Vacsora Fehérben

You are currently browsing articles tagged Vacsora Fehérben.

Van piknik és van a Dîner en Blanc. Augusztus 25-én, a nyár végi lemenő nap aranyló fényében, közel 5 ezer, fehér ruhába öltözött, elegáns New York-i fogyasztotta el piknik kosarakban hozott vacsoráját,  a Battery City területén található Rockefeller Parkban. Az összejövetel helyszínét – a smart mob szabályai szerint – az utolsó pillanatban hozták nyilvánosságra.

124989_3_800

A Dîner en Blanc, vagyis a Vacsora Fehérben, mint sok más elegáns, étkezéssel kapcsolatos ötlet, Párizsból indult, 26 évvel ezelőtt. Természetesen jóval szerényebb méretekben. François Pasquier, hosszas külföldi tartózkodás után, úgy döntött, hogy vacsorára hívja családját, barátait és ismerőseit a hazatérés örömére. Legnagyobb meglepetésére, olyan sokan visszajeleztek, hogy nagyobb helyszín után kellett néznie. Végül a közeli parkban, a Bois de Boulogne-ban találkoztak. A meghívóban arra kérte a vendégeket, öltözzenek fehérbe, hogy könnyebben megtalálják egymást.

deb2

Az este olyan jól sikerült, hogy a baráti társaság úgy döntött, a következő évben újra megrendezik az összejövetelt. Arra ösztönözték a résztvevőket, hogy ők is hívják meg az ismerőseiket. A vacsora évről évre nagyobb méreteket öltött. 2010-re a résztvevők száma elérte a 10 ezret. A több ezer fő ellenére az alapszabályok megmaradtak. A rendezvény helyszíne szinte az utolsó pillanatig titokban marad, majd email, sms formájában jut el a feliratkozott vacsoravendégekhez.

db2

A szervezést  François 36 éves fia, Aymeric Pasquier vette át és ügyelt arra, hogy a Dîner en Blanc-ot továbbra is a spontaneitás és elegancia jellemezze. A szponzorokat és a reklámot szintén távol tartotta. A Vacsora Fehérben minden üzleti és politikai színezettől mentes társadalmi esemény, melynek szabályai az eltelt 26 év alatt semmit sem változtak.

db3

A fehér öltözék továbbra is kötelező. A póló és a fehér farmernadrág nem teszi meg. Az elegancia mindenek előtt, elvégre francia örökségről van szó. Az urak öltönyben, szmokingban, míg a hölgyek gyakran kisestélyiben jelennek meg. A kiegészítők szintén fontos szerepet játszanak. Kalapok, sétapálcák, maszkok és fehér sálak teszik teljessé a ruhatárat. A fehér cipő hiányát urak esetében elnézik. 

deb6

A vendégek továbbra is magukkal hozzák az ételt, a terítéket, evőeszközöket, sőt, az összecsukható asztalt és székeket is. Mindezt az este végezetével – az asztaltársaság által termelt szeméttel együtt -, magukkal viszik. A helyszínt pontosan úgy kell hagyni, ahogy átvették. Aki megszegi a szabályokat, szemetet hagy maga után, esetleg ittas állapotba kerül, azt a legnagyobb büntetés illeti. Többé nem vehet részt a Vacsora Fehérben rendezvényein.

A résztvevők valamennyien gyermeki lelkülettel és lendülettel megáldottak. A ruhák, a kalapok és kiegészítők egy része házi készítésű. Az ételek és a terítékek szintén odaadó előkészületről vallanak.

db5

A Dîner en Blanc 2010-ben kinőtte Párizst. Az első Európán kívüli Vacsora Fehérben-re Kanadában került sor, s azóta már szinte valamennyi földrészen megrendezésre került. Jelenleg 50 város szerepel a listán és az eseménynek már rajongótábora is van. Ők egyik városból a másikba követik a rendezvényt.

A első budapesti Dîner en Blanc-ra 2011-ben került sor, a  Budai Várban, a Savoyai teraszon. Ez év augusztusában sajnos nem kerül megrendezésre, mivel a szervezőknek nem sikerült a helyszínfoglalás. (Talán szeptemberben.)

DSC_0184

Az Egyesült Államokban New York, Chicago, Boston, Philadelphia, New Orleans, San Francisco és Las Vegas rendez évente Dîner en Blanc-ot. A New York-it természetesen hatalmas figyelem kíséri. A világ tudni akarja, hogy mi történik a Nagy Almában.

DSC_0160

Manhattanban harmadik alkalommal került sor a rendezvényre. Valamennyi helyszín impozáns hátteret biztosított egy impozáns közösségi akciónak. A szervezők törekednek kiemelni az adott város legértékesebb jellemzőit. A választás során azok a helyszínek jönnek számításba, melyek megragadják a város eszenciáját.

diner21n-2-web

New York City-ben Dîner en Blanc-ot rendezni kihívás. Míg Párizsban a szabályok rugalmasak, addig New Yorkban rengeteg eshetőséget, biztonsági előírást figyelembe kell venni. A befogadóképességet és a megközelíthetőséget szintén számításba kell venni. Tudomásul kell venni, hogy míg a Washington Square Park tökéletes háttérdíszlet lenne, addig csupán ezer ember befogadására alkalmas. 

A Lincoln Center két évvel ezelőtt tökéletesen megfelelt. A város szívében található és reprezentálja Manhattan művészetek iránti rajongását. A 2013-as választás a Bryant Parkra esett és szintén tökéletesnek bizonyult. A park a manhattaniak egyik kedvence, mely központi fekvésével és különleges hangulatával emelte az est fényét.

article-0-14A17056000005DC-144_634x354

Ebben az évben a Battery Park környékére esett a választás. A park, a Hudson folyó, a háttérben a Battery City és a One World Trade Center felhőkarcolói, a túlparton New Jersey fényei mind meghatározó elemei New York City eszenciájának.

A zsebkendőlengetés és a csillagszórózás természetesen a Rockefeller Parkban is kötelező része volt a programnak. A vacsora végeztével következett a tánc és a fényképezkedés. 11 óra körül a piknik társaság összeszedte az edényeket, összehajtotta az asztalterítőket, asztalt és székeket bontott, majd rendezetten távozott a helyszínről. Egyesek hazafelé, míg mások az After Party helyszínére, a PH-D at Dream Downtown felé vették az irányt. New York City – jövőre, veled, valahol máshol.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve köszönet illeti “untapped” barátaimat.

Tags: , , , , , , , ,