Jó ideje szerettem volna írni nektek, Flaco-ról, a gyönyörű fülesbagolyról, aki New York-iak millióinak szívébe lopta magát. Vártam, mert szerettem volna saját készítésű képekkel illusztrálni a bejegyzést, de sajnos erre már nem kerülhet sor.

Pontosan egy évvel ezelőtt, egy hideg februári estén, egy ismeretlen vandál megrongálta Flaco Central Park Állatkert-béli otthonának rácsait. Flaco nem tétovázott és élt a szabadság lehetőségével. Először egy NYPD rendőr vette észre a Fifth Avenue-n, a Bergdorf Goodman áruház sarkánál. Flaco-t két nappal később újra a Central Parkban látták. Az okos kis uhu a legjobb helyet választotta magának, legalábbis ami az élelemforrást illeti.

Az állatkert munkatársai és az ornitológusok legnagyobb aggodalma az volt, hogy a fogságban született, 13 éves bagoly képes lesz-e önállóan táplálkozni. Természetesen a nagyvárosban élő madarak legnagyobb veszélyei, a közlekedési balesetek, a magas épületekkel való ütközés és a mérgezés esélye szintén erősen aggasztotta őket.

Flaco azonban rá se hederített az aggodalmakra. Egy tölgyfát szemelt ki, mint főhadiszállást, a park északi részében, közel a komposztálóhoz. Innen tartotta figyelemmel a környéket, az East Drive-on futókat, kerékpárosokat és természetesen a komposztálót látogató rágcsálókat. Az állatkert többször is megpróbálta befogni a szökevényt, de Bubó mindannyiszor kicselezte őket. Mindeközben több petíció is érkezett és az általános közhangulat nyomására, az állatkert vezetése ideiglenesen feladta a befogást. Úgy döntöttek, hogy továbbra is figyelik a madarat és ha lehetőség adódik vagy szükség lesz rá, később újra megpróbálják. Flaco egyre bátrabb lett, az ornitológusok jegyzetei szerint egyre erősebbek lettek a szárnyai és a súlya is szépen gyarapodott, az első hetek fogyása után.

Flaco néhány hét leforgása alatt hatalmas rajongótáborra lett szert. Madármegfigyelők, fotósok érkeztek az ország minden részéből, hogy lencsevégre kapják az Amerikában nem honos baglyot. A helybéliek is állandóan szemmel tartották. Saját Twitter (X) oldala is lett és a Manhattani Madárjelentő is napi jelentést adott a madár hollétéről. Flaco élete viszonylag jelentéktelen volt az állatkertben, azonban szabadságában igazi csodálatot váltott ki az emberekből. Mély tekintetű, narancsfényű szemeivel, közel 2 méteres szárnytávolságával valóban királyi jelenség volt.

Flaco szerette a Central Parkot, de nem tagadta meg nagyvárosi gyökereit sem. Rajongott New York City víztárolóiért, a légkondicionálókért és a tűzlépcsőkért. Gyakran látták, amint órákig ücsörgött New York City felett és figyelt. Az Upper West Side-on többen készítettek róla képeket, amint a tűzlépcsőn gubbasztott vagy az ablakon bámult befelé, mint egy kis stalker.

Halloween estéjén meglepte a City-t. Elhagyta a Central Parkot és útrakelt. Az elkövetkező hetekben képek készültek róla az East Village-ben, a Lower East Side-on és az Upper East Side-on. Kíváncsi volt, szabad volt, oda repült, ahová csak akart. December elején jelentették, hogy visszatért az Upper West Side-ra. A legtöbbször a 70. és a 90. utca között látták. Napközben a lakóépületek belső udvarában, a meleg, napsütötte tűzlépcsőkön aludt, alkonyatkor vadászni ment a Central Parkba.

Szabad életének csak egyetlen hátulütője volt. Nem honos madárként, nem találhatott párt magának, de ez nem jelentette, hogy ne próbálkozott volna. Gyakran huhogott bele a manhattani éjszakába, területét kikiáltva és jelezve, hogy készen áll a madárhölgyek szerelmére.

Az utolsó huhogását múlt vasárnap jelentették a 86. utca és a Columbus Avenue között egy víztároló tetejéről, hajnali háromkor. Pénteken, csupán pár utcányira innen találta meg egy portás a madár élettelen testét. Azonnal ráismert és hívta a Central Park illetékeseit, akik szinte perceken belül megérkeztek. A bagolyban még volt egy kis élet, amikor odaértek, de sajnos nem lehetett segíteni rajta. Flaco egy ablakkal ütközött és belső vérzést szenvedett. Testét a Bronxi Állatkertbe vitték boncolásra. Flaco jó egészségben volt, súlya tökéletesen megfelelt korának.

A szomorú hír bejelentése után röviddel, Flaco rajongói a tölgyfánál gyülekeztek. Péntek este óta rengetegen jöttek el ide, hogy elköszönjenek, kifejezzék szeretetüket és szomorúságukat. Rengetegen hoztak virágot, míg mások plüss állatokat, baglyokat. Sokan, főleg a gyerekek, rajzokat hoztak. Valaki egy szép, kövér plüss patkányt hozott Flaco-nak, volt, aki almát. Azonban a legmegindítóbbak az üzenetek és levelek. A New York-iak meleg, baráti hangnemben írt sorai ismét bebizonyították, hogy a New York-iak a kemény felszín alatt roppant érző, összetartó és befogadó emberek. Flaco-ban a sorstársat látták. Az ellenállás és túlélés jelképét. Flaco a kedvezőtlen körülmények ellenére is képes volt nemcsak fennmaradni, de virágozni is. A szökevény madár sokak szemében a szabadság szimbóluma lett, különösen a bevándorlók körében. A madár, aki az új otthonában, kívülállóként is sikeres, boldog életet élt, még akkor is, ha a szabadság megrövidítette az életét.

“Flaco gyönyörű volt és szabad. – írta David Barrett, a Manhattani Madárjelentő oldal vezetője – Egy éven keresztül kalandoztunk Flaco-val New Yorkban. Rengeteget tanultunk a baglyokról és sok száz felvételt készítettünk róla. Reméltük, hogy ez az utazás hosszabb lesz, de Flaco beírta magát New York City szívébe és a Central Parkban örökké emlékezni fogunk rá.

“Flaco halála talán, reméljük, végre változást hoz. Évente közel 300 ezer madár pusztul el csak New Yorkban, ablakokkal való ütközés következtében. Itt az ideje, hogy a magas épületekben madárbarát ablakokat szereljenek fel és szabályozzák az épületek kivilágítását is.Végezetül néhány gondolat a tölgyfánál elhelyezett levelekből:

“Repülj magasan, Flaco, a fogság és az emberek által kreált veszélyek nélkül! A halálod nem volt hiábavaló. Biztonságosabbá tesszük ezt a várost a vadvilág számára. Az örökséged mindig élni fog ebben a parkban.”

“Flaco, elraboltad a szívem és sok-sok emberét. Remélem, hogy fantasztikusan töltötted ezt a szabad évet. Máris hiányzol. Köszönöm, hogy az életem része voltál.””Repülj szabadon, Flaco Király!”

“Imádkozom, hogy megoldjuk a problémát, ami megrövidítette az életed. A bagoly mennyországban ne legyenek ablakok, csak rengeteg, kövér patkány! Isten veled, Flaco!”

Flaco tölgyfája az East Drive mentén található, a 104. utcánál. A képeket az emlékfánál tegnap este készítettem. Flaco képei a Manhattani Madármegfigyelő X oldaláról származnak.

Frissítés: 2024. március 26.

A Central Park Állatkert tegnap délután nyilvánosságra hozta Flaco, az eurázsiai fülesbagoly boncolási jegyzőkönyvét. Flaco 2023. februárjában szökött meg az állatkertből, miután egy ismeretlen vandál megrongálta a madárkert rácsait. A szökevény bagoly New York-iak millióinak szívébe lopta magát és néhány hét leforgása alatt hatalmas rajongótáborra tett szert. Madármegfigyelők, fotósok érkeztek az ország minden részéből, hogy lencsevégre kapják az Amerikában nem honos baglyot.

Az állatkert többször is megpróbálta befogni a szökevényt, de Bubó mindannyiszor kicselezte őket. Mindeközben több petíció is érkezett és az általános közhangulat nyomására, az állatkert vezetése ideiglenesen feladta a befogást. Az állatkert munkatársai és az ornitológusok legnagyobb aggodalma az volt, hogy a fogságban született, 13 éves bagoly képes lesz-e önállóan táplálkozni. Természetesen a nagyvárosban élő madarak legnagyobb veszélyei, a közlekedési balesetek, a magas épületekkel való ütközés és a mérgezés esélye szintén erősen aggasztotta őket.

Aggodalmuk sajnos nem volt alaptalan. Pontosan egy év szabadság után, 2024. február 23-án Flaco egy Upper West Side-i townhouse falával ütközött és halálos sérülést szenvedett. Az ornitológusok gyanították, hogy betegség állhatott a baleset hátterében. A boncolás alátámasztotta a teóriát. Flaco szervezetében magas mennyiségben, 4 féle patkánymérget találtak. A bagolynak mindemellett súlyos galambherpesz vírusfertőzése is volt. Ez a két kór önmagában legyengítette a madarat és végül elpusztította volna, a traumatikus sérülés nélkül is. Nagy valószínűséggel ezek vezettek a végzetes balesethez. Az ornitológusok szerint az is lehetséges, hogy Flaco nem repült falba, hanem lebukott a tetőről. Ezt támasztja alá, hogy sérülései a testén voltak, nem a nyakán és nem törte egyetlen csontját sem.

Rengeteg ragadozó madár pusztul el patkányméregtől, de a galambherpesz vírus is rettenetes rombolást végez. Flaco valamennyi belső szerve gyulladásban volt, a májától az agyáig. A toxikológiai vizsgálat még egy, döbbenetes, de a szakértők számára nem új, felfedezést is tett. A bagoly szervezetében, ugyan nem számottevő mennyiségben, de DDE-t is találtak, ami nem más, mint a DDT rovarméreg lebomlásának mellékterméke. Ugyan a DDT-t az 1970-es évek elején betiltották az Államokban, maradványa még most, több mint 50 év után is jelen van a környezetünkben és fertőzi a vadvilágot.

David Barrett, a Manhattani Madárjelentő oldal vezetője, a toxikológusokkal és ornitológusokkal ért egyet, hogy Flaco halálát a galambherpesz vírus okozta, nem a patkányméreg. A madárfigyelők által követett manhattani rőtfarkú ölyvek állandóan fogyasztanak patkányokat, de eddig nem regisztráltak halálesetet.

Néhány nappal Flaco halála előtt a madárfigyelők észlelték, hogy a bagoly nem huhogott. Az utolsó alkalommal pontosan egy héttel a baleset előtt hallották belehuhogni a manhattani éjszakába. Valószínűleg már ekkor is gyengélkedett.”Flaco gyönyörű volt és szabad. – írta David Barrett – Egy éven keresztül kalandoztunk Flaco-val New Yorkban. Rengeteget tanultunk a baglyokról és sok száz felvételt készítettünk róla. Reméltük, hogy ez az utazás hosszabb lesz, de Flaco beírta magát New York City szívébe és a Central Parkban örökké emlékezni fogunk rá.