(A dőlt betűs megjegyzések a blog írójának gondolatai, hozzáfűzései, javaslatai.)

2016 szeptemberében egy egész hetet volt szerencsém New Yorkban tölteni.

Mivel az oldal rengeteg segítséget nyújtott, úgy gondoltam, én is leírom tapasztalataimat, hogy megkönnyítsem a jövőben utazók dolgát. Nem célom élménybeszámolót írni, mindenki maga döntse el, mit szeretne megnézni. Szerintem a neten fellelhető leírások jó képet adnak, ha ettől eltérőt tapasztaltam, azt leírom.

Amit rólam érdemes tudni: Egyedül utaztam, 20 évesen már tapasztalt utazónak számítottam, az angol nyelvvel nincs problémám. Viszonylag friss térdszalag-szakadásom miatt aggódtam, hogy a nagyobb távolságok gyalogos megtételével gondjaim lesznek. Továbbá képes vagyok bárhol eltévedni.

Az utazás célja az AC/DC koncert megtekintése volt a Madison Square Garden-ben, ezen felül pedig minél több élmény szerzése.

Mivel teljesen egyedül még sosem utaztam, illetve ekkora városban sem kellett még autó vagy idegenvezető nélkül közlekednem, igyekeztem viszonylag spontán lenni, valamint a szállás jó elhelyezkedése kardinális volt. Úgy gondoltam, a legpraktikusabb a déli szállás, ha eltévednék, elég lenne végig délnek tartanom, valamint onnan könnyen eljuthatok bárhova.

Végül Airbnb-n foglaltam, egy egyszerű kanapé volt, de a jó elhelyezkedés (Rector Place, kb. 5 perc séta a One WTC-től) oltárán beáldoztam a kényelmet, úgyis csak aludni jártam oda. Ha most utaznék, egy egyszerű hotelben foglalnék valahol Brooklynban, a metró mentén.

Budapestről repültem a JFK-re, párizsi átszállással. Hatalmas tömeg volt Franciaországban, majdnem lekéstem a gépet, pedig volt kb. 2 óra az átszállásra. (Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra?)

Az előzetes felkészülés részét képezte a blog elolvasása. Minden, számomra érdekes dolgot lejegyeztem, valamint Google Maps-en hozzáadtam a kedvencek közé. Végül szűkítettem a listát és körzetekre osztottam a várost aszerint, hogy egy-egy napba mi fér be egymás után. A helyek Google Maps-es lementése jó ötlet volt, még offline is viszonylag használhatónak bizonyult, a majdnem mindenhol elérhető wifi segítségével pedig vállalható mértékűre sikerült korlátoznom eltévedéseim számát. Összesen kb. 35 helyet jelöltem meg (Central Park egynek számít), majdnem mindet sikerült kényelmesen meglátogatni. A járókelők és a rendőrök is segítőkésznek bizonyultak útbaigazításkor.

Magamnál mindig tartottam egy válltáskát, benne szemüveget, napszemüveget, pénztárcát (nem a teljes összeggel, azt részekre osztottam és különböző helyekre raktam), töltőt (utcán is lehet telefont tölteni), egy palack ásványvizet, müzliszeleteket, igazolványok fénymásolatait és belépőket. Sajnos még egy nehezebb fényképezőt is cipelnem kellett a nyakamban, mert a telefonom kamerája sérült. Ezekkel mind kényelmesen tudtam sétálgatni egész nap. Ha ma mennék, még egy bevásárlószatyrot pakoltam volna a vásárolt dolgoknak.

A közlekedést gyalog illetve metróval oldottam meg. Figyeljünk, hogy ugyanazon a vonalon van, amelyik szerelvény nem áll meg mindenhol, így jutottam el például a Colombus Circle helyett Harlembe. (A New York-i metró használatáról bővebben ITT és ITT.) A metróknál a peronon hihetetlenül meleg van, a szerelvényekben pedig rendkívül hideg. Wifi minden állomáson van, de köztük az alagútban már nincs. Nehezen tudom elképzelni a városban való közlekedést metró nélkül, mindenkinek ajánlom annak ellenére, hogy egyik utazásom során mi és a mögöttünk levő kocsi között kisülés volt, ami után a szerelvény elsötétedett, egy időre megállt, majd az állomásra érve a Guardian Angels-ek kitereltek minket. Azt már a felszínről láttuk, hogy füst jön ki a megállóból, ezután megérkeztek a tűzoltók is. Hasonló esetben őrizzük meg a nyugalmunkat és kövessük az utasításokat. Ajánlom letölteni az MTA appját és más metrótérképeket.

Fontos tudni, hogy a metrók hétvégén máshogy közlekednek, valamint érdemes tájékozódni a felújítások miatti lezárásokról. Én sajnos emiatt nem jutottam el Far Rockaway-be Richard Feynman házához.

Még egy fiaskó történt, a kártyámat valamiért nem fogadta el a kapu, nem találtam senkit, aki tudott volna segíteni, így átugrottam a forgóvillát. Később nem volt vele probléma, de azt érdemes fejben tartani, hogy nem 168 óráig érvényes a heti kártya, hanem az első aktiválás napját is beleértve 7 napig.

Meglepett, hogy New York mennyire a gyalogosok városa. Napokba telt visszaszoknom Budapesten ahhoz, hogy az autók nálunk nem feltétlenül állnak meg.

Ott-tartózkodásom alatt a múzeumokat következetesen kerültem. 3 programom volt, amire időre oda kellett érni. Az egyik a koncert, a másik a Szabadság-szobor koronája, harmadik egy Stephen Colbert Show felvétele. A koronába hónapokkal előre le kell foglalni a jegyet, ami névre szól. (Az ingyenes, illetve ajánlott belépőjegyes programok listája ITT található.)

A felvétel látogatását ajánlom az angolul jól tudóknak, a honlapjukon lehet jegyet foglalni, nem kerül pénzbe, viszont nem egy rövid program.

A koncertről érdekesség, hogy az amerikaiak mennyire máshogy viselkednek, mint az európaiak. A Garden-ben nincsenek állóhelyek, mindenki ül, eszik-iszik, szelfizget és néha tapsol. Jobban izgalomba hozta a közönséget Colbert egy-egy Trump-os beszólása, mint egy gitárszóló. Engem hamar meg is “választottak” a legnagyobb rajongónak és a jegyszedő néni meg is jegyezte, hogy engem figyelt végig, mert jó volt látni, ahogy élvezem a koncertet, pedig fele annyira sem ragadtattam el magamat, mint amikor a harmadik sorban álltam Európában.

Pozitív kulturális sokk volt a small talk. Fel voltam rá készülve, hogy boltba megkérdezik, hogy vagy, de olyanra nem, mint például amikor a Liberty Island-re tartó hajón egy texasi testvérpár mesélte, hogy az ő nagyszüleik is Ellis Island-re érkeztek meg Olaszországból, majd tippeket adtam nekik, mit nézzenek meg a városban. Vagy azt is megtudtam egy idős házaspártól sorban állás során, hogy ők látták Obamát megválasztása előtt egy TV show felvételén és gyanújuk szerint a titkosszolgálat megfigyelte őket előtte, vagy egy kaliforniai sráctól, hogy neki ez lesz a második AC/DC koncertje. Szokatlan koncepció, de nekem szimpatikus ez a small talk dolog.

A felhőkarcolók közül meglátogattam a One World Trade Centert, az Empire State Buildinget, valamint a Top of the Rockot. A One WTC-be reggel nyitáskor mentem fel, onnan jól látszik az egész város és a reggeli forgalom beindulása. Előny, hogy nem kellett sorban állni, mint a másik két épületnél. Az épületnek több neve is van egyébként, többen nem értették, miről beszélek.

Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ilyen helyen használjuk az eszünket és ne kezdjünk el éjszaka 300 méter magasságban üvegen át vakuval fényképezni, mert nem fog működni, cserébe elrontja mindenki más fényképét. Valamint ne legyünk felháborodva, ha szóvá teszik ezt nekünk.

A belépők elég borsos árúak, a Times Square környékén árult jeggyel pedig nem engednek fel az ESB legtetejére, az további $20 ha jól emlékszem. Este hatalmas a tömeg, nehéz odajutni a jobb helyekhez egy-egy képre (ha nem bunkó az ember és nem tolakszik).

A közbiztonságról annyit, hogy sosem éreztem veszélyben magam, igaz, 11 körül mindig elindultam hazafele, mert a metrókártya éjfélig érvényes. Utána az utcán sétálva sétálva több rendőrrel találkoztam, mint járókelővel. A 17-i robbantást is az aggódó otthoniaktól tudtam meg. Annyi történt, hogy a környéken áthaladó metrók nem álltak meg az érintett helyen, valamint a Rockefeller Center tetejéről láttuk, hogy sok rendőrautó megy szirénázva. (2016. szeptember 17-én bomba robbant Chelsea-ben, a 23. utcában. 29 ember sérült meg.)

A Central Park éjszaka rémisztő tud lenni, nem is merészkedtem a bejárattól 200 méternél távolabb. (New York biztonségéról ITT és ITT olvashattok bővebben.)

Maga a park hatalmas, nekem két napba telt a bejárása, pontosabban a MET-től délre eső területé. A parkon belül nehéz a tájékozódás. Én az állatkert környékétől akartam a délkeleti sarokig eljutni, majd onnan átsétálni a Colombus Circle-ig, de sikerült valahogy rögtön a Colombus-nál kilyukadnom, s mivel erről nem tudtam, elindultam jobb kéz fele, a rossz irányba. Talán segített volna, ha végig a kijelölt úton haladok, de abban nincs semmi élvezet.

Az étkezést minél olcsóbban, jó kolis egyetemista módjára oldottam meg, általában szendvicset vagy gyorsételt vásároltam. Az utcai árusoknál a hot dog igazából gyenge minőségű virsli kifliben, a hamburger sem a legjobb. A Times Square-en ettem egy finomat a Bubba Gump-ban, mivel egyedül voltam, nem kellett sorban állnom. Életem egyik legfinomabb étele volt, borravalóval adtam, azt hiszem 30 dollárt. Sörrel életkorom miatt nem szolgáltak ki, ahogy boltban sem tudtam vásárolni, akit pedig megkértem volna, hogy vegyen nekem, az nemet mondott. “Ovisként” a szórakozóhelyeket is kerültem, viszont az utcán simán leszólítottak elég csinos lányok.

Rajtuk kívül sajnos az összes utcai árus is megtalált, nem szabad szóba állni velük, vagy bármit elfogadni, egyszerűen lerázhatatlanok.

Fantasztikus élményben volt részem ezalatt az egy hét alatt, megfelelő felkészültséggel és közepes angol nyelvtudással szerintem bátran lehet utazni. Én is biztosan visszalátogatok még.

Írás és képek: J. Soma