Az amerikai polgárháború után a birtokok és farmok újra életre keltek Manhattan északi részén. A Hudson folyó mentén, a Strawberry Hill-en (ma a Riverside Park része), a 124. utcában állt a Monte Alta ház, George Pollock otthona. Az ír születésű George, a Yates & Pollock vászoncég társtulajdonosa volt. 1787-ben feleségül vette üzlettársa húgát, Catherine Yates-t. Öt évvel később megszületett az első kisfiúk, St. Clair(e) Pollock, az édesapa szemefénye. A család hamarosan még egy fiúval és egy kislánnyal gyarapodott. A boldogságot azonban hamarosan tragédia árnyalta be.
Egy forró júliusi délután, az akkor ötéves St. Clair-t szem elől tévesztette a dadája. A gyermek elkóborolt, túl közel ment a part széléhez és a mélységben a sziklákra zuhant. Akkoriban Manhattan még jóval vadregényesebb volt. Élettelen testét este mosta partra a Hudson folyó.
A megtört család úgy döntött, hogy a gyermeket nem a templomtemetőben helyezik örök nyugalomra, hanem a család birtokán, nem messze a baleset helyszínétől. Az apa elkerített egy kis részt és itt állíttatta fel St. Clair síremlékét ezzel a felirattal: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó.” (Jób könyve, 14:1-2)
George azt tervezte, hogy egyszer majd itt lesz a család kriptája, azonban a sors másképp hozta. Gyermeke halála után, az apa anyagi helyzete is súlyos hanyatlásnak indult. El kellett adnia a Strawberry Hill-en található otthonukat. A házat, a birtokkal együtt, szomszédja, a Verplancks család vásárolta meg. George levélben fordult Mrs Verplancks-hez.
“Birtokának szélén, a kerítéshez közel talál egy elkerített területet, márvány emlékművel. Egy drága gyermek nyugszik ott. Különleges kéréssel fordulok önhöz. Tudom, hogy a föld az ön birtokának része, de arra kérem, hagyja a síremléket mindig elkerítve és kezelje szent helyként.”
Mrs. Verplanck eleget tett a kérésnek, s mikor a birtokot 1807-ben eladta, az új tulajdonos is tiszteletben tartotta George Pollock kérését. Michael Hogan, aki az írországi County Clare-ből származott, gyönyörű, új villát épített a birtokon és szülővárosáról, Claremont-nak nevezte el. 1821-ben Claremont fogadóvá alakult, melyet a manhattaniak gyakran csak Monument Inn-nek, Síremlék Háznak neveztek, a birtokon található rejtélyes gyermeksírra utalva.
Az elkövetkező évtizedekben a világ nagyot változott a kisfiú sírja körül. New York City egyre csak növekedett és terjeszkedett észak felé. 1873-ban a város megvásárolta a birtokot, az új, Riverside Park létesítmény számára. A városfejlesztési hatóság elfogadta az eladási szerződés kitételét, miszerint a síremléket óvniuk és gondozniuk kell örökre. A síremlék köré vaskerítést emeltek és 1897-ben, alig 100 méterre egy magasztos, gránit mauzóleum épült, Ulysses S. Grant, az Államok 18. elnökének tiszteletére.
St. Clair síremlékét eddig kétszer újították fel, legutoljára 1967-ben. Az Amiable Child Monument az egyetlen egyszemélyes magánsír, New York City tulajdonban álló területen. Az emlékművet évente sok-sok turista látogatja és a környék lakói, a kisfiú halálának évfordulóján, július 15-én, virágokat helyeznek el a sírnál.
📍: Riverside Drive, W124th Street
A német születésű házaspár 1912 telét Európában töltötte. Áprilisban szándékoztak hazatérni New Yorkba. Először az Olympic-ra váltottak jegyet, de amikor megtudták, hogy késve indul, áttették a jegyüket a Titanicra. Velük utazott Ellen Bird, Ida komornája és John Farthing, Isidor komornyikja. A Straus házaspár utolsó óráját Ellen és több másik szemtanú és túlélő hiteles visszaemlékezése által ismerjük.
“Addig nem megyek, amíg minden nő és gyermek el nem foglalta a helyét.”- mondta. “Tudjuk, hogy Ön kicsoda. Természetesen van helye a csónakban.” – győzködte a tiszt. Isidor azonban hajthatatlan volt. Ekkor Ida felállt és kilépett a csónakból. “Gyönyörű életünk volt együtt. 41 év. Ha nem jössz, én sem megyek. Úgy halunk meg, ahogy éltünk. Együtt.” – mondta Ida és Isidor megértette, hogy nincs helye a vitának. Ida levette a nercbundáját és Ellen-nek adta azzal, hogy neki már nem lesz szüksége rá, viszont Ellen-t melegen fogja tartani, amíg meg nem mentik.
Ida-t és Isidor-t a fedélzeten látták utoljára, amint egymásba kapaszkodnak. Aztán egy hatalmas hullám csapott át a fedélzeten és lesodorta őket a hajóról. Isidor holttestét másnap megtalálták és hazaszállították New Yorkba. A Bronx-i Woodlawn Temetőben helyezték örök nyugalomra. A zsebében találtak egy arany medált két “I” betűvel, Ida és Isidor, valamint a legidősebb fiú és leány gyermekük képével. Az ékszer a mai napig a Straus család tulajdonában áll. Ida holttestét nem találták meg. Az ő temetője, 1160 másik áldozattal együtt, az Atlanti-óceán. Isidor sírjába egy urnányi Atlanti-óceán vizet helyeztek el, Ida-t szimbolizálva. A sírkövön ez áll: “Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el.” (Énekek Éneke 8:7)
Aztán jött a járvány és 2020 márciusában bezártak a kulturális intézmények. Navah Upper West Side-i otthonában céltalanul maradt a négy fal között. A két-három hetes leállás egyre hosszabb lett és a kilátások egyre sötétebbek. 35 éves művészi pályafutása (zenész családból származik, édesapja a világhírű hegedűvirtuóz, Itzhak Perlman) egyik pillanatról a másikra kettétört.
📍: 123 East 35th Street
Tinkmara