áramszünet

You are currently browsing articles tagged áramszünet.

A Nagy Keleti Parti Áramkimaradásra jóval többen emlékeznek, mint az 1977-es New York-i áramszünetre, talán azért is, mert az áramkimaradás órái nem zavargásokkal teltek, hanem bizonyítékként szolgáltak a City lakóinak összetartó erejére.

2003. augusztus 14-e kegyetlenül meleg, fülledt nyári nap volt. 4 óra után már mindenki számolta a munkaidő hátralevő perceit. 4 óra 10 perckor, egyik pillanatról a másikra, az egész városban megszűnt az áramszolgáltatás.

Mindenhol megszólaltak a szirénák, a munkahelyeket, szórakoztató egységeket, üzleteket kiürítették. Több ezer manhattani a 35 fokos hőségben, a forró betonon ácsorogva várta, hogy visszatérjen az áram. Perceken belül eluralkodott a pánik. Szeptember 11-e emléke még nagyon eleven volt és a New York-iak újabb terrortámadástól tartottak.

A City reakcióját ábrázoló felvételek kísértetiesen hasonlítanak a szeptember 11-i képekre. A hidak megteltek a tűző napon hazafelé gyalogló New York-iakkal, míg mások a kompokat vették igénybe. Az ingázók számára sajnos nem maradt más választás, mint a pályaudvarok körül, a földön, lépcsőkön, kapualjakban ülve várni az áram visszatértére.

Hamarosan megérkezett Bloomberg polgármester megnyugtató közleménye. Nem terrortámadás okozta az áramkimaradást, azonban nagy a baj. Az áramkimaradás a világ második és az Államok legnagyobb áramszünete volt, mely nyolc államban, 45 millió embert érintett, de Ontario-ra is kiterjedt, ahol 10 millióan maradtak áramellátás nélkül. A kimaradás közvetlen okozója egy hibás szoftver volt az Ohio-ban található Akron város áramelosztójában. A szoftver nem jelezte, hogy egy nagyfeszültségű vezeték lombokkal került kontaktusba. A szoftver hiba dominó-szerű leállást okozott 21 erőműben.

New York City-ben 413 metrószerelvényről 400 ezer utast kellett kimenteni. Több száz felvonó állt meg két emelet között. A vonat- és repülőközlekedés is leállt. A légkondicionálás hiánya miatt még elviselhetetlenebb lett a hőség. Az elektromos pumpák is leálltak, így sok helyen vízszolgáltatás sem volt. A mobilszolgáltató tornyok megbénultak, az emberek nem tudták felvenni a kapcsolatot szeretteikkel. A vonalas telefonoknál méteres sorok álltak.

Az éjszaka lassan leszállt New York City-re. A Times Square reklámóriásai sötétben maradtak, nem gyúltak fel a Broadway és a hidak fényei. Olyan sötét volt, hogy a Tejutat is jól lehetett látni. A legtöbben csak éjjel értek haza az órákig tartó gyaloglás után. Akiknek nem volt módjában gyalogolni, a parkokban, pályaudvarok lépcsőin töltötték az éjszakát (a párom a Madison Square Gardens lépcsőjén) és várták a rokonokat, ismerősöket, akik autóval indultak a “kimentésükre”.

Csupán Manhattanban 500 millió dolláros kár keletkezett. A kórházak és a tőzsde szerencsére generátorok segítségével fennakadás nélkül üzemelt. Száznál is kevesebb volt az őrizetbe vettek száma. A lakosok segítették egymást, figyeltek az idős szomszédokra, irányították a forgalmat. Sajnos a halálos áldozatok száma így is elérte a százat. A legtöbben generátorok használata közben szénmonoxid mérgezésben hunyt el.

Az áramszolgáltatás néhány helyen rövidesen visszatért, ám New York City-ben csak 30 órával később, míg több helyen egy hetet kellett várni, mire az élet visszatért a rendes kerékvágásba.
Ha esetleg személyes élményed van erről az eseményről, oszd meg velünk a kommentekben.

Képek: Getty Images, Associated Press

Tags: , , , , , , ,

Az  New York City egyik legsötétebb napja volt, több értelemben is. A 25 órás sötétség, mely 44 éve, július 13-án a Nagy Almára borult, metaforája lett a homálynak, ami már jó ideje ott lebegett a város felett. Tulajdonképpen már jóval az áramszünet előtt sötétség volt. Gazdasági hanyatlás, leépítések, évek óta tartó magas bűnözési mutatók, paranoia és pánikkeltő Son of Sam gyilkosságok borzolták a kedélyeket. Elhanyagolt alapvető városi szolgáltatások, a felszín alatt forrongó faji ellentétek, egekbe szárnyaló gázárak terhelték a City lakóknak mindennapjait.

A ’77-es áramszünet meghatározó pillanat volt a City történelmében. A New York-iak kollektív emlékezetébe nem technikai meghibásodásként, hanem a város szociális bukásaként vésődött be.

1977 júliusa, mint minden július New Yorkban, forró, gőzölgően fullasztó volt. A vihar este érkezett. A sötét felhők rengeteg elektromosságot hordoztak. Hatalmas villám csapott egy villamosvezetékbe New York City-től 57 km-re északra, a Hudson völgyében található Westchester megyében. Az első villámcsapás utáni beindult a dominó effektus, melynek végeredménye a City áramellátásáért felelős Indian Point erőmű teljes leállása volt. Az ébresztőórák este 9 óra 34 percet mutattak, amikor kialudtak a fények New York City öt kerületében.

Sötétbe borult Manhattan sziluettje. Az Empire State Building beleolvadt az éjszakai sötétségbe. Leállt a metróközlekedés, több ezren ragadtak két állomás között az alagutakban, liftekben. Megbénult a vonatközlekedés, a Grand Central pályaudvar sötét nagytermében több százan ücsörögtek a földön.

Leállt a repülőforgalom a LaGuardia és a JFK repülőtereken. Félbeszakadtak a baseball meccsek, a Times Square sötét sikátorrá vált, leállt a tőzsde, a World Trade Centerben csupán a generátorra kapcsolt fények világítottak.

A New York-iak gyalog indultak hazafelé. Önjelöltek irányították a forgalmat, az autópályákon lépésben haladt a forgalom. Csak az autók reflektorai fénylettek a vaksötétben.

A bárokban azonban nem állt meg az élet. Gyertyafény mellett szolgálták fel az italokat. A Plaza Hotel híres Pálma Udvarában is gyertyafény mellett szolgálták fel a vacsorát. A fagylaltos autók rekord forgalmat bonyolítottak.

A város egyes kerületeiben azonban elszabadult a pokol. Fosztogatók, vandálok lepték el Brooklyn és a Bronx utcáit. Mindent, ami mozdítható volt, elloptak. Törtek-zúztak, gyújtogattak. A rendőrség teljesen tehetetlen volt. A tűzoltóság több mint 1000 tűzzel birkózott.

Mire felkelt a nap, 3776 rendbontót tartóztattak le. A randalírozók 300 millió dolláros kárt okoztak. Több helyszínen hónapokig tartott a helyreállítás. A tüzek füstjét még napokig érezni lehetett a levegőben.

Meglepő módon, csupán egy halálos áldozata volt ennek a rémületes éjszakának és annak sem volt köze a rendbontáshoz. Egy 17 éves Brooklyn-i fiatalember lett gyilkosság áldozata. Az elkövetőt a mai napig nem fogták el. Minden valószínűség szerint maffia leszámolás állt a háttérben.

Másnap nagyon csendes reggelre ébredt a City. A sugárutak üresek voltak, az ingázók nélkül kihalt volt a város. Elkezdték a vandálok után maradt szeméthegyek és rom eltakarítását. Reggel 7 óra körül kezdett visszatérni az áram, először Queens-ben. Az Upper East Side és Staten Island volt az utolsó, ahol csupán este fél 11 után gyúltak fel a fények.

A város helyrejött és előre mozdult, minden téren. Mint mindig. New York City erről a szívósságról (is) híres.

Tags: , , , , , , ,