Kisgyörgy Évával, azaz Travellinával, Magyarország legismertebb, Goldenblog-díjas, utazási bloggerével egy Lincoln Center közelében található Starbucks-ban beszélgettem. Éva élete az utazás, a felfedezés és az élmények átadása. Már több mint 100 országot megjárt, s mivel igyekszik a “maradék” 89-be is ellátogatni, ritkán tér vissza már ismert helyszínekre. New York City ez alól kivételt képez. A Nagy Alma különleges helyet tölt be Éva szívében.
“1994 óta évente ellátogatok ide. Eddig csupán három év maradt ki. New York City-t jobban ismerem, mint Budapestet. – meséli Éva a jegeskávéját kortyolgatva. – Egyetemista koromban jártam itt először. itt először. Egy TDK verseny első helyének köszönhetően a Soros Alapítvány nyári ösztöndíjával tanultam Washingtonban, ahonnan busszal utaztam fel New Yorkba. Rövid látogatás volt, de a város hangulata azonnal megragadott. A hosszabb tartózkodásra néhány évet várni kellett. 1994-ben botlottam bele egy amerikai ösztöndíjról szóló apróhirdetésbe. Nem gondoltam volna, hogy megnyerem, azt pedig még kevésbé, hogy az egész életem megváltozik általa.”
Mesélj nekünk a New York-i ösztöndíj időszakáról. A 90-es években még nem sokan mondhatták el magukról, hogy jártak New Yorkban, s még kevesebben, hogy hosszabb időt töltöttek el a Nagy Almában.
“Miután megérkezett a pozitív visszajelzés a pályázatra, közölték velem, hogy az egyetem, ahová felvételemet nyertem, Hempsteadben van. Akkor még nem tudtam, hogy a Long Islanden található Hofstrán működő Zarb School of Business Amerika egyik legjobb üzleti iskolája. Én annak örültem, hogy közel van New York Cityhez, így amikor csak tehettem, a City utcáit jártam.”
Milyen típusú ösztöndíjat nyertél?
“A pályázatot az amerikai kormány írta ki a volt szocialista országok jelentkezői számára. Évek óta tolták a pénzt ezekbe az országokba anélkül, hogy meggyőződhettek volna a befektetett összegek korrekt felhasználásáról. Úgy döntöttek, hogy inkább Amerikába hozzák az ösztöndíjasokat. Közgazdászok, jogászok, újságírók képzését vállalták, akik hazatérve hazájuk demokráciáját és piacgazdaságát voltak hivatottak felépíteni.”
Hogyan teltek a New York-i egyetemi hallgató Travellina napjai?
“Életem legszebb időszaka volt, annak ellenére, hogy nem volt könnyű. Jól fizető, biztos állást adtam fel a bizonytalanért. Havi 1000 dollárt kaptunk. Ebből kellett fizetni a lakhatást és étkezést. Egy szlovák fiúval közösen béreltünk egy alagsori, ablaktalan, lehangoló lakást. A 800 dolláros lakbért megfeleztük, mégis a hónap végén gyakran csak üres tésztára futotta. Ennek ellenére, megérte. Az egyetem nekem nem volt nehéz. A Közgáz, ahol végeztem, még nagyon erős volt és remek alapot biztosított. Valamennyi vizsgámra a legjobb fokozatot kaptam.
A J1-es diákvízumommal csak korlátozott óraszámban vállalhattam volna munkát, ám a szerencse is mellém szegődött. A papírjaimat véletlenül úgy állították ki, hogy többet dolgozhattam. Segítettem a professzoroknak, fénymásoltam, ami akadt. Minden fillért félretettem. Utazni akartam, világot látni. Hamarosan összegyűlt annyi pénzem, hogy útnak indulhassak. Az első út Mexikóba vezetett, majd következett Guatemala és Costa Rica.”
Így indult az utazási blogos karriered?
1996-ban az Internet, különösen a weboldal készítés még gyermekcipőben járt. A külföldön élő magyar közösségnek, Hollósi József vezetésével saját levelezőlistája volt, HIX néven. Bárki írhatott, kérdezhetett, megoszthatta mondandóját a közösséggel. Receptek, ötletek cseréltek gazdát. Dél-amerikai útjaim képes beszámolóját én is megosztottam. Egy Skóciában élő magyar fiú fantáziát látott a leírásokban és felajánlotta, hogy honlapot készít nekem. Megszületett a Nagy Képes Útikönyv, melynek archivált változata a mai napig elérhető ezen a címen. Valószínű, hogy az első magyarországi weblap tulajdonosok egyike voltam.
Közben továbbra is a Hofstra diákja voltál?
Igen. Az ösztöndíjam egy évre szólt, melyet egy évvel meghosszabbítottak a kiváló eredményeimre való tekintettel. Közben beleszerettem a fényképezésbe. Kértem a bizottságot, hogy adjanak kreditet, ám kérelmemet elutasították. Velem azonban nem ilyen egyszerű. Fogtam magam és engedély nélkül beültem az előadásra. Az oktató érdeklődésére elmondtam, hogy marketing szakos ösztöndíjas vagyok és a fotográfia szak tantárgyankénti mintegy 1000 dolláros tandíját nem tudom kifizetni. A tanár azt mondta, ő nem bánja, ha beülök az utolsó sorba. Így esett, hogy ugyan nem kaptam papírt róla, de elvégeztem a Hofstra fotós szakát is. Az oktatómmal pedig igazi barátság alakult ki köztünk. Örült, hogy valaki a csoportból nemcsak érdeklődik, de előzetes ismerete és gyakorlata is van.
Egy nap, Annie Leibovitz példáját követve, elsétáltam a Rolling Stone magazin szerkesztőségébe, hogy leadjam a portfólióm. Az épület ajtaja előtt kanyargó sort látva realizáltam, hogy ötletemmel nem vagyok egyedül. Rengeteg fotós próbál szerencsét ilyen módon. A következő héten, a többiekkel együtt én is elmentem, hogy felvegyem az elbírált mappámat. Legnagyobb meglepetésemre, az enyémbe nem az illedelmes sablon elutasító szöveg került, hanem egy interjú meghívás. A bíráló bizottságnak tetszettek a képeim, fantáziát láttak bennem. Felajánlottak egy nyári, gyakornoki állást a Rolling Stone magazinnál. Roppant boldog és büszke voltam, azonban a helyzetem teljesen kilátástalan volt. Az ösztöndíjam lejárt, a gyakornoki állás nem fizetett volna. Pénz és vízum nélkül túl kockázatos lett volna maradni. Egyke lévén a szüleimnek is szüksége volt rám. Hazamentem.
Két év New York után hazatértél Budapestre. Mit kezdtél magaddal? Nagyon megviselt a váltás?
Őszintén szólva igen. Fél évig nyalogattam a sebeimet. Állandóan arra gondoltam, mi lett volna, ha… Ez alatt az időszak alatt készült el a New York-i útikönyvem nagy része. A következő év februárjában rám talált a Matáv fejvadásza. A Matávot ekkor vezették be a tőzsdére, a budapestire és a New York-ira egy időben. Szükségük volt egy olyan szakemberre, aki nemzetközi számviteli képesítéssel (ACCA) és amerikai végzettséggel is rendelkezik. ACCA-ja 19 embernek volt Magyarországon, ezek közül MBA-ja csak nekem egyedül. Megfogtam az Isten lábát. Nagyon jól fizető állássom lett, melyet 15 évig töltöttem be. Negyedéves és féléves jelentéseket kellett írnom a New York-i tőzsdére, ami rengeteg munkával és felelősséggel járt, viszont a munka szabadságot is adott. A fizetésem lehetővé tette, hogy drága, távoli utakra fizessek be és New Yorkba is eljutottam minden évben, tanfolyam címén.
Egyik évben elutasították az utazási kérelmem, mondván, az amerikai út túl drága. A következő héten New York-i képekkel borítottam be az iroda falait és megállás nélkül Frank Sinatra New York, New Yorkja üvöltött a magnóból. A főnököm nem soká bírta a kiképzést. Mehettem New Yorkba.
Annak ellenére, hogy szerettem az állásom, tudtam, hogy egyirányú utcába kerültem, mivel más magyar cég részvénye nem volt a New York-i tőzsdén. Félelmem beigazolódott. 2011-ben a Matáv (akkor már Magyar Telekom) kivonult a tőzsdéről, elveszítettem az állásom. A szaktudásomra nem volt szükség egyik magyarországi vállalatnál sem. Ugyanebben az évben édesanyám váratlanul elhunyt és édesapám lelkileg-testileg belebetegedett a halálába. Döntenem kellett újra. Elmehettem volna dolgozni sokkal kevesebb pénzért, de édesapámnak azonban szüksége volt rám. A Telekom végkielégítéséből vettem egy lakást, melyet kiadok. A maradék megtakarításomat pedig a tőzsdén forgatom. Így teszek szert bevételre. Kényszer szülte karrierváltás volt az enyém, de utólag a legjobb dolog, ami történt velem.
2011 nem csak szomorúságot hozott az életedbe, ugye?
2010-ben, 15 év után, megújult a blogom és feljelentkeztem a Facebookra is. Pályázatot írtam ki a blog új nevére. A díj egy tepsi muffin volt. Egy jó barátomnak köszönhetően megszületett az egyedi-csajos-utazós Travellina név, a blog pedig 2011-ben elnyerte a Goldenblog-díjat, Életmód Kategóriában. Egyre többen ismerték meg és látogatták rendszeresen a blogom. A győzelmet Origo-s és egyéb felkérések sora követte, így ma már több helyen publikálok utazós cikkeket. Rájöttem, hogy fenn tudom tartani magam így is.
Nem vagyok és sosem leszek megélhetési blogger. Nem írok szponzorált bejegyzéseket. Rengeteg utazási és gasztro jellegű felkérést kapok, azonban egy ingyen vacsora kedvéért nem adom el a lelkem, de még egy repülőjegyért sem, ha nem szimpatikus a megkeresés. Van néhány kedves partner, akikkel együttműködök, jellemzően olyanok, akik nem diktálnak semmilyen feltételt, csak hisznek bennem. Csakis saját anyaggal – beleértve a képeket is -, dolgozok. A blog a hobbim és az is marad.
Megtanultam olcsón utazni. Megváltozott a helyzet a Matávos időszakhoz képest. Most több az időm, mint a pénzem. Van időm tervezni, szervezni, felkészülni. Ebben az évben a Home Exchange keretein belül jutottam el New Yorkba.
Ezek szerint a szerelmed New York iránt továbbra is megmaradt.
Természetesen. New York az örök szerelem. Ide évente el kell jönni. Mindig történik változás, a fejlődés állandó.
Mesélnél nekünk arról, hogy milyen változásokat tapasztaltál az évek folyamán, különös tekintettel a 90-es évekhez képest?
A 90-es évek New Yorkjának hangulata tagadhatatlanul ikonikus és utánozhatatlan volt. Az éjszakai élet vad és izgalmas, a klub élet pezsgő és merész volt. Olyan helyszínekről beszélünk, mint a New York-i rock, pop és folk szülőhelye, a legendás CBGB klub, ahol többek között fellépett Blondie, Joan Jett, a Talking Heads, a B-52’s és a Police. A kedvelt Tunnel elnevezésű szórakozóhely egy használaton kívüli metróalagútban üzemelt. Aztán ott volt a hírhedt Limelight Nightclub a Hatodik Sugárúton, mely egy használaton kívüli templomban működött és otthont adott a manhattani techno és gothic irányzatnak. A falakról ketrecek lógtak, melyben transzvesztita táncosok vonaglottak. A klubot rengetegszer razziázták és zárták be droghasználat és árusítás miatt.
A 90-es évek izgalmas, avantgárd New Yorkja a graffitikkel együtt eltűnt. A város konszolidáltabb, tisztább, biztonságosabb, család- és turistabarát lett. A Limelighthoz hasonló szórakozóhelyek léte ma már elképzelhetetlen lenne.
Közben a város hatalmas lépésekkel fejlődik. Mindenütt új felhőkarcolók emelkednek, átadták a High Line-t, épül a Második Sugárút metróvonala.
Ami pedig az embereket illeti, Szeptember 11-e gyökeresen megváltoztatta a New York-iakat. Az egymás iránt érdektelen manhattaniak hirtelen ráébredtek sebezhetőségükre és jóval figyelmesebbek lettek egymás iránt. Az idegenek gyakrabban elegyednek szóba egymással, segítőkészebbek, figyelmesebbek. Ez a változás nagyon is szembeötlő volt.
És mit hoz a jövő a New York rajongó Travellina számára?
Hamarosan visszatérek Amerikába, de most nem New York lesz a cél. Nagy kaland készül. A 66-os utat autózom végig, Chicagótól Los Angelesig. 4 és fél hét alatt teszem meg a 4000 kilométeres utat, az átlagos két hét helyett. Úgy tervezem, hogy több helyen megállok és megtekintem a környező nevezetességeket. Majd valamikor jövőre természetesen New Yorkba is visszatérek, hisz itt ismerősökre és barátokra is leltem az eltelt évek alatt, és ez az a város, ami mindig feltölt energiával.
Köszönöm a beszélgetést, Travellina. New York visszavár.
jelzésű vonatokkal közelíthetünk meg.
Tinkmara