New York, mint a tenger, ha csendesedik, se áll meg soha. Az első pár órában idegen, de ha engedsz a morajló sodrásának, befogad és soha többé nem ereszt.
Magával ragad nagysága, nyüzsgése. Lüktet minden belvárosi utca, folyamatosan kapod az impulzusokat és mikor azt hinnéd, hogy megismerted egy részét vagy akár egészét, előkerül egy másik arca. Pontosan ebben rejlik varázsa.
Hatalmas épületeit és azok rezgéseit nem tudja se kép, se videó vagy akár film visszaadni. Ott kell lenni és megélni a pillanatot, mert elképesztő és leirthatatlan. Mikor távolodnál és megpillantod a lemenő nap fényeit a város felhőkarcolóin, ott marad egy részed csendben, nyugalomban, ami sosem jön haza. Ott szerettem meg és sokkal többet kaptam, mint amit ettől az utazástól remélni mertem.
Megtanultam, hogy az első, amit bárki is megkérdez tőled ebben a percről percre változó nagyvárosban, az az, hogy: “Honnan jöttél?” Ebben mutatkozik meg kulturális sokszínűsége. Az emberek közvetlenek, lazák és kimagaslóan segítőkészek. Ha itt eltévedsz és nem mersz kérdezni, az a te hibád, ugyanis bárkit leszólítasz, feléd fordul, mosolyog, beszélget és az se okoz gondot, ha nem egy nyelvet beszéltek.
Meglepő volt, hogy miközben extázisba esve kóvályogtam a város bármely pontján és beleütköztem valakibe – ami ennyi ember között elkerülhetetlen -, azonnal elnézést kérve egymástól, semmilyen negatív hatás befolyása nélkül folytattuk utunkat. Ez egy budapestinek csodaszámba megy.
Itt éjjel-nappal, szinte minden utca sarkon rendelkezésre áll a világ valamennyi ételkülönlegessége. A streedfood kultúra kiforrott és teljesen bevált módszer az étkezésre. Ha éppen popcornt ennél felfedezés közben – mint jómagam-, akkor bizton állíthatom, hogy találni fogsz egy bódét, ahol árulnak.
Elcsépelt, de mint minden sok mást, ezt is egyszer az életben látni kell. Mint említettem, a képek nem tudják úgy visszaadni, ahogy azt valójában kellene, de azért itt megosztok egy párat a kötelezőkről és azokon felüli látványosságokról.
Az Alsó-Manhattanban található Trinity Church (Szentháromság Templom) május 7-én 2 évre bezárt restaurálási és modernizálási munkálatok miatt. A 98 millió dolláros beruházás keretében a templom hajója 140 új ülést kap, akadálymentesítést, restaurálják a festett üvegablakokat, modernizálják az akusztikát és a világítást. A templom nem-semleges mellékhelyiségeket kap.
A Hamilton musical szerelmeseinek örömére, a munkálatok közben a templom temetőkertje, ahol Hamilton és feleségének sírja található és a Mindenszentek kápolna nyitva tart.
A Trinity Church, melyet évente 2 millióan látogatnak, 2020-ban nyit újra.
Öt napot töltöttem március utolsó hetében férjemmel ebben, a turistáktól hemzsegő, mindenféle nációval benépesült, igazán érdekes világvárosban.
Kalandunkra jól felkészültünk útikönyvekből, jó barátok beszámolóiból és blogok nyújtotta segítséggel. Egy percet sem szerettünk volna elvesztegetni, mivel csak öt napunk volt a városra.
A repülőutunk zökkenőmentesen zajlott Budapesttől New Yorkig, Amszterdami átszállással. A közel 2 órás út alatt a KLM légitársaság Amszterdamig megfelelő szolgáltatást biztosított, míg Amszterdamból New Yorkig, az amerikai Delta légitársaság a 8 és fél úton a többszöri étkezésen felül, snack-ekkel és Magnum jégrémmel is előrukkolt a turista osztályon. Az idő gyorsan eltelt, mivel megfogadtam, hogy a repülőidő nagy részét átalszom, így nem lesz gond az odaérkezésünk után a város felfedezésével. Jól sikerült a terv, a repülőút utáni fáradság nem húzta keresztbe az egész délutánunkat. Férjemét sem, aki az út alatt végig olvasott.
A JFK repterén landoltunk, ami igazából nem hagyott mély nyomot bennünk. A repülőn még elmentünk a mosdóba, mivel tudtuk, hogy a vámellenőrzés jó ideig eltarthat. Ezután fogtunk egy helybéli, idősebb Long Island-i “nem hivatalos” taxist, aki elvitt bennünket a Chelsea-beli szállásunkig a délutáni napsütésben. Nem szerettünk volna metrózni, szerettük volna látni a várost a háromnegyed órás út alatt is. Szorított bennünket az idő.
Hotelunknak az Innside by Melia New York Nomad-ot választottuk a Tripadvisor értékelések alapján, amelyhez minden valóban közel volt. Két saroknyira volt a Madison Squere Garden, férjem legnagyobb örömére. Volt szerencsénk jegyet váltani egy alsóházi egyetemi kosárlabda meccsre is, aminek Bálint örült igazán, a 15000 nézővel egyetemben. Természetesen én is, bár én jobban örültem volna egy Pink koncertnek.
A hotel tetejére (22. emelet) is felmentünk, ahonnan megcsodálhattuk a város épületeit. Minden napot hasznosan töltöttünk, ami megérte még akkor is, ha estére nagyon elfáradtunk. Sétáltunk a Times Square-en, a Central Parkban körbejártuk a nevezetes helyeket, etettünk mókusokat, megnéztük a rejtélyes Dakota házat, becsöppentünk a Greenich Village-be, ahol egy elhunyt tűzoltó-családapa emlékére – aki mások mentése közben vesztette életét -, skót dudás felvonulást tartottak éppen, lovakkal, motorokkal, tűzoltóautókkal, díszmenetben. Sétáltunk a Little Italy-ban, China Town-ban, a Soho negyedben. Nagyon hangulatos részei a városnak.
Felmentünk a One World Observatory-ba és a Rockefeller Centerbe is. Mindkettőbe napijeggyel lehet bejutni, a megfelelő biztonsági ellenőrzések után. Ezek valóban időt vesznek el, de azt hiszem, 9/11 után ez valahol érthető is. Mindkét felhőkarcolóból páratlan a kilátás, de mi a Rockefeller Centert mégis jobbnak éreztük a kilátás szempontjából, illetve jobban kedveljük a tradicionális épületeket.
Jó emlék maradt a hihetetlen építészeti remekműn, a Brooklyn hídon való fél órás séta is, ami Brooklynba vezetett.
Nem éreztem magunkat egy percre sem veszélyhelyzetben, semmiféle atrocitás nem ért bennünket az ott tartózkodásunk ideje alatt.
Férjem rendvédelmi karrierje miatt nagy figyelmet fordítottunk a sokfajta rendőrjárgányra. Elképesztő, hogy mennyi fajta járművük van és rengeteg helyen vannak közszolgálatban az utcákon. A Brooklyn hídon például három kerekű autóval vigyáztak a biztonságra a gyalogos úton. Ezenkívül óriás méretű rendőr kamionokat, csapatszállító buszokat, Cabrio és sima Smart autókat, Ford Sedan típusokat, gallytörő terepjáró autókat, motoros rendőröket, biciklis és lovas rendőröket is láthattunk. Nem is gondolhattuk volna másképpen, minthogy a közbiztonság garantált.
Ellátogattunk a Grand Zero-hoz is, ahol a szeptember 11-i terrortámadás emlékhelye van.
Sétáltunk a pénzügyi negyedben, a Wall Street-en, a színházi negyedben, komppal átmentünk Staten Island-re, közben megcsodáltuk a Szabadság szobrot és Manhattant. A Times Square-re több alkalommal visszamentünk, vagy egy jó vacsora, vagy csak a sokszínű látványa miatt. Meg kell még jegyeznünk, hogy bárhova tértünk be, rosszat sehol nem ettünk, ittunk. Kimondottan finomakat és jókat étkeztünk.
Megnéztük a Szent Patrick katedrálist, valamint a Szent Pál kápolnát, melyet gyönyörű temetőkertje miatt is érdemes felkeresni.
Ücsörögtünk a Bryant Parkban, megtekintettük a turisták által közkedvelt különleges Vasalóházat, amely alakja és mérete teljesen magával ragadott bennünket.
Több alkalommal metróztunk, amelynek különleges hangulata volt a maga forgatagában. Meg kell itt említsük, hogy az egyik metró aluljáróban egy fekete utcazenész jó hangulatú, 90-es évekbeli popzenét játszott és az egész metró aluljáró táncra perdült. Nagyon vidám perceket töltöttünk ott, megjegyeztük, hogy mennyire jó lehet itt helybélinek lenni és jókedvűen táncolni, idegen az idegennel. Felszínre érve a filmekből ismert New York-i gőz szinte minden részen feltűnt.
Az időjárás március utolsó hetében nekünk kedvezett. 5 fok reggel, majd délután 12 fokra is felmelegedett, a havazást megúsztuk. A délelőtti 4-5 fok igazából azért volt kedvező, mert a köd gyönyörű átmenetben kitakarta a felhőkarcolók tetejét, így még misztikusabb fényképek születtek. Egyáltalán nem bántuk meg a március végi látogatást, nem biztos, hogy a zöld lomboktól, jobb időben láttuk volna teljességében az egyes épületeket.
Reméljük, hogy lesz alkalmunk megnézni nyáron is ezt a magával ragadó várost. Télen is varázslatos lehet.
Élveztük az ottlétünket, legközelebb a múzeumokba is szeretnénk bejutni, illetve a híres New York-i Közkönyvtárba és egy Broadway előadásra.
Rövid időnk volt – itthon várt a 20 hónapos kislányunk -, de amit fontosnak tartottunk, azt sikerült megtekintenünk.
Remélem tudtunk hasznos információkkal szolgálni a jövőben idelátogatóknak!
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk a Nagy Almában!
Szeretném azzal kezdeni a beszámolónkat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki összefoglalta tapasztalatait New Yorkkal kapcsolatban és azt megosztotta velünk. Külön köszönet Katának, hogy biztosítja erre a felületet és segít, ha kérdés merülne fel.
Pont ma 1 hete, hogy hazaérkeztünk New Yorkból, összesen 12 napot töltöttünk a városban.
Nagy álmunk vált valóra, előre felkészültünk, rengeteget olvastunk róla, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább azokra a dolgokra hívjuk fel a figyelmeteket, amikről nem olvastunk és velünk mégis előfordult, illetve jó lett volna előre tudni.
A legelső ilyen egyből a nagyon hosszú repülőút. Persze, ezt tudja az ember, de teljesen távol állt attól, amit elképzeltünk. A 8 órás repülőútra (mi Párizsból mentünk) bizony fel kell készülni, ha előre tudom, hogy ennyire nem tudok majd aludni, akkor biztosan viszek filmeket, mert hiába volt nálunk könyv, egy idő után azt is meguntuk.
Mikor leszálltunk a kapitány bemondta, hogy készüljünk fel, mert 2 órát kell várni a vámon a belépésre. Ezen akkor nevettem, de később tapasztaltuk, hogy tényleg így van. Miután a vámnál a sorba beállsz, már nem is nagyon tudsz kimenni, így előtte célszerű mosdóba menni, vagy még a gépen. Valamint ott helyben a tisztektől kell kérni egy nyilatkozatot, ami egy formanyomtatvány és azt sorbaállás közben kitölteni, hogy nem viszünk be élő állatot, nem vagyunk betegek. Fontos megjegyezni, minket mélyen érintett, hogy a gép leszállási helye és a vám között nincs kijelölt dohányzó hely. Ez egy nem dohányzónak egyáltalán nem tragédia, viszont a hosszú út után minden dohányos rémálma. Valamint nem hívták előre a kisgyerekes családokat, nekik is ugyanúgy végig kellett állni a 2 órát, nem volt kivételezés.
Miután átjutottunk az ellenőrzésen, már várt is minket a Nagy Alma, fel is fedeztük teljesen, minden napra kitaláltunk valami újat és volt, hogy 1-2 helyszínre visszamentünk.
A hotel a 29. utca és a Broadway kereszteződésében volt (The Paul Hotel), nagyon aranyos kis szállás, az ESB látszik az ablakokból. Viszont pont most húznak fel elé egy toronyházat, így a kilátás veszít az értékéből. Ezt esetleg hasznos lehet tudni, aki mostanában foglalt oda, mert a weboldalon még mindig pazar kilátással hirdetik a szobákat. A másik, hogy a tetőterasz/tetőbár csak május közepétől van nyitva, ezt sem kötik az ember orrára a weboldalon, ez nagy csalódás volt nekünk, mert ez volt az egyik, ami miatt ezt a szállást választottuk.
Nagyon sokat metróztunk, vettünk heti metró kártyát, szerintem az érte meg a legjobban.
Elmentünk az Intrepid hadihajóhoz, a Hudson folyón áll, nagyon érdekes, erről korábban nem olvastam sehol és érdekes program gyerekkel is (kb 3-4 óra alatt lehet bejárni, van étkezési lehetőség is).
Amire fel kell készülni mindenhol az a security check, minden látványossághoz, épületbe belépés előtt át kell esni rajta. Ezek az emberek is a munkájukat végzik, nem érdemes bosszankodni ezen, ha az ember mosolyog, nekik is lesz egy jobb napjuk, mert sokan még csak nem is köszönnek nekik.
Ha valaki csak 1 kilátást szeretne a város felett (általában a kilátók 30-40 USD között vannak két főre) akkor a Rockefeller Center Top of the Rock kilátóját javaslom, onnan az ESB is látszik és nincs akkora sorbaállás, mint az ESB-nél.
Mi nem vettünk városnézős jegyet, de nem is bántam, mert ugye azt hirdetik, hogy sokszor a sorbaállást el lehet kerülni egy-egy látványosságnál. Én semmi hiányt nem tapasztaltam, lehet, hogy éppen csak akkor akinek volt ilyen jegye, azok voltak többen és nem mi, akik a helyszínen vettük meg a jegyeket.
A Szabadság-szoborhoz a kompnál a sorbaállás embertelen, mi is beálltunk a sorba, de fél óra után feladtuk. Végül a szobrot 2 másik lehetőséggel néztük meg. Az egyik a Roosevelt-szigetről a Wall Street-ig közlekedő komp, amely átmegy a Manhattan és a Brooklyn híd alatt is, valamint végig előttünk volt a Szabadság-szobor.
A másik pedig a Hop-on Hop-off busz, amelyiknek az egyik megállójából indul egy turistahajó, ami a sziget mellett hajózik és lehet bőven fotózkodni. Mi nem akartunk a szigetre lépni, mert a koronába nem kaptunk jegyet (hónapokra előre érdemes foglalni), a talapzatot pedig annyira nem akartuk megnézni.
Érdemes a múzeumokba kihasználni a jegyautomatákat, és ott venni jegyet, így nem kell sorba állni.
Vannak nagyon jó metró alkalmazások, amivel könnyű navigálni a rengeteg metróvonal között, érdemes ezt még itthon rátenni a telefonra.
A csalódás nekünk Chinatown volt, ennyi vacak terméket még itthon sem látni és az árusok nagyon erőszakosak. Viszont Little Italy-ban nagyon sok jó étterem van, oda érdemes elmenni, aki akar végre egy jót enni, ami nem hamburger vagy hot-dog.
A visszafele úton, aki a JFK-ről megy, annak felhívnám a figyelmét, hogy a security check után, a kapuknál már nincs kijelölt dohányzóhely, érdemes az utolsó pillanatig kint maradni.
A reptéren sokkal olcsóbban voltak az ajándéktárgyak (New York feliratúakra gondolok elsősorban), mint a városban, még Chinatown-ban is drágábban vettük, mint a reptéren.
A várost nagyon élveztük, mindent megnéztünk, ami az útikönyvekben benne van, hatalmas élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert látni kell!
Amikor New York-i terrortámadásról beszélünk, mindenkinek a 2001. szeptember 11-i események, esetleg az ugyancsak a World Trade Center ellen, 1993-ban elkövetett merénylet drámai képsorai jutnak eszébe. Azonban New Yorkban már jóval korábban is történt egy sok halálos áldozattal járó terroresemény, melyet már jóval kevesebben ismernek.
1920. szeptember 16-ra esőt ígértek, ám ennek ellenére, amikor a Trinity Chrurch delet harangozott Alsó-Manhattanban, a Wall Street-et a megszokott módon ellepték a Pénzügyi Központ dolgozói. Banktisztviselők és brókerek álldogáltak az irodaépületek előtt, az utca autóktól, lovaskocsiktól és biciklis kifutófiúktól hemzsegett. Az ebédre igyekvő tömegben senkinek sem tűnt fel a J.P. Morgan & Co. bankház előtt, a Wall és a Broad Street sarkán ácsorgó piros, ütött-kopott lovaskocsi és azt sem vették észre, hogy hajtója magára hagyta. Még el sem haltak a déli harangszó utolsó hangjai, amikor hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Az 50 kilogrammnyi dinamit fülhasító zaját egész Manhattanban, de még Brooklynban is hallották.
A robbanás ereje lelökte a sínekről a szomszédos utcában haladó villamost, a roncsokat egészen a 34. emelet magasságáig röpítette. A Wall Street egy pillanat alatt úgy festett, mint egy csatatér. Mindenfelé holttestek, vérző sebesültek. A robbanás 30 ember azonnali halálát okozta, nyolcan a kórházban haltak bele sérüléseikbe. A Tőzsde azonnal bezárt, a több száz sebesült ellátásában a Governors Island-ről berendelt katonák segédkeztek.
A Wall Street-en elhelyezett bomba gyilkoló erejét nemcsak a dinamit, de a benne elhelyezett több mint 200 kilónyi fémdarab is növelte, mely srapnelként vágódott szerteszét. A robbanás után következett az épületekből lezúduló üvegszilánkeső. “A Morgan bankház belsejét szinte felszántotta az üveg és törmelék özön. A 24 éves William Joyce ügyvédbojtár az íróasztalánál dolgozott, amikor koponyáját egyszerűen kettéhasította egy üvegdarab. A Wall Street-en még az I. Világháborús veteránok is sokkot kaptak. A fojtogató füstbe égett hús szaga keveredett, mindenütt véres testrészek hevertek. A szerencsétlen ló fejét a közelben, míg patáit több száz méterre találták meg.”-írta a másnapi New York Times aprólékosan ecsetelve a tragédia döbbenetes részleteit.
A Wall Street-i robbantás 75 éven keresztül a legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadás volt amerikai földön, az eset pedig a mai napig megoldatlan.
A célpont sokak szerint a J.P. Morgan bank volt, mely a közvélemény szerint rengeteget nyereségre tett szert az I. Világháború során. Az áldozatok többsége azonban egyszerű irodai alkalmazott és kifutófiú volt, Mr. Morgan, a bank tulajdonosa pedig a robbantás idején éppen Európában tartózkodott, így a robbantás hivatalosan is civilek ellen irányult és célja a félelemkeltés volt.
A találgatások közepette a gyanú a szélsőséges antikapitalista-anarchistákra csoportokra terelődött, akik több terrortámadásért is felelősek voltak a 19. század óta. A gyanú tovább erősödött, amikor kiderült, hogy a robbantás előtt néhány órával, valaki röplapokat helyezett el a Pénzügyi Központ postaládáiba, ezzel a szöveggel: “Ne feledjétek! Nem tűrünk tovább! Engedjétek szabadon a politikai foglyokat, vagy biztos halál vár mindannyiótokra. Amerikai Anarchista Harcosok”. Ezen röplapok meglepően hasonlítottak azokra a röplapokra, melyek 1919-ben cirkuláltak, egy több amerikai városra kiterjedő sorozatrobbantás idején. Az 1919-es terrorsorozat mögött egy galleanista, államellenes, olasz anarchista csoport állt, élén Luigi Galleani, szónok és robbanószerkezet guru. Galleani-t még 1919-ben deportálták, ám a Wall Street-i bomba – különösen a vasnehezék srapnelek használata -, megegyezett a 1919-ben használt robbanószerkezetek felépítésével.
A robbantást egyetlen csoport sem vállalta fel és valamennyi szál előbb-utóbb vakvágányra futott. A Nyomozóiroda (Bureau of Investigation), később Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) három éven keresztül próbált nyomára jutni az elkövetőknek, de még csak a lovaskocsi hajtóját sem sikerült beazonosítaniuk.
Az anarchistákon kívül elkövetőként szóba került maga Lenin is és egy ex-teniszbajnok is, aki napokkal a támadás előtt figyelmeztette ismerőseit, hogy kerüljék el a Wall Street környékét. Róla kiderült, hogy ezen figyelmeztetést már évek óta ismételgeti és tippjeit egyenesen a Jóistentől kapja az éteren keresztül.
Az ügyet utoljára 1944-ben nyitotta újra az FBI és arra a konklúzióra jutott, hogy a robbantásért nagy valószínűséggel olasz anarchisták felelősek, név szerint Mario Buda, aki a robbantás utáni napon elhagyta az országot és Olaszországba menekült. Az elkövetéssel azpnban senkit sem vádoltak meg.
A Wall Street a robbantás másnapján újra nyitott. “A bizniszben nincs megállás.”-írta a másnapi New York Sun. A bekötözött fejű, begipszelt karú tisztviselők visszatértek az irodáikba. Az utcákat szinte órák alatt megtisztították a romhalmaztól, mely sietség a bűnügyi nyomokat is eltüntette. Aznap délben a tisztviselők és a környék munkásai összegyűltek a J.P. Morgan épülete előtt és az elhunytak tiszteletére elénekelték az “America, the Beautiful”-t és a himnuszt.
A robbantásnak nem emeltek emlékművet. A Morgan épület sebesüléseit sem javították ki. A mai napig láthatjuk a srapnelek által ejtett mély lyukakat, melyek emlékeztetik a turistákat és a helybélieket a 38 halálos áldozatot követelő terrortámadásra.
New Yorkban a tavasz első hírnöke, különösen idén – jóval megelőzve a kellemesen meleg napokat és az első rügyeket a Central Park fáin -, a Macy’s Nagyáruház Virágparádéja, melyre ebben az évben 44. alkalommal kerül sor. A virágkiállítást évente félmillióan látogatják, turisták és helybéliek egyaránt.
A pazar virágshow idén március 25-e és április 8-a között kerül megrendezésre a Macy’s Herald Square-en található központi épületében, valamint az áruház philadelphiai, minneapolisi, chicagói, illetve San Francisco-i üzleteiben.
A kezdetekben a virágshow-ra az áruház Herald Square-i kijárata mellett felállított sátorban került sor. Az elmúlt öt évben a kiállítást az üzlet első szintjén rendezik meg, melynek számos támogatója és ellenzője is akad.
A “virágparádé az üzlet területén” támogatói azzal érveltek, hogy a koncepció lényege pontosan a kisebb alapterület ötletes kihasználásában, illetve a virágok átható illat- és színkavalkádjának az áruházi forgatagba integrálásában rejlik. Az ötlet ellenzői ugyancsak a kisebb alapterülettel érvelnek. Bizony ilyenkor, főleg kora és késő délután, nagy a tumultus, gyakran lépni sem lehet.
A virágparádé ebben az évben a “Once Upon a Springtime” (Hol volt, hol nem volt egy Tavasz) címet kapta és egy tündérmese valamennyi kellékét felvonultatja. Sétálhatunk az elvarázsolt erdőben, beleülhetünk a gonosz varázsló trónszékébe, meglátogathatjuk a tündérkastélyt és a virághányó sárkány is felbukkan.
A Macy’s ingyenes virágparádéjának megtekintését így érdemes a kora reggeli, illetve a késő esti órákra tervezni. A kirakatokat naplemente után, illetve borongós időben lehet a legszebben fényképezni.
Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve első kép (Macy’s)
New York City szívében, a Fifth Avenue-n, a Central Park szomszédságában áll egy francia kastély, melyet a legtöbben a Reszkessetek Betörők második részéből ismernek. A Plaza Hotel igazi ikon, mely a luxus és pompa megtestesítője.
A hotel a Grand Army Plaza-ról kapta a nevét. A hotel előtti kis tér William Tecumseh Sherman, polgárháborús generális arannyal futtatott szobráról és a Pulitzer szökőkútról nevezetes.
A Plaza Hotel több mint száz éve a New York-i előkelő réteg találkozó helye. A 19 emeletes épület az egyetlen szálloda a városban, mely a Nemzeti Örökség listáján szerepel és minden szegletében magán hordozza a luxust.
A Plaza Hotel egy évszázadnyi kiemelkedő eseményt és sok-sok skandalumot tudhat magáénak. Ismerkedjünk meg a legérdekesebb történetekkel.
A nyitás napján, 1907. október 10-én – a város történelmében először – motorizált taxik sorakoztak fel a hotel bejárata előtt a vendégekre várva. Azok számára, akik elutasították a fejlődést, az autósor végén, tradicionális lovas taxik álltak rendelkezésre, ám a fejlődést nem lehetett megállítani.
Rögtön, a nyitás hónapjában a vendégek között volt Mrs. Campbell, angol színésznő, George Bernard Shaw barátja. Shaw Mrs. Campbell számára írta a világhírű Pygmalion-t. Mrs. Pat tartózkodás első estéjén lement a Pálma Udvarba, hogy elköltse a vacsoráját. Az étkezés után elővett egy cigarettát, melyet a pincérek és vendégek legnagyobb megrökönyödésére el is szívott. Ilyet akkoriban csak férfiember engedhetett meg magának. A főpincér azonnal megkérte, hogy oltsa ki a cigarettát, ám Mrs. Pat azonnal visszavágott: “Kérem, ez egy szabad ország és ezt én semmiképp nem szeretném megváltoztatni.” A pincérek átmeneti megoldásként paravánt emeltek a színésznő köré. Mrs. Campbell botrányos viselkedése a másnapi újságok címlapjára került és a New York-i metróállomásokon való cigarettázás betiltásához vezetett.
A magyar származású Lwoff-Parlaghy Vilma festő-hercegnő látogatása 1909-ben újabb magaslatokba emelte a Plaza Hotelt. A hercegnő egy sereg házi kedvenc – kutyák, macskák, baglyok, tengerimalacok, egy oroszlán kölyök (!) és egy aligátor (!) – társaságában érkezett New Yorkba. A Waldorf Astoria azonnal elutasította szálláskérelmét, míg a Plaza 14 szobás lakosztályt és inasokat bocsátott az extravagáns hercegnő és kísérete részére, s ezzel az első állatbarát hotel lett New Yorkban.
Az 1920-as évek jazz korszakában F. Scott Fitzgerald és felesége, Zelda szintén a Plaza Hotel elkötelezett rajongói voltak. F. Scott Fitzgerald legismertebb alkotásában, a Great Gatsby-ben állított örök emléket a Plaza Hotelnek.
1946-ban, a magánéletét szigorúan védelmező Greta Garbo-ról kivételes fotósorozat készített Cecil Beaton, legendás fotós a Plaza egyik lakosztályában.
1956-ban egy elszakadt fekete ruhapánt kavarta fel a kedélyeket a Plaza-ban. Az ominózus pánt Marilyn Monroe ruhájához tartozott és egy sajtótájékoztatón mondta fel a szolgálatot. A malőrről utóbb kiderült, hogy ügyes PR húzás volt.
1964-ben a Beatles, első amerikai turnéja idején a Plaza-ban szállt meg, s valamennyien a privát nevükön jelentkeztek be.
Az 1966-os Fekete-Fehér Maskarabál a hotel Nagy Báltermében, Truman Capote, az Álom luxuskivitelben és a Hidegvérrel című könyvek írójának rendezésében, úgy vonult be a történelemkönyvekbe, mint a legpompásabb bál, melyet valaha is rendeztek a Nagy Almában.
A Plaza Hotel-béli botrányokozók listáján szerepelt Edgar Hoover, az FBI igazgatója is, akit többen, több esetben női ruhában, magassarkú cipőben, sminkkel láttak a szálló partijain. Woody Allen a Plaza-ban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szerelmi viszonyt folytat és feleségül veszi nevelt lányát. Charlie Sheen-t pedig itt tartóztatták le, botrányos viselkedése miatt.
A Plaza Hotel számos filmforgatásnak adott helyszínt. A sort Alfred Hitchcock nyitotta az Észak-Északnyugattal (North by Northwest). Ez volt az első film, melyet eredeti helyszínen és nem egy hollywoodi stúdióban forgattak. A legismertebb Plaza Hotelben játszódó filmek az Ilyenek voltunk (The Way We Were) Barbara Streisanddal és Robert Redforddal, a Funny Girl, a Krokodil Dundee és a Reszkessetek Betörők II.: Elveszve New Yorkban (Home Alone II: Lost in New York).
A Plaza Hotelnek 1907 óta számos tulajdonosa volt, többek között Conrad Hilton és Donald Trump, azt viszont kevesen tudják, hogy jelenleg egy indiai konglomerátum tulajdonában áll.
A New York-i metró ikonikus és megosztó, tökéletes lenyomata a városnak. Egyrészt piszkos, zajos, nyáron elviselhetetlenül meleg és büdös, elavult és lepukkant, másrészt hangulata utánozhatatlan. A folyosókon, szerelvényeken énekesek és zenészek szórakoztatnak, gyakran a kalauz is saját produkciót kerít az állomások bekonferálásához és sosem tudhatod, hogy melyik hírességgel utazol együtt. Minden egyes megállónak saját személyisége van, szinte mindegyikhez valamilyen esemény, emlék vagy filmbéli jelenet fűződik.
A New York-i metrón mindennaposak a késések, kimaradások, melyet az elavult rendszernek és a hatalmas tömegnek titulálnak. Ki gondolta volna, hogy a New York-i metró indulásának első napján is hasonló gondokkal küszködött.
Elevenítsük fel azt a napot, melyen útjára indult a világ legnagyobb metróhálózata. Mi történt 1904. október 27-én?
A New York-i metró gigantikus vállalkozás volt és az indulás napján az izgalom szinte kézzel fogható volt a Cityben.
Az első vonal az Interborough Rapid Transit (IRT) volt, mely a City Hall és a 145. utca között közlekedett.
Az első szerelvényt New York City polgármestere, George B. McClellan volt hivatott elindítani, majd átadni a kormányt a mozdonyvezetőnek. McClellan azonban vérszemet kapott és egészen a 103. utcáig vezette a szerelvényt. Amikor a vezetőfülkében rámutattak, hogy ideje lenne átadnia a vezetőülést, egyszerűen így szólt: “Nem, Uraim! Ezt a szerelvényt én vezetem.” Abban az évben már csak polgármester-mozdonyvezetőként emlegette sajtó.
Az ünnepélyes indulásra ezüst vezérlőkart készítettek, amely valamilyen oknál fogva nem illeszkedett pontosan és a második megálló után üzembe lépett a vészfék. “A szerelvény erőteljesen megrázkódott, az utasok előrebuktak, mintha a vonat nekiütközött volna valaminek.”
A New York-i metró indulása hatalmas eseménynek számított. Az indulás reggelén hat-hét ezer ember gyűlt össze a City Hall állomás előtt. A rendre több mint kétszáz rendőr vigyázott. A szigorú szabályok és az órákra beosztott jegyek ellenére rengetegen beszöktek az első szerelvényre, amely így közel 1100 utast szállított, tekintélyes tülekedést és kényelmetlenséget okozva. (Ismerős?)
A reklámok megszokott elemei a New York-i metrónak, az indulás napján azonban kellemetlen meglepetést okoztak az utasoknak és magának a polgármesternek is. Az átadás előtt sem az állomáson, sem a szerelvényeken nem voltak reklámok, azonban a nyitás reggelén, mind az utasok, mid a város vezetése meglepetten tapasztalta, hogy mindenhol reklámokat helyzetek el. McClellan polgármester különösen a művészi kivitelezés alacsony színvonalát kritizálta.
A legelső jegyet egy középkorú Brooklyn-i hölgy vásárolta.
A technikai nehézségek mellett az első metró bűneset sem maradt el azon a napon. Henry Barrett, aki a West 46. utcában lakott, az első szerelvény utasa volt, reggel 7 órakor. Az úriember a 28. utcánál vette észre, hogy a 15 gyémántból álló, 500 dollár (ma kb. 15000 dollár) értékű lópatkó kitűzőjét valaki elcsente a tumultusban. A bűnesetet a New York Times is lehozta, kellő komolysággal: “A tolvajt keressük, a zálogüzleteket szemmel tartjuk.”
Az első késésre is sor került az első napon. Este hat órakor, a 96. utcánál kiment egy biztosíték az egyik szerelvényen. A technikusok sajnos nem tudták helyben megjavítani. A vonatot ki kellett tolni a 145. utcáig. Az utasok 25 percnyi késéssel érkeztek célba.
A metróetikett is nagyon hamar terítékre került. Ahogy a másnapi sajtó is írta: “Már az első úton találkoztunk a “két ülést elfoglalóval”, a “büdös szivarossal” (!) és a “lábát a illetlenül kinyújtóval”, akit az sem érdekel, hogy mások elbotlanak rajta.” Semmi sem új a nap alatt.
A legendásan gyönyörű City Hall állomás, ahonnan az első szerelvény indult, 1945-ben bezárt. Az állomásra éles kanyarral futottak be a szerelvények, azonban az új, hosszabb kocsik nem tudtak megállni a kanyarban. Az MTA havonta szervez látogatást kis csoportok számára, ám jegyhez jutni szinte lehetetlen vállalkozás.
A Flower Bandit, a Virágos Bandita, az a “titokzatos” hős, akire a New York-iaknak napjainkban, a feszült politikai légkörben, a tragédiákkal teli hétköznapokban szüksége van.
Valentin napon, a 14. utca és Hatodik Sugárút találkozásánál, egy csúnya, elhagyatott, összegraffitizett bolt előtt hatalmas szíves dobozokban, rózsaszín szegfűhalmok köszöntötték az arra járókat.
Ugyanekkor a West 4th street metróállomás Washington Square-i lejáratánál egy jókora rózsa-pipacs-írisz szív csalt mosolyt az utazók arcára.
A Flower Bandit, Lewis Miller virágkötő és esemény szervező már jó ideje bevirágozza a New York-iak szürke hétköznapjait. A történet 2016 őszén kezdődött a Central Parkban, ahol egy kora reggelen az első turisták gyönyörű virágkoszorút találtak Lennon Imagine emlékmozaikja körül.
“Öröm volt nézni, ahogy percek alatt tömeg gyűlt az Imagine köré. A virágok csak emelték a hely magasztos hangulatát. Rengeteg kép, szelfi készült azon a napon. Sokan átrendezték a virágkompozíciót, míg mások magukkal vittek egy-egy szálat emlékbe. Az emlékhely interaktívvá vált a virágok által.”
A Flower Bandit a Cemtral Park után megállíthatatlan lett. A legváratlanabb, legkevésbé romantikus helyeken – legtöbbször utcai szemétgyűjtőkben, építkezési hulladékhalmokon, metróállomásokon, buszmegállókban – jelennek meg hatalmas, buja virágköltemények.
“Ezek az én ajándékaim New Yorknak. Semmi mást nem szeretnék, mint mosolyt csalni a manhattaniak arcára. A virágokat még hajnalban helyezzük el a kiszemelt ponton, hogy mire felébred a város, meglepetés várja.
Néha összefutunk egy-egy éjszakai sétálóval, aki megkérdi, hogy mit csinálunk. Azt mondjuk, hogy ez neked készül, a te ajándékod. Ilyenkor döbbenten néznek ránk. Már ezért is megéri.
Ki ne szeretné a virágokat? New York szürke és rohanó hétköznapjaiban a virág luxus. Nem hinném, hogy a közeljövőben abbahagynánk. Virágos Banditának lenni hihetetlenül jóleső érzés.
Isntagram-on követhetitek a csokraink útját – melyeket mi csak “floral flash”-ként emlegetünk -, de előre soha nem mondjuk, meg, hogy hol bukkan fel a következő kompozíció. Ez mindig meglepetés.
A célunk varázslatos New York-i emlékek létrehozása. Hihetetlen látni, ahogy a járókelők New York-i kukákat fotóznak, pózolnak előttük. Máskor nagy ívben kikerülik őket. A virágok ezeknek a kukáknak, szobroknak, szeméthalmoknak is új értelmet adnak.
A virágok szintén második lehetőséget kapnak ezáltal. Mindig egy korábbi esemény, esküvő, kiállítás, parti virágjait hasznosítom újra. A 14. utcában a rózsaszín szegfűk például a Tory Burch divatbemutató virágkompozícióiból származnak.
A hashtag-ünket, LMD x NYC, krétaszóróval a kompozíció mellé festjük, hogy a New York-iak tudják, a Flower Bandit itt járt.”
A Cocid-19 idején virágkompozíciók jelentek meg New York City járványkórházainál.
New York City a világ kulináris fővárosa (is), ahol valamennyi nemzet konyhája megtalálható. A városban egymást érik a jobbnál jobb éttermek, pékségek, cukrászdák, kávézók.
Következzen tíz, világhíres, kimagasló minőségű és innovatív, “must try” New York-i desszert, amely mögött egy-egy hamisítatlan amerikai sikertörténet áll. A tulajdonosok a semmiből tettek szert világhírnévre és a siker felé vezető út gyakran nem várt nehézségekkel, olykor tragédiával volt kikövezve.
(A lista a Zagat és a Michelin Star Guide alapján készült. A kritérium: kategóriájában a legjobb és/vagy világhírre tett szert egy bizonyos termék által.)
Eileen 40 éve süti New York City legjobb sajttortáit. 1973-ban egy Queens-i deli tulajdonosának mesélte, hogy az édesanyja sajttorta receptje a legfinomabb a világon. A tulajdonos arra ösztönözte a fiatal lányt, hogy ha ilyen jó az a recept, süsse meg, s majd ő árulni fogja az üzletben. Még hozzávalókat is adott Eileen-nek. A fantasztikusan finom sajttorta híre szájról szájra terjedt Queens-ben és két évvel később Eileen saját üzletet nyitott Manhattanban, a Lower East Side-on, a Kenmare és a Centre Street sarkán.
A Cleveland Place annak idején még a térképen sem szerepelt, igazi szellemváros volt. Eileen sajttortája azonban megállíthatatlan volt, így híre eljutott a szakma nagyjaihoz és hamarosan a New York Magazine is írt róla. Rövid idő múlva már Amerika egész területére szállítottak, azonban az üzlethelyiség a Lower East Side-on továbbra is a legtöbbször üresen kongott.
2000-ben Eileen újabb boltot nyitott, egy jóval előnyösebb helyen, a World Trade Center-től két utcányira. Az üzlet ekkor lendült fel igazán. World Trade Centerben dolgozók és turisták ezrei látogatták nap-nap után. Úgy tűnt, Eileen révbe ért.
Azon a tragikus 2001. szeptember 11-i reggelen azonban Eileen boltja is odaveszett a romok alatt. Szerencsére a csapat még az első torony összeomlása előtt elhagyta az épületet.
Maradt a Cleveland Place-n található üzletet, melyet ekkor szó szerint senki sem látogatott. A metróforgalom Downtown felé hónapokra leállt és az emberek, ha nem volt muszáj, nem mentek Lower Manhattanba. Hat hónapon keresztül Eileen csak a mentőalakulatoknak sütött.
Manhattan azonban feléledt hamvaiból. Lower Manhattan népszerűbb, mint valaha, a Cleveland Place pedig már rég nem szellemváros. Eilleen és sajttortái a nehéz időket is túlélték és mára már a Zagat által is elismerten, a legjobbak New Yorkban. Az eredeti íz mellett roppant népszerű a sós karamell, a márványos csokoládé és az epres sajttorta.
A Levain Bakery világhíres a hatalmas (17 dkg), belül puha, omlós, nyúlós, kívül roppanós, Instagram-sztár sütijeiről. A legkeresettebb, díjnyertes termékek, a csokis-diós és a dupla brownie. Az Upper West Side-on található pékség előtt gyakran hosszú sor áll, de annak, aki szereti a chocolate chip cookie-t, bőven megéri a várakozást.
A pékséget két barátnő, Connie McDonald és Pam Weekes alapította 1994-ben. Akkoriban Connie a bankszakmában dolgozott, Pam pedig egy divatcégnél. A lányokat az Ironman-re való felkészülés hozta össze az uszodában. Edzések után másról sem beszélgettek, mint remek ételekről és a világ legjobb csokis sütijéről álmodoztak.
Az álom nem soká maradt álom. A két lány elindította a Levain Bakery-t az Upper West Side-on és csupán néhány év leforgása alatt világhírre tettek szert kiváló minőségű pékáruikkal, süteményeikkel. Az Upper West Side gazdag lakói, akik a a nyarak nagy részét a Hamptons-ban található nyaralóikban töltik, nem akartak a Levain Bakery péksüteményei nélkül maradni ezekben a hónapokban sem, kikövetelték, hogy a pékség Long Island-en is nyisson üzletet. A Levain Bakery ma már a világ szinte valamennyi országából fogad rendeléseket.
Az 1996 júliusában nyílt Magnolia Bakery Manhattan egyik legnépszerűbb cukrászdája, a Szex és New York sorozat rajongóinak Mekkája. Mióta Carrie és Miranda az üzlet előtt ülve, cupcake-et falatozva vitatta meg a manhattani szinglik életét, a Magnolia Bakery sikere töretlen.
Az üzletet két barátnő, Allysa Torey és Jennifer Appel alapította társtulajdonosként. A Magnolia cupcake Allysa takarékosságának köszönhette létrejöttét. A lányok a hagyományos 9 inch-es kókusz torta helyett 6 inch-eset készítettek, így mindig volt maradék torta alapanyag. A süteményeket délután sütötték, a krémre és a díszítésre zárás után került sor. Esténként, a Christopher Street bárjaiba igyekvő táncosok, énekesek – legtöbben meleg fiúk -, a pékség ablakán keresztül rimánkodtak a lányoknak egy-egy cupcake-ért. A Magnolia Bakery hírnevét és sikerét ezeknek a bohém fiúknak köszönheti, akik amerre jártak, ódákat zengtek a kék napellenzős üzletről és annak ellenállhatatlan cupcake-jéről. Aztán jött a Sex and the City, s a többi történelem.
Magnolia Bakery-t ma már New York több pontján is találunk, de Chicagóban és Los Angeles-ben is van üzletük. A pékség legfinomabb és legkeresettebb terméke meglepően nem a cupcake, hanem a selymesen könnyű banán puding.
A Doughnut Plant létrehozója, Mark Isreal, megváltoztatta a fánkvilágot. Mark több generációs pékcsalád sarja, aki a nagyapja fánk receptjével indította saját üzletét. Isreal nagypapa az I. Világháború idején Párizsban állomásozott, ahol a hadsereg pékségében sütötte a kenyeret. A háború után visszatért Észak-Karolinába és családot alapított. A sütés szeretetét fiának és unokájának is átadta. Mark 1981-ben költözött New Yorkba és 1994-ben saját pékséget nyitott a Lower East Side-on. Egy öreg bérház pincéjében sütött és a fánkokat saját maga szállította ki biciklin. A fantasztikus fánkok híre a környék cukrászdáiba és kávézóiba is hamar eljutott és egyre többen rendeltek Mark-tól. 2000-ben, édesapja segítségével, a pékség “feljött a felszínre” és Mark saját üzlethelyiséget vásárolt a Grand Street-en.
A Doughnut Plant organikus, naponta frissen, helyben készített töltelékekkel, adalékanyagok nélkül készült hatalmas fánkcsodái New York City kedvencei. A Crème Brûlée a legkeresettebb, melynek mérete fele a többi fánkénak, ám az édes vanília sodó és a karamellizált cukor bevonat ebben a méretben is az édesség mennyországba repít.
A cronut őrület több mint öt éve tart. A történet Párizstól nem messze, egy Beauvais nevezetű városban kezdődött. Itt nőtt fel a család negyedik gyermekeként és kezdte el tanulmányait Dominique Ansel. Kemény munkával, szorgalommal a helyi vendéglőket párizsiak váltották fel, majd hamarosan Daniel Boulud világhírű New York-i étterme következett, itt már főcukrászként. A Bouludnál eltöltött hat év alatt az étterem négy csillagosra emelkedett, 2010-ben pedig elnyerte az Év Étterme díjat. Ansel személyes sikerként könyvelhette el, hogy bekerült Amerika 10 legjobb cukrásza közé. 2011. novemberében Dominique megnyitotta saját francia pékségét, a Dominique Ansel Bakery-t.
Dominique Ansel 2013-ban alkotta meg az első Cronut-ot, a fánk és a croissant hibridjét. Két hónap és tíz sikertelen receptkísérlet után sikerült elérni a megálmodott állagot és ízt. A Cronut a croissant-hoz hasonlóan leveles tésztából készül, melyet meghatározott hőmérsékletű szőlőmagolajban sütnek ki. A friss Cronutot még melegében porcukorba hempergetik, krémmel töltik és cukormázzal vonják be.
Az új ínyencség híre napok alatt bejárta Manhattant és csupán pár hét leforgása alatt valódi Cronut őrület ütötte fel a fejét nem csupán a City lakosai, de a turisták körében is.
A Lady M Confections magán hordozza New York City olvasztótégely jellegét. A cukrászda a klasszikus francia cukrászmesterséget ötvözi az ázsiai konyha fogékonyságával, modern New York-i környezetben. A létrehozó, Ken Romaniszyn, Hawaii származású, de japán származású nagyszülei révén a nyarakat Japánban töltötte, ahol megismerkedett az ázsiai konyha fortélyaival. Felnőve ezt a tudást hasznosítva nyitotta meg üzletét az Upper East Side-on. Édességei francia jellegűek, de magukon viselik a japán elemeket, a könnyű állagot és az alacsony cukortartalmat.
Mille Crepe, vagyis az ezer palacsinta torta az üzlet világhírű édessége. Ha nem is ezer, de húsz, leheletvékony palacsinta, habkönnyű krém és roppanós cukorbevonat teszi ezt az édességet a City egyik legnagyobb kedvencévé. A cukrászda többi tortája is remek, de a Mille Crepe-nél nincs fenségesebb. Teljesen más, mint a magyar palacsinta torta, ezért is érdemes kipróbálni. Az eredeti vaníliás és a zöld teás a legkeresettebb.
A Dough Brooklyn legnépszerűtlenebb kerületéből, Bedford-Stuyvesant-ból indult 2010-ben és rövid idő alatt hűséges rajongótáborra tett szert. A tulajdonos, Fany Gerson, Mexikóban nőtt fel, ahol a fánk különlegességnek számított. Fany Amerikában megvalósította az álmát és saját pékséget nyitott, ahol a legkülönlegesebb ízesítésekkel próbálkozik, s minden kis mennyiségben, frissen, a szemünk láttára készül. 2014-ben pedig megvalósult a legnagyobb álom is. Fany és csapata üzletet nyitott Manhattanban, a Flatiron Building közelében.
A legkeresettebb és legkülönlegesebb íz, mely a világhírnevet is meghozta, a hibiszkuszos fánk.
Az Upper East Side-on található Serendipity 3 cukrászdát a legtöbben az azonos című romantikus filmből ismerik. A Serendipity-t a film és a filmben is fogyasztott Frrrozen Hot Chocolate, a jeges forró csoki tette világhíressé.
A Serendipity 3 cukrászda azonban a már kultikusnak számító film előtt is nevezetes volt. A 60. utcában, a Második és a Harmadik Sugárút között található cukrászdát Stephen Bruce nyitotta 1954-ben.
A Serendipity-hez hasonló hely nincs még egy a világon. A cukrászdát színes Tiffany lámpások, a falakat eredeti Andy Warhol alkotások díszítik. Az intézményben nemcsak Andy Warhol volt visszatérő vendég, de Marilyn Monroe és First Lady Jackie O is. Jackie O olyannyira kedvelte a cukrászda jeges forró csokoládéját, hogy el akarta kérni a receptjét egy partira. Stephen Burce nem adta a receptet, viszont saját kezűleg készítette el a desszert kelyheket a Fehér Házban.
Joe Isidori, a Black Tap Craft Burgers and Beer tulajdonosa szintén több generációs konyhamester családból származik. A Black Tap homázs a tradicionális amerikai étkezdének. Joe fejébe vette, hogy az ő üzletében lehet majd kapni a legjobb hamburgert és ez mára már megvalósult. A Black Tap tudhatja magáénak a legjobb hamburgert egész New York Cityben.
Az Instagram-nak köszönhetően azonban az üzlet észbontó milkshake-jei hozták meg a világhírnevet. A képek magukért beszélnek. A Black Tap milkshake 12 ízesítésben kapható és minimum 1200 kalóriával dobja meg a napi energia bevitelt, így a legtöbben közösségi akcióban fogyasztják.
Ebben a videóban megnézhetitek, hogyan készülnek ezek a kalóriabombák.
New York-i látogatás nem lehet teljes az ikonikus babka, rugelach és challah nélkül.
Uri Scheft a dán-izraeli cukrász három híres Lehamin (Kenyerek) pékség tulajdonosa volt Tel Aviv-ban, amikor egy barátja unszolására New Yorkban is üzletet nyitott a Union Square-n.
Scheft szülei Dániából költöztek Izraelbe. Uri már itt született, ettől függetlenül nem szakadt el Európától. A konyhaművészet fortélyait Dániában tanulta és gyakorolta.
Scheft kelet-európai és zsidó hagyományokra épülő péksüteményei a legjobbak New York Cityben. Ha a Union Square-n jártok, semmi esetre se hagyjátok ki.