Greenwich Village

You are currently browsing the archive for the Greenwich Village category.

A Rockefeller Center karácsonyfája szerencsés fekvésével, a szomszédos felhőkarcolók árnyékában, luxusáruházakkal körülvéve a helybéliek és turisták ezreit vonzza évről évre, elhomályosítva a City többi karácsonyfáját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Greenwich Village barátságos téglaházai között, a hippi hangulatú Washington Square-en, a Diadalív árnyékában található New York City egyik legrégebbi karácsonyi tradíciója. A Village karácsonyfáját 1924-ben állították fel először, 7 évvel a Rockefeller Center fája előtt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Village-be érkezőket az Ötödik Sugárút felől a Diadalív előtt felállított fa fogadja december 11-e óta.

Az első karácsonyfa élő fa volt, melyet három nappal Karácsony után a Washington Square Parkban ültettek el. Sajnos senki sem tudja, hová ültették és hogy vajon még áll-e.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1924-es gyertyagyújtás során a karácsonyi énekek szövegét a boltívre vetítették, míg mostanság nyomtatott dalszöveg-gyűjteményként adják az ünnepségen megjelent résztvevők kezébe.

A résztvevők mind a két tradíciót, az élő fa és a kivetített szöveg tradícióját egyaránt szeretnék visszahozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 13 méter magas fa a Diadalív fénykörében ez évben Kanadából érkezett. A Washington Square Association, a Washington Square Társaság 1924 óta folyamatosan részt vesz a gyertyagyújtási ceremónia szervezésében. Az utóbbi években a környék többi civil szervezete, többek között a New York Egyetem diákjai is aktívan részt vesznek az előkészületben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Washington Square fenyőfáját különösen azoknak ajánljuk, akik nehezen viselik a túlzsúfolt, zajos eseményeket. A Greenwich Village-i gyertyagyújtási ceremónia meleg, barátságos hangulatú, tradicionális esemény.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

Mintha csak egy Harry Potter filmbe csöppentünk volna, amikor megérkezünk a Greenwich Village-beli Bedford Street 75 és 1/2 szám alatti téglaházhoz. A Commerce Street és a Moore Street között található ház a Manhattan legkeskenyebb épülete címet viseli és valóban meglepően sovány. Külső “szélessége” 2.8 méter, míg a belső szélesség csupán 2.4 méter.

p1060542 (1)

A jelenlegi tulajdonos 3.25 millió dollárért vásárolta meg a holland stílusú, gazdag történelmi háttérrel átitatott hajlékot. Az ingatlant 1873-ban építették, a nagy himlőjárvány idején, azzal a céllal, hogy betöltsék az űrt a szomszédos két ház között, melyek közül a jobb oldali, 1799-ben épült és a műemlékvédelmi hivatal szerint Greenwich Village legidősebb lakóházának számít.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Bedford Street 75 és 1/2 nem csupán a legkeskenyebb, de a Greenwich Village legdrágább háza büszke címet is viseli, amennyiben a négyzetméterenkénti árat vesszük figyelembe ($3,253/ft²).

“A barátaim meg akartak akadályozni a ház megvásárlásában. El nem tudták képzelni, hogy mi ütött belém. – emlékezik vissza Mr. Gund, a jelenlegi tulajdonos – Megerősítettem őket, hogy nem a profitra törekszem. A házat szenvedélyből vásárolom meg. Kedvelem ezt a csendes környéket és a ház történelme különösen nagy hatást gyakorolt rám. Olyan érzés, mitha gondnok lennék egy múzeumban.

p1060540

A méretek eleinte valóban sokkolóan hatnak, de meg lehet szokni és egy idő után már nem is tűnik fel, hogy az ágy teljesen betölti a szobát keresztirányban.”

A ház szerepel a legtöbb turistakalauzban, így gyakran állnak csoportok a bejárat előtt, ami Guld urat nem különösebben zavarja. Olyannyira nem, hogy nemrégiben a Wall Street Journal forgatócsoportját is beengedte a házába.

p10605441

A Bedford Street 75 és 1/2 híres-hírhedt lakókat mondhat magáénak. Az épületben először egy suszter működött, majd a cipészetet cukorkagyár váltotta fel. A 20-as években Greenwich Village a művészvilág központjává vált és a házat színészek egy csoportja vásárolta meg. Ugyanez a közösség alapította meg a Cherry Lane Színházat, mely a mai napig sikeresen működik. A szobákat színészeknek, színházi zenészeknek adták ki átmeneti szállásként.

10370354865_c8590a897c_z

1923 és 1924 között a ház kétes hírnévre tett szert, amikor a nyíltan biszexuális Edna St. Vincent Millay és férje költöztek a falai közé. Edna itt írta a The Ballad of the Harp-Weaver című költeményét, melyet Pulitzer Díjjal jutalmaztak. A színészvilág óriásai közül John Barrymore és Cary Grant töltöttek itt hosszabb időt New York-i forgatásaik során.

Hét éven át a ház lakója volt a híres gyermekkönyv író, Ann McGovern. Őt is megihlette az épület különleges kisugárzása. Itt írta a Mr. Skinner’s Skinny House (Skinner úr soványka háza) című könyvét, melyben a ház gazdája lakótársat keres és nehézségekbe ütközik a lakás mérete miatt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA 5758098-NYC-_75_1-2_Bedford_St-_Dec17_2010_-54-0

“A legmókásabb az egészben – mesélte az írónő az egyik interjúban, mely a Bedford Street 75 és 1/2-ben töltött évei alatt készült -, hogy senki nem hiszi igazán, hogy valaki lakik az épületben. Sokszor hallom a szobában a kinti nézelődők vitáját. Valaki tényleg lakik ebben az apró házban? – kérdik egymástól. A legszívesebben csak kidugnám a fejem az ablakon és kikiabálnám: Én! Én lakom ebben a cseppnyi házban és nagyon büszke vagyok rá!”

Képek: a blog írójának tulajdona (4. 5. és 7. képért köszönet Lydianak)
Felhasznált irodalom: The Villager

Tags: , ,

Greenwich Village szívében, egy eldugott zsákutcában, a Greenwich Avenue, a 6. Sugárút és a 10. utca által határolt háromszögben található Patchin Place ad otthont Manhattan legutolsó, működőképes gázlámpájának. Az apró, kovácsoltvas kerítéssel lezárt, bálványfák árnyékában megbúvó közt könnyen eltévesztheti a 10. utcában sétáló. Az 1850-ben épült téglaházaknak olyan hírességek voltak lakói, mint Theodore Dreiser, naturalista író-újságíró, E. E. Cummings, író-költő-festőművész, John Cowper Powys, brit származású novellista és a legendás Marlon Brando.

patchinplace1

A Patchin Place magán hordozza a régi New York valamennyi jegyét. A közt – annak ellenére, hogy kerítés zárja el a forgalomtól -, tradicionálisan, úttesttel és járdával építették. Valószínű, hogy egykoron a lovaskocsik, talán még az autók is behajtottak, dacára a szűk helynek. A helytörténeti könyvek nem tesznek említést arról, hogy mikor épült a kerítés. A kovácsoltvas kapu azonban nyitva áll a fotósok és nézelődők örömére.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Patchin Place-t a 90-es évek óta a köztudatban Therapy Row-ként, vagyis Terápiás Sorként is ismerik, az itt található 15 pszichológus rendelője miatt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A híres lámpa, melyet az utolsó, működőképes manhattani gázlámpaként ismernek, a köz végében áll. A Patchin Place lámpája keresztrudas modell, mely típusból több ezret helyeztek el városszerte az 1860-as években. A lámpagyújtogató a keresztrúdhoz támasztotta a létráját minden este. Milyen bájos lehetett ez az utca a gázlámpák fényében!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az elektromos lámpák a 20-as években bukkantak fel először a Broadway környékén, leváltva a gázlámpákat. A Patchin Place lámpáját szerencsére nem cserélték le, csupán alkalmassá tették az elektromos használatra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A “Manhattan utolsó működőképes gázlámpája” cím azért nem teljes mértékben takarja a valóságot. Működőképes gázlámpából sokat találhatunk New York öt kerületében, de ezek mind magánterületen találhatóak. A Patchin Place lámpája az egyetlen, működő gázlámpa, mely közterületen található és New York város gondozásában áll.

A Broadway és az Isham Street kereszteződésében szintén található egy gázlámpa matuzsálem. Ez sajnos nincs működőképes állapotban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az utcácska még egy közvilágítással kapcsolatos különlegességgel büszkélkedhet. Itt található New York egyetlen megmaradt, szintén működőképes falilámpája ugyanebből a típusból.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az egyszerű, elegáns lámpa minden este felgyúl és bársonyos fényével sejtelmes árnyakat varázsol a házak falára. Decemberben a közösség fáját a lámpa mellett állítják fel, visszavarázsolva a Patchin Place-t egy letűnt időbe.

pp1

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

Manhattani kalandozásunk következő állomása a bárjairól, éjszakai mulatóiról, drága üzleteiről, művészi hajlamú lakóiról híres Greenwich Village vagy ahogy a New York-iak nevezik, a Village, a Falu. A számos gazdag és világhírű lakó, a pazar étterem és butik választék ellenére a Greenwich Village-nek sikerült megőriznie visszafogott, kisvárosias hangulatát. New Yorknak ez az egyetlen olyan környéke, ahol a 10. utca keresztezheti a 4. utcát és a Waverly Place a Waverly Place-t.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Greenwich Village Manhattan déli, a Hudson folyó és a Broadway által határolt területe, a 14. és Houston Street között. A 19. század elején a Village a City falusias elővárosa volt, a nagy New York-i bárányhimlő és sárgaláz túlélőinek “szanatóriuma”. A környék kellemes fekvésének, friss levegőjének, barátságos lakóinak köszönhetően gyorsan fejlődésnek indult. A családi házakat 2-3 emeletes házak váltották fel, a zegzugos, kacskaringós utcákat, melyek a volt tehénlegelő útvonalát követték, felújították és gondozott parkokkal vidámították.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Village térképe gyökeresen eltér Manhattan mértani pontossággal tervezett, hálózatos, párhuzamos-merőleges, utca-sugárút szerkezetétől. A környék az 1811-es városrendezési terv, a Commissioners’ Plan bevezetése ellenére megtarthatta eredeti szerkezetét, így ezen a környéken nem támaszkodhatunk a szokásos manhattani tájékozódási pontokhoz, mint amilyen az utcák nyugat-keleti felosztása, illetve a növekvő-csökkenő sugárút és utca számozás. A Village utcái keskenyek, kacskaringósak, gyakran éles szögben kanyarodnak és a legtöbb esetben névvel ellátottak. A nyugat-keleti futású West 4th Street hirtelen északnak fordul és keresztezi a West 10th, 11th és 12th utcákat, majd a West 13th Street-be torkollik. Hasonló anomáliával a City-ben másutt nem találkozunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1800-as évek közepén Manhattan túlnőtt a 14. utcán és a Village az emigránsok, bohémek és egyetemisták paradicsoma lett. A fiatalok és a bevándorlók friss hulláma modern nézeteket vallott, mely toleráns hozzáállás nemcsak a művészlelkeket, de a város homoszexuális közösségét is vonzotta. A Bohémia elnevezés 1916-ból származik. Ekkortájt élte a környék a virágkorát. Galériák, művészi közösségek, világhírű írók és költők generációi bontakoztak ki ebben az inspiráló légkörben. A 19. századtól a 60-as évek végéig a Village volt New York kulturális életének központja. Itt élt és alkotott többek között Henry James, Edgar Allan Poe, Mark Twain, Walt Whitman, Jackson Pollock, Jack Kerouac, Allen Ginsberg és Bob Dylan. A Village bárjaiban és nightclubjaiban olyan hírességek kezdték pályafutásukat, mint Jimi Hendrix, Barbra Streisand, Bette Midler, Simon & Garfunkel, Liza Minnelli, Joan Baez, Joni Mitchell és Nina Simone.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A művészvilág és a történészek legnagyobb bánatára a bohém korszak virágkora, köszönhetően a környék magas bérleti árainak, sajnos véget ért. Az alkotóművészek az olcsóbb és jelenleg divatos SoHo és TriBeCa felé vették az irányt, viszont a Village továbbra is Manhattan vibráló városrésze maradt. A keskeny utcákon, apró éttermeken, barátságos kávéházakon, menő butikokon helybéliek és turisták, hétköznapi emberek és világhírességek osztoznak. A környék brownstone házaiban, modern társasházaiban sztárok hosszú sorával találkozhatunk. Csupán néhány név a sok híres Village lakó közül: Matthew Broderick és párja, Sarah Jessica Parker, Claire Danes, Will Ferrell, Julianne Moore, Brooke Shields, Liv Tyler, Marisa Tomei, Uma Thurman, Edward Norton és a CNN műsorvezetője, Anderson Cooper. A Perry Street-en található, Richard Meier tervezte toronyház párban bérel lakást Jim Carrey, Hugh Jackman, Nicole Kidman és Daniel Radcliffe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Greenwich Village számos Tv és mozifilm helyszíne. Itt forgatták Hitchcock Hátsó ablak című horrorfilmjét, Audrey Hepburn karaktere a Mókás arc című filmből egy Village-ben található könyvesboltban dolgozik. Mindannyiunk kedvenc sorozata, a Jóbarátok szintén a Village-ben játszódik és ha már a 90-es éveknél tartunk, a Szex és New York főhősnőjének, Carrie Bradshaw-nak a forgatókönyv szerinti lakása szintén itt található.

Következzen egy csokor a legismertebb Village-béli úti célok közül.

A Washington Square Park Manhattan egyik legnépszerűbb parkja, Greenwich Village központja, melyet a New York Egyetem épületei öveznek. Domináns eleme az 1889-ben, Washington elnök beiktatásának 100. évfordulójára emelt Washington Diadalív. A város vezetősége nem gondolta, hogy a gipszből és fából épült centenáriumi diadalív olyannyira népszerű lesz, hogy Manhattan lakói az átmeneti emlékmű megmentésére petíciót indítanak. A 23 méter magas, márvány diadalív átadására 1895-ben került sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A környék lakóinak hosszas erőfeszítésébe került, hogy megakadályozzák az autóforgalom áthaladását a téren. Fáradozásuk sikerrel járt és 1958-ban az autókat teljesen kitiltották a térről.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az I. Világháború éveitől kezdve napjainkig a tér művészek, írók és aktivisták találkozóhelye. Az 50-es években a beatnemzedék, a 60-as években a hippimozgalom képviselőinek kedvenc gyülekezőhelye lett. 1958-ban egy Buddy Holly nevezetű fiatalember gitározott a park középpontjában található lépcsősoron üldögélve. A tér dél-nyugati területén rögzített sakk asztalok a sport kedvelőinek – gyakorlóknak és kibicelőknek egyaránt -, kedvelt találkozóhelye. A Washington Square a manhattani “sakk kerület” központja, mely olyan hírességet vallhatott állandó tagjának, mint a fiatal éveit New Yorkban töltő Stanley Kubrick. 2007-ben a demokraták elnökjelöltje, Barack Obama itt tartotta manhattani rally beszédét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Washington Square hippis hangulata mit sem változott az évtizedek során. Az első tavaszi hétvégén százával vonulnak ki a fiatalok, hogy a fűben ülve, heverészve hallgassák a gitárzenét és az alkalmi tollforgatók felolvasását.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1833-ban épült Jefferson Market Könyvtár nyolcszögletű épületének karcsú tűzoltótornya különleges színfoltja a Village színes építészeti kavalkádjának.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1820-ban épült Szent Lukács Episzkopális Templom, kórusáról és koncertjeiről nevezetes. A mozirajongók számára szintén kihagyhatatlan. 2008-ban itt forgatták a Doubt/Kétely című filmet Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman főszereplésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Magnolia Bakery – A legendás pékség és cukrászda történetéről itt olvashattok bővebben.

A Christopher Street hivatalosan Greenwich Village legidősebb utcája. Az utcában található Stonewall Tavernából indult a gay pride és gay liberation movement, a meleg felszabadítási mozgalom. 1969-ben a Taverna látogatói fellázadtak a mindennapos rendőri razzia ellen, mely eseményre az évente megtartott meleg parádén világszerte megemlékeznek. Az utcában működött a világ legrégebbi, 1967-ben alapított meleg és leszbikus irodalmat árusító könyvesboltja, az Oscar Wilde Memorial Bookshop. mely 2009-ben zárta be kapuit. A Christopher Street Parkban áll a George Segal által alkotott Meleg Szabadság Szobra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A milliók által kedvelt Tv sorozat, a Friends/Jóbarátok története szintén Greenwich Village-ben játszódik. A külső felvételek nagy részét Manhattanban, míg a belső felvételeket Los Angelesben forgatták. Monica Geller háza a Grove és Bedford Street sarkán áll.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Szex és New York rajongók pontosan tudják, hogy Carrie Bradshaw forgatókönyv szerint Upper East Side-i lakása a Perry Street 66. szám alatt található. Itt forgatták a film külső jeleneteit. Az 1866-ban épült brownstone a rajongók találkozóhelye a 90-es évek óta.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA carrie-bradshaw-re_2203754a

Tags: , , , , , , , , , , ,

Newer entries »