A New Yorker 2.

Az előző részben megpróbáltuk meghatározni, hogy ki a New Yorker és mennyi ideig kell Manhattanban tartózkodnia a bevándorlónak ahhoz, hogy igazi New York-inak nevezhesse magát. A második rész talán még nehezebb feladatot vállal magára. Arra a kérdésre próbálunk választ találni, hogyan viselkedik az igazi New Yorker, melyek azok az íratlan szabályok, melyeket ildomos betartanunk, ha be akarunk illeszkedni a City hétköznapi sodrásába.

Woody Allen Manhattan témájú filmjeinek köszönhetően, a köztudatban a New York-i ember kereső típus, kissé neurotikus, az átlagnál egoistább, kifejezetten filozofikus hajlamú és természetesen nem tud autót vezetni. Általános nézet, hogy a New York-iak értelmesebbek a többi amerikainál. Ez a meglátás igaznak bizonyulhat, ha arra a tényre koncentrálunk, hogy Manhattan lakosságának több mint egy harmada bevándorló. Ezek az emberek tudatosan döntöttek New York mellett egy magasabb cél érdekében.

Ennek köszönhetően a City lakossága előszelektált. Energia, ambíció és hajlandóság a lemondásra egy magasabb, távolabbi cél érdekében. Ez jellemzi az átlag manhattanit. A New York-i élet távolról sem olyan elbűvölő, mint amilyennek a filmekben látjuk. A manhattanieknek gyakran nélkülözniük kell azokat az alapvető kényelmi elemeket, melyek a többi amerikai számára magától értetődően adottak. Többek között a tágas ház, az autó, a csend. A New York-i ember statisztikailag feszítettebb ritmusban él, elszántabb, törekvőbb, sikerre éhesebb. Ezen tulajdonságok közvetlen összefüggésben vannak az intelligenciával.

Gyakran halljuk, hogy a New York-iak gorombák, nyersek. A megfelelő szóhasználat inkább bizalmas és brutálisan őszinte. A zöldségesnél az eladó nagyon valószínű, hogy “kedvesemnek” szólít, a metrón pedig lazán megkérdezik tőled, mennyibe került a táskád. A manhattaniek a szemedbe mondják, ha durván bánsz a gyerekeddel és sebesen helyreutasítanak, ha beelőzöl a sorban. Egy vidéki üzletben bátran megkérheted a többieket, hogy engedjenek előre, mert nagyon sietős dolgod van. Ez New Yorkban elképzelhetetlen, hisz itt mindenkinek egyformán sietős a dolga, nincs kivételezés.

  

A New York-iak kritikusak, de segítőkészek. Az útbaigazításra szoruló turistának nem csupán a közvetlen kérdezett, de a közelben állók is megpróbálnak segíteni, sőt ki is oktatják egymást, mert a New York-i szeret szakértő lenni. Természetesen mindenki szeret tudora lenni a témának, de míg az átlag amerikai a családjában, baráti körben viselkedik ilyenformán, addig a New York-i az idegenekkel is hasonló hangot üt meg.

Miért ilyenek a New York-iak? Ez a fajta viselkedés minden pszichológiai alapelvnek ellentmond. Azt mondják, minél több és minél hosszabb ideig éri az embert túl sok inger, annál valószínűbb, hogy befelé fordulóvá és visszafogottá válik. Akkor miért van az, hogy a New York-iak, akiket tudvalevően rengeteg inger ér, pontosan az ellenkező módon reagálnak? Az emberi lélek kutatói szerint a manhattani körülmények – az apró lakások, az állandó hajtás, küzdelem a legkisebb kényelemért, mint ülőhely a metrón, étteremben -, közös célt szül. Amikor egy New York-i a másikra néz, nem az idegent látja benne, hanem azt a valakit, aki ugyanazokkal a napi gondokkal küzd, mint ő maga. Ez a közös nevező a hajtóereje annak a kimagasló szintű és példaértékű együttműködésnek, melyre a manhattaniek különösen nehéz helyzetekben képesek. (Lásd 2001. szeptember 11.) Minél drámaibb a szituáció annál erőteljesebben nyilatkozik meg a New York-iak közösségi szelleme. Személyesen tapasztaltam a Sandy Hurrikán utáni összefogás megrendítő pillanatait.

Következzen csupán néhány, a New Yorki-i lét íratlan szabályainak dzsungeléből véletlenszerűen kiragadott tény, mely minden bizonnyal megkönnyíti New York-i tartózkodásunk.

A New Yorker gyalogol. Sokat és gyorsan. A járdát kezeljük autópályaként. Haladjunk a jobb oldalon és törekedjünk arra, hogy ne okozzunk forgalmi dugót. Amennyiben meg kell állnunk belekukkantani a térképbe, gyors Facebook helyzetjelentést adni, egymást fotózni, mindig húzódjunk a fal mellé.

A New Yorker az utcán sosem nézelődik, különösen nem felfelé. Egyszer azt olvastam, hogy a King Kong az egyik legirreálisabb film, mely valaha készült és nem azért, mert a majom feljut az Empire State Building tetejére, hanem azért, mert a filmben a New York-iak észreveszik. És miért nem néznek fel a manhattaniek? Mert haladnak. Mindig előre. A turisták számára a City csupa rácsodálkozás, végeláthatatlan fényképezési lehetőség. A New York-iak számára viszont nincs borzasztóbb, mint a hirtelen gyökeret eresztő turista. A New York-i úgy kerüli a Times Square-t, mint a ragályt és fel nem tudja fogni, hogyan lehetséges meglátni a Grand Central Station kupolájára festett apró csillagokat.

A New Yorker mindig siet. Munkába, munkából, buszra, metróra, vonatra. A legtöbb manhattani ki van téve a tömegközlekedés szeszélyének, melyen csak úgy lehet úrrá, ha megtanul bizonyos trükköket. Tudja, hogy melyik metró ajtó hol nyílik és melyik van a legközelebb a célállomás mozgólépcsőjéhez. Egy rossz lépés és az ingázó esetleg órákra a Cityben ragad.

A New Yorker semmilyen körülmények között nem bámulja meg a hírességeket. Jelenlétük a Cityben természetes és a manhattaniek úgy kezelik őket, mint hétköznapi embereket. Biztosítják számukra a viszonylagosan normális életet, melyre Hollywoodban nincs lehetőségük. A New York-iak azzal mutatják ki tiszteletüket, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sztár érzékelje, hiába tett le valamit az asztalra, ez New Yorkban nem jogosítja fel előnyökre.

Bámulatos, hogy mennyi mindent tapasztal az ember New York Cityben nap-nap után. A rohanás közepette, ha rászánunk egy percet, itt-ott csodálatos, megindító pillanatoknak lehetünk tanúi. Kevesen észlelik őket és csak azok értékelik igazán, akik valaha is jártak ebben az örökmozgó, soha nem nyugvó, hatalmas világvárosban.

Képek: a blog írójának tulajdona
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , ,