Régi vágyam volt, hogy New Yorkba utazzak, ami meg is valósult szeptember második felében, egy kedves barátom segítségével.

Éppen most repülünk haza a tizennégy boldog nap után, melynek mindegyike jobban sikerült, mint vártuk. Különösen szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire jól kijöttünk Balázzsal, akivel májusban kezdtük meg az út szervezését.

Meglepően gyorsan, két nap alatt kiválasztottuk a repülőjegyeinket és a szállásunkat, a Harlem déli részén, pár sarokra a Columbia University-től. A metrómegálló egy perces sétára volt a lakásunktól, melyet két Fülöp-szigeteki lánnyal osztottunk meg. A tizenkét órás repülőutat követően taxival érkeztünk a szállásra, ahová nem tudtunk bejutni. Így kissé idegesen és telefonálgatva indultak az első percek New Yorkban. A szállásadónk viszont gyorsan megoldotta a helyzetet, minket pedig egy ingyen vacsorával engesztelt ki. Így már aznap kóstolhattunk egy békebeli steaket, Harlem egyik legszuperebb éttermében.

Bár 12 órát utaztunk, és helyi idő szerint éjfél után kerültünk ágyba, aludni mégsem nagyon tudtunk a jetlag miatt. Pár órás forgolódás után, reggel hétkor útnak indultunk felfedezni az ébredező New Yorkot. Kívánságom szerint, egy Starbucks-ban indítottuk a napot, mert szerettük volna, úgy igazán, helyiként felvenni a ritmust. A gyors energiabevitel után, késő estig sétáltunk, nagyokat pihenve, rácsodálkozva a városra. A Central Parkkal kezdtük a látnivalók hosszú sorát, ahol éppen futóversenyt rendeztek. A futás és a triatlon szerelmese lévén megszakadt a szívem, amiért nem vehettem részt a versenyen. Valószínűleg a két és fél órás alvás után képtelen lettem volna szintidőn belül beérni, így maradtam az akklimatizálódásnál. Nagy boldogság volt számomra, hogy nem csak a versenyen, de egyébként is rengetegen futnak a Central Parkban. Muszáj is nekik, mert láthatóan az állandó kényszeres evés az egyik fő programja az ott élőknek. Így nem csoda, hogy a kóros elhízás népbetegség az USA-ban. (A New York-iak jóval egészségesebbek az amerikai átlagnál, melynek több okai is van. Itt olvashattok róla. – a szerk.)

A bűbájos mókusok etetése után jókat mulattunk a hajókázó turistákon, akik evezni próbáltak a csónakázó tóban, kevés sikerrel. Ezután megkerestük a Strawberry Fields-et, ahol John Lennon-ra emlékeztünk, akit a közelben található Dakota-ház 72. utcai bejárata előtt lőttek le.

Meglepően jól bírva, lelkesen sétáltuk végig az egész Central Parkot (a 127. utcától egészen a Time Square-ig jutottunk), melynek nagysága és sokszínűsége teljesen lenyűgözött. Útközben a Guggenheim múzeumot is végigjártuk, melynek sajnos két emelete nem volt látogatható. A Picasso képek azonban kárpótolták Balázst, az impresszionista festmények pedig engem.

A Times Square előtt megtekintettük a cégünk központi irodáját, mely a Broadway-n található. A belépőkártyánk leellenőrzése után a biztonsági őrök hihetetlen kedvesen megmutattak jó pár dolgot, a konyhát, edzőtermet, auditóriumot. Azután boldog mosollyal az arcunkon lefotóztak minket a lobby-ban, a céges logó mellett. Egy gyors Chipotle ebédet követően (mindketten nagy rajongói vagyunk a mexikói konyhának) leültünk a Times Square lépcsőire, a villódzó fények elé, ámulni az óriási tömeget. Míg Balázs sztorizgatott az első New York-i útjáról, én kiszúrtam a híres Disney Store-t, ahonnan csak hosszú könyörgés után tudott kirángatni.

 

Késő délután elsétáltunk a Bryant Parkba. Ez a kis zöld folt az óriási felhőkarcolók között szinte vonzott minket a két hét alatt. Legalább négyszer itt ért minket az este, itt ettük meg a vacsoránkat vagy éppen a kedvenc desszertjeinket.

A második napunkat a Washington Square Parkban kezdtük, ahol megnéztük Will Smith házát, a Legenda vagyok című filmből, valamit a bájos angol utcácskát. Nagy desszertrajongóként (szerencsére Balázs is imádja az édességeket) számos cukrászdát és éttermet is kinéztem, így egy francia cukrászdában folytattuk a napot, pralinés mille-feuille-t falatozva. Teljesen céltalanul bolyongtunk a városban, és így futottunk bele a kívánságlistánk elemeibe: Flatiron Building, Grand Central Terminal és persze az Empire State Building is erre a napra esett.

Körülbelül a harmadik napra birkóztunk meg az időeltolódással, bár még mindig nagyon korán, hat körül keltünk. Kicsit kipihentebben kezdtük meg a harmadik napunkat, mely az egyik nagy kedvenccé vált. Greenwich Village egy új oldalát mutatta meg a városnak. A lépcsős bejáratok és a zöldellő fák között öröm volt elfogyasztani a Magnolia Bakery-ben megvásárolt pekándiós-karamellás sajttortát. Ez a sütemény, akárcsak a Bryant Park vonzott minket.  Életemben még nem ettem ennyire tökéletes sajttortát. A kihagyhatatlan Perry Street (Szex és New York rajongóként, ez természetes volt), valamint a Jóbarátok ház megtekintése után, lesétáltunk a part mentén, egészen az üzleti negyedig. Ezután a Brooklyn Bridge következett.

A számtalan fotó készítése közben eleredt az eső, így bemenekültünk a Sweet Greenbe salátát enni, és a negyedik napra hagytuk az üzleti negyed alaposabb felfedezését. Ide a High Line-on keresztül sétáltunk el, ahol megcsodáltuk a különleges szobrokat és a lenyűgöző kilátást. Ezután megebédeltünk az Így jártam anyátokkal, ’Hamburger nap’ című részének győztes étteremben, a Corner Bistro-ban. Érdekes módon rájöttünk, a budapesti gasztróforradalom elkényeztetett minket hamburger fronton, és pont a hamburgerek országában nem sikerült egy finomat ennünk. Ízlések és pofonok, de nekünk sem a Shake Shack, sem a Corner Bistro nem jött be túlságosan. Itt inkább a húsra fektetik a hangsúlyt (mely kétségkívül isteni és óriási), de mellette íztelen a zsemle, és mindössze egy szelet paradicsomot kapunk. Ha már erre jártunk, megnéztük volna a Chinatown-t és a Little Italy-t is, de innen a tömegnyomor miatt kimenekültünk. A Little Italy-ban akkora fesztivál volt (San Gennaro fesztivál – a szerk.), hogy lépni sem tudtunk. Így a Pearl Street-en keresztül a Wall Street felé vettük az irányt.

A nemzetközi banknak, ahol dolgozunk, nem csupán a Brodway-n, de az üzleti negyedben is van irodája, így első utunk ide vezetett és csak ezután néztünk körül Manhattan déli csücskében. A bika, a Battery Park, a Wall Street, a FED, a Stock Exchange különleges összhangja a végeláthatatlan felhőkarcolók között a csodás rózsaszínű naplementében csak még különlegesebbé varázsolta ezt a napot. A World Trade Center emlékműve és a múzeum óriási hatással volt rám, többször is elsírtam magam a múzeumban és az emlékmű előtt. Utóbbi esetén olyan érzése van az embernek, mintha zokogna minden körülötte, a múzeum fotói, emlékei, az áldozatok visszaemlékezései pedig igazán szívfacsaróak. Valósághűen és meghatóan egyszerre egy páratlan tárlat tanúi lehetünk: a szeretteiket kereső kétségbeesett emberek plakátjai, az eseményeket bemutató videók, hangfelvételek percről percre megtekinthetők itt.

Bár minden nap kedvenccé vált, az ötödik nap lett az egyik legkülönlegesebb. A koránkelés meghozta a gyümölcsét, ugyanis megkóstolhattuk a Dominique Ansel által megálmodott cronutot karamellás fügés ízesítésben. Mondanom sem kell, isteni volt, és szerencsénkre fél kilenckor még bőven volt. A kalóriabomba meglehetősen sokáig kitartott, ugyanis ezen a napon mentünk el a Szabadság-szobrot megnézni a komppal. Órákon át gyönyörködtünk a kilátásban, sétáltunk a szigeten. Itt vásároltam unokatestvéreimnek Szabadság-szobros kulcstartót, amit szerettek volna ajándékba.

 

A múzeumok nem maradhattak ki természetesen, így a hatodik napon kezdtük meg a feltérképezésüket, és a Natural History Museum-mal nyitottuk a sort, melyet az Amsterdam Avenue, Gray’s Papaya hot dog és persze egy Magnolia sajttorta követett. Büszke magyar hazafiként azonban nem tehettük meg, hogy ne tartsunk egy igazi Hungarian Day-t. Egy héttel érkezésünk után, elmentünk a Riverside Parkban található Kossuth-szoborhoz és 1956-os emlékműhöz, majd a Hungarian Pastry Shop-ban ettünk egy meglepően finom dobostortát. A magyar cukrászda egyébként roppant kellemes hely. A Columbia Egyetem hallgatói laptoppal az asztalukon írogatják a beadandó esszéiket, elhozzák a professzoraikat egy kávéra és nagyokat nevetnek egy Rigó Jancsi felett, a telt házzal működő helyen. Csupa öröm és büszkeség volt ez a nap.

Ételrajongó párosunk nem hagyhatta ki a szombati brooklyni Smoargsburg Market-et sem, texasi húsos szendviccsel, vietnami csirkés töltött palacsintával, és waffel-be töltött fagylaltcsodával. A Brooklyn Bridge Parkból egész Manhattan elénk tárult.

Fokozva az élményeket a Wyatt Hotel rooftop bárjából is megnéztük ezt, és még aznap felmentünk a One World Trade Center obszervatóriumába. Pont naplementekor érkeztünk, így végignézhettük, ahogy a Broadway-n futó taxik féklámpái egy vöröslő fénycsíkká olvadnak össze.

Mivel időközben egy makacs betegséggel kellett megküzdenem, beiktattunk egy lazább napot, amikor különleges süteményeket kóstoltunk és ettünk egy kiváló szendvicset a Guggenheim Múzeum mellett található étteremben. Itt mentünk be a Metropolitan Museum-ba és csodáltuk meg az impresszionistákat. Monet, Cézanne, Manet, Renoir, Van Gogh képei szemet gyönyörködtetőek voltak. A szokásos Bryant Parkban befejeződő estén még úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legszebb rooftop bárt Manhattanban. Felmentünk a Top of the Strand-ra. Itt a csodálatosan kivilágított Empire State Building előtt koktélozhatunk.

 

A kedvenc Whole Foods Market-ünk a Colombus Circle-n alapozta meg a második hetünk első reggelét, ugyanis egy Central Parkban elköltött piknikkel és reggelivel vettük be magunkat a felhőkarcolók közé. Mivel utunk elején éppen ENSZ csúcstalálkozó volt, csak most mehettünk be a Trump Towerbe, ami a 5th Avenue-n volt. Egy egész délutánt terveztünk a MOMA-ra, mely óriási csalódást okozott nekünk: a hat emeletből három le volt zárva. Ezért úgy döntöttünk, hogy a csodásan szikrázó napsütésben inkább újra átsétálunk a Brooklyn Bridge-n. Sok szép fotót készítettünk a Manhattan hídról és ettünk egy isteni pizzát a Juliana’s-ban.

A tizedik napon, mikor kellően meggyógyultam, végre elmehettünk egy Broadway előadásra. Az én kedvemért megnéztük az Aladdint. A dalokat napokkal utána is dúdolgattuk. Egyszerűen fantasztikus volt a látvány, a zenék, a kosztümök. Csak ajánlani tudom mindenkinek. A dzsinn vitte a show-t, nagyokat nevettünk a poénjain. Mi a balkonról néztük meg az előadást (még így is húzósak a jegyárak), de kiválóan láttunk mindent.

A második hét vége felé iktattunk még be múzeumokat, mint a Smithsonian és az American Whitney Museum, ekkor néztük meg a 9/11-es emlékmúzeumot is. A betegségem miatt Coney Island-en kimaradt sajnos az óceánban fürdés, de a parton sétálva megnéztük a naplementét és ittunk egy helyi sört is.

 

Az utolsó pár napon főleg csak élveztük New York sajátosságait, és kétszer végigettük a várost. A Café Orlin palacsintáiból háromszor is ettünk, újra végigsétáltunk a High Line-on, majd megebédeltünk a Chelsea Market legjobb taco árusánál, ettünk minicupcake-et a Baked by Melissa-nál, bementünk a Public Library-be, és felmentünk a Rockefeller Center-be is.

 

Mondhatom, keresztül-kasul végigjártuk a várost. Napi 15-20 km-eket sétáltunk, szinte csak hazafelé metróztunk, annyira élveztük a város pezsgését.

Csodás két hét volt, és örülök, hogy ennyi szép élménnyel gazdagodva mehetünk haza.

Sztori és képek: Hajdú Eszter

Tags: , , , , ,

“It’s probably the only city which in reality looks better than on the postcards, New York.” (Valószínű, hogy New York az egyetlen város, amelyik jobban néz ki a valóságban, mint a képeslapokon.) – Milos Forman

Milos Forman véleménye ellenére, New York City távolról sem azonos a képeslapokkal, melyek a napfényben csillogó felhőkarcolókat, a várost ölelő folyók felett ívelő ikonikus hidakat ábrázolják az elmaradhatatlan I ❤ NY felirattal. New York City nem tökéletes, azonban utánozhatatlan karakterrel rendelkezik. Piszkos, zajos, túlpörgetett, s mégis a legtöbb turista vissza akar térni, mert a City mély nyomot hagy az emberben. A Midtown lüktetése, a Central Park selymes pázsitja, a Village csendes utcái elvarázsolnak. A City mindenkinek ad valamit.

Rengetegen kérdezik tőlem: “Mi az, amit muszáj látni New Yorkban? Csak néhány napom van Manhattanban és valószínű, hogy soha nem térek vissza. Melyek azok a helyek, amelyek érdemesek a bakancslistámra, melyeket örök életemben sajnálnék, ha kimaradna?”

A válasz nem egyszerű, mert mindenkinek más az érdeklődési területe. Az útiterv az igényektől, állóképességtől, pénztárcától, az utazó társaság összetételétől, illetve az időkerettől függ. Mindenkinek vannak “álom” helyszínei, egy ház, egy utca, egy étterem, egy könyvesbolt, melyet egy filmben látott anno és meg akar nézni élőben. A must-see listát ezek tudatában kell a saját igényeinknek megfelelően alakítani. Ettől függetlenül vannak olyan helyszínek, melyek tagadhatatlanul New York City ikonjai, melyekhez hasonlót sehol máshol nem találunk, melyeket egyszerűen nem szabad kihagyni. Ezek kerültek erre a listára.

A nevezetességeket ABC sorrendbe szedtem és egy-egy gondolatot is fűztem hozzájuk. Belinkeltem azokat a nevezetességeket, melyekről bővebben is írtam a blogban.

Ezeket a helyszíneket végigjárva, útba ejtjük a legnagyobb sugárutakat, legismertebb utcákat is, így ezek sem kerültek a listára.

Brooklyn Bridge: ha át akarunk sétálni a hídon, akkor érdemes Brooklynból indulni, így gyönyörködhetünk Manhattan sziluettjében.

Brooklyn Bridge Park: Két km hosszú park- és szabadidő-komplexum, mely az East River mentén – DUMBO és Brooklyn Heights között -, hat, különböző funkciót ellátó kikötőt foglal magában. (A Brooklyn Bridge park mólóiról bővebben ITT.)

Bryant Park: New York City legkedveltebb, leghangulatosabb parkja, a felhőkarcolók ölelésében

Central Park: az 59. és a 72. utca között kihagyhatatlan. A következő állomásokat semmi esetre se hagyjuk ki: Bethesda Fountain, Bow Bridge, Gapstow Bridge, Carousel, Dairy, Grand Army Plaza, Loeb Boathouse, Strawberry Fields, Tavern on the Green, The Mall, Wollman Rink (A Central Park titkairól ITT olvashattok. Hogyan tájékozódjunk a Central Parkban?)

Chinatown: van, aki rajong érte, van, aki ki nem állhatja, azonban egyszer legalább látni kell. (A Kínai Újévi Parádé)

Chrysler Building: New York City egyik legkedveltebb épülete, az Art Deco stílus gyönyörű példánya. (A Chrysler Building titkairól ITT olvashattok.)

Columbus Circle: A Central Park 59. utcai bejáratánál található, zsongó hangulatú tér, Columbus szobrával.

Empire State Building: Kilátója népszerűségében elmarad a Rockefeller Center kilátója, a Top of the Rock mögött, talán a minden oldalról rácsokkal ellátott kilátó miatt, talán amiatt, hogy innen kevesebb látható a City nevezetességei közül. Az Empire State Building tetejéről a Flatiron Building és a Chrysler szerelmesei készíthetnek kivételes képeket. Az ESB épülete ikonikus volta miatt azonban kihagyhatatlan. (Az Empire Building sötét múltja)

Financial District: a Pénzügyi Központ Alsó-Manhattanban kihagyhatatlan. Sétáljunk végig a Wall Street-en, ejtsük útba a New York Stock Exchange épületét, a Charging Bull-t, a Federal Reserve épületét, a Trinity Church-öt. Keressük fel a  Stone Street történelmi negyedet, ahol visszarepülhetünk az első telepesek idejébe. (A Charging Bull története)

Grand Central Terminal: A világ egyik legszebb vasútállomása semmi esetre sem maradhat ki. (A Grand Central titkairól ITT és ITT olvashattok.)

High Line: Két és fél kilométeres séta – a történelmi Meatpacking District-től a 34. utcáig -, 8 méter magasan, 22 utcatömbön át, a manhattani forgalom felett, gyönyörű kilátással New York City-re és a Hudson folyóra. (A High Line-ról ITT és ITT olvashattok.)

Little Italy: ma már csak egy utcányi hangulatos étel-ital világ, melyet egyszer legalább látni kell. (A Little Italy mozgalmas világáról ITT olvashattok.)

Macy’s: a világ legnagyobb áruháza, különösen a karácsonyi időszakban és tavasszal, a virágparádé idején érdemes meglátogatni. (A Macy’s karácsonyi vásáráról ITT, a tavaszi virágfesztiválról ITT, Manhattan utolsó fa mozgólépcsőről ITT, a Macy’s hatalmas bevásárló szatyráról pedig ITT olvashattok.)

Manhattan Bridge és DUMBO: a sétát kössük össze a Brooklyn Bridge Parkkal. (Bejegyzés a DUMBO történetéről)

Metropolitan Museum of Art (MET): az “ultimate must see” listámra nem tennék múzeumot, mégis azt kell mondjam, hogy ha legalább egy múzeumot meg akarunk nézni, akkor legyen az a MET. Töltsünk el legalább egy-két órát az általunk kedvelt történelmi időszak kiállítási termeiben. Én az egyiptomi részleget ajánlanám, a termek grandiózus volta miatt.

New York Public Library (42nd street branch): A világ egyik legszebb könyvtára.

Rockefeller Center-Top of the Rock: innen nyílik a legszebb kilátás Manhattan szigetére. Az egyik oldalon: Midtown Manhattan, az Empire State Building, a Chrysler Building, a Times Square, Lower Manhattan a WTC, a Statue of Liberty. A másik oldalon: Central Park és Upper Manhattan. (A Rockefeller Center karácsonyfájának titkairól)

Rockefeller Center korcsolyapálya-csatornakert: valamennyi évszakban hangulatos, de különösen a karácsonyi időszakban.

Roosevelt Island és Roosevelt Island Tramway: A Roosevelt Island Tramway Upper East Side Manhattant köti össze a Roosevelt Szigettel. A libegő az East River felett halad át, párhuzamosan a Queensboro Híddal. Metro kártyával igénybe vehető, így 2 dollár 75 centért élvezhetjük a magasból Midtown Manhattan sziluettjét, illetve bebarangolhatjuk a Roosevelt Island-et, ahonnan szép a kilátás Manhattan keleti oldalára. (A Roosevelt Island Tramway története)

SoHo: A SoHo a turisták által is kedvelt célpont és nem csupán a menő üzletek végeláthatatlan sora miatt, de a környék különleges hangulata is vonzza őket. A kerület egyedi, öntöttvas épületei világhíresek és a leggyakrabban fotózott New York-i épületek közé tartoznak. (Az öntöttvas épületekről bővebben ITT.)

Statue of Liberty: Legalább a Staten Island Ferry-ről, ha időnk és keretünk nem engedi meg, hogy feliratkozzunk a Statue of Liberty & Ellis Island kirándulásra.

St. Patrick Roman Catholic Cathedral: a világ egyik legszebb temploma

South Street Seaport: Alsó-Manhattan East River felőli oldalán található történelmi negyed, mely a gyarmatosítás idején a korabeli világ egyik legnagyobb tengeri csomópontja volt. A kikötőből csodálatos látvány nyílik a Brooklyn hídra, a távolban ívélő Manhattan hídra, a folyó túlpartján pedig Brooklynra. A South Street Seaport-on dokkoló hajókat és szkúnereket ingyenesen megnézhetjük, megpihenhetünk a kikötő parkjában. (A South Street Seaport története)

Times Square: egyszer látni kell napközben és egyszer az esti fényáradatban. (Hogyan működik a Times Square?)

Union Square: New York City “hippi” parkja, tüntetések gyülekezőhelye, New York City legjobb piacának otthona. (A piacról ITT olvashattok.)

Washington Square Park és Diadalív: barátságos park, barátságos emberekkel, feledhetetlen hangulattal. Legyen a West Village-beli séta része. (A Washington Square Park titkairól)

West Village: csendes, barátságos utcák, remek éttermek, New York másik arca. Semmiképp se hagyjuk ki. (A West Village legérdekesebb helyszínei)

World Trade Center 9/11 emlékhely: Az emlékpark a vízesésekkel és az emléktáblákkal 2014 óta ingyenesen megtekinthető, kihagyhatatlan. (9/11 történetek a blogon: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT)

Tags: , , , , ,

Tizenhat évvel a Twin Towers összeomlása után az áldozatok száma továbbra is emelkedik. Rendőrök, tűzoltók, mentősök, a sürgősségi és katasztrófavédelmi csapatok tagjai közül egyre többen betegszenek meg és sajnos sokan közülük halálosan. Betegségük bizonyítottan kapcsolatban áll a World Trade Center romjai között belélegzett fullasztó porral.

Pillanatokkal a WTC ikertornyainak leomlása után a levegő megtelt az épületek, elektronikus eszközök, bútorok, emberi testek porrá zúzott maradványaival. A leomlott épületek 5 hónapon át folyamatosan szennyezték az egész metropolis levegőjét, azonban a mentési területen a koncentráció jóval erősebb volt. A vastag porfelhő telítve volt alumínium, azbeszt, üveg, ólom, higany és egyéb nehézfém részecskékkel, valamint elégett kerozin maradvánnyal, melyek külön–külön is rákkeltő hatásúak. Összesen 2500 különböző, mérgező anyagot mutattak ki a pormintákban. Több mint 90 ezer liter kerozin égett el, 100 ezer tonna organikus anyaggal, az épületekben található több mint 800 ezer liter transzformátor, fűtő és diesel olajjal együtt. A levegő  szén-monoxid és a kén-hidrogén tartalma szintén veszélyesen magas volt.

A WTC területén 60-70 ezer ember dolgozott heteken-hónapokon át, ám nem csupán közülük, de a túlélők és a környék lakói közül is egyre többen betegszenek meg.  A leggyakoribb megbetegedések: légzőszervi és emésztőrendszeri rendellenességek, többek között asztma, a tüdőkapacitás romlása, COPD, reflux betegség, autoimmun rendellenességek, alvási apnoé, stb. A daganatos betegségben elhunytak száma évente emelkedik a WTC-nél dolgozók és túlélők körében. Sokaknál egyszerre többféle daganatos betegséget is diagnosztizáltak. Jelenleg 50 fajta rákos megbetegedést regisztráltak.

2011. januárjában, még Obama elnök írta alá a  World Trade Center Egészség Programot, mely 2015-ben került megújításra a James Zadroga 9/11 Egészség és Kártérítés törvény keretén belül. A törvény nevét James Zadroga-ról, arról a lengyel származású New York-i rendőrről kapta, aki az első hivatalos áldozata volt a WTC gyilkos porfelhőjének. James 34 éves korában, 2006-ban hunyt el. Boncolása során tüdejében magas mennyiségű idegen anyagot találtak.

2001 óta 2100 New York-i tűzoltó és mentős vonult korábban nyugdíjba és jelenleg több mint 7 ezren szenvednek valamilyen szeptember 11-én szerzett betegségben. A 2017. márciusi adatok szerint közel 1500-an hunytak el. 92%-uk közvetlenül részt vett a mentési és eltakarítási munkálatokban.

A WTC Health Program listájára jelenleg 80 ezren regisztráltak, közülük 10 ezren a környék lakói közül. A program vezetősége szerint ennél jóval többen lehetnek, akik jogosultak a kártérítésre, csak nem tudnak róla. Sokan nem ébrednek rá a tünetek és a lehetséges WTC kapcsolatra.

2017. szeptember 11-én Andrew Cuomo New York kormányzója aláírta azt a törvényt, melyben korlátlan betegszabadságot és teljes fizetést biztosítanak a mentési-eltakarítási alakulat azon tagjainak, akik orvosi kezelés alatt állnak 9/11 betegségük miatt.

Természetesen a felsorolásból nem hagyhatjuk ki a mentális betegségeket sem. Rengetegen szenvednek PTSD-ben (poszttraumatikus stressz szindróma), depresszióban, küzdenek krónikus alvászavarral. Meglepően magas a PTSD-ben szenvedők száma azok között, akik 2001-ben Lower Manhattanban voltak kisiskolások.

Néhány arc a sok-sok áldozat közül.

Robert és Raymond Alexander. Apa és fia. Mindketten ott voltak a mentési munkálatok során. Raymond, az édesapa 2003-ban lett beteg. 2003 és 2016 között hét (!) különféle rákos betegséggel kezelték. 2016-ban hunyt el, 76 évesen. Fia, Robert, néhány hete hunyt el, 43 éves korában. Nála agydaganatot diagnosztizáltak. Halála előtt röviddel már csak a vizsláját ismerte fel.

Merita Zejnuni a Goldman Sachs Maiden Lane-en található irodaházának takarítónője volt. “Hosszú ideig nem realizáltam, hogy mi történik. Aztán összedőlt az első torony. Az ablakok betörtek, bútordarabok, emberi testrészek vágódtak mindenhová. Pokol volt. Mindent és mindenkit vastag por és hamu borított. Az épület egy órán belül kiürült. Engem és néhány másik alkalmazottat a főnököm a takarító vállalattól megkért, hogy maradjunk és kezdjük meg az eltakarítást. Két napig nem mentem haza, nem aludtam. Nem tudtam mosakodni. A por megkövesedett rajtam, szürke voltam tetőtől talpig. A port éreztem a számban, a torkomban. A mentőalakulatok hoztak enni-inni.” Merita-t jelenleg tüdő és mellrákkal kezelik.

Marcy Borders, az ikonikus fotó Dust Lady-je, 2015-ben hunyt el gyomorrákban. Marcy az északi torony 81. emeletén dolgozott, könyvelőként. Soha nem heverte ki 9/11-t. Alkoholhoz, drogokhoz menekült. Elvesztette a családját, párja elvált tőle, elvették a gyermekei felügyeleti jogát, s végül a betegség legyőzte.

A New York-i Tűzoltóság főépületében található emléktáblán rengeteg helyet hagytak a jövőbeli áldozatok számára.

Fotók: Google
Adatok: WTC Health Program

Tags: , , , , , , , , ,

Állandóan visszatérő téma, hurrikánok, tornádók idején fellángoló vita tárgya az amerikai-kanadai családi házak építkezési metódusa, különös tekintettel az alapanyagra és szerkezetre. Rengetegen kritizálják az amerikai családi házakat gyenge szerkezetük miatt. Számtalan emailt kapok, melyben azt kérdezitek: Miért építenek az amerikaiak ilyen gyenge házakat, mintha “papírból” lenne, úgy omlik össze a viharok ereje alatt?

ss-170912-irma-florida-update-mn-02_5df7dea0eb901754e0b107e71f5e4070.nbcnews-ux-1024-900

Építs abból, amid van, mondja a régi mondás. Bizonyos országokban a gipsz a fő építőelem, míg másutt a tégla, a gránit. Amerikában a fa a fő alapanyag, ennek ellenére itt sem mindenütt épülnek a házak fából. Oklahomában például gyakoribbak a téglaházak, mivel itt az az olcsóbb és a könnyebben elérhető. Floridában, főleg Miami környékén, az időjárás (hurrikánok) miatt több a betonház.

Az USA  területe hatalmas, s mint olyan, a fa olcsó és bőséges mennyiségben áll rendelkezésre. Az építés költsége szintén alacsony. Az amerikai házak legtöbbje betonalapzatra épül, pincével vagy anélkül (slab house). A legtöbb ház faszerkezetes. Természetesen vannak hibrid jellegű házak is. A mienk fél magasságig tégla, aztán már csak a fagerendák és szigetelés. A  belső falak szintén gipszkartonból (sheetrock, drywall) készülnek. Az ajtók tömör fából, fémkeretre készülnek.

A faépületek könnyűek, könnyű a közműcstornázásuk és nem utolsó sorban remek a WiFi minsőség ezekben a házakban.

Amerika (Kanada) nagy részén kemény, hosszú telek járják, a faházakat sokkal könnyebb felmelegíteni és melegen tartani. Az extrém időjárást minden gond nélkül viselik, kivéve természetesen egy tornádóval (300+ km/h) való direkt találkozást, illetve az Irma hurrikánhoz hasonló, 5+ erősségű (240+ km/h) szélvihart. Ezt semmilyen építmény nem ússza meg rongálódás nélkül, kivéve az erre a célra épített beton bunker.

A kő és a tégla drágább, a betonépületek még ennél is drágábbak és jóval kevésbé esztétikusak. Az esztelen, visszatelepítés nélküli fakitermelés természetesen ártalmas a környezetre, azonban már több tanulmány is kimutatta, hogy a faházak karbonlábnyoma a legkisebb. Ritka, hogy egy alapanyag olcsó is és természetbarát is legyen egyszerre.  

Amerikában nem tervezik a családi házakat emberöltőkre, a cél nem több száz év. Nem ritka, hogy egy család egy emberöltő alatt többször is újraépíti a házát az új igényeknek megfelelően. Ennek ellenére, ezek a konstrukciók vígan elvannak több száz évig is. Az első házunk eredeti, 1800-as évekbeli halászház volt Long Island-en, több hurrikánt kibírt, s ma is jó erőben van.

Hurrikánok esetén az áradás nagyobb probléma, mint a szél. A szél korbácsolta dagály ellen semmilyen alapanyag sem bizonyul jobbnak, a ház így is-úgy is újrahúzást igényel.

Tornádót csak minimum 10 cm vastag, fémmel erősített, ablaktalan ház bír ki. Minden mást, pillanatok alatt szétkap. Nézzétek csak a képeket, melyek egy oklahomai tornádó után készültek a beton bevásárlóközpontról és a beton egészségügyi központról. Ez a fajta építkezés drága és legyünk őszinték, csúnya is. A tornádóra hajlamos területeken a házakhoz beton bunker tartozik, de a házak zöme továbbra is fából épül.

Földrengésben a kő, a tégla, a beton kifejezetten előnytelen. Nincs hajlékonysága, törik, darabokra esik, veszélyes. A fa épület “jelzi”, mielőtt összeomlana, így a lakóknak lehetőségük van a menekülésre.

Bizonyára láttátok a hatalmas rombolást Texasban és Floridában. Az igazság az, hogy mindkét helyen a legnagyobb kárt ismét az áradás okozta. Azokon a helyeken (Florida Keys), ahol erősen rongált házakat látunk, a szél sebessége elérte, illetve meghaladta a 240 km/h-s sebességet. A teljesen lerombolt házak többsége olcsó anyagból, hiányos mérnöki munkával készült, a legtöbbször az alapvető előírásoknak sem felelt meg. Az Irma hurrikán által tönkretett házak legtöbbje trailer/lakókocsi, illetve hasonló, könnyűszerkezetes, gyenge építmény volt. Az ilyen épületek a szegényebb rétegre jellemzőek. Sajnos megint ők jártak rosszul.

Amerikában nincs központi építési szabálykód. A helyi szervek határozzák meg a környék szabályait. Várható, hogy Texasban és Floridában az újraépítés során szigorúbbak lesznek az elvárások. Lásd, Long Island-en a Sandy során megrongálódott házakat már magasítva építették újra. Amennyiben nem felelnek meg az előírásnak, a család nem kap biztosítást a házra.

Tags: , , ,

Mit tennél az életed utolsó órájában? Hol szeretnéd tölteni és kivel? Ki emlékezne rád és hogyan?

Ez Welles Remy Crowther utolsó órájának története, szülei, Allison és Jeff Crowther és két 9/11 túlélő, Judy Wein, Ling Young visszaemlékezése által.

Welles három évesen kapott egy helyes kis tűzoltóautót karácsonyra. A kisfiú attól a perctől kezdve mindenhol “tüzet oltott”.

Hat évesen már elkísérhette édesapját a tűzoltóállomásra, ahol önkéntes tűzoltó volt. Welles kicsi volt, így a tűzoltók az autó fényesítésekor mindig őt küldték be a legkeskenyebb helyekre.

A tinédzser Welles szabadidejét két hely, a sportpálya és a tűzoltóság között osztotta fel. 14 éves korában junior tűzoltónak jelentkezett, 16 évesen pedig már kiképzésre járt. A sportban és a tűzoltó gyakorlatok során sokat kellett küzdenie, mert alacsonyabb, gyengébb volt a többieknél, de ez nem tartotta vissza.

Ezen, a 2001. júniusában készült képen Welles mentorával, a család tűzoltó barátjával, Harry Wanamaker-rel látható. Welles arra kérte édesapját, hogy az ikertornyok feltétlen legyenek a képben.

Iskolái elvégzése után, 1999-ben, New York City-be költözött. Munkát kapott egy részvénykereskedelmi cégnél a World Trade Center-ben. Irodája a déli toronyban volt, a 104. emeleten.

Jeff Crowther: “A fiam mindig is a bizniszben szeretett volna dolgozni. A Wall Street vonzotta, így ez az állás az álmai megvalósulásának kezdete lehetett volna. Mindezek ellenére, valami hiányzott az életéből. Egyik este felhívott és azt mondta, hogy karrier váltáson töri a fejét. New York-i tűzoltó akart lenni. Ha ez előtt a komputer előtt kell ülnöm egész életemben, akkor megőrülök, mondta.”

2001. szeptember 11-én, reggel 8 óra 46 perckor az American Airline 11-es járata belerepült az északi toronyba. Welles már az asztalánál ült. 17 perccel később, 9 óra 3 perckor, a United Airlines 175-ös járata belerepült Welles épületébe. 9 perccel a becsapódás után Welles felhívta az édesanyját és nyugodt hangon üzenetet hagyott számára. “Csak azt akarom, hogy tudd, jól vagyok.”

Az északi torony lángokban állt, így a déli toronyban dolgozók elindultak, hogy elhagyják az épületet. Mindenki a 78. emeleti, úgynevezett sky lobby-ba igyekezett. A sky lobby a felhőkarcolók közlekedési csomópontja, ahol az expressz liftek találhatóak. Ezekben a percekben a tömött sky lobby volt a legrosszabb hely a déli toronyban. A repülők normális körülmények között pontosan ebben az utazómagasságban közlekednek.

Stanley Praimnath: “Ott álltam a liftre várva, amikor megláttam a repülőt felénk tartani. Egyre nagyobb és nagyobb lett, szemmagasságban volt, mintha csak rám szegezte volna a tekintetét. Pillanatokon belül ki tudtam venni az U betűt a farokszárnyon. A mai napig hallom a hajtóművek robaját. Aztán hirtelen a robaj, sikolyok, sírás, káosz mindenütt. A plafon ránk omlott, a fények kialudtak, a liftajtók kivágódtak, tűz és füst ömlött ki rajtuk. Egyszerűen pokol volt.”

Az American Airline 11-es járata a 93. és a 99. emelet között repült az északi toronyba. A 92. emeleten és felette egyetlen ember sem élte túl. Csak itt 1344-en vesztették életüket, sokan a becsapódáskor azonnal, rengetegen a tűzben-füstben égve, míg sokan az elevenen elégés helyett a mélységet választották. A déli tornyot jóval alacsonyabban, a 77. és a 85. emelet között érte a becsapódás. Itt 599 ember vesztette életét, azonban ebből a becsapódási zónából, csodával határos módon 18 embernek sikerült megmenekülni. Valamennyien súlyosan megsérültek és segítségre szorultak.

Ling Young: “Egyáltalán nem éreztem fájdalmat, amíg nem jutottam a kórházba. Észre sem vettem, hogy megégtem. Azt sem tudtam, hogy véreztem, amíg nem mutattak képet rólam. Harmadfokú égési sérülések voltak a karomon, a fejemtől a lábamig egy hatalmas hosszú, mély seb.”

Welles szülei a televízióban látták, amint a tornyok egymás után összeomlanak. Szívük mélyén tudták, hogy a fiúk odaveszett, de nem adták fel, hogy megtalálják. Egy héten keresztül kórházról kórházra jártak, de semmit sem találtak.

Jeff Crowther: “Nem tudtuk, hogy mi történt vele. Azonnal meghalt, elégett, kiugrott a épületből? Barátaink is segítettek. Járták a kórházakat, szó szerint benéztek minden egyes kórterembe. Harry Wanamaker barátunk ott dolgozott a romok eltakarításán. Minden nap ismételgette: Keresem Welles-t, megtalálom nektek.”

A mentőalakulatok hamarosan rájöttek, hogy ezen a helyen nincs mentés, nem lesznek túlélők a romok között, csak a maradványok összegyűjtése maradt. A romokat Staten Island-re szállították. 2700 emberi maradványt és több ezer személyes tárgyat találtak, de Welles-nek nyoma sem volt.

A 95-ös kikötőben átmeneti irodát nyitottak az elhunytak regisztrálására. A család átvette Welles ideiglenes halotti anyakönyvi kivonatát. A halál oka: gyilkosság. A család temetési szertartás keretében búcsúzott el Welles-től, de nem adta fel a keresést.

2002. márciusában az eltakarítási munkálatok új fázisba értek. A csapatok elérték az épületek alapjait. Március 22-én a rendőrség hívta a Crowther családot, hogy megtalálták Welles holttestét és minden kétséget kizárólag azonosították.

Allison Crowther: “Úgy éreztük, hogy végre egy szakasz lezárult, a fiúnk újra velünk van. Azt viszont nem gondoltuk, hogy a szelleme ilyen erőteljesen élni fog.”

Welles maradványait elhamvasztották és végre igazi temetési szertartás kíséretében búcsúzhattak el tőle a családtagok, barátok. Az urnát tűzoltóautók kísérték utolsó útjára.

Allison Crowther: “Welles teste épségben maradt, csupán az állkapcsának egy darabja hiányzott és a jobb kézfeje. A sérülések repülő üvegszilánkra utaltak. Testét a földszinti csarnokban találták meg.”

Jeff Crowther: “Annak ellenére, hogy megtalálták Welles-t, a feleségem tovább keresett. Minden újságot megvásárolt, minden új dokumentumfilmet megnézett. Irracionális keresés volt, egy anya keresése.”

2002. május 28-án a romeltakarítás véget ért és az utolsó oszlopot ünnepélyes keretek között eltávolították.

Két nappal korábban a New York Times “Fighting to Live as the Towers Died” címmel átfogó cikket jelentetett meg.

Jeff Crowther: “Én hosszú ideig semmilyen 9/11-nel kapcsolatos dolgot nem bírtam elolvasni, megnézni. Amikor az újságban megláttam a cikket, csak odaadtam a feleségemnek. Mondtam neki, hogy ezt biztosan el szeretnéd olvasni.”

Öt újságíró, toronyról-toronyra, percről-percre egy-egy túlélő történetét írta le. Eric Lipton újságíró feladata a déli torony azon 18 túlélőjének meginterjúvolása volt, akik a “halálzónából”, csodával határos módon kimenekültek.

Allison Crowther: “Amikor a cikkben 9 óra 5 perchez értem, ahol a déli torony, 78. emeleti sky lobby-járól írtak, tudtam, hogy ha valaha is találok valamit Welles-ről, akkor az itt lesz.”

Jeff Crowther: “Amikor a feleségem olvasni kezdett, hirtelen felnézett a cikkből és azt kiáltotta: Ez Welles! Welles-ről beszélnek! Welles hét-nyolc éves lehetett. Templomba készültünk. Megkérdezte, hogy kaphat-e egy kendőt a kis zakója zsebébe. Mondtam neki, hogy persze. A szép fehér kendő az ingzsebbe megy. Aztán adtam neki egy piros bandanat is, hogy abba az orrát fújja. (The white one is for show, the bandana is for blow.) Nálam mindig van egy kék. Tradíció lett belőle. Nálam mindig kék volt, nála piros.”

Allison Crowther: “Szinte hozzánőtt a piros kendő. Egy héttel 9/11 előtt még vicceltünk is vele: Nem igaz, hogy a WTC-ben dolgozol, öltönyös munkakörben és ez a kendő meg a zsebedben. A cikkben két túlélő is azt írta, hogy egy férfi bukkant fel a semmiből, piros bandana volt a szája elé kötve és megmentette őket. Amikor ezt olvastam, felkiáltottam: Megtaláltalak Welles! Itt vagy! A két nő egy Aon nevű cégnél dolgozott. Azonnal felhívtam a céget. Mondtam nekik, hogy azt hiszem, a fiam mentette meg a két hölgyet, akik az alkalmazásukban állnak, de meg akarok győződni róla, mert nem akarok hamis illúzióban élni. Judy Wein még aznap visszahívott. Kérte, hogy küldjek fotókat a fiamról. Küldtem. Azt mondta, hogy megosztja azokkal is, akikkel kapcsolatban áll a túlélők közül. Azt mondta, ő volt a férfi a kendővel. Aztán Ling Young is hívott és megerősítette, hogy őt is a fiam segítette le a 78. emeletről.”

Jeff Crowther: “2002. augusztusában meghívtuk Judy-t és férjét, Ling-et és családját a házunkba. Ling még mindig nagyon beteg volt. Tolószékben ült, teste 40%-a megégett. Judy fizikailag felgyógyult, ám lelkileg képtelen volt. Azon ritka alkalmak egyike volt, hogy elhagyta Queens-i otthonát és ez nagyon megtisztelő volt. Ő azóta sem jelenik meg nyilvánosan, helyette a férje nyilatkozik. Nagyon megható találkozás volt. Ling és Judy helyükre tették a puzzle hiányzó részleteit.”

Beszámolóik alapján a család össze tudta rakni Welles utolsó órájának történetét. Welles 9:15 és 9:30 között a 104. emeletről lement a 78. emeletre. Nem volt nála más, mint a tűzoltó tudása és a piros kendő. Azonnal munkába állt.

Welles segítségével Ling, Judy és legalább 10 másik túlélő lejutottak a halálzónából. Hogyan lehetséges, hogy ők megmenekültek, míg a másik épületben senki? Welles megtalálta az egyetlen egérutat. A modern felhőkarcolókban a lifteket és a lépcsőket az épület közepén helyezik el, hogy minél több hely maradjon az irodáknak, lakásoknak.

Az északi toronyba becsapódó repülő mindhárom lépcsősort lerombolta. A déli toronyban a harmadik, A jelű lépcsősor, ugyan romokkal borítva, de épségben maradt. Ezt csak egyetlen személy fedezte fel, melyet a 9/11 Bizottság is megerősített a hivatalos jelentésében.

“Egyetlen civilről tudunk, aki kezdeményezte a menekülést és azt kiabálta a többieknek, hogy aki tud, menjen a lépcsőhöz, aki tud, segítsen azoknak, akik rászorulnak.”

Welles a 78. emeleten egy csoportba botlott, akik a földön ültek. Nem mertek mozdulni, mert attól tartottak, hogy beszakad alattuk az emelet. Ebben a csoportban volt Ling Young. Welles rájuk kiáltott, hogy álljanak fel és kövessék. Segítsenek azoknak, akiknek tudnak. Welles felkapott egy tűzoltókészüléket és kioltott néhány, a lépcsősort blokkoló tüzet. A vállára emelt egy fiatal nőt és elindultak lefelé. A tűzoltókészüléket ekkor Ling vitte.

Amikor elérték a 62. emeletet, Welles lehúzta a kendőt az arcáról. Ling ekkor látta az arcát. A férfi letette a nőt, Lingnek pedig azt mondta, hogy leteheti a tűzoltókészüléket, mert itt már nem lesz szükségük rá, majd közölte velük, hogy visszamegy, hogy másoknak is segítsen. Ling a lépcsősor közepén hagyta a tűzoltókészüléket. A második csapatban volt Judy Wein.

Amikor lefelé haladt, látta a tűzoltókészüléket a lépcsősor közepén, s még maga is csodálkozott, hogy ki tesz egy ide egy poroltót. Amikor elérték a 60. emelet környékét, egy csomó tűzoltóval találkoztak, akik felfelé haladtak nehéz felszerelésükkel. Welles megfordult és velük együtt újra felfelé szaladt. Sikerült még egy csoportot kimentenie. Mindezek után egy csapat tűzoltóval lejött az előcsarnokba. Az épület ekkor omlott össze. Csak néhány lépésnyire volt a meneküléstől.

A család a tűzoltóparancsnoktól tudta meg, hogy Welles a tűzoltókkal együtt újra fel akart menni. Speciális felszerelést akartak felvinni, hogy a nehéz épületdarabokat leemeljék azokról, akik a 78. emeleten beszorultak a romok alá.

Jeff Crowther: “Amikor kiürítettük Welles manhattani lakását, egy félig kitöltött jelentkezési lapot találtunk a New York-i Tűzoltósághoz címezve. Ez volt a terve és komolyan gondolta. A NYFD tiszteletbeli taggá nevezte ki Welles-t, aki tűzoltó testvérei mellett halt meg.”

Harry Wanamaker, a család tűzoltó barátja 2010-ben hunyt el a WTC-nél szerzett rákos betegségben.

Allison Crowther: “Welles menekülhetett volna, de nem tette és mi tiszteletben tartjuk a döntését. Ez az emberi nagyság ára.”

Soha nem tudjuk meg pontosan hány embert mentett meg Welles Remy Crowther azon a napon, de a tizennyolc túlélőből tizenkettőt biztosan. Bátorságot, önzetlenséget, méltóságot mutatott egy kegyetlen időben.

Forrás: Men in Red Bandana

Az utóbbi hetekben rengeteg email érkezett hozzám, aggódó, közeljövőbéli New York-i turistáktól. Valamennyien azt kérditek, igaz-e az a “rémhír”, szóbeszéd, miszerint megnőtt a JFK-ről visszafordított magyarok száma.

A hír igaz. A Kossuth Rádió 2017. június 29-i adásában, Kumin Ferenccel, New York főkonzuljával készített riportban hangzott el, azonban a nyomtatott és az internetes hírmédia – mint az utóbbi időben oly gyakran – fél, illetve egymásnak ellentmondó információt közölt.

A valós értékű hír: az elmúlt időszakban megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma.

A hír a média reprezentálásában: a visszafordított magyarok száma jelentősen megugrottrendkívüli mértékben megugrott, nagyon sok magyart, rengeteg magyart visszafordítottak.

Mit takar a “rengeteg”, a “rendkívüli mértékben”, a “nagyon sok”? Mi az oka a megnövekedett elutasításoknak?

A legtöbb forrás visszatartja, esteleg nem tudja a számadatokat, se az elutasítások valós okát, ezáltal nem tölti be feladatát, azaz nem tájékoztat, illetve csak félmunkát végez. Az indok kattintásvadászat, zavarkeltés, legrosszabb eseteben szakmai hozzá nem értés.

A legnépszerűbb online hírmédiumok egyike ezzel a szalagcímmel tudósított: Valamiért sok magyart nem engednek be Amerikába.

A “valamiért” szó használata ellentmond a tradicionális, jó újságírás szabályainak. Az olvasó azért kattint(ana) a cikkre, hogy információhoz jusson. A cikk szerzője azonban már a címben jelzi, hogy nem lesz magyarázat, csupán negatív hír, mellyel tovább fokozza az olvasók, különösen a hírben érintettek frusztráltságát, tehetetlenségét.

A “valamiért” szó választása egyben arra is erre engedi következtetni az olvasót, hogy a visszafordítások indok nélkül, esetleg véletlenszerűen történnek.

Hasonló bizonytalan érzést vált ki a szövegkörnyezetből kiragadott főkonzuli kijelentés, miszerint “a határőr dönti el, hogy az, aki turistaként érkezik az országba, beléphet, vagy fennáll annak gyanúja, hogy valójában illegálisan munkát akar vállalni”.

Valóban a határőr dönti el, hogy megadja-e a belépési engedélyt, azonban ez nem a tisztviselő önös döntése. A sikeres belépésnek, a határőr intuíciója mellett, szigorúan előírt szabályai vannak. Az interjú valamennyi kérdése arra irányul, hogy kitapogassa a belépő szándékát. Az utazónak tudnia kell a vízuma típusának jellegzetességeit. Az erre irányuló kérdésekre magabiztosan, egyenesen kell válaszolnia. Amennyiben a  tiszt ellentmondó információt kap a beutazótól, a bemutatott dokumentumokból, illetve a válaszokból arra a következtetésre jut, hogy az illető ki akarja játszani a törvényeket, illegálisan szándékozik az országban tartózkodni vagy munkát vállalni, akkor megtagadhatja a belépést.

Mi a valódi oka a jelenlegi szigorúbb elbírálásnak?

  • Trump elnök, beiktatása után, azonnal hozzálátott az amerikai vízumrendszer reformjának. Átmeneti beutazási korlátozások léptek életbe, melyek a menekültekre, a H-1B vízummal utazókra, illetve hat, többségében muszlimok lakta országra vonatkoznak, viszont nem vonatkoznak a turista vízumokra, se az ESTA programban résztvevő országokra. (A “Csütörtöktől nehezebben utazhatunk Amerikába” című cikk különösen félrevezető volt, mivel a változások egyáltalán nem érintettek minket.)
  • A fentebb említett változásokkal egy időben a határon szolgáló tisztviselőket utasították, hogy a szokásosnál is szigorúbban ellenőrizzék a belépőket, s nem csupán a növekvő terrorveszély, hanem az illegális tartózkodás és munkavállalás kiszűrése miatt is.
  • Az a tény, hogy 2016-ban ismét a magyarok vezették az illegálisan maradók listáját Amerikában, valószínűleg a figyelem középpontjába helyezte a belépő magyar turistákat. 2016-ban 82.533 beutazóból 2272-en maradtak az USA-ban a tartózkodás maximális időtartamának (90 nap) lejárta után, mely arány (2,75%) a legmagasabb a Visa Waiver Programban, azaz a vízummentességi programban résztvevő 38 tagország átlagához (0,68%) képest.

Kiket és miért fordítottak vissza?

A határőrség tájékoztatása szerint a visszafordított utazók száma azért nőtt meg a nyár elején, mert sokan nyári idénymunkára érkeztek az USA-ba, munkavállalásra nem jogosító, kizárólag turista célú, vízummentes tartózkodást biztosító ESTA-val.

A közlemény szerint az ESTA-val utazók többsége nem tudja vagy nem vesz róla tudomást, hogy ezen beutazási engedély kizárólag turisztikai célt szolgál, minden más célú beutazáshoz a célnak megfelelő vízummal kell rendelkezni.

A határőrség felhívta a munkavállalási céllal az Egyesült Államokba indulók figyelmét arra, hogy csak és kizárólag megfelelő vízummal vágjanak neki az útnak.

Sokan sajnos szervezett bűnözői körök, illetve kétes munkavállalási oldalak által megtévesztettek, akik abban a tudatban kelnek útra, hogy teljesen szabályosan dolgozhatnak a tengerentúlon.

Melyek az elutasítás egyéb, gyakori okai a nem megfelelő vízum mellett?

Elutasíthatnak minket, ha az adataink között szerepel:

  • korábbi időtartam átlépés
  • korábbi lejárt útlevél használat
  • büntetett előélet, különös tekintettel erkölcsi vétkek (gyermekzaklatás, erőszak), gyilkosság, nagy értékű lopás és csalás
  • korábbi elutasítás
  • korábbi illegális munkavállalás
  • terror- vagy bűnszervezethez való tartozás gyanúja
  • fertőző betegség

Elutasíthatnak minket, ha az ellenőrzésnél:

  • lejárt határidejű papírokat (vízum és/vagy útlevél) mutatunk be
  • ha a határőr válaszainkból gyanítja, hogy szándékaink nem egyenesek
  • nincs megfelelő anyagi keretünk a tartózkodásra, nincs szállásunk, retúrjegyünk

Többen kérdeztétek, hogy többségében muszlimok lakta országba tett korábbi utazás vagy munkavállalás negatívum-e a belépés elbírálása során. Ezek az esetek mind egyedi elbírálás alá esnek. Az utazás célja, időtartama szerepel a beutazó útlevelében, melyből a tiszt kiolvashatja a szükséges információt. Amennyiben az utazás tartamából, céljából, célállomásából arra következtet, hogy fennállhat egy terrorszervezettel való kapcsolattartás, megtagadhatja a belépést. Ez azonban nagyon ritka, különösen a magyar utazók körében. A szimpatizánsok, megfigyelési listán szereplők neve a határőrség adatbázisban megtalálható. Szinte biztos vagyok benne, legalábbis szívből remélem, hogy ez rátok nem vonatkozik.

Természetesen senkinek nem ígérhetem meg, hogy nem lesz gondja a határon, viszont annyit biztosan mondhatok, hogy ha rendben van az útleveletek, megfelelő, érvényes vízummal rendelkeztek, nagy valószínűséggel minden gond nélkül beléphettek az Államok területére.

Amennyiben turistaként utaztok:

  • legyen érvényes útleveletek
  • legyen megfelelő vízumotok
  • legyen szállásotok
  • legyen a tartózkodás tartamának megfelelő anyagi bázisotok
  • amennyiben nincs megfelelő pénzalapotok, vagy nem futja szállásra, ha módotokban áll, éljetek a szponzor lehetőségével. Szponzor lehet Amerikában legálisan tartózkodó családtag, rokon, barát, ismerős, aki írásban nyilatkozik arról, hogy tartózkodásotok ideje alatt felelősséget vállal értetek anyagilag, esetleg szállást is biztosít. A szponzor neve, elérhetősége, nyilatkozata feltétlen legyen nálatok a határátlépésnél (szponzor tudnivalók, dokumentumok itt).
  • legyen útitervetek, még akkor is, ha nem akarjátok pontról-pontra követni
  • a kérdésekre válaszoljatok röviden, magabiztosan, egyértelműen
  • amennyiben nem beszélitek a nyelvet, még a repülőn próbáljatok olyanokhoz csatlakozni, akik segíthetnek a határnál

Ne feledjétek, hogy az Amerikai Egyesült Államok területére (bármeky ország területére) való belépés kiváltság és nem jog.

Entry and Exit Overstay Report 2016

Rekord magasságával, kifinomult Art Deco stílusával, az Empire State Building (ESB) kétséget kizárólag New York City legismertebb épülete, a metropolis jelképe.

Az Empire State Building romantikus filmek háttere, turisták bakancslistájának állandó szereplője, szerelmespárok gyakori találkozóhelye, azt azonban kevesen tudják, hogy az eltelt 86 évben az épület nem csupán rózsaszín emlékeket gyűjtött, de bizony sötét események színhelye is volt.

 

Az 1889-ben épített, 300 méteres magas Eiffel Tower vetélkedésre sarkallta az amerikai építészeket, mellyel megkezdődött a 20. század nagy felhőkarcoló versengése.

 

Az ESB építése mindössze 410 napba telt és három hónappal a tervezett időpont előtt adták át.

Az építkezést Lewis Hine fényképész dokumentálta, aki ikonikus képeit az Ötödik Sugárút felett 300 méter magasban függő, speciálisan kialakított kosárból készítette. Hine-t az épület dokumentálására szerződtették, azonban képeinek valódi főszereplői az építőmunkások.

Az Empire State Building az eltelt 86 év alatt több mint 30 öngyilkosságot látott. A leghíresebb eset 1947. május 1-én történt, amikor a 23 éves Evelyn McHale kivetette magát az épület 86. emeleti kilátójából. A gyönyörű fiatal nő tökéletes sminket viselt, fehér gyöngysor lógott a nyakában, kezén selyemkesztyű. Teste egy, az épület előtt parkoló, limuzinra esett. A lány élettelenül is döbbenetesen elegáns maradt. Bokái kecsesen keresztezve, testét a behorpadt autó fodrai, mint ágynemű ölelték körbe.

suicide

A tragédia színhelyén tartózkodott Robert Wiles fotós tanonc, akinek Evelyn-ről készült képe május 12-én a Life magazin címlapján jelent meg, “A legszebb öngyilkosság” címen. A képet később Andy Warhol is felhasználta egyik sorozatában.

Evelyn Kaliforniában született, egy kilenc gyermekes családban. Szülei elváltak és az édesapa kapta meg a gyermekeket. A csonka család New York államba költözött és Evelyn a II. Világháború idején tagja lett a kisegítő női hadseregnek. A háború utáni években könyvelőként dolgozott a City-ben, a Pearl Street-en. Az öngyilkossága előtti órákban a vőlegényénél járt. A detektívek egy rövid búcsúlevelet találtak a nő precízen összehajtogatott kabátjában, melyet a 86. emeleten találtak meg, a kilátóban.

 

“Nem akarom, hogy a családomból bárki is lásson. Kérem, hogy hamvasszanak el. Könyörgöm, hogy semmilyen szertartás vagy emlék ne legyen rólam. A vőlegényem júniusban akart elvenni. Nem hiszem, hogy bárkinek is jó felesége lehetnék. Sokkal jobb lesz neki nélkülem. Mondják meg apámnak, hogy anyám túl sok rossz tulajdonsága lakozott bennem.”

Evelyn-t, kérésének megfelelően, elhamvasztották, nem volt temetése, nincs sírhelye. A boncnok szerint Evelyn valamennyi létező csontja eltört, teste szinte “folyékonnyá” vált a becsapódás erejétől. A kép ezek tudatában még döbbenetesebb.

Két esetben a szél akadályozta meg az öngyilkosokat. 1972-ben egy Bronx-i asszony, míg 2013-ban egy Massachusetts-i turista ugrott le a 86. emeletről. Mindkét esetben egy erős széllökés a 85. emeletre dobta a testeket. Mindketten túlélték az esetet néhány csonttöréssel.

Az Empire State Building legveszélyesebb balesete 1945. július 28-án következett be, amikor William Smith ezredes az amerikai hadsereg B-25-ös bombázójával az épület 79. emeletébe csapódott. Az ezredes a Newark-i repülőtérre igyekezett, hogy felvegye a hadtest parancsnokot, azonban tévedésből a LaGuardia reptéren kötött ki, ahol a forgalomirányítók azonnali leszállást javasoltak, a rossz időjárási viszonyok miatt. Az ezredes ragaszkodott a továbbhaladáshoz, ám a New York feletti sűrű ködben elvesztette az irányt és Manhattan Midtown-ba tévedt. Egy darabig képes volt a felhőkarcolók között manőverezni, de hamarosan elfogyott a szerencséje és reggel 9 óra 40 perckor becsapódott az ESB épületébe, 5.5 m × 6.1 m lyukat vágva az épületbe. Az egyik hajtómű átszakította az épület déli oldalát és rázuhant egy penthouse galériára, az ESB-től egy blokknyira, tűzbe borítva az épületet.

 

Az Empire State Building is lángokban állt, miután a gép üzemanyaga felrobbant. A másik hajtómű és a futómű egy darabja lezuhant az egyik liftaknán keresztül. A lángokat 40 perc leforgása alatt szerencsésen megfékezték.

A szerencsétlenségben 14-en haltak meg, a repülő három tagú személyzete és 11-en az épületben. Smith ezredest csak két nap múlva találták meg, mivel teste lezuhant a liftakna aljába.

Betty Lou Oliver liftkezelő szintén megsérült, amikor a mentőalakulatok véletlenül olyan liftbe szállították, melynek kötelei meggyengültek a tűzben. Az asszony 75 emeletnyit zuhant, ám a csodával határos módon túlélte a balesetet, mellyel bekerült a Guinness Világrekordok közé.

A károk és halálesetek ellenére az épület legtöbb irodájában már hétfőn újra indult a munka.

Ha az Empire State Building falai beszélni tudnának, elmondanák, hogy az épület történelme éppen olyan kalandos és ellentmondásos, mint otthonáé, New York City-é.

Képek: Google

Tags: , , , , , ,

(A dőlt betűs megjegyzések a blog írójának gondolatai, hozzáfűzései, javaslatai.)

2016 szeptemberében egy egész hetet volt szerencsém New Yorkban tölteni.

Mivel az oldal rengeteg segítséget nyújtott, úgy gondoltam, én is leírom tapasztalataimat, hogy megkönnyítsem a jövőben utazók dolgát. Nem célom élménybeszámolót írni, mindenki maga döntse el, mit szeretne megnézni. Szerintem a neten fellelhető leírások jó képet adnak, ha ettől eltérőt tapasztaltam, azt leírom.

Amit rólam érdemes tudni: Egyedül utaztam, 20 évesen már tapasztalt utazónak számítottam, az angol nyelvvel nincs problémám. Viszonylag friss térdszalag-szakadásom miatt aggódtam, hogy a nagyobb távolságok gyalogos megtételével gondjaim lesznek. Továbbá képes vagyok bárhol eltévedni.

Az utazás célja az AC/DC koncert megtekintése volt a Madison Square Garden-ben, ezen felül pedig minél több élmény szerzése.

Mivel teljesen egyedül még sosem utaztam, illetve ekkora városban sem kellett még autó vagy idegenvezető nélkül közlekednem, igyekeztem viszonylag spontán lenni, valamint a szállás jó elhelyezkedése kardinális volt. Úgy gondoltam, a legpraktikusabb a déli szállás, ha eltévednék, elég lenne végig délnek tartanom, valamint onnan könnyen eljuthatok bárhova.

Végül Airbnb-n foglaltam, egy egyszerű kanapé volt, de a jó elhelyezkedés (Rector Place, kb. 5 perc séta a One WTC-től) oltárán beáldoztam a kényelmet, úgyis csak aludni jártam oda. Ha most utaznék, egy egyszerű hotelben foglalnék valahol Brooklynban, a metró mentén.

Budapestről repültem a JFK-re, párizsi átszállással. Hatalmas tömeg volt Franciaországban, majdnem lekéstem a gépet, pedig volt kb. 2 óra az átszállásra. (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?)

Az előzetes felkészülés részét képezte a blog elolvasása. Minden, számomra érdekes dolgot lejegyeztem, valamint Google Maps-en hozzáadtam a kedvencek közé. Végül szűkítettem a listát és körzetekre osztottam a várost aszerint, hogy egy-egy napba mi fér be egymás után. A helyek Google Maps-es lementése jó ötlet volt, még offline is viszonylag használhatónak bizonyult, a majdnem mindenhol elérhető wifi segítségével pedig vállalható mértékűre sikerült korlátoznom eltévedéseim számát. Összesen kb. 35 helyet jelöltem meg (Central Park egynek számít), majdnem mindet sikerült kényelmesen meglátogatni. A járókelők és a rendőrök is segítőkésznek bizonyultak útbaigazításkor.

Magamnál mindig tartottam egy válltáskát, benne szemüveget, napszemüveget, pénztárcát (nem a teljes összeggel, azt részekre osztottam és különböző helyekre raktam), töltőt (utcán is lehet telefont tölteni), egy palack ásványvizet, müzliszeleteket, igazolványok fénymásolatait és belépőket. Sajnos még egy nehezebb fényképezőt is cipelnem kellett a nyakamban, mert a telefonom kamerája sérült. Ezekkel mind kényelmesen tudtam sétálgatni egész nap. Ha ma mennék, még egy bevásárlószatyrot pakoltam volna a vásárolt dolgoknak.

A közlekedést gyalog illetve metróval oldottam meg. Figyeljünk, hogy ugyanazon a vonalon van, amelyik szerelvény nem áll meg mindenhol, így jutottam el például a Colombus Circle helyett Harlembe. (A New York-i metró használatáról bővebben ITT és ITT.) A metróknál a peronon hihetetlenül meleg van, a szerelvényekben pedig rendkívül hideg. Wifi minden állomáson van, de köztük az alagútban már nincs. Nehezen tudom elképzelni a városban való közlekedést metró nélkül, mindenkinek ajánlom annak ellenére, hogy egyik utazásom során mi és a mögöttünk levő kocsi között kisülés volt, ami után a szerelvény elsötétedett, egy időre megállt, majd az állomásra érve a Guardian Angels-ek kitereltek minket. Azt már a felszínről láttuk, hogy füst jön ki a megállóból, ezután megérkeztek a tűzoltók is. Hasonló esetben őrizzük meg a nyugalmunkat és kövessük az utasításokat. Ajánlom letölteni az MTA appját és más metrótérképeket.

Fontos tudni, hogy a metrók hétvégén máshogy közlekednek, valamint érdemes tájékozódni a felújítások miatti lezárásokról. Én sajnos emiatt nem jutottam el Far Rockaway-be Richard Feynman házához.

Még egy fiaskó történt, a kártyámat valamiért nem fogadta el a kapu, nem találtam senkit, aki tudott volna segíteni, így átugrottam a forgóvillát. Később nem volt vele probléma, de azt érdemes fejben tartani, hogy nem 168 óráig érvényes a heti kártya, hanem az első aktiválás napját is beleértve 7 napig.

Meglepett, hogy New York mennyire a gyalogosok városa. Napokba telt visszaszoknom Budapesten ahhoz, hogy az autók nálunk nem feltétlenül állnak meg.

Ott-tartózkodásom alatt a múzeumokat következetesen kerültem. 3 programom volt, amire időre oda kellett érni. Az egyik a koncert, a másik a Szabadság-szobor koronája, harmadik egy Stephen Colbert Show felvétele. A koronába hónapokkal előre le kell foglalni a jegyet, ami névre szól. (Az ingyenes, illetve ajánlott belépőjegyes programok listája ITT található.)

A felvétel látogatását ajánlom az angolul jól tudóknak, a honlapjukon lehet jegyet foglalni, nem kerül pénzbe, viszont nem egy rövid program.

A koncertről érdekesség, hogy az amerikaiak mennyire máshogy viselkednek, mint az európaiak. A Garden-ben nincsenek állóhelyek, mindenki ül, eszik-iszik, szelfizget és néha tapsol. Jobban izgalomba hozta a közönséget Colbert egy-egy Trump-os beszólása, mint egy gitárszóló. Engem hamar meg is “választottak” a legnagyobb rajongónak és a jegyszedő néni meg is jegyezte, hogy engem figyelt végig, mert jó volt látni, ahogy élvezem a koncertet, pedig fele annyira sem ragadtattam el magamat, mint amikor a harmadik sorban álltam Európában.

Pozitív kulturális sokk volt a small talk. Fel voltam rá készülve, hogy boltba megkérdezik, hogy vagy, de olyanra nem, mint például amikor a Liberty Island-re tartó hajón egy texasi testvérpár mesélte, hogy az ő nagyszüleik is Ellis Island-re érkeztek meg Olaszországból, majd tippeket adtam nekik, mit nézzenek meg a városban. Vagy azt is megtudtam egy idős házaspártól sorban állás során, hogy ők látták Obamát megválasztása előtt egy TV show felvételén és gyanújuk szerint a titkosszolgálat megfigyelte őket előtte, vagy egy kaliforniai sráctól, hogy neki ez lesz a második AC/DC koncertje. Szokatlan koncepció, de nekem szimpatikus ez a small talk dolog.

A felhőkarcolók közül meglátogattam a One World Trade Centert, az Empire State Buildinget, valamint a Top of the Rockot. A One WTC-be reggel nyitáskor mentem fel, onnan jól látszik az egész város és a reggeli forgalom beindulása. Előny, hogy nem kellett sorban állni, mint a másik két épületnél. Az épületnek több neve is van egyébként, többen nem értették, miről beszélek.

Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ilyen helyen használjuk az eszünket és ne kezdjünk el éjszaka 300 méter magasságban üvegen át vakuval fényképezni, mert nem fog működni, cserébe elrontja mindenki más fényképét. Valamint ne legyünk felháborodva, ha szóvá teszik ezt nekünk.

A belépők elég borsos árúak, a Times Square környékén árult jeggyel pedig nem engednek fel az ESB legtetejére, az további $20 ha jól emlékszem. Este hatalmas a tömeg, nehéz odajutni a jobb helyekhez egy-egy képre (ha nem bunkó az ember és nem tolakszik).

A közbiztonságról annyit, hogy sosem éreztem veszélyben magam, igaz, 11 körül mindig elindultam hazafele, mert a metrókártya éjfélig érvényes. Utána az utcán sétálva sétálva több rendőrrel találkoztam, mint járókelővel. A 17-i robbantást is az aggódó otthoniaktól tudtam meg. Annyi történt, hogy a környéken áthaladó metrók nem álltak meg az érintett helyen, valamint a Rockefeller Center tetejéről láttuk, hogy sok rendőrautó megy szirénázva. (2016. szeptember 17-én bomba robbant Chelsea-ben, a 23. utcában. 29 ember sérült meg.)

A Central Park éjszaka rémisztő tud lenni, nem is merészkedtem a bejárattól 200 méternél távolabb. (New York biztonségéról ITT és ITT olvashattok bővebben.)

Maga a park hatalmas, nekem két napba telt a bejárása, pontosabban a MET-től délre eső területé. A parkon belül nehéz a tájékozódás. Én az állatkert környékétől akartam a délkeleti sarokig eljutni, majd onnan átsétálni a Colombus Circle-ig, de sikerült valahogy rögtön a Colombus-nál kilyukadnom, s mivel erről nem tudtam, elindultam jobb kéz fele, a rossz irányba. Talán segített volna, ha végig a kijelölt úton haladok, de abban nincs semmi élvezet.

Az étkezést minél olcsóbban, jó kolis egyetemista módjára oldottam meg, általában szendvicset vagy gyorsételt vásároltam. Az utcai árusoknál a hot dog igazából gyenge minőségű virsli kifliben, a hamburger sem a legjobb. A Times Square-en ettem egy finomat a Bubba Gump-ban, mivel egyedül voltam, nem kellett sorban állnom. Életem egyik legfinomabb étele volt, borravalóval adtam, azt hiszem 30 dollárt. Sörrel életkorom miatt nem szolgáltak ki, ahogy boltban sem tudtam vásárolni, akit pedig megkértem volna, hogy vegyen nekem, az nemet mondott. “Ovisként” a szórakozóhelyeket is kerültem, viszont az utcán simán leszólítottak elég csinos lányok.

Rajtuk kívül sajnos az összes utcai árus is megtalált, nem szabad szóba állni velük, vagy bármit elfogadni, egyszerűen lerázhatatlanok.

Fantasztikus élményben volt részem ezalatt az egy hét alatt, megfelelő felkészültséggel és közepes angol nyelvtudással szerintem bátran lehet utazni. Én is biztosan visszalátogatok még.

Írás és képek: J. Soma

Tags: , , , , , , ,

Június első 13 napját tölthettünk el a csodálatos New York Cityben, a nászutunk alkalmából.

Fantasztikus és sokkoló élmény volt, a lehető legjobb értelemben. Megosztom az emlékeim, tapasztalataim, hátha valakinek hasznos lehet.

Körülbelül egy évvel az utazás előtt vettük meg a repülőjegyeket, ami nagyon hasznosnak bizonyult, mert így relatívan jó áron (kb. 900 dollár) jutottunk hozzá a két retúr jegyhez.

Mi a düsseldorfi átszállásos jegyet választottuk. Mindenkinek ajánlom, ha sikerül 2-3 órás várakozással foglalni. Egyszer ki lehet bírni és a mi esetünkben 500 dollár volt a különbözet.

Ezután következett a szállás kiválasztása. (Szálláskeresés New Yorkban) Nekünk Manhattanban volt a szállásunk, a Broadway és az 54. utca sarkán. A szobánk a 64. emeleten volt, ami már magában külön élmény. Első éjszaka aludni se tudtam, csak néztem a várost.

 

Amikor megvolt a szállás, el kezdtem bújni az útikönyveket, blogokat. Én elég pontos útitervet készítettem, miután elolvastam Tinkmara bejegyzéseit és Travellina: Világutazók kézikönyvét.

Minden egyes napra jutott egy városrész (Central Park, Upper West Side, Lower Manhattan, Brooklyn, stb.). A szabadságunk megmaradt, a napokat felcserélhettük. A napokhoz kigyűjtöttem a látnivalókat, üzleteket, érdekes helyeket, vendéglátó egységeket.

Nagyon sok idő volt elkészíteni a tervet ilyen formában, de nagyon hasznosnak és időhatékonynak bizonyult, mert tényleg mindent láttunk, ami minket érdekelt. Számunkra a város megismerése és megélése volt a cél.

Természetesen a kötelező látnivalókat is megejtettük, de óriási élmény volt egy tetőteraszon iszogatni szombat este, a Central Parkban vasárnap délután piknikezni, üldögélni az egyik parkban és az embereket nézni.

Az érkezésünk napján a repülőtérről (a JFK-n landoltunk) a taxiállomáshoz vezetett az utunk. (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?) Itt nem kell taxit inteni, hanem egy koordinátor odairányít a soron következő első szabad taxihoz. (Taxis tippek és trükkök New Yorkban)

A szálláson már nem volt ebből gond, de az utazás előtt 1 hónappal derült ki, hogy a szálloda kötelezően kér hitelkártyát. Ennek érdemes utánanézni a foglalás előtt, mert nekünk nagyon gyorsan kellett intézni, mert nem volt hitelkártyánk.

Az érkezés délutánján már 3-ra már kicsomagoltunk és úgy fel voltunk pörögve, hogy egyből elsétáltunk a városi könyvtárig és vissza. Azért sem feküdtünk le, mert kaptunk egy tippet, hogy az időeltolódást úgy lehet a legkönnyebben kiheverni, ha felveszed az adott nap ritmusát. Nekünk nagyon bevált, mindenkinek ajánlom.

 

Másnap kezdődött a kaland. Az 5. és 6. sugárúttal kezdtük városnéző túránkat. Minden híres üzletet megnéztünk. Amelyiket a pénztárcánk engedte, oda be is mentünk.

Én a könyvtárba már nagyon vártam, hogy bemehessünk, mert a kis úti jegyzetembe bele volt szőve az összes fontos Szex és New York helyszín. Ha valaki szerette ezt a sorozatot, érdemes kiböngészgetni a helyszíneket, mert kb. 50-60 dollártól indul egy ilyen vezetett túra.

A könyvtárban nem kellett sokat várni és ingyenes is, csak egy ellenőrzésen kell átesni és már lehet is nézelődni. Csodálatos minden pontja, főleg a Rózsaterem. Itt ki van téve, hogy tilos fotózni. Ezt figyelembe véve, lehalkítottam a telefonom és úgy fotóztam, így nem szóltak.

Aznap mentünk fel a Rockefeller Centerben található Top of The Rock kilátóba. Aznap kora délután vettük meg a jegyet. Mi este szerettük volna látni a várost, így az este 9 óra 30 perces időpontot választottuk. Egy olyan egyszerű érv alapján választottuk ki ezt a kilátót, hogy mi látni szerettük volna az Empire State Building-et, nem pedig felmenni rá. Szerintem jól döntöttünk, mert semmilyen hiányérzet nincs bennünk, mert csodálatos volt a felhőkarcolóval szinte szemben állni. Aznap egészen a Vasalóházig lesétáltunk, ami otthonról, az útitervet írva, nem tűnt nagy távnak. Az volt! Aznap 20 km-t gyalogoltunk.

 

Harmadik nap jött a Central Park. A szállásunktól kb. 3 perc sétára volt. Azt hittük, pihenős nap lesz. Ennek dacára, itt is nagyon sokat mentünk. Megnéztük a Bethesda Terace-t teljes pompájában, a Ladies’ Pavilion-t, a San Remo házat és utolsónak a Metropolitan Musem Of Art maradt. Mi nem vagyunk annyira múzeumosok. Esős nap mentünk volna egy-egy múzeumba, de nem volt olyan rossz idő egyik nap se, úgyhogy csak kívülről néztük meg.

A negyedik napon a Lexington és Madison Avenue következett. Ezen a napon néztük meg a Grand Central Station-tt, a Chysler Building-et, a Quensboro hídat, amin nem átmentünk, hanem átlibegőztünk. Nagyon szuper élmény volt, mindenképp érdemes kipróbálni. Metrókártyával lehet megvenni a 2.75 dolláros jegyet. (Ingyenes programok New Yorkban)

Az ötödik napon beiktattunk egy múzeumot, a Természettudományi Múzeumot (The American Museum of Natural History). A legnagyobb extra tartalommal rendelkező jegyet vettük meg, melyben 4 plusz látnivaló volt. Ez picit csalódás volt, mert a négyből kettő filmvetítés volt (sima 3D). A másik kettő érdekesebbre sikerült. Az ősrobbanás szimulátorba, amit nagyon írtak, hogy jó, csak nagyon jó angollal üljetek be, mert különben nem lehet élvezni. Az időszakos múmia kiállítás viszont nagyon szuper volt. Maga a múzeum hatalmas. Manhattanban egyszer se tévedtünk el, itt ötször is sikerült. Érdemes ezt az applikációt letölteni, mert megmutatja, hogy hol vagy és elvezet oda, ahova szeretnél menni (és még így is eltévedünk). Hasznos infók is vannak benne (mosdó, étterem, extra előadások helye, kezdete, stb).

Hatodik nap következett a Meatpacking District, Little Italy és Chinatown. Nagyon ajánlom, hogy szuvenírt csak itt vegyetek! Ugyanaz a szuvenír negyedáron van itt, mint a turista-vonzotta helyeken. Little Italy-ban lehet finom, európai színvonalú kávét inni, ami nekem már nagyon hiányzott. Hangulat terén: abszolút Chinatown. A Centre Street 157-nél van egy gyönyörű autentikus kínai ház. Érdemes megnézni. Hihetetlen volt, hogy ez is New Yorkban van.

Ezen a napon metróztunk először, ami számunkra nagyon kaotikus és teljesen megfejthetetlen, de tény, hogy szükség van rá, mert tényleg óriási távolságok vannak a metropolisban. Itt jegyezném meg, hogy a maps.me offline térkép applikáció nagyon-nagyon hasznos volt, mert bármelyik város offline térképét le lehet tölteni és GPS-ként is funkciónál. Nagyon szerettük, hatalmas biztonságérzetet adott. Nekünk még a NYC subway alkalmazás volt még letöltve és azt is nagyon hasznosnak találtuk, szintén offline. (A New York-i metró szerkezetéről, a vonalakról, az állomások felépítésérőlPraktikus tanácsokra, jegyváltás, metróillem)

Hetedik napon láthattuk a szomorú, de egyben felfoghatatlan méretekkel rendelkező Grand Zero-t és környékét. Ahogy sétáltunk a Ground Zero-hoz, mintha a városnak ez a része egyre csendesebb és csendesebb lenne, lépésről-lépésre. Az emberek egy részről érzik, hogy ez a hely sajnos egy tömegsír, de más részről, sokan úgy szelfizgettek, mintha a Szabadság-szobornál állnának, ami elég ízléstelen, szerintem. A 9/11 múzeumot is megnéztük, ami elképesztő volt. Személyes tárgyak, fotók az emberek arcáról, amikor meglátják, ahogy a tornyokba belemennek az utasszállítók, iratok, ruhák. Nagyon szomorú volt ezeket látni, de sajnos ez már ugyanúgy New York része, mint a többi látnivaló. Ha tehetitek, szakítsatok rá időt.

A WTC után a Wall Street következett. Először a támadó bikát kerestük meg, ami nem volt egyszerű. Mi elmentünk mellette, annyian álltak körülötte. A bikáról teljes pompájában nem is tudtunk sajnos képet csinálni. Talán hajnalban lehetnek kevesebben.

Lower Manhattan után a Staten Island ingyenes kompal mentünk megnézni a Szabadság-szobrot, mert Manhattan legalsó csücskéből is alig látni. Nekünk tökéletesen elég volt a szoborból, amit a komp adott. Ha valaki nem érzi kötelezően szügségèt, hogy felmenjen a szobor belsejébe, annak szerintem nem lesz csalódás a Staten Island kompról látható Szabadság-szobor.

Nyolcadik napon Brooklyn-ba mentünk. Fantasztikus volt ezt a családiasabb New Yorkot is megnézni. Brooklyn-t nagyon szépnek, hangulatosnak és családbarátnak éreztük. A Brooklyn hídon csak körül-belül a negyedéig mentünk át. Ettünk fagylatot a híres a Brooklyn Icecream Factory-ban, ahol egy gombóc egy európai két adagosnak felel meg. Amerikában minden adag hatalmas. A fagylalt, az étel, az ital. Mi mindig, ha BBQ-t ettünk, vegyestál-szerűséget kértünk, mert az bőven elég 2 felnőttnek, még sok is kicsit. Minden sokkal édesebb. Itt a cukormentes Redbull-nak van olyan íze, mint otthon a cukrosnak.

Kilencedik napon azokat a helyeket néztük meg, amikre már nem volt energiánk az adott napon. Ezen a napon voltunk a Macy’s-ban. Szinte kötelezően ajánlom. Felfoghatatlan, hogy mekkora! Egy nap sem lenne elég mind a 10 szint bejárására. A Washington Square Park is lemaradt és jól tettük, hogy megnéztük, mert nagyon bájos park.

A tizedik napon bejártuk teljes egészében a Times Square-t és környékét. Ez a nap vásárlással telt. Az Abercombie & Fitch-t ajánlom. Nagyon szuper dolgokat kapni és a DSW Outletet is. Nagyon szép cipőket lehet venni nagyon nagyon jó áron. Érdemes bemenni. Aznap este voltunk bulizni, két tetőteraszon is. Az egyik a The Press Lounge. Nagyon színvonalas hely, a kilátás azonban nem olyan lenyűgöző, mint a másik helyen. Az ilyen helyeken, ahogy megnéztem a többit is, van dress code. Nem szigorú, de úgymond az alkalomhoz illő öltözékben érdemes megjelenni. Szakadt nadrág, edzőcipő, trikó, ilyesmi nem megengedett. A másik éjszakai helyen elkérték tőlünk az útlevelünket. Érdemes az utazás előtt lefénymásolni, elzárni és magatoknál tartani az eredetit. A másik helyszín, ami a szívemhez sokkal közelebb állt, az a 230 Fifth Avenue. Itt az Empire State Building-gel voltunk szemben, mely életre szóló élmény volt. Szombat este, egy ilyen tetőteraszon szórakozni, feledhetetlen. Az ilyen helyeken az italok árán is meglátszik, hogy benne van a kilátás is. Kb. 35-40 dollár volt 2 ital, de megérte!

 

Tizenegyedik nap pihenősebben telt a többihez képest. Kora délután elmentünk a Columus Circle-nél található Whole Foods Market-ba és bevásároltunk a piknikhez. Ebben a boltban tényleg mindent lehet kapni, amit az ember egy jó piknikhez szeretne. Szeletelt dinnye, saláta, szendvics, salsa szósz, hozzá tortilla chips, meleg étel, hideg étel, leves, desszert. A vásárlás után a Central Parkban kerestünk egy kellemes részt és piknikeztünk egyet a fűben. Egész délután csak feküdtünk, néztük az embereket, finomakat ettünk. Ezekért a pillanatokért érdemes New Yorkra több időt szánni, mert ezek a pillanatok azok, amikor nem turista az ember, hanem elhiheti, akár csak egy délutánra is, hogy itt él.

Tizenkettedik napon ellátogattunk Coney Island-re. Ezen a napon megmutatta NYC, hogy milyen is egy igazi 34 fokos nyári nap a városban. Embert próbáló. Ha valakinek nincs valami nagyon nyomós indoka arra, hogy miért akar nyáron menni, az ne menjen! Elképesztő, ahogy bent reked a levegő a felhőkarcolók között. (Mikor utazzunk New York Citybe?New York City éghajlata)

Coney Island nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de lehet, csak azért, mert már előtte annyi fantasztikus helyet, épületet láttunk.

Az utolsó napon elköszöntünk ettől a csodálatos várostól. Elmentünk még egyszer az Empire State Buildinghez, picit a Central Parkba.

Csodálatos volt ez a tizenhárom nap. Én lehet, elfogult vagyok, de nem tudok rosszat írni.

Tény, hogy New York nem olcsó, nem a legtisztább, zajos, de engem ezek egy pillanatra sem zavartak vagy rontották el az élményt, mert annyit adott ez a város.

kids

Azóta is dolgozom, dolgozzunk fel a párommal, hogy mi tényleg itt voltunk.

Nagyon sok bejegyzésed hasznukra vált, innen is köszönjük.

Képek és szöveg: Payritsné Nagy Alexandra

Tags: , , , , , ,

(A dőlt betűs megjegyzések a blog írójának gondolatai, hozzáfűzései, javaslatai.)

Június végén a feleségemmel eltöltöttünk néhány napot New Yorkban. Gondoltam, leírom a tapasztalataimat, hátha tudok további támpontokat adni a blogon leírtak mellé.

Három és fél napot terveztünk a városnézésre, mert alapvetően Kanada volt az úti célunk és csak menet közben jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha pár napra ellátogatnánk New Yorkba is. Sajnos az élet közbeszólt és törölték a reggeli járatunkat Torontóba, így a három és fél nap helyett három napunk és egy esténk maradt.

Az utazást majdnem egy hét tervezgetés előzte meg. A Tinkmara blogján leírtak sokat segítettek.

A La Guardia reptéren szálltunk le, ahol automatából a kijáratnál vettünk két MTA hetibérletet. Utólag kiszámolva körülbelül úgy jöttünk ki három nap alatt, mintha egyesével töltögettünk volna rá jegyeket. 2-3 napra már érdemes megvenni hetibérletet a kényelmes és gyors haladás érdekében. A reptérről induló Q70-es busszal jutottunk el a lila 7-es metróvonatig, amivel Manhattanba lehet jutni (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?)

A szállásunk Manhattanban volt a 96. utcában (Hotel Newton), a West Side-on, gyakorlatilag a metrómegállónál. A hotel kifogástalan volt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Megérte Manhattanban foglalni, mert innen viszonylag gyorsan megközelíthető minden.

Első este a szállás elfoglalása után átmetróztunk Brooklynba megcsodálni a Brooklyn hidat és Manhattant sötétedés után az esti órákban. A Brooklyn Bridge Parkban, leírhatatlan látvány fogadott minket. A kék metróvonallal (A) lehet a legközelebb jutni a parkhoz (a High Street–Brooklyn Bridge állomástól néhány perc séta).

Második nap korán keltünk és felszálltunk az első kompra, ami a Szabadság-szoborhoz és az Ellis Island-re megy. Érdemes megvenni a jegyeket online, még az indulás előtt pár héttel. Mi a Hard Hat Ticket-et választottuk (53,50 USD/fő), ami belépést biztosít a Liberty Island-re és magában foglal egy túrát az Ellis Island lezárt területeire munkavédelmi sisak viseletével. A kompok kb. 20 percenként közlekednek. Akinek van időpontja a Hard Hat túrára, annak javasolt minimum másfél órával a túra előtt felszállnia a kompra az induló kikötőben (Battery Park). Az emlékmű belsejére annyira nem voltunk kíváncsiak, ezért csak körbesétáltuk a Liberty szigetet. Szerintem ennyi is bőven elég.

 

Az Ellis Island felé tartó kompon már nem mentünk fel a komp tetejére, a tetőre vezető félemeleten alig voltak és innen is tökéletes a kilátás. Az Ellis Island múzeumba érve balra kell fordulni és a szuvenír bolttal szembe lévő pultnál kell bejelentkezni a Hard Hat túrára, ha valaki ilyen jegyet vesz. Akinek szüksége van rá, érdemes előtte elmenni mosdóra, mert közel másfél óráig nem lesz rá lehetőség. Egy humoros idősebb úr vezette a csoportunkat. Rendkívül szépen és érthetően beszélt angolul, minden témához egy-egy poént illesztve. Nagyon örülök, hogy erre is vettünk jegyet, javaslom mindenkinek, mert hatalmas élmény! A túra lényege, hogy egy 8-10 fős csoportot bevisznek a sziget elzárt területére, ahol a régi kórház, elkülönítő helyiségek és kiszolgáló épületek találhatóak, melyeket évek óta elhagyatottan állnak. A falakat több helyen egy francia művész installációi díszítik. Az épületeket az időjárás megrongálta egy kicsit és a területet a Sandy hurrikán is jól helyben hagyta, emiatt kötelező a munkavédelmi sisak, amit ott helyben adnak. A túrát követően kicsit körülnéztünk még a múzeumban. Az idegenvezetés során szerintem többet megtudtunk a sziget történelméről, mintha a múzeum minden szegletét bejártuk volna. Szépen elment az idő. Körülbelül délután 1 óra környékén szálltunk fel a kompra, ami visszavisz Manhattanba. Ekkorra már elég nagy tömeg volt a Liberty és az Ellis Island-en is. Ezt a program sorozatot érdemes az első komppal elkezdeni (8:30) és a Hard Hat túránál is a legelső időpontot választani (10:30), mert akkor még nincsenek olyan sokan a szigeteken és a kompon sem.

Miután visszatértünk Manhattanba, a Battery Parkból a Charging Bull-hoz mentünk. A különböző élménybeszámolókkal szemben, mi viszonylag gyorsan megtaláltuk. Legnagyobb sajnálatomra normális fényképet nem sikerült készítenem róla, mert fürtökben lógtak rajta az emberek.

Megnéztük a Federal Hall, a tőzsde épületét és sétáltunk a Wall Street-en. Nagyon éhesek és fáradtak voltunk, ezért szerettünk volna beülni valahova, de ezen a környéken csak utcai bódés hambugert, hot dogot találtunk. Végül egy kifőzde jellegű étkezdében kötöttünk ki a Water Street-en, ahol végre le tudtunk ülni egy kicsit és jól is laktunk.

A Federal Reserve Bank felé mentünk vissza a World Trade Center emlékművekhez, ahol nagy rendőri készültség és turisták hada fogadott minket. Bombakereső kutyával sétáló civil rendőrök és fémkeresővel felszerelt rendőrposztok minden sarkon. Érdekes látvány volt és csak utólag esett le, hogy igazából itt bármikor bármi megtörténhet. Az emlékművek lenyűgözőek és egyszerre elszomorítóak is. Hatalmas négyzet alakú medencék, a közepén egy kisebb medencével, ahova a víz vízesésként zubog. A peremén az elhunytak neve van kiírva és itt-ott virágok vannak elhelyezve. Egy kicsit morbid volt, hogy a külföldi turisták szelfibottal pózoltak a “gödrök” előtt.

A múzeumra nem maradt idő, de a World Trade Center bevásárlóközpontba bekukkantottunk a lépcső tetejéről. Érdekes épület, akinek van rá ideje, szerintem érdemes lehet egy kört tenni benne. Innen a St. Paul’s Chapel of Trinity Church felé sétáltunk tovább. Ez a templom egy karcolás nélkül megúszta tornyok összeomlását, annak ellenére, hogy közvetlen az ikertornyok tőszomszédságában van. A templomkertben lévő temető pedig valahogy beilleszthetetlennek tűnik a felhőkarcolók árnyékába. A City Hall előtti parkban megpihentünk egy kicsit. Rengeteg mókus volt, akadt amelyik kézből is elvette a csemegét.

A park után átsétáltunk a Brooklyn hídon, hogy az előző esti látványt nappal is megcsodálhassuk. Rengetegen vannak a hídon, ahol kerékpáros sáv is található. A biciklisek eszeveszett tempóval hajtanak, több életveszélyes helyzetet is láttunk, mire átértünk. Mindenkinek javaslom, hogy a biciklis sávban ne álljon meg fotózni vagy bámészkodni, mert elég veszélyes. Érdemes a Manhattan és a Brooklyn híd között lesétálni a partra, így a másik hidat is teljes egészében megcsodálhatjuk.

A parton lesétáltunk a Brooklyn Bridge Parkba, ahol előző este voltunk. Nappal is gyönyörű a kilátás innen, de aki jó fotókat akar készíteni, annak inkább a reggeli órákat ajánlom, mert a késő délutáni órákban Manhattan felől süt a nap.

Második nap a Rockefeller Centerben kezdtünk, ahova szintén hetekkel előtte megvettük a jegyet. Megéri itt is körülnézni nappal is és este is (Sun & Night jegy: 53 dollár/fő). A beszámolók alapján döntöttünk úgy, hogy a három kilátó közül ezt nézzük meg. Egyrészt, állítólag itt vannak a legkevesebben másrészt a Central Parkra is innen nyílik a legjobb kilátás. Egyből feljutottunk a tetejére, pár percet kellett csak sorban állni. A tetőn két szint található. Az alsót üveglapok veszik körbe. Az üveglapok közt akkora rés van, hogy egy-egy helyen egy nagyobb fényképezőgép objektív is vígan kifér, de szelfit, vagy csoportképet csak “üvegháttérrel” lehet készíteni. A felső szint kisebb alapterületű, de innen már lehet lőni olyan fotókat is amiben nem látszanak az alsó üveglapok. A szélén lévő beton tartóelemekre este egy kisebb fényképező állvány is felállítható. Minden irányba ki lehet nézni és nincsen nagy tömeg. Szerintem jó választás volt.

A kilátó után a St. Patrick katedrálist néztük meg, ami egy rendkívül nagy templom, annak ellenére, hogy eltörpül a felhőkarcolók között. Alapterületre simán vetekedik az esztergomi bazilikával. Innen elsétáltunk a Grand Central Terrminal-hoz, majd a Public Library következett. A pályaudvarra bementünk, a könyvtár épületét csak kívülről néztük meg. A könyvtártól már nincs messze a Times Square, ami nappal közel sem annyira érdekes, mint az esti fényekben. Itt található a Madame Tussauds viaszmúzeum, ami szintén érdekes lehet, de idő hiányában kihagytuk. A Carlo’s Bakery cukrászda a Times Square-től csak 5 perc séta, de sajnos aznap zárva volt a családfő édesanyja halála miatt (részvétem a Torta Királynak). A 8. sugárúton elsétáltunk a Madison Square Garden-hez (kosárlabda és jégkorong csarnok) és Penn Station-höz, ahonnan már nincs messze az Empire State Building. A két épület között van egy hatalmas ruha és részben ajándéktárgyüzlet, ahol a kosárlabda, jégkorong, amerikai foci és baseball rajongó férfiak is találnak maguknak érdekes “szurkolói” ruhadarabokat, a hölgyek pedig elveszhetnek a női ruhák és cipők világában. Az Empire State Building megtekintése után a Madison Square Park-nál fejeztük be aznapi sétánkat, ahol egy érdekes vékony, de magas épület található. Itthon néztem utána, őt úgy hívják, hogy Flatiron Building.

Az estét a Rockefeller Center ismételt látogatásával koronáztuk meg. Este a Radio City Music Hall felőli oldalon lévő külső bejáraton lehetett bemenni a kilátó liftjeihez. A főbejárat felől az épület belsejében zárva volt az az ajtó, ahol délelőtt bementünk. Este sokkal nagyobb tömeg volt, ami 10 óra felé egy kicsit oszlott. Ahogy korábban említettem, aki fényképezni szeretne, az nyugodtan hozzon kisállványt. Kisebb sorban állás után, mindegyik oldalon több, kb. 50x50cm-es derékmagasságban lévő tartópillérre lehet felállítani a fényképezőgépet. Az esti kilátás csodálatos, a legmagasabb tornyok csúcsai folyamatosan változó színű megvilágítást kapnak.

A kilátó után a Times Square-re mentünk. Itt rendkívül nagy volt a tömeg (este fél 11-11 körül!). Sokan vártak az oldalutcákban lévő színházakba (Off Broadway) való bejutásra. Mi már hullafáradtak voltunk a sok gyaloglástól, úgyhogy színházjegy váltására nem igen volt igényünk.

Harmadik napra maradt a híres Central Park. A West 96. utcáról sétáltunk be, a Jacqueline Kennedy Onassis Reservoir (a legnagyobb tó) megkerülése volt a cél. Az eltervezett balról – Guggenheim múzeum felé – kerülést meghiúsította, hogy az ajánlott haladási irány jobbra volt kijelölve. Ez nem vicc, tele van táblázva, hogy a haladási irány jobbra kötelező. Ezt a szabályt valószínűleg a futók miatt hozták. A tó és a háttér is nagyon szép. El van teljesen kerítve és nagyon meredek a partja, nem fürdenek benne és hulladék sem igen található.

A tó után bekukkantottunk a Guggenheim múzeumba, de az emeletekre történő bejutásra idő szűkében nem vettünk jegyet. A következő állomás a MET volt. Úgy tudtam, hogy ingyenes, de volt belépő (A MET-be ajánlott belépőjegyár van. Az ingyenes, illetve ajánlott belépőjegyes programok listája ITT található.) szóval az előcsarnokot megnéztük belülről, majd visszamentünk a parkba. A Great Lawn (Nagyrét) egy érdekes rész, tele baseball pályával, a tőszomszédságában a Belvedere kastéllyal és a Turtle Pond-al (Teknős-tó). Ezen a részen található mosdó is, ha valakinek szüksége lenne rá. A kastély érdekes, ide mindenképp érdemes benézni. A mögötte lévő rész vadregényes, nagy sziklákkal és egy csónakázó tóval (The Lake). A csónakázó tavon egy szép fahíd (Bow Bridge) ível át, majd egy szökőkutas szobor és egy lépcsősor (Bethesda Terrace and Fountain) található gyönyörű díszítésekkel. A lépcsősoron felérve egyenesen haladva a Sheep Meadow-t (Juh Legelő) találjuk. Nekem ez tetszett a legjobban. Hatalmas rét, fákkal és felhőkarcolókkal a háttérben.

A parkból kiérve a Columbus Circle felé vettük az irányt, ami egy nagy körforgalom a közepén Columbus szobrával. Metróval visszamentünk Buddy cukrászdájába, ami ezen a napon már nyitva volt és isteni cannolit adtak. A cukrászdától egy sarokra található a Beer Authority, ahol finom a steak és a brooklyni sör is teljesen rendben van!

Sajnos ennyi volt a három nap és az azt megelőző egy este. A hajnali órákban taxival mentünk ki a La Guardia reptérre.

Számunkra ez az egész egy kanadai nyaralásnak indult és onnan már nem volt messze New York, tehát csak egy pár napos kitérőre volt idő. Utólag visszagondolva, végigrohantuk az egészet. Amit látni kell azt láttuk, de mélységében nem tudtunk elmerülni. A legtöbb belépős helyre nem mentünk be, mert 10-20 percre nincs értelme kifizetni a 20-30 dolláros belépőt. (Érdemes az ingyenes órálk köré tervezni a programot.) Abban az esetben, ha bementünk volna, akkor ott ragadnunk (pl. MET = legalább 4-5 óra) és nem tudjuk bejárni a város többi részét. Little Italy és a Chinatown így is kimaradt. Így utólag azt hiszem, hogy Manhattan teljes bejárására kb. egy hét kell. Aki New Yorkba tervezi a nyaralást, az maradjon legalább egy hétig, de inkább tovább. Véleményem szerint, New York a közelében sincs a filmekben látottaknak. Nincs tele öltönyös emberrel, nem olyan romantikusak a helyszínek, kivéve a Central Parkot. Rendkívül tömött és nem olyan tiszta, mint más nagyvárosok.

METRÓS TAPASZTALATOK: A metró vonalak tanulmányozásakor érdemes arra készülni, hogy bizonyos szakaszok időközönként le vannak zárva és nem mindig sikerül a megtervezett útvonalon eljutni oda, ahova szeretnénk. Ebbe már a lila 7-es vonalon is belefutottunk a repülőtérről Manhattan felé. Az ellenkező irányba kellett menjünk néhány megállót és ott tudtunk csak átszállni a Manhattanba tartó irányra. Ilyennel később is találkoztunk, de a metró alkalmazottak segítőkészek voltak és ajánlottak más útvonalat. Az átszállási lehetőségek jók, a metrótérkép szinte minden kocsiban megtalálható és a falakon lévő jelzések alapján könnyedén meg lehet találni a megfelelő peront. Nagyon sokat segít, hogy a peronokon szinte az összes oszlopon fent van, hogy hányadik utcánál járunk, így már időben látható, hogyha le kell szállni, vagy közeledünk úti célunk felé. A legtöbb kocsiban bemondják a következő állomást és van olyan is, ahol LED-es utastájékoztató kijelzőn mutatják. A metrón a késő esti órákig viszonylag sokan vannak, tehát nagy utazótáskákkal bajos lehet a közlekedés. A délután 5-6 óra környékén Manhattanből kifelé tartó járatokon katasztrofális a helyzet, aki tudja kerülje el ebben az időszakban a metrót.

ÉTKEZÉS: A Wall Street környékén nemigen vannak beülős helyek (olcsóbb: Stone Street, Pret-A-Manger; drágább: 29 étterem a Wall Street környékén) utcai bódékból lehet hamburgert és hot dogot venni. Szerintem érdemes bármilyen betervezett útvonalhoz keresni éttermet, bisztrót (mosdó szempontjából is) online, mielőtt elindultok. (New York legjobb nyilvános mosdói) Jól tud jönni egy-egy beülős hely a sok gyaloglást követően. Amit a beszámolókban lehet olvasni az teljesen igaz, nem érdemes szendvicset készítgetni, mert minden drága a kisboltokban is. A szendvicsek árából majdnem kijön egy bőséges reggeli (tojás + bacon + sült krumpli + pirítós + kávé).

BIZTONSÁG: Valóban nagyon sok a kétes alak. Nem érdemes szóba állni senkivel, aki odajön kéregetni, vagy bármi egyéb mással. Minket próbáltak leszólítani úgy, hogy itt egy doboz cigi, valószínűleg ti hagytátok el az előbb. El kell küldeni minden ilyen alakot a fenébe. (New York biztonségéról ITT és ITT olvashattok bővebben.) A turista látványosságok közelében biztonságban éreztük magunkat. Igaz, hogy ezeken a helyeken rengeteg a rendőr. Nappal Manhattant biztonságosnak éreztem. Este a metrót már nem annyira. Nagy értékű fényképezőgépet, telefont már nem vennék elő késő este a metrón. A reptérről befelé jövet, amikor le volt zárva a manhattani irány és az ellenkező irányba kellett menjünk 4-5 megállót, az is már érdekes környék volt. A parkokban nem szabad dohányozni, igaz kitáblázva nem láttam, de a parkőrök szólnak érte.

ÁRAK: Ahogy több helyen is írták, New York nem olcsó. A cigi körülbelül 10-12 dollár, a sör étteremben 8 dollár környéke, kisboltban 3-5 dollár. Egy ásványvízért a boltban 1,5 – 3 dollárt is elkérnek. Ebéd, vagy reggeli, helytől és ételtől függően 20-50 dollár. A ruházat nem drágább, mint itthon. Hűtőmágnest a MET előtt érdemes venni, itt csak 1-2 dollár, a gift shop-okban 3-5 dollár. A taxi Manhattanből a La Guardia-ra 35 dollár + borravaló volt.

Képek és szöveg: Fazekas Zoltán
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , , , , ,

« Older entries