2015

You are currently browsing the yearly archive for 2015.

“Az új-fundlandi emberek mások. Az új-fundlandi megölel és azt mondja: Minden rendben lesz. Itt vagyok. Segítek. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.” – mondja az új-fundlandi kisváros, Gander rendőrkapitánya. Így volt ez 2001. szeptember 11-én is.

2001. szeptember 11-én lezárták Amerika teljes légterét. Ez az Egyesült Államok 98 éves légi közlekedésének történelmében példa nélküli esemény volt. Valamennyi levegőben tartózkodó repülőgépnek azonnal le kellett szállnia a legközelebbi reptéren.

“Hozzátok le azokat az Istenverte gépeket! – üvöltötte Norman Mineta Közlekedési Miniszter a Fehér Ház alatti bunkerben. Mire ez az ikonikussá vált mondat elhangzott, az American Airlines 11-es járata már becsapódott a World Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata a déli toronyba és az American Airlines 77-es járata a Pentagon épületébe. A Szövetségi Légi Közlekedési Igazgatóság reggel 9:45-kor zárta le az Államok légterét. 4546 repülőnek kellett a lehető leghamarabb landolnia. A gépek egy része még vissza tudott fordulni, azonban 250 Amerikába tartó repülőnek az egyetlen lehetősége Kanada volt. Amerika tisztában volt vele, hogy a landolási engedély kérelemmel veszélyt hozhat a befogadó országra, Kanada azonban nem hezitált, hogy beengedje az elárvult gépeket. Halifax, Torontó, Ottawa, Montreal repterei megteltek. Az új-fundlandi felvidéken található Gander – melynek repterén aznap 38 repülőgép landolt, 6595 utassal és személyzettel -, lakossága alig haladja meg a 10 ezret.

planes

A hét elkövetkező részében a kanadai kisvárosban megállt az élet. Minden egyes férfi, nő és gyermek részt vett a munkában. Gander lakossága félretette a saját életét egy csomó idegen kedvéért és semmit sem kért cserébe.

***

A Lufthansa 438-as Frankfurtból Dallasba tartó járatán utazott Roxanne és Clark Loper. Három hete hagyták el Texas-t, hogy Kazahsztánból hazahozhassák örökbe fogadott két éves kislányukat. Alexandria a repülőgép padlóján aludt, mivel így szokta meg az árvaházban. Frankfurt polgármestere, Petra Roth, a Lufthansa 400-as járatának első osztályán utazott New Yorkba. Petra asszony nem bánta a 4 ezer kilométeres utazást, mivel régi, jó barátjának, Rudy Giuilianinak, New York City leköszönő polgármesterének partyjára igyekezett. Nem messze tőle ült Werner Baldessarini, a Hugo Boss elnöke, aki a New York-i Fashion Weekre utazott. Valamennyien Ganderben landoltak.

Az égbolt kék volt, a levegő nyugodt. Reinhard Knoth kapitány a légtérben található gépek pilótáinak alkalmi évelődését hallgatta a rádión, amikor a KLM pilótája izgatottan megszakította a lezser csevejt: “Baj van New Yorkban. Valami baleset.” Knoth kapitány azonnal a BBC adására kapcsolt: “Breaking News New Yorkból. Robbanás a World Trade Center északi épületében. Valószínű egy repülő csapódott az épületbe.” Knoth kapitány biztos volt benne, hogy csakis egy kis gép lehetett, elvégre utasszállítók nem repülnek közvetlen Manhattan felett, főleg nem ilyen magasságban. A második becsapódás után azonban már tisztában volt vele, hogy nem véletlenről van szó.

***

“Úgy döntöttünk, hogy amíg a levegőben vagyunk, hazudunk az utasoknak. A legegyszerűbb magyarázattal álltunk elő. A repülőnek apró technikai gondja akadt, így a legközelebbi reptéren, Ganderben leszállunk, hogy kivizsgálhassuk a hibát. Az utasok morgolódtak kicsit, de semmi különös. A gyakori utazók azonnal megnyugtatták a többieket, hogy előfordul az ilyen. 40 perc múlva Ganderben landoltunk. Senki nem gondolta volna, hogy itt töltjük a hét elkövetkezendő napjait.”

“Mire leszálltunk már vagy 20 utasszállító állt a kifutópályákon. Amint megállt a gépünk, a kapitány beszédet intézett hozzánk: “Hölgyeim és Uraim, bizonyára furcsállják, hogy ennyi gépnek egyszerre akadt technikai problémája. Az igazság az, hogy más okból vagyunk itt.” Nem tudott túl sokat mondani a New York-i helyzetről, de az is elég volt, hogy aggódni kezdjünk. A földi irányítás nem engedett minket leszállni és senki nem jöhetett még a gépek közelébe sem. Egy órán belül további 18 gép érkezett.”

***

“Lassan szivárogni kezdtek a hírek a repülőgép rádióján keresztül. Az amerikai mobiltelefonok nem működtek, a többieknek sem sikerült telefonálni. Kora este megtudtuk, hogy a World Trade Center mindkét tornya összedőlt és a negyedik túszul ejtett gép lezuhant, mielőtt célt ért volna. Lelkileg és fizikailag kimerültek voltunk. Jeges félelem tartott minket fogva, de meglepően nyugodtak voltunk. Az ablakon kitekintve a másik 37 gép látványa annyiban segített, hogy tudtuk, nem vagyunk egyedül.”

“Néhány óra múlva közölték velünk, hogy leszállhatunk, de csak egyik gép a másik után, így ránk reggel 11-kor kerülhetett csak sor. Az utasok szó nélkül tudomásul vették, hogy az éjszakát a gépen töltjük. Gander orvosi felügyeletet, vizet és élelmet biztosított. Szerencsére nem volt semmi gond. Az éjszaka csendesen tellett, a kényelmetlenség ellenére. Másnap reggel fél 11-kor iskolabuszok jöttek értünk. Át kellett mennünk a vámvizsgálaton és bejelentkeztünk a Vöröskereszt asztalánál. A szállodai szobánkban a TV elé roskadtunk és 24 órával a tragédia után mi is megláttuk a drámai képsorokat.”

A következő sorok Reinhard Knoth kapitány memoárjából származnak: “Hirtelen rengeteg szabadidőnk lett és az is hamar kiderült, hogy Gander lakói roppant kedvesek. “Repülősöknek” szólítottak minket és minden kívánságunkat teljesítették. Gander és a környező kisvárosok valamennyi iskolát, közösségi épületet, könyvtárat bezártak és a rendelkezésünkre bocsátottak. Ágyak, hálózsákok, párnahegyek és rácsos ágyak mindenütt. A középiskolásoknak szünetet hirdettek és iskola helyett kötelező volt segíteniük a “vendégek” ellátásában.

Az elszállásolást úgy szervezték meg, hogy a családok együtt maradhassanak. Azoknak a hölgyeknek is teljesítették a kívánságát, akik nem akartak koedukáltan aludni. Az időseket önkéntesen jelentkező családoknál helyezték el, így ők rendes ágyban alhattak. A terhes kismamák a kórház közelében kaptak szállást. Volt fogorvosunk, férfi és női ápolónk, akik bármikor a rendelkezésünkre álltak.

A “hajótöröttek” naponta telefonálhattak és e-mailezhettek szeretteiknek. A város lakói gondoskodtak róla, hogy napközben se unatkozzunk. Gyalogtúrákat, hajóutakat szerveztek. Érdeklődésnek megfelelően lehetett felfedezni a közeli városokat, tavakat és kikötőket. A bátrak, profi vezetővel, hegyet is mászhattak.

A pékségek állandóan friss kenyérrel, pékáruval láttak el minket. A főétkezéseket szintén önkéntesek oldották meg. A vegytisztító ingyenesen tisztította a ruháinkat, mivel a csomagokat nem hozhattuk le a gépekről. Egyszóval, semmiben sem szenvedtünk hiányt.

Amikor két nap múlva újra megnyílt a légtér, iskolabuszok szállítottak vissza minket a gépekhez. Senki nem késett egy percet sem, így valamennyi gép időben útnak indulhatott. A helyi Vöröskereszt képviselői pontosan tudták, ki-kicsoda és melyik gépre kell szállnia. Csodálatra méltó volt a szervezés és még csak nem is gyakorolhatták.

Amikor valamennyien a gépen voltunk, az utasok azonnal élménybeszámolóba kezdtek. Sokan könnyek között meséltek az eltelt napokról. Az utasok becenéven szólították egymást. A hazaút olyan volt, mint egy nagy party repülőgép. Telefonszámok, e-mail címek, lakcímek cseréltek gazdát.

Hirtelen meglepő dolog történt. Az egyik utas megkért, hogy szólhasson az többiekhez a hangosbeszélőn át. Ezt soha nem engedjük meg, de akkor minden, ami velünk történt, formabontó volt. Az utas közölte, hogy a többség hozzájárulásával, amint hazaérünk, alapítványt hoz létre. A bevételt Gander és a közeli városok iskolásainak adományozzák, ezzel köszönve meg a szeretetteljes vendéglátást. Még ott a gépen, megérkeztek az első felajánlások. Összesen 14 ezer dollár gyűlt össze. Néhány hét alatt másfél millió dollár folyt be a számlára és a Delta Légitársaság is beszállt. 134 új-fundlandi fiatal főiskolai tandíját fizettük ki.

Tessék ezt a történetet megosztani, mert lehet, hogy a világ brutális, de mindig lesznek Ganderhez hasonló városok, jószívű, segítőkész emberek. Mi 6595-en mindig úgy fogunk Ganderre és Új-Fundlandra gondolni, mint a jóság és kedvesség mintaképére.”

Képek: Google
Forrás: The Day the World Came to Town

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

Kisgyörgy Évával, azaz Travellinával, Magyarország legismertebb, Goldenblog-díjas, utazási bloggerével egy Lincoln Center közelében található Starbucks-ban beszélgettem. Éva élete az utazás, a felfedezés és az élmények átadása. Már több mint 100 országot megjárt, s mivel igyekszik a “maradék” 89-be is ellátogatni, ritkán tér vissza már ismert helyszínekre. New York City ez alól kivételt képez. A Nagy Alma különleges helyet tölt be Éva szívében.

“1994 óta évente ellátogatok ide. Eddig csupán három év maradt ki. New York City-t jobban ismerem, mint Budapestet. – meséli Éva a jegeskávéját kortyolgatva. – Egyetemista koromban jártam itt először. itt először. Egy TDK verseny első helyének köszönhetően a Soros Alapítvány nyári ösztöndíjával tanultam Washingtonban, ahonnan busszal utaztam fel New Yorkba. Rövid látogatás volt, de a város hangulata azonnal megragadott. A hosszabb tartózkodásra néhány évet várni kellett. 1994-ben botlottam bele egy amerikai ösztöndíjról szóló apróhirdetésbe. Nem gondoltam volna, hogy megnyerem, azt pedig még kevésbé, hogy az egész életem megváltozik általa.”

Mesélj nekünk a New York-i ösztöndíj időszakáról. A 90-es években még nem sokan mondhatták el magukról, hogy jártak New Yorkban, s még kevesebben, hogy hosszabb időt töltöttek el a Nagy Almában.

“Miután megérkezett a pozitív visszajelzés a pályázatra, közölték  velem, hogy az egyetem, ahová felvételemet nyertem, Hempsteadben van. Akkor még nem tudtam, hogy a Long Islanden található Hofstrán működő Zarb School of Business Amerika egyik legjobb üzleti iskolája. Én annak örültem, hogy közel van New York Cityhez, így amikor csak tehettem, a City utcáit jártam.”

Milyen típusú ösztöndíjat nyertél?

“A pályázatot az amerikai kormány írta ki a volt szocialista országok jelentkezői számára. Évek óta tolták a pénzt ezekbe az országokba anélkül, hogy meggyőződhettek volna a befektetett összegek korrekt felhasználásáról. Úgy döntöttek, hogy inkább Amerikába hozzák az ösztöndíjasokat. Közgazdászok, jogászok, újságírók képzését vállalták, akik hazatérve hazájuk demokráciáját és piacgazdaságát voltak hivatottak felépíteni.”

Hogyan teltek a New York-i egyetemi hallgató Travellina napjai?

“Életem legszebb időszaka volt, annak ellenére, hogy nem volt könnyű. Jól fizető, biztos állást adtam fel a bizonytalanért. Havi 1000 dollárt kaptunk. Ebből kellett fizetni a lakhatást és étkezést. Egy szlovák fiúval közösen béreltünk egy alagsori, ablaktalan, lehangoló lakást. A 800 dolláros lakbért megfeleztük, mégis a hónap végén gyakran csak üres tésztára futotta. Ennek ellenére, megérte. Az egyetem nekem nem volt nehéz. A Közgáz, ahol végeztem, még nagyon erős volt és remek alapot biztosított. Valamennyi vizsgámra a legjobb fokozatot kaptam.

A J1-es diákvízumommal csak korlátozott óraszámban vállalhattam volna munkát, ám a szerencse is mellém szegődött. A papírjaimat véletlenül úgy állították ki, hogy többet dolgozhattam. Segítettem a professzoroknak, fénymásoltam, ami akadt. Minden fillért félretettem. Utazni akartam, világot látni. Hamarosan összegyűlt annyi pénzem, hogy útnak indulhassak. Az első út Mexikóba vezetett, majd következett Guatemala és Costa Rica.”

Így indult az utazási blogos karriered?

1996-ban az Internet, különösen a weboldal készítés még gyermekcipőben járt. A külföldön élő magyar közösségnek, Hollósi József vezetésével saját levelezőlistája volt, HIX néven. Bárki írhatott, kérdezhetett, megoszthatta mondandóját a közösséggel. Receptek, ötletek cseréltek gazdát. Dél-amerikai útjaim képes beszámolóját én is megosztottam. Egy Skóciában élő magyar fiú fantáziát látott a leírásokban és felajánlotta, hogy honlapot készít nekem. Megszületett a Nagy Képes Útikönyv, melynek archivált változata a mai napig elérhető ezen a címen. Valószínű, hogy az első magyarországi weblap tulajdonosok egyike voltam.

Közben továbbra is a Hofstra diákja voltál?

Igen. Az ösztöndíjam egy évre szólt, melyet egy évvel meghosszabbítottak a kiváló eredményeimre való tekintettel. Közben beleszerettem a fényképezésbe. Kértem a bizottságot, hogy adjanak kreditet, ám kérelmemet elutasították. Velem azonban nem ilyen egyszerű. Fogtam magam és engedély nélkül beültem az előadásra. Az oktató érdeklődésére elmondtam, hogy marketing szakos ösztöndíjas vagyok és a fotográfia szak tantárgyankénti mintegy 1000 dolláros tandíját nem tudom kifizetni. A tanár azt mondta, ő nem bánja, ha beülök az utolsó sorba. Így esett, hogy ugyan nem kaptam papírt róla, de elvégeztem a Hofstra fotós szakát is. Az oktatómmal pedig igazi barátság alakult ki köztünk. Örült, hogy valaki a csoportból nemcsak érdeklődik, de előzetes ismerete és gyakorlata is van.

Egy nap, Annie Leibovitz példáját követve, elsétáltam a Rolling Stone magazin szerkesztőségébe, hogy leadjam a portfólióm. Az épület ajtaja előtt kanyargó sort látva realizáltam, hogy ötletemmel nem vagyok egyedül. Rengeteg fotós próbál szerencsét ilyen módon. A következő héten, a többiekkel együtt én is elmentem, hogy felvegyem az elbírált mappámat. Legnagyobb meglepetésemre, az enyémbe nem az illedelmes sablon elutasító szöveg került, hanem egy interjú meghívás. A bíráló bizottságnak tetszettek a képeim, fantáziát láttak bennem. Felajánlottak egy nyári, gyakornoki állást a Rolling Stone magazinnál. Roppant boldog és büszke voltam, azonban a helyzetem teljesen kilátástalan volt. Az ösztöndíjam lejárt, a gyakornoki állás nem fizetett volna. Pénz és vízum nélkül túl kockázatos lett volna maradni. Egyke lévén a szüleimnek is szüksége volt rám. Hazamentem.

Két év New York után hazatértél Budapestre. Mit kezdtél magaddal? Nagyon megviselt a váltás?

Őszintén szólva igen. Fél évig nyalogattam a sebeimet. Állandóan arra gondoltam, mi lett volna, ha… Ez alatt az időszak alatt készült el a New York-i útikönyvem nagy része. A következő év februárjában rám talált a Matáv fejvadásza. A Matávot ekkor vezették be a tőzsdére, a budapestire és a New York-ira egy időben. Szükségük volt egy olyan szakemberre, aki nemzetközi számviteli képesítéssel (ACCA) és amerikai végzettséggel is rendelkezik. ACCA-ja 19 embernek volt Magyarországon, ezek közül MBA-ja csak nekem egyedül. Megfogtam az Isten lábát.  Nagyon jól fizető állássom lett, melyet 15 évig töltöttem be. Negyedéves és féléves jelentéseket kellett írnom a New York-i tőzsdére, ami rengeteg munkával és felelősséggel járt, viszont a munka szabadságot is adott. A fizetésem lehetővé tette, hogy drága, távoli utakra fizessek be és New Yorkba is eljutottam minden évben, tanfolyam címén.

Egyik évben elutasították az utazási kérelmem, mondván, az amerikai út túl drága. A következő héten New York-i képekkel borítottam be az iroda falait és megállás nélkül Frank Sinatra New York, New Yorkja üvöltött a magnóból. A  főnököm nem soká bírta a kiképzést. Mehettem New Yorkba.

Annak ellenére, hogy szerettem az állásom, tudtam, hogy egyirányú utcába kerültem, mivel más magyar cég részvénye nem volt a New York-i tőzsdén. Félelmem beigazolódott. 2011-ben a Matáv (akkor már Magyar Telekom) kivonult a tőzsdéről, elveszítettem az állásom. A szaktudásomra nem volt szükség egyik magyarországi vállalatnál sem. Ugyanebben az évben édesanyám váratlanul elhunyt és édesapám lelkileg-testileg belebetegedett a halálába. Döntenem kellett újra. Elmehettem volna dolgozni sokkal kevesebb pénzért, de édesapámnak azonban szüksége volt rám. A Telekom végkielégítéséből vettem egy lakást, melyet kiadok. A maradék megtakarításomat pedig a tőzsdén forgatom. Így teszek szert bevételre. Kényszer szülte karrierváltás volt az enyém, de utólag a legjobb dolog, ami történt velem.

2011 nem csak szomorúságot hozott az életedbe, ugye? 

2010-ben, 15 év után, megújult a blogom és feljelentkeztem a Facebookra is. Pályázatot írtam ki a blog új nevére. A díj egy tepsi muffin volt. Egy jó barátomnak köszönhetően megszületett az egyedi-csajos-utazós Travellina név, a blog pedig 2011-ben elnyerte a Goldenblog-díjat, Életmód Kategóriában. Egyre többen ismerték meg és látogatták rendszeresen a blogom. A győzelmet Origo-s és egyéb felkérések sora követte, így ma már több helyen publikálok utazós cikkeket. Rájöttem, hogy fenn tudom tartani magam így is.

Nem vagyok és sosem leszek megélhetési blogger. Nem írok szponzorált bejegyzéseket. Rengeteg utazási és gasztro jellegű felkérést kapok, azonban egy ingyen vacsora kedvéért nem adom el a lelkem, de még egy repülőjegyért sem, ha nem szimpatikus a megkeresés. Van néhány kedves partner, akikkel együttműködök, jellemzően olyanok, akik nem diktálnak semmilyen feltételt, csak hisznek bennem. Csakis saját anyaggal – beleértve a képeket is -, dolgozok. A blog a hobbim és az is marad.

Megtanultam olcsón utazni. Megváltozott a helyzet a Matávos időszakhoz képest. Most több az időm, mint a pénzem. Van időm tervezni, szervezni, felkészülni. Ebben az évben a Home Exchange keretein belül jutottam el New Yorkba.

Ezek szerint a szerelmed New York iránt továbbra is megmaradt.

Természetesen. New York az örök szerelem. Ide évente el kell jönni. Mindig történik változás, a fejlődés állandó.

Mesélnél nekünk arról, hogy milyen változásokat tapasztaltál az évek folyamán, különös tekintettel a 90-es évekhez képest?

A 90-es évek New Yorkjának hangulata tagadhatatlanul ikonikus és utánozhatatlan volt. Az éjszakai élet vad és izgalmas, a klub élet pezsgő és merész volt. Olyan helyszínekről beszélünk, mint a New York-i rock, pop és folk szülőhelye, a legendás CBGB klub, ahol többek között fellépett Blondie, Joan Jett, a Talking Heads, a B-52’s és a Police. A kedvelt Tunnel elnevezésű szórakozóhely egy használaton kívüli metróalagútban üzemelt. Aztán ott volt a hírhedt Limelight Nightclub a Hatodik Sugárúton, mely egy használaton kívüli templomban működött és otthont adott a manhattani techno és gothic irányzatnak. A falakról ketrecek lógtak, melyben transzvesztita táncosok vonaglottak. A klubot rengetegszer razziázták és zárták be droghasználat és árusítás miatt.

A 90-es évek izgalmas, avantgárd New Yorkja a graffitikkel együtt eltűnt. A város konszolidáltabb, tisztább, biztonságosabb, család- és turistabarát lett. A Limelighthoz hasonló szórakozóhelyek léte ma már elképzelhetetlen lenne.

Közben a város hatalmas lépésekkel fejlődik. Mindenütt új felhőkarcolók emelkednek, átadták a High Line-t, épül a Második Sugárút metróvonala.

Ami pedig az embereket illeti, Szeptember 11-e gyökeresen megváltoztatta a New York-iakat. Az egymás iránt érdektelen manhattaniak hirtelen ráébredtek sebezhetőségükre és jóval figyelmesebbek lettek egymás iránt. Az idegenek gyakrabban elegyednek szóba egymással, segítőkészebbek, figyelmesebbek. Ez a változás nagyon is szembeötlő volt.

És mit hoz a jövő a New York rajongó Travellina számára?

Hamarosan visszatérek Amerikába, de most nem New York lesz a cél. Nagy kaland készül. A 66-os utat autózom végig, Chicagótól Los Angelesig. 4 és fél hét alatt teszem meg a 4000 kilométeres utat, az átlagos két hét helyett. Úgy tervezem, hogy több helyen megállok és megtekintem a környező nevezetességeket. Majd valamikor jövőre természetesen New Yorkba is visszatérek, hisz itt ismerősökre és barátokra is leltem az eltelt évek alatt, és ez az a város, ami mindig feltölt energiával.

Köszönöm a beszélgetést, Travellina. New York visszavár.

Képek: Kisgyörgy Éva tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A W32nd street – a New York-i ingázók rémálma, a város egyik legdepressziósabb utcája – a Pennsylvania vasútállomást köti össze a Harold Square-rel.

Reggelente és a kora esti órákban ingázók tömege halad át ezen e keskeny utcán, tudomást se véve az üzletek ajtajában, az árkádok alatt fekvő hontalanokról, sem az átható pisiszagról. A 32. utca az ingázók életében az elkerülhetetlen, a hétköznapok kellemetlen velejárója.

 

A múlt hét közepén, egyik napról a másikra a 32. utca megrázta magát és meglepő transzformáción esett át. A 34. Utca Társulás, a Columbia Egyetem várostervezés szakának végzősével, Alexandra Gonzalezzel együttműködve, új külsőt álmodott a szürke, jellegtelen 32. utcának.

A gyalogosok vidám színűre festett extra sávot kaptak, melyet nagy méretű virágosládák szegélyeznek és választanak el az autós forgalomtól. Az új, széles gyalogos sávban 18 modern, CitiBench pad is elhelyezésre került.

A projekt jelenleg teszt állapotban van. Októberig a város vezetősége döntést hoz létjogosultságáról. Pozitív előjelnek számít, hogy az új “ruha” és a grátisz gyalogos sáv egyöntetű sikert aratott az ingázók körében és hogy a városvezetés máris elrendelte az utca takarításának magasabb színvonalát.

Az új külső a szomszédos Madison Square Gardens és a jelenleg átalakítás alatt álló, “új Times Square” becenévre hallgató, Harold Square színvonalára hivatott emelni a mostohagyerek státuszban levő 32. utcát.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Az a bizonyos holnap nincs is olyan messze. 2015. szeptember 1-től – hosszas politikai és jogi huzavona után -, hivatalosan is forgalomba kerül a Taxi of Tomorrow, vagyis a Holnap Taxija.

Az új generációs taxi máris megosztotta a közvéleményt. A klasszikus manhattani taxik szerelmesei kifejezetten ferde szemmel néznek a város új szerzeményére. Szimplán funkcionális járműnek tartják, mely nem illeszkedik a városképbe és ezáltal sosem válik olyan ikonikussá, mint amilyen például a népszerű Checkers taxi volt.

A megjelenés csak egy, az ellenzők hosszú listájának sorában. íme néhány a nyomós érvek közül:

“Rég várt? Inkább régóta rettegett változás. Miért kellett Nissan? Ha ez New York City Holnapja, miért nem hazai gyártmányt választottak?”

11-nissan-taxi

“A Nissan NV200 a legrútabb, legbizarrabb járgány. Nem csupán ritka ronda, de kényelmetlen is.”

“Az ülésekre úgy kell felmászni. A lökéscsillapítás a nullával egyenlő. Ráz és még hangos is. Ez a jármű csak a fiataloknak és a fürgéknek felel meg.”

“A város vezetősége másról sem beszél, mint a Zöldebb New York Cityről, erre egy nem-hibridautóra esik a választás. Érthetetlen.”

“A Holnap Taxija nem alkalmas kerekesszékes használatra!? Gratulálunk de Blasio (New York polgármestere)!”

Az új taxi rajongói szerint azonban éppen itt volt az ideje a változásnak, a modernizációnak. A taxiállomány java része lestrapált és képtelen lépést tartani a megnövekedett turista és helyi forgalommal. A jelenleg használatban lévő járművek utas- és raktere szűkre szabott, a légkondicionálással állandó bajok vannak, az ablakok nem működnek és sorolhatnánk a további gondokat.

A jelenleg futó Fordok gyártását 2011-ben leállították, így a város vezetősége már 2007-ben körvonalazta lecserélésüket. A pályázatot a Nissan NV200 nyerte el.

Az új taxi modell négy utas szállítására alkalmas és többek között utas által vezérelt légkondicionálással, olvasólámpákkal, padlóvilágítással, telefontöltővel, intercommal és a turisták legnagyobb örömére, nagyméretű tetőablakkal is rendelkezik.

A város vezetősége örömmel vette tudomásul, hogy a jogi huzavonák után az NV200 szabad utat kapott. Biztosak benne, hogy a Holnap Taxija beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagyis nagy szerepet vállal majd New York város tömegközlekedésének tehermentesítésében.

A TLC (Taxi and Limousine Commission) vagyis a Taxi és Limuzin Bizottság azonban felháborodott a döntés kimenetelén. A hibridek leváltásával, illetve a kerekesszékes kocsik zömének kiiktatásával kapcsolatban vannak súlyos fenntartásaik. Meggyőződésük, hogy mint minden döntés mögött, itt is politika és pénz áll a hátterében. Számukra, a természetvédők és a mozgáskorlátozottak számára jó hír, hogy az új Nissan csupán az autópark 80%-át cseréli le. A maradék 20%-ot hibrid és kerekesszékkel használható Nissan modellek töltik majd ki.

Forrás: Curbed NY
Képek: Nissan

Tags: , , , , , , ,

Újabb hatalmas veszteség éri a már amúgy is megtépázott és gyakorlatilag már csak az emlékekben élő manhattani Magyar Negyedet. (A Little Hungary történetéről szóló írás a blog legnépszerűbb bejegyzése, mely itt olvasható.)

2015. július 26-án, vasárnap 3 órakor tartották hivatalosan az utolsó szentmisét a New York-i Szent István Római Katolikus Templomban. A 82. utcában található, 1928-ban felszentelt templom 2015. augusztus 1-én zárja be kapuit.

A Szent István magyar templom egyike annak a 68 templomnak, melynek megszűnéséről a New York-i Érsekség 2014. novemberében hozott határozatot. A magyar templom esetében az egyház általános pénz- és paphiánya mellett egyedi tényezők is szerepet játszottak. A templom látogatottsága drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedekben. Az öregedő templomépület fenntartásának és felújításának költségei pedig meghaladják az egyházközösség és az egyházmegye pénzügyi kereteit.

A Szent István és a közeli Szent Erzsébet plébánia a 79. utcában található Szent Mónika templommal egyesül. A Szent István Magyar Iskola átveszi az épület első emeletét és alagsorát, így az eddig itt működő közösségi programok is “utcára” kerülnek. A Szent Mónika templom jelenlegi plébánosa, a katolikus arculatba illeszkedő programoknak otthont biztosít, ám először jobban meg szeretne ismerkedni a jelenlegi programok tematikájával.

Sajnos az utóbbi években a magyar templomot többször is kritika érte, mivel helyet biztosított kétes értékű programoknak. Többek között, a New York-i magyarok egy szélsőséges csoportja itt látta vendégül David Irvinget, a hírhedt holokauszttagadót. A helyi magyarok annak idején így nyilatkoztak a New York Times-nak:”A templom az egyik bázisa a Hóka Ernő nevével fémjelzett szélsőjobboldali csoportosulásnak.” A templom plébánosa is megszólalt: “Elítéljük a rasszizmus, az antiszemitizmus, a gyűlölködés minden formáját, sajnáljuk, hogy helységeinket ilyen típusú rendezvényre használták.”

Az utolsó hivatalos szentmisén Imre atya többek között ezekkel a gondolatokkal köszönt el a hívektől: “Mindannyian gyászoljuk szeretett és fontos templomunkat, azonban a jelenlegi helyzetben képtelenek vagyunk fenntartani magunkat az adományokból. Hetente 230-an látogatták miséinket és egyre csak fogyatkozunk. A lassan egy éve működésképtelen liftünket sem tudtuk megjavítani. Teljes cserére lenne szükség, ám a 27 ezer dolláros költséget nem tudjuk állni.

Ne feledjük, hogy a Hitben gyűlünk össze. Az Egyház Krisztussal való mélyebb kapcsolatra hív minket és most ennek jegyében fel kell áldoznunk a templomunkat, emlékeivel és történelmével. Zarándokként ezeket vigyük magunkkal.”

Öröm az ürömben, hogy az Érsekség, figyelembe véve a kongregáció átlagéletkorát és az egyházi kalendáriumot, két engedményt is tett.

A Szent István templom továbbra is otthont biztosíthat a délelőtt fél 12-es, angol nyelvű szentmisének, ameddig a Szent Mónika templomban a kerekesszékes átalakítások le nem zajlanak.

Szent István ünnepének tiszteletére, érseki engedéllyel a magyar misék bemutatása augusztus 23-ig meghosszabbíttatott.

Talán a fentebb említett engedményeknél is fontosabb és örömtelibb az a hír, hogy a New York-i magyarságnak nem kell lemondania a magyar nyelvű Szentmisékről. A Magyar Világi Bizottság kérésére továbbra is lesz magyar nyelvű szentmise Manhattanban. A helyszín marad az Upper East Side, a Szent István templomtól nem messze, a 87. utcában található Szent József templom.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

TÜKRÖM-TÜKRÖM MONDD MEG NÉKEM, HOGY MIÉRT NEM TUDTOK KÉSSEL-VILLÁVAL ENNI SZÉPEN?

“Nem tudom miért, de az átlag amerikai étkezési kultúrája megragadt egy szinten, valahol ott, ahol a magyar gyerekek elkezdik. Egész egyszerűen zavarba hozza őket a kés és a villa szinkronban való mozgatása, azaz az étel mindkét evőeszközzel való elfogyasztása.” (Hello Magyarok!-TÜKRÖM-TÜKRÖM MONDD MEG NÉKEM, MILYENEK AZ AMERIKAIAK FELÉTEK?)

A nemzetek közötti kulturális különbségeknek mindig van logikus magyarázata. Az illem, az etikett, emberi közösségek által hozott döntések írásba foglalt rendszere, mely generációról generációra száll. Érdemes ezeknek a szokásoknak a hátterét feltárni, mielőtt el- és megítélünk egy nemzetet azért, mert másképp cselekszik, mint ami számunkra megszokott. Induljunk nyomozásra az asztali etikett világába.

A evőeszköz-etikettnek két elfogadott formája ismert. Az európai – gyakran kontinentálisként emlegetett -, illetve az amerikai, más néven a cikkcakk, vagy villacserélő mód. A bevándorlók által behozott európai stílus Amerikában is elfogadott és használatos, míg az amerikai evőeszköz használat Európában szinte egyáltalán nem alkalmazott és gyakran illetlennek tartott.

Az amerikai evőszeszköz használat számunkra furcsa és gyakran esetlennek tűnik, annak ellenére, hogy az illemtankönyvek egyenértékűen elfogadják, sőt egyes történészek európai eredetűnek tulajdonítják, melyet az első telepesek hagyományként magukkal vittek és megtartottak, míg az európai etikett a villa térhódítása után más irányt vett.

Az amerikai módszer a következő: A kést, miután levágnak vele egy falatot, lehelyezik a tányér szélére. A villa átkerül a jobb kézbe és a szájhoz emeli az ételt. A bal kéz ilyenkor illedelmesen az ölben pihen. Sokan több falatot is felvágnak egyszerre és a kés hosszabb ideig pihen a tányér szélén. Ez általánosabb, annak ellenére, hogy az etikett egyszerre csak egy falatot engedélyez. Az amerikaiak, ha mód van rá, egyáltalán nem használják a kést, inkább a villa élével vágják fel a puhább falatokat.

A kétféle evőeszköz-illem kialakulásának történelmi háttere van és jóval bonyolultabb, mint gondolnánk.

Több forrás szerint a villahasználat Európában csupán a 18. században terjedt el széles körben. Az első amerikai telepesek nagy valószínűséggel villa nélkül hagyták el az óhazát. Kést és kanalat használtak. Mivel a kanalat csak a domináns kézzel lehet biztonságosan használni, az evőeszköz áthelyezése a domináns kézbe természetes volt és a villa használat későbbi elterjedésével is az maradt. Ugyaninnen ered a villa kanálszerű, markoló tartása is, ellenben az európai, úgynevezett “rejtett nyél” fogással, melynek során az evőeszközök nyele a tenyérben búvik meg. A villa használata továbbra is inkább hasonlít a kanáléra. Az amerikai inkább kanalaz, merít a villával, mint felszúrja a falatokat.

A vadnyugati életstílus szintén a villacserélő módszer elterjedését segítette elő. A Vadnyugaton a kés elsősorban fegyvernek számított, különösen ha a használó a jobb kezében tartotta. Étkezés közben a félreértések elkerülése végett nem volt ildomos a kést hosszú ideig kézben tartani. A tányérra helyezett kés békés szándékot jelzett.

Margaret Wisser kanadai írónő, a The Rituals of Dinner: The Origins, Evolution, Eccentricities & Meaning of Table Manners (Az étkezés rituáléja: az asztali viselkedés eredete, fejlődése, külsőségek és ezek jelentése) című könyvében így ír: “Általánosságban ezek a szabályok megelőző jellegűek voltak és arra szolgáltak, hogy tompítsák az evőeszközök fenyegetést sugalmazó jellegét. Az etikett megfékezi az étel elejtésével és elkészítésével járó erőszakot. Az evőeszközt mindig könnyedén tartsuk, ne hadonásszunk vele étkezés közben, a késsel pedig különösen óvatosan bánjunk.”

Az európai étkezési forma sokkal gyorsabb és hatékonyabb. A történészek szerint ennek a tempós étkezésnek a magyarázata az állandó bel- és külháborúkban rejlik. A férfiak gyakran az asztaltól rohantak a csatába, esetleg az egész családnak menekülni kellett. A lassú étkezésre a királyi udvaron, palotákon kívül nemigen volt lehetőség.

Sok amerikai számára az európai metódus tűnik illetlennek. Az étkező személy, ha tudatosan nem törekszik egyenes háttal ülni az asztalnál, folyamatosan a tányér fölé görnyed. Az étkezés habzsoló jelleget ölt, mivel az evőeszköz állandóan használatban van. Az amerikai evőeszköz használati mód természeténél fogva lassabb, kényelmesebb, több szabadságot enged az asztal körüli társalgásnak is.

Amerikában nem csinálnak különösen ügyet belőle, ki hogyan eszik, milyen metódust használ. Hasonlóképpen nem vonnak párhuzamot az evőeszköz használata és az intelligenciaszint között.

Végezetül, megszívlelendő valamennyiünk számára, hogy mielőtt előítéletre, általánosításra épülő kijelentést tennénk, érdemes utánajárnunk a jelenség eredetének.

Forrás: Margaret Wisser-The Rituals of Dinner: The Origins, Evolution, Eccentricities & Meaning of Table Manners; Lisa Mirza Grotts – A Traveler’s Passport to Etiquette
Képek: Google

Tags: , ,

New York City leggyűlöltebb épülete a Pennsylvania Station, közismertebb nevén a Penn Station. A Penn vasútállomáson – a Grand Central Pályaudvarral ellentétben -, az utasok nem szívesen tartózkodnak egy perccel sem többet, mint muszáj, nem gondolnak rá büszkeséggel, egyszerűen a hétköznapok kellemetlen velejárójának tekintik.

A Penn vasútállomás jelenleg nem tud túl sokat felmutatni a felhozott vádak ellen. Az állomás szürke, kopottas, érdektelen, legjobb szívvel is csak funkcionálisnak nevezhető. Nyáron elviselhetetlenül meleg, év- és napszaktól függetlenül állandóan zsúfolt. A Penn Station naponta 600 ezer utast szolgál. Percenként közel ezer ingázó érkezik és indul az állomás 21 vágányáról, mellyel a Penn Amerika legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontja, lehagyva még a JFK repteret is.

A Penn Vasútállomás a New York-iakat a fent említett bosszúságokon túl egy jóval fájóbb veszteségre is emlékezteti. A jelenlegi épület helyén álló eredeti pályaudvar Manhattan egyik ékköve, a Grand Centrallal egyenértékű, igazi építészeti gyöngyszemnek számított, mely politikai-pénzügyi háború áldozatává vált.

Az eredeti Pennsylvania Vasútállomás lerombolását a műemlékvédelem egyszerűen vandalizmusnak nevezte, míg az épület rajongói a mai napig visszasírják az elegáns, római stílusú, grandiózus épületet. “Valaha az utazó Istenként érkezett a világ fővárosába, míg manapság patkányként rohangál a föld alatt.”-írta frappánsan a korabeli sajtó.

A Penn a Hetedik és a Nyolcadik Sugárút között, Midtown Manhattanban (31.-34. utca) található.  A pályaudvar (jegyváltó automaták, információ, várótermek, üzletek, éttermek) a Madison Square Gardens épületének földszintjén, míg valamennyi peron a földfelszín alatt található.

A Penn Station egyáltalán nem inspiráló, mégis érdemes nyitott szemmel járni zsúfolt folyosóin. A régi pályaudvar nem tűnt el nyomtalanul. Emléke lépten-nyomon elkísér minket az állomás egész területén. Fedezzük fel ezeket, a legtöbb New York-i számára is ismeretlen emlékfoszlányokat.

A Hetedik Sugárút-32. utcai bejáratnál található mozgólépcső feletti kép emlékezteti az utazókat arra a grandiózus épületre, mely valaha itt állt.

A Long Island Railroad (LIRR) információs pultját a váróteremtől és mosdótól elválasztó öntöttvas ajtókeret autentikus műemlék, mely a véletlennek köszönheti, hogy túlélte az átépítési munkálatokat. Két, újonnan felhúzott fal között felejtették és csak 30 évvel később került elő, egy rutin javítási munkálat során.

A Hilton Passageway (Hilton Folyosó) nem csupán hangzatos elnevezés. A fal mögött egy használaton kívüli átjáró található, mely egykoron közvetlen összeköttetést biztosított a Penn és a Herald Square metróállomás (B, D, F, M vonalak) között. A folyosót a 70-es években falazták be, biztonsági okokra hivatkozva. A város vezetőségének egy része a mai napig lobbizik a folyosó újranyitása mellett.

Az állomás főfolyosójának végében található hatalmas dombormű a Nappal és Éjszaka nevet viseli és a régi állomás bejáratánál álló, azonos elnevezésű szoborcsoportra hivatott emlékeztetni. A két női alak a Penn eredeti órájának helyét őrzi, míg a kör közepén a figyelmes szemlélő a következő dátumot olvashatja: 10/28/63. Ez a nap volt a Penn állomás lebontásának kezdete.

Az állomáson található kicsiny italbolt, a Penn Wine & Spirits olyan titkot rejt, melynek létezéséről csak kevesen tudnak. Az üzlet közepén, a mennyezet egy része az eredeti állomás üveg mennyezetének maradványa, melyet plakett is jelez.

Az első Penn állomás egy teljesen érintetlen folyosószakaszát, korabeli lámpákkal, korlátokkal az 1-es metróállomás 32. utcai kijáratánál találhatjuk.

A vasútállomás területén több autentikus, réz és kovácsoltvas lépcsőkorlátot is felfedezhetünk.

Az eredeti állomás homlokzatát 22 hatalmas sasmadár díszítette, melyek közül 14 élte túl az átépítési munkálatokat. Három ezek közül Manhattanban található. Egyet az East Village-ben, kettőt pedig a Penn bejáratánál, a Hetedik Sugárúton helyeztek el.

Az eredeti Penn vasútállomás szerelmesei számára a szomszédos, James Farley postaépület maradt utolsó, autentikus emlékként, mely egy időben épült az állomással, osztozva a stílusjegyeken, mint testvérintézmény.

Jó hír, hogy a város jövőbeli tervei között szerepel a postaépület állomásépületté alakítása. Az új állomás a Moynihan nevet viseli majd, tisztelegve Daniel Patrick Moynihan szenátor előtt, aki elsőként kampányolt az eredeti állomásépület feltámasztása mellett.

A Moynihan állomást az Amtrak venné át, míg a hamarosan új helyre költöző Madison Square Garden épületét a Metro North és a Long Island Railroad üzemeltetné, futurisztikus átalakítások után.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve fekete-fehér arhívum képek és Penn Station tervek

Tags: , , , , , , ,

Július 1-én hajózott be a New York-öbölbe, a South Seaport Múzeum területére (bővebben itt olvashattok róla) a legendás fregatt, a francia Hermione reprodukciója. A vitorlás a július 4-i, Függetlenség Napja ünnepségekre érkezett és a hét végéig élvezi New York város vendégszeretetét.

Az eredeti Hermione 236 évvel ezelőtt hajózott Franciaországból az Újvilágba, fedélzetén La Fayette márkival, aki az Amerikai Függetlenségi Háborúban tábornokként harcolt George Washington vezérlete alatt.

La Fayette igazi kettős állampolgárnak tartotta magát. Halála után kívánsága szerint felesége mellé temették a párizsi Picpus temetőben, míg sírjára azt a földet helyezték, melyet amerikai útjáról hozott magával. 2002-ben az Amerikai Egyesült Államok posztumusz tiszteletbeli polgára lett.

 

Az eredeti Hermione 1793-ban futott zátonyra és süllyedt el, nem messze Le Croisic partjaitól. Az új Hermione-t Rochefortban építették, korabeli eszközökkel és technikával. A munkálatok 1997-ben kezdődtek és 17 hosszú éven át tartottak.

Az eredeti terveket kissé módosították, takarékossági és biztonsági szempontokat szem előtt tartva. A vitorlás ágyúi könnyűfémből készültek és non-funkcionálisak. A Hermione motorral is rendelkezik, míg az áramellátásért generátorok felelősek.

Az Atlanti-óceánt áthajózni manapság sem egyszerű. A Hermione 2014 szeptembere és 2015 áprilisa között több gyakorlóutat is tett, mielőtt nekivágott a három hónapos útnak.

A vitorlás 2015. április 18-án hagyta el La Rochelle kikötőjét és július 1-én kora reggel kötött ki Lower Manhattanban. Jelenléte nemcsak emeli a július 4-i rendezvénysorozat fényét, de a francia-amerikai kapcsolatokat is erősíti.

A South Street Seaportot legkönnyebben a Fulton Streetről érhetjük el, melyet a NYCS 2NYCS 3NYCS 4NYCS 5NYCS ANYCS CNYCS ENYCS JNYCS RNYCS Z jelzésű vonatokkal közelíthetünk meg.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A New York City pénzügyi központjában található, a Kereskedelem Katedrálisa becenévre hallgató, ikonikus Woolworth Building a város egyik legszebb felhőkarcolója és minden bizonnyal a legrejtélyesebb. Titokzatosságához valószínű hozzájárul, hogy az épület turisták számára nem látogatható, így tiltott gyümölcsként csigázza fel az érdeklődést. Ennek a csodálatos épületnek azonban nincs szüksége a reklámra. Impozáns megjelenése és lélegzetelállító enteriőrje önmagáért beszél.

 

A kivételezettek elégedettségével ignoráljuk (köszönet az OpenHouseNewYorknak a lehetőségért) a TOURISTS ARE NOT PERMITTED BEYOND THIS POINT (Turistáknak tilos a belépés) táblát és a biztonsági őr szúrós tekintetétől követve belépünk az európai gótikus katedrálisokat utánzó, pazar előcsarnokba.

A 60 emeletes, 241 méter magas épület az 1913-as átadás után, 17 éven át a világ legmagasabb épülete volt, építtetője, a kereskedelmi mogul, Frank Woolworth legnagyobb megelégedésére.

Fedezzük fel az épület titkait!

Stílusok keveréke: A két emelet magas előcsarnok valaha üzleteknek és Irving National Exchange Banknak adott otthont. Középpontjában a grandiózus márvány lépcsősor, mely fölé sárga üvegmennyezet borul, aranyló fénybe öltöztetve az egész csarnokot.

Az előtér északi és déli oldalán két balkon található, melynek falait oltárképet utánzó freskók díszítik. Egyikük a Munka nevet kapta, míg a másikuk a Kereskedelem névre hallgat.

IMG_2414

A dongaboltozatos mennyezetet bizánci stílusú virágmintás üvegmozaikok díszítik, míg a falakat Skyros szigetéről származó faragott márvány borítja, az ajtókat pedig görögös mintázatú bronzburkolat ékesíti. “Az előcsarnok a fantázia szüleménye, az európai stílusok szabad keveréke. Kéretik eltekinteni a történelmi hitelességtől.”-mondja Helen Post Curry, a Woolworth Building építészének ükunokája.

A legek: Az átadás évében nemcsak az épület volt a legmagasabb a világon, de a hozzá tartozó kémény is, mely a hatalmas szénégetésű kazánt szolgálta. A modernizáció után a kéménykürtő helyére az akkori kor leggyorsabb liftje került. A különleges liftakna kialakítás egy esetleges tragédia esetén az elszabadult, szabadesésben zuhanó liftkabint “légpárnák” segítségével lassította volna.

A Tiffany & Co. ujjlenyomata: A felvonók acél bevonatának arabeszk stílusú mintázatát a Tiffany Studió tervezte.

Groteszk alakok: Az előcsarnok falairól és a lépcsősorok tetejéről körbe-körbe, groteszk testű szoborarcok követnek minket. Valamennyien valóságos személyek, akik jelentős szerepet játszottak az épület történetében. Cass Gilbert, a tervező, az épület modelljét tartja a kezében, míg Frank Woolworth, az épület tulajdonosa pénzt számol. Az építész, Louis Horowitz a telefonját szorongatja, annak bizonyítékául, hogy a kommunikáció ezen modern eszköze is az építkezés zökkenőmentes lebonyolítását szolgálta.

A kétéltűek felhőkarcolója: A Woolworth Building díszítőelemei közül, meglepő módon, a szalamandra a leggyakoribb, melyről az a legenda kering, hogy a tűz sem képes elpusztítani. A felhőkarcoló tervezői úgy gondolták, érdemes a motívumot többször is megismételni, különösen annak tudatában, hogy a lakók legnagyobb félelme egy esetleges épülettűz volt. A tervezők persze ennél többet is tettek a biztonság érdekében. A házat acélvázzal, valamint terrakotta bevonattal álmodták meg, mely kombináció kifejezetten tűzbiztos.

Az elfeledett metróállomás: A Woolworth Building legnagyobb titka, hogy az épület egykor közvetlen összeköttetésben állt a BMT és az IMT metróvonalak megállóival. A BMT a jelenlegi City Hall megálló az R vonalon, míg az IMT a legendás, használaton kívüli City Hall megálló. Az átjárót azóta lezárták és a Broadway alatt teljesen feltöltötték. Mára már csak a kapuk emlékeztetnek az valaha forgalmas metrólejáróra, míg az előtérben kerékpár tároló található.

Páncélterem a mélyben: Az alagsorban hatalmas trezor található, mely a logikánknak ellentmondva nem az épületben működő bankhoz tartozott, ellenben a Woolworth vállalkozás vagyonát őrizték itt.

A Woolworth Buildingben jelenleg tervezőirodák, ügyvédi irodák működnek. Az öt luxuslakás mindegyike foglalt, míg a legfelső emeleten található penthouse jelenleg is üres. A vételár 110 millió dollár.

Az épület előcsarnokába az Open House New Yorkon kívül a Woolworth Tours keretében belül lehet bejutni. A szervezett vezetések 30, 60, illetve 90 percesek, árban pedig 20 és 45 dollár között mozognak. A 90 perces, legalaposabb vezetés csak szombaton zajlik. Az állandóan nagy érdeklődésre való tekintettel, érdemes időben jelenkezni.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Greenwich Village barátságos téglaházai között található Manhattan egyik legnépszerűbb tere, a bohém hangulatáról híres Washington Square. Az életvidám, nyüzsgő hely a környék művészlelkein kívül turisták ezreit is vonzza.

A tér és a körülötte elterülő park különösen a nyári időszakban mozgalmas. Zenészek, énekesek és táncosok szórakoztatják a látogatókat, a szökőkút kicsiknek és nagyoknak egyaránt felfrissülést nyújt a manhattani forróságban, míg a gyepen és a park padjain százával pihennek, fogyasztják ebédjüket a helybéliek és a messziről idelátogatók.

A Washington Square Park különleges hangulatához hozzájárul érdekes történelme, valamint titkai, melyek közül most feltárunk néhányat.

  • A tér vidám hangulatának dacára a hely valamikor vesztőhelyként és temetőként szolgált. A történészek 125 ezer temetkezés bizonyítékát tárták fel a környék plébánia hivatalaiban. Az évszázadok átépítési munkálatai során a sírok nagy része a földdel vált egyenlővé, ám jelenleg is több mint 20 ezer ember földi maradványa található a területen.

  • A park észak-nyugati sarkában található Manhattan legidősebb fája, mely a drámai, Akasztó Szilfa nevet viseli. Manhattan szilfái voltak az első Európából betelepített fák, köztük ez is, melyet az iratok szerint 1697-ben ültettek. A Polgárháború idején árulók végezték az ágain, míg a legenda szerint az utolsó áldozat egy Rose Butler névre hallgató rabszolganő volt, aki felgyújtotta gazdája házát.

  • Robert Moses építész és várostervező hatalmas szerepet játszott a City és Long Island fejlődésében, munkásságának sikere mégis kétes megítélésű. Vitatott és szerencsére elvetett ötletei között szerepelt az Ötödik Sugárút meghosszabbítása a Village-n át, valamint a Lower Manhattan gyorsforgalmi út megépítése, mely szintén átszelte volna Greenwich Village nyugalmas, történelmi utcáit. Manhattan város parkjainak biztosaként annyit sikerült azonban elérnie, hogy a Washington Square szökőkútja közösségi taposómedencévé alakuljon.

 

  • A tér egykoron nyitott volt az autósforgalom számára. A tér lezárása és parkká alakítása a Washington Square Bizottság és a helybéli közösség képviselői, valamint a város vezetősége (Robert Moses) közötti hét évig tartó huzavona után sikerült.

  • A Washington Square Park egykoron mocsaras terület volt, melyen a Minetta-patak haladt keresztül. A patakot a városfejlesztők ugyan a föld alá kényszerítették, a forrás, mely a Hudson folyóba torkollik, továbbra is nyomon követhető Greenwich Village csatornarendszerén át.

  • A tér domináns eleme az 1889-ben, Washington elnök születésének 100. évfordulójára emelt diadalív. A város vezetősége nem gondolta, hogy a gipszből és fából épült centenáriumi diadalív olyannyira népszerű lesz, hogy Manhattan lakói az átmeneti emlékmű megmentésére petíciót indítanak. A 23 méter magas, márvány diadalív átadására 1892-ben került sor.

  • A diadalív gyomrában “titkos” helyiség, lépcsősor és tetőtér is található, melynek kulcsai a New York-i Parkigazgatóság tulajdonában vannak.

  • A Washington Square-en kerül megrendezésre New York City egyik legrégebbi karácsonyi tradíciója. A Village karácsonyfáját 1924-ben állították fel először, 7 évvel a Rockefeller Center fája előtt. Az 1924-es gyertyagyújtás során a karácsonyi énekek szövegét a boltívre vetítették, míg mostanság nyomtatott dalszöveg-gyűjteményként adják az ünnepségen megjelent résztvevők kezébe. A résztvevők mind a két tradíciót, az élő fa és a kivetített szöveg tradícióját egyaránt szeretnék visszaállítani.

  • A Washington Square Parkban kerül megrendezésre az éves Párnacsata Nap, a New York-i és torontói székhelyű Newmindspace elnevezésű civil szervezet rendezésében, mely része a “Nagyvárosi Játszótér Felnőtteknek” programnak, melyben több mint 100 város, köztük több magyarországi nagyváros is részt vesz.

  • A Parkban található a 2001-ben elhunyt, világhírű, magyar származású kutya oktató, szakértő és tanácsadó, Robin Kovary emlékére elnevezett kutyafuttató. Robin nagy szerepet játszott a manhattani kutyafuttatók és játszóterek létrehozásában. Munkásságát világszerte elismerték a kutyás közösségekben.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »