Elsősorban ezért, amire állati büszke vagyok:
Aztán hozzá jött még egy kanadai meghívás, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy a kettőt össze fogom kapcsolni.
A Niklas nevű szélviharnak hála, úgy érkeztünk meg a JFK-re, mint a nagyok. Járatkésés miatt Frankfurtban közvetlen business classra foglalták át az amúgy torontói átszállásos jegyünket, kipihenve, jóllakva, egy kupac Delta Airlines ajándékkal szálltunk le a gépről. Jól indult!
Felkészültem a városból, szerintem becsülettel. Bújtam az internetet, írtam a listát, hogy mit akarok látni, csináltam saját google-térképet, bejelölve a nevezetességeket, ugyanakkor biztos voltam abban, hogy érzéseket, hangulatokat szeretnék magammal hozni onnan.
Ha most visszamehetnék, sok mindent másképp csinálnék. Akkor kezdtem igazán élvezni a várost, amikor elfogadtam, hogy nem fogok tudni mindent megnézni a 9 nap alatt. Hatalmasak a távolságok, rengeteg a látnivaló, sok időt kell hagyni a megközelítés és a tömeg miatt minden nevezetességre.
A látnivalókat úgyis betéve tudjátok, ezért inkább az érzéseket osztom meg veletek.
A Washington Square Parkban tudatosult bennem, hogy egy másik világban vagyok. Azt a szabadságérzetet nem lehet mihez hasonlítani… A fák, bokrok között mókusok szaladgálnak (nemcsak itt, minden parkban), a fűben fiatalok hevernek, sokan zenélnek, gördeszkáznak, táncolnak, sakkoznak, egy egyetemi osztály körbeüli a tanárát, aki lelkesedve beszél Shakespeare-ről, süt a nap, kék az ég…
NY-ra mindig úgy fogok emlékezni, mint A Város, Ahol Bármit Felvehetsz. Ugyanabban az órában látni nőket télikabátban, szőrmegallérral, papucsban(!), mint amelyikben pántos nyári ruhát, kosztümöt sportcipővel, elegáns öltönyt zokni nélkül bőrcipővel, és akkor még nem szóltam az extrém viseletekről.
A közlekedés egy külön történet. Érdemes megvenni a 7 napos kártyát, ami nem a vásárláskor, hanem az első használatkor indul (ára 32 dollár körül van), buszon és metrón is érvényes. A metrózást ki ne hagyjátok! Egyrészt nagyban gyorsítja a közlekedést a nevezetességek között, másrészt legalább akkora élmény, mint a felszín. Az állomások nem szépek, viszont tökéletesen megfelelnek a célnak és tiszták. A szerelvények vandál biztosak, nincsenek összefirkálva, szemét csak elvétve. Ugyan beletelik pár napba, és kifejezetten férfidolog értelmezni a hálózatot, de utána ott mindig történik valami. Láttunk két állomás között 3 fiútól olyan táncot, amit eddig csak videoklipekben! S mire megállt a szerelvény, a mutatványért járó tiszteletdíjat is összekalapozták, leszálltak és eltűntek. Az aluljárókban és a metróállomásokon mindig szól a zene, hol énekelnek, hol dobolnak, hol egy fűrészen :) játszik valaki..
A buszon olyat láttam, amit itthon soha nem fogok. A megállóban várakozott egy kerekesszékes hölgy a kísérőjével. Busz beáll, egy gombnyomásra a rámpa kifordul az első ajtó elé, sofőr kiugrik, besegíti az utast. Egy hang nélkül, puszta szempillantással felállítja a mozgássérülteknek fenntartott helyen ülőket, felcsapja az ülést, betolja és rögzíti a kerekesszéket, visszaül, rámpa fel és már megyünk is tovább. Két megálló múlva ugyanez fordítva, mert leszáll egy másik székes. Újabb két megálló múlva leszáll a hölgy. És a sofőr végig mosolyog.
A közlekedésben a gyalogosoknak szóló piros és zöld csak opció. Akkor lehet átmenni az úton, ha nem jön semmi. Az autósoknak szóló zöld általában telezöld. Gyorsan és lendületesen vezetnek, a duda alapfelszereltség, ugyanakkor gyalogos szemmel nézve nem agresszívek.
NY-ban soha nincs csend. Soha. Van egy határozott alapmoraja a városnak, ami helyenként erősödik, de soha nem halkul. Hogy honnan erednek a hangok, nem jöttem rá, keveredik az építkezések zaja a metró és a felszíni közlekedés hangjával.
Az éttermekben szintén nagy a zsivaj, egyszerre több hatalmas tv is megy, hírműsorok, foci, mindenki válogathat kedvére. Nem úgy van ám, hogy csak bemegyünk és leülünk!
Mindenhol van egy alkalmazott, aki kiválasztja nekünk az asztalt. Volt, hogy a pincér be is mutatkozott! Az adagok hatalmasak, soha nem hittem volna, hogy fogok késsel-villával hamburgert enni, de mivel az állkapcsomat nem tudom kiakasztani, ezt is kipróbáltam. Nekem nagyon tetszett, hogy mindenhol azonnal hoznak vizet, jó sok jéggel természetesen, és nem kell vacakolni mindenféle lónyálakkal ahhoz, hogy ihassunk. A poharunkat pedig folyamatosan újratöltik. Na, azért itt idézzük fel az itthoni pincér arcát, amikor csak egy pohár csapvizet kér valaki.
A képregénybolt annak is élmény, aki sose szerette a képregényeket.
New Yorkba vigyük magunkkal a legjobb arckrémünket és testápolónkat. Vagy első nap vegyünk egyet. A legjobbat. Bár a víz számunkra is iható, de iszonyúan szárítja a bőrt, ehhez jön még A Szél, Ami Mindig Fúj, meg a repülőút, szóval már a második napon húzódott, feszült a bőrünk.
Aztán vigyük magunkkal a legeslegkényelmesebb cipőnket is, de csak azért, hogy a második esti arckrémezés közben tudjunk gondolkodni azon, miért is hittük, hogy ez soha nem töri fel a lábunkat. Ha eldöntjük, hogy megnézünk valamit, ami nincs messze, akkor azt megnézzük ugyan, de messze van. Mindig.
Viszont nagyon jó sétálni az utcán, akár sodródni a belvárosi tömeggel, akár egyedül kószálni a csendesebb utcákban, ahol hazudik, aki nem gondol arra, hogy mi lenne, ha pont ebből a házból pont most lépne ki… én Tom Hanks-et vártam… Aki, mint tudjuk, most éppen Budapesten van. És városszerte jácintillat leng mindenhol a virágládákból. Már felismerem a fű illatát is.
A Rockefeller Center tetejére éjjel, az Empire State Building tetejére nappal mentünk fel, igy mindkét panorámát megcsodálhattuk.
Nemcsak itt, mindenhol hosszúak a sorok, kordonnal terelik a jó népet, és mire megunnánk a várakozást, mindig történik valami: biztonsági ellenőrzés, jegyvásárlás, jegyellenőrzés, és a sor folyamatosan halad. És senki nem trükközik, hogy előbbre jusson!
Egyszer ezen blog Facebook oldalán láttam egy képet: a Manhattan-híd, egy brooklyni utcácskából fotózva. Jó, bevallom, bőgtem, amikor az én képem is elkészült ugyanott.
Meg bőgtem, amikor megérkeztem, bőgtem, amikor eljöttem, bőgök, amikor rágondolok, hogy ott voltam…
A gyerek amúgy rendben, sőt, a következő félévben is ott lesz. Én most május végéig Kanadában, de senki nem mondta, hogy nem lehet évente többször is átrepülni az óceánt!
Képek: S Lilla tulajdona
A felújítási munkálatok során visszaállították az épület eredeti szépségét. A belsőépítészek különös hangsúlyt helyeztek arra, hogy pontosan rekonstruálják az 1920-as állapotot. Az üzlet homlokzatát nem bontja meg egyetlen felirat sem, csupán a bejárat felett lengő, egyszerű fekete-fehér zászló hirdeti, itt Apple Store nyílt.
Az Apple törekszik arra, hogy ne csak térben, de stílusában is eltérő üzleteket nyisson. “Nekünk is vannak sablonos boltjaink, gondolok itt a bevásárlóközpontokban található egységeinkre, azonban törekszünk az egyediségre és a változatosságra is. Az Ötödik Sugárút “üvegkockája” tökéletes ellentéte ennek a klasszikus eleganciával rendelkező üzletnek, míg Ausztráliában az egyik boltunk kiszolgált katonai főhadiszálláson épült.”
Tinkmara