Utazási tanácsok

You are currently browsing the archive for the Utazási tanácsok category.

Erika beszámolója

January 20, 2021 in Utazási tanácsok, Úti beszámoló | Permalink

2019 októberében, nyolc évnyi várakozás, tervezgetés után, végre valóra vált az álom és eljutottunk New Yorkba. Az utat gondos tervezés, sok olvasás, utánajárás előzte meg, melyben a blogod rendkívül nagy segítségünkre volt.

A Swissair járatával utaztunk, zürichi átszállással. A beléptetési procedúra nem volt hosszú (a sorban állás előtte viszont meglehetősen, kb. 1,5 óra), csupán a “Why are you here?” és a “Where do you live?” kérdésekre kellett válaszolnunk.
Szállásunk a World Center Hotel volt, a One World Trade Center szomszédságában.

Ottlétünk alatt megtapasztaltuk 3 évszak időjárását is, volt nyár, tavasz, ősz. Az első napon 30 fok volt, szikrázó napsütéssel. Megnéztük a Battery Parkot, a Wall Street környékét, a macskaköves Stone Street-et, majd átsétáltunk az ikonikus Brooklyn-hídon. A második nap szöges ellentéte volt az előzőnek, 15 fok, eső és szél, így ez a Természettudományi Múzeumé lett. A nap végén pedig elmentünk a Jóbarátok pop-up kiállításra, melyre óriási szerencsével tudtam még augusztusban jegyet venni.

Nagy mozirajongók lévén több filmes/sorozat helyszínt is felkerestünk. Ilyen volt például a Continental Hotel (John Wick), amely eredetileg Delmonico Steak House névre hallgat, a Jóbarátok ház, Carry Bradshaw lakása, Will Smith lakása a Legenda vagyok c. filmből a Washington Square Park szomszédságában, a Plaza Hotel és még sorolhatnám.

Jártunk Roosevelt Island-en a libegővel, a Central Parkban, sétáltunk az 5. sugárúton, felmentünk a Top of the Rock-ra, megcsodáltuk az esti fényeket a One World Trade Center tetejéről. Jártunk a Szabadság-szobornál  és Ellis Islanden, ahol találtunk a kiállított tárgyak között magyar útlevelet és egy 1000 koronás bankjegyet. Azt mondanom sem kell, hogy férjemnek az Intrepid volt a kedvence, igazi fiús program.

Kilenc teljes napunk volt, és bár metróztunk is, ez idő alatt közel 90 km-t tettünk meg gyalog. Kiváltottuk a 7 napos korlátlan metrókártyát, és megvettük a New York Sightseeing Pass-t, így sokat tudtunk spórolni a belépőjegek árán. Két lehetőség közül lehet választani: Flex Pass esetében mi határozzuk meg a nevezetességek számát, amit megszeretnénk nézni; Day Pass esetén pedig korlátlan a nevezetesség száma, csak az érvényességi időt kell megválasztani.

Étkezés tekintetében nem voltak nagy igényeink. A Wall Street-i metróállomástól pár lépésre találtunk egy épp akkor frissen nyílt üzletet, ahol svédasztalos rendszerben lehetett a nap 24 órájában étkezni (65 Market Place – Slow Food). Súlyra mérték a kiszedett ételt, ketten üveges itallal együtt kb. 20-22 USD-t fizettünk egy-egy alkalommal. A Mekit és társait kerültük, viszont egy-két alkalommal elcsábultunk, a Shake Shack burgerei kifejezetten ízlettek.

Hogy mi tetszett a legjobban? Minden! Óriási és életre szóló élmény volt ez mindkettőnknek. Most megismerkedtünk a várossal, a főbb látnivalókkal, legközelebb pedig szeretnénk még jobban átélni a New Yorki-i életérzést.

Fotó: Budai-Szabó Erika

Éva New York-i gondolatai

January 15, 2021 in Úti beszámoló | Permalink

És hogy New York mennyire örök? Minden szegletével, lüktetésével. Első pillanatra megközelíthetetlennek tűnik, de mégis, minden darabkája kedves ismerősként fogad: a flörtölő mosolygós olasz báristátol kezdve a Little Italy-ban, a kedves fekete nénin keresztül, akinek segítesz felvenni a táskáját a metrón (kicsit félve, de kelet-európai jólneveltként, automatikusan teszed, amit ő kedves mosollyal viszonoz), át a Brooklyn-i kalandig, mikor vasárnap a Brooklyn Tabernacle Choir istentiszteletre tartva, egy szimpatikus, alacsony, kopaszodó ötvenes pasas segítségedre siet, elkísér, és közben magyar szavakat, kifejezéseket ismételget (imádja Magyarországot), mert egy tehetséges magyar zsidó filmes fiú lakott nála évekig, aki később Oscart nyert (Összenézés : “Neee, a Röhrig Gééééza ?! Kicsi a világ.”).

Vagy az a szaxofonos, egy romantikus langyos szombat este az Empire State Building tetején, aki megkér és titokban kezembe nyom egy mobiltelefont, hogy “látod ott azt a párocskát? Te jól kezeled a kamerát, a fiú épp most fogja megkérni a mit sem sejtő lány kezét. Videóznád őket, én pedig játszom?” És elsőként borulsz a párocska nyakába, gratulálsz, és könnyes szemmel elteszed a pillanatot a soha el nem felejtendők közé az emlékezetedbe.

Nekem New York ennek a milliónyi sorsnak, arcnak, humánumnak a magávalragadó, szerethető elegye, ahol nem az számít, ki vagy és honnan jössz – magába fogad, és többé nem enged.

Fotó: 2019(c)eva.zsiga.photography

Tags: , , , ,

I Love New York – Andrea gondolatai

January 15, 2021 in Úti beszámoló | Permalink

Harmadszor voltam New Yorkban. Először az 1 éves kislányom babakocsiját, másodszor a férjem sportbalesete miatt őt toltam végig kerekesszékben a városon – ekkor volt lehetőségünk menni, és mi mentünk! Most, ahogy a férjem mondta, végre 2×2 lábon néztük meg ketten a várost. Amit látni kell a városban, már láthattam az elmúlt utakon, érezhettem a város hangulatát, most a hétköznapi New York-ot kerestük. Terveztem egy külön “Tinkmara napot”, és mivel a város elég nagy, így igazából mindennapra jutott “Tinkmara élmény” – ahogy mi hívtuk ott.

Felsorolni sem tudom, hogy a “kötelező” klasszikusok mellett mi mindent néztünk végig. Évek óta gyűjtögettem az oldaladról a kedvenc pontokat. Christopher és Gay Street sarka, a Stone Street, Minetta Street., Dumbo klasszikus fotó pontjai, a Manhattan hídról, ahol kukucskál az ESB, Dumbo reggeliző pontjai, a Brooklyn híd lábánál, a Pomander Walk a titkos faluval, melyet csak kintről tudtunk megkukucskálni, láthattam a Tom Fruin üvegmozaikos víztározóját, a Vasalóházat én is fotóztam a szemben lévő pad korlátja alól, imádtam a tér csodaszép óráját, Brooklyn híres apartmanjának ikonikus óráját, átsétáltunk a Manhattan hídon, és a kivágott rácsok közül fotóztuk a várost, végigmentünk a Central Park általad javasolt útvonalán, sétáltunk a Roosewelt Island általad is szeretett cseresznyefái alatt, a kínai negyed zegzugos utcáin, és persze sétáltunk a West Village, az East Village és a Greenwich Village csodaszép házai között, megkerestük Manhattan legkisebb magánterületét, ott volt a hangulatos Soho… Nem sorolom tovább…

Két élményt hadd emeljek ki. Az általam legjobban várt pillanat: a Stuyvesant Street sarkának általad is kedvelt háza. Csak álltam és nem hittem el, hogy ott vagyok. Annyira vágytam rá, hogy láthassam. Így most erről küldök képet! Megható volt, hogy eljutottam oda! Átöleltem a korlátot a sarkon mielőtt eljöttünk. És, ami a legnagyobb élmény volt, a Bryant Park nyár esti mozizása. Hát, ott potyogtak a könnyeim a boldogságtól! Benne volt minden, amit New York jelent.

Kihagyhatatlan és fantasztikus! Élmény volt készülni az útra, guglizni, tervezgetni, láncra fűznia pici utcácskákat, eltervezni, melyik nap, mely területet járjuk be. És élmény volt megélni minden pillanatot. Köszönöm a segítséget, mert Nélküled a sok-sok titkos apró utcácskába nem juthattam volna el.

Imádom, ahogy imádod New York-ot!

Csodálatos ez a város. Vannak fogalmak, amelyek csak itt nyernek igazi értelmet: szabadság, multikulti, tolerancia, elfogadás, demokrácia.
I Love New York

Tags: , , , , ,

Helikopterrel New York felett – Anita beszámolója

January 12, 2021 in Brooklyn, Látnivalók, Manhattan, Utazási tanácsok, Úti beszámoló | Permalink

2014-ben költöztem az Egyesült Államokba. Az első New York-i utam a szokásos vonalon zajlott, mint minden turista, én is végigmentem a főbb látnivalókon, aztán útközben megállított egy srác, aki jegyet árult városnéző utakra. Amikor kimondta a bűvös helikopter szót, felcsillant a szemem, de elhessegettem a gondolatot, aztán vettem jegyet tőle a városnéző buszra. Nem volt rossz, de annyira nem is volt izgalmas. Kicsit jobbra számítottam. Aznap felkerült a bakancslistámra a helikopteres túra.
Pár nap múlva, az újdonsült barátnőmmel, nyakunkba vettük a várost és célirányosan a Times Square közelében kerestünk eladót. Pár perc múlva már a Downtown Heliport-felé vettük az ututnkat.

Időpontunk volt, mérlegelés, majd a szokásos protokollt végigjárva, ránk adtak egy sárga kis táskát, amiben mentőmellény volt, illetve elmondták a biztonsàgi szabályokat. Ez a procedúra kb. negyed órát vett igénybe, de már olyan izgatott voltam, hogy alig vártam az indulást!

Egy csodaszép piros helikopterrel szálltunk a magasba, hatan, a pilótával együtt. Eszméletlen jófej, közvetlen pasi volt, rengeteg kérdésre válaszolt, mindent megmutatott, a fontosabb épületeket és a városrészeket is, hogy mi merre található. Számomra hihetetlen volt, óráknak tűnt az idő, azt sem tudtam, merre kapjam a fejem. Igazából 15-20 perc volt az egész, de minden pénzt megért. 200 dollár körül volt a jegy, de egy életre szóló élmény volt! A végén csillogó szemekkel megköszöntem a pilótának, hogy valóra váltotta az álmomat!

A helikopteres túrák 200 dollár körül kezdődnek és több cég is foglalkozik ilyen utakkal, különböző igényeket kielégítve.
A Flynyon cég különösen kedvelt a fotósok körében, mivel ők az egyetlen szolgáltató, akik nyitott ajtóval repülhetnek.

🌐 Time Out – https://www.timeout.com/newyork/things-to-do/best-helicopter-tours-in-nyc

🌐 Flynyon – https://www.instagram.com/flynyon

Tags: , , , , , ,

New York is my playground – A város, ahol örökre ott maradt a szívem egy darabja

January 13, 2019 in Brooklyn, Downtown, Látnivalók, Manhattan, Midtown, Szállás, Uptown, Utazási tanácsok, Úti beszámoló | Permalink

Hatalmas elvárásokkal és nagy izgalommal vártuk a New York-i utazást, mivel mindenkitől csak szuperlatívuszokban hallottunk Amerikáról és a Nagy Almáról. Tudtuk, hogy ott egy egészen más világ fog ránk várni, mint amit itt Európában megszoktunk, de mégis jócskán felülmúlta a várakozásainkat.

A férjem fotós és mivel rengeteg helyszín volt, amit fotózni szeretett volna, ezért jobbnak láttam, ha ő csinálja meg a teljes útitervet. Ezt végül nem is bántam meg.

Az odatartó repülőút még izgalmasabb volt, mint a visszaút, mivel a hónapokig tartó várakozásunk végre beteljesedett. És a tudattól, hogy egy másik kontinensre repülünk, távol az otthonunktól, még inkább izgatottak lettünk.

Kora reggel fél 7-kor indultunk Ferihegyről. Az első állomás Amszterdam volt. Már ott szembesültünk azzal, hogy milyen törpe repülőtér a Liszt Ferenc más országokéhoz képest. Rengeteg gyaloglás után végre eljutottunk a mi terminálunkhoz, ahol a becsekkolás és némi várakozás után alaposan átvizsgáltak minket és a csomagjainkat. Következett a 6 órás repülőút az USA-ba. Igaz, hogy hosszúnak tűnik ez az idő, de annak, aki nem utazik sűrűn repülővel, akár élvezetes is lehet. Fentről megpillantani az óceánt, majd az ételek elfogyasztása, filmnézés, zenehallgatás, nézni a kijelzőn az aktuális repülési információkat (ez főleg engem érdekelt). Egyszóval, szó szerint elrepült az idő. Ottani idő szerint délután kettőkor értünk a reptérre.

Leszállás után sajnos számítanunk kellett rá, hogy a beléptetésnél hatalmas tömeg fogad minket a JFK-n. Bő órás sorban állás után zökkenőmentesen be is jutottunk az Államokba. A reptérről az Air Train segítségével jutottunk el a metró állomásra, ahol 7 napos korlátlan metró bérletet vettünk, mivel olvastuk, hogy azzal szinte bárhova el lehet jutni viszonylag gyorsan. Más tömegközlekedési eszközzel nem is nagyon mozogtunk. Hosszas metrózás után végre eljutottunk Brooklynba, ahol a szálláshelyünk volt.

Ez volt az első pillanat, hogy kiléptünk a New York-i utcákra és amerikai levegőt szagoltunk. Igen szagoltunk, hiszen van egy nagyon erőteljes, nehezen leírható szaga a New York-i utcáknak, ami mindenhol jelen van, bárhova is megyünk. Lehet szeretni, nem szeretni, de szerintem egyszerűen csak el kell fogadni a város szerves részeként.

Már az első pillanattól kezdve úgy éreztük, mintha egy filmben szerepelnénk. Minden ugyanolyan, ahogyan a filmekben és a tv-ben látta az ember korábban. A hatalmas terepjárók leengedett ablakaiból hangosan szól a zene, folyton dudálnak az autók és zakatolnak a felüljárókon a metrók. Az igazi nagyvárosi nyüzsgés! Pont ezt az életérzést akartuk megtapasztalni, ezért is foglaltunk egy egyszerű kis AirBnb szobát Brooklyn kellős közepén. Egy szoba és egy fürdőszoba várta, hogy elfoglaljuk és berendezkedjünk erre a röpke 9 napra. A szállás nélkülözött mindenféle luxust, de mégis minden megtalálható volt benne, amire szükség lehet, ráadásul nagyon kedves és segítőkész volt a tulaj. Mivel minden nap reggeltől estig úton leszünk és felfedezünk. ezért feleslegesnek láttuk egy drága manhattani lakás kibérlését, hiszen úgyis csak aludni járunk haza. Nap végén hulla fáradtan estünk a puha ágyba és egy perc alatt el is aludtunk.

Az útiterv minden napra pontosan meg volt tervezve. Szerintem nem érdemes teljesen felkészületlenül kiutazni New Yorkba, mivel ebben hatalmas metropoliszban első alkalommal könnyen el tud veszni az ember. A kesze-kusza metróvonalak és az utcák megnevezése és számozása nem szokványos, ezért eleinte rengeteg idő elmegy azzal, hogy betájoljuk magunkat. Észre se vesszük és a sok gyaloglással elrepül az idő. Ezért volt nagyon fontos előre jól felkészülnünk a metróvonalakból és átszállási lehetőségekből, hogy a rendelkezésünkre álló bő egy hetet a lehető leghatékonyabban ki tudjuk használni.

A férjem úgy készítette el az útitervet, hogy minden nap egy adott városrészt néztünk meg. New York olyan hatalmas, hogy nem lehet és nem is érdemes egy nap alatt mindent gyorsan végignézni, ezért a legegyszerűbbnek azt látta, ha felosztjuk a várost és mindig csak egy adott szeletét járjuk be aznap.

Az első napra a Central Park volt kitűzve célul, mivel még a tavasz derekán jártunk, és a cseresznyefa virágzást semmiképpen sem szerettünk volna lekésni. A férjem nagyon ügyesen kiválasztotta a helyszíneket, mindig sikerült meglepnie. A Central Park előtt még meglátogattuka Roosevelt Islan.et, egy mesebeli kis szigetet, ami felett a Queensboro híd ível át. A sziget hosszú sétányán végig gyönyörű virágzó cseresznyefák sorakoztak és a reggeli órákban még csak a miénk volt. Itt pillantottuk meg először Manhattant. A cseresznyefa virágok és a felhőkarcolók együttes látványa annyira megható és romantikus látvány volt, hogy egy életre beleégett az emlékezetünkbe. Egy kávé társaságában még hosszasan csak néztük ezt az idilli látképet, remélve hogy a pillanat sosem ér véget. De mentünk is tovább, hiszen a hatalmas Central Park is milliónyi csodát tartogatott számunkra.

A park olyan hatalmas, hogy helyenként úgy érezni, mintha nem is egy metropolisz közepén lennénk, hanem a természet lágy ölén, távol a várostól. Nem csoda, hogy a helyiek annyira szeretnek odajárni. Itt megnyugvásra lelnek egy nyüzsgő nap végén, vagy hétvégén. Ami nagyon meglepett minket, az a parkok rendezettsége és tisztasága. Elképesztő, hogy mennyi ember veszi birtokába napi szinten ezt a helyet és még egy eldobott papír zsebkendő sem volt sehol. Ebből is látszik, hogy a New York-iaknak mennyire fontos minden apró kis zöld felület a nagy betonrengetegben. Könnyű volt eltölteni az egész napunkat a Central Parkban. Számos tavacska régi kis hidakkal, hatalmas mezők, szökőkutak és sétányok váltják egymást, a mókusok pedig szinte a kezünkből ettek.  Az ebédünk egy utcai büfésnél vásárolt fűszeres csirkés rizs volt, amit a fűben piknikezve ettünk meg. Az idő kellemes 20 fokos volt és minden tavaszi zöldben pompázott.

Második nap Midtown-é volt, az első célpontunk a Bryant Park. Ez egy nagyobb városi közpark, középen egy nagy füves térrel, körben pedig virágos tulipánokkal, székekkel és asztalokkal. Az egészet pedig körbeölelik az égig érő felhőkarcolók. Itt járt át bennünket igazán a nagy manhattani hangulat. A reggeli kávénk mellett csak néztük, ahogy munkába sietnek az emberek, hallgattuk a beszélgetéseiket és élveztük az épületek üvegfaláról visszacsillanó napsugarak melegét. Ezt akár egész nap elviseltük volna. Ezután útnak eredtünk az utcák rengetegébe. Szinte minden sarkon megálltunk szájtátva merengeni, nehéz szavakkal leírni mekkorák ezek az épületek. A tipikus sárga taxik tömkelege, a csatornából szivárgó meleg gőz és a rengeteg hot-dog árus tipikus képe fogad minket minden egyes utcában. És csak azt vesszük észre, hogy folyton fülig ér a szánk, mert ez az a kép, amit viszont szerettünk volna látni, ez pontosan amit elképzeltünk. Útba ejtettük a Grand Central Terminal lenyűgözően díszes vasúti pályaudvarát. Betértünk a mellette található kis piacra, ahol különleges és autentikus fűszerek, húsok, édességek és gyümölcsök illata lengte be a teret. Kis kitérővel elmentünk Tudor City negyedbe, az ENSZ székháza mellé, majd mint két kis hangya megtekintettük a Chrysler épületet és az Empire State Buildinget.

A Park Avenue széles sugárútjáról számos filmjelenet villant a fejünkbe. Körülnéztünk a hatalmas Macys-ben, a világ egyik legnagyobb shopping épületében és a Bloomingdales ház elegáns üzleteiben. Végül este megérkeztünk a Rockefeller Centerhez, ahová előre jegyet foglaltunk, hogy a tetején található Top Of The Rock kilátóból megcsodálhassuk a New York-i naplementét. Kicsit lassú és körülményes a feljutás, de mindezt elfelejtettük, amikor elénk tárult a kilátás a 70. emeleten. Ekkor már a szemünkkel is felfogtuk, hogy mekkora ez a város. Megvártuk, míg a nap lemegy és a felhőkarcolók éjszakai fényre váltanak. Megkoronázta a napunkat ez a varázslatos látvány.

Részemről hatalmas várakozással töltött el a következő pénteki nap, ami nem volt más mint a Shopping Day. Mindenhonnan azt hallottuk, hogy odakint nagyon jó áron lehet világmárkás ruhákat vásárolni, így nem is vittünk sok ruhát, csak annyit amennyi pár napra elegendő. Természetesen New Yorkban is fantasztikus boltok vannak, de mi átugrottunk New Jersey-be busszal, hogy az ott található hatalmas bevásárló negyedbe vásárolhassunk.  Én nem készültem kényelmes cipővel és egy-két nap gyaloglás után már majd leszakadt a lábam. Ezért számomra az első és legfontosabb dolog az volt, hogy vegyek egy kényelmes sportcipőt, amiben azután gondtalanul taposhatom a kilométereket. Az ottani utcákon sétálgatva senkit sem érdekel, hogy ki milyen ruhát hord, fő a kényelem a praktikusság vagy az önkifejezés. Ettől a tudattól kis idő után nagyon felszabadultan és szabadnak éreztem magam.  Nap végére sikerült is feltöltenünk a ruhatárunkat.

Szombaton a SOHO és a West Village hangulatos, régi városrészeit kerestük fel. Ezek a kis utcácskák már sokkal hagyományosabbak. Sokszor úgy éreztük, mintha nem is New Yorkban lennénk, hanem egy vidéki kisváros utcáin, vagy egy régi európai városkában. Szerintem pont ettől a változatosságtól olyan izgalmas ez a metropolisz. Minden kerület, minden negyed más és más arcát mutatja, attól függően, hogy kik lakják, és hogy milyen szerepet tölt be. Érezhető volt számunkra, hogy az ott élőknek milyen fontosak a hagyományok és a régmúlt tisztelete. A hűen megőrzött régi macskaköves, fákkal övezett utcák a vörös téglás házak és a vaskos kovácsoltvas korlátok mind ezt tükrözték.

Végigsétáltunk a High Line-on, a régi vasúti felüljárón, melyet átalakítottak közparkká. Innen csodás kilátás nyílik az alattunk nyüzsgő utcákra. Innen buszra szálltunk és megtapasztaltuk azt a fajta kedvességet, amire tényleg nem számítottunk. A buszvezető hölgy egyszerűen otthagyta a buszt és szívélyesen elkísért minket a legközelebbi automatához, hogy segítsen nekünk jegyet vásárolni. Azt hittük, hogy egy ilyen nagyvárosban már teljesen közönyösek az emberek, nagyon kellemes csalódás volt megtapasztalni ennek az ellenkezőjét. Végül mentünk pár megállót az utolsó célpontunkhoz, a Flatiron Buildinghez.

Azt is megtapasztaltuk, hogy milyen szeszélyes tud lenni a New York-i időjárás. A bő egy hetes ott tartózkodásunk során szinte minden időjárást átéltünk a hőségtől, a ködön át a fagyos esőzésig.

Vasárnap a brooklyni DUMBO negyedet jártuk be, illetve csak részben, mivel 10 óra magasságában hatalmas felhőszakadás vette kezdetét, és nem akart elállni. Így a délelőtt hátralevő részét egy bisztró kirakatából szemléltük. Ebbe a negyedbe utazásunk során többször is visszatértünk, mert nagyon hangulatos. Az utcák csendesebbek, a régi gyárépületeket pedig átalakították éttermekké és boltokká. A Manhattan híd lábánál pedig egy apró régiség piacot is felleltünk, ahol szuper egyedi dolgokat lehet venni, akár ajándékba, akár a lakásunk dekorálására.

 

A következő napra tartogattuk a várva várt, ikonikus Szabadság szobrot. Hallottunk róla jót is rosszat is, de mi úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan alapvető és emblematikus része New Yorknak, amit mindenképpen látni kell. És végül is jól döntöttünk, nem okozott csalódást. A sorban állás és átvizsgálás itt is brutálisan hosszadalmas volt, de erre számítottunk is. Az embernek kb. a fél napját rá kell szánnia, ha el akar jutni a kis szigetre a szoborhoz. A kilátás káprázatos róla és a koronába is megérte felmenni, nagyon érdekes.

Miután visszaérkeztünk a komppal Manhattanba a nap hátralevő részét a pénzügyi negyedben töltöttük. A Wall Street, a tőzsde épülete a 9/11-es emlékpark mind csak pár utcára vannak egymástól, a férjem alig  győzte a képeket készíteni. Itt tényleg érezni lehet a pénzt a levegőben, miközben elegáns öltönyös üzletemberek százai siklanak át a turisták tömegei között.

Elérkezett az utolsó előtti nap. Szerettünk volna lenyugodni és lazítani egy kicsit az egy héten át tartó intenzív városnézés után. Erre tökéletes lehetőséget biztosított számunkra Coney Island, a New York-iak egyik tengerparti sétánya. Ez a hely olyan tágas és annyira más mint a nyüzsgő városi utcák. Megnyugtató volt mezítláb sétálgatni a forró homokban, hallgatni az óceán hullámait és hamburgert enni a szikrázó napsütésben. Segített abban, hogy újra végiggondoljuk és értékeljük magunkban az elmúlt egy hét történéseit.

Nehéz szívvel hagytuk el másnap brooklyni szállásunkat. A hazafelé tartó repülőút meglepően zökkenőmentesen zajlott, a reptéri vizsgálatokon is gyorsan átjutottunk. Éjszaka indultunk, ezért a hazaút nagy részét sikerült átaludnunk egészen Párizsig, ahol már újra a hamisítatlan európai hangulat fogadott minket.

Az időeltolódás eléggé megviselő volt számunkra, főleg a visszautazás során. Még napokig azt se tudtuk, hogy milyen bolygón vagyunk. El kellett telnie egy jó hétnek míg szellemileg és fizikailag is visszarázódtunk a itthoni létbe.

Nagyon szívünkhöz nőtt a “New York életérzés”. Bár sok mindent még így se láttunk, még nem éltünk át, de ez csak arra ösztönöz bennünket, hogy újra eljussunk erre a varázslatos helyre. És biztos vagyok benne, hogy el is fogunk. Hiszen szívünk egy részét otthagytuk azért, hogy mindig arra emlékeztessen minket, hogy érdemes nap mint nap felkelni és küzdeni álmainkért.

Képek és írás: Krénn Diánna

Tags: , , , ,

Merre (nem) járt Kevin New Yorkban?

December 23, 2018 in Kultúra, Látnivalók, Manhattan, TV, Utazás előtt, Utazási tanácsok | Permalink

A Reszkessetek betörők (Home Alone) első két része ma már klasszikusnak számít és nélkülük nem múlhat el Karácsony. A második rész a New York rajongók szívéhez különösen közel áll. A 90-es évek elején az első filmek között volt, amely bepillantást engedett az amerikai karácsonyi tradícióba. Először láttuk igazán a gazdagon kivilágított családi házakat, az ember nagyságú kerti díszeket, a fényeket mindenütt. A második rész pedig elhozta hozzánk a karácsonyi New York varázsát. A Rockefeller Center hatalmas fáját, a Central Park korcsolyapályáját, a Plaza Hotel fenséges folyosóit.

Amikor ezekről a helyszínekről kerül fel kép a blogra, szinte sosem marad el a “Kevin itt is járt” komment és sokan, régóta kéritek, hogy szedjem össze a film forgatási helyszíneit.

Az igazság az, hogy a film több súlyos helyszíni pontatlanságot is tartalmaz, egyes jeleneteit pedig egyáltalán nem New Yorkban forgatták. A felsorolásban ezekre külön is kitérek.

New York City sziluettjét először Queens-ből, a LaGuardia Repülőtér váróterméből látjuk meg először. A LaGuardia Repülőtér épülete ugyan nyugatra néz, Manhattan-t és az East River-t azonban még véletlenül sem lehet ilyen közelről látni. A felvételen jól kivehető a híres Pepsi neon hirdetőtábla is. Az Empire State Building és a Chrysler Building nagyságából, illetve a Pepsi tábla elhelyezkedéséből következtethetünk arra, hogy a felvétel Long Island City-ben készült.

Kevin a repülőtérről a Queensboro hídon át jut Manhattanba, ahol hatalmas körutat tesz.

Első állomás a Radio City Music Hall, mely a Hatodik Sugárút és 50. utca sarkán található.

A következő képsorokon Kevint-t a híres Empire Diner előtt látjuk, mely a Tizedik Sugárút és a 22. utca sarkán található Chelsea-ben. 40 percnyire a Radio City Music Hall-tól.

Kevin Chelsea-ből a Kínai Negyedbe, a ma már bezárt Quong Yuen Shing & Co. vegyeskereskedésbe megy, ahol jól bevásárol petárdákból. Ez kb. 55 percnyi séta.

A Kínai Negyedből hősünk a Battery Parkba sétál (26 perc), ahonnan távcső segítségével megtekinti a Szabadság-szobrot.

A Battery Parkból átsétál a World Trade Centerbe. Az Ikertornyokon kívül egy pillanatra láthatjuk a Sphere-t is, azt a bronz gömböt, mely 2001. szeptember 11-én a tornyok romjai alá került és a csodával határos módon, onnan szinte sértetlenül került elő. A szobor azóta visszakerült a WTC közelébe, az új Liberty Parkba.

Egyetlen lélek sincs a World Trade Center kilátójában?! Ez vajon hogy történhetett?

Kevin a World Trade Center után a South Street-re megy, ahol a Fulton halpiac közelében látjuk. (A történelmi Fulton Fish Market, a Brooklyn Bridge lábánál ma már nem üzemel, elköltözött a Bronxba.)

Itt látjuk viszont kedvenc gonosz párosunkat, Marv-ot és Harry-t. Ők Downtown-ból az 57. utcáig metróznak, ami valóban néhány percnyire található a Plaza Hotel-től.

Kevin eközben gyalogosan teszi meg az utat a South Street-től egyenesen a Central Parkban található Gapstow Bridge-ig, ahol először pillantja meg a Galambos Nénit. (90 perc, kb. 7 km séta)

Kevin a Central Parkból a Plaza Hotel felé szalad. A Grand Army Plaza lovasszobra szinte mutatja az irányt. Így kissé meglepő, hogy a következő pillanatban a Center Drive és a Central Park South útkereszteződésében találjuk, amint a Columbus Circle felől gyalogol a Plaza Hotel felé. Itt pillantja meg a Harry-Marv páros először.

Végre a Plaza Hotel.

A filmet valóban a Plaza Hotelben forgatták, (az akkori tulajdonos, Donald Trump is kapott 10 másodpercnyi szerepet) azonban a szálló medencéje, ahol Kevin elveszíti az úszónadrágját, nem itt, hanem a Chicagói Four Seasons hotelben található.

Egy mozgalmas nap után leszáll az este a Manhattanra. Kevin az egyik Central Park Suite-ben szállt meg, ahonnan valóban ilyen a kilátás a Central Parkra és az Upper West Side-ra.

Kevin első napja elég mozgalmasra sikeredett. 20 kilométernyi gyaloglás. kb. 4 és fél órán át.

Másnap reggel a Central Parkban található Wollman Jégpályánál kezdődik a nap, ahol Harry és Marv tervezi a következő nagy fogást, a híres Duncan’s Játékboltban.

A Duncan’s Toy Chest a 2015-ben bezárt világhírű játékboltot, az FAO Schwarz-ot reprezentálja, mely a Plaza Hoteltől néhány percnyire, az Ötödik Sugárút és a 59. utca találkozásánál, a General Motors Building-ben működött. A filmbéli épület, azonban nem New Yorkban, hanem Chicagóban található és Rookery Building névre hallgat. A játékbolt belső felvételei szintén Chicagóban, az Uptown Theater-ben készültek.

17

Vajon ehhez a 2 perces úthoz miért kellett a limuzin?

A játékboltból kilépve Marv és Harry végre szemtől szembe találja magát Kevinnel, majd végig kergetik az Ötödik Sugárúton, vissza a Plaza Hotelig, ahol végül, a személyzeti kijáratnál nyakoncsípik.

A 60. utcánál, Kevin egy talpraesett hölgy segítségével elszabadul fogvatartóitól és egészen a Central Parkban találhható Bethesda Terrace-ig szalad. Ez másfél kilométeres futás.

A Central Parkban a lovaskocsik soha nem hajtanak le a szökőkút elé és nem használják a gyalogos utakat sem. Ez a luxus csak a filmben megengedett.

Irány a nagybácsi, Rob McCallister háza az Upper West Side-on, a 95. utcában. Az épület, melyet láthatunk, szintén nem New Yorkban található, hanem a Los Angeles-i Universal Studios egyik díszlet utcájában.

A sikertelen találka után Kevin visszatér a Central Parkba, ahol ismét találkozik a Galambos Nénivel, aki elviszi magával a Carnegie Hallban található “otthonába”.

Miután Kevin elhagyja a Carnegie Hall-t megpillantja a Szent Anna Gyermekkórház tetején a karácsonyi csillagok és integet az egyik kis betegnek. Az épület a filmben a Columbia Egyetem egyik épülete a 120. utcában, a Carnegie Halltól 75 blokknyira.

Az események ismét a Duncan’s Toy Chest és Rob nagybácsi háza között zajlanak (4 km-55 perc gyalog). Hatalmas csatározás után, a rendőrség elkapja a banditákat az Inscope Arch-nál. Ez a csinos boltíves híd a Central Park Állatkertjének közelében található, a Keleti 62. utca közelében és nem a Nyugati 96. utcánál, ahol Kevin beszalad a Parkba, miután elhagyja Rob nagybácsi házát.

Mindeközben Kevin anyukáját egy röpke pillanatra a Times Square-n láthatjuk, ahol segítséget és ötletet kap egy segítőkész rendőr párostól.

És végre a Rockefeller Center! Anya és fia egymásra talál. A Rockefeller Center magasztos fája, a csatornakert angyalai mind ott vannak. Itt szinte semmi nem változott.

Pontatlanságok ide vagy oda, Kevin nélkül nincs Karácsony!

Merry Christmas, ya filthy animals!

Tags: , , , , ,

New York, szubjektív élménybeszámoló

November 25, 2018 in Brooklyn, Látnivalók, Manhattan, Midtown, New Yorkon túl, Queens, Utazási tanácsok, Úti beszámoló | Permalink

Régi nagy vágyam vált valóra, 2018-ban elutaztunk New Yorkba. 20 éve töltöttem itt két napot, vajon sokat változott? Igen.

A nap, és a délután 6 órán keresztül át repült velünk együtt, hiába alkonyodott és esteledett be Budapesten, mi rendületlenül repültünk a felhők felett napsütésben. Grönland hómezői és hóbuckái (magas hegyei, ki tudja) ámulatba ejtően szépek. Este nyolc órakor végre lement a nap, megérkeztünk. Arra számítottunk, sokáig tart majd az ellenőrzés, de csak ujjlenyomatot vettek, lefotóztak, semmi kérdés, csomagok rendben.

A taxi sofőrje, mint a filmeken, névtáblával vár, curry-szagú, idős indiai férfi, félelmetesen vezet, de mindenki más is. Csodával határos módon fél óra múlva megérkeztünk a hotelbe, alig várjuk, hogy lerogyjunk aludni.

Itt azonban baj van. Eddig minden olyan feltűnően simán ment, hát ezért. A szállásunkat törölték, a szálloda tele van. Ott állunk fáradtan egy idegen nagyvárosban, szállás nélkül. Összeomlás, enyhe kiabálás után a recepciós segített másik szállás keríteni, egy közeli, kisebb szállodában. Átrohanunk, nehogy elvigyék az utolsó szabad szobát. Bőröndökkel átvágunk az Operaház fantomjáról kiáradó közönség tömegén. Érzékelem, hogy New Yorkban vagyok, mégis egy buborékban vágtatok a szálloda felé, csak az a fontos, hogy biztonságban legyünk. Villoghatnak a fények, csábíthat a Broadway, szinte meg sem látom. A szálloda kellemes, minden OK a szobával, csak 1 ágyban kell aludnunk hármunknak, de elférünk.

1. nap

Pár óra pihenés után nyakunkba vesszük a várost, elindul a New York-i kaland. A Time’s Square még szinte kihalt, bár már gyülekezik Hello Kitty, Pókember, Amerika Kapitány és Elmo, akikkel fotózkodni lehet a téren. Reggelire tojás, palacsinta, bacon, igazi amerikai kalóriabomba a nap indításához.

Metróval lemegyünk a Downtown-ba, a Wall Street és környéke a délelőtti program. A metró máshogy koszos, mint a londoni vagy a párizsi, más szaga is van. Feketék, ázsiaiak és azok keverékei utaznak, telefonjukba feledkezve, fülükben a zenével, mely segít nekik a saját világukba kapaszkodni.

A Wall Street épületei egymás mellé vannak dobálva, minden felhőkarcoló egy kicsit más. Két fiatal fekete lány szólít le kamerával egy öltönyös businessman-t, nyilatkozna-e nekik. Szóra sem méltatja őket. Washington elnök közömbösen szemléli a jelenetet az elnökké avatása helyszínén. A híres bika szobor heréje fényesre kopott a sok simogatástól. A Liberty Island felé a komphoz óriási sor áll, hosszan kígyózik a francia szoborhoz vágyók sora. Utunk az Ikertornyok helye felé vezet, sokkoló a helyszín, és a két emlékmű. A WTC két épülete helyén két seb tátong a téren, melybe csodálatos vízesés omlik alá a mélybe. Körben az itt elhunytak nevei, némelyik névbe rózsa van tűzve. Megsiratom a helyet, a sokkot, amit okozott. Hat rám a helyen összegyűlt rengeteg fájdalom, jelen van, mint egy sötét felhő.

A World Trade Center helyén épült a One World Trade Center. Ennek a tetejéről lehet megcsodálni, ahogy a város térdepel előtted. A liftekhez egy sziklabarlang-folyosó vezet, egész Manhattan erre a sziklára épül, ezért bírja el ezt a rengeteg felhőkarcolót. 102 emelet 53 másodperc alatt, érzi a fülem a száguldást, a nyomáskülönbséget.

 

Odafent egy falra vetített show vár bennünket, a város ezer arcát mutatja be, majd felemelkedik a fal, üveg van mögötte, és 102. emelet magasságból ámulsz az alattad fekvő Nagy Almára. Az amerikaiaknak van érzéke a hatásvadászathoz, bámulatos volt a sziklák mélyéről a felhők fölé emelkedni. Ez a nagy amerikai álom, minden lehetséges. Innen átterelnek a körbejárható kilátóközponthoz, nézelődhetsz, fotózhatsz. Kis fekete kislányokból álló iskoláscsoport csivitel, fáradt, de csillogó szemű turisták, idősek gyerekek, ázsiaiak, európaiak, amerikaiak vegyesen fotóznak, pihennek a padokon.

Innen irány a Brooklyn Bridge, útközben kis parkban mókusok várják a mogyorót, távolabb a téren breaktáncos csapat szórakoztatja a népet. A híd kecses, régi idők szele lengi körül, fapadozata ezt üzeni: “hidd el, sok mindent láttam már…”

Visszafelé betérünk a Grand Central pályaudvar elegáns, márvánnyal díszített épületébe. Szép. Tiszta és fenséges. Tudjuk, hogy van egy hely, ahol ha suttogsz, a szemben lévő falnál lévő társad meghallja. Kipróbáljuk, és működik!!! Mint a gyerekek ujjongunk, és hallózunk egymásnak. Délután a Disney Store-ban újra gyerekként sikkantgatok a cukiságok láttán. A Carnegie Hall előtt egy csapat egyenruhás gyereknek tart eligazítást egy tanár, ők lehetnek a ma esti fellépők. Milyen büszkék lehetnek magukra!

Este vacsora a Bubba Gump étteremben, a Forrest Gumpnak emléket állító rákokat kínáló komplexumban. Minden részlet alaposan ki van dolgozva, a fali díszek, a pad ahol buszra várt, a film megy non-stop kivetítőn, Jenny és Forrest gyerekkori képek a falon, és fatáblára vésett ikonikus mondatok mindenütt. A kilátás a Times Squar-re. Futurisztikus, pazar, rémületesen és lenyűgözően vibráló.

 

Vacsi után még elsétáltunk a Rockefeller Centerhez, ahol bámultuk a korizókat. Ezzel záródott az első nap.

2. nap

Reggel hamarabb kelünk, kinézünk kicsit a Central Parkba. Szinte kihalt reggel nyolckor, páran futnak, néhányan kutyát sétáltatnak. Felhőben van sok épület teteje, híven a nevükhöz. A Trump korcsolyapályán profik gyakorolnak. Reggelire mogyoróvajas bagel-t eszem lekvárral. Nagyon ütős, nagyon amerikai és nagyon finom! A mai délelőtt a kínai, és az olasz negyedben indul. A kínai nagyon lepukkant. Az olasz negyedben egy kávézóban iszunk olasz kávét a sok amerikai lötty után. Kicsit Európában érzem magam, de olyan, mint amikor érzed valahol hátul, hogy nem igazi, egy díszletben ülsz csupán.

A Washington Square-en villan belém, hogy hiányzik a tér, a fák. Sok az épület, mintha beborítanának a felhőkarcolók, folyton rád dőlnek. Jól esik a téren mókusokat, füvet látni.
Ebédre halál food-ot eszünk, ahogy mi hívjuk, a város tele van ételt kínáló foodtruck-kal. Görög, szír, arab, pakisztáni, kínai ételek, Soknak az oldalán szerepel a Halal food kifejezés, ami az iszlámoknál megengedett étkezést jelent. Szinte minden nap ilyet eszünk, a legtöbbje finom. Persze a legjobb a hot dog!

A Roosevelt szigetre kabinos libegő megy. A metrójegy érvényes rá, kíváncsian várom hogy milyen lesz. Jobb, mint gondoltam. Csodás a házak között, felett repülni. Át a taxikkal zsúfolt úton, át a folyó felett. A távolban felvillan az kecses Empire State Building csúcsa. A sziget, ahová érkezünk egy lakósziget. Semmi sincs az érkező oldalon, csak egy cuki mini ajándékbolt, átadás előtt álló üres lakóház, és egy buszmegálló. A baseballt gyakorló kis srácok mellett átmegyünk a szigetcsúcs másik oldalára, egy hajóállomást találunk. 7 perc múlva jön egy hajó, ami elvisz a Wall Street-re, 2,5 dollár az ára. Jegyet veszünk, és 7 perc múlva száguldunk 600 forintért Manhattan mellett. A hajó szupermodern, unott fekete nő csokikat árul a hátuljában. Felmegyünk a hajó nyitott részébe, dobál minket a folyó, a sebesség, a fejemre kötött kendőt fújja a szél.

Megérkezünk, kiszállunk az üzleti negyedben. Megkeressük a Federal Hallt, ahol Washington letette az első elnöki esküt. Megható, erős történelmi emlék, ettől a pillanattól létezik az a rendszer, mely ma is a világ egyik meghatározó eleme. Innen irány a Macy’s áruház, de előtte még bolyongunk egy nagyot a föld alatti városban, a helyes metrójáratot keresve.

A Macy’s 116 éves áruház, a legrégebbi mozgólépcsője fából készült és ma is működik. Innen hazasétálunk a Times Sqaure melletti szállodánkba. Most érzem először az irdatlan tömeget az utcán, ahogy hömpölyög, mint egy folyó, a hajléktalan fekete férfi ordít, a dudák folyton szólnak, szirénáz a mentő, villognak az óriási neonreklámok. Zaj, vibrálás, nyüzsi.

Este vár a Broadway, Phantom of the Opera. 30 éve ugyanott játsszák, tökéletesre csiszolt, profi az előadás. Természetesen átvizsgálják a táskákat, minden színház előtt sorok állnak. Benyomulunk az előtérbe, és mikor nyitják a kétfelé ágazó lépcsőfeljárót sodor felfelé a tömeg. M&M-es, Macy’s bevásárló zacskókkal csacsogó turista lányok, idős ázsiaiak, portugál telefonfüggő család. Nyakukba akasztott tálcáról mosolygós lányok 5 dolláros vizet, csokit, és fantomos műanyag pohárban bort árulnak 25 dollárért. Magasan ülünk, de jól látunk. Az előadás látványos, zeneileg tökéletes, a nagyjából ezer fős telt ház ujjong, tapsol minden dal végén. Hazafelé dúdoljuk a fő dalokat. Felidézzük, amikor 2 estével ezelőtt az előadásról kiáradó tömegen keresztül vágtattunk a szállás felé. Milyen más most…

3. nap Washingtonban

4 óra busz úttal jutunk el New Yorkból a fővárosba. Az út maga autópályán vezet, nem túl érdekes. Kiszállunk a buszból egy parkolóház jellegű busz-pályaudvaron. Leereszkedünk egy mozgólépcsőn, és egy gyönyörű pályaudvaron találjuk magunkat. Kilépve pedig megpillantjuk a Capitolium-ot. Wow élmény, nagyon szép, meglepően kevés ember van körülötte. Eszembe jut a House of cards, mintha beleléptem volna a sorozatba, folyton azt várom, feltűnik valahol Frank Underwood. Az épületet megkerülve látjuk az utat, amit ma be fogunk járni, egy egyenes út vezet egyik emlékműtől a másikig. Mókusok, és vörös hasú madarak matatnak a fűben, turisták fotóznak, a nemes épületek pedig úgy állnak méltóságteljesen körülöttünk, mint a jedi mesterek szellemei. Jóságosan, gondoskodón, hatalommal telve.

A Mall Park, ami a II. Világháborús emlékműtől vezet a Lincoln emlékműig vegyes közönséget vonultat fel. A két szélén húzódó sétaúton futók, turisták, öltönyösök, katonák, középen a füvön mindenféle bőrszínű, cigánykerekező gyerekek, frizbiző középkorúak. Az obeliszk, amit utoljára a Pókember filmben láttam, kecsesen tör az ég felé. Nem sokkal mellette fiatal srác három kockával gyakorolja a zsonglőrködést, mi csilis hot dogot burkolunk magunkba. Ezután lépünk bele a Forrest Gump-ba, vagy a Hair-be, a hosszú téglalap alakú medencét és a Lincoln emlékművet látni olyan, mintha egyszerre elevenednének meg az amerikai történelem nagy pillanatai, és a hollywoodi sikerfilmek. Lincoln ott ül a görög isteneknek járó oszlopos épületben, és szenvtelenül figyel. Lábánál nyüzsögnek a turisták, a Trump ellen csendesen protestáló férfi nyakában a táblára írt véleményével, a Disney hercegnőnek öltözött kislány piros klumpában, kövér család három gyerekkel.

Szabadság. Ezt érzem. Kiállhat valaki a véleményével az elnök ellen, nem küldik el, hercegnő ruhában mehet műemléket nézni, ha akar. Lincoln megadta az amerikaiknak a szabadságot és az egyenjogúságot. Az emlékmű körül háborús emlékművek, Korea, Vietnam. Az emlékmű állítói büszkék rá, hogy fiaik segítettek olyan embereken, akiket nem is ismertek. Én csak az értelmetlen halált látom.

A Fehér Ház kicsi, messze van attól a helytől, ahonnan fotózzuk. A környezete sem pont olyan, mint a filmeken. Viszont nagyon szép épület, a kertjében nyüzsögnek a kerti munkások.
Teszünk egy sétát a városban még egyet a busz indulása előtt, már minden kabátot, kardigánt levettünk, sokkal melegebb van, mint New Yorkban. Az egész Washington fehér és rózsaszín, elegáns és méltóságteljes. Kevés a turista, csodálkozom is, de nincsenek sokan. Mexikóit eszünk, majd visszatérünk New Yorkba, amit estére beburkol a köd. Felvesszük újra a kabátot, és a tömeget kerülgetve haza baktatunk.

4. nap

A Central Park kanyargós útjain, hídjain átvágva megyünk az Éjszaka a múzeumban helyszínére, az Amerikai Természettudományi Múzeumba. A Central park vadregényes, tiszta, fenséges, barátságos, titokzatos. Jó hely, méltó a Nagy Almához. A padok mindegyike dedikálva van valakinek, még Melanie és Donald Trumpét is megtaláljuk (apropó Trump, az ajándékboltok Trump-fej stresszlabdát, világító fenekű Trump zseblámpát, és számos egyéb tárgyat árulnak a saját elnökükről. Zavarba ejtő.)
A múzeumnál hosszú a sor, de gyorsan halad. Őszintén? Nem egy nagy szám. Barcelonában és Londonban sokkal klasszabb a természettudományi múzeum. De legalább nem ácsingózom ide többet.

Délután elmegyünk a Village szélén lévő Samsung boltba. Ez a környék fiatalos, trendi hangulatot áraszt, az épületek nem akarnak rám dőlni, maximum 5-6 emeletesek. A Samsung bolt olyan, mint egy mini vidámpark, VR szemüveggel lehet szörfözni, síelni, 4D mozizni. Karszalaggal végignézzük az összeset, szinte csak fekete fiatalok dolgoznak itt, akik mind nagyon kedvesek, táncolnak a sarokban álló fekete DJ lány által kevert ritmusos zenére. A VR attrakciók szuperek, főleg, amikor egy alattad mozgó szörfdeszkán állva egy óriási hullámba kerülsz. Aztán az emeleti kávézóban iszunk egy meleg italt (kint zuhog az eső) és játszunk a futurisztikus okos hűtővel. Egy gombnyomásra megmutatja, mi van belül, anélkül, hogy kinyitnánk.

Az eső csillapultával sétálunk a Village-ben. Barátságos, lépcsős házikók, apró design boltok, civakodó meleg fiúk (ázsiai és fehér vegyes pár). Klassz környék, bohém, és valódi. Olyan, ahol jó lehet lakni.

Következik a Strand Bookstore, ahol új, és használt könyveket is árulnak 18 mérföldnyi könyvespolc hosszan. Hiperventillálok, konkrét fizikai tüneteim vannak a gyönyörűségtől. Fantasztikus hangulatú bolt, szűk polcok létrával, könyves, cuki ajándéktárgyak, rengeteg könyv… Mellette van egy geek tárgyakat áruló bolt, Marvel, HP, Star Wars minden mennyiségben.

Este már csak egy rövid sétára van energiánk. Telítődünk a sok élménnyel, zajjal, illattal, szaggal, ízzel. Feltűnik, hogy minden boltban úgy bánnak veled, mintha a legfontosabb vásárló lennél, folyton vidáman lelkesek, és mindenhol megkérdezik: How are you doing? És mintha tényleg érdekelné őket. Furcsa élmény ahhoz képest, amit otthon tapasztalunk nap, mint nap egy boltban, vagy szolgáltató helyen.

5. nap

Délelőtt irány a New York Public Library ingyenes 1 órás épületvezetése. Útközben belebotlunk az Empire State Buildinghez sorban álló turisták hadába, jegyeket, skip the line lehetőségeket kínáló feketék állítanak meg: Hey, family! felkiáltással.

A könyvtárhoz érve fellépkedünk a két kőoroszlán között A hall fenséges, az információnál ülő hölgyek kedvesek. A csoportot vezető hölgy idős, szemüveges, garbós pulcsiban van, gyöngysor a nyakában,, és szenvedéllyel beszél a könyvtáráról. Értem már a könyvtáros sztereotípia alapját. A könyvtár eszméje, hogy mindenkinek ingyenesen nyújtsa a tudást. 3 millió dokumentum várja olvasóit a könyvtár mellett húzódó park alatt. Nincs sok olvasó, de sok a bámészkodó. Minden régi, recseg, ropog, a festmények nekem túl giccsesek, de mégis van az épület szellemében valami, ami rabul ejt. És ha már szellemek, amikor megérkezünk, épp akkor mentek el a szellemirtók, nincs mitől félnünk.

Délután kettőre egyedül színházba megyek, egy off-Broadway darabra, pár utcával lejjebb a színházi negyedtől. Prózai darab, Later life. 4 szereplő, 7 sor, kb 35 néző, én vagyok a legfiatalabb. A színházban 4 terem van, mint egy multiplex moziban. A darab érdekes, de csöppet felszínes, a színészek játéka Budapesten nem állná meg a helyét. Mégis az összélmény izgalmas volt, érzem, milyen lehet New York-inak lenni.

Délután egy nagyot sétálunk a Central Parkban, azok az utak, melyek pár napja üresek voltak, most tömve vannak. Egy performanszot is látunk, behívják a közönséget, “minden showhoz kell egy szexi ázsiai fiú”!” kiált a latino táncos. Gyorsan találnak egyet a tömegben, és eltáncoltatják vele a gangham style táncot. Jól nyomja, a közönség hálásan tapsol. Gyönyörködünk, fotózunk. Betérünk a Metropolitan Múzeum halljába, az is gyönyörű, valahonnan élő zongorajáték hallatszik. Egy fáraó és egy Athéné szobor néz egymással farkasszemet a hall két végében.

Este McDonalds-ban vacsorázunk, ezt is ki kell próbálni, milyen a meki hazájában hamburgert enni. Vagyis nem kellett volna. Bár az avokádós hamburger nagyon finom, a közönség nem azokból áll, akiknek ez a város a csillogásról szól. Velem szemben egy olyan cigány asszony ült, mintha a Telepes utcai sarkon lévő nyomorházból lépett volna ki. Hajléktalan, ősz hajú és szakállú fekete koldus. A kiszolgálók sem kedvesek. Kellett egy ilyen élmény, ami árnyalja a képet.

 

6. nap

Utolsó teljes napunk a Coney Island vidámparkjában kezdődött. 1 óra metróval, rajtunk kívül csak egy spanyol család utazik végig. Kiszállunk, és minden kicsit olyan, mintha a hatvanas években lennénk. A 100 éve alapított hot dogos, a kis bolt, ami édességet árul, cukorba mártott almát, zacskóban színes vattacukrot, csokis epret. Elhúz a fejünk felett egy hullámvasút. 12-15 fok van, páran lézengünk a játékok között. Óriási plüssmackók, pokémonok, és számos színes, szagos, megnyerhető (?) játékot kínáló bódé, és hullámvasutak váltják egymást. Modern és régi egyszerre. Felülünk egy hullámvasútra, 4-es skálán 3-as erősségű. Félek, sikítok, és kacagok a végén, alig bírom abbahagyni. Mintha örülnék, hogy életben maradtam. A fiúk nyernek nekem egy transzvesztita külsejű plüss tacot, elnevezem Carlos-nak, szorongatom örömömben, még sose nyertek nekem semmit. Lesétálunk a partra, kabátban, sapkában szívjuk be a sós illatú levegőt. Végigsétálunk a deszka pallókon Brighton Beach-ig. Az orosz negyednél visszaszállunk a metróra, furcsa, hogy cirill betűket látunk a boltokon. A metró itt a házak között megy, tényleg, mint a filmeken. Mintha Peter Parker szobájába bekukkanthatnék a vagonból.

Délután teszünk egy sétát a High Line parkban. Egy 20 évig parlagon maradt magaslati vasútvonal helyén 2,5 kilométeres sétaút vezet a 20-30 emeletes házak között. Különleges élmény! Búcsúvacsora egy steak house-ban, degeszre esszük magunkat.

Hazautazás napja

Másnap reggel havazásra ébredünk, a szálloda halljában ma meleg kávé várja azokat, akik nekiindulnak a városnak. Különös érzés a havas Central Pakban sétálni a szellem járta, gyönyörű Dakota épület mellett, ahol John Lennon-t lelőtték, a virággal díszített lovaskonflisok között. Még egy gyors vásárlás a Disney Store-ban, ahol Thortól kezdve Minnie egéren át Star Wars-ig minden van.

És irány a reptér, búcsúzunk ettől a furcsa, vibráló, zajos és fényes várostól, melynek egyes részei csodásak, nemesek, mások mocskosak, vagy trendin fiatalosak. Az kétségtelen, hogy van egy olyan erős vonzereje a városnak, ami szinte élőlénnyé varázsolja. Nem lehet nem szeretni, pedig zajos, nyüzsgő, folyton mozog. De valahogy úgy érzed ott, hogy helyed van a világban. Mert ha ennyi furcsa, extravagáns, sokféle nemzetiségű ember ahogy együtt lüktet, akkor neked is helyed van benne, és ez egy egyetemes jó érzés. Bebújhatsz a tömegbe, vagy kitűnhetsz belőle. Talán ezért az arctalan elfogadás érzés miatt vágyom vissza azóta is folyamatosan. Nagy szerelem lett a Nagy Alma. Köszönöm a sorsnak, hogy itt lehettem.

Szöveg és képek: Kaposi Ildikó

Tags: , , , , ,

Egy megvalósult álom – Ivett New York-i beszámolója

October 27, 2018 in Uncategorized, Utazás előtt, Utazási tanácsok, Úti beszámoló | Permalink

Kedves Kata! Először is, még egyszer szeretném megköszönni Neked, hogy segítségemre voltál az utazási tervem áttekintésében és hasznos ötletekkel láttál el ennek kapcsán. A blogod is nagyon hasznos volt, amikor az ÉN NAGY UTAMRA készültem, amire kb. 25 éve várok.

Kezdődött ez ott, amikor tini koromban az akkor még újdonságnak számító amerikai filmeket faltam, és valami érthetetlen okból mindig a New Yorkban játszódó helyszíneknél dobbant nagyobbat a szívem. Ez azóta sem változott. Valamiféle különleges vonzalmat éreztem és érzek a város iránt és ez egyáltalán nem akart szűnni, sőt egyre nagyobb erővel tört rám egy-egy, a városban játszódó mozifilm, vagy róla szóló dokumentumfilm nézése közben.

Megkönnyeztem egy-egy vágóképet, és mindig azon gondolkoztam, hogy vajon miért is vágyódom én ebbe a városba annyira… Egyszer látnom kell, ebben biztos voltam!

Már többször is tervben volt, hogy elutazunk álmaim helyszínére, de valami mindig felülírta, vagy egy másik nyaralás, vagy ez, vagy az. De idén, ahogy kimondtuk, hogy most aztán már tényleg oda, azon nyomban, kalapáló szívvel repülőjegyet foglaltam és ezzel elejét vette az én nagy utazásom.

Először szeptemberre terveztük az utat, de szabadságolási gondok miatt május lett belőle. Úristen, 4 hónappal előbb fogom látni álmaim városát! Ez egyben azt is jelentette, hogy sürgősen el kellett kezdenem „felkészülni”, mert mindent tudni szeretettem volna. Így kezdtem el bújni a blogokat és találtam Rád is. Mivel szinte mindenhol azt olvastam, hogy komplett tervet érdemes készíteni a
viszonylag nagy távolságok és rengeteg látnivaló miatt, hát belevágtam, és eme tevékenységem, mondhatni, egészen jól sikerült. Rengeteg időm ráment, de szerintem megérte, nem bolyongtunk eltévelyedve a városban, pontosan tudtuk, mi az, amit meg szeretnénk nézni és mi az, amit esetleg idő hiányában el tudunk majd engedni, ha erre lesz szükség.

Azt utólag biztosan ki merem jelenteni, hogy a 11 nap nagyon sok mindenre elég (és természetesen még többre nem), igaz, bőven el tudtunk volna még sokkal-sokkal több időt is tölteni, de valahogy úgy érzem, hogy ez az időtartam már elég
volt arra, hogy ne legyen bennünk hiányérzet. Sok mindenre volt időnk a kötelező látványosságokon kívül is, szinte mindig volt arra időnk, hogy leüljünk egy-egy parkban a helyiekkel, a „helyi módon”, azaz dobozból ebédelni, kávézni, és arra is tudtunk időt szánni, hogy egy-egy kedvencnek számító helyre visszamenjünk.

A LOT közvetlen járatával utaztunk Budapestről. A hosszú repülés egyáltalán nem okozott gondot, teljesen rendben volt a kiszolgálás, egy légörvénnyel sem találkoztunk, ilyen sima útra álmomban sem számítottam (visszafelé dettó).

Mivel a JFK-re az utunk nem Manhattan felett vezetett, és még csak érintőlegesen sem találkoztunk fentről a belvárossal, így a repülőgépről semmit sem érzékeltünk New Yorkból. Érkezésünkkor borult idő volt, szemerkélő esővel, el is szontyolodtam, hogy hát így vár engem álmaim városa!?

Az első utunk a szállodába vezetett, ami Queens-ben volt (LIC Hotel) és aminek rooftop-járól fergeteges kilátás nyílt Manhattan-re. Itt ért az első találkozás álmaim városával, és most, mikor írom e sorokat is, könnybe lábadt szemekkel gondolok vissza erre a pillanatra. Egyszerűen fantasztikus volt látni azt, amit eddig csak filmben, tv-ben – és a gondolataimban – láttam. A szemem és az agyam csak úgy szippantotta be a látványt, és nem tudtam elhinni, hogy én valóban ott vagyok.Pedig de, ott álltunk mi ketten egymással szemben, ezt a pillanatot szerintem míg élek, nem felejtem el.

Az ún. „kötelező látványosságok” közül a legelső felhőkarcolós élmény egyszerűen elképesztő és felfoghatatlan volt (One World Trade Center), de nagyon tetszett az ESB és a Top of The Rock is. Ez utóbbiból a kilátás az ESB-re maga a csoda. Ide naplementére mentünk fel és megvártuk az estét, hogy láthassuk fentről is éjszaka a várost, mindenkinek ajánlom ezt az élményt is! Talán, ha egyet lehetne választani, akkor ezt ajánlanám elsősorban. Bár a One WTC a modernségével kápráztatja el az embert, az ESB pedig a régiségével… Szóval nem egyszerű a választás.

A WTC emlékművek felemelően csodaszépek, az ember szava is eláll, ahogy ott áll a medencék mellett, hallgatja, ahogy zubog a víz a semmibe… Sokat időztünk itt is, valahogy beszippantja az embert a hely szelleme.

Természetesen elhajóztunk a Szabadság-szoborhoz, ami szintén lenyűgözött annak ellenére, hogy a szobor nem volt a top 5 látnivalóim között (?). De amikor közeledtünk felé, egyszerűen nem is értettem, hogy miért soroltam magamban ezt hátrébb. Lehet, hogy a mégis előjövő érzelmek annak is voltak köszönhetőek, hogy ez volt a legeslegelső látnivaló, itt kezdtük felfedezni NY-ot. Nagyon-nagyon tetszett!

Elég sokat időztünk a Central Parkban is, bejártuk gyalogosan ez elejétől a végéig, csónakáztunk a tavon, egy buddhista szerzetestől szerencse karkötőket „kaptunk” (amit azóta is nagy becsben tartok).

Voltunk Roosevelt tramway-ezni, egy esős napon a Természettudományi Múzeumban dínó- és egyéb emlőscsontokat nézegetni, természetesen átsétáltunk a Brooklyn hídon (wááááóóóó), görkoriztam Brooklynban „Manhattan háttérrel”, néztünk naplementét a Brooklyn-i Fulton kikötőből, megfagytunk és az életemért küzdöttem a Coney Island-i hullámvasúton, egészen elbűvölt Greenwich Village és a SOHO, végig gyalogoltuk a High Line-t, hajóztunk, megnéztük mindkét nap a Manhattanhange-t, és természetesen többször meglátogattuk a Times Square-t, amiről szerintem felesleges bármit mondani, ott az atmoszférát egyszerűen érezni kell (mi csak úgy emlegettük: „menjünk be megint az őrületbe!”) – csak, hogy a legemlékezetesebb dolgokat soroljam.

És nagyon-nagyon finomakat ettünk, csak úgy spontán az utcán, vagy ücsörögve egy-egy parkban.

A parkok közül számunkra kiemelkedő atmoszférájú volt a Bryant Park (itt többször is lehorgonyoztunk), és az általad ajánlott Gantry State Park is (errefelé laktunk, így általában a parkon keresztül sétáltunk haza éjszaka, akármilyen fáradtak is voltunk, mert azzal a panorámával nem nagyon lehetett betelni).

Hogy mi tetszett? MINDEN! Külön kiemelném az emberek kedvességét, pozitivitását. Bárhol megálltunk egy-egy percre megnézni, hogy hol is vagyunk, azonnal megállt valaki, és megkérdezte, segíthet-e valamiben, jól vagyunk-e, és hogy honnan jöttünk.

Tetszett a sokszínűség, tetszett, hogy minden pontosan olyan volt, mint ahogy a filmekben láttam, és mint ahogy elképzeltem. Az, hogy az emberek ismeretlenként beszélgetéseket kezdeményeztek velünk, hogyha nem volt hely már a parkban ebédidőben, akkor szóltak, hogy nyugodtan üljünk oda az ő asztalukhoz, hiszen van ott még két szék.

Tulajdonképpen mondhatom, hogy semmiben sem csalódtunk! Ez az én nagy
utam/vágyam volt, de a férjem is teljesen odáig volt, azóta is emlegeti, hogy visszamegyünk még!

Ilyenek jutnak még eszembe: NY-ban mindenki mindent szívószállal iszik. Az autók nem nagyok, hanem hatalmasak. 10 autóból 6 fekete, 3 sárga, 1 egyéb színű. Bent mindenhol nagyon-nagyon hideg van (légkondi), és elképesztő a zaj!

Összességében elmondhatom, hogy imádtam/imádtuk! Nagyon hagy hatással volt rám ez a város, és biztosan mondhatom, ha lehetőségünk lesz rá, visszatérünk ide még.

Eltelt 4 hónap, mióta ott voltunk és még mindig nehezemre esik megfogalmazni, mit is érzek. Bár, azt hiszem, ezt nem is kell megfogalmazni, ezt érezni kell!

Abban biztos vagyok, hogy az, hogy ennyit vártam erre az útra, csak javamra vált. Ezt nekem most, 43 éves koromban kellett megélnem, most tartok ott, hogy már mindent a helyén tudok kezelni és minden megélt pillanatot nagyon-nagyon tudok értékelni. Az tény, hogy – bár tök giccses és közhely ezt leírnom –, de még mindig könnyes szemmel írom ezeket a sorokat és lapozhatom hétről-hétre a fényképeket!! A lábamon a harmadik napon már kb. 8 ragtapasz virított, de mindent megért ez az utazás!!!

Ivett és Janika gyönyörű képeket is készített New Yorkban. A több mint 1000 (!) remek képet itt tekinthetitek meg. 

Képek és szöveg: Salamon Ivett

Tags: , , , , ,

100 évvel ezelőtt történt – New York legsúlyosabb metróbalesete

September 3, 2018 in Közlekedés, Metró, Történelem | Permalink

A Flatbush és az Ocean Avenue találkozásánál, ahol a Brooklyn Botanikus Kert zöldje véget ér, az alacsony kőkerítésen túl lepillantva látjuk a metró síneket, amint a fák lombkoronája alatt haladnak, majd egy éles kanyarral befutnak az alagútba.

Pontosan száz esztendővel ezelőtt, tíz nappal az I. Világháború befejezése előtt, egy csípős novemberi este, háromnegyed 7-kor, ezen a helyszínen, a Malbone Street megálló közelében következett be New York máig legnagyobb metrószerencsétlensége. Több mint 100-an vesztették életüket (93-an a helyszínen és kb. tíz áldozat később, a kórházban), míg a sérültek száma kétszáznál is több volt.

A baleset olyan súlyos volt, hogy már másnap átnevezték a metróállomást Malbone Street-ről Empire Boulevard-ra. Annak ellenére, hogy a legtöbb New York-inak fogalma sincs a Malbone Street-i tragédiáról, a baleset következményei a mai napig hatással vannak a tömegközlekedésre.

1918. november 1-ére a Brotherhood of Locomotive Engineers (a vonatvezetők egyesülése) sztrájkot hirdetett. A Brooklyn Rapid Transit (BRT) úgy döntött, hogy nem függeszti fel a járatokat, hanem inkább némi bónusz fejében a sztrájkból kimaradt alkalmazottakkal vészeli át a munkabeszüntetést.

Így lett a szinte nulla tapasztalattal rendelkező BRT diszpécser, Edward Luciano (a.k.a. Anthony Lewis, egyes források szerint 25 éves, másutt 29 éves) aznap az egyik mozdonyvezető. A metrótársaság 20 dollár bónuszt ígért a fiatalembernek, aki a 60 óra kötelező gyakorlat helyet csupán 2 óra gyorstalpalót kapott és metrószerelvényt a rendező-pályaudvaron kívül sosem vezetett.

Reggel 5-kor a Culver Line-on (ma F vonal) kezdett és szerencsésen levezetett 10 órát, majd hazafelé indult. Az irányítóközpont azonban megkérte, hogy maradjon még és álljon szolgálatba a jóval nehezebb, emelkedős, kanyargós Fulton Street-Brighton Beach Line-on (ma B és Q vonal). Luciano sem fizikailag, sem lelkileg nem volt alkalmas a vezetésre. Októberben épült fel a spanyolnáthából, mely közel 40 millió ember halálát okozta, köztük Luciano kislányáét is.

A Brighton Beach Line kifejezetten nehéz vonal, sok éles kanyarral, meredek emelkedővel. Az út magasított vonalon kezd, majd leereszkedik az utcaszintre, végül a föld alatt folytatja. A szerelvény aznap 5, régi típusú, favázas kocsiból állt. Luciano már az első néhány kilométer után elvesztette uralmát a szerelvény felett. Össze-vissza fékezett, rángatta az utasokat. Több állomáson is túllőtt, vissza kellett tolatnia. A kihallgatások során többen azt vallották, hogy úgy gondolták, vagy baj van a fékrendszerrel vagy a vezető nem tudja megfelelően kezelni. Többen leszálltak az úticéljuk előtt és úgy döntöttek, hogy inkább bevárják a következő szerelvényt. Ők voltak a szerencsések. A tömött vonaton még így is közel 400-an utaztak, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség.

Luciano kimerült volt, tudta, hogy késésben vannak, így még nagyobb sebességre kapcsolt. A szerelvény elérte a Malbone Street-et és az alagút előtti éles kanyart, melyet 10 km/h sebességgel kellett volna megközelítenie. Luciano figyelmen kívül hagyta a lassításra figyelmeztető fényjelzést és 50-70 km/h-val robogott.

Néhány méterre az alagút fala előtt az első kocsi hátsó kerekei leugrottak a sínekről. A második kocsi teljes sebességgel a betonfalba csapódott, a harmadik kocsi belerohant a másodikba. A második kocsiban egy hölgy kivételével valamennyi utas azonnal szörnyethalt.

A második és a harmadik kocsi is kisiklott. A második kocsi először felcsapódott az alagút mennyezetébe, majd a talpfa mentén döcögött tovább, végigsúrolva az alagút tartópilléreit, szétmarcangolva azokat az utasokat, akik a szerelvény bal oldalán utaztak. Sok utas kirepült a vonatból és a kerekek alá sodródott, míg másokat a felgyűrődött sínek döfték halálra. Az utolsó két kocsi viszonylag épségben megúszta, azonban itt is szinte mindenki megsérült az ütközés erejétől és a rájuk zúduló üvegszilánkoktól.

Azok, akik képesek voltak, a saját lábukon gyalogoltak ki az alagútból a holdfényes éjszakába. Azonban ők sem voltak teljes biztonságban. A baleset áramszünetet okozott. A vezérlőközpontban azt hitték, hogy ez is a sztrájkolók szabotázsának része, így azonnal visszakapcsolták az áramot. Több menekülő utast áramütés ért a vágányokon bukdácsolva a sötétben.

A pusztítás kegyetlen volt. A becsapódást és az utasok sikolyát másfél kilométerre is hallani lehetett. A környéket beborították az emberi testrészek, a szerelvény fa- és fémdarabkái.  A roncsok megközelíthetetlenek voltak. A tűzoltóságnak és a rendőrségnek 45 percébe tellett, mire képesek voltak megközelíteni a baleset helyszínét. Sokakat kötelekkel húztak fel. A roncshoz csak az orvosokat és a papokat engedték le a civilek közül. Az influenzajárvány miatt zsúfolt Brooklyn-i halottasházat nem tudták igénybe venni, így ideiglenesen egy közeli mosodaépületet használtak. A környékbeli kórházak megteltek a több száz sebesülttel.

Luciano a csodával határos módon szinte karcolás nélkül megúszta a balesetet és egyszerűen hazament. Itt tartóztatták le másnap reggel.

Az eset tárgyalására 1919 tavaszán került sor. Luciano-t és öt BRT vezetőt emberölés vádjával állították bíróság elé. A fiatalember sírva válaszolt a bíró kérdéseire. A vizsgálat nem talált mechanikai hibát, annak ellenére, hogy a mozdonyvezető azt állította, hogy gondjai voltak a fékrendszerrel. Luciano ügyvédje a felmentését kérte, arra hivatkozva, hogy kliense csak a cég rossz döntésének áldozata.

A bíróság kevesebb mint öt órányi tárgyalás után felmentette a mozdonyvezetőt és a cég vezetőségét is, azonban ez nem mentette meg a BRT-t a csődtől. A cég 1923-ban Brooklyn Manhattan Transit Corporation (BMT) néven folytatta tovább az 1940-es évekig, amikor az MTA (Metropolitan Transportation Authority) magába olvasztotta. Edward Luciano Long Island-re költözött és az ingatlaniparban vállalt munkát. Senki nem hallott róla többé.

A baleset után jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a New York-i metró biztonságára. Kivonták a forgalomból a kiöregedett favázas szerelvényeket. A legnagyobb változást pedig a “dead man’s switch”, az éberségi kapcsoló általános bevezetése jelentette a tömegközlekedési eszközökön, mely a mai napig az egyik legfontosabb biztonsági óvintézkedés.

nnnnk

Képek: Google, ceos_downbeat (Rob Ceos)
Forrás: Narratively és New York Times

Tags: , , , , , ,

Hét nap New Yorkban

August 12, 2018 in Brooklyn, Downtown, Látnivalók, Manhattan, Midtown, New Yorkon túl, Queens, Uptown, Utazás előtt, Utazási tanácsok, Úti beszámoló | Permalink

Zsuzsi fantasztikus beszámolót készített manhattani látogatásukról. Napokra lebontott, térképpel, megtett távolsággal ellátott, remek képekkel tűzdelt leírás, amely mögött rengeteg munka van. A hét különálló séta leírását megtaláljátok a linken át. Szeretettel javaslom mindenkinek, aki éppen New Yorkba készül és természetesen mindenkinek, aki nosztalgiázni szeretne. Nagyon szépen köszönjük! link

Tags: , , , ,

« Older entries § Newer entries »