New York City utcáin és parkjaiban sétálgatva biztosan észrevettétek már, hogy a padoknak különleges szerepe van a tér kialakításában. Ez nem véletlen. New Yorknak nemcsak az utcaszerkezete mértani (a Commissioners’s Plan-ről ITT olvashattok), de a térrendezés is szigorú szabályokat követ.
Az 1939-es New York-i világkiállítás középpontba helyezte a város parkjait. Robert Moses, New York City mesterépítésze, Kenneth Lynch és Fiaival, a híres ötvösmesterekkel közösen tervezte meg és készítette el az expó ikonikus padjait, melyekkel a mai napig, városszerte találkozhatunk.
A Moses Pad (Moses Bench), illetve Világkiállítás Pad (World’s Fair Bench) névre is hallgató zöld padok Art Deco stílusban készültek egy csipet Viktoriánus beütéssel.
A pad ülőkéje és háttámlája, valamint lábazata erős Art Deco stílust sugall, míg az ívelt karfa a Viktoriánus időkre emlékeztet.
Robert Moses számára ezek a padok nem csupán a Világkiállítás vendégeit hivatottak szolgálni, de a saját egóját is, ami köztudottan nagy volt. Amikor 1934-ben New York City parkjainak biztosa lett, minden erejét annak szentelte, hogy a város lehető legtöbb pontján évszázadokra letegye a kézjegyét. New York City parkjainak esetében ez sikerült is.
A Moses Padokból több mint 8000 készült és több ezer a mai napig használatban van Manhattan parkjaiban, közterein.
A világkiállítás padjai kényelmesek és funkcionálisak. A park vezetése a mai napig a legfrekventáltabb helyeken használja őket.
A Central Parkban a Moses Padokon kívül igen kedveltek a szintén zöld színű, kerek karfa nélküli, úgynevezett Central Park Settee-k, illetve a fa és beton kombinációs padok is. A Central Park Settee-k szintén a 30-as évekből származnak. Mindkét pad stílusa, egyszerűsége kiemeli a környező természet szépségét és a park mozgalmasságát.
A rusztikus fapadokat a park kifejezetten vadregényes tájain helyezték el. A tó partján, illetve a Rumble kacskaringós ösvényein. A parkrendezők itt a táj bujaságát akarták kifejezni a padok természetes anyagával, robusztus egyszerűségével.
A Central Park és a város padjainak nagy részét továbbra is a Kenneth Lynch & Sons gyártja, illetve javítja. A kiöregedett padokat szinte észrevétlen cserélik le újakra, azonban ha csak a festék kopott le, akár mi is segíthetünk.
A Central Park fenntartói nagy örömmel várják az önkénteseket. A Painting Programra ITT lehet jelentkezni.
Amennyiben adományozó kedvünkben vagyunk, erre is van lehetőség. A Central Park padjait örökbefogadók 10 ezer dollár fejében sajátjuknak tekinthetik a park egyik padját, melyre az adományozó által kért felirat kerül plakett formájában. Az Adopt-A-Bench programról ITT olvashattok bővebben.
2010-ben Chelsea-ben megjelent új acélpadok nem igazán nyerték el se a helybéliek, se a turisták tetszését. A megrendelő és tervező Chelsea Improvement Company szerint az acélpadok tökéletesen beilleszkednek és tükrözik a városrész hangulatát. A padokat eleinte csak Chelsea környékén láthattuk, azonban az utóbbi időben egyre északabbra merészkednek. A képen látható példány a 34. utcában, a Macy’s nagyáruház előtt található.
Reméljük, hogy az ikonukus zöld pad még hosszú ideig New York City egyik jelképe marad.
1. A szárnyait bontó madárra emlékeztető épület ívelt elemeit a világon csupán négy acélgyár képes előállítani. Mind a négy cég európai. A felhasznált acélmennyiség (35 ezer tonna) több mint felét egy olasz, míg a fennmaradó részt egy spanyol vállalat gyártotta le. Az elemek hajóval érkeztek a New York-i Red Hook kikötőbe. Az 588 elemet puzzle-ként állították össze a helyszínen.
Az állomás szürke, kopottas, érdektelen, legjobb szívvel is csak funkcionálisnak nevezhető. Nyáron elviselhetetlenül meleg, év- és napszaktól függetlenül állandóan zsúfolt. A Penn Station, melyet eredetileg napi 200 ezer utazóra terveztek, jelenleg naponta több mint 600 ezer utast szolgál. Percenként közel ezer ingázó érkezik és indul az állomás 21 vágányáról, mellyel Amerika legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontja, lehagyva még a JFK repteret is.
Tinkmara