A magyar nők a legszebbek a világon, tartja a mondás. Ezzel a kijelentéssel lehet vitatkozni, de egy bizonyos; a magyar nők, bármelyik korosztályhoz is tartoznak, gyönyörűek az ország határain belül és kívül egyaránt. Ezt a tényt bizonyította Bánhalmi Norbert fotóművész egy estén át tartó kiállítása is, melyet a New York-i Magyar Házban tekinthettünk meg december 12-én.
A kiállítás megálmodójával a kiállítás megnyitója előtt és után is beszélgettem.
Mesélnél az előzményekről? Hogyan kerültél kapcsolatba a fotózással?
A történet két és fél éve kezdődött, amikor sportbalesetet szenvedtem és az egész életem átértékelődött. Sokat láttam a világ sötét oldalából. A balesetem előtt a Magyar Honvédség alkalmazásában álltam. Marketing managerként több tucat kulturális rendezvényt szerveztem, szakmai tanácsadóként pedig több rádióállomásnál is dolgoztam. Weboldalak létrehozásával, üzleti profilok kialakításával is foglalkoztam, vagyis a marketing és a kultúra valamennyi területén otthonosan mozogtam.
Aztán jött a baleset. Kényszerpihenőre kényszerültem és rájöttem, hogy az egyetlen terület, ahol sosem érhetjük el a csúcsot, ahol mindig meg lehet újulni, az a fotózás. A fotózások során közvetlen kapcsolatban állok a képem alanyával, a megrendelővel. A legnagyobb boldogság pedig az, amikor a fotózott személy rácsodálkozik a képre és önmagát gyönyörűnek látja.
Eldöntöttem, hogy a világ egyik legjobb fotósa szeretnék lenni. Mert mit is jelent a legjobb fotósnak lenni? A képeinkkel örömet okozni, érzelmeket kiváltani, érzelmeket, gondolatokat látni és láttatni.
Hogyan jött létre az első fotókiállításod?
Ebben az évben töltöttem be a 35. születésnapomat és úgy gondoltam, hogy erre az alkalomra nemcsak magamat, de az általam mélységesen tisztelt nőket is megajándékozom. Nőnapra fotókiállítást szerveztem, melyet az interneten hirdettem meg. Itt írtam ki a részvételi feltételeket is. Fotóim alanyai mind 30 feletti nők voltak, akik hétköznapi sminkben, ruhában jelentek meg, hisz azt akartam megörökíteni, milyenek is Ők valójában. Természetesek és valóságosak. Az a megtiszteltetés ért, hogy a kiállításra a Stefánia Palotában került sor, Budapesten.
A fényképezés számomra hobbi, és arra törekszem, hogy a mesterségem szerelem maradjon és ne váljon az üzleti szellem áldozatává.
Rengeteget köszönhetek a páromnak. Ő inspirál és az ő javaslatára kezdtem hölgyek fotózásával foglalkozni. Az ő megértő türelme, intelligenciája kell ahhoz, hogy a fotóalanyaimmal kialakulhasson egyfajta bizalom és közös érzelmi hullámhossz. A párom tudja, hogy erre szükség van a sikeres alkotáshoz, és azt is tudja, hogy bízhat bennem.
Hogyan született a New York-i kiállítás ötlete?
Fizikálisan és átvitt értelemben is feszegetni akartam a határokat. Meg akartam mérettetni magam Európán kívül is. Párom nagyon szereti New Yorkot, a világ és a művészeti élet fővárosát. Nincs az az alkotóművész, aki ne szeretné New Yorkot meghódítani.
Ezt a kiállítást a Facebookon hirdettem meg, New Yorkban élő nők számára. A kiállítás témája a kortalan Magyar Hölgyek és az Ő kedvenc helyszíneik a Cityben. Az ő szemükkel láthatjuk és ismerhetjük meg ezt a mozgalmas világvárost. A képek fókuszában a Nő áll.
A 30 kép 18 nap leforgása alatt készült el. A kiállítás érdekessége, hogy a képek hétköznapi, számomra ismeretlen hölgyekről készültek. Ők választották ki a számukra fontossággal bíró helyszíneket. New York City olyan pontjain fotóztam őket, melyekhez érzelmek kötik őket. A kiállítás mottójának megfelelően – ” Nemcsak a 20 éveseké a világ” –, modelljeim valamennyien a 30-on felüli korosztályból kerültek ki. Nem volt válogatási szempont. Az első 30 jelentkező került az objektívem elé. A fotóalanyok között van, aki már évtizedek óta él a Nagy Almában, olyan is, aki néhány hónapja érkezett. Legális és illegális bevándorló, orvos és takarítónő. A legidősebb modellem egy kedves házaspár. Mind a ketten a 90-es éveikben járnak. Őket a Magyar Ház 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen fotóztam. Nekik meglepetés lesz, hogy a felvétel bekerül a kiállítás anyagába.
Az idő rövidsége és a helyszínek közötti nagy távolság miatt a fotózások 15-60 perc alatt történtek meg. A képek elkészítéséhez egyszerű tükörreflexes digitális fényképezőgépet használtam egy komolyabb, analóg gépeken használt portré objektívvel. A képek vaku nélkül készültek, természetes fények mellett. Arra törekedtem, hogy olyan alkotások készüljenek, amelyek a természetes szépséget adják vissza, elvégre nem a fényképész felszerelése számít, hanem a szeme, a lelke, amivel lát és láttat. Teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül a használt gép, ha a fényképész és a modell között nem alakul ki a kapcsolat.
S ha már kapcsolatról beszéltünk, a kiállítás helyszíne is nagyon fontos a számodra, igaz?
Igen. A konzulátus javaslatára, a Magyar Házra esett a választás. Nagy örömmel tölt el, hogy Karácsony közeledtével egy picit sikerült összehoznom New York magyar közösségét. Azt szerettem volna elérni, hogy a kiállítás által olyanok is eljöjjenek a Magyar Házba, akik még sosem jártak itt, hogy ismeretségek és barátságok kötődjenek.
Mesélnél a kiállítás koncepciójáról?
A 30 kép 7 paravánon, 14 oldalon került kiállításra. Mindegyik falnak megvan a tematikája és koncepciója. Az első két fal a megérkezésről szól. Érkezéskor magunkkal hozzuk az anyaország kultúráját, az álmainkat, vágyainkat, egyfajta jövőképet. Valamennyi képen – és ezt nem terveztük el, véletlen alakult így -, de szerepel a bőrönd, mint az utazás jelképe.
Megérkezés után a bevándorló gyakran magányos és elhagyottnak érzi magát.
Aztán lassan elindul a felfedezés, a bevándorló megtalálja a kedvenc helyeit a városban, ahol jól és biztonságban érzi magát. A képek ezt ábrázolják, a modellek által választott kedvenc helyeken.
A következő tabló azt ábrázolja, ahogy a kép alanya lassan átveszi a helyi szokásokat, asszimilálódik és egyre magabiztosabban, otthonosabban érzi magát fogadott hazájában.
A biztonság és a siker érzése elégedettséggel tölti el, s amikor egy nő eléri ezt az állapotot, akkor ösztönösen vonzónak, szexinek érzi magát. Az utolsó előtti paravánon ilyen szexis pózban készült felvételeket láthatunk.
A legutolsó tablóra került a korábban említett kedves, idős házaspár képe is, mely tökéletes lezárásnak bizonyul, hisz szeretetet, nyugalmat, örömet sugároz.
Milyen volt a kiállítás hangulata?
A kiállítás nagyon barátságosra és bensőségesre sikeredett. Minden modell kapott egy egy szál vörös rózsát, hogy a vendégek is láthassák, hogy kik azok, akiket ünnepelünk. Az est folyamán élő zongorajáték tette kellemesebbé az ismerkedést. Fél 11-kor a modellek büszkén emelhették le a falról a saját vászonképüket, hogy az alkotások saját otthonukban éljenek tovább és emlékeztessék őket erre az eseményre.
Az első visszhangok tükrében, hogyan értékeled a kiállítást?
Sikeresnek. Sokaknak sikerült új ismerősöket találni, s vannak olyanok is, akik rég elvesztett ismerőseikkel találkozhattak a kiállításnak köszönhetően.
Ez az esemény élő bizonyítéka annak, hogy létezik magyar összefogás, hisz 30 nap alatt enélkül nem jöhetett volna létre ez a kiállítás.
Ez úton is köszönöm mindenkinek a segítséget, aki valamilyen formában hozzájárult ehhez a sikerhez. Őket a blogomban említem majd meg, melyben az elmúlt 30 nap New York-i emlékeit fogom részletesebben kifejteni.
Bánhalmi Norbert fotográfus honlapja
A kiállítás bemutatófilmjének linkje
Tinkmara