamennyi napján, 24 órában üzemel. Öt különböző menetrendet különböztet meg, a napszaknak, illetve a hét napjainak megfelelően. Ezek a következők: csúcsidő, napközben, este, éjszaka és hétvége.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A metrórendszer New York City öt kerületéből négyben kiépült, míg Staten Island-et csak busszal, autóval vagy komppal lehet megközelíteni. A metróvonalak közel fele a felszín felett, magasvasútként közlekedik. Az 1904-es nyitás idején a vonalak üzemeltetéséért két magántulajdonban levő cég volt felelős. A vonalakat ennek megfelelően osztották két csoportba. Az első kategóriába tartoznak az IRT (Interborough Rapid Transit Company) tulajdonában álló vonalak. Ez az A csoport. Ezeket a vonalakat számjegyekkel láttak el. A másik csoport a BMT (Brooklyn–Manhattan Transit Corporation) tulajdonát képezi-más néven B csoport). Ezeket betűjellel látták el. A New York-i metró 1968 óta a New York-i Közlekedési Hivatal, az MTA tulajdonában áll.

Mint említettük, a New York-i metrón a vonalak és járatok nem egyeznek meg. A könnyebb tájékozódás kedvéért 10 törzsvonalat alakítottak ki, melyeket színek különböztetnek meg. Az azonos színű járatok azonos útvonalon haladnak a város középső (Midtown) és déli (Downtown) területein, észak (Uptown) és a szomszédos kerületek felé haladva ágaznak csak el. A törzsvonalak a következők: a Nyolcadik Sugárút vonalak kékek NYCS ANYCS CNYCS E, a Hatodik Sugárút mentén haladó vonalak narancssárga színűek NYCS BNYCS DNYCS FNYCS M. A Crosstown az egyetlen, mely nem érinti Manhattant. Ez a vonal világos zöld színt visel NYCS G. A Canarsie Vonal palaszürke NYCS L, a Nassau Street vonalak barnák NYCS JNYCS Z, a Broadway-en haladó vonalak citromsárgák NYCS NNYCS QNYCS R, a Broadway-Hetedik Sugárút mentén haladó vonalak piros színűek NYCS 1NYCS 2NYCS 3, a Lexington Sugárutat bejáró vonalak sötét zöldek NYCS 4NYCS 5NYCS 6NYCS 6d, míg a Flushing vonal lila NYCS 7NYCS 7d. Az utolsó vonal a Shuttles, három shuttle-t, vagyis három ingajáratot foglal magában, melyek közül a legnépszerűbb a Times Square-t a Grand Central Pályaudvarral összekötő gyorsvonat. Ezek a vonalak sötét szürkével jelöltek NYCS S. Az 1929 (!) óta épülő (épülgető) új vonal, a Second Avenue Subway (SAS) a t jelzést kapja majd és kékeszöld színű lesz. A vonal első szakaszát 2017. január 2-án, száz (!) évnyi tervezés és költségvetési nehézségek után adták át az utazóközönségnek. A t vonal építését a Second Avenue Sagas elnevezésű blogon követhetjük nyomon, az átadásról pedig ITT olvashatsz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A járatokat további két csoportba osztjuk. Local, azaz helyi, illetve express, vagyis gyorsjáratok. A helyi járatok valamennyi megállónál megállnak, míg a gyorsjáratok csak a főbb állomásokat érintik. A gyorsvonatokat fogadó állomások minimum 4 vágánnyal működnek. A gyorsvonatok a balesetek elkerülése és a menetidő tartása végett a két középső vágányon haladnak át, illetve állnak meg, biztosítva a könnyebb átszállást. Az 1, 6, 7, C, G, L, M, W és R járatok helyi járatok, míg a 2, 3, 4, 5, <6>, <7>, A, B, D, E, F, N és Q járatok bizonyos szakaszokon gyorsjáratként működnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A járat jelzések körben, illetve csúcsára állított négyszögben (diamond) találhatóak. Az úgynevezett diamond (gyémánt) járatok az alap járat módosított verzióját jelzik. Például aNYCS 6valamennyi időben helyi járatként működik, míg aNYCS 6dnapközben expressz vonatként üzemel a Bronx-ban. A NYCS 7 helyi járat, míg a gyémánt verzió NYCS 7d Queens-ben gyorsjáratként üzemel. (A New York-i metró térképe.) A hangosbeszélő szintén hasznos segítség, mely a legtöbb állomáson bemondja a befutó szerelvény végállomását és típusát. A metrókocsiban ez az információ még egyszer elhangzik, kiegészítve a következő állomás nevével és a lehetséges csatlakozások felsorolásával. Az újabb típusú szerelvényeken digitális kijelzőről, míg a régi modellek esetében statikus tábláról olvashatjuk le az állomásokat és az átszállási lehetőségeket. A metrótérképen a fehér pontok expressz megállókat, míg a fekete pontok helyi járatú megállókat jeleznek.

metromap

A peronon, a sínekkel párhuzamosan elhelyezett táblákon szintén leolvashatjuk a vonal nevét, végállomását. A peron teljes hosszán, közepén elhelyezett, ismétlődő táblák az állomáson található többi átszállási lehetőség felé navigálnak minket.

A metróállomások két típusát különböztetjük meg, melyeket a bejárat feletti zöld, illetve piros gömbök jeleznek. A zöld gömb 24 órán át nyitva tartó állomás, míg a piros gömbbel ellátott részidős vagy csak kijárat. Az utóbbi években ez a felosztás kissé elavult és nem mindig megbízható, viszont ma is érvényes, hogy a piros gömbös állomásokon nincs jegy vásárlási lehetőség. Amennyiben ilyenbe botlunk és nincs jegyünk, keressünk egy másik, zöld gömbbel ellátott lejáratot. Ez valószínűleg az utca másik oldalán lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az állomás bejárata felett található tájékoztató tábla az állomás nevén kívül az állomáson áthaladó vonalakat tartalmazza, valamint azt is, hogy a lejárat melyik irányú metróhoz vezet. Erre azért van szükség, mert a metró bejáratok egy része csak egy irányt szolgál. Észak vagy dél, mely Manhattan esetében le vagy fel, vagyis Uptown vagy Downtown. Ezeknél a lejáratoknál nem tudunk átjutni az ellenkező irányba vezető peronra. Az ellentétes irányba haladó vonatokat az útkereszteződés másik oldalán található lejáraton át közelíthetjük meg. Fontos tudni, hogy ezeken az állomásokon nem tudunk átszállni a másik irányba fizetés nélkül. Amennyiben nincs iránymegjelölés, az adott lejáraton át mindkét irányba – Uptown és Downtown – utazhatunk. (Lásd következő fotó.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A metróvonalak minden évben összemérettetnek. A versenyt a New York-i Straphangers Campaign, vagyis a New York-i Álló Utas érdekszervezet hirdeti meg. A legrosszabb vonal címet, négy éve, egyhuzamban a NYCS-bull-trans-C.svg vonal nyerte el. A manhattani utazóközönség röviden csak így jellemezi a járatot: “Hangos, lassú, büdös és ronda dög, olyan kapaszkodókkal, melyeket még egy kutya sem szeretne megfogni. Gusztustalan.” A NYCS-bull-trans-C.svg vonalat sebtében követi azNYCS-bull-trans-L.svg, NYCS-bull-trans-G.svg és azNYCS-bull-trans-R.svg. A manhattaniek által legkedveltebb három járat azNYCS-bull-trans-N.svg, a NYCS-bull-trans-7.svg-es és a NYCS-bull-trans-Q.svg vonatok. Modern, tiszta szerelvényekkel, a menetrendet pontosan betartva közlekednek.

Annak ellenére, hogy a metróállomásokról általában elmarasztaló vélemények születnek, nem szabad elfelednünk, hogy a New York-i metrónak építészetileg kiemelkedő állomásépületei is vannak. A legtöbb ezek közül a Nemzeti Történelmi Emlékmű listán is szerepel.

Az állomások közül kétséget kizáróan a legszebb, a világlistán is előkelő helyet elfoglaló City Hall állomás, mely sajnos már használaton kívül van. A Grand Central Pályaudvar kistestvérét a Közlekedési Múzeum által szervezett látogatások során, kemény pénzekért lehet csak látogatni, de szerencsére egy olcsóbb megoldás is létezik, még ha nem is tökéletes. A NYCS 6-os vonal ezen az állomáson fordul meg – s mivel az új szabályok értelmében a szerelvényen maradhatunk -, néhány percen keresztül csodálhatjuk, ha nem is teljes kivilágításban, ezt az építészeti gyöngyszemet.

cityhall

Az állomásépületek közül az egyik legszebb a Fulton Street állomás bejárata, mely a 195. Broadway szám alatt található épületbe ágyazottan található. A legmenőbb metróbejáratokat viszont a Times Square-en találhatjuk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 72. utcánál található állomásépületek története szintén érdekes. Ez a megálló része volt az első, 1904-ben átadott vonalnak. Az Uptown és a Downtown lejáratok a 72. utca két oldalán találhatóak. Az egyik, az úgynevezett Öreg Indóház, 1904-ben épült és keskeny lépcsőivel, alacsony belmagasságával a New York-i metrótörténelem hőskorára emlékeztet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 72. utca másik oldalán található Új Indóházat 2002-ben adták át, miután a 90-es évek végére egyértelművé vált, hogy az Old Control House nem képes ellátni a környék forgalmát. Az új állomás üveges szerkezete rengeteg természetes fényt enged be, így hamar az egyik legkedveltebb állomások egyikévé vált.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az Astor Street állomás lejárata szintén a legszebbek közé tartozik. A 80-as években felújított állomás bejárata megtartotta a régi kioszk épületének vázát. A kép pikantériája, hogy a háttérben, a bal oldalon, a Lángos Truck látható, mely gyakran parkol az Astor Place közelében.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Union Square állomásépülete szintén különleges színfoltja Manhattannak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York-i metró művészetről ebben a bejegyzésben olvashatok.

A második részben szó lesz a jegyvásárlásról és egyéb praktikus tanácsok is elhangzanak. Jó utazást!

Képek: a blog írójának tulajdona (kivéve City Hall)
Felhasznált irodalom: MTA
*Köszönet Comandante en Jefe-nek.

Tags: , , , , , ,

Zsédely Tímeával és Mikky-vel, New York egyetlen magyar nyelvű könyvesboltjának tulajdonosaival East Village-i üzletükben beszélgettem. A közvetlen, barátságos házaspár 2010 óta nem csupán Manhattan és a közvetlen régió magyar lakosságát látja el, de az Egyesült Államok egész területére vállal szállítást és újság előfizetést.

A Tízezer Lépés Magyar Könyvesbolt hamarosan új helyre költözik, így a tulajdonosokat árufogadás és csomagolás közepette, dobozok között kérdeztem a bolt múltjáról, jelenjéről és a jövőbeli tervekről. Tartózkodásom ideje alatt fiatal, kisgyermekes magyar család érkezik. Olvasnivalót keresnek a kicsik számára. Alig lépnek ki a boltból, máris újabb vásárló érkezik. Ő a szüleinek visz rejtvény újságokat. A harmadik látogató nem vásárol, viszont híreket hoz a szintén a környéken található Key Bar esti programjával kapcsolatban. “Ez így működik a manhattani magyarok között.-mondja Tímea-A hírek szájról szájra terjednek.” Közben Mikky is befut a Newark repülőtérről a legfrissebb budapesti szállítmánnyal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tímea először a múltról, azokról a végzetszerűnek tűnő eseményekről mesél kettejük életében, melyek végül a jelenhez vezettek.

Mikky már Amerikában született, de 56-os menekültek gyermekeként, magyar közegben nőtt fel. Tanulmányait hétvégi magyar iskolával egészítette ki, cserkészkedett, szépen beszéli nyelvünket. Édesapja, Zsédely Miklós ügyvéd, politológus, a New York-i magyar kulturális és politikai élet meghatározó személyisége volt. Mikky magyarságát szintén szívvel-lélekkel megélve, mindig is érdeklődött a gyökerei iránt. A 70-es évek eleje óta rendszeresen látogatott Magyarországra. Tímeával egyik látogatása során, a budapesti Írók Könyvesboltjában ismerkedett meg. Ekkor még nem tudhatták, hogy a sors hamarosan újra összehozza őket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tímea magyar-esztétika-pszichológia szakon végzett Pécsen. Amikor elindult New York-ba 2001-ben, utolsó éves volt pszichológia szakon és a doktorija írásán dolgozott éppen. “Úgy éreztem-emlékezik vissza a mosolygós, törékeny házigazda-, hogy szükségem van a szélesebb látókörre. Meg akartam tapasztalni, hogyan működik a kultúra ‘a világ fővárosában’ és a magyar kultúra átadása az országhatáron kívül. New York különösen izgatta a fantáziámat. Elindultunk hát a nyári vakáció elején három csoporttársammal. A US Camp szervezésében Manhattanba jöttünk és a Columbia Egyetem kollégiumában kaptunk szállást az első éjszakára. Aztán szállás- és munkakeresés indult, mint mindenki másnál. A három hónap lejárta után úgy döntöttem, hogy még nem megyek haza, meghosszabítottam a vízumomat. Az utolsó egyetemi évemet és a doktorimat New Yorkból fejeztem be és közben egyre többet mozogtam az itteni magyar körökben. Mikky-vel is újra felvettük a kapcsolatot. Barátságunk szerelemmé erősödött és hamarosan összeházasodtunk.

Mi indította el benned a könyvesbolt létrehozásának gondolatát?

Nagyon hamar tudatosult bennem, hogy a kortárs magyar irodalom, illetve a tudatos kortárs európai kulturális gondolkodásmód hiányzik a New York-i magyarok életéből. A magyar értelmiség-köztük igazán tehetséges írók, költők-, elszigetelve, gyakran depresszióba süllyedve élnek. A magyar közösség nem tud számukra megfelelő kibontakozási teret biztosítani.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tanulmányaim befejezése után a Blue Danube könyvesboltban dolgoztam, tanítottam, magánórákat adtam. Munka mellett megpróbáltam minél jobban megismerni a New York-i magyar közösséget. Látogattam a Magyar Ház, a Nagykövetség, a magyar templomok által szervezett programokat és azt tapasztaltam, hogy a magyar alkotók elszigetelten, önnön erőből, minden háttér segítség nélkül próbálkoznak, több-kevesebb sikerrel. Mikky-vel úgy gondoltuk, hogy szükség lenne egy központra, ahonnan az alkotók elindulhatnak, ahol követhetik az eseményeket, hirdethetik kiállításaikat, alkotásaikat.

2007-ben megszületett a Trans Art Area honlapja és az azonos nevet viselő alapítvány. Nemzetközi szinten gondolkodtunk. A Trans Art Area hídként hivatott működni az anyaország és a külföldön élő magyar művészek és művészetek iránt érdeklődők között. A fogadtatás minden elképzelésünket felülmúlta. A honlap sikere tudatosította bennünk, hogy a könyvesbolt létszükséglet az emigrációban élő magyarok számára. A virtuális téren kívül szükség van egy valódi, fizikális térre is, ahová a magyar kultúra szerelmesei bármikor betérhetnek.

Első könyvesboltunkat 2008-ban nyitottuk a New Jerseyben található, magyarok által aránylag sűrűn lakott Cliftonban.”

Honnan ered a Tízezer Lépés elnevezés?

A névválasztás Mikky-t dicséri. Az Omega együttes Tízezer lépés című dala ihlette. Tízezer lépés. Ez a két szó mély értelmet hordoz, számunkra több szinten is. Tízezer lépés nagy távolság egy vándor számára. Számunkra azt jelenti, hogy nagyon messze vagyunk a szülőföldtől. Tízezer lépés megtétele fárasztó küzdelem, de mi talpon vagyunk a nehézségek ellenére is. Azonkívül a lépésről lépésre koncepcióban hiszünk a leginkább.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Miért nem Manhattanra esett a választás?

A Blue Danube könyvesbolt ekkor még javában működött. Nem akartunk felesleges konkurenciát és Cliftonban nagy szeretettel fogadtak minket. A szomszédos városban, Passaicban működő magyar hentes üzlet tulajdonosával jó barátságban voltunk. Hívott minket, mondván, Jerseyben régebben mindig működött magyar könyvesbolt. Hamar kialakult a vevőtáborunk. A hétvégi magyar iskolákkal szintén nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki. A közeli New Brunswickból is rengeteg vásárlónk volt.

Egy dolgot nagyon hamar megtanultunk. Magyar szót, kultúrát nem lehet hitelesen terjeszteni elitista módon. A külföldi magyar könyvesboltban egy polcon kell megférnie a Danielle Steel könyveknek Esterházy Péterrel. Meg kell értenünk, hogy a magyar nyelvre fordított Danielle Steel egészen mást jelent a hazájától távol élő magyarnak, mint otthon. A Füles magazin rejtvényei, a Nők Lapja és Steel sorai New Yorkban felértékelődnek, hisz az otthont, az anyanyelvet jelentik. Az emigrációban élő magyarokat egyetlen dolog köti össze, életkortól, végzettségtől, érdeklődési körtől függetlenül és ez a magyar nyelv, mely kapocs ösztönösen működik. Szintén meglepő tapasztalat volt számomra, hogy az emigrációban élő magyar értelmiségi-a könyvesbolt forgalma alapján-nem olvas többet magyar nyelven, mint a kevesebb végzettséggel rendelkező, szintén emigráns honfitársa. Meg kellett értenem, hogy a magyar nyelven való olvasás kulturális szabályai sokkal tágabb keretek között értelmeződnek a határokon kívül. A mi feladatunk a magyar nyelv közvetítése mindkét fél számára. A könyvnek, a kultúrának mindenkihez el kell jutnia.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Pszichológusként különösen érdekesnek bizonyul a magyar orális és gasztronómiai kultúra tanulmányozása. Azok a magyarok, akik a gyermekkorukból biztos magyar ízemléket hoznak magukkal, az emigrációban is keresik a magyar ízeket. Meglepő módon az otthoni ízek utáni vágyódás és a magyar nyelv iránti vágyódás összefonódik. Az anyanyelven olvasó külföldi magyarok szinte valamennyien ragaszkodnak a hazai ízekhez és ez fordítva is igaz.

Éreztek különbséget a New York-i és a New Jersey-i emigránsok magyarság tudatában?

Igen. A magyar közösségek szinte mindig erősebbek a kisebb városokban. A Jersey-i magyarok sokkal összetartóbbak, mint a New York-iak. Manhattan hatalmas, rengeteg lehetőséggel, végtelen választékkal. A manhattani magyarok szemében a magyar programok gyakran leértékelődnek. A Magyar Ház ugyanezzel a problémával küzd. Manhattan kínálatával nehéz versenybe szállni. Hiába emelkedik a színvonal, hiába a jobbnál-jobb program felhozatal, a megszokott látogatókon kívül roppant nehéz újakat bevonzani.

Melyik korosztály a legaktívabb olvasó?

OLYMPUS DIGITAL CAMERAAz amerikai magyar tinédzserek az identitás változására gyakran a magyar nyelv elutasításával válaszolnak. Asszimilálódni, nem kilógni a sorból. Számukra ez a vezérgondolat. Még azok a tizenévesek is, akik amúgy szeretnek olvasni, inkább angolul olvasnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a rohanó világban nem könnyű lelassítani a fiatalokat a magyar nyelvű könyvekkel. Anyanyelvünk jóval bonyolultabb, összetettebb, mint az angol nyelv. A tinédzserek a könnyebb utat választják. Ezen a ponton léphet közbe a tudatos szülő, aki irányítja a fiatalt. A könyvesbolt forgalmára lefordítva: ifjúsági könyvekből adjuk el a legkevesebbet. Szerencsére, a magyar lelkületű szülőknek köszönhetően, rengeteg gyerekkönyv fogy hat éves korig. Úgy tapasztaljuk, hogy a 30-50-es generáció tagjai -akik még papírkönyvön nőttek fel és számítógép nélküli gyermekkoruk volt-, a legaktívabb olvasók. Az 56-os magyarok közül szintén sokan nem tartották szinten a nyelvtudásukat, ebből fakadóan a magyar nyelvű irodalmat már régen feladták. Beszélni még úgy-ahogy tudnak, de olvasni már évtizedek óta nem olvasnak magyarul. A kortárs magyar írók közül gyakran egyetlen nevet sem tudnak megemlíteni. Gyakran érezzük úgy, hogy a könyvesboltunk feladata elsôdlegesen nem a könyvterjesztés, hanem a népművelés.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New Jersey-i siker ellenére visszatértetek Manhattanba? Miért?

Valahol mindig úgy éreztem, hogy New Yorkban akarok könyvesboltot nyitni. A Blue Danube bezárt. Az itteni magyar közösség hívott, jöjjünk vissza. Az lehetetlen, hogy Manhattannak ne legyen magyar könyvesboltja. Az az igazság, hogy ha nincs magyar könyvesbolt, annak éppen ugyanolyan hírértéke van, ha nem erősebb, mint annak, amikor van. Szomorú tény, hogy a manhattani könyvesbolton kívül már csak a torontói létezik. A londoni magyar könyvesbolt régen bezárta kapuit. Ez azt jelenti, hogy nincs igény rájuk. Itt még szükség van ránk, s azt is büszkén állíthatom, hogy a manhattani magyar olvasók egyre tudatosabbak választásaikban és nemcsak, ami a könyveket illeti.

Van egy fiatal lány, rendszeres vásárlónk. Itt élt már egy jó ideje New Yorkban, amikor egy nap besétált. Elmesélte, hogy tudott a boltunkról a Facebook oldalunkon keresztül. Figyelemmel kísérte a programokat, de nem volt pénze vásárolni. Most, hogy jobb állást kapott, vásárolni jött. Azt szeretné, hogy az ő pénze is hozzájáruljon a könyvesbolt fennmaradásához. Az itteni magyarok egy része misszióként éli meg a vásárlást, hisz tudják, hogy a bevétel legnagyobb hányada Magyarországra, a kiadóhoz, meg a terjesztőhöz folyik vissza. A fennmaradó összeg pedig minket tart életben.

A könyvesboltba véletlenül besétáló amerikaiak pedig meglepve tapasztalják, hogy kicsi hazánknak saját könyvesboltja is van New York Cityben. A tájékozott amerikaiak annak is tudatában vannak, hogy a magyar nép okos, rengeteg Nobel-díjast termelt ki.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hogyan alakult az Manhattani indulás?

Nagyon jól. Az East Village vonzza a művészlelkeket. Az új könyvesboltunk pince helyisége rengeteg ötletnek adott életet és teret. A gyerekprogramokon kívül folytattuk az önismereti beszélgetéseket is, de a legnagyobb meglepetés a színházunk létrejötte volt, 2011-ben. Egy nap besétált a számomra teljesen ismeretlen Galambos Lilla opera-énekesnő és arra kért, hogy rendezzünk neki egy előadóestet a könyvesboltban. Az egy alkalomból három, roppant sikeres előadás lett és Lilla később színészeket is szeretett volna a műsorhoz. A toborzáshoz tőlem kért segítséget. Hamar összejött egy kis létszámú, de roppant lelkes csapat. Lilla azóta hazautazott, de mi együtt maradtunk. Az első saját előadóestünkre kortárs írók alkotásaiból válogattam és azt kellett tapasztalnom, hogy a manhattani magyaroknak -beleértve a színészeimet is-, gyakran fogalma sincs a kortárs magyar művészetről (Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Gyukics Gábor, Tóth Krisztina). Az előadásnak ennek ellenére hatalmas sikere volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A társulat maradt, sőt egyre többen lettünk. Megalakult a Pilvax Players, melynek jelenleg kb. 20 független tagja van. Valamennyi színészünk, drámapedagógusunk, zenészünk önkéntes alapon jelentkezett és vesz részt az alkotómunkában. A bevételt díszletekre, jelmezekre költjük. A könyvesboltunk -legnagyobb örömünkre-, egyre inkább hasonlít az eredeti, kulturális központ gondolatához. Tavaly két, idén három előadásunk lesz. A Magyarországról érkezett, New Yorkban szerencsét próbáló színészek számára a Pilvax Players dobbantó lehet és mi örömmel vállaljuk fel ezt a szerepet, mert valljuk, hogy a magyar színészeknek éppúgy vannak esélyei New Yorkban, mint az amerikai fiataloknak. A magyar színészek számára a Pilvax Players tagjának lenni kreditet jelenthet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Jelenleg a legnagyobb problémánk a színházzal és a könyvesbolttal kapcsolatban egyaránt a támogatás hiánya. Már leraktunk annyit az asztalra, hogy komolyan belefoghassunk a marketingbe, mely rengeteg időt és energiát igényel. A legkisebb is számít. Bizonyára emlékeztek, valószínűleg sokan láttátok is, a Menjek vagy maradjak című dokumentumfilmet. A két főszereplő,Mirjam és Attila szintén törzsvásárlónk. A stáb a könyvesboltban is forgatott, de nem gondoltuk volna, hogy sikerül belekerülnünk a kész dokumentumfilmbe. Az alkotók nagyon rendesek voltak és egy percnyi anyagot belevágtak az itt forgatott anyagból. Ez a röpke perc is segített. Rengeteg érdeklődő jött és hivatkozott a dokumentumfilmre.

A jelenlegi költözködés, a helyszínváltás szintén az új koncepció része?

A pincehelyiségünket a Sandy hurrikán okozta áradás tönkretette és azóta sem tudtuk az egészséges környezetet visszaállítani. Az alagsor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Számunkra is bebizonyosodott és élő valósággá vált a New York-i tény, miszerint Manhattanban a pince sem lakásként, sem kulturális, sem szórakoztató egységként nem üzemeltethető hosszútávon. Itt csak felfelé lehet építkezni. Az East River, az Atlanti-óceán közelsége földrajzilag nem kedvez a New York-i pincéknek és mindez átvitt értelemben is igaz. New Yorkban bátran ki kell állni, a magabiztosnak kell lenni, láthatóan és hallhatóan alkotni, különben elvész az ember. A kelet-európai jellegű, gogoli, kissé paranoiás, pinceklub-stílusú, rejtett bunkerből építkezés és alkotás itt kevésbé találja meg a közönségét. Persze az sem lehetetlen. Manhattanban meg kell tanulni egy egészen másfajta mentalitást. Ha elbújsz, senki nem keres, ha nem emeled fel a hangod, senki nem hall meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Számunkra a legfontosabb alapszabály a kezdetek óta a függetlenség és szabad szelleműség. A politikai, vallási hovatartozás nem állhat a kultúra terjesztésének útjába. Törekszünk arra, hogy a könyvesbolt választéka valamennyi társadalmi réteget, valamennyi irányvonalat kielégítse.

A nyár folyamán egy utcával arrébb költözünk, egy másik épületbe, ahol horizontálisan terjeszkedünk. Készen vagyunk a változásra, a fejlődésre. A könyvesbolt életének második szakasza lezárul és elkezdődik egy új.

A szívügyünk egy új Magyar Negyed létrehozása itt, az East Village-ben. Jelenleg a könyvesboltunkon kívül még két jól menő magyar vállalkozás is működik a környéken. A közelben található a méltán népszerű magyar származású tetoválóművész, Caesar szalonja. Egy utcányira tőlünk pedig a két debreceni fiú által 2001-ben nyitott, roppant népszerű szórakozóhely, a Key Bar várja a látogatókat. Minden esélyünk megvan rá, hogy kialakulhasson egy új, lendületes Little Hungary. Ezen dolgozunk.”

Timivel és Mikky-vel abban állapodtunk meg, hogy néhány hónap múlva újra találkozunk, már az új helyen. Addig is, minden New Yorkban és a környéken élő magyarnak, valamint Manhattanba látogató turistának javaslom, látogasson el a Tízezer Lépés Magyar Könyvesboltba. A manhattani magyar könyvesbolt fennmaradása, a magyar nyelv és kultúra megőrzése és terjesztése az országhatáron innen és túl, minden magyar számára missziós feladat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Facebook kapcsolat

Tags: , , , , ,

V–J_day_in_Times_SquareA Times Square-en készült, hivatalosan V-J Day in Times Square (A Fegyverletétel Napja a Times Square-en) címet viselő kép Alfred Eisenstaedt, német származású amerikai fényképész nevéhez fűződik és 1945. augusztus 14-én készült. A fotó egy héttel később, a Life magazin ünnepi számában teljes oldalt kapott és szinte egy nap leforgása alatt nemzeti, kulturális ikonná vált. A képpel kapcsolatban ennyit tudunk biztosan. A fotón szereplő tengerész és ápolónő kiléte a mai napig bizonytalan, így a történelem egyik legfontosabb eseményét megörökítő kép egyben Amerika egyik legtöbbet vitatott alkotása.

A fénykép 1945. augusztus 14-én, este 7 óra után készült, miután Truman elnök bejelentette Japán kapitulációját. A Világháború végének hírére ezrek vonultak az utcákra világszerte. Az ünneplő tömeg percek alatt megtöltötte a Times Square-t is. A tengerész és az ápolónő csókja teljesen spontán történt a Broadway és a Hetedik Sugárút találkozásánál. A fényképész jó helyen volt, jó időben, viszont a forgatagban nem volt lehetősége információ szerzésre. A tengerészt és az ápolónőt elsodorta egymástól az ünneplő sokaság. A fényképész mindhiába kereste őket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAAlfred Eisenstaedt 7 óra után pár perccel már a Times Square-n volt. Ekkor még nem olyan nagy a tömeg, hogy ne látná, amint egy fekete egyenruhás tengerész szalad a Broadway és a Hetedik Sugárút találkozásánál, s minden egyes útjába eső nőt megcsókol végtelen nagy boldogságában. Egyszer csak a tengerész egy fiatal ápolónőt ránt a karjaiba. A lány hófehér egyenruhát visel. “Éreztem, hogy ez az a pillanat. Ez az a kép. Ha a fiú nem fekete uniformist visel és a lány nem fehéret, nem készül el ez a kép. Kettejük párosa minden szempontból tökéletes volt. A színek, a mozdulat, a lány teljes megadása. A tökéletes és feltétel nélküli fegyverletétel. Én már rég a Mennyországban leszek, de erre a képemre mindenki emlékezni fog.” – meséli emlékirataiban a fotóművész.

the kiss1A történet érdekessége, hogy ugyanezt a pillanatot Victor Jorgensen, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének fotósa is elcsípte, mely a másnapi New York Times-ban jelent meg Kissing the War Goodbye címmel. Jorgensen fotója nem hordozza magán a Times Square karakterjegyeit. Nem látható sem az útkereszteződés, sem a környező épületek, így a helyszín nem tűnik túl érdekesnek. A kép jóval sötétebb tónusú és kevesebbet mutat a szereplőkből. Többek között nem látható a lány klasszikus lábtartása sem. Eisenstaedt fotóját szerzői jogok védik, míg Jorgensen-é public domain.

A fénykép főszereplőinek azonosítása szinte lehetetlen feladat volt. A 70-es évek végéig senki nem jelentkezett önkéntesen. Az első Edith Shain volt, aki a SHAINLife-nak írt levelében közölte, hogy ő a képen látható ápolónő. A kép hölgy tagjának azonosítása után a magazin 1980 augusztusában felhívást tett közzé. Legnagyobb meglepetésükre Edith mellett még két hölgy, valamint 11 úriember is jelentkezett, állítva, hogy ő a képen látható pár egyik tagja. Az urak közül a közvélemény sokáig George Mendonça-t ismerte el, mint a kép tengerészét, egészen 1995-ig, amikor Carl Muscarello is benyújtotta kérelmét. Edith Shain-ről, a hölgyek legesélyesebbjéről csupán halála után két évvel, 2012-ben derült ki, hogy nagy valószínűséggel nem ő szerepel a képen.

2007-ben a tengerész kilétének felderítésében újabb fordulat következett be. Úgy tűnt, hogy 50 év eltelte után, előkerült az igazi főszereplő, Glenn McDuffie személyében. McDuffie állítását a törvényszéki szakértők vizsgálatokkal támasztották alá. Különleges technikával összehasonlították az 1945-ben készült fotón szereplő alak vonásait -arcforma, hajvonal, orrnyereg, csukló, kéz- az idős Glenn jellegzetességeivel. Ugyanezen vizsgálatokat elvégezték a többi, korábbi jelentkező esetében is. Glenn hazugságvizsgálaton is átesett. A vizsgálat McDuffie-t hozta ki győztesen, aki 2008. augusztus 3-án, 81. születésnapján hivatalosan is megkapta a Kissing Sailor (Csókolózó Tengerész) címet.

McDuffieAz Észak-karolinai születésű McDuffie 15 évesen, papírjait meghamisítva jelentkezett az Amerikai Haditengerészet szolgálatába. A flottával éppen New Yorkban tartózkodott, amikor a kapituláció hírét meghallotta. “A barátnőmhöz indultam éppen, amikor a béke híre eljutott hozzám. Rohanni kezdtem, kiabáltam örömömben. Megláttam egy kedves ápolónőt és hirtelen úgy éreztem, hogy meg kell csókolnom. Hirtelen egy árnyék vetődött ránk. Egy futó pillanatra azt hittem, hogy a lány barátja, de megnyugodva láttam, hogy egy fotós. Megpróbáltam elhúzni a kezem a lány arca elől. A kép elkészült, a tömeg elsodort minket. Egy szót se váltottam a nővérrel. Felültem a következő metróra és kimentem Brooklynba.”

Glenn a háború után postásként dolgozott és sikeres, fél-profi baseball játékos volt. A volt tengerész 2014. március 14-én, 86 éves korában hunyt el Dallasban. “Édesapám nagyon boldog volt, amikor megkapta a vizsgálat hírének pozitív kimenetelét. Apám nagyon alázatos ember volt, de szeretett mesélni erről a napról és nagyon megindította, amikor története könnyeket csalt az emberek szemébe. Édesapám gondoskodó, jó ember volt. Rajongott az unokáiért. Ez a kép örökre megőrzi az emlékét.”-nyilatkozta az elhunyt veterán lánya.

A figyelmes szemlélő Victor Jorgensen képén egy másik ápolónő arcát is felfedezni véli. Gloria Delaney a kép bal szélén, a Walgreens drogéria felirata alatt áll és ámulva nézi a csókolózó párt. Gloria 19 éves ápolónő-tanonc volt a New York Medical College-ben, mely a 105. utca és az Ötödik Sugárút találkozásánál állt.

kiss3“Augusztus 14-e volt. Az egész nemzet szinte egy emberként, minden idegszálával várta a háború befejezését. A bejelentés akármelyik pillanatban bekövetkezhetett. Már alig vártam, mert a vőlegényem is katona volt. Aznap kicsit korábban elengedtek minket. Még nem volt fél 4. A Grand Central vasútállomás felé tartottunk, de már nem bírtunk átvágni a tömegen. Úgy döntöttünk, hogy busszal megyünk haza a Nyolcadik Sugárútról, de a Times Square-en ragadtunk.

A fehér egyenruha vonzotta a katonákat, s mivel ápolónők voltunk, minket is a hadsereg tagjainak tartottak. Mindenfelől tengerészek, katonák jöttek, és annyi csókot kaptam, hogy megszámlálni sem tudtam. Nagyon izgalmas volt. Hatalmas kavalkád, vidám, nevető emberek, dudáló autók, harangzúgás. Aztán hirtelen megláttam, amint egy tengerész derékon ragad egy ápolónőt és csak csókolja és csókolja. A lány nem hadakozott a fiú ellen. Sőt! Úgy tűnt, nagyon is élvezi. Nem vettem észre, hogy én is a képre kerültem. Majdnem két órába telt, mire hazaértem. Lassan leszállt az este, de még mindig nem volt közvilágítás a légiriadók miatt. Az utcák csendesek, kihaltak voltak, de a templomok tömve voltak. Én is bementem egy imádság erejéig, majd hazamentem a szüleim házába.”

A történészeket megzavarta Gloria története. Arra következtettek, hogy a legendás csók lehet, hogy még a háború hivatalos vége előtt készült, hisz a lány sötétedéskor ért haza, vagyis jóval 7 óra előtt el kellett hagyni a Times Square környékét.

10374255_10152185094004385_505883659_n

“Ki tudja -gondolta meg magát a visszaemlékező idős asszony-. lehet, hogy már 9 óra is elmúlt, mire hazaértem. Augusztus volt, későn sötétedik. Ha boldog vagyok, akkor minden fényes és világos. Azon a napon nagyon boldog voltam.”

Times square kis2005. augusztus 15-én, szombaton, a japán kapituláció 60. évfordulóján a New York-iak megidézték a híres csókot. A Times Square-en felállított 25 láb magas, Unconditional Surrender (Feltétel nélküli fegyverletétel) elnevezésű, John Seward Johnson által készített bronzszobor lábánál több százan gyűltek össze. Pontban 7 órakor a párok szenvedélyes csókba forrtak. A férfiak tengerészsapkát, a nők ápolónő fityulát viseltek. Fiatalok és háborús veteránok emlékeztek a II. Világháború utolsó napjára. Ezzel a csókkal állítottak emléket az elesetteknek és a háború hőseinek.

Képek: Google, a New York-i Flotta Napon készült fotóért köszönet Varga Zsuzsannának.
Felhasznált irodalom: V-J Day in Times Square

Tags: , , , ,

OLYMPUS DIGITAL CAMERAManhattan vibráló sokszínűségét az évszázadok során letelepült bevándorlóknak köszönheti. New Yorkban szinte minden nemzet képviselteti magát. A bevándorlók ösztönösen törekedtek együtt tartani a közösséget, mely az első időkben a boldogulás egyetlen útja volt. A nyelvtudás hiányát, a beilleszkedés nehézségeit, a kulturális sokkot és a honvágyat is könnyebb volt közösen feldolgozni. Ez a magyarázata a Manhattanban magas számban fellelhető mikró nemzetközösségeknek. Ezen negyedek közül a legismertebb és a mai napig aktív az Olasz Negyed (Little Italy), a Kínai Negyed (Chinatown), a Puerto Rico-i Negyed (Spanish Harlem vagy más néven az East Harlem) és a Koreai Negyed (Koreatown).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kivándorló magyarok első csoportja 1870-ben érkezett az Új-hazába és a 2. Sugárút mentén, az 1. és 10., illetve az 55. és 72. utca közötti területen telepedett le. 1910-re a manhattani magyarok száma elérte a 110 ezret. Konrad Bercovic, neves New York-i történész a magyarokat melegszívű, vendégszerető emberekként jellemezte, akiknek karaktere legjobban a konyhaművészet iránti szeretetük által definiálható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Lower East Side gyors túlnépesedése arra kényszerítette a magyar családokat, hogy Yorkville felé vegyék az irányt. A klasszikus Magyar Negyed, mely a 2. Sugárút mentén, a 79. és 82. utca között jött létre, az 1950-es évek második felében élte virágkorát. Little Hungary központja a 82. utca volt, mely a mai napig a Magyarország István Királya nevet is viseli. A környéken sorra nyíltak a magyar éttermek, borozók, kávéházak, a családi vállalkozásban vezetett szatócsboltok, pékségek, hentesüzletek. Az éttermekben Tokaji bort szolgáltak fel, az étlapokon magyar nemzeti ételek szerepeltek, a hentesboltok Hertz és Pick szalámit árusítottak. A bevándorlók lelki éhségét pedig a környék magyar templomai csillapították.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A betelepült magyarok aktívan részt vettek a kulturális életben is. A manhattani művészvilágban olyan magyar neveket emlegettek elismeréssel, mint Dohnányi Ernő vagy Wass Albert, aki sokáig a New York-i magyar rádió állandó közreműködője volt. A Broadway-n Molnár Ferenc darabokat játszottak, a színpadon Darvas Lili, Szörényi Éva és Szabó Sándor lépett fel. A lemeziparban Szirmai Antal neve csengett ismerősen. A könyveladási listát a Claire Kenneth írói álnéven alkotó Kölcsey Kende Klára bestsellerei vezették. Ezek azok az évek, amikor a New York-i újságos standok három magyar napilapot is árultak. A Berkó Géza által szerkesztett Amerikai Magyar Népszava az 1891-es alapítás óta megszakítás nélkül működik. A Szabadság és a Varga Károly által vezetett szocialista lap, az Előre, szintén naponta kapható volt. A napilapokon kívül kéthetente jelent meg az Amerikai Magyarság, a Munkáslap és a kifejezetten sportkedvelők számára szerkesztett Sportvilág. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A magyar mentalitás, a remek ételek-italok, a cigányzene elvarázsolta Manhattan amerikai lakosságát. A 79. utcától északra a Lexington Avenue a Hungarian Broadway nevet kapta a színház és muzsika szerelmeseitől, az éttermek rajongói pedig Goulash Boulevard-nak keresztelték.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A virágzó magyar negyed a 20. század utolsó évtizedeiben látványos hanyatlásnak indult. Az éttermek, magyar boltok egymás után zárták be kapuikat és egyre több család, nagyrészt a fiatalok, elköltöztek a környékről. A Magyar Házon, a református és katolikus templomon, valamint az Andre’s Cafe-n kívül nincs magyar jelenlét a Negyedben. Az egykor virágzó Little Hungary mára már csak árnyéka önmagának. A legtöbb New Yorkkal foglalkozó magyar weboldal szerint Yorkville utcáin nem lehet úgy végighaladni, hogy ne hallanánk magyar szót. Az utóbbi hetekben – munkából kifolyólag -, többször is jártam ezen a környéken, és sajnos állíthatom, hogy nem hallottam még elvétve sem magyar beszédet. A volt Magyar Negyedben rengeteg olasz, kínai étterem és még annál is több gyors-mosoda nyílt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Annak ellenére, hogy a manhattani Magyar Negyed a múlté, a 2005-ös cenzus felmérése alapján New Yorkban 31,734 amerikai állampolgár vallotta magát magyarnak és közülük 4,876-an beszélik jól anyanyelvünket. Little Hungary emlékének megőrzése és a magyar kultúra ápolása a Magyar Negyed központjában található Magyar Ház hitvallása.

Hungarian House/Magyar Ház – (213 East 82nd Street) A 19. századi épületet 1966-ban vette meg három non-profit szervezet: a Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat, a Széchenyi István Társaság és az Amerikai Magyar Katolikus Liga. A Ház 1993 óta a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tulajdonában áll és működése függ az ösztöndíjaktól, adományoktól, támogatásoktól és a különböző forrásokból származó hozzájárulásoktól.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Red Tulip Restaurant/Piros Tulipán Étterem – (439 East 75th Strfeet)  A Piros Tulipán népszerű étterem volt a Magyar Negyed szívében. Az 1999. januári zárás óta az üzletnek rengeteg tulajdonosa volt. Jelenleg egy középiskolai táborközpont működik a helyén. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Blue Danube Gift Shop/Kék Duna Ajándékbolt – (217 East 83rd Street) A Blue Danube New York egyetlen magyar könyvesboltjaként működött, a Püski Könyvkiadó volt alkalmazottjának vezetésével. Az idős tulajdonos 2006-ban nyugalomba vonult és boltját egy magyar házaspár vásárolta meg. A Bartos család nagy kihívásnak nézett elébe. Manhattan gazdag környékén fenntartani egy magyar könyvesboltot meghaladta az erejüket. A bolt 2009-ben végképp bezárt. Az épületben jelenleg egy névtelen antikvárium lerakata található. (Manhattanban jelenleg egy magyar könyvesbolt működik, a 2008-ban nyílt 10 Thousand Steps Magyar Könyvesbolt, az East Village-ben. A könyvesboltról hamarosan bővebben olvashattok.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Andre’s Cafe/Andre kávézója – (1631 2nd Ave #1) Andre folk múzeum benyomását keltő kávézója az egyetlen működő magyar étkezde a Magyar Negyedben. A név ellenére nem csupán kávét, de mindenféle magyar és európai cukrászsüteményt és pékárut is árulnak. Az apró üzlet diner-stílusban étteremként is működik, tipikus magyar fogásokat kínálva. A boltban márkás magyar italokat is vásárolhatunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Yorkville Meat Emporium/Magyar Hentesbolt – (1560 2nd Ave) Yorkville utolsó és egyetlen magyar hentesboltja a legendás Paprikás Weiss üzlet helyén állt és a magyar kultúra és konyhaművészet megőrzését tűzte ki célul. Autentikus füstölő és eredeti magyar földön termett fűszerek segítségével igyekezték megőrizni azt a minőséget, amit a magyar vásárlók megszoktak. Termékeik között nemcsak a tipikus magyar, de az európai országok különlegességeit is megtalálhattuk. A boltban 2011-ben tűz pusztított. Az üzlet honlapján jelenleg is a visszatérésről olvashatunk, a szomorú valóság azonban az, hogy az utolsó magyar hentesbolt helyén egy kínai étterem nyílt, Csipogó Csirke néven. Hatalmas veszteség a manhattani magyar közösség számára.

189483952_448558f181 meat market2

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

First Hungarian Reformed Church/New York-i Első Magyar Református Egyház – (344 East 69th Street) A gyülekezet 1916-ban költözött a jelenlegi épületbe, melyet Emery Roth, magyar származású amerikai építész tervezett. A templom építése 22 ezer dollárjába került az egyházközösségnek. Az egytornyos, stukkós téglaépület tradicionális magyar elemeket és a bécsi szecesszió jegyeit hordozza. A bejárat felett található a 24 méter magas harangtorony. 2000-ben az épület felkerült a Nemzeti Történelmi Emlékmű listára. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

St. Stephen Catholic Church and School/Szent István Katolikus Templom és Iskola – (414 East 82nd Street) 1927. augusztus 20-án, Peéri Bonaventura ferences plébános vezetésével történt meg az első kapavágás. Az új templom kölcsönökből épült, majd a befejezés után a hívek adományaiból biztosították volna az anyagi alapokat. A 30-as évek gazdasági válásága idején a legtöbb magyar elveszítette az állását, így a kölcsönök visszafizetése lehetetlenné vált. A magyar ferencesek a Holy Name amerikai ferences provinciát kérték, hogy segítsen. 1935-ben a plébánia amerikai kézbe került. A templomban vasárnap délutánonként magyar nyelvű szentmisén vehetünk részt és lehetőség van magyar nyelvű szentgyónásra is. A Szent István egyházközség a New York-i főegyházmegye egyetlen magyar temploma.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hungarian Reformed Church/Magyar Református Egyház – (229 East 82nd Street) A gótikus stílusú, 300 főt befogadó épületet két manhattani református gyülekezet építtette. A felszentelésre 1960-ban került sor. 2009 óta a vasárnapi Istentiszteletek idején újra működik a Vasárnapi Iskola. Az egyház sem állami, sem egyéb külső támogatást nem kap, teljesen független és önfenntartó. Kuriózumként megemlítendő, hogy a templom épülete előtti kötelező tűzcsap a szokványos piros-sárga festés helyett a magyar zászló színeit kapta.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

First Hungarian Baptist Church/New York-i Magyar Baptista Gyülekezet – (225 E 80th Street, New York, NY 10075) Az Első Magyar Baptista Imaház New York-i gyülekezete immár 107 éve áll fenn és 89 tagot számol. A lelkipásztor Dr. Gergely István. A gyülekezet vasárnap délelőtt 10 órakor és délután 5 órakor tart imaórát.

10287207_765628806811018_1445656485_n 10178270_765628920144340_1379948216_n

Képek: a blog írójának tulajdona (kivéve Yorkville Meat Emporium régi felvételei, forrás Google), a New York-i Magyar Baptista Gyülekezet képeiért köszönet Szilvia Frank Kulcsarnak
Felhasznált irodalom: Daytonian in ManhattanUnited State Census Bureau 2005, Új Ember

Tags: , , , , , , , , , ,

New Yorkban megnyílt – ugyan még csak átmeneti jelleggel – az első Cat Café. A Macska Kávéház ötlete Tajvanból ered. Itt nyílt az első Cat Café 1998-ban. A Cica Kávézó koncepciója roppant népszerű Ázsia szerte és az ötletre hamarosan Európában is akadtak vevők. Magyarországon 2012-ben nyílt az első Cat Café, mely jelenleg a Révay utcában működik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első amerikai Cat Café Manhattanban nyílt 2014. április 24-én. Négy nap erejéig a cicáké volt a főszerep. A kávézót a Purina ONE cég és a Long Islandi székhelyű North Shore Animal League (non kill!) állatmenhely közösen hozta létre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“A célunk, hogy összehozzuk a macskabarátokat és beszélgetésre ösztönözzük őket. A kutyásoknak könnyű, hisz a séták során barátokra lelhetnek, megbeszélhetik a kutyás dolgokat. A macska gazdák elszigeteltebbek. A kávézóban viszont egy jó kávé mellett a macskások élvezhetik a cicák és a barátok társaságát.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A csütörtök reggeli nyitás előtt már órákkal hosszú sor állt a Bowery 168-as szám alatt található átmeneti kávézó előtt. A várakozók nem sajnálták a sorban állás óráit. “Itt tanulok New Yorkban, messze vagyok a cicáimtól.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Minden alkalmat megragadok, hogy macskák társaságában lehessek.”-mondja az egyik várakozó. “Hallottam a japán kávézókról és reméltem, hogy itt is lesz. Alig várom, hogy megnyíljon az állandó Cat Café.” “Nem bánom, hogy várni kell. Ezek igazi macskák!”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az állatmenhely erre a négy napra 16 cicát hozott magával, akik nem csupán kávéházi társaságot jelentenek, de örökbe is lehet fogadni őket. Csütörtök délutánra 4 macska talált gazdára. Látogatásom során újabb cicák érkeztek, ami azt jelenti, hogy szerencsére további örökbefogadásokra került sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kávézó előtti sor szombaton még hosszabb volt, mint az előző két napon. A hangulat vidám a kávéházon belül és a sorban egyaránt. Az egyetlen probléma, hogy a szerencsések, akik bejutottak, nem igazán akartak távozni, így sokan csalódottan távoztak az esti záróra érkeztével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kávézóban a cicák szabadon közlekednek, de a legtöbb esetben semmi mást nem tesznek, mint élvezik a vendégek szeretetét. A felszolgált kávé szintén különleges. Neve cat’achino, tejhabból mintázott cicafejjel.

Vasárnap a North Shore Animal League állatmenhely még több cicát hoz a helyszínre és a Cat Café ezzel a nagyszabású örökbefogadási akcióval köszön el New Yorktól. Az első állandó amerikai Cat Café San Francisco-ban nyílik még ebben az évben. Remélhetőleg New York is hamarosan követi.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tags: , , , ,

Manhattani kalandozásunk következő állomása a bárjairól, éjszakai mulatóiról, drága üzleteiről, művészi hajlamú lakóiról híres Greenwich Village vagy ahogy a New York-iak nevezik, a Village, a Falu. A számos gazdag és világhírű lakó, a pazar étterem és butik választék ellenére a Greenwich Village-nek sikerült megőriznie visszafogott, kisvárosias hangulatát. New Yorknak ez az egyetlen olyan környéke, ahol a 10. utca keresztezheti a 4. utcát és a Waverly Place a Waverly Place-t.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Greenwich Village Manhattan déli, a Hudson folyó és a Broadway által határolt területe, a 14. és Houston Street között. A 19. század elején a Village a City falusias elővárosa volt, a nagy New York-i bárányhimlő és sárgaláz túlélőinek “szanatóriuma”. A környék kellemes fekvésének, friss levegőjének, barátságos lakóinak köszönhetően gyorsan fejlődésnek indult. A családi házakat 2-3 emeletes házak váltották fel, a zegzugos, kacskaringós utcákat, melyek a volt tehénlegelő útvonalát követték, felújították és gondozott parkokkal vidámították.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Village térképe gyökeresen eltér Manhattan mértani pontossággal tervezett, hálózatos, párhuzamos-merőleges, utca-sugárút szerkezetétől. A környék az 1811-es városrendezési terv, a Commissioners’ Plan bevezetése ellenére megtarthatta eredeti szerkezetét, így ezen a környéken nem támaszkodhatunk a szokásos manhattani tájékozódási pontokhoz, mint amilyen az utcák nyugat-keleti felosztása, illetve a növekvő-csökkenő sugárút és utca számozás. A Village utcái keskenyek, kacskaringósak, gyakran éles szögben kanyarodnak és a legtöbb esetben névvel ellátottak. A nyugat-keleti futású West 4th Street hirtelen északnak fordul és keresztezi a West 10th, 11th és 12th utcákat, majd a West 13th Street-be torkollik. Hasonló anomáliával a City-ben másutt nem találkozunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1800-as évek közepén Manhattan túlnőtt a 14. utcán és a Village az emigránsok, bohémek és egyetemisták paradicsoma lett. A fiatalok és a bevándorlók friss hulláma modern nézeteket vallott, mely toleráns hozzáállás nemcsak a művészlelkeket, de a város homoszexuális közösségét is vonzotta. A Bohémia elnevezés 1916-ból származik. Ekkortájt élte a környék a virágkorát. Galériák, művészi közösségek, világhírű írók és költők generációi bontakoztak ki ebben az inspiráló légkörben. A 19. századtól a 60-as évek végéig a Village volt New York kulturális életének központja. Itt élt és alkotott többek között Henry James, Edgar Allan Poe, Mark Twain, Walt Whitman, Jackson Pollock, Jack Kerouac, Allen Ginsberg és Bob Dylan. A Village bárjaiban és nightclubjaiban olyan hírességek kezdték pályafutásukat, mint Jimi Hendrix, Barbra Streisand, Bette Midler, Simon & Garfunkel, Liza Minnelli, Joan Baez, Joni Mitchell és Nina Simone.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A művészvilág és a történészek legnagyobb bánatára a bohém korszak virágkora, köszönhetően a környék magas bérleti árainak, sajnos véget ért. Az alkotóművészek az olcsóbb és jelenleg divatos SoHo és TriBeCa felé vették az irányt, viszont a Village továbbra is Manhattan vibráló városrésze maradt. A keskeny utcákon, apró éttermeken, barátságos kávéházakon, menő butikokon helybéliek és turisták, hétköznapi emberek és világhírességek osztoznak. A környék brownstone házaiban, modern társasházaiban sztárok hosszú sorával találkozhatunk. Csupán néhány név a sok híres Village lakó közül: Matthew Broderick és párja, Sarah Jessica Parker, Claire Danes, Will Ferrell, Julianne Moore, Brooke Shields, Liv Tyler, Marisa Tomei, Uma Thurman, Edward Norton és a CNN műsorvezetője, Anderson Cooper. A Perry Street-en található, Richard Meier tervezte toronyház párban bérel lakást Jim Carrey, Hugh Jackman, Nicole Kidman és Daniel Radcliffe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Greenwich Village számos Tv és mozifilm helyszíne. Itt forgatták Hitchcock Hátsó ablak című horrorfilmjét, Audrey Hepburn karaktere a Mókás arc című filmből egy Village-ben található könyvesboltban dolgozik. Mindannyiunk kedvenc sorozata, a Jóbarátok szintén a Village-ben játszódik és ha már a 90-es éveknél tartunk, a Szex és New York főhősnőjének, Carrie Bradshaw-nak a forgatókönyv szerinti lakása szintén itt található.

Következzen egy csokor a legismertebb Village-béli úti célok közül.

A Washington Square Park Manhattan egyik legnépszerűbb parkja, Greenwich Village központja, melyet a New York Egyetem épületei öveznek. Domináns eleme az 1889-ben, Washington elnök beiktatásának 100. évfordulójára emelt Washington Diadalív. A város vezetősége nem gondolta, hogy a gipszből és fából épült centenáriumi diadalív olyannyira népszerű lesz, hogy Manhattan lakói az átmeneti emlékmű megmentésére petíciót indítanak. A 23 méter magas, márvány diadalív átadására 1895-ben került sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A környék lakóinak hosszas erőfeszítésébe került, hogy megakadályozzák az autóforgalom áthaladását a téren. Fáradozásuk sikerrel járt és 1958-ban az autókat teljesen kitiltották a térről.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az I. Világháború éveitől kezdve napjainkig a tér művészek, írók és aktivisták találkozóhelye. Az 50-es években a beatnemzedék, a 60-as években a hippimozgalom képviselőinek kedvenc gyülekezőhelye lett. 1958-ban egy Buddy Holly nevezetű fiatalember gitározott a park középpontjában található lépcsősoron üldögélve. A tér dél-nyugati területén rögzített sakk asztalok a sport kedvelőinek – gyakorlóknak és kibicelőknek egyaránt -, kedvelt találkozóhelye. A Washington Square a manhattani “sakk kerület” központja, mely olyan hírességet vallhatott állandó tagjának, mint a fiatal éveit New Yorkban töltő Stanley Kubrick. 2007-ben a demokraták elnökjelöltje, Barack Obama itt tartotta manhattani rally beszédét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Washington Square hippis hangulata mit sem változott az évtizedek során. Az első tavaszi hétvégén százával vonulnak ki a fiatalok, hogy a fűben ülve, heverészve hallgassák a gitárzenét és az alkalmi tollforgatók felolvasását.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1833-ban épült Jefferson Market Könyvtár nyolcszögletű épületének karcsú tűzoltótornya különleges színfoltja a Village színes építészeti kavalkádjának.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1820-ban épült Szent Lukács Episzkopális Templom, kórusáról és koncertjeiről nevezetes. A mozirajongók számára szintén kihagyhatatlan. 2008-ban itt forgatták a Doubt/Kétely című filmet Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman főszereplésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Magnolia Bakery – A legendás pékség és cukrászda történetéről itt olvashattok bővebben.

A Christopher Street hivatalosan Greenwich Village legidősebb utcája. Az utcában található Stonewall Tavernából indult a gay pride és gay liberation movement, a meleg felszabadítási mozgalom. 1969-ben a Taverna látogatói fellázadtak a mindennapos rendőri razzia ellen, mely eseményre az évente megtartott meleg parádén világszerte megemlékeznek. Az utcában működött a világ legrégebbi, 1967-ben alapított meleg és leszbikus irodalmat árusító könyvesboltja, az Oscar Wilde Memorial Bookshop. mely 2009-ben zárta be kapuit. A Christopher Street Parkban áll a George Segal által alkotott Meleg Szabadság Szobra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A milliók által kedvelt Tv sorozat, a Friends/Jóbarátok története szintén Greenwich Village-ben játszódik. A külső felvételek nagy részét Manhattanban, míg a belső felvételeket Los Angelesben forgatták. Monica Geller háza a Grove és Bedford Street sarkán áll.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Szex és New York rajongók pontosan tudják, hogy Carrie Bradshaw forgatókönyv szerint Upper East Side-i lakása a Perry Street 66. szám alatt található. Itt forgatták a film külső jeleneteit. Az 1866-ban épült brownstone a rajongók találkozóhelye a 90-es évek óta.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA carrie-bradshaw-re_2203754a

Tags: , , , , , , , , , , ,

A csipkefüggöny, a kék napellenző és a kisvárosias külső mögött egy nagy biznisz rejtőzik. A vásárlók sora a szomszédos sarokig kígyózik, a nap bármelyik időszakában. Az 1996 júliusában nyílt Magnolia Bakery Manhattan egyik legnépszerűbb péksége, a Szex és New York című TV-sorozat rajongóinak mekkája. Mióta Carrie és Miranda a pékség előtt ülve, helyben vásárolt cupcake-et falatoztak, a Magnolia sikere töretlen.

A legtöbben a legendás, háziasan egyszerű, pasztellszínű krémmel bevont cupcake miatt zarándokolnak a West Village-be, mások a Village bohém hangulatáért jönnek, a Sex and the City rajongók magától értetődően Carrie Bradshaw nyomdokaiban járnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Magnolia Bakery a Bleecker Street 401. szám alatt, a Bleecker Street és a West 11th Street sarkán található. Az üzletet Allysa Torey és Jennifer Appel alapította társtulajdonosként, 3 alkalmazottal. Kathryn sütötte a kenyereket, Avi kiszolgált és kávét főzött, William-et pedig mosogatófiúként szerződtették. Az első hetekben a csapat négyféle kenyeret, valamint fahéjas és juharszirupos diós tekercset árult, ám a kenyérsütés roppant időigényes volta miatt ez az ötlet nem bizonyult életképesnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A déli származású Kathryn a torta és pékáru mellett voksolt. A Magnolia cupcake Allysa takarékosságának köszönhette létrejöttét. A lányok a hagyományos “9 inch” kókusz torta helyett kisebbet készítettek, így mindig volt maradék torta alapanyag. A cupcake máza az akkoriban népszerű Barbie-torta rózsaszín töltelékéből készült. A süteményeket délután sütötték, a krémre és a díszítésre zárás után került sor. Esténként, a Christopher Street bárjaiba igyekvő táncosok, énekesek, a pékség ablakán keresztül rimánkodtak a lányoknak egy-egy cupcake-ért. A Magnolia Bakery hírnevét és sikerét ennek a bohém társaságnak köszönheti.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tulajdonosok úgy tervezték, hogy az üzlet megőrzi kisvárosias jellegét, 8-6-ig tart majd nyitva, ám az igények napra napra nőttek. 1997 nyarát a csapat 40 fokos hőségben, légkondicionálás nélküli vészelte át és az üzlet természetesen nem zárt be 6 órakor. A Magnolia Bakery “felelős” a 90-es évek második felében kialakult cupcake mániáért. Allysa és Jennifer 1999-ben adták ki saját szakácskönyvüket, The Magnolia Bakery Cookbook: Old-Fashioned Recipes from New York’s Sweetest Bakery (A Magnolia Pékség Szakácskönyve: Régimódi receptek New York Legédesebb Pékségéből) címmel.

IMG_5371a

2000-ben Allysa és Jennifer útjai szétváltak. Jennifer megnyitotta saját üzletét, a Buttercup Bake Shop-ot Midtownban, Allysa pedig eladta az üzletet a szakma veteránjának számító Steve és Tyra Abrams házaspárnak, akik úgy döntöttek, hogy megkérik, maradjon alkalmazásban tanácsadóként. Még ugyanebben az évben leforgatták a Sex and the City emlékezetes epizódját és a Magnolia Pékség belépett a világsztár státuszba.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A pékség a Szex és New York után több Tv- és mozifilmben szerepelt, köztük a legismertebb a 2006-os The Devil Wears Prada (Az Ördög Prada-t visel) című. 2010-ben a Magnolia megnyitotta első külhoni üzletét Dubaiban. A Közel-Keleti tervek között szerepel  Kuvait, Szaúd-Arábia, Katar, Libanon, Jordánia és Marokkó. Hazai pályán 6 üzletet nyitottak, négyet Manhattanban (Grand Central Station, Rockefeller Center, Bloomingdale’s, Columbus Avenue) egyet-egyet Chicagóban és Los Angelesben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Magnolia Pékség mára már teljes körű szolgáltatást nyújt. A manhattani, Los Angeles-i és chicagói helyszíneken kívül a pékség honlapján keresztül is lehet rendelni. A cég a megszokott és kedvelt süteményeken kívül konyhai kiegészítőket, ajándéktárgyakat, ajándékutalványokat is árul, valamint rendezvények szervezését is vállalja.

Bizonyára megfogalmazódik bennünk a kérdés: mi teszi különlegessé a Magnolia Bakery-t, a Sex and the City-n túl.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A pékség minden érzékszervünkre hat. A mennyei illatokat már az ajtó előtt érezzük. Valamennyi sütemény helyben készül. Nem használnak előfagyasztott tortalapokat, porított krémeket. A torták, a browniek, cupcake-ek a szemünk láttára készülnek. Egy sütés során egyszerre 72 cupcake készül. Az anyaüzletben naponta 4 ezer cupcake fogy.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A belső tér vintage és klasszikus elemeket felhasználva, ízlésesen díszített. Mindenütt a pasztell színek dominálnak. A pulton frissen sült tortalapok, browniek várják, az előtérben a cupcake-ek díszítése zajlik. A bolt tulajdonosai az időutazás illúzióját szeretnék kelteni. Megpróbálják elérni, hogy a belépő vásárló úgy érezze, visszarepült az időben és belépett a nagymamája meleg, hívogató konyhájába. A “jó itt-enni-inni-lenni, még akkor is, ha ez a varázs csupán egy pillanat erejéig tart a hétköznapi rohanásban” életérzés az üzlet erőssége.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A cupcake minőségéről megoszlanak a vélemények. Finomak? Igen. A legfinomabbak, amit valaha is ettem? Nem. Az ár cupcake viszonylatban is magas, de őszintén szólva, nem ez számít. Az élmény a lényeg. A barátságos, nosztalgikus környezet, a mosolygós felszolgálók és a banán puding, amely könnyű szerrel lekörözi a világhíres cupcake-et.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tags: , , , , , , ,

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA világhírű Fabergé ékszerház a büszke szponzora a 2014-es New York-i jótékonysági célú Nagy Tojásvadászatnak, melyet először 2012-ben rendeztek meg Londonban.

A  vadászat április 1-én vette kezdetét, A játék résztvevőinek közel 300 darab, 75 cm-es tojás-műalkotást kell felfedezniük a város öt kerületében. A tojásokat híres művészek és közéleti személyiségek tervezték. Az alkotók között szerepel Ralph Lauren, Martha Stewart és Tommy Hilfiger. A tojás-szobrokat véletlenszerűen és titkosan helyezték el New York kerületeiben, így a legváratlanabb helyeken bukkanhatunk rájuk. Parkok és nagyáruházak kirakatai, útkereszteződések és posta hivatalok. Minden zugba érdemes bekukkantani. A játékot egy ingyenesen letölthető okostelefon applikáció teszi modernné.

Az applikáció segítségével saját profilt készíthetünk. Itt gyűjthetjük az általunk felfedezett tojások fotóját és QR kódját. Abban a pillanatban, ahogy egy tojás lelőhelyét tíz használó megerősíti, a helyszín nyilvánossá válik és felkerül az interaktív térképre. A játék április 18-ig tart. Ez alatt az idő alatt a legtöbb tojást levadászó játékos között számos ajándékot sorsolnak ki. A főnyeremény egy drágakővel kirakott, 30 ezer dollárt meghaladó értékű Fabergé medál. A tojásokat április 18. és 26-a között, egy helyen, a Rockefeller Centerben összegyűjtve láthatjuk. A rendezvény a Sotheby’s ház által szervezett aukcióval zárul.

A befolyt pénz két jótékonysági szervezet, a Studio in a School és az Elephant Family számlájára kerül. A Studio in a School 36 éve elkötelezettje a szegény körülmények között élő gyermekek, illetve alacsony költségvetésű New York-i iskolák, óvodák művészeti oktatásának. A programban diplomás művészek vesznek részt, önkéntes oktatóként. A Elephant Family a kihalófélben levő afrikai állatfajok megmentésére létrehozott világszervezet.

A tojásokra a játék első napjától az applikáción keresztül is lehet licitálni. A legnépszerűbb és jelenleg legdrágább tojások között Jeff Koons, családot jelképező (jelenlegi ár: $55.000) és Marc Quinn, egy nő és egy férfi összefonódó ujjlenyomatát ábrázoló, a Végtelen Szerelem című alkotása szerepel (jelenlegi ár: $11.000). A harmadik helyen a Királyi Tojás, Humpty Dumpty áll, a maga 6.500 dolláros licitjével. Humpty Dumpty-t Vilmos herceg és Katalin hercegnő saját kezű aláírása teszi a műgyűjtők kedvencévé.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tojások mini változatát ($45), valamint a Nagy Tojásvadászat tiszteletére készült emléktárgyakat a hivatalos weboldalon, a Rockefeller Centerben és a Saks Nagyáruházban lehet vásárolni. A gyerekek számára képeskönyv is készült az akció történetével, színes képekkel illusztrálva.

A Nagy Tojásvadászat a Guinness Világrekordok között is szerepel, mint a legtöbb embert (7 millió) megmozgató és a legtöbb adományt gyűjtő (1 millió font felett jár az összeg) közösségi játék.

Felhasznált irodalom: Fabergé

Tags: , , , , , , ,

Az Empire State Building, a Rockefeller Center, a WTC, a One Vanderbilt kilátói roppant népszerűek, azonban a belépőjegyek 40 dollárnál kezdődnek. Amennyiben idő- és pénz keretünk szűkös, a Roosevelt Island Libegőről szép kilátás nyílik az Upper East Side-ra, a Roosevelt szigetre, Queensre, az East Riverre és a 4 perces út csupán egy metrójegy árába kerül.

IMG_5344

A Roosevelt Island Tramway az Upper East Side-ot köti össze a Roosevelt Szigettel az East River felett, párhuzamosan a Queensboro híddal. 1984-ig ez a libegő volt Amerika egyetlen tömegközlekedésre használt légi villamosvasútja.

A libegő Manhattan egyetlen olyan tömegközlekedési formája, amelyet nem a New York-i Tömegközlekedési Hatóság (MTA-Metropolitan Transportation Authority), hanem a Roosevelt Sziget működtet. Ennek ellenére használhatjuk a Metro kártyánk, így egy út csupán 2,75 dollárba kerül.

IMG_5319

A libegő naponta 115-ször teszi meg az utat az East River felett és az 1976-os átadása óta 26 millió utast szállított. A 110 főt befogadó kabin 27 km/h-s végsebességgel, 70 méteres csúcsmagassággal, 4 perc alatt teszi meg az utat a sziget és a manhattani végállomás között, mely a 60. utca és a Második Sugárút kereszteződésénél, a Lexington Sugárút metróállomástól 5 percre található.

IMG_5305Az East Riveren található Roosevelt Islandet nyugaton a Manhattan sziget, keleten Queens városrész határolja. A 3,2 km hosszú, 240 méter szélességű, keskeny kis sziget Manhattan hatáskörébe tartozik és a 2020-as adatok szerint 11,722 ezer lakója van.

A szigetet a Lenape indiánok Minnehanoncknak, a betelepülő hollandok Varkens Eylandtnak (Disznó Szigetnek) nevezték, később a Blackwell Sziget nevet kapta, majd 1921 és 1973 között Welfare Islandnek hívták. A sziget megközelíthetősége hosszú évtizedekig okozott fejfájást a sziget lakóinak és Manhattan közlekedési hatóságának.

IMG_5347

A sziget annak ellenére, hogy a Queensboro Híd alatt található, a hídról közvetlenül nem közelíthető meg. 1930 és 1955 között a megoldást az Elevator Storehouse jelentette. Ez a személy- és autólift emelte le és fel a sziget autóforgalmát. A tömegközlekedést villamossal oldották meg. A járat Manhattan és Queens között közlekedett és a Queensboro Híd közepén volt a megállója. A lift 1970-ben szűnt meg, miután felépült a Roosevelt Szigeti Híd, mely megoldotta az autóforgalom problémáját.

IMG_5331A 70-es években Roosevelt Sziget gyors ütemben fejlődésnek indult. A tömegközlekedés ismételten megoldásra várt. A metróvonal még nem épült ki a szigetig, a kiöregedett, elavult villamosvonal felújítása értelmetlen lett volna. Átmeneti megoldásként, a metró befejezéséig, megszületett a libegő ötlete. Az átadásra 1976-ban került sor. A sziget lakossága, valamint a turisták nyomban megszerették az olcsó és csodaszép kilátást nyújtó libegőt. Az átmeneti megoldásból Manhattan egyik turista látványossága lett. A metróvonal 1989-re érte el a Roosevelt Szigetet.

IMG_5316

2006-ban a libegő kétszer is elakadt az East River felett. Mindkét alkalommal hosszú órákba tellett, mire mindenkit kimentettek a mentőalakulatok. A libegő önálló áramellátást kapott a balesetek után. A kabinokat túlélő csomaggal látták el, mely plédeket, vizet, élelmet, babatápszert tartalmaz és az illemhely problémáját is megoldották.

2010 tavaszán teljes rendszer felújításra került sor. A kilenc hónapos kényszerszabadság ideje alatt kicserélték a teljes motorházat, az irányítórendszert, a csörlőket, a biztonsági berendezéseket szintén szuperbiztossá tették.

A kocsik szintén megújultak. Több ülőhely, valamint nagyobb ablakok kerültek a kabinokba a turisták legnagyobb örömére. A 9 hónapos kihagyás alatt Roosevelt Sziget lakói állították, hogy az egész sziget hangulata megsínylette a libegő hiányát. Ők a Tramway legnagyobb rajongói, akik nem értik, hogyan lehet a föld alatt közlekedni, amikor itt van a libegő által nyújtott gyönyörű kilátás. Roosevelt Sziget lakói a kezdetektől fogva ódzkodtak a metróállomás használatától. Ez az állomás a legmélyebb egész Manhattanban, így a lépcsősorok roppant meredekek. A szigetlakók inkább a libegőt részesítik előnyben a napi ingázás során.

A Roosevelt Island Tramway többször feltűnik mozi és TV filmekben. A mozifilmek közül a Pókember és a León, a profi című alkotások a legismertebbek. A számítógépes játékok rajongói pedig a Grand Theft Auto IV-ben találkozhattak vele, mint a Manhattan-ihlette, képzeletbeli város, Liberty City libegője.

leon83

A 64 éves Mr. Curry, Roosevelt sziget tősgyökeres lakosa, több mint 40 éve a libegőt használja. Inkább 10 percet gyalogol a Tramway állomásig, mintsem a metrót használja. “Soha nem utaznék metrón, a föld alatt, amikor nekem itt van ez a látvány, amely mindenért kárpótol és ennyi év után is mosolyt csal az arcomra. Különösen este, amikor ennek a csodálatos városnak a fényeivel a hátam mögött térek haza.”

Tags: , , , , , , ,

Kevesen tudják Magyarországon, hogy Manhattanban magyar cukrászda is található, arról pedig talán még kevesebben hallottak, hogy 1992-ben ebben a cukrászdában forgatta Woody Allen egyik legnépszerűbb filmjének, a Férjek és feleségek több jelenetét. Meghitt félhomály, barátságos dekoráció, hamisítatlan európai kávézó hangulat, ez a Hungarian Pastry Shop.

  HusbandsandWivesHungarianCoffeeShop2   HusbandsandWivesHungarianCoffeeShop3

A 2011-ben 50. születésnapját ünneplő Magyar Cukrászda az Amsterdam Avenue-n, Manhattan Morningside Heights nevű városrészében található, a 110. és 111. utca között. A cukrászda sikerét nem csupán a hangulatnak, a remek süteményeknek és az ingyenes kávé utántöltésnek, de a tökéletes helyszínnek is köszönheti. A Szent József Katedrális, a Columbia Egyetem és a Barnard Főiskola szomszédsága állandó forgalmat biztosít.

   OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A cukrászdát a Ms Száraz nyitotta 1961-ben. 15 évvel később a főcukrász, Vékony József egészségi állapota miatt, eladta az üzletet. 1976-ben a cukrászda a Binioris család tulajdonába került, akik görög származásuk ellenére, tiszteletbeli magyarként, a hagyományokat követve, a magyar ünnepeket szem előtt tartva, töretlen sikerrel irányítják a vállalkozást. A családfő, Panagiotis Binioris, akit az egyszerűség kedvéért a barátok és vendégek csak Peternek szólítanak, feleségével, Wendy-vel vezette az üzletet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kettőjük egymásra találása szintén a Magyar Cukrászdának köszönhető. Wendy, miután befejezte tanulmányait a floridai egyetemen, New Yorkba költözött rokonaihoz, akik gyakori vendégek voltak a magyar cukrászdában. Wendy, amikor megpillantotta a “felszolgálót felveszünk” táblát, azonnal jelentkezett az állásra. Peter és Wendy hamarosan egymásba szerettek és pár hónappal később házasságot kötöttek. 36 év után, 2012-ben Peter nyugdíjba vonult. Fia, Phillip vette át az üzlet vezetését.


OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Cukrászdánk vonzereje az időtlenségben és az állandóságban rejlik. – mondja Phillip, aki 13 éves kora óta dolgozik a cukrászdában. A 60-as évek óta itt szinte semmi nem változott, sem az üzlet dekorációja, sem a sütemények elkészítése. A receptek kipróbáltak és sikeresnek bizonyultak. Minden nap friss árut kínálunk, melyet helyben készítünk, 3 cukrász segítségével. Az új hűtőgépeken és kávéfőzőkön kívül semmi újat nem vásároltunk. Nincs bankkártya leolvasónk, nálunk csak készpénzzel lehet fizetni (ez már 2024-ben nem állja a helyét). Nincsenek konnektoraink, sem WiFi és ha hiszitek, ha nem, a vendégeink ezt kedvelik. A Magyar Cukrászda tökéletesen alkalmas csendes beszélgetésre, irodalmi alkotómunkára. Rengeteg diák tanul nálunk a vizsgákra, egyetemi professzorok dolgoznak az előadásaik anyagán, miközben bögréiket újra és újra töltjük. Mi nem siettetünk senkit. Mindenki addig marad, ameddig csak akar és ezzel sokan élnek is. Vendégeink gyakran több órán át üldögélnek a meghitt félhomályban. Ha minden igaz, ez az üzlet még sokáig itt lesz.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

IMG_5218

A Magyar Cukrászda dekorációja különleges színfolt és minden bizonnyal hozzájárul az üzlet sikeréhez, A bolt festményei a görög festőművész, Yianni Posnakoff alkotásai. Yianni művészi missziója 10 ezer angyalkép elkészítése élete során. A 10 ezer angyalból néhány a cukrászda falát ékesíti. 2013-ban Yianni a cukrászda vendégeit is misszióra hívta.

IMG_5200

Arra kérte őket, hogy saját alkotásaikkal segítsenek létrehozni egy angyal-baldachint a kávézó terasza fölé. “Az angyalok a feltétlen szeretetet, a megbocsájtást, a megbékélést, a lélek gyógyulását és a végtelen örömöt fejezik ki. Az általatok festett, színezett, saját kézzel felaggatott angyalok boldogan hirdetik, hogy az emberi jóság még nem veszett el.” – szólt Yianni felhívása. Pár nap leforgása alatt a cukrászda teraszán több száz angyalkép lebegett a tavaszi szélben.

1381552_584460281601292_860000653_n 1395974_584458998268087_1802693070_n

A cukrászda belső tere szintén említésre méltó. Az üzletet támogató költők, írók és professzorok könyveinek bekeretezett borítói mellett kézzel írott menük és árjegyzékek borítják a falakat. A pulton kecses, vintage porcelánedények, retro mérleg és pénztárgép. A stílusok különleges keveréke járul hozzá a cukrászda utánozhatatlanul egyedi hangulatához.

Hungarian Pastry Shop1 Hungarian Pastry Shop2

Ami pedig a kínálatot illeti? Bőséges választék pék- és cukrászsüteményekből és természetesen kávéból. A magyar specialitások mellett – mint a krémes, dobostorta, lúdláb, meggyes és túrós rétes, Rigó Jancsi -, egyéb európai finomságokból is választhatunk. A kávé lehet eszpresszó, kapucsínó, magyar, bécsi, orosz, a lényeg az, hogy az utántöltés ingyenes. A kiszolgálás gyors, készséges, a pultosok kedvesek, segítőkészek. A cukrászda a manhattani Kossuth-szobortól 8 percnyire található. Március 15-én a pultosok nemzetiszínű kokárdát viselnek és az üzletben mindenfelől magyar társalgás hallatszik.

IMG_5203 IMG_5214

A Magyar Cukrászda bemutatása záruljon a vendégkönyvből kiragadott néhány gondolattal.

“A legtöbb amerikai cukrászdában a sütemények ugyan csinosan díszítettek, ám ízetlenek a rengeteg ipari minőségű alapanyagtól, nem úgy a Magyar Cukrászda termékei. A meggyes rétes fantasztikus volt.”

“Totál meglepődtem, hogy itt még a késői órákban is rengeteg vannak. Az asztaloknál egyetemisták vitatkoznak az élet dolgairól, a kávé 9 óra után is ugyanúgy fogy. Vigyázat, legyen nálad készpénz.”

“Manhattan egyik kincse. Soha ne változzon! Egyszerűség, elvontság, igazi művészbarlang.”

IMG_5208

“Bárcsak az emberek egyáltalán nem használnák a laptopjaikat a cukrászdában. Már csak a gondolatba is beleborzongok, hogy milyen lehetett itt a hangulat a mobiltelefonok és számítógépek előtt. Remek hely. Ide újra és újra visszatérek.”

“A félhomályos cukrászda, a viseltes fa asztalokkal, a graffitis mosdóval mind hozzájárulnak a Magyar Cukrászda bájához és addig maradhatsz, ameddig csak akarsz.”

IMG_5209

📍: 1030 Amsterdam Ave, New York, NY 10025

Tags: , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »