Kedves Kata! Először is, még egyszer szeretném megköszönni Neked, hogy segítségemre voltál az utazási tervem áttekintésében és hasznos ötletekkel láttál el ennek kapcsán. A blogod is nagyon hasznos volt, amikor az ÉN NAGY UTAMRA készültem, amire kb. 25 éve várok.

Kezdődött ez ott, amikor tini koromban az akkor még újdonságnak számító amerikai filmeket faltam, és valami érthetetlen okból mindig a New Yorkban játszódó helyszíneknél dobbant nagyobbat a szívem. Ez azóta sem változott. Valamiféle különleges vonzalmat éreztem és érzek a város iránt és ez egyáltalán nem akart szűnni, sőt egyre nagyobb erővel tört rám egy-egy, a városban játszódó mozifilm, vagy róla szóló dokumentumfilm nézése közben.

Megkönnyeztem egy-egy vágóképet, és mindig azon gondolkoztam, hogy vajon miért is vágyódom én ebbe a városba annyira… Egyszer látnom kell, ebben biztos voltam!

Már többször is tervben volt, hogy elutazunk álmaim helyszínére, de valami mindig felülírta, vagy egy másik nyaralás, vagy ez, vagy az. De idén, ahogy kimondtuk, hogy most aztán már tényleg oda, azon nyomban, kalapáló szívvel repülőjegyet foglaltam és ezzel elejét vette az én nagy utazásom.

Először szeptemberre terveztük az utat, de szabadságolási gondok miatt május lett belőle. Úristen, 4 hónappal előbb fogom látni álmaim városát! Ez egyben azt is jelentette, hogy sürgősen el kellett kezdenem „felkészülni”, mert mindent tudni szeretettem volna. Így kezdtem el bújni a blogokat és találtam Rád is. Mivel szinte mindenhol azt olvastam, hogy komplett tervet érdemes készíteni a
viszonylag nagy távolságok és rengeteg látnivaló miatt, hát belevágtam, és eme tevékenységem, mondhatni, egészen jól sikerült. Rengeteg időm ráment, de szerintem megérte, nem bolyongtunk eltévelyedve a városban, pontosan tudtuk, mi az, amit meg szeretnénk nézni és mi az, amit esetleg idő hiányában el tudunk majd engedni, ha erre lesz szükség.

Azt utólag biztosan ki merem jelenteni, hogy a 11 nap nagyon sok mindenre elég (és természetesen még többre nem), igaz, bőven el tudtunk volna még sokkal-sokkal több időt is tölteni, de valahogy úgy érzem, hogy ez az időtartam már elég
volt arra, hogy ne legyen bennünk hiányérzet. Sok mindenre volt időnk a kötelező látványosságokon kívül is, szinte mindig volt arra időnk, hogy leüljünk egy-egy parkban a helyiekkel, a „helyi módon”, azaz dobozból ebédelni, kávézni, és arra is tudtunk időt szánni, hogy egy-egy kedvencnek számító helyre visszamenjünk.

A LOT közvetlen járatával utaztunk Budapestről. A hosszú repülés egyáltalán nem okozott gondot, teljesen rendben volt a kiszolgálás, egy légörvénnyel sem találkoztunk, ilyen sima útra álmomban sem számítottam (visszafelé dettó).

Mivel a JFK-re az utunk nem Manhattan felett vezetett, és még csak érintőlegesen sem találkoztunk fentről a belvárossal, így a repülőgépről semmit sem érzékeltünk New Yorkból. Érkezésünkkor borult idő volt, szemerkélő esővel, el is szontyolodtam, hogy hát így vár engem álmaim városa!?

Az első utunk a szállodába vezetett, ami Queens-ben volt (LIC Hotel) és aminek rooftop-járól fergeteges kilátás nyílt Manhattan-re. Itt ért az első találkozás álmaim városával, és most, mikor írom e sorokat is, könnybe lábadt szemekkel gondolok vissza erre a pillanatra. Egyszerűen fantasztikus volt látni azt, amit eddig csak filmben, tv-ben – és a gondolataimban – láttam. A szemem és az agyam csak úgy szippantotta be a látványt, és nem tudtam elhinni, hogy én valóban ott vagyok.Pedig de, ott álltunk mi ketten egymással szemben, ezt a pillanatot szerintem míg élek, nem felejtem el.

Az ún. „kötelező látványosságok” közül a legelső felhőkarcolós élmény egyszerűen elképesztő és felfoghatatlan volt (One World Trade Center), de nagyon tetszett az ESB és a Top of The Rock is. Ez utóbbiból a kilátás az ESB-re maga a csoda. Ide naplementére mentünk fel és megvártuk az estét, hogy láthassuk fentről is éjszaka a várost, mindenkinek ajánlom ezt az élményt is! Talán, ha egyet lehetne választani, akkor ezt ajánlanám elsősorban. Bár a One WTC a modernségével kápráztatja el az embert, az ESB pedig a régiségével… Szóval nem egyszerű a választás.

A WTC emlékművek felemelően csodaszépek, az ember szava is eláll, ahogy ott áll a medencék mellett, hallgatja, ahogy zubog a víz a semmibe… Sokat időztünk itt is, valahogy beszippantja az embert a hely szelleme.

Természetesen elhajóztunk a Szabadság-szoborhoz, ami szintén lenyűgözött annak ellenére, hogy a szobor nem volt a top 5 látnivalóim között (?). De amikor közeledtünk felé, egyszerűen nem is értettem, hogy miért soroltam magamban ezt hátrébb. Lehet, hogy a mégis előjövő érzelmek annak is voltak köszönhetőek, hogy ez volt a legeslegelső látnivaló, itt kezdtük felfedezni NY-ot. Nagyon-nagyon tetszett!

Elég sokat időztünk a Central Parkban is, bejártuk gyalogosan ez elejétől a végéig, csónakáztunk a tavon, egy buddhista szerzetestől szerencse karkötőket „kaptunk” (amit azóta is nagy becsben tartok).

Voltunk Roosevelt tramway-ezni, egy esős napon a Természettudományi Múzeumban dínó- és egyéb emlőscsontokat nézegetni, természetesen átsétáltunk a Brooklyn hídon (wááááóóóó), görkoriztam Brooklynban „Manhattan háttérrel”, néztünk naplementét a Brooklyn-i Fulton kikötőből, megfagytunk és az életemért küzdöttem a Coney Island-i hullámvasúton, egészen elbűvölt Greenwich Village és a SOHO, végig gyalogoltuk a High Line-t, hajóztunk, megnéztük mindkét nap a Manhattanhange-t, és természetesen többször meglátogattuk a Times Square-t, amiről szerintem felesleges bármit mondani, ott az atmoszférát egyszerűen érezni kell (mi csak úgy emlegettük: „menjünk be megint az őrületbe!”) – csak, hogy a legemlékezetesebb dolgokat soroljam.

És nagyon-nagyon finomakat ettünk, csak úgy spontán az utcán, vagy ücsörögve egy-egy parkban.

A parkok közül számunkra kiemelkedő atmoszférájú volt a Bryant Park (itt többször is lehorgonyoztunk), és az általad ajánlott Gantry State Park is (errefelé laktunk, így általában a parkon keresztül sétáltunk haza éjszaka, akármilyen fáradtak is voltunk, mert azzal a panorámával nem nagyon lehetett betelni).

Hogy mi tetszett? MINDEN! Külön kiemelném az emberek kedvességét, pozitivitását. Bárhol megálltunk egy-egy percre megnézni, hogy hol is vagyunk, azonnal megállt valaki, és megkérdezte, segíthet-e valamiben, jól vagyunk-e, és hogy honnan jöttünk.

Tetszett a sokszínűség, tetszett, hogy minden pontosan olyan volt, mint ahogy a filmekben láttam, és mint ahogy elképzeltem. Az, hogy az emberek ismeretlenként beszélgetéseket kezdeményeztek velünk, hogyha nem volt hely már a parkban ebédidőben, akkor szóltak, hogy nyugodtan üljünk oda az ő asztalukhoz, hiszen van ott még két szék.

Tulajdonképpen mondhatom, hogy semmiben sem csalódtunk! Ez az én nagy
utam/vágyam volt, de a férjem is teljesen odáig volt, azóta is emlegeti, hogy visszamegyünk még!

Ilyenek jutnak még eszembe: NY-ban mindenki mindent szívószállal iszik. Az autók nem nagyok, hanem hatalmasak. 10 autóból 6 fekete, 3 sárga, 1 egyéb színű. Bent mindenhol nagyon-nagyon hideg van (légkondi), és elképesztő a zaj!

Összességében elmondhatom, hogy imádtam/imádtuk! Nagyon hagy hatással volt rám ez a város, és biztosan mondhatom, ha lehetőségünk lesz rá, visszatérünk ide még.

Eltelt 4 hónap, mióta ott voltunk és még mindig nehezemre esik megfogalmazni, mit is érzek. Bár, azt hiszem, ezt nem is kell megfogalmazni, ezt érezni kell!

Abban biztos vagyok, hogy az, hogy ennyit vártam erre az útra, csak javamra vált. Ezt nekem most, 43 éves koromban kellett megélnem, most tartok ott, hogy már mindent a helyén tudok kezelni és minden megélt pillanatot nagyon-nagyon tudok értékelni. Az tény, hogy – bár tök giccses és közhely ezt leírnom –, de még mindig könnyes szemmel írom ezeket a sorokat és lapozhatom hétről-hétre a fényképeket!! A lábamon a harmadik napon már kb. 8 ragtapasz virított, de mindent megért ez az utazás!!!

Ivett és Janika gyönyörű képeket is készített New Yorkban. A több mint 1000 (!) remek képet itt tekinthetitek meg. 

Képek és szöveg: Salamon Ivett