City

You are currently browsing articles tagged City.

A New York-i Szilveszter a világ egyik legikonikusabb ünnepe, rengeteg turista bakancslistáján szerepel. A Broadway kivetítőinek fényáradatában több mint egymillió vidám résztvevő várja, hogy egy perccel éjfél előtt a híres gömb a One Times Square tetején leereszkedjen és éjfélkor a teret elöntse a konfettieső. A hangulat semmihez sem fogható: hullámzó, éneklő, sírva-nevető tömeg, az Auld Lang Syne és a New York, New York megunhatatlan dallamai, a tűzijáték fényei. 1907 óta minden évben sok százezren vesznek részt az eseményen. A Tv közvetítést nézve úgy gondoljuk, ez a világ legklasszabb eseménye, de vajon mi a realitás? Az az igazság, hogy a Times Square Szilveszter kemény próba és csak azoknak ajánlott, akiknek valóban dédelgetett álma eljutni erre az eseményre. Íme néhány tipp, ha bevállalod ezt a kalandot. Természetesen nem elijeszteni szeretnélek ettől az életre szóló élménytől, csak felkészíteni a nehézségekre.

A Szilveszter a Times Square-en ingyenes esemény. Az NYDP (New York-i Rendőrség) kordonokból karámokat állít fel a téren. Közbiztonsági okokból minden egyes karámban csak meghatározott számú nézőt engednek be, így az érkezési sorrend számít. A legtöbben már reggel elfoglalják a helyüket. Délután 3 óra körül lezárják a területet a 42. utcától a 49. utcáig a Hatodik és Nyolcadik Sugárút között. Az ellenőrzőpontokat általában a Hatodik és Nyolcadik Sugárúton állítják fel. Itt történik a biztonsági ellenőrzés.

Miután elfoglaltad a helyed, elkezdődhet a 10+ órás totális unalom és önuralom gyakorlás, mivel aki bent van, az csak egyszer távozhat. Ki-be vándorlás kizárva. Amennyiben el kell hagynod a helyed, búcsút mondhatsz neki.

Az önuralomra nagy szükség lesz, mivel nem lehet sehol sem pisilni. A helyedet nem tudod elhagyni és a Times Square-en nem állítanak fel mobil WC-ket. Két megoldás lehetséges: kibírod 12 órán át (add hozzá a hideget is) vagy felveszed a felnőtt pelenkát. A legtöbben az utóbbi megoldást választják, még akkor is, ha csak végső esetre.

Ami az öltözködést illeti: nagyon melegen, rétegesen öltözz. A New York-i tél kegyetlen tud lenni. Egy helyben kell állnod órákig és ha még a csontig ható szél is fúj, a hidegérzeted még erősebb lesz. Ellenőrizd az időjárás jelentést indulás előtt. A lábbelid legyen meleg, vízálló. Ugyanez vonatkozik a kabátra is. Esernyőt nem lehet bevinni. A kabátnak legyen sok zsebe. Nagy táskát, hátizsákot sem lehet bevinni.

Egyél bőségesen az indulás előtt és csomagolj falatozni valót. A Times Square-en ilyenkor nincsenek food truck-ok, a környező éttermek zsúfolásig. Vigyél innivalót is, ne száradj ki (ez hidegben is lehetséges). Az alkoholfogyasztás tilos, ha a rendőr meglátja, elveszi tőled. Így is lesznek, akik becsempésznek egy-egy üveggel.

Az ünnepség este 6 órakor kezdődik, amikor a gömböt felhúzzák az árboc tetejére, majd következnek a fellépők. A legjobb helyek a Broadway-n találhatóak a 43. és 50. utca között, illetve a Hetedik Sugárút mentén. Innen egészen az 59. utcáig lehet látni a gömböt. A hangosítást a Broadway és Hetedik Sugárút találkozásánál (Bowtie) állítják fel, a Ball Drop-ot a One Times Square kivetítőjén is jól lehet látni. Több kisebb kivetítőt is elhelyeznek.

Az eseményre metróval vagy gyalog érkezz. A taxi (Uber és társaik) – még ha sikerül is elkapni egyet – nagyon drága Szilveszterkor. Ellenőrizd a metrójáratokat is, mert előfordul, hogy módosítások lépnek életbe.

Végül még egy tanács, mely nemcsak erre az alkalomra vonatkozik. Mindig legyél tudatában a környezetednek. A Times Square bulin ritka a nagyobb atrocitás (nagy a rendőri jelenlét), de óvatosnak kell lenni. Óvd a személyes tárgyaid és a testi épséged. Sok az ittas a városban. Térj vissza a szálláshelyre, ne kóborolj a városban. A tér éjfél után hihetetlen gyorsan kiürül és a vidám sokaság helyét átveszi a takarító csapat.

Amennyiben mindezek után is részt szeretnél venni az eseményen, érezd nagyon jól magad és mindenképp vegyél szilveszteri szemüveget. Anélkül nem ér az egész. ;)

Az idei részvétel feltétele a teljes oltottság. Azoknak, akiknek hivatalos orvosi felmentése van, 72 óránál nem régebbi negatív teszt eredményt kell felmutatni a belépéskor és maszkot viselni. Az oltásra még nem jogosult, 5 évnél fiatalabbak gyerekek oltott szülő társaságában vehetnek részt az eseményen.

A Ball Drop-ot természetesen tetőbárokból és éttermekből is jól lehet látni, de ilyenkor az árak az egekben vannak. Amennyiben lehetőséged van erre a megoldásra, itt egy jól összeállított lista.

A Times Square Szilveszter titkairól itt olvashatsz. A Times Square üzemeltetőinek kaotikus napjairól pedig itt írtam.

Tags: , , , , , , , ,

Mi az ESTA?

Magyarország 2009 óta vesz részt az amerikai vízummentességi programban (Visa Waiver Program/VWP), mely lehetővé teszi, hogy magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak be az Egyesült Államok területére turisztikai, átutazási vagy üzleti célból. A tartózkodás tartama nem haladhatja meg a 90 napot és a felsoroltakon kívül más tevékenység (pl. munkavégzés, tanulmányok, házasságkötés amerikai féllel) nem folytatható ez idő alatt.

A vízummentességi programban részt vevő országok utazói turista vízum helyett beutazási engedélyt kaphatnak az ESTA rendszeren keresztül. Az ESTA (Electronic System for Travel Authorization), egy automatikus rendszer, mely eldönti, hogy a beutazó jogosult-e a vízummentességre, azonban nem dönti el, hogy beléphet-e az ország területére. A belépésről a határőr dönt (Customs and Border Protection Agent) a kérdésekre adott válaszaink, az előzetes adatok (előző határátlépési dátumok, tendenciák) és egyéb, gyakran nem verbális információk alapján.

A vízummentességi programban részt vevő országok listája itt található.

Mi szükséges az ESTA igényléshez?

  • érvényes, elektronikus chippel ellátott, úgynevezett e-útlevéllele-passport logo (akiknek két éven belül lejár az útlevele, az ESTA-n feltüntetik, hogy érvényes az útlevél lejáratának napjáig; a lejárat napján el kell hagynunk az országot)
  • érvényes bankkártya (kredit vagy debit) vagy PayPal fiók

Mennyibe kerül az ESTA igénylés?

14 dollár. A költség két komponensből áll. 4 dollár a feldolgozás, 10 dollár a jóváhagyás költsége. Ha elutasítják a kérelmünket, akkor csak a 4 dollárt kell kifizetnünk.

Hogyan kérelmezhetem az ESTA-t?

ESTA-t kizárólag az interneten keresztül igényelhetünk. Legyünk óvatosnak! ESTA-t kizárólag az Amerikai Vám- és Határőrség oldalán keresztül igényeljünk (U.S. Customs and Border Protection).

Ugyanerre az oldalra vezet a link az USA Magyarországi Nagykövetségének oldaláról is.

Mi történik, ha nem ezen a hivatalos oldalon, hanem harmadik fél oldalán igényeljük az ESTA-t?

  • A harmadik fél szolgáltatók akár a négyszeresét is kérhetik a 14 dolláros illetménynek és igazából semmi olyat nem nyújtanak, amit magunktól nem találunk meg a hivatalos ESTA oldalon. Az árat gyakran már csak későn, az elküldés gomb megnyomása után tudjuk meg, illetve a sorok között, apró betűkkel olvasható, lásd alább.

  • veszélyeztethetjük személyes adataink biztonságát
  • scam oldalak csalásainak áldozatává válhatunk
  • a third party oldalakon megjelent információk nem minden esetben 100%-osak, gyakran csak annyira megtévesztőek, hogy a jelentkező úgy érezze, érdemes többet fizetnie a sikeres kimenetelért
    • a third party oldalak olyan szolgáltatásokat is kínálnak, melyekre nincs szükség

Például:

Hivatalos ESTA dokumentum PDF formátumban e-mailben küldve – Az Amerikai Vám- és Határőrség oldalán megtalálható.

A jóváhagyási folyamat összes állapotában küldött e-mail értesítések – Az ESTA kérelem egy lépésből áll a benyújtás után, vagy elfogadják, vagy nem.

Az ESTA kérelmek biztonságos tárolása 2 évig – Nem biztos, hogy jó ötlet, ha egy nem hivatalos oldal tárolja a személyes adatainkat.

Ingyenes repülési információk és címek frissítése – Nem szükséges és magunk is be tudjuk vezetni a változásokat.

  • amennyiben third party oldalt használtunk és megadják az ESTA kérelmünk számát, azonnal ellenőrizzük le az Amerikai Vám- és Határőrség oldalán, hogy valóban átment-e a kérelmünk
  • a third party szolgáltatóknak nincs kapcsolata az amerikai kormánnyal és nem tudják befolyásolni a kérelem kedvező elbírálását, illetve feldolgozásának idejét

Néhány third party oldal magyarul, melyeket kerüljünk el: ESTA Visa HU, USA ESTA Online

Mennyi ideig érvényes a megszerzett ESTA engedély?

Általában két évig és ezalatt az idő alatt többször is beléphetünk az Államok területére, 90 napot meg nem haladó tartózkodásra. Az amerikai tartózkodás ideje alatt az ESTA-t nem lehet meghosszabbítani, a beutazó nem nyújthat be bevándorló vízum, vagy tartózkodási engedély iránti kérelmet.

Mikor kell új ESTA-t kérvényezni?

  • ha új útlevelet kaptunk
  • ha nevünk, nemünk, állampolgárságunk megváltozott
  • ha bármely vízummentességet biztosító körülményünk megváltozott a kitöltés napja óta

Hibásan töltöttem ki az ESTA kérelmemet, mit tegyek?

A személyes adatok (név, születési hely és idő, nem, állampolgárság) és az útlevél adatai nem változtathatóak. Amennyiben ezekben ejtettünk hibát, új ESTA kérelmet kell kitöltenünk és a 14 dollárt is újra be kell fizetnünk.

Mennyi idővel az utazás előtt ajánlott kitölteni a jelentkezést?

Hivatalosan 72 órával utazás előtt javasolják, de a jóváhagyás a legtöbbször szinte azonnal/perceken belül megérkezik, vagyis szükséghelyzetben is működik. A jelentkezés idején nem kötelező, hogy legyen útitervünk, szállásunk, beírhatjuk, hogy ismeretlen (unknown). Ezeket később is frissíthetjük, de ez nem követelmény.

Praktikus okokból – annak ellenére, hogy az ESTA igénylések zömét elfogadják – azt javaslom, hogy ha előéletünk alapján kétséges, hogy elfogadják a kérelmünket, rendezzük előbb az ESTA kérelmet, mielőtt megvennénk a repülőjegyet. Amennyiben túl későre hagyjuk az ESTA igénylést és elutasítanak minket, nem marad időnk vízumért folyamodni és elvész a repülőjegy ára. Az ESTA-val “csak” 14 dollárt bukunk.

Milyen információt kell megadnom a kérelemben?

Személyes adatokat (név, születés, cím), utazásra vonatkozó információt és a vízummentességi programban való jogosultságra vonatkozó kérdésekre is válaszolnunk kell.

Frissíthetem az utazással kapcsolatos információimat a már benyújtott és elfogadott ESTA jogosultságomon?

Az utazással kapcsolatos adatokat (repülőjegy, szállás, utazás célja, útiterv) és az email címet frissíthetjük, de nem kötelező.

Kitöltheti más helyettem az ESTA-t?

Igen. Harmadik személy, rokon, ismerős, utazási iroda is benyújthatja helyettünk a kérelmet, de az adatok helyességéért mi vagyunk a felelősek.

Lehet csoportos ESTA-t igényelni?

Igen. Családok, baráti csoportok, maximum 50 főre igényelhetnek közös ESTA-t, de a csoportnak nem kötelező együtt utazni. Ebben az esetben a csoportot reprezentáló személy tölti ki a kérelmeket és ő kapja a visszajelzést valamennyi igénylő számára. A 14 dolláros illetéket az igénylők számával kell beszorozni. Csoportos igénylés esetén lehetséges, hogy valaki nem kapja meg az engedélyt, de ez nem jelenti, hogy a többiek nem utazhatnak.

Nyomtassam ki az ESTA kérelmemet?

Nem kötelező, de javasolt. Néhány légitársaság szintén kéri, hogy legyen nálunk másolat. Az ESTA kérelemben benyújtott adataink az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumának adatbázisában szerepelnek.

Miért utasították el az ESTA kérelmemet?

Az elutasítást nem indokolják meg, de a következők a leggyakoribb okok:

  • korábbi tartózkodási időtartam átlépés
  • lejárt útlevél használata
  • büntetett előélet, különös tekintettel erkölcsi vétkek (gyermekzaklatás, erőszak), gyilkosság, nagy értékű lopás és csalás
  • korábbi ESTA elutasítás
  • illegális munkavállalás
  • korábbi kitoloncolás
  • igennel válaszoltál valamelyik biztonsági kérdésre
  • terror- vagy bűnszervezethez való tartozás gyanúja
  • fertőző betegség
  • a neved megegyezik egy körözött személy nevével
  • elveszettnek jelentett útleveled van, melyet később megtaláltál
  • valamelyik légitársaság repüléstől eltiltottak listáján szerepelsz
  • körözött vagy megfigyelt személyek listáján szerepelsz

Mit tegyek, ha elutasítják az ESTA kérelmemet?

Amennyiben hibát vétettünk a kitöltés során, 10 napot kell várni, amíg újra beadhatjuk a kérelmünket. Ha szándékosan hamis információt adunk meg, végleg elveszthetjük a vízummentességi programban való részvételi lehetőségünket.

Amennyiben nem felelünk meg a vízummentességi program kívánalmainak, igényeljünk céljainknak megfelelő, turista (B2), üzleti (B1) tanulmányi vagy munkáltatói vízumot. Ezek igénylése azonban akár néhány hónapot is igénybe vehet.

Mire van szükségem a sikeres határátlépéshez?

Kötelező:

  • érvényes útlevél
  • elfogadott ESTA kérelem vagy vízum
  • visszaútra vagy tovább utazásra szóló jegy
  • a tartózkodás tartamának megfelelő anyagi bázis
  • szállás adatai

Javasolt:

  • Amennyiben rokonoknál, ismerősöknél szállunk meg, nem kívánalom a “meghívólevél”, viszont sokan a biztonság kedvéért maguknál tartják. A “levél” legyen rövid, lényegre törő. Tartalmazza a kapcsolat formáját (barát, családtag), nevet, címet, telefonszámot.
  • Legyen nálunk a szállás visszaigazoló e-mailje, a befizetési számla másolata.
  • Belépőjegyek, múzeumfoglalások, vonatjegyek, stb. másolata.
  • Kérhetünk munkáltatói igazolást is.
  • Amennyiben nincs megfelelő pénzalapunk, vagy nem futja szállásra, ha módunkban áll, éljünk a szponzor lehetőségével. Szponzor lehet Amerikában legálisan tartózkodó családtag, rokon, barát, ismerős, aki írásban nyilatkozik arról, hogy tartózkodásunk ideje alatt felelősséget vállal értünk anyagilag, esetleg szállást is biztosít. A szponzor neve, elérhetősége, nyilatkozata feltétlen legyen nálunk a határátlépésnél (szponzor tudnivalók, dokumentumok itt).

Mit fognak kérdezni tőlem?

A legtöbb esetben a határőr csak a tartózkodás időtartamára, céljára (üzleti vagy személyes) kérdez, illetve megkérdezi, hogy hol szállunk meg.

Az interjúhoz ujjlenyomatvétel és fotó készítése is tartozik. A vámtiszt végezetül bebélyegzi a tartózkodási engedélyt az útlevelünkbe. Mindig ellenőrizzük a dátumot. Néha nem kapjuk meg a teljes 90 napot.

Mennyi pénzt jelent a tartózkodás tartamának megfelelő anyagi bázis?

Ez nem meghatározott összeget jelent, hanem azt, hogy legyen elegendő pénzünk az útitervben felvázoltakra. Legyen elegendő pénzünk közlekedésre, tervezett múzeumjegyekre, belépőkre. Ha ezeket előre megvesszük, számla másolatuk legyen nálunk, hogy jelezzük, ezekre már nem kell költenünk. Ezen kívül legyen pénzünk ennivalóra. Amennyiben barátnál, családtagnál szállunk meg, a meghívólevélbe beleírhatják, hogy az étkezésünket is megoldják.

Milyen helyzetben tagadhatják meg tőlem a belépést?

Abban az esetben, ha nem az engedélyünknek megfelelő célzattal akarunk bejutni az országba. El sem hinnétek, hogy mennyien nem tájékozódnak megfelelően az amerikai vízumrendszerről, a munkavállalás szabályairól, illetve bíznak meg kétes oldalak által hirdetett munkavállalási lehetőségekben.

A határőr visszafordíthat, ha az a benyomása, hogy nem szándékozunk hazatérni, illetve, ha azt gyanítja, hogy feketén szándékozunk dolgozni. A túl gyakori és szabályos időközönkénti határátlépés erre (is) utalhat.

Hogyan viselkedjek a belépés során?

A kérdésekre válaszoljunk röviden, magabiztosan, egyértelműen, ne komolytalankodjunk és főleg ne kapjuk fel a vizet. Az átvilágítást, esetleges motozást, a csomagok ellenőrzését nem tagadhatjuk meg. Amennyiben nem beszélünk angolul, még a repülőn próbáljunk meg olyanokhoz csatlakozni, akik segíthetnek a határnál. Ez megengedett. Komolyabb probléma esetén tolmácsot kell biztosítaniuk.

Dublini átszállással utazunk New Yorkba. Azt mondták, hogy minket már a dublini repülőtéren lecsekkolnak és odaát már nem lesz ellenőrzés. Igaz ez?

Igaz. 6 ország 15 repterén, köztük Dublinban, úgynevezett Preclearance locations, elő-vámellenőrző állomások működnek. Ezek a stratégiailag fontos repterek segítik a vámügy munkáját a bűnelhárításban, az utazóknak szintén előnyt jelent, mivel kevesebbet kell várakozniuk az amerikai célállomáson. Az Egyesült Államok Vám és Határőrsége további országokban tervezi ezen rendszer bevezetését. Az elő-vámellenőrző állomások listáját itt olvashatjátok.

Mi történik, ha túltartózkodok?

Már 1 napos túltartózkodás is komoly következményekkel járhat. A maximum 180 napot túltartózkodó, de önszántukból az országot elhagyó külföldi állampolgárokat 3 évre kitilthatják az Egyesült Államokból. Az egy évnél tovább túltartózkodó, de önszántukból az országot elhagyó külföldi állampolgárokat 10 évre is kitilthatják. Soha többet nem igényelhetünk ESTA-t.

Utószó

Az Egyesült Államok hatóságai a vonatkozó jogszabályokat az országba belépni kívánó és már ott tartózkodó valamennyi külföldi állampolgár esetében szigorúan alkalmazzák, de a magyar belépőket az átlagnál is jobban átvilágítják. 2016-ban mi vezettük az illegálisan maradók listáját. 82.533 beutazóból 2272-en maradtak az USA-ban a tartózkodás maximális időtartamának lejárta után. Ez az arány (2,75%) jóval magasabb mint a vízummentességi programban résztvevő 38 tagországban (0,68%).

Tags: , , , , , ,

Ősz van New Yorkban. Végre lehűlt a levegő, vidám tökök csücsülnek a tűzlépcsőkön. Ilyentájt a When Harry Met Sally (Harry és Sally) állandó ismétlésen van nálam. Számát nem tudom, hányszor láttam, de soha nem unom meg. Romantikus filmek jönnek-mennek, de ez a film örökzöld maradt 32 év után is.

Ebben valószínű az is közrejátszik, hogy az őszi New York City ad keretet Harry és Sally 10 évig tartó barátságának. Az író, Nora Ephron, és a rendező, Rob Reiner, mindketten született New York-iak. Mélységes szeretet köti őket a városhoz és ez érzékelhető minden egyes jelenetben, ahol a City megjelenik.

A film vizuális és auditív csemege, a Central Park aranyló lombkoronájától, Sally őszi ruhaösszeállításain át, a megnyugtató smooth jazz-ig. A When Harry Met Sally tipikus karakter-film, mely dialógusokra épít. A szereplők párbeszéde egyszerre mély és sekély, pesszimista és optimista, öniróniában gazdag, roppant szellemes és mélységesen megindító. A filmben nincs külső konfliktus, a szereplők boldogsága útjában semmi nem áll, csupán önmaguk.


Az őszi New York City szépsége pedig időtlen. A Harry és Sally “kitalálta” a tipikus New York-i romantikus filmet. Ez előtt a film előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy jelenetben a főszereplők hosszú percekig beszélgetnek a Central Parkban a hulló levelek alatt, sétálgatnak az Upper West Side-on és mindeközben nem igazán történik semmi, csupán két ember, két barát kitárulkozik.

A When Harry Met Sally képeslap New York City. Feltétlen ajánlom minden New York City rajongónak. Ha lehet, feliratosan nézzétek meg, egészen más élmény.

Tags: , , , , , , , , ,

November 9-én megnyílt a világ legmagasabb, nyílt felhőkarcoló-mászási lehetősége New Yorkban, mely a City Climb nevet viseli. A City Climb a The Edge kilátó-komplexum része a 30 Hudson Yards felhőkarcoló tetején.

A légi attrakció igazi adrenalin bomba. A vállalkozó szellemű, tériszonyt nem ismerő résztvevők, 185 dollár befizetése után, biztonsági felszerelésben megmászhatják a 365 méter magas épületet. Az akció három lépcsős. Az alaptáborban a résztvevők gyors biztonsági kiképzésen vesznek részt és felöltik a mászófelszerelést.

32 lépcsőfok után elérik a 362 méteresen magasságon található The Cliff-et. Innentől kezdődik az igazi kihívás. A bátrakat két kábellel egy mozgósínhez rögzítik, mely zökkenőmentesen követi őket az emelkedés során. A felhőkarcoló oldalán, 45 fokos szögben, 161 lépcsőfok megmászása után a mászók elérik a tetőfokot. A The Apex 387 méteres magasságban található. Itt biztonsági kötelek segítségével “kilógatják” őket az épület széléről a “semmibe”.

A látvány döbbenetes. Jó időben egész Manhattan szigete belátható, de a messzeségben kivehető az Atlanti-óceán és Pennsylvania hegyvonulatai is. Az élmény kb. 2 órán át tart, melyből kb. 45 percet tölthetünk a Csúcson. A jegyben benne foglaltatik az Edge kilátóterasz látogatása és egy professzionális fotó is a lélegzetelállító pillanatról.

A City Climb hivatalos oldala: https://www.edgenyc.com/en/cityclimb

Tags: , , , , , , ,

A Rockefeller Center karácsonyfája több mint 80 éve a New York-i karácsony szíve. A díszek, a fények, a csillag változott az évtizedek során, de a fa meglátogatása a karácsonyi időszakban helybéliek és turisták számára tradíció maradt. Évente átlagosan 1 millió látogatója van a Centernek. A tér karácsonyfája a nemzet karácsonyfája, mely nemcsak az ünnep, de a túlélés szimbóluma is.

🎄A Rockefeller Center karácsonyfájának története:

1931: Az első, papírból készített gömbökkel, tobozokkal, áfonya füzérekkel, konzervdobozokkal díszített karácsonyfát a Rockefeller Center épületegyüttesén dolgozó munkások állították 1931 szentestéjén. Az épületeknek még csak az alapjai álltak. A gazdasági világválság kellős közepén, ezek a kétkezi munkások hálájukat fejezték ki a karácsonyfával. Hálásak voltak, hogy a válság idején volt munkájuk és volt mit a családjuk karácsonyi asztalára helyezniük.

1933: Az első, hivatalos Rockefeller Center karácsonyfa állításra két évvel később, 1933-ban került sor és megszületett az éves tradíció.

1942: A II. Világháború idején a fa amerikai színekbe öltözött. Kivilágítatlan piros-kék-fehér gömbökkel és fa csillagokkal díszítették. Nem használtak semmilyen anyagot, melyre a hadászatnak szüksége lehetett volna. Egy nagy fa helyett három szerény fát állítottak és a háború végéig nem világították ki, követve az általános elsötétítési szabályokat.

1951: A fagyújtás ceremóniáját először 1951-ben közvetítette a televízió. A két órás, élő műsor jelenleg az NBC csatornáján látható. A műsor állandó szereplője a Radio City Music Hall tánckara, a Rockettes.

1955: Az első alkalom, amikor a fa köré állványzatot emeltek a dekoráció könnyebbé tételére.

1969: Valerie Clarebout szobrászművész megalkotta a csatornakert 12, fémből készült gyönyörű angyalszobrát.

1997: A fa hajóval érkezett a Hudson-on.

1998: A fa a világ legnagyobb repülőjén, egy Anatov An-124-esen érkezett Ohioból.

1999: A karácsonyfa történetének legmagasabb fája 30 és fél méter volt.

2001: Három hónappal szeptember 11-e után a City továbbra is sokkban volt. A fa ismét hazafias színekbe öltözött, az áldozatok emlékére és a város tiszteletére.

2004: A fa csúcsára 3 méter átmérőjű, 249 kg-os Swarovski csillag került, 25 ezer kristállyal.

2007: A fa energiatakarékos LED égőket kapott. A 45 ezer LED égőt a Rockefeller Center tetején található 300 napelem táplálja. A Rockefeller Center karácsonyfájának történelmében eddig háromszor esett a választás amerikai magyar családok fenyőjére.
2007-ben először a magyar származású connecticuti Joe és Judy Rivnyak 25 méteres lucfenyőjére esett a választás.

2008: Újra magyar származású család fája díszítette a Rockefeller Centert. A Varanyak család azzal a céllal ültette a fenyőfát, hogy egy nap New York City karácsonyfája lesz. Ez a fa volt az első karácsonyfájuk, amikor 1931-ben a család megérkezett az Egyesült Államokba. A szülők, Joseph és Mary Varanyak már nem érhették meg a nagy napot, de fiaik büszkén kísérték a 21 méteres fát a Rockefeller Centerbe.

2012: Újra magyar származású család fájára esett a választás. Joe Balku 20 évesen, 1956-ban érkezett Amerikába, pénz, nyelvtudás, család és barátok nélkül. “Az amerikai álmot álmodtam és sikerült. Keményen dolgoztam, szolgáltam az amerikai hadseregben, majd a leszerelés után benzinkutat vásároltam. Családot alapítottam és 1973-ban megvettem a telket a házzal. A fenyő már akkor is ott állt, ugyan még csak 6 méteres lehetett. A fenyőt a Sandy hurrikán érkezése előtt néhány héttel választotta ki a Rockefeller Center kertésze. Állandóan ki-be futkostam a 140 km/h-s szélben, hogy megnézzem, áll-e még. Szerencsére túlélte a hurrikánt és nagyon büszke vagyok, hogy az én fám okoz ekkora örömet. 76 éves vagyok és még soha életemben nem vettem részt személyesen a Rockefeller Center ünnepségén.”- nyilatkozta Joe.

2018: Az új Swarovski csillag 3 millió Swarovski kristályból készült, LED háttérvilágítással, mely még csillogóbbá teszi.

🎄A karácsonyfa követelményei:

Tradicionálisan norvég lucfenyő, mely nem lehet 20 méternél alacsonyabb, ám nem haladhatja meg a 33 métert, vagyis a manhattani utcák szélességét. A fa ágainak sűrűnek kell lennie ahhoz, hogy megtartsák az égőket és a hatalmas csúcsdíszt, viszont elég keskenynek ahhoz, hogy átférjenek a City-be vezető alagutakon, hidak alatt.

🎄Hogyan érkezik a fa New York City-be?

A fát már valamennyi lehetséges módon szállították, a fa adottságainak, származási helyének megfelelően. Érkezett már teherautóval, úszott a Hudson folyón és jött repülőn is. A fa legtöbbször New England-ből, illetve a szomszédos, két államból, New Jerseyből vagy Connecticutból származik. A leghosszabb utat eddig az a fa tette meg, melyet Kanada ajándékozott New Yorknak, 1971-ben. A fa éjszaka érkezik a városba, amikor viszonylag kisebb a forgalom. A felállításnál, formára vágásnál jelen lenni különleges élmény. Miután az ágakat megfelelően levágták, a fa köré állványzat épül, s legközelebb már csak a fagyújtás előtti napokban láthatjuk újra, igaz még kivilágítás nélkül, ami a maga nemében szintén különleges látvány.

🎄Mikor gyúlnak fel a fények?

A ceremóniára tradicionálisan a Hálaadás Nap utáni első szerdán kerül sor. A fenyő az ünnepi időszakban reggel 6-tól éjfélig van kivilágítva, míg Karácsonykor 24 órán át csodálható teljes pompájában. Szilveszterkor reggel 6 és este 9 között égnek a fények. A fát általában január első hetében bontják le.

🎄Mi lesz a fenyő sorsa?

Az ünnepi időszak végeztével a fából a Habitat for Humanity szervezet házakat épít rászorulók számára, míg a farönköt a New York-i Lovassport Egyesület díjugratási szakosztálya kapja meg.

🎄Miért kell ilyen gyönyörű fákat kivágni?

A fa kivétel nélkül magán felajánlás útján kerül kiválasztásra és ez az adakozók számára különleges, életre szóló élményt jelent. Amennyiben a Rockefeller Center egy nap véget vetne a karácsonyfa állításának, ez nem csupán egy több mint 80 éves New York-i tradíciónak a végét jelentené, de az egész világ veszítene. Turisták millió számára megvalósult álom élőben látni a Rockefeller Center fáját, míg másoknak visszatérő családi hagyomány ellátogatni a fához. A fa felajánlói számára a Rockefeller Centernek fát ajándékozni megtiszteltetés, sokszor bizonyítást is jelent. A karácsonyfa történelmében eddig háromszor esett a választás amerikai magyar családok fenyőjére. A legutóbb 2015-ben, amikor egy 56-os magyar család ajánlotta fel a fát. Véleményem szerint a természetvédelmet nem itt kell kezdeni, a sokszor felmerülő műanyag fa vagy kivetített fa gondolta pedig egyszerűen borzasztó. Álltál már valaha a Rockefeller Center fenyőfája alatt? Beszívtad az illatát? Körülötted sok száz boldog ember, a karácsonyfa fényei, a korcsolyapálya lüktető elevensége, a vidám karácsonyi muzsika, a sült gesztenye illata együttesen alkotják ezt a feledhetetlen élményt.

🎄Tudnivalók a 2021-es fáról:

A 24 méter magas, kb. 86 éves norvég lucfenyő Marylandből érkezezett. A fa lebontásának ideje még nem hivatalos. Több dátum is terjed az interneten, de a Rockefeller Center honlapja még nem tette közzé a hivatalos utolsó napot, sem a ceremónián való személyes részvétel részleteit. Amint több információ lesz erről, frissíteni fogom a bejegyzést.

A város magán- és középületei is általában január első hetéig maradnak ünnepi kivilágításban, dekorációban.

Tags: , , , , , , ,

Lombhullás idején még jobban megfigyelhető New York City-ben a nagyvárosokra jellemző mikroklimatikus jelenség, az urban heat island, a városi hősziget effektus. A város jóval magasabb hőmérsékletű, mint a környező területek, így extrém meleg “sziget” jön létre. A hőmérséklet különbség elérheti a 8-9 °C-ot is.

A kemény, átjárhatatlan felületek, mint a beton, az aszfaltozott utak, üres tetők, magukba szívják a meleget és megsokszorozva, lassan bocsátják ki a nap során, így a ciklus megtörhetetlen. A városi hősziget jelenség hatására a New York City nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet ritkán megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők. Egyedüli felfrissülést, a légkondicionáláson kívül, csak a város folyópartjai, tengerparti strandjai és parkjai biztosítanak.

Az urban heat island azt is eredményezi, hogy ősszel New York City-ben (és Long Island-en) a fák később színesednek, mint a környező hegyekben (ez jól látszik a csatolt lombkorona térképeken is), tavasszal viszont előbb rügyeznek.

Általában október utolsó hete és november első két hete a legszínesebb. Minden évben lehetnek eltérések, a hőmérséklet és a leesett csapadék mennyisége befolyásoló tényező. New York City hajlamos a hurrikán tevékenységre is. Ez szintén drasztikusan befolyásolja az őszi lombkorona minőségét. Idén nagyon lassú az ősz. Ezt a nyári nagy viharok okozták. Rengeteg levelet vesztettek a fák, így a megmaradt leveleknek nagyobb erővel kellett fotoszintetizálni, így tovább zöldellnek az átlagosnál.

New York City-ben ezért is vigyáznak különös gonddal valamennyi fára és óvják a parkokat. A City-nek külön fa regisztere is van, ahol több mint félmillió – közel 700 ezer – fát, sorszámmal ellátva, tartanak nyilván. A fákon végzett kertészeti munkálatokat naplószerűen vezetik. Az oldalon jelenteni is lehet, ha egy fát sérülés ért vagy egészségügyi probléma merül fel. New York City ebben élen jár. Az oldalt NYC Parkigazgatósága működteti.

Fa regiszter: https://tree-map.nycgovparks.org/

📸: mickmicknyc, melliekr | IG, iloveny

Tags: , , , , , , ,

New York City egyik legkedveltebb élelmiszer üzletlánca a Whole Foods. Az üzletben csak tartósítószer, színezék és mesterséges adalékanyag nélküli termékeket árusítanak.

Tojást csakis szabad tartású farmoktól vásárolnak, húsárut pedig bizonyítvánnyal rendelkező etikus farmoktól. A legtöbb esetben ez helyi gazdákat, farmokat jelent, ami a kisgazdáknak különösen kedvező. Ugyanez vonatkozik a zöldségekre és gyümölcsökre is. Itt nem találunk nagykereskedelmi márkákat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például nem tudunk egy üveg Coca-Colát venni.

Nagy választékban lehet viszont organikus és vegán termékeket is találni. A kész étel, leves, szendvics részleg különösen kedvelt a New York-iak körében és nemcsak ebédidőben. Ugyanezért a turisták is kedvelik. Idő és pénzmegtakarítás itt felpakolni a napra.

A fiatalabb nemzedék jóval tudatosabb, ami a gyártás és beszerzési folyamatok tisztaságát illeti, az ő körükben különösen népszerű. Persze pénztárca függő is.

A Whole Foods-ban órákat el lehet nézelődni. Az árak magasabbak az átlagnál, de ez az üzlet profiljából adódik.

A texasi alapítású Whole Foods-nak 500 üzlete van az USA-ban (New Yorkban 11), 7 az Egyesült Királyságban és 13 Kanadában.

2015-ben a Whole Foods létrehozott egy olcsóbb al-üzletláncot, 365 by Whole Foods néven, melyben a 365 márkanév alatt árusítottak megfizethetőbb alaptermékeket. A koncepció azonban nem jött be és 2019-ben ezek az üzletek megszűntek. A 365 márkatermékek továbbra is kaphatóak a Whole Foods-ban.

2017-ben a Whole Foods az Amazon leányvállalata lett.

Múlt héten egy kedves ismerősöm által sikerült nyitás előtt bejutnom a legújabb üzletükbe, mely Long Island-en nyílt (Massapequa Park) és néhány képet készíteni.

Manhattanban a Columbus Circle-ön található a flagship üzlet, de a Union Square-en található üzlet is népszerű. Ti is meglátogattátok New York-i utatok során? A Columbus Circle-nél található üzletet a Central Park-béli sétával jól össze lehet kötni és az épületben (Time Warner Center) csinos, tiszta mosdók is találhatóak.

New York-i üzletek listája itt: https://foursquare.com/locations/whole-foods-market/new-york-city

Tags: , , , , , ,

Ezt a bejegyzést különösen azoknak ajánlom, akik ferde szemmel néznek Halloween ünnepére, újkeletű, őrült amerikai szokásnak hiszik, mely bolondot űz Mindenszentek és Halottak Napjából. Remélem, ez az összefoglaló segít megérteni az ünnep eredetét, szimbólumvilágát és funkcióját napjainkban.

Halloween eredete az ősi, pogány, kelta ünnep, a Samhain, melyet október 31-én ünnepeltek. A betakarítás ünneplése, az év sötét időszakának kezdete, melyet az emberi múlandósággal asszociáltak. A kelták úgy gondolták, hogy október 31-e estéjén elmosódik a határ a két világ, a fizikális és a spirituális világ között. Az emberek és a túlvilág lakói kapcsolatba kerülnek, a holtak szellemei visszatérnek egy éjszaka erejéig.

A betakarítás idején a családok hagyták, hogy kialudjon a tűz a kandallóban. Samhain estéjén a druida főpapok tüzet gyújtottak a falu főterén. A közösségi tűzből a családok hazavitték a lángot és újra meggyújtották a kandallót, ezzel szimbolizálva az újjászületést, a közösséghez tartozást.

Mivel a kelták úgy hitték, hogy a szellemvilág lakói október 31-én köztünk járhatnak, ajándékokkal, felajánlásokkal várták őket a házaik előtt, a földeken. Mivel nem csak jó tündérek, de gonosz szellemek is átléphették a határvonalat, a kelták állatoknak öltöztek, hogy az ártó szellemeket, akik esetleg magukkal akarnák vinni őket a túlvilágra, megtévesszék (➡️ Halloween jelmez). A maskarába öltözött falulakók házról házra jártak és énekeltek a ház halottaihoz. Szolgálatukért a ház lakói süteménnyel, kaláccsal ajándékozták meg őket. A ház lakóit néha fortélyos csínytevésekkel bosszantották, de ezeket a gonosz lidércek számlájára írták. (➡️ Trick or Treat)

A középkorban tovább folytatódott a Samhain tradíciója és megszületett Jack-o-lantern legendája a mai Írország területén. A Jack-o-lantern név az ír folklórból származik. A népmesében Stingy Jack meghívta az ördögöt egy italra, de nem akarta kifizetni a számláját. Ehelyett, meggyőzte az ördögöt, hogy alakuljon át pénzérmévé, amivel fizethetnek, de ahelyett, hogy fizetett volna, a pénzérmét a zsebébe tette egy ezüst kereszt mellé, ami megakadályozta, hogy az ördög visszaváltozhasson. Egy idő után Jack elengedte az ördögöt, azzal a feltétellel, hogy ha meghal, az ördög nem viszi el a lelkét. A következő évben azonban újra tőrbe csalta az ördögöt. Nem sokkal ezután Jack meghalt, de nem jutott be a mennyországba, az ördög pedig betartotta az ígéretét, nem vitte a lelkét a pokolba. Ehelyett, útjára bocsátotta a sötét éjszakába, ahol az idők végezetéig kell barangolnia. Egyetlen izzó széndarabot adott neki, hogy utat mutasson. Jack egy kivájt tarlórépába helyezte a széndarabot és azóta is járja a sötét éjszakát. A folklór Jack of the Lantern-nek (Lámpás Jack-nek), majd később csak Jack-o-lantern-nek nevezte. Az írek az évszázadok során répalámpásokat helyeztek el a házaik ablakában és a bejárati ajtó mellé, hogy elijesszék Jack-et és a többi kóválygó szellemet.

Ahogy a kereszténység egyre nagyobb tért nyert, az egyház megpróbálta keresztény ünneppé formálni Samhain-t. Az 5. században Bonifác pápa májusra helyezte az ünnepet és szenteknek, mártíroknak dedikálta, azonban döntése nem aratott sikert. A 9. században Gergely pápa visszahelyezte az ünnepet a betakarítás idejére és bevezette Mindenszentek napját november 1-jén és Halottak Napját november 2-án. Október 31-e Samhain helyett az All Hallows Eve nevet kapta (Mindenszentek előestéje), mely később Halloween-re módosult.
Új-Angliában, az első amerikai telepesek nem igazán ünnepehették Halloween-t a szigorú protestáns vallási szabályok között. A 19. század második felében ír telepesek áradata érkezett Amerikába, akik magukkal hozták Halloween szokásaikat éa az ünnep új, amerikai formát öltött. A tarlórépa helyett az Amerikában honos tököt használták lámpásként.

Az ünnep a 20. századra közösségi eseménnyé vált. A vallási és folklór elemek háttérbe szorultak. A fókusz a házak dekorálására, a Halloween összejövetelekre helyeződött és a gyerekeket is egyre inkább belevonták az ünneplésbe. A Trick-or-Treat lett a legkedveltebb eleme az ünnepnek. A gyerekek házról házra járnak, jelmezbe öltözve, édességet gyűjtve. A horrorfilmek pedig új lökést adtak az ünneplésnek, mind a dekorációban, mind a jelmezekben.

Az amerikai katolikusok hozzánk hasonlóan ünneplik Mindenszenteket és Halottak Napját.

Halloween-nek semmihez sem fogható hangulata van Amerikában. Október elejétől a házak lakói díszíteni kezdik portáikat. Sokan az egyszerű, őszi dekorációt választják, tökök, virágok, szalmabálák, míg mások a horror elemeket részesítik előnyben. Sokan rengeteg időt és pénzt fektetnek a dekorációba. New York City-ben a townhouse lakók egészen extrém dekorációkkal lepik meg egymást és az arra járókat. Az Upper West Side-on, az Upper East Side-on, a West Village-ben lehet látni a legimpozánsabb dekorációkat. Városszerte szerveznek Halloween party-kat, munkahelyeken is. A West Village világhírű Halloween Parádéja milliókat mozgat meg. A Halloween házak, szellemjárta házak, szellemjárta kukorica labirintusok látogatása októberben kedvelt közösségi, családi szokás. A kisgyermekes családokat játékos, visszafogottan ijesztő elemekkel, interaktív játékokkal, míg a nagyobbakat ijesztő, horror elemekkel várják.

Halloween egyben kommersz ünnep is. Amerika teljes évi édesség vásárlásának negyede Halloween idején történik. Egyre többen, egyre többet költenek házi kedvenceik Halloween jelmezére is. 2019-ben 490 millió dollárt.

Halloween ünnepe annak ellenére, hogy modern ünneppé vált az évszázadok során, valahol továbbra is magán hordozza az ősi elemeket: az ember tudatalatti félelmét az ismeretlentől, a túlvilágtól és annak lakóitól, a borzongás iránti vágyat, az elmúlás félelmét.

📸: gigi nyc, brownstoner, tinkmara

Tags: , , , , , ,

Különleges programajánlat a művészet kedvelőinek. Szeptemberben egyedülálló Michelangelo kiállítás nyílik, egy most még “titkos”, New York-i helyszínen.

A Michelangelo’s Sistine Chapel: The Exhibition című kiállítás a Sixtus-kápolna 34 csodálatos festményét mutatja be, teljesen új perspektívából. A kápolna festményeiről extrém felbontású fotók készültek, melyeken még az ecsetvonás is látható.

A képeket szemmagasságban helyezik el. Olyan közel kerülhetünk az alkotásokhoz, ahogy a kápolnában sosem tehetjük meg. A legapróbb részleteket is megfigyelhetjük.

A vándorkiállítás először jár New Yorkban és 2021. szeptember 30-a és 2022. január 2-a között tart nyitva.

Belépő: $19.20/felnőtt, $13.50/gyerek
Instagram oldaluk felhasználóneve: chapelsistine

Jegyek elővételben itt: https://feverup.com/m/101305?utm_source=secretnyc&utm_medium=post&utm_campaign=101305_nyc&thm=18&utm_content=michelangelos-sistine-chapel-exhibition-nyc&utm_term=cta7

Tags: , , , , , ,

A Nagy Keleti Parti Áramkimaradásra jóval többen emlékeznek, mint az 1977-es New York-i áramszünetre, talán azért is, mert az áramkimaradás órái nem zavargásokkal teltek, hanem bizonyítékként szolgáltak a City lakóinak összetartó erejére.

2003. augusztus 14-e kegyetlenül meleg, fülledt nyári nap volt. 4 óra után már mindenki számolta a munkaidő hátralevő perceit. 4 óra 10 perckor, egyik pillanatról a másikra, az egész városban megszűnt az áramszolgáltatás.

Mindenhol megszólaltak a szirénák, a munkahelyeket, szórakoztató egységeket, üzleteket kiürítették. Több ezer manhattani a 35 fokos hőségben, a forró betonon ácsorogva várta, hogy visszatérjen az áram. Perceken belül eluralkodott a pánik. Szeptember 11-e emléke még nagyon eleven volt és a New York-iak újabb terrortámadástól tartottak.

A City reakcióját ábrázoló felvételek kísértetiesen hasonlítanak a szeptember 11-i képekre. A hidak megteltek a tűző napon hazafelé gyalogló New York-iakkal, míg mások a kompokat vették igénybe. Az ingázók számára sajnos nem maradt más választás, mint a pályaudvarok körül, a földön, lépcsőkön, kapualjakban ülve várni az áram visszatértére.

Hamarosan megérkezett Bloomberg polgármester megnyugtató közleménye. Nem terrortámadás okozta az áramkimaradást, azonban nagy a baj. Az áramkimaradás a világ második és az Államok legnagyobb áramszünete volt, mely nyolc államban, 45 millió embert érintett, de Ontario-ra is kiterjedt, ahol 10 millióan maradtak áramellátás nélkül. A kimaradás közvetlen okozója egy hibás szoftver volt az Ohio-ban található Akron város áramelosztójában. A szoftver nem jelezte, hogy egy nagyfeszültségű vezeték lombokkal került kontaktusba. A szoftver hiba dominó-szerű leállást okozott 21 erőműben.

New York City-ben 413 metrószerelvényről 400 ezer utast kellett kimenteni. Több száz felvonó állt meg két emelet között. A vonat- és repülőközlekedés is leállt. A légkondicionálás hiánya miatt még elviselhetetlenebb lett a hőség. Az elektromos pumpák is leálltak, így sok helyen vízszolgáltatás sem volt. A mobilszolgáltató tornyok megbénultak, az emberek nem tudták felvenni a kapcsolatot szeretteikkel. A vonalas telefonoknál méteres sorok álltak.

Az éjszaka lassan leszállt New York City-re. A Times Square reklámóriásai sötétben maradtak, nem gyúltak fel a Broadway és a hidak fényei. Olyan sötét volt, hogy a Tejutat is jól lehetett látni. A legtöbben csak éjjel értek haza az órákig tartó gyaloglás után. Akiknek nem volt módjában gyalogolni, a parkokban, pályaudvarok lépcsőin töltötték az éjszakát (a párom a Madison Square Gardens lépcsőjén) és várták a rokonokat, ismerősöket, akik autóval indultak a “kimentésükre”.

Csupán Manhattanban 500 millió dolláros kár keletkezett. A kórházak és a tőzsde szerencsére generátorok segítségével fennakadás nélkül üzemelt. Száznál is kevesebb volt az őrizetbe vettek száma. A lakosok segítették egymást, figyeltek az idős szomszédokra, irányították a forgalmat. Sajnos a halálos áldozatok száma így is elérte a százat. A legtöbben generátorok használata közben szénmonoxid mérgezésben hunyt el.

Az áramszolgáltatás néhány helyen rövidesen visszatért, ám New York City-ben csak 30 órával később, míg több helyen egy hetet kellett várni, mire az élet visszatért a rendes kerékvágásba.
Ha esetleg személyes élményed van erről az eseményről, oszd meg velünk a kommentekben.

Képek: Getty Images, Associated Press

Tags: , , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »