2022

You are currently browsing the yearly archive for 2022.

A híres Empire Diner, a Chelsea negyedben, a Tenth Avenue és 22nd Street sarkán ismét üzemel. Az éttermet 1946-ban adták át először és azóta háromszor is bezárt. Ikonikus megjelenése miatt sok-sok filmben szerepelt, többek között a Manhattan, a Home Alone 2, a Men in Black 2 című filmekben és legutoljára az And Just Like That (Sex and the City) egyik jelenete játszódott itt.


Hírességek egyik kedvenc étterme a City-ben. Gyakran látni itt Meryl Streep-et, Minnie Driver-t, Ethan Hawke-ot, Madonna-t, Julia Roberts-et, Steven Spielberg-et, Barbara Streisand-ot és Kate Winslet-et.

Tags: , , , , , ,

Negyven esztendő egy pillanat csupán egy város történelmében, azonban ez a rövid időszak New York City metamorfózisa volt. Szinte egyik napról a másikra felhőkarcolók törtek az ég felé, megindult a metróközlekedés, felgyúltak a villanyfények a City utcáin és magasztos hidak épültek. 1898-ban, amikor a külső kerületek hivatalosan a City részévé váltak, megszületett New York City, a metropolisz. Mindezek ellenére, a Gilded Age az ellentétek időszaka is volt. Több mint egymillió bevándorló nyomorgott bérházakban a Lower East Side-on, míg a nemzet milliomosainak fele a Fifth Avenue fényűző kastélyaiban élt.

1866-ban a City 800 ezer lakosa a 23. utca alatt koncentrálódott. A lovaskocsik macskaköves utakon zötykölődtek, az otthonokat gyertyával és gázlámpával világították. A város legmagasabb pontja a Trinity Church 85 méteres tornya volt. A város apró színházai a Union Square közelében voltak a Lower Broadway-n. A Central Parkot meglátogatni több órás utazást jelentett, szántóföldek mentén, a hepehupás Fifth Avenue-n. Brooklynból csak komppal lehetett megközelíteni Manhattant és csakis jó időben.

1900-ra, a tömeges bevándorlásnak köszönhetően, New York City lakossága hirtelen 3 és fél millióra duzzadt. A Wall Street által termelt gazdagság és az ipari fejlődés hatalmas ingatlanpiaci igényt termelt ki. Egyszerre épültek pazar paloták a Fifth Avenue-n, fényes apartmanházak Uptown és kopottas bérházsorok a Lower East Side-on. Villanylámpák ragyogó fényében fürödtek az új Színházi Negyed utcái a Times Square közelében. Acélszerkezetes irodaházak épültek, a metropoliszt magasvasutak, aszfaltozott sugárutak és acélkábeles, elegáns hidak hálózták be.

A középosztálybelieket vonatok és villamosok szállították Uptown-ból Downtown-ba a munkahelyükre és szórakozni a Coney Island-re a hétvégén. New York City a szépség, az erő, a lehetőségek és az állandó fejlődés jelképe lett.Ezalatt az izgalmas 40 esztendő alatt New York City meghatszorozta területét, észak és az égbolt felé terjeszkedett. A City a találmányok és leleményesség központja lett: a telefonközpont, az elektromosság, a tömegközlekedés, a mentőszolgálat és a szórakoztatóipar úttörője volt. A szociális aktivizmus is lendületet kapott. A munkások és a nők jogai egyre több figyelmet kaptak. A gyermekvédelem, a magán és közösségi jótékonyság szintén progresszív irányt mutatott.

A New York-i Gilded Age iránti érdeklődés napjainkban ismét megnövekedett világszerte. A népszerűségnek egyik oka talán a korszak extrém voltában keresendő. Az egyik oldalon a Fifth Avenue márványpalotái, a másik oldalon a Lower East Side mocskos bérházai. Az egyik oldalon a családok a Central Park víztárolójából kaptak friss, vezetékes ivóvizet, a másik oldalon, 1901-ig nem tartozott fürdőszoba a bérlakásokhoz. A Fifth Avenue gyermekeivel nevelőnők sétálgattak a Central Parkban, míg a Lower East Side-on a 7-8 évesek a hét valamennyi napján kemény fizikai munkát végeztek a szürke gyárak falai között.


Hol található a Gilded Age szülőhelye New York City-ben? Egyértelműen a Broadway, a Fifth Avenue és a 23. utca találkozásánál. Itt volt a város új színházi negyede, itt ért véget a Ladies’ Mile, a hölgyek bevásárló utcája, a Broadway-n hotelek és privát klubok üzemeltek. Itt gyúltak fel először a villanyfények és itt épült a város első igazi felhőkarcolója, az ikonikus Flatiron Building. Sokan nem véletlenül a Madison Square Park és környékét vallják a város valódi központjának, de az igazság az, hogy bármerre járunk New York City-ben, a Gilded Age szelleme mindenhol ott kísért a modern város felszíne alatt.

📖 Könyvajánló:
Esther Crain: The Gilded Age in New York

Tags: , , , , , ,

Az amerikai polgárháború után a birtokok és farmok újra életre keltek Manhattan északi részén. A Hudson folyó mentén, a Strawberry Hill-en (ma a Riverside Park része), a 124. utcában állt a Monte Alta ház, George Pollock otthona. Az ír születésű George, a Yates & Pollock vászoncég társtulajdonosa volt. 1787-ben feleségül vette üzlettársa húgát, Catherine Yates-t. Öt évvel később megszületett az első kisfiúk, St. Clair(e) Pollock, az édesapa szemefénye. A család hamarosan még egy fiúval és egy kislánnyal gyarapodott. A boldogságot azonban hamarosan tragédia árnyalta be.

Egy forró júliusi délután, az akkor ötéves St. Clair-t szem elől tévesztette a dadája. A gyermek elkóborolt, túl közel ment a part széléhez és a mélységben a sziklákra zuhant. Akkoriban Manhattan még jóval vadregényesebb volt. Élettelen testét este mosta partra a Hudson folyó.

A megtört család úgy döntött, hogy a gyermeket nem a templomtemetőben helyezik örök nyugalomra, hanem a család birtokán, nem messze a baleset helyszínétől. Az apa elkerített egy kis részt és itt állíttatta fel St. Clair síremlékét ezzel a felirattal: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó.” (Jób könyve, 14:1-2)
George azt tervezte, hogy egyszer majd itt lesz a család kriptája, azonban a sors másképp hozta. Gyermeke halála után, az apa anyagi helyzete is súlyos hanyatlásnak indult. El kellett adnia a Strawberry Hill-en található otthonukat. A házat, a birtokkal együtt, szomszédja, a Verplancks család vásárolta meg. George levélben fordult Mrs Verplancks-hez.

“Birtokának szélén, a kerítéshez közel talál egy elkerített területet, márvány emlékművel. Egy drága gyermek nyugszik ott. Különleges kéréssel fordulok önhöz. Tudom, hogy a föld az ön birtokának része, de arra kérem, hagyja a síremléket mindig elkerítve és kezelje szent helyként.”

Mrs. Verplanck eleget tett a kérésnek, s mikor a birtokot 1807-ben eladta, az új tulajdonos is tiszteletben tartotta George Pollock kérését. Michael Hogan, aki az írországi County Clare-ből származott, gyönyörű, új villát épített a birtokon és szülővárosáról, Claremont-nak nevezte el. 1821-ben Claremont fogadóvá alakult, melyet a manhattaniak gyakran csak Monument Inn-nek, Síremlék Háznak neveztek, a birtokon található rejtélyes gyermeksírra utalva.

Az elkövetkező évtizedekben a világ nagyot változott a kisfiú sírja körül. New York City egyre csak növekedett és terjeszkedett észak felé. 1873-ban a város megvásárolta a birtokot, az új, Riverside Park létesítmény számára. A városfejlesztési hatóság elfogadta az eladási szerződés kitételét, miszerint a síremléket óvniuk és gondozniuk kell örökre. A síremlék köré vaskerítést emeltek és 1897-ben, alig 100 méterre egy magasztos, gránit mauzóleum épült, Ulysses S. Grant, az Államok 18. elnökének tiszteletére.

St. Clair síremlékét eddig kétszer újították fel, legutoljára 1967-ben. Az Amiable Child Monument az egyetlen egyszemélyes magánsír, New York City tulajdonban álló területen. Az emlékművet évente sok-sok turista látogatja és a környék lakói, a kisfiú halálának évfordulóján, július 15-én, virágokat helyeznek el a sírnál.

📍: Riverside Drive, W124th Street

Tags: , , , , , , , ,

New York City-ben mindig nagy öröm egy új park átadása. A város öt kerületében több mint 1700 kisebb és nagyobb park található, de a zöldből sosem elég. Az pedig kifejezetten nagy öröm, amikor kihasználatlan területet alakítanak parkká. Ez esetben egy 2 holdas (8093 m2) háztetőt, a Chelsea-ben található, nemrégiben felújított Pier 57 kikötőépület tetején.

Az Art Deco stílusú 57-es kikötő 1952-ben épült, különleges építészeti technikával, melynek segítségével az épület a Hudson folyón lebeg. A folyómederben három beton keszon tartja fenn a tradicionális cölöpök helyett. A Pier 57 műemlék épület és jelenleg vegyes használatban van. A Google a főbérlője az épület 32 ezer m2-es irodájának, de itt található a City Winery Étel- és Borcsarnok is, 17 szolgáltatóval. A City Winery, a legendás séf és gasztronómiai mesélő, Anthony Bourdain projektje volt, mely sajnos nem jöhetett létre.

A parkból gyönyörű a kilátás a nemrégiben nyílt, innovatív Little Islands-re, a New York Öbölre, a WTC-re, északi irányban pedig a Hudson Yards-ra. A parkban lelátó is épült, mely a Tribeca Filmfesztivál színhelye is lesz. Az új közpark ingyenes és naponta reggel 7 és este 10 óra között tart nyitva.

📍: Hudson River Greenway/11th Ave at W. 15th St.

Emlékeztek a Titanic című filmből az idős párra, akik az ágyban összebújva töltik az utolsó perceiket, miközben jeges víz önti el a kabinjukat? Ezt a szívszorító jelenetet  igaz története ihlette. Isidor (67) és felesége, Ida (63), a New York-i társasági élet népszerű házaspárja, az RMS Titanic leggazdagabb utasai közé tartoztak. Isidor a Képviselőház tagja volt és a világ legnagyobb áruházának, a Macy’s-nek a társtulajdonosa. Ida és Isidor úgy haltak meg, ahogy éltek. Együtt. Szerelemben.

Ida és Isidor, a fiatalember húgán keresztül ismerkedtek meg. Szerelem volt első látásra. A fiatalok 1871-ben kötöttek házasságot és szerelmükről legendák szóltak. A New York-iak gyakran látták a párt kézenfogva andalogni a Central Parkban és többen rajtakapták őket, amint nyilvános helyen ölelkeztek és csókolóztak, ami kifejezetten botrányos volt az ő társadalmi helyzetükben. A szerelem az évek során semmit sem halványult. A párnak 7 gyermeke született.


Ida és Isidor szinte minden percüket együtt töltötték. Ha Isidor üzleti ügyben utazott, naponta írtak egymásnak.

A német születésű házaspár 1912 telét Európában töltötte. Áprilisban szándékoztak hazatérni New Yorkba. Először az Olympic-ra váltottak jegyet, de amikor megtudták, hogy késve indul, áttették a jegyüket a Titanicra. Velük utazott Ellen Bird, Ida komornája és John Farthing, Isidor komornyikja. A Straus házaspár utolsó óráját Ellen és több másik szemtanú és túlélő hiteles visszaemlékezése által ismerjük.

A házaspár kabinja a C fedélzeten volt. Április 14-én este, vacsora után, kart karba öltve sétálgattak a fedélzeten, majd visszatértek a kabinjukba. Nem sokkal éjfél előtt a Titanic jégheggyel ütközött. Miután egyértelművé vált, hogy a hajó el fog süllyedni, a Straus házaspár az utasításoknak megfelelően felvette a mentőmellényt és felment a fedélzetre. A mentőcsónakokat leengedték. A nőket, a gyermekeket és az első osztályon utazókat tessékelték a csónakokba. Az egyik tiszt besegítette Ida-t, majd Isidor következett, aki azonban visszautasította a lehetőséget.

“Addig nem megyek, amíg minden nő és gyermek el nem foglalta a helyét.”- mondta. “Tudjuk, hogy Ön kicsoda. Természetesen van helye a csónakban.” – győzködte a tiszt. Isidor azonban hajthatatlan volt. Ekkor Ida felállt és kilépett a csónakból. “Gyönyörű életünk volt együtt. 41 év. Ha nem jössz, én sem megyek. Úgy halunk meg, ahogy éltünk. Együtt.” – mondta Ida és Isidor megértette, hogy nincs helye a vitának. Ida levette a nercbundáját és Ellen-nek adta azzal, hogy neki már nem lesz szüksége rá, viszont Ellen-t melegen fogja tartani, amíg meg nem mentik.

Ida-t és Isidor-t a fedélzeten látták utoljára, amint egymásba kapaszkodnak. Aztán egy hatalmas hullám csapott át a fedélzeten és lesodorta őket a hajóról. Isidor holttestét másnap megtalálták és hazaszállították New Yorkba. A Bronx-i Woodlawn Temetőben helyezték örök nyugalomra. A zsebében találtak egy arany medált két “I” betűvel, Ida és Isidor, valamint a legidősebb fiú és leány gyermekük képével. Az ékszer a mai napig a Straus család tulajdonában áll. Ida holttestét nem találták meg. Az ő temetője, 1160 másik áldozattal együtt, az Atlanti-óceán. Isidor sírjába egy urnányi Atlanti-óceán vizet helyeztek el, Ida-t szimbolizálva. A sírkövön ez áll: “Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el.” (Énekek Éneke 8:7)

Ellen, Ida komornája, április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, az 54-es kikötőbe. Aznap zuhogott az eső, pont úgy, ahogy a film végén láttuk. Ellen néhány nap múlva megpróbálta visszajuttatni a drága kabátot a Straus családnak, de ők arra kérték, hogy tartsa meg.

A Straus házaspárnak további két nyilvános emlékműve van New Yorkban. Az egyik egy emléktábla, mely a Macy’s nagyáruház főbejáratánál található. Az emléktábla felirata: “Életük csodálatos volt és haláluk dicsőséges.”

A másik a Straus Parkban, az Upper West Side-on, a 106. utcánál, csupán egy utcányira a pár otthonától. A parkban egy női alak szobra látható. A felirat: “Kik egymást szerették, éltükben kedvelték, a halálban sem váltak el.” (Sámuel 2. könyve 1:23)

Ida és Isidor ugyanazon a napon született, február 6-án. Születésük és haláluk napja is megegyezik.

Tags: , , , , , , , , , , , ,

Emlékeztek a Titanic című filmből Jack és Rose élesnyelvű bizalmasára, az újgazdag Molly Brown-ra, aki Elsüllyeszthetetlen Molly néven vonult be a történelembe? A Kathy Bates által fantasztikusan megformált Molly, aki visszafordulásra szólította fel a mentőcsónakot, hogy felvegyék a jeges vízben lebegő túlélőket, szintén valós személy volt. Margaret Brown, az amerikai felső tízezer tagja, filantróp és aktivista, a Titanic legismertebb túlélője. Ereje, eltökéltsége, embersége, mellyel példát mutatott abban a néhány drámai órában, örökre “elsüllyeszthetetlenné” tette.

Margaret nem született bele a gazdagságba. Ír bevándorló család nyolcadik gyermeke volt, egy szerény Missouri-béli kisvárosban. 13 évesen már gyári munkás volt, majd két idősebb fivérével Coloradóba költözött, ahol a fiúk a helyi bányában találtak munkát, Margaret pedig varrónői állást kapott. Itt találkozott James Joseph Brown bányamérnökkel, akivel 1886-ban házasságot kötött.

Szerelem volt, nem pénzházasság. A vagyon 7 évvel később jött, amikor James “Little Johnny Bánya” részvényeket vásárolt, amivel megütötte a főnyereményt. 23 évnyi házasság után Margaret és James csendben különváltak, azonban életük végéig baráti kapcsolatot tartottak. Két gyermekük született, Helen és Larry.

1912 áprilisában Molly Helennel Európában tartózkodott, amikor üzenet érkezett, hogy kisunokája, Larry fia, betegeskedik. Molly azonnal haza akart utazni. Az első New Yorkba tartó hajó a Titanic volt, melyre egy megbetegedett utas visszamondott jegyével sikerült feljutnia.


A jégheggyel való ütközés után, első osztályos utasként, Molly is helyet kapott a 6-os számú mentőcsónakban. Molly azonban nem foglalta el a helyét azonnal. El volt foglalva a gyermekek mentésével. Az egyik hajósinas kénytelen volt egyszerűen felemelni és bedobni a csónakba. Molly, miután realizálta, hogy a maximálisnál jóval kevesebben vannak a csónakban, felszólította társait és az evező férfiakat, hogy azonnal forduljanak vissza, hogy minél több túlélőt kimenthessenek a jeges óceánból. A nőket is arra buzdította, hogy evezzenek, ami melegen tartja őket. Még gyors evezési “tanfolyamot” is tartott. Robert Hichens, kormányos azonban megtagadta a visszafordulást, mire Molly megfenyegette, hogy kidobja a csónakból. A mentőcsónak végül nem fordult vissza. A tragédia utáni kihallgatások során Hichens tagadta, hogy módjukban lett volna visszafordulni. Molly véleményére nem volt kíváncsi a bíróság, mivel a nők véleménye jogi ügyekben nem számított.

A 6-os csónak utasait a Carpathia szedte fel. A fedélzeten Molly azonnal munkához látott. Ételt, italt, pokrócokat osztott, segített a túlélők listájának összeállításában. New Yorkba érkezve létrehozta a Titanic Túlélőinek Bizottságát és csupán három nap leforgása alatt 10 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie, melyet szétosztott a katasztrófa túlélői között. Lányának levelet írt Európába, melyben azt írta: “Az Atlanti-óceán sós vizében pácolódtam órákig, de jól vagyok.”

Miután szétosztotta a begyűlt adományokat, tovább kampányolt. Kijelentette, hogy Lower Manhattan-ben világítótornyot kell állítani a Titanic emlékére. A világítótorony valódi közadakozásból épült fel. A milliomos Vanderbilt család több ezer dollárja és a New York-i óvodások néhány penny-je is felkerült az adományozók listájára. A tragédia első évfordulójára már el is készült az emlékmű, melyet a Seamen’s Church Institute tetejére állítottak. A világítótorony tetején időgömböt helyeztek el, melyet minden nap délben eresztettek le. Az időgömb a pontos időt szolgálta az öböl hajósainak több évtizeden át. (Érdekesség, hogy a Times Square éjféli gömb leeresztésének ötlete is innen származik.)
A világítótorony cirkáló zöld fényét az East River felett az egész New York Öbölben látni lehetett. A Seamen’s Church Institute lebontása után, 1976-ban, a világítótorony a South Street Seaport Museum tulajdonába került és jelenleg is a Fulton és Pearl Street sarkán látható.

Az emlékmű felújítására érdekvédelmi csoportot hoztak létre. Ha sikerül összehozni a pénzt, nemcsak a tornyot újítják fel, de az időgömböt is felélesztik, mely az egyetlen működő időgömb lesz Amerikában.

Sok-sok évvel a Titanic tragédiája után Molly továbbra is a köz érdekében dolgozott, különösen a munkások és nők jogaira koncentrált. 1914-ben az első női kongresszusi jelölt volt, nyolc évvel a nők szavazati jogának megszerzése előtt. Az I. Világháború idején Franciaországban segélyszervezetet hozott létre a katonák számára. 1932-ben megkapta Franciaország Becsületrendjét.

Életének utolsó éveiben még a színészettel is megpróbálkozott. 65 évesen hunyt el álmában, a New York-i Barbizon Hotelben. A boncolás agydaganatot állapított meg. Molly sírja Long Island-en, Westbury-ben található.
Margaret Brown hiába volt milliomos, munkásosztálybeli származását sosem felejtette el. Tudta, hogy szerencsés volt, túlélt egy szinte túlélhetetlen katasztrófát. A hírnevét, a pénzét jó célokra használta fel. Molly életszemléletében, világlátásában sok-sok évvel megelőzte a korát.

Tags: , , , , , , , , ,

Aztán jött a járvány és 2020 márciusában bezártak a kulturális intézmények. Navah Upper West Side-i otthonában céltalanul maradt a négy fal között. A két-három hetes leállás egyre hosszabb lett és a kilátások egyre sötétebbek. 35 éves művészi pályafutása (zenész családból származik, édesapja a világhírű hegedűvirtuóz, Itzhak Perlman) egyik pillanatról a másikra kettétört.

Navah mindig szeretett sütni-főzni a családnak, de csak hobbi szinten. A lezárás idején azonban teljes gőzzel belevetette magát a tortakészítésbe és azon belül is a díszítésbe.
“A muzsika mellett a képzőművészet is mindig vonzott, főleg a festészet. Egyre bonyolultabb cukormáz virágokat hoztam létre. Autodidakta módon tanultam a cukrászat mesterségét. Azt akartam, hogy olyanok legyenek a virágaim, mint egy festmény. Nem voltak illúzióim. New Yorknak rengeteg kiváló cukrásza van, nincs szükség még egyre.”
Nem volt igaza. New Yorknak szüksége volt rá és a hihetetlenül élethű, Van Gogh-ot idéző krémvirágokra. Nyolc hónappal a lezárások után már a torták királynője volt.

Az Instagram segítségével új karriert épített magának. Ma már 3-6 hónapra kell előre rendelni. Navah hetente 9-12 tortát készít. Egy torta elkészítése 8 órába telik és 80-200 dollárba kerül.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy egyszerre két kreatív művészeti ágban is sikeres legyen. Navah története is bizonyítja, hogy a hobbi lehet egyben karrier is és a legsötétebb időszakban is lehet fényt és új életcélt találni. Talán annak is szerepe van a sikerben, hogy férjét Frost-nak (cukormáz) hívják?

🌐: https://frostedbynavah.com/

Tags: , , , , ,

Ingatlanpiacra került egy grandiózus Gilded Age townhouse a Park és Lexington Sugárút között, a Murray Hill negyedben.

A James Lanier Ház 1901 és 1903 között épült. A bankár Lanier család szerepelt Ward McAllister (a Gilded Age sorozatban Nathan Lane alakítja) híres-hírhedt “400 elit család” listáján. A Lanier Bank arról volt híres, hogy szponzorálta Edison munkásságát. A tégla és mészkő épület New York City egyik legszebb Beaux-Arts stílusú lakóépülete. Az 1100 m2-es mega-városi palota 10 méter széles, ami önmagában is impozáns.

Az épületben a 9 hálószoba, 7 teljes fürdőszoba mellett lift, szauna, edzőterem és hátsókert is található. Az utolsó tulajdonos nagy elővigyázatossággal, történészek bevonásával újította fel a lakóházat és adta hozzá a modern kényelmi elemeket.

Az épületet a világhírű Christie’s Aukciósház Ingatlanközvetítő irodája hirdeti, 33 millió dollárért.

📍: 123 East 35th Street

Tags: , , , , , , ,

New York City egyik legnagyobb ipari szerencsétlenségéről, az 1911. március 25-én bekövetkezett Triangle Shirtwaist ruhagyártűzről kevesen tudnak, annak ellenére, hogy a baleset fordulópontot jelentett a munkásjogi harcokban és végre felhívta a közfigyelmet a főként bevándorlókat foglalkoztató, kizsákmányoló üzemekben található tarthatatlan állapotokra.

1911. március 25-e, szombati napra esett. Kellemes, kora tavaszi nap volt, amiből a Greenwich Village-ben található ruhagyár 600, frissen bevándorolt dolgozója, többnyire olasz és zsidó származású fiatal lányok, semmit sem élvezhettek. Rose Rosenfeld egyikük volt. Két nappal a 18. születésnapja előtt nem számított semmi különlegesre ezen a napon. Ez is csak egyike volt az egyforma, 12 munkaórás, nehéz napoknak.

A Triangle Shirtwaist ruhagyár a 10 emeletes Asch Building (ma Brown Building) felső három emeletén működött. A termekben a munkások szorosan egymás mellett, egészségtelen és balesetveszélyes körülmények között végezték a munkájukat.
Délután háromnegyed 5-kor, a nyolcadik emeleten, az egyik szövethulladék konténer lángra kapott. A teremben tárolt temérdek gyúlékony textil és gépolaj táplálta a sebesen terjedő tüzet. A lángok öt perc alatt feljutottak a kilencedik emeletre. A tizedik emeleten voltak az üzemvezetés irodái. Őket telefonon tudták értesíteni a nyolcadik emeletről, azonban a kilencedik emeleten dolgozó lányokat, tűzjelző hiányában nem tudták riasztani. A Triangle Shirtwaist gyárban sosem tartottak tűzvédelmi oktatást, nem volt vízpermetező rendszer sem. Az üzemvezető megpróbálta használni a slagot, azonban a szelep rozsdás volt.

A kilencedik emeleten pillanatok alatt kitört a pánik. A két lejárati folyosó közül csak az egyik ajtaja volt nyitva. A felvonó csak 12 embert tudott szállítani és a negyedik kör után az is működésképtelenné vált. Többen a liftre várva, a tűz elől a liftaknába vetették magukat.

Azokra a lányokra, akik le tudtak jutni a nyolcadik emeletre a lépcsőházon keresztül, lelakatolt ajtók vártak. Ők elevenen égtek el, csupán néhány lépésnyire a meneküléstől.
Ezekben az időkben gyakorlat volt az üzemekben az ajtók zárása, hogy megakadályozzák a munkásokat abban, hogy szünetet tartsanak, elhagyják az épületet vagy esetleg kilopjanak valamit a gyárból.

A többi menekülőnek maradt az ablak. Az első ugrók azt hitték, hogy életben maradnak, azonban a járókelők által kifeszített pokrócok és kabátok nem bírták el a zuhanó testek súlyát. Valamennyien életüket vesztették. A tűzoltók borzalmas látványra érkeztek és sajnos ők sem bizonyultak sikeresebbnek. A locsolókocsira zuhanó testek megnehezítették az oltási munkálatokat. Az egyik tűzoltó ponyvába egyszerre három lány ugrott. A ponyva szétszakadt és a lányok halálos sérülést szenvedtek. A tűzoltók létrája csak a hetedik emeletig ért fel. Többen a létra tetején álló tűzoltók karjába próbáltak ugrani, sikertelenül. A tűzlépcső annyira szűk és rozoga volt, hogy órákba tellett volna, mire az összes munkás lejut. Csupán néhányan voltak képesek lejutni a létrán, mielőtt az is meghajlott és részben összedőlt.

Az oltás 18 percig tartott és mindennek vége volt. 49 munkás elevenen égett el vagy fulladt meg, 36-an a liftaknába zuhanva haltak meg, 58-an az ablakból ugrottak a biztos halálba, ketten néhány nappal később haltak bele sérüléseikbe. Összesen 146 halottja volt a tragédiának, 123 nő és 23 férfi. A legfiatalabbak még csak gyermekek voltak, két 14 éves lány. A legidősebb áldozat 43 éves volt.

Egy ilyen katasztrófa túléléséhez hideg fejre és rengeteg szerencsére van szükség. Rose Rosenfeld-nek mindkettő megadatott. A fiatal lány a pánik ellenére képes volt gondolkodni. Szerencsésen kijutott a munkateremből és a lépcsőházban az árral szembe indult, nem lefelé, hanem felfelé. Ez a döntés mentette meg az életét.

Visszaemlékezésében ezt írta: “Alig láttam a füsttől, égett a szemem, a torkom. Arra gondoltam, vajon mit csinál az üzemvezetés a tizedik emeleten, ők hogyan menekülnek? Feljutottam a tizedikre. Üresek voltak az irodák. Ők már mind kimenekültek. Nagy nehezen felvergődtem a tetőre. A szomszédos New York Egyetem jogi hallgatói és a tűzoltók segítettek átmászni a szomszédos épület tetejére. Onnan lejutottam az utcára. Még láttam a társaimat ugrani az ablakból. Aztán a könnyeimen keresztül megláttam az apámat szaladni felém. Amikor megöleltem, elájult. Tudtam, hogy az életem azon a napon örökre megváltozott.”

Igaza volt. Minden megváltozott. A gyár átköltözött egy másik épületbe, de Rose nem tért vissza dolgozni, hanem beiratkozott a főiskolára, majd a Cunard Line hajózási társaságnál kapott munkát. Férjhez ment egy amerika írógépbolt tulajdonosához és három gyermek édesanyja lett. 79 évesen ment nyugdíjba. Még 28 éven át élvezte a mozgalmas nyugdíjas éveket. Festett, saját kiállítása is lett és 7 nyelvet tanult meg ezalatt a 28 év alatt. 107 évesen hunyt el. Éppen spanyolul tanult. Egész életében a kétkezi munkások munkakörülményeinek javításán dolgozott, összejöveteleken tartott beszédet.

“Senkit nem érdekelt. 146 élet ért véget 30 perc alatt. A mai napig sírok. Csak néhány lépésbe tellett volna a munkavezetőnek kinyitni az ajtókat. De a pénz fontosabb volt. Ők fontosabbak voltak. Mit ér a gazdagság szív nélkül? Nem tettetem. A mai napig ugyanazt a fájdalmat és dühöt érzem, mint azon a napon.”

A tűz hatására megújították a gyárak biztonsági előírásait, nemcsak New Yorkban, de Amerika szerte. Kötelezővé tették a tűzvédelmi gyakorlatot valamennyi munkahelyen. A kijáratok jelzése és a riadóterv szintén kötelező lett. Az ajtókat többé nem zárhatta be a gyárak vezetése.

A Triangle Shirtwaist Factory tulajdonosai, Max Blanck és Isaac Harris ellen eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. A bíróság felmentette őket. A polgári per elkerülése érdekében az áldozatok családjainak 75 dolláros kártérítést fizettek. A biztosítótól minden elhunyt után 400 dollárt kaptak, így egy dollártól sem estek el. Sőt, nyertek a tragédiából.

Az épületet Frederick Brown filantróp vásárolta meg és építtette újjá, majd a New York Egyetemnek adományozta. Az épület a mai napig az NYU tulajdonában áll és a Nemzeti Műemlék Épületek listáján is szerepel.

Az áldozatoknak a brooklyn-i Cemetery of the Evergreens temetőben állítottak emléket. A 146 áldozatból hatot csak 2011-ben tudtak azonosítani. Ma már az ő nevük is szerepel az emléktáblán.

Aki többet szeretne tudni erről az eseményről, több könyv és dokumentumfilm is foglalkozik a témával:
📖: David von Drehle
Triangle: The Fire That Changed America
🎬: HBO dokumentumfilm:
Triangle: Remembering the Fire

Tags: , , , , , , , ,

Az új World Trade Center Komplexum, a volt Ground Zero (Ikertornyok) helyén a mai napig épül-szépül. A tervezett hat felhőkarcolóból négyet már átadtak. Minden egyes látogatás során találunk új részletet, apró titkokat, melyeket csak akkor veszünk észre, ha nyitott szemmel-szívvel szemlélődünk. A komplexum különlegessége, hogy az épületek korrelációban állnak, mintha állandó beszélgetést folytatnának egymással.
Ennek a különleges kapcsolatnak egy megható példája, ha a Liberty Street és a Greenwich Street találkozásánál felsétálunk a Liberty Park lépcsőinek tetejére. Ekkor a 1 World Trade Center tőlünk balra, míg a 4 World Trade Center jobbra látható. A 4 WTC üvegfalán a 1 WTC tükröződik vissza teljes nagyságában, azt az illúziót kelve, hogy ismét 2 tornyunk van.

Tags: , , , , ,

« Older entries § Newer entries »