A New York-iak nagy többsége vegyes érzelmekkel viszonyul a szeptember 11-i megemlékezésekhez. A dokumentumfilmek és az archív híradások képsorai újra és újra felszaggatják a sebeket.
A megemlékezésnek azonban egyik formáját évről évre méltóságteljes várakozás előzi meg. Ez pedig a Tribute in Light, vagyis a Fényemlékmű.
A Fényemlékmű az egyik legerőteljesebb, leggyógyítóbb erejű műalkotás, mely valaha is született. A magasztos, kék fényű ikersugarak szeptember 11-én, naplemente után jelennek meg Manhattan egén és másnap hajnalban, a felkelő nappal fokozatosan halványulnak el. A fénysugarak a megsemmisült Világkereskedelmi Központ ikertornyait szimbolizálják és hat hónappal a tragédia után, 2002. márciusában gyúltak fel először Alsó-Manhattanban.
A 6,5 kilométeres iker fény nyalábért – a legerősebb fénycsóva, mely valaha is elhagyta a föld felszínét – nyolcvannyolc, 15 méteres, 7000 wattos xenon égő felelős, melyeket a One World Trade Center szomszédságában található háztetőkön helyeznek el, az ikertornyok formáját és elhelyezkedését visszhangozva.
A független művészekből és tervezőkből álló alkotócsoport a MAS (Municipal Art Society of New York), New York Város Művészeti Szövetsége keretein belül jött létre, Manhattan energiaszolgáltató vállalatának, a Con Ed-nek támogatásával.
A fénysugarak ötlete LaVerdiere és Paul Myoda tervező-építészektől származik, akik az ikertornyok tetején található antennák fényszoborrá alakításán dolgoztak közvetlen a terrortámadást megelőzően.
A Tribute in Light előkészületei 10 napot vesznek igénybe. A 30 villanyszerelő speciális szemüvegben és kesztyűben dolgozik. Minden egyes égőt egyesével kell fókuszálni és vízszintezni, mivel a legkisebb eltérés is tönkreteheti a látványt.
Felhőtlen éjszakán Connecticutban, New Jerseyben és Long Islanden is lehet látni a fényeket. Az áldozatok közül sokan voltak napi ingázók, Long Islandről és a szomszédos államokból.
A technikai nehézségek mellett a Fényemlékmű létrehozóinak azzal a ténnyel is számolni kellett, hogy a megemlékezés ideje egybeesik több ezer madár vándorlásának legmozgalmasabb időszakával. Az ornitológusok szerint az erős fény bevonzza a madárcsapatokat, akik a fénytől elvakultan, irány vesztetten keringenek. A madártudósok attól tartottak, hogy a madarak túl sok erőt veszítenek a felesleges kőrözéssel és nem lesz energiájuk befejezni a vándorlást.
New York Város Művészeti Szövetsége évről évre együttműködik a Madárvédelmi Szövetséggel (Audubon Society) a fénycsóva helyének meghatározásában. A cél, biztosítani a madarak háborítatlan vonulását. Amennyiben egy madárcsapat az óvintézkedések ellenére berepül a csóvába, az irányítópult 20 percre lekapcsolja a fényeket, így a szárnyasok újra tájolhatják magukat. Az utóbbi években szerencsére egyetlen madárbalesetről sem szólt a híradás.
A madarakhoz hasonlóan, a kettős fénycsóva a New York-iakat is vonzza. A projekt működtetése sok pénzbe kerül (áram, munkaóra), így évről évre hallunk róla, hogy ez lesz az utolsó alkalom, a Tribute in Light fénycsóvái mégis megjelennek az égbolton.
Ez a hangos, zűrzavaros, hatalmas város kimondatlanul is egyetért abban, hogy szüksége van a fény nyalábokra, mint világítótornyokra, abban a sötét űrben, melyet az a tragikus nap hagyott maga után. A Tribute in Light bevilágítja az utat a remény és az újjászületés ösvényén.
A fénycsóvák nemcsak emléket állítanak a 2,996 áldozatnak és mindazoknak, akik a mentési munkálatokban segédkeztek, de emlékeztetnek a fény erejére is. Nyugalmat és reményt sugároznak. Csendes egyszerűségükben azzá válnak, amire a szemlélőnek szüksége van. A fény forrása szinte a legkisebb távolsággal titokzatossá válik. A fény nyalábolok a sztratoszféra végtelenségébe olvadnak és az az érzésünk támad, hogy esetleg nem is a földről indulnak, de a Mennyországból sugároznak a földre.
Annak ellenére, hogy már tizenhárom év telt el a tragikus események óta és az új épületek hamarosan megnyílnak, az ikerfények továbbra is hordozzák a tornyok erőszakos enyészetének súlyát.
Tinkmara