New York város építészeti alaptervét, az úgynevezett Commissioners’ Plan-t, évente egy alkalommal lehet megtekinteni a Városháza épületében. Ebben az évben sikerült részt vennem a népszerű kiállításon, és képeket készíteni a legendás térképről. Ezeket láthatjátok a bejegyzésben.

New York Cityben nem könnyű eltévedni. A 21,6 km hosszú és 3,7 km széles sziget utcaszerkezete – a Downtown kivételével -, merőleges rács-szerkezetű. A Hudson folyóval párhuzamos utak sugárutak, a merőlegesek utcák.

A sugárutak számozása az East Rivertől a nyugati irányba emelkedik 1-től 12-ig. A sugárutak számot vagy nevet viselnek, néhány számot és nevet is egyszerre. A házszámok délről északra emelkednek. A sziget középvonalában található Ötödik Sugárút vízválasztó. Az utcák Fifth Avenue-tól keletre, illetve nyugatra eső részeit külön nevezik meg a “keleti” és “nyugati” előtaggal (pl. East 23rd Street, West 23rd Street).

New Yorknak Downtown az egyetlen olyan környéke, ahol a 4. utca keresztezheti a 10. és a 12. utcát és a Waverly Place keresztezheti a Waverly Place-t. A Alsó-Manhattan térképe gyökeresen eltér a City többi, mértani pontossággal tervezett, hálózatos, párhuzamos-merőleges, utca-sugárút szerkezetű részétől.

A környék az 1811-es városrendezési terv, a Commissioners’ Plan bevezetése ellenére megtarthatta eredeti utcaszerkezetét, így ezen a környéken nem támaszkodhatunk a szokásos manhattani tájékozódási pontokhoz. A Downtown utcái keskenyek, kacskaringósak, gyakran éles szögben kanyarodnak és a legtöbb esetben névvel ellátottak. A rácsszerkezethez szokott turistákat és helybélieket könnyen összezavarhatja az utcák rendezetlensége. Példaképpen, a nyugat-keleti futású Nyugati 4. utca hirtelen északnak fordul és keresztezi a Nyugati 10., 11. és 12. utcát, majd a Nyugati 13. utcába torkollik. Hasonló anomáliával a Cityben másutt nem találkozunk. Ez a sajátosság erősíti a környék történelmi jellegét, egyedi báját.

A rácsszerkezetes utcarendezés felelős egy különleges jelenségért is. A Manhattanhenge, más néven Manhattani Napforduló (Manhattan Solstice) során a lemenő nap egybeesik a City rácsszerkezetes utcarendszerével és aranyló fénybe borítja a várost.

Manhattanhenge idején az East Side utcáin gyalogolva, nyugat felé nézve, szemben találjuk magunkat a lemenő nappal, míg a West Side-on kelet felé fordulva, a kanyonszerű utcák ablakain megtörő naplemente fénye vakít el minket. Manhattanban csupán ezeken a napokon látható a horizonton lemenő nap az utcaszint magasságában. A Manhattanhenge jelenségéről bóvebben ITT olvashattok.

New York város építészeti alapterve a történészek szerint a legnagyszabásúbb, legmerészebb és legutópisztikusabb a rácsszerkezetű várostervek között. A tervet annak idején rengetegen kritizálták monotonitása és merevsége miatt, különösen a középkori városok zegzugos, szabálytalan utcaképéhez szokott európai bevándorlók.

Az újkori építészek már másképp gondolják és megállapították, hogy az 1811-es terv alkotói mintha tudták volna, hogy modern világvárost építenek. A városbiztosok biztosra mentek, amikor az ókori görög hagyományokig nyúltak vissza.

A rácsszerkezetű építkezést az ókori görög építészetben hippodamoszi tervnek hívták, mely nevét a miletosi származású építész, matematikus, meteorológus, filozófusról, Hippodamoszról kapta, akit a modern várostervezés atyjának tekintünk.

Ez az elrendezés nemcsak mértanilag pontos, ezáltal átlátható, de egyben véd a túlnépesedés ellen, útját állja a tűzvészek és a járványok terjedésének. Ez különösen fontos szempont volt a középkorban. A rácsszerkezetes építkezési metódus Európában a reneszánsz idején élte újabb virágkorát. Az 1606-ban alapított német város, Mannheim volt az első rácsszerkezetes új-európai város, melyet Edinburgh és Glasgow követett.

New York City átrendezését a város vezetése 1807-ben vetette fel, amikor már elkerülhetetlenné vált a város bővítése. Arra kérték a megbízottakat, hogy olyan városképet alakítsanak ki, mely nemcsak a kényelmet szolgálja, de rendszerezett, áttekinthető és alkalmas az egészséges életvezetésre.

A bizottság 1811. márciusára készült el a tervekkel. A tervrajzon felvázolódtak a jelenlegi Manhattan alapjai. 12 észak-déli irányú, a Hudson folyóval párhuzamosan futó, 30 méter széles sugárút, melyek számozása az East Rivertől kezdődik emelkedően. 155, ezekre merőleges, egyenként 18 méter széles utca, melyek számozása déli irányból emelkedik, jobb oldalon páratlan, bal oldalon páros házszámokkal.

A Manhattan déli részén található eredeti városrész változatlanul maradt, határvonalát, a nevében is falat jelentő Wall Street jelzi. A sugárutakon – velük szöget bezárva -, halad keresztül a Broadway, mely az indiánok által használt ösvényre, a Wickquasgeck Trailre épült. A holland telepesek Breede Wegnek, “Széles Útnak” nevezték.

A Broadway megelőzve korát, teljesítette a Commissioners’ Plan 1811-beli kritériumokat, észak-déli, Hudson folyót követő irányvonalával.  A ferde irányú keresztezés néhol érdekes megoldásokra sarkallta az újító szellemű építészeket. A legizgalmasabb és bizonyára legismertebb pont a Broadway és az Ötödik Sugárút kereszteződése, ahol a Flatiron Building (Vasaló-ház) áll. A terv legnagyobb előnye, hogy lehetővé tette a levegő szabad áramlását az óceán felől.

A 6th Avenue, a Hatodik Sugárút 1945. szeptemberében kapta az Avenue of the Americas elnevezést Fiorello LaGuardia polgármester javaslatára, aki ezzel szerette volna kifejezni az Egyesült Államok egységét az amerikai földrész országaival. A sugárút mentén, a villanyoszlopokra elhelyezték az amerikai földrész országait jelképező táblákat.

A 4th Avenue, a Negyedik Sugárút a Park Avenue nevet kapta, jelezve, hogy ez az egyik legzöldebb sugárút a metropolisban. A sugárút középvonalán ültetett növényekért a Park Avenue Alapítvány felel. Mivel öntözésük nem oldható meg automatikus rendszerrel, ezért a kevés vizet igénylő begóniákat választották. A karácsonyi időszakban fenyőfákat ültetnek a helyükre, melyeket természetesen fel is díszítenek, ünnepi hangulatot varázsolva ezzel a forgalmas útra.

A Commissioners’ Plan 1811 annak ellenére, hogy sok támadás érte, az elmúlt évszázadok során szinte változatlan maradt. A tervezőket többen spórolással, illetve a város természeti adottságainak teljes semmibevételével vádolták, mivel a kivitelezéshez elsimították a dombokat, elvezették a természetes vizeket.

Az egyik kritikus a terv láttán így kiáltott fel: ‘Ezek az urak Róma hét dombját is legyalulnák!” Hamarosan azonban kiderült, hogy a rendszer nagyon is működik. A széles sugárutak vonzzák a turistákat, remek helyet biztosítanak a kiskereskedőknek és egyéb, nagyobb kereskedelmi cégeknek, pénzintézeteknek, irodaházaknak, a művészvilágnak.

Képek: a blog írójának tulajdona