NYC

You are currently browsing articles tagged NYC.

A Lowline park megálmodóit nagy testvére, a helyi lakosok és a turisták által egyaránt kedvelt High Line (történetéről itt, legújabb szakaszának megnyitásáról pedig itt olvashattok) ihlette. El kell ismernünk azonban, hogy a Lowline még a High Line-nál is merészebb ötletnek bizonyul. Amennyiben a terveknek megfelelően, 2018-ban elkészül a Lowline, a világ első földalatti parkját adják át Manhattan szívében.

Október 19-től 2016 március végéig, hétvégéken a nyilvánosság is bebocsájtást nyer a park Lower East Side-on található technológiai laboratóriumába, a Lowline Lab-ba.

A Lowline tervezői egy elhagyatott földalatti villamos végállomást szándékoznak életre kelteni, fákkal, zöld növényzettel, parkkal, sétányokkal, padokkal. “Egy fantasztikus és futurisztikus földalatti parkot álmodtunk meg, mely egyedülálló lesz a világon.” – nyilatkozta a Lowline két tervezője, James Ramsey és Dan Barasch. “New York City a világ egyik legsűrűbben lakott metropolisa. Meg akarjuk mutatni, hogy lehet igazi élet a föld alatt is.”

A park magánadományokból épül majd és így gyűlt össze a laboratórium felállításához szükséges pénzösszeg is. A Lowline Kickstarter projektjének támogatói között szerepel a Craigslist alapítója, Craig Newmark, Lena Dunham, színésznő, Robert Hammond és Joshua David, a High Line alapítói.

A park laboratóriumának létrehozása volt az első cél. A Lowline Lab nyílt laboratórium és technikai bemutatóterem, mely kutatási, teszt és nem utolsó sorban reklám célzattal épült a Lower East Side-on egy vásárcsarnok használaton kívüli raktárépületében, csupán néhány blokknyira a tervezett Lowline helyszínétől.

A 464 m2-es laboratóriumban nemcsak a már föld alatt életben tartott növényeket, de a jövőbeli Lowline lelkének, az úgynevezett “remote skylight”-nak prototípusát is láthatjuk.

A “remote skylight” rendszer a környező házak tetejére elhelyezett prizmákból áll, melyek az összegyűjtött fényt a földfelszín felett elhelyezett szolár elosztókra vetítik. A természetes fényt optikai szálak segítségével vezetik a föld alá.

A kábelek méhsejt alakú panelekhez vezetik a fényt, melyek egyenletesen szórják szét a park területén. Ez a technológia megfelelő mennyiségű és hullmáhosszú fénnyel táplálja a növényeket és fákat. Napsütéses időben egyáltalán nem lesz szükség mesterséges világításra, míg felhős időben, illetve naplemente után lámpák veszik át a napfény szerepét.

A Lowline laboratóriuma bepillantást enged a szolár technológia használatának jövőjébe és  arra ösztönöz minket, hogy másként gondoljunk az elhagyott-elhanyagolt-elfeledett raktárépületekre, állomásokra. A Lowline egyben kertészeti kihívás is, a föld alatti kertépítés pionírja.

A Lowline a Delancey Street alatt, a Manhattan híd közelében épül majd. A jelenleg üresen álló terminál 1908-ban épült és 1948-ban helyezték forgalmon kívül, a New York-i villamosközlekedés beszüntetésével.

A 60 éves mellőzöttség ellenére még láthatjuk az 1908-as dizájn maradványait. Macskaköves peronokat, boltíves mennyezetet és keresztül-kasul haladó síneket. New York történelmének ez a rejtett kis zuga a legkevésbé sem zöld, azonban ez a projekt új lehetőségek egész sorának nyit utat.

 

“Megkezdtük a tárgyalásokat az MTA (New York Város Közlekedési Vállalata) képviselőivel, illetve a városvezetéssel a volt villamos végállomás átvételéről. A laboratórium megnyitása mérföldkő volt. Tárgyalófeleink számára nyilvánvalóvá vált, hogy a park nem csupán papíron és az álmainkban létezik.”

Update: 2020. február

Sajnos a kickstarter-rel nem sikerült összegyűjteni a kezdéshez szükséges 10 millió dollárt, így a Lowline megálmodói szüneteltetik a projektet. Dan Barasch, a Lowline egyik alapítója 2020. februárjában nyilatkozott: “A Lowline nem halott, csak pihen. Abban bizakodunk, hogy 2022-ben új vezetés lesz a City Városházán, akik több érdeklődést mutatnak ez iránt a világon egyedülálló projekt iránt.”

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve promóciós képek

Tags: , , , , , , ,

Egymást érik a Kötéltánc című film kritikái. Jók és rosszak. Egyben azonban valamennyien egyetértenek: a stáblistáról lemaradtak a film kulcsfigurái, a World Trade Center ikertornyai és Manhattan panorámája a tornyokkal és a tornyok tetejéről.

Nicole Gelinas a Manhattan Institute City Journal újságírója egészen más szemszögből, a tősgyökeres New York-i perspektívájából közelítette meg a film mondanivalóját.

“Robert Zemeckis The Walk című filmje nagy siker. A Vissza a jövőbe és a Forrest Gump rendezője tudja, hogyan kell filmet készíteni. A legtöbben a 3D-s élményért vesznek jegyet a filmre, míg mások borzongani akarnak. A tősgyökeres manhattaniak azonban azért mennek a moziba, hogy újra lássák a World Trade Centert az egyetlen lehetséges módon, a modern filmtechnika segítségével.

A fiatal Philippe Petit arról álmodik, hogy kötéltáncos lesz. Tehetsége és kitartása hírnevet hoz a számára, amikor 1971-ben átsétál a Notre Dame tornyai között. Ebben azonban nincs kasszasiker. A jutalomjáték New York ikertornyai. 1974-et írunk. Philippe egy párizsi fogorvos várótermében meglátja az épülő World Trade Center képét. New York azt teszi, amiben a legjobb: ismét olyat alkot, melynek léptéke meghaladja az egyszerű emberi elmét.

Philippe Petit revelációja extrém. Gothamba kell mennie és magáévá tennie a Világkereskedelmi Központ tornyait, 400 méter magasban.

Döntése emlékeztet minket arra, hogy 28 éven át az Ikertornyok határozták meg New Yorkot. Bevándorlók ezrei érkeztek úgy a City-be, hogy semmi mást nem láttak a városból, csak egy képeslapot, Manhattan utánozhatatlan sziluettjével. Számukra a World Trade Center jelentette az újrakezdést.

A filmben kimondatlanul is ott bujkál: A World Trade Center lerombolói számára szintén ezek a felhőkarcolók jelentették New York esszenciáját, s ők is magukévá akarták tenni őket.

image

A film szívbemarkoló pillanata, amikor először látjuk a tornyokat az egyén szemszögéből. Philippe az építkezésen felnéz a már teljes magasságot elért felhőkarcolókra. A rendező a néző szemszögéből fotóz. Úgy, ahogy azok a szerencsések látták, akik valaha ezeknek az épületóriásoknak a közelében jártak.

Hogy lehet ilyen magasra építeni? Aztán meglátjuk az előcsarnokot, a plázát, Fritz Koenig Szféra szobrát a toronyházak között és a 70-es évek Manhattanját a magasból. A látvány szinte kézzel fogható. A Titanic jutott eszembe. Egy másik elveszett világ digitális reinkarnációja. Azonban ez a világ a SAJÁT elveszett világunk és mi HAGYTUK, hogy elveszett maradjon.

A terroristák (vagy akárkik, akármilyen teóriában hiszel), úgy döntöttek, hogy megcsonkítják Manhattan sziluettjét. Sikerült nekik. New York újraépíthette volna az Ikertornyokat. Viszonylag olcsón, viszonylag gyorsan. Nem így történt.

A feltámasztás helyett több mint tíz évet vártunk és 4 milliárd dollárt költöttünk egy átlagos felhőkarcolóra, amely könnyen beilleszkedhetett volna egy átlagos várossziluettbe, a világ bármely pontján. Hogy világosak legyünk: a City élhet és funkcionálhat ezzel a döntéssel és teszi is. De ne tegyünk úgy, mintha a seb begyógyult volna. Az emberek a mai napig hiányolják az Ikertornyokat és nemcsak a manhattaniak, de turisták milliói is a világon.

A film végén Philippe elmeséli, hogy a merész kaland után állandó belépőt kapott a World Trade Center kilátójába. A lejárat idejét áthúzták a belépőn. Helyére az ÖRÖKÖS szó került. A tornyok lassan elhalványulnak a vetítővásznon. A manhattani közönség hallhatóan sír.

Nekünk nem kell a szánkba rágni, hogy az ÖRÖKKÉ nem tartott soká. A tornyok már fele olyan régen elenyésztek, mint amennyi ideig a hétköznapjaink részesei voltak.

A New York-iak nemcsak a régi World Trade Centert siratják, de az eltelt 14 évet is. Többet is tehettünk volna. A politikusok örüljenek, hogy New York lakossága mérges. Amikor a méreg elfogadássá válik, akkor kell aggódni.

A tény ettől még nem változik. Meg kellett volna gyógyítani Manhattan sziluettjét. Újjá kellett volna építenünk az Ikertornyokat!”

Forrás: We should have rebuilt the Twin Towers
Képek: Google, illetve a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , , , ,

A Grand Central Pályaudvar New York City ékköve. Különleges energiával, spirituális kisugárzással rendelkezik és megannyi titok hordozója. Az első részben jó néhány titokra fényt derítettünk, míg ebben a részben további érdekességeket olvashatunk a Grand Central múltjáról és jövőjéről. Megköszönöm Tamara Agins-nek (NYC Várostervezési- és Rendezési Osztály munkatársa) a különleges lehetőséget.

  • A titokzatos fekete lyuk

A városi legenda szerint a Grand Central nagytermében, a zodiákus festmény Halak csillagjegye felett található fekete lyukat a NASA Redstope nevű rakétája ejtette 1957-ben, amikor kiállításra került a pályaudvaron. A Szputnyik–1, a Föld első műholdja, mely 1957. október 4-én indult útjára Bajkonurból, aggodalommal töltötte el az amerikaiakat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A NASA, hogy megnyugtassa a kedélyeket, úgy döntött, hogy válaszként kiállítja a Redstope rakétát a Grand Central nagytermében, emlékeztetvén a lakosságot, hogy a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal sem lustálkodik. A legenda szerint a mérnökök elszámították magukat és a rakéta csúcsa lyukat ejtett a pályaudvar mennyezetén. Valójában a rakétát a mennyezetre függesztették, s a lyuk nem más, mint a felfüggesztési pont. A lyukat az átépítési munkálatok során sem tüntettek el, emlékeztetve a New York-iakat a Grand Central sokszínűségére. A korabeli képeken jól látható, hogy a rakéta csúcsa még csak a közelében sincs a födémnek.

  • Az a napfényes fotó

A Grand Central Pályaudvar nagyterméről készült, 1940-es fotó legendás. A hatalmas katedrális ablakokon át dől a napfény, természetes fényáradatba burkolva a várótermet.

A fénynyalábokat napjainkban már nem láthatjuk ilyenformán. A városi legenda szerint a környék újonnan épült felhőkarcolói útját állják a napfénynek. A valóság azonban az, hogy a különleges látványért a váróterem vastag cigaretta- és szivarfüstfelhője volt a felelős. A nagyterem napjainkban is napsütötte, csupán jóval tisztább és egészségesebb.

20150927_132410

  • A legendás Oyster Bar

A Grand Central legismertebb és leglátogatottabb étterme az Osyter Bar (Osztriga Bár), melyről kevesen tudják, hogy már a pályaudvar építése előtt is nyitva állt. Az éttermet belegondolták az új épület terveibe, így a pályaudvar boltívei és díszítőelemei a bárban is folytatódnak.

Amikor tipikus New York-i ételekről beszélünk, a legtöbbször a pizza és a bagel jut eszünkbe, azonban az igazság az, hogy egyetlen őshonos New York-i étel létezik, s az nem más, mint az osztriga. A New York-öböl osztrigatelepei évszázadokon át biztosítottak élelmet Manhattan lakosságának, munkát a helyi halászoknak. A városiasodás, az ipari hajózás azonban tönkretette az osztrigatelepeket, felborítva ezzel az öböl kényes biológiai egyensúlyát. Az Egymilliárd Osztriga Projektet a New York Harbor School hozta létre, melynek célja 2030-ra egy milliárd osztriga visszatelepítése a New York-öbölbe. A munkálatokban a gyerekek is szorgosan részt vesznek a biológia óra keretein belül. A projekt 2008-as indulása óta 11 és fél millió osztrigát telepítettek vissza az öbölbe.

  • A titkos átjáró

A Grand Central nagytermének masszív üvegablakai “titkos” átjárót rejtenek. Amennyiben szerencsések vagyunk vagy elég hosszú ideig várakozunk, láthatjuk, amint valaki éppen áthalad az ablakok között.

Az alábbi képen ezt a folyosó láthatjuk. Az átjáróhoz a pályaudvar emeletén található irodák alkalmazottainak van kulcsa, így nem kell a zsúfolt várótermet használniuk. 1939 és 1964 között a CBS Tv-társaság stúdiói bérelték a pályaudvar irodáit, azonban a technika fejlődésével a kamerák érzékennyé váltak a vonatok és a metrószerelvények által keltett legapróbb rezgésre is. A CBS kivonult a Grand Centralról, az irodákat pedig egyéb cégek vették át.

  • Lámpaburák nélkül

Bizonyára sokan észrevették már, hogy a Grand Central egyetlen lámpáján sincs bura. Az épület tervezői ezzel szerették volna felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy az új pályaudvar teljes területén villanyárammal világítottak, mely 1913-ban figyelemre méltó teljesítménynek számított.

  • A Grand Central magyar vonatkozása

Kevesen tudják, hogy a pályaudvar területén teniszezni is lehet. A Vanderbilt csarnok felett közvetlen, a padlásrészben kialakított pálya ötlete és kivitelezése a magyar származású Gazdag Gézának, a  Vanderbilt Atlétikai Klub alapítójának nevéhez fűződik. A teniszpálya 1965 óta vehető igénybe. A pályát a 80-as években Donald Trump vásárolta meg.

  • Mi történt azokkal az öblös fotelekkel?

Bizonyára sokan emlékeznek a pályaudvar étteremszintjén található hatalmas, öblös fotelekre, melyeket 1998-ban, közvetlen a nagy rekonstrukció után helyeztek forgalomba. A 20 karosszék a 20. század elejének szalonkocsijait volt hivatott felidézni és hatalmas sikert aratott az utasok és a helybéliek körében.

A túlzsúfolt étteremszint azonban nem volt képes befogadni a testes foteleket és az átlagosnál (10 ezer vendég naponta) is nagyobb forgalmat (a fotelek szelfimágnesként vonzották a turistákat). A zsúfoltság miatt 2011-ben eltávolították őket az étkezőszintről az utazóközönség legnagyobb bánatára. A pályaudvar irodáinak folyosóin kaptak új szállást.

  • A “rejtett” bár

A Campbell Apartment, nevével ellentétben soha nem funkcionált apartmanként. John W. Campbell, iparmágnás bérelte irodaként, hogy a közelében lehessen a New York-i Központi Vasúttársaságnak, melynek részvényese volt.

Campbell úrról az a pletyka keringett, hogy alsónadrágban ücsörgött a képen látható hatalmas, mahagóni asztalnál, mivel a gyűrött nadrágot ki nem állhatta. A masszív íróasztal napjainkban bárpultként funkcionál. Az impozáns irodahelyiség gyorsan lepusztult, miután a tulajdonos az 50-es években feladta a bérleményt. A vasúttársaság először a jelzőőrök irodáját helyezte át ide, majd pályaudvari fogdaként működött. Szerencsére a 90-es években a Campbell Apartman visszanyerte eredeti fényét. Helyreállították a mozaiküveges ablakokat, a kazettás mennyezetet, a mahagóni bútorokat és a barátságos kandallót. A Campbell Apartman egy letűnt, grandiózus korszakot elevenít fel. A bár az utcafrontról is megközelíthető.

  • Mit hoz a jövő?

A Grand Central Pályaudvar és környéke hatalmas változások előtt áll. 2023-ra a Long Island Railroad új végállomása a Grand Central Pályaudvar lesz. Az East Side Access névre hallgató projekt közel 6 és fél millárd dollárjába kerül a városnak. Az új végállomás a Grand Central bugyraiban lesz, több mint 50 méter mélyen. S míg a pályaudvar alatt folynak a munkálatok, addig a felszínen folyamatban van a tervezés. A pályaudvart övező épületek nem esnek a műemlékvédelem hatásköre alá, így a tervezők egészen elképesztő ötleteket is benyújtanak az elbíráló bizottságnak. A képen látható – már elvetett – ötletek egyike, két toronyépület között biztosított, liftező kilátó korongot képzelt el a Grand Central fölé.

A város vezetésének nincs könnyű dolga, de egy bizonyos: a Grand Central a jövőben sem veszít fontosságából.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve korabeli fotók

Tags: , , , , , ,

Szeptember közepétől új kiállítás látható a Flatiron Building Sprint által szponzorált, Prow Art Space névre hallgató galériájában.

A Prow Art Space galéria különleges színfoltja Manhattannak. A Vasalóház földszintjén, a ház “orrában” található, 9 méter hosszú, 3 és fél méter magas “kiállítóterem” formabontó alkotásoknak ad otthont.

A jelenlegi kiállítás Christina Lihan Floridában élő művésznő alkotása a “Constructing from the Razor’s Edge” nevet viseli, mely kettős értelmet hordoz. Szó szerinti fordítása: “Konstrukció a penge élével”, de a kifejezés “on/from the razor’s edge” egyben rizikós helyzetet is jelent, vagyis a kiállítás témája, a tárgy megközelítése kockázatos.

A Prow Art ablakban New York City legismertebb és legkedveltebb épületeit látjuk viszont, papírból. Találkozhatunk többek között a Chrysler Buildinggel, a SoHo ikonikus épületeivel és természetesen a Flatiron Buildinggel, a Washington Square diadalívével és a Guggenheim Múzeum összetéveszthetetlen sziluettjével.

Christina Lihan a Columbia Egyetem építészeti karán szerzett diplomát és Európa nagyvárosaiban gyakornokoskodott. Londonban, Párizsban és Rómában a klasszikus építészeti stílusokkal ismerkedett, míg Csehországban a szocialista építkezés stílusjegyeit tanulmányozta.

Az alkotó európai útján szeretett bele a klasszikus homlokzatok, balkonok és ablakok végtelen kombinációjába és határozta el, hogy élményeit újragondolt formában osztja meg. A művész akvarell papírt és szikét használ. A házakat az alapoknál kezdi és rétegesen építkezik felfelé. Az elkészült alkotások a mennyezetről lógnak, elkerülve az alátámasztással járó gondokat.

A kiállítás december közepéig látható a Flatiron Buildingben (175 5th Ave, New York, NY 10010).

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

2015. szeptember 13-án hivatalosan átadták New York City négyszázhatvankilencedik metróállomását, mely a 34th Street-Hudson Yards nevet viseli.

Az állomás a 7-es metróvonalmeghosszabbítása és új végállomása. Az átadás napja jelentős esemény volt New York City tömegközlekedésének történelmében, mivel új állomás építésre 25 év óta nem került sor. Az építkezés több mint 2 milliárd dollárba került, 8 éven át tartott.

“Nagy nap ez a mai a város életében.  – mondta megnyitó beszédében Bill de Blasio, New York polgármestere – Hiszünk benne, hogy ez a város képes a teljes megújulásra és a fejlődésre.”

A polgármester arra a tényre utalt, hogy a jelenleg épülőben levő városrész, a Hudson Yards, New York City legmodernebb, legmenőbb és legfuturisztikusabb kerülete lesz néhány éven belül. Ennek az új negyednek ez a metróállomás lesz a szíve.

Az MTA, New York City közlekedési vállalatának szakemberei máris kijelentették, hogy néhány éven belül ez az állomás lesz a City legforgalmasabb egy vonalas megállója.

Az állomás a 34. utca és 11. sugárút találkozásánál található és jelenleg a város legnyugatibb megállója. Az utasokat egyenesen a City középpontjába, a Times Square-re szállítja. A két és fél kilométeres utat a metró 3 perc alatt teszi meg. A Times Square-en New York City 23 metróvonalából 11 megáll, így érthető, hogy ez az új állomás hihetetlenül megkönnyíti a Hudson Yardon dolgozó munkások és a jelenlegi lakosok életét.

A Dattner Architects által tervezett állomás hihetetlenül tiszta, világos, modern és rengeteg “elsőt” tudhat magának. A New York-i kéreg metróállomásokkal ellentétben ez az állomás 38 méter mélyen található a földfelszín alatt, így a City leghosszabb mozgólépcsőjét mondhatja magáénak.

A metróállomás büszke tulajdonosa az első New York-i tömegközlekedésben használt “lejtős” liftnek.

A 34th Street-Hudson Yards az első oszlop nélkül tervezett New York-i metróállomás. Az oszloptalan megoldás a peront szellőssé, átláthatóvá és kényelmessé teszi.

Az állomás légkondicionált, mely az “elsők” közül talán a legfontosabb, mivel az utasok kényelmét ez szolgálja a legjobban, különösen a New York-i metrórendszerben, mely az elviselhetetlen melegről híres.

A New York-i Közlekedési Vállalat több mint 25 éve támogatja a metró művészetet, nem csupán anyagilag, de híres és feltörekvő művészek toborozásával is. A kezdeményezésről itt olvashatsz. Több mint 225 metróállomáson találhatunk alkotásokat. A 34. utca-Hudson Yards a legújabb ebben a sorban.

A seattle-i származású, New York-i székhelyű üvegszál-mozaik művész, Xenobia Bailey két alkotással is gazdagította a metróállomást. Az első, 42 méteres mozaikkép a mozgólépcső felett, míg a második a főpavilon mennyezetének kupolájában látható.

20150914_130110

A pavilonban található alkotás a Funktional Vibrations, Funkcionális Vibráció névre hallgat és 260 m2-es üvegmozaik, mely az állomás koronája, jelenleg a New York-i metró legnagyobb művészi alkotása.

A művész alkotása energiától vibrál. Élénk, vidám, színekben és formákban gazdag mandalák adják különleges varázsát.

A 34th Street-Hudson Yards metróállomáson készített videómat is szeretettel ajánlom.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , , , ,

New York City legnagyszabásúbb és leghíresebb vallásos ünnepe, a Lower Manhattanban található, történelmi Olasz Negyedben évente megrendezésre kerülő San Gennaro (Szent Januáriusz) Fesztivál. Idén 89. alkalommal rendezték meg a 11 napon át tartó ünnepségsorozatot, Nápoly védőszentjének, Szent Januárisznak tiszteletére.

Az első alkalomra 1926. szeptember 19-én került sor. A nápolyi bevándorlók első hulláma 1926 elején telepedett le Little Italy szívében, a  Mulberry Street-en és a szomszédos utcákban. Számukra a hagyományok folytatása és megőrzése elsődleges volt, akármilyen messzire is kerültek az óhazától.

Az évtizedek során az egy napos ünnepből 11 napos ünnepségsorozat lett, melyre nemcsak a környék lakosai, de egész New York City hivatalos lett.

Szeptember 19-én kerül sor a körmenetre, melynek élén San Gennaro szobra halad Little Italy utcáin (Mulberry Street – Mott Street – Canal Street – Houston Street) át. A körmenetet a Mulberry Streeten található Szent Vér Templomban, a Szent Januáriusz nemzeti kegytemplomában tartott Szentmise előzi meg.

1996 óta a Figli di San Gennaro, Inc., a Szent Januáriusz Gyermekei névre hallgató, nonprofit szervezet bonyolítja le az ünnepségsorozatot. A szervezet tagjai mindent megtesznek, hogy megőrizzék az első bevándorlók szellemét és hitét.

Évente több mint egy millió látogatója van a 11 napos ünnepségnek. A világ valamennyi pontjáról érkeznek turisták, hogy élvezzék az Olasz Negyed utánozhatatlan vendégszeretetét.

A vallásos eseményekkel párhuzamosan színes parádé, ingyenes koncertek, büfékocsik végeláthatatlan sora várja a látogatókat, a Mulberry Street éttermei és kávézói mellett. Sor kerül az elmaradhatatlan cannoli-evő versenyre is, míg a gyerekeket vidámpark szórakoztatja.

Ez évben Tony Danza, olasz származású amerikai színész volt az ünnepség udvarmestere.

“Szent Januáriusz ünnepe, mely a hit és a megváltás ünnepe, különleges helyet tölt be az olaszok szívében. A New York-i olaszok számára azonban még ennél is többet jelent. Az emlékezés és megbékélés ünnepe.

A finom ételek, a zene, a közösség szeretete. Ezt adja Little Italy New Yorknak és a világnak.” – mondta Joseph Mattone, a Figli di San Gennaro elnöke, ünnepi beszédében.

Képek: a blog írójának tulajdona
Forrás: Little Italy NYC

Tags: , , , , , , , , ,

“Az új-fundlandi emberek mások. Az új-fundlandi megölel és azt mondja: Minden rendben lesz. Itt vagyok. Segítek. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.” – mondja az új-fundlandi kisváros, Gander rendőrkapitánya. Így volt ez 2001. szeptember 11-én is.

2001. szeptember 11-én lezárták Amerika teljes légterét. Ez az Egyesült Államok 98 éves légi közlekedésének történelmében példa nélküli esemény volt. Valamennyi levegőben tartózkodó repülőgépnek azonnal le kellett szállnia a legközelebbi reptéren.

“Hozzátok le azokat az Istenverte gépeket! – üvöltötte Norman Mineta Közlekedési Miniszter a Fehér Ház alatti bunkerben. Mire ez az ikonikussá vált mondat elhangzott, az American Airlines 11-es járata már becsapódott a World Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata a déli toronyba és az American Airlines 77-es járata a Pentagon épületébe. A Szövetségi Légi Közlekedési Igazgatóság reggel 9:45-kor zárta le az Államok légterét. 4546 repülőnek kellett a lehető leghamarabb landolnia. A gépek egy része még vissza tudott fordulni, azonban 250 Amerikába tartó repülőnek az egyetlen lehetősége Kanada volt. Amerika tisztában volt vele, hogy a landolási engedély kérelemmel veszélyt hozhat a befogadó országra, Kanada azonban nem hezitált, hogy beengedje az elárvult gépeket. Halifax, Torontó, Ottawa, Montreal repterei megteltek. Az új-fundlandi felvidéken található Gander – melynek repterén aznap 38 repülőgép landolt, 6595 utassal és személyzettel -, lakossága alig haladja meg a 10 ezret.

planes

A hét elkövetkező részében a kanadai kisvárosban megállt az élet. Minden egyes férfi, nő és gyermek részt vett a munkában. Gander lakossága félretette a saját életét egy csomó idegen kedvéért és semmit sem kért cserébe.

***

A Lufthansa 438-as Frankfurtból Dallasba tartó járatán utazott Roxanne és Clark Loper. Három hete hagyták el Texas-t, hogy Kazahsztánból hazahozhassák örökbe fogadott két éves kislányukat. Alexandria a repülőgép padlóján aludt, mivel így szokta meg az árvaházban. Frankfurt polgármestere, Petra Roth, a Lufthansa 400-as járatának első osztályán utazott New Yorkba. Petra asszony nem bánta a 4 ezer kilométeres utazást, mivel régi, jó barátjának, Rudy Giuilianinak, New York City leköszönő polgármesterének partyjára igyekezett. Nem messze tőle ült Werner Baldessarini, a Hugo Boss elnöke, aki a New York-i Fashion Weekre utazott. Valamennyien Ganderben landoltak.

Az égbolt kék volt, a levegő nyugodt. Reinhard Knoth kapitány a légtérben található gépek pilótáinak alkalmi évelődését hallgatta a rádión, amikor a KLM pilótája izgatottan megszakította a lezser csevejt: “Baj van New Yorkban. Valami baleset.” Knoth kapitány azonnal a BBC adására kapcsolt: “Breaking News New Yorkból. Robbanás a World Trade Center északi épületében. Valószínű egy repülő csapódott az épületbe.” Knoth kapitány biztos volt benne, hogy csakis egy kis gép lehetett, elvégre utasszállítók nem repülnek közvetlen Manhattan felett, főleg nem ilyen magasságban. A második becsapódás után azonban már tisztában volt vele, hogy nem véletlenről van szó.

***

“Úgy döntöttünk, hogy amíg a levegőben vagyunk, hazudunk az utasoknak. A legegyszerűbb magyarázattal álltunk elő. A repülőnek apró technikai gondja akadt, így a legközelebbi reptéren, Ganderben leszállunk, hogy kivizsgálhassuk a hibát. Az utasok morgolódtak kicsit, de semmi különös. A gyakori utazók azonnal megnyugtatták a többieket, hogy előfordul az ilyen. 40 perc múlva Ganderben landoltunk. Senki nem gondolta volna, hogy itt töltjük a hét elkövetkezendő napjait.”

“Mire leszálltunk már vagy 20 utasszállító állt a kifutópályákon. Amint megállt a gépünk, a kapitány beszédet intézett hozzánk: “Hölgyeim és Uraim, bizonyára furcsállják, hogy ennyi gépnek egyszerre akadt technikai problémája. Az igazság az, hogy más okból vagyunk itt.” Nem tudott túl sokat mondani a New York-i helyzetről, de az is elég volt, hogy aggódni kezdjünk. A földi irányítás nem engedett minket leszállni és senki nem jöhetett még a gépek közelébe sem. Egy órán belül további 18 gép érkezett.”

***

“Lassan szivárogni kezdtek a hírek a repülőgép rádióján keresztül. Az amerikai mobiltelefonok nem működtek, a többieknek sem sikerült telefonálni. Kora este megtudtuk, hogy a World Trade Center mindkét tornya összedőlt és a negyedik túszul ejtett gép lezuhant, mielőtt célt ért volna. Lelkileg és fizikailag kimerültek voltunk. Jeges félelem tartott minket fogva, de meglepően nyugodtak voltunk. Az ablakon kitekintve a másik 37 gép látványa annyiban segített, hogy tudtuk, nem vagyunk egyedül.”

“Néhány óra múlva közölték velünk, hogy leszállhatunk, de csak egyik gép a másik után, így ránk reggel 11-kor kerülhetett csak sor. Az utasok szó nélkül tudomásul vették, hogy az éjszakát a gépen töltjük. Gander orvosi felügyeletet, vizet és élelmet biztosított. Szerencsére nem volt semmi gond. Az éjszaka csendesen tellett, a kényelmetlenség ellenére. Másnap reggel fél 11-kor iskolabuszok jöttek értünk. Át kellett mennünk a vámvizsgálaton és bejelentkeztünk a Vöröskereszt asztalánál. A szállodai szobánkban a TV elé roskadtunk és 24 órával a tragédia után mi is megláttuk a drámai képsorokat.”

A következő sorok Reinhard Knoth kapitány memoárjából származnak: “Hirtelen rengeteg szabadidőnk lett és az is hamar kiderült, hogy Gander lakói roppant kedvesek. “Repülősöknek” szólítottak minket és minden kívánságunkat teljesítették. Gander és a környező kisvárosok valamennyi iskolát, közösségi épületet, könyvtárat bezártak és a rendelkezésünkre bocsátottak. Ágyak, hálózsákok, párnahegyek és rácsos ágyak mindenütt. A középiskolásoknak szünetet hirdettek és iskola helyett kötelező volt segíteniük a “vendégek” ellátásában.

Az elszállásolást úgy szervezték meg, hogy a családok együtt maradhassanak. Azoknak a hölgyeknek is teljesítették a kívánságát, akik nem akartak koedukáltan aludni. Az időseket önkéntesen jelentkező családoknál helyezték el, így ők rendes ágyban alhattak. A terhes kismamák a kórház közelében kaptak szállást. Volt fogorvosunk, férfi és női ápolónk, akik bármikor a rendelkezésünkre álltak.

A “hajótöröttek” naponta telefonálhattak és e-mailezhettek szeretteiknek. A város lakói gondoskodtak róla, hogy napközben se unatkozzunk. Gyalogtúrákat, hajóutakat szerveztek. Érdeklődésnek megfelelően lehetett felfedezni a közeli városokat, tavakat és kikötőket. A bátrak, profi vezetővel, hegyet is mászhattak.

A pékségek állandóan friss kenyérrel, pékáruval láttak el minket. A főétkezéseket szintén önkéntesek oldották meg. A vegytisztító ingyenesen tisztította a ruháinkat, mivel a csomagokat nem hozhattuk le a gépekről. Egyszóval, semmiben sem szenvedtünk hiányt.

Amikor két nap múlva újra megnyílt a légtér, iskolabuszok szállítottak vissza minket a gépekhez. Senki nem késett egy percet sem, így valamennyi gép időben útnak indulhatott. A helyi Vöröskereszt képviselői pontosan tudták, ki-kicsoda és melyik gépre kell szállnia. Csodálatra méltó volt a szervezés és még csak nem is gyakorolhatták.

Amikor valamennyien a gépen voltunk, az utasok azonnal élménybeszámolóba kezdtek. Sokan könnyek között meséltek az eltelt napokról. Az utasok becenéven szólították egymást. A hazaút olyan volt, mint egy nagy party repülőgép. Telefonszámok, e-mail címek, lakcímek cseréltek gazdát.

Hirtelen meglepő dolog történt. Az egyik utas megkért, hogy szólhasson az többiekhez a hangosbeszélőn át. Ezt soha nem engedjük meg, de akkor minden, ami velünk történt, formabontó volt. Az utas közölte, hogy a többség hozzájárulásával, amint hazaérünk, alapítványt hoz létre. A bevételt Gander és a közeli városok iskolásainak adományozzák, ezzel köszönve meg a szeretetteljes vendéglátást. Még ott a gépen, megérkeztek az első felajánlások. Összesen 14 ezer dollár gyűlt össze. Néhány hét alatt másfél millió dollár folyt be a számlára és a Delta Légitársaság is beszállt. 134 új-fundlandi fiatal főiskolai tandíját fizettük ki.

Tessék ezt a történetet megosztani, mert lehet, hogy a világ brutális, de mindig lesznek Ganderhez hasonló városok, jószívű, segítőkész emberek. Mi 6595-en mindig úgy fogunk Ganderre és Új-Fundlandra gondolni, mint a jóság és kedvesség mintaképére.”

Képek: Google
Forrás: The Day the World Came to Town

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

Kisgyörgy Évával, azaz Travellinával, Magyarország legismertebb, Goldenblog-díjas, utazási bloggerével egy Lincoln Center közelében található Starbucks-ban beszélgettem. Éva élete az utazás, a felfedezés és az élmények átadása. Már több mint 100 országot megjárt, s mivel igyekszik a “maradék” 89-be is ellátogatni, ritkán tér vissza már ismert helyszínekre. New York City ez alól kivételt képez. A Nagy Alma különleges helyet tölt be Éva szívében.

“1994 óta évente ellátogatok ide. Eddig csupán három év maradt ki. New York City-t jobban ismerem, mint Budapestet. – meséli Éva a jegeskávéját kortyolgatva. – Egyetemista koromban jártam itt először. itt először. Egy TDK verseny első helyének köszönhetően a Soros Alapítvány nyári ösztöndíjával tanultam Washingtonban, ahonnan busszal utaztam fel New Yorkba. Rövid látogatás volt, de a város hangulata azonnal megragadott. A hosszabb tartózkodásra néhány évet várni kellett. 1994-ben botlottam bele egy amerikai ösztöndíjról szóló apróhirdetésbe. Nem gondoltam volna, hogy megnyerem, azt pedig még kevésbé, hogy az egész életem megváltozik általa.”

Mesélj nekünk a New York-i ösztöndíj időszakáról. A 90-es években még nem sokan mondhatták el magukról, hogy jártak New Yorkban, s még kevesebben, hogy hosszabb időt töltöttek el a Nagy Almában.

“Miután megérkezett a pozitív visszajelzés a pályázatra, közölték  velem, hogy az egyetem, ahová felvételemet nyertem, Hempsteadben van. Akkor még nem tudtam, hogy a Long Islanden található Hofstrán működő Zarb School of Business Amerika egyik legjobb üzleti iskolája. Én annak örültem, hogy közel van New York Cityhez, így amikor csak tehettem, a City utcáit jártam.”

Milyen típusú ösztöndíjat nyertél?

“A pályázatot az amerikai kormány írta ki a volt szocialista országok jelentkezői számára. Évek óta tolták a pénzt ezekbe az országokba anélkül, hogy meggyőződhettek volna a befektetett összegek korrekt felhasználásáról. Úgy döntöttek, hogy inkább Amerikába hozzák az ösztöndíjasokat. Közgazdászok, jogászok, újságírók képzését vállalták, akik hazatérve hazájuk demokráciáját és piacgazdaságát voltak hivatottak felépíteni.”

Hogyan teltek a New York-i egyetemi hallgató Travellina napjai?

“Életem legszebb időszaka volt, annak ellenére, hogy nem volt könnyű. Jól fizető, biztos állást adtam fel a bizonytalanért. Havi 1000 dollárt kaptunk. Ebből kellett fizetni a lakhatást és étkezést. Egy szlovák fiúval közösen béreltünk egy alagsori, ablaktalan, lehangoló lakást. A 800 dolláros lakbért megfeleztük, mégis a hónap végén gyakran csak üres tésztára futotta. Ennek ellenére, megérte. Az egyetem nekem nem volt nehéz. A Közgáz, ahol végeztem, még nagyon erős volt és remek alapot biztosított. Valamennyi vizsgámra a legjobb fokozatot kaptam.

A J1-es diákvízumommal csak korlátozott óraszámban vállalhattam volna munkát, ám a szerencse is mellém szegődött. A papírjaimat véletlenül úgy állították ki, hogy többet dolgozhattam. Segítettem a professzoroknak, fénymásoltam, ami akadt. Minden fillért félretettem. Utazni akartam, világot látni. Hamarosan összegyűlt annyi pénzem, hogy útnak indulhassak. Az első út Mexikóba vezetett, majd következett Guatemala és Costa Rica.”

Így indult az utazási blogos karriered?

1996-ban az Internet, különösen a weboldal készítés még gyermekcipőben járt. A külföldön élő magyar közösségnek, Hollósi József vezetésével saját levelezőlistája volt, HIX néven. Bárki írhatott, kérdezhetett, megoszthatta mondandóját a közösséggel. Receptek, ötletek cseréltek gazdát. Dél-amerikai útjaim képes beszámolóját én is megosztottam. Egy Skóciában élő magyar fiú fantáziát látott a leírásokban és felajánlotta, hogy honlapot készít nekem. Megszületett a Nagy Képes Útikönyv, melynek archivált változata a mai napig elérhető ezen a címen. Valószínű, hogy az első magyarországi weblap tulajdonosok egyike voltam.

Közben továbbra is a Hofstra diákja voltál?

Igen. Az ösztöndíjam egy évre szólt, melyet egy évvel meghosszabbítottak a kiváló eredményeimre való tekintettel. Közben beleszerettem a fényképezésbe. Kértem a bizottságot, hogy adjanak kreditet, ám kérelmemet elutasították. Velem azonban nem ilyen egyszerű. Fogtam magam és engedély nélkül beültem az előadásra. Az oktató érdeklődésére elmondtam, hogy marketing szakos ösztöndíjas vagyok és a fotográfia szak tantárgyankénti mintegy 1000 dolláros tandíját nem tudom kifizetni. A tanár azt mondta, ő nem bánja, ha beülök az utolsó sorba. Így esett, hogy ugyan nem kaptam papírt róla, de elvégeztem a Hofstra fotós szakát is. Az oktatómmal pedig igazi barátság alakult ki köztünk. Örült, hogy valaki a csoportból nemcsak érdeklődik, de előzetes ismerete és gyakorlata is van.

Egy nap, Annie Leibovitz példáját követve, elsétáltam a Rolling Stone magazin szerkesztőségébe, hogy leadjam a portfólióm. Az épület ajtaja előtt kanyargó sort látva realizáltam, hogy ötletemmel nem vagyok egyedül. Rengeteg fotós próbál szerencsét ilyen módon. A következő héten, a többiekkel együtt én is elmentem, hogy felvegyem az elbírált mappámat. Legnagyobb meglepetésemre, az enyémbe nem az illedelmes sablon elutasító szöveg került, hanem egy interjú meghívás. A bíráló bizottságnak tetszettek a képeim, fantáziát láttak bennem. Felajánlottak egy nyári, gyakornoki állást a Rolling Stone magazinnál. Roppant boldog és büszke voltam, azonban a helyzetem teljesen kilátástalan volt. Az ösztöndíjam lejárt, a gyakornoki állás nem fizetett volna. Pénz és vízum nélkül túl kockázatos lett volna maradni. Egyke lévén a szüleimnek is szüksége volt rám. Hazamentem.

Két év New York után hazatértél Budapestre. Mit kezdtél magaddal? Nagyon megviselt a váltás?

Őszintén szólva igen. Fél évig nyalogattam a sebeimet. Állandóan arra gondoltam, mi lett volna, ha… Ez alatt az időszak alatt készült el a New York-i útikönyvem nagy része. A következő év februárjában rám talált a Matáv fejvadásza. A Matávot ekkor vezették be a tőzsdére, a budapestire és a New York-ira egy időben. Szükségük volt egy olyan szakemberre, aki nemzetközi számviteli képesítéssel (ACCA) és amerikai végzettséggel is rendelkezik. ACCA-ja 19 embernek volt Magyarországon, ezek közül MBA-ja csak nekem egyedül. Megfogtam az Isten lábát.  Nagyon jól fizető állássom lett, melyet 15 évig töltöttem be. Negyedéves és féléves jelentéseket kellett írnom a New York-i tőzsdére, ami rengeteg munkával és felelősséggel járt, viszont a munka szabadságot is adott. A fizetésem lehetővé tette, hogy drága, távoli utakra fizessek be és New Yorkba is eljutottam minden évben, tanfolyam címén.

Egyik évben elutasították az utazási kérelmem, mondván, az amerikai út túl drága. A következő héten New York-i képekkel borítottam be az iroda falait és megállás nélkül Frank Sinatra New York, New Yorkja üvöltött a magnóból. A  főnököm nem soká bírta a kiképzést. Mehettem New Yorkba.

Annak ellenére, hogy szerettem az állásom, tudtam, hogy egyirányú utcába kerültem, mivel más magyar cég részvénye nem volt a New York-i tőzsdén. Félelmem beigazolódott. 2011-ben a Matáv (akkor már Magyar Telekom) kivonult a tőzsdéről, elveszítettem az állásom. A szaktudásomra nem volt szükség egyik magyarországi vállalatnál sem. Ugyanebben az évben édesanyám váratlanul elhunyt és édesapám lelkileg-testileg belebetegedett a halálába. Döntenem kellett újra. Elmehettem volna dolgozni sokkal kevesebb pénzért, de édesapámnak azonban szüksége volt rám. A Telekom végkielégítéséből vettem egy lakást, melyet kiadok. A maradék megtakarításomat pedig a tőzsdén forgatom. Így teszek szert bevételre. Kényszer szülte karrierváltás volt az enyém, de utólag a legjobb dolog, ami történt velem.

2011 nem csak szomorúságot hozott az életedbe, ugye? 

2010-ben, 15 év után, megújult a blogom és feljelentkeztem a Facebookra is. Pályázatot írtam ki a blog új nevére. A díj egy tepsi muffin volt. Egy jó barátomnak köszönhetően megszületett az egyedi-csajos-utazós Travellina név, a blog pedig 2011-ben elnyerte a Goldenblog-díjat, Életmód Kategóriában. Egyre többen ismerték meg és látogatták rendszeresen a blogom. A győzelmet Origo-s és egyéb felkérések sora követte, így ma már több helyen publikálok utazós cikkeket. Rájöttem, hogy fenn tudom tartani magam így is.

Nem vagyok és sosem leszek megélhetési blogger. Nem írok szponzorált bejegyzéseket. Rengeteg utazási és gasztro jellegű felkérést kapok, azonban egy ingyen vacsora kedvéért nem adom el a lelkem, de még egy repülőjegyért sem, ha nem szimpatikus a megkeresés. Van néhány kedves partner, akikkel együttműködök, jellemzően olyanok, akik nem diktálnak semmilyen feltételt, csak hisznek bennem. Csakis saját anyaggal – beleértve a képeket is -, dolgozok. A blog a hobbim és az is marad.

Megtanultam olcsón utazni. Megváltozott a helyzet a Matávos időszakhoz képest. Most több az időm, mint a pénzem. Van időm tervezni, szervezni, felkészülni. Ebben az évben a Home Exchange keretein belül jutottam el New Yorkba.

Ezek szerint a szerelmed New York iránt továbbra is megmaradt.

Természetesen. New York az örök szerelem. Ide évente el kell jönni. Mindig történik változás, a fejlődés állandó.

Mesélnél nekünk arról, hogy milyen változásokat tapasztaltál az évek folyamán, különös tekintettel a 90-es évekhez képest?

A 90-es évek New Yorkjának hangulata tagadhatatlanul ikonikus és utánozhatatlan volt. Az éjszakai élet vad és izgalmas, a klub élet pezsgő és merész volt. Olyan helyszínekről beszélünk, mint a New York-i rock, pop és folk szülőhelye, a legendás CBGB klub, ahol többek között fellépett Blondie, Joan Jett, a Talking Heads, a B-52’s és a Police. A kedvelt Tunnel elnevezésű szórakozóhely egy használaton kívüli metróalagútban üzemelt. Aztán ott volt a hírhedt Limelight Nightclub a Hatodik Sugárúton, mely egy használaton kívüli templomban működött és otthont adott a manhattani techno és gothic irányzatnak. A falakról ketrecek lógtak, melyben transzvesztita táncosok vonaglottak. A klubot rengetegszer razziázták és zárták be droghasználat és árusítás miatt.

A 90-es évek izgalmas, avantgárd New Yorkja a graffitikkel együtt eltűnt. A város konszolidáltabb, tisztább, biztonságosabb, család- és turistabarát lett. A Limelighthoz hasonló szórakozóhelyek léte ma már elképzelhetetlen lenne.

Közben a város hatalmas lépésekkel fejlődik. Mindenütt új felhőkarcolók emelkednek, átadták a High Line-t, épül a Második Sugárút metróvonala.

Ami pedig az embereket illeti, Szeptember 11-e gyökeresen megváltoztatta a New York-iakat. Az egymás iránt érdektelen manhattaniak hirtelen ráébredtek sebezhetőségükre és jóval figyelmesebbek lettek egymás iránt. Az idegenek gyakrabban elegyednek szóba egymással, segítőkészebbek, figyelmesebbek. Ez a változás nagyon is szembeötlő volt.

És mit hoz a jövő a New York rajongó Travellina számára?

Hamarosan visszatérek Amerikába, de most nem New York lesz a cél. Nagy kaland készül. A 66-os utat autózom végig, Chicagótól Los Angelesig. 4 és fél hét alatt teszem meg a 4000 kilométeres utat, az átlagos két hét helyett. Úgy tervezem, hogy több helyen megállok és megtekintem a környező nevezetességeket. Majd valamikor jövőre természetesen New Yorkba is visszatérek, hisz itt ismerősökre és barátokra is leltem az eltelt évek alatt, és ez az a város, ami mindig feltölt energiával.

Köszönöm a beszélgetést, Travellina. New York visszavár.

Képek: Kisgyörgy Éva tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Az a bizonyos holnap nincs is olyan messze. 2015. szeptember 1-től – hosszas politikai és jogi huzavona után -, hivatalosan is forgalomba kerül a Taxi of Tomorrow, vagyis a Holnap Taxija.

Az új generációs taxi máris megosztotta a közvéleményt. A klasszikus manhattani taxik szerelmesei kifejezetten ferde szemmel néznek a város új szerzeményére. Szimplán funkcionális járműnek tartják, mely nem illeszkedik a városképbe és ezáltal sosem válik olyan ikonikussá, mint amilyen például a népszerű Checkers taxi volt.

A megjelenés csak egy, az ellenzők hosszú listájának sorában. íme néhány a nyomós érvek közül:

“Rég várt? Inkább régóta rettegett változás. Miért kellett Nissan? Ha ez New York City Holnapja, miért nem hazai gyártmányt választottak?”

11-nissan-taxi

“A Nissan NV200 a legrútabb, legbizarrabb járgány. Nem csupán ritka ronda, de kényelmetlen is.”

“Az ülésekre úgy kell felmászni. A lökéscsillapítás a nullával egyenlő. Ráz és még hangos is. Ez a jármű csak a fiataloknak és a fürgéknek felel meg.”

“A város vezetősége másról sem beszél, mint a Zöldebb New York Cityről, erre egy nem-hibridautóra esik a választás. Érthetetlen.”

“A Holnap Taxija nem alkalmas kerekesszékes használatra!? Gratulálunk de Blasio (New York polgármestere)!”

Az új taxi rajongói szerint azonban éppen itt volt az ideje a változásnak, a modernizációnak. A taxiállomány java része lestrapált és képtelen lépést tartani a megnövekedett turista és helyi forgalommal. A jelenleg használatban lévő járművek utas- és raktere szűkre szabott, a légkondicionálással állandó bajok vannak, az ablakok nem működnek és sorolhatnánk a további gondokat.

A jelenleg futó Fordok gyártását 2011-ben leállították, így a város vezetősége már 2007-ben körvonalazta lecserélésüket. A pályázatot a Nissan NV200 nyerte el.

Az új taxi modell négy utas szállítására alkalmas és többek között utas által vezérelt légkondicionálással, olvasólámpákkal, padlóvilágítással, telefontöltővel, intercommal és a turisták legnagyobb örömére, nagyméretű tetőablakkal is rendelkezik.

A város vezetősége örömmel vette tudomásul, hogy a jogi huzavonák után az NV200 szabad utat kapott. Biztosak benne, hogy a Holnap Taxija beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagyis nagy szerepet vállal majd New York város tömegközlekedésének tehermentesítésében.

A TLC (Taxi and Limousine Commission) vagyis a Taxi és Limuzin Bizottság azonban felháborodott a döntés kimenetelén. A hibridek leváltásával, illetve a kerekesszékes kocsik zömének kiiktatásával kapcsolatban vannak súlyos fenntartásaik. Meggyőződésük, hogy mint minden döntés mögött, itt is politika és pénz áll a hátterében. Számukra, a természetvédők és a mozgáskorlátozottak számára jó hír, hogy az új Nissan csupán az autópark 80%-át cseréli le. A maradék 20%-ot hibrid és kerekesszékkel használható Nissan modellek töltik majd ki.

Forrás: Curbed NY
Képek: Nissan

Tags: , , , , , , ,

New York City leggyűlöltebb épülete a Pennsylvania Station, közismertebb nevén a Penn Station. A Penn vasútállomáson – a Grand Central Pályaudvarral ellentétben -, az utasok nem szívesen tartózkodnak egy perccel sem többet, mint muszáj, nem gondolnak rá büszkeséggel, egyszerűen a hétköznapok kellemetlen velejárójának tekintik.

A Penn vasútállomás jelenleg nem tud túl sokat felmutatni a felhozott vádak ellen. Az állomás szürke, kopottas, érdektelen, legjobb szívvel is csak funkcionálisnak nevezhető. Nyáron elviselhetetlenül meleg, év- és napszaktól függetlenül állandóan zsúfolt. A Penn Station naponta 600 ezer utast szolgál. Percenként közel ezer ingázó érkezik és indul az állomás 21 vágányáról, mellyel a Penn Amerika legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontja, lehagyva még a JFK repteret is.

A Penn Vasútállomás a New York-iakat a fent említett bosszúságokon túl egy jóval fájóbb veszteségre is emlékezteti. A jelenlegi épület helyén álló eredeti pályaudvar Manhattan egyik ékköve, a Grand Centrallal egyenértékű, igazi építészeti gyöngyszemnek számított, mely politikai-pénzügyi háború áldozatává vált.

Az eredeti Pennsylvania Vasútállomás lerombolását a műemlékvédelem egyszerűen vandalizmusnak nevezte, míg az épület rajongói a mai napig visszasírják az elegáns, római stílusú, grandiózus épületet. “Valaha az utazó Istenként érkezett a világ fővárosába, míg manapság patkányként rohangál a föld alatt.”-írta frappánsan a korabeli sajtó.

A Penn a Hetedik és a Nyolcadik Sugárút között, Midtown Manhattanban (31.-34. utca) található.  A pályaudvar (jegyváltó automaták, információ, várótermek, üzletek, éttermek) a Madison Square Gardens épületének földszintjén, míg valamennyi peron a földfelszín alatt található.

A Penn Station egyáltalán nem inspiráló, mégis érdemes nyitott szemmel járni zsúfolt folyosóin. A régi pályaudvar nem tűnt el nyomtalanul. Emléke lépten-nyomon elkísér minket az állomás egész területén. Fedezzük fel ezeket, a legtöbb New York-i számára is ismeretlen emlékfoszlányokat.

A Hetedik Sugárút-32. utcai bejáratnál található mozgólépcső feletti kép emlékezteti az utazókat arra a grandiózus épületre, mely valaha itt állt.

A Long Island Railroad (LIRR) információs pultját a váróteremtől és mosdótól elválasztó öntöttvas ajtókeret autentikus műemlék, mely a véletlennek köszönheti, hogy túlélte az átépítési munkálatokat. Két, újonnan felhúzott fal között felejtették és csak 30 évvel később került elő, egy rutin javítási munkálat során.

A Hilton Passageway (Hilton Folyosó) nem csupán hangzatos elnevezés. A fal mögött egy használaton kívüli átjáró található, mely egykoron közvetlen összeköttetést biztosított a Penn és a Herald Square metróállomás (B, D, F, M vonalak) között. A folyosót a 70-es években falazták be, biztonsági okokra hivatkozva. A város vezetőségének egy része a mai napig lobbizik a folyosó újranyitása mellett.

Az állomás főfolyosójának végében található hatalmas dombormű a Nappal és Éjszaka nevet viseli és a régi állomás bejáratánál álló, azonos elnevezésű szoborcsoportra hivatott emlékeztetni. A két női alak a Penn eredeti órájának helyét őrzi, míg a kör közepén a figyelmes szemlélő a következő dátumot olvashatja: 10/28/63. Ez a nap volt a Penn állomás lebontásának kezdete.

Az állomáson található kicsiny italbolt, a Penn Wine & Spirits olyan titkot rejt, melynek létezéséről csak kevesen tudnak. Az üzlet közepén, a mennyezet egy része az eredeti állomás üveg mennyezetének maradványa, melyet plakett is jelez.

Az első Penn állomás egy teljesen érintetlen folyosószakaszát, korabeli lámpákkal, korlátokkal az 1-es metróállomás 32. utcai kijáratánál találhatjuk.

A vasútállomás területén több autentikus, réz és kovácsoltvas lépcsőkorlátot is felfedezhetünk.

Az eredeti állomás homlokzatát 22 hatalmas sasmadár díszítette, melyek közül 14 élte túl az átépítési munkálatokat. Három ezek közül Manhattanban található. Egyet az East Village-ben, kettőt pedig a Penn bejáratánál, a Hetedik Sugárúton helyeztek el.

Az eredeti Penn vasútállomás szerelmesei számára a szomszédos, James Farley postaépület maradt utolsó, autentikus emlékként, mely egy időben épült az állomással, osztozva a stílusjegyeken, mint testvérintézmény.

Jó hír, hogy a város jövőbeli tervei között szerepel a postaépület állomásépületté alakítása. Az új állomás a Moynihan nevet viseli majd, tisztelegve Daniel Patrick Moynihan szenátor előtt, aki elsőként kampányolt az eredeti állomásépület feltámasztása mellett.

A Moynihan állomást az Amtrak venné át, míg a hamarosan új helyre költöző Madison Square Garden épületét a Metro North és a Long Island Railroad üzemeltetné, futurisztikus átalakítások után.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve fekete-fehér arhívum képek és Penn Station tervek

Tags: , , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »