Művészet

You are currently browsing the archive for the Művészet category.

A Nemzetközi Nőnap reggelén, a munkába igyekvő New York-iak meglepve tapasztalták, hogy egy apró lányka szembeszállt a Wall Street Támadó Bikájával.

A bronzszobrot az éj leple alatt – a Nőnapra időzítve – helyezte el a McCann New York reklámiroda és a State Street Global Advisors befektetési tanácsadó cég a Bowling Green Parkban.

 

Néhány órán belül a turisták is felfedezték az új szobrot és délutánra már hatalmas tömeg fényképezkedett a Fearless Girl elnevezésű alkotással. Már előre látni, hogy nagyon népszerű lesz, különösen a hölgyek körében.

 

Az apró lányka bátran, félelmet nem ismerve, csípőre tett kézzel, dacosan néz a bika szemébe. Nem is lehetne jobb metaforája a jelenlegi amerikai társadalmi helyzetnek.

 

A State Street Global Advisors 2,5 trillió (!) dolláros vagyonnal rendelkező és operáló cég, amelynek 3 és fél ezer, “nagyágyú” kliense van, mindazáltal befolyásos és hangja messzire elér.

 

A cég Nőnapon indította el legújabb kampányát, melyben a sokféleségre akarja felhívni a figyelmet, illetve ösztönözni akarja a cégeket, hogy több nőt foglalkoztassanak vezető pozícióban, az igazgató tanácsok tagjaként.

“Know the power of women in leadership” (ismerd a nő erejét a vezetésben), “SHE makes a difference” (a NŐ változást hoz) – szól a plakett a szobor lábánál.

 

“A szobor több szinten, többféleképpen is értelmezhető. – nyilatkozta az alkotó, Kristen Visbal – Küldd ki a lányt, harcoljon meg a bikával, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Ez tipikus Wall Street-i hozzáállás, amikor rizikós üzletekről van szó. Amikor a 35 kilós kisiskolás szembeszáll a bikával, azt nem vakmerőségnek nevezzük, hanem szisztematikus társadalmi hibának. Adj a gyereknek segítséget. Köpönyeget, segítőket, fegyvert a kezébe, ha már a fizikai erején nem tudsz változtatni. Ha így küldöd csatába, eleve vesztésre kárhoztatod, akkor is, ha bátor és nem fél a túlerő szemébe nézni.”

A McCann és a State Street Global Advisors nem kért engedélyt a szobor felállításához. A reklámiroda ezzel állít emléket a szicíliai származású szobrásznak, Arturo Di Modica-nak, aki 28 évvel ezelőtt, szintén gerilla akcióval helyezte el alkotását, a Támadó Bikát a Wall Street-en. Erről az izgalmas történetről ITT olvashatok bővebben.

 

A két cég azóta tárgyalásba kezdett a város vezetésével és a jelenlegi helyzet szerint a Bátor Lány egy hónapig maradhat a turisták és a helybéliek örömére.

Forrás: Business Insider
Fotó: classyjorge, newyorkster, ivyleilani, tinkmara, killianmoore, thenanyc

Tags: , , , , , , , , , ,

A Times Square a turisták talán legkedvelt célpontja, közlekedési és kulturális csomópont, Manhattan szíve. Február végéig azonban nem csak jelképesen dobog itt a City szíve, de Valentin-nap tiszteletére új, “szíves” köztéri alkotás várja a látogatókat a tér északi háromszögében, a Broadway és a Hetedik Sugárút találkozásánál, a Father Duffy téren, az ikonikus lépcsősor előtt.

Február 14-én, a nap szinte valamennyi órájában, egyszerre akár több leánykérésnek is szemtanúi lehetünk. A tér kulturális életét szervező bizottság Valentin-napra mindig valami újjal, különlegessel áll elő, megfelelő hátteret biztosítva a romantikus lelkületű helybélieknek és turistáknak. Idén, bizonyára nem véletlenül, a Valentin-napi alkotás középpontjába is a bevándorlás témája került.

 

Ebben az évben immár kilencedszer rendezték meg a Times Square Valentine Heart Design Competition-t, a Times Square Valentin Szív Versenyét. Az Office for Creative Research győztes alkotása, mely a We Were Strangers Once Too/Egykoron mindannyian idegenek voltunk névre hallgat és tisztelgés a bevándorlók előtt.

A szobor 33, a rózsaszín és a piros különböző árnyalatára festett fémoszlopból áll. A közelről különállónak érzékelt oszlopok egy bizonyos távolságból szemlélve egységet alkotnak, szívet formálva. Az alkotók New York City diverzitására akarták felhívni a figyelmet. Arra, hogy a City a különféle nemzetek tökéletes egysége, melyet a különbözőség tesz egyedivé és izgalmassá.

Az oszlopokra a Manhattanban élő különböző népcsoportok nevét és lélekszámát festették, a 2015-ös cenzus számadatai alapján.

 

“New York City a bevándorlók városa és erre büszkének kell lennünk. – mondták az alkotók a megnyitón – A We Were Strangers Once Too-val akarjuk kifejezni az elismerésünket és hálánkat a New York-i bevándorló közösségeknek mindazért a történelmi és kulturális örökségért, melyet magukkal hoznak és megosztanak a város többi lakóival, mely által valamennyien gazdagodunk.”

 

Az alkotás 2017 március elejéig látható.

Képek: myst3riousboy, zura.nyc, tinkmara, frost.agram
Forrás: NYGo

Tags: , , , , , , ,

New York City karácsonyi hangulatához szervesen hozzátartozik a Radio City Music Hall világhírű táncos produkciója, a Christmas Spectacular, a Rockette-k szereplésével. Ez az immár több mint 80 éves tradíció gazdag múlttal és sok-sok érdekességgel szolgál az előadás régi és új rajongóinak.

  • A Christmas Spectacular eredetileg 30 perces volt. Az 1933-as ősbemutató óta az előadás 90 percesre nőtte ki magát.
  • Az ősbemutató óta rengeteget változott a koreográfia és a jelmezek. Két szám azonban a mai napig változatlan. A Fakatonák Parádéja, illetve a misztériumjáték.

  • A megnyitó óta 3000 hölgy vallhatja magát jelen vagy múltbéli Rockette-nek.
  • A számítások szerint a megnyitó óta több mint 75 millióan látták a programot.

  • A Christmas Spectacular létrejöttéhez nap mint nap több mint 250 ember összehangolt munkájára van szükség. A Rockette-ken kívül táncosok, korcsolyázók, zenészek és énekesek is részt vesznek a programban.

  • A New York at Christmas című számban feltűnő városnéző buszt a színpadon szerelik össze és a színpad jobb szélén függesztik fel, amikor épp nem szerepel.

  • A betlehemes játékban élő állatok szerepelnek. A tevék, bárányok és szamarak a kora reggeli és a késő esti órákban indulnak sétára a Radio City Music Hall körüli utcákban, hatalmas meglepetést okozva a város éjjeli bagoly lakóinak.

  • A Rockette lányok mind 167 és 178 cm közötti magasak, képzett balett-, sztepp- és jazztáncosok.
  • Összesen 80 Rockette vesz részt a 8 hetes előadás sorozatban, reggel és este, két-két 40 fős csapat. A színpadon egyszerre 36 táncos szerepel. Reggel és este 4-4 lány áll készenlétben, hogy beugorjon, ha szükség van rá.

  • Délelőtt és délután 4-4 előadást tartanak. Egy előadás során a lányok 300-szor lendítik fel a lábukat. Ez több mint 1200 láblendítést jelent naponta.

  • A láblendítések során úgy tűnik, mintha a táncosok összekapaszkodnának, a valóságban azonban nem érintik meg egymást. Mindenkinek önmagának kell megtartania az egyensúlyát.

  • A teljesen egyforma magas táncosok csupán illúzió. A magas lányok a sor közepén állnak, míg az alacsonyabbak a sor két szélén. A fejdíszeket, kalapokat szintén úgy készítik, hogy kiegyensúlyozzák a pár centiméternyi különbséget.

  • A lányok kosztümje a sokk flitter és gyémántbetét miatt sokkal nehezebb, mint hinnénk. A legnehezebb (18 kg) a Mikulás jelmez.
  • Ha szemkontaktust akarsz teremteni a Rockette-kkel, a magasföldszintre válts jegyet. A láblendítések során a lányok a magasföldszintre tekintenek.

  • A lányok maguk sminkelnek és készítik el az ikonikus francia hajcsavart. Kétféle rúzst használhatnak: MAC Red vagy MAC Russian Red. Mindkettő kék alaptónusú, mely jól mutat a színpadi fények alatt.

  • A leggyorsabb jelmezváltásra 78 másodperc áll rendelkezésre.
  • A Rockette táncosok nemcsak magasan képzett, fegyelmezett táncosok, de edzett sportolók is, akik az előadássorozat kezdete előtt 6 hónappal, a hét 6 napján keresztül napi 6 órát edzenek.
  • Évente több mint 500-an jelentkeznek a tánckarba.

Képek és felhasznált irodalom: Rockettes

Tags: , , , , , , , , , ,

Elfáradtál a zajos New York City forgatagában? Friss levegőre vágysz? Szállj fel az A jelzésű metróra és látogasd meg a Metropolitan Museum of Art kihelyezett részlegét, a The Cloisters-t (Kerengők), a buja Fort Tryon Park szívében, ahol varázslatos, középkori időutazás vár.

Európai ereklyék, faliszőnyegek, elefántcsont és kő faragványok, kéziratok, festett mozaik üvegek – minden egy helyen, amit egy történelem-rajongó kívánhat.

Ez a múzeum jóval többet kínál, mint amit a tárolókban, illetve a falakon láthatunk. Itt maguk a falak, a kerengők és a köztük megbúvó kertek képviselik az igazi értéket.

A jelenlegi The Cloisters – a közhittel ellentétben – se nem tökéletes másolat, se nem új dizájn. A látogatók nagy része feltételezi, hogy az épületegyüttes egy bizonyos európai kolostor tökéletes másolata, míg mások úgy vélik, hogy csupán ügyes utánzat. A valóságban a The Cloisters egy régészeti-építészeti “foltvarrás”.

20160514_150211

A The Cloisters négy középkori kolostor kerengő (Saint-Michel-de-Cuxa, Saint-Guilhem-le-Désert, Trie-sur-Baïse, Bonnefont-en-Comminges) és három kápolna összeépítéséből született. A munkálatok 1935-ben kezdődtek, a hivatalos átadásra pedig 1938-ban került sor.

A The Cloisters-nek otthont adó Fort Tyron Parkot a filantróp John D. Rockefeller, Jr. építtette 1935-ben és a tervezésre a Central Park megálmodójának fiát, Frederick Law Olmsted, Jr. szerződtette. Párhuzamosan felvásárolta a George Grey Barnard középkori kollekciót. A parkot New York városának ajándékozta, míg a középkori kollekciót a Metropolitan Múzemnak, a későbbiekben említésre kerülő, saját tulajdonú unikornis faliszőnyegekkel együtt.

 

1934 és 1938 között a The Cloisters-t alkotó négy európai apátságot és három kápolnát kövekre bontva szállították New Yorkba, ahol rekonstruálták és egységes egésszé alakították. A kerengők által közrefogott kertekbe ritka középkori virágokat, bokrokat és fűszernövényeket telepítettek kertész specialisták segítségével.

A rózsaszín márványból készült Cuxa a The Cloisters legnagyobb kerengője, az épületegyüttes tematikus és strukturális központja.

 

Bonnefont kerengő ad otthont a középkori fűszernövény kertnek. A kerengő nyugati végéből  csodálatos kilátás nyílik a Hudson folyóra, a George Washington-hídra és a folyó túlpartján a New Jersey-i Palisades szikláira.

 

A Trie kerengő eredetileg egy francia karmelita kolostorhoz tartozott. Középpontjában karcsú szökőkút áll, a kertbe pedig 80, a középkorban is ismert és termesztett növényfajt ültettek.

A Saint-Guilhem kerengő eredetileg egy francia Benedek rendi kolostorhoz tartozott. Ez a The Cloisters legkisebb alapterületű kerengője.

A The Cloisters gyűjteményei közül a legismertebb az Unikornis Faliszőnyeg sorozat, mely a The Hunt of the Unicorn (Unikornis Vadászat) nevet viseli. Rejtélye több mint 500 éve foglalkoztatja a tudósokat történészeket és a The Cloisters látogatóit.

A világhíres faliszőnyegeket a 17-es galériában láthatjuk. A hét, 4×3,5 méteres szőnyeget John Rockefeller, Jr. ajándékozta a múzeumnak. A szőnyegek titokzatos eredete, az ábrázolt történet különlegessége teszi a műalkotás sorozatot egyedülállóvá.

Miért vadásznak unikornisra a nemes urak? Vajon az egyszarvú feltámad a halálból? Mit jelent a szőnyegeken többször is megjelenő “A” és “E” betűjelzés? Az ismeretlen alkotó nevének kezdőbetűit vagy valami egészen mást?

Az unikornis faliszőnyegek több filmben is szerepetek, legutoljára a Harry Potter sorozat, Harry Potter és a félvér herceg filmadaptációjában.

A Gótikus Kápolna a komplexum legnagyobb alapterületű kápolnája, melynek legimpozánsabb elemei a festett üvegablakok.

 

A kápolnában négy síremléket is találunk, melyek a katalóniai Uregel család tagjaié. A festett üvegablakokon beáramló és megtörő fény valamennyi napszakban új megvilágításba helyezi a kápolna magasztos falait.

 

A Fuentidueña Kápolna középpontjában egy román stílusú szentély található, melynek központi eleme a függő kereszt, illetve mögötte  a Szűzanya freskó. A kápolna mérete és jó akusztikája miatt gyakran ad otthont kamarazenekari koncerteknek.

 

Az egyhajós Langon Kápolna a The Cloisters legkisebb kápolnája, Franciaországból származik.

 

Jegyvásárlás, útbaigazítás: FIGYELEM – BELÉPŐJEGY VÁLTOZÁS!
A Metropolitan Museum of Art-ban (MET) és testvér múzeumaiban, a Met Breuer-ben és a Cloisters-ben 2018. március 1-től megszűnt a “suggested admission fee”, a javasolt belépődíjas rendszer a nem New York állambeli lakosok számára. A belépő ára: 25 dollár A The Cloisters a Metropolitan Múzeum kihelyezett középkori osztálya, így a Metben vásárolt jegy egy napig érvényes a The Cloisters-be (és fordítva is). Érdemes így terveznünk a programot.

A múzeum megközelíthető metróval és busszal (és természetesen autóval). Az A jelű metróval a 190. utcánál, az 1-es metróval a 191. utcánál szálljunk ki. A Margaret Corbin Drive-on sétálva 10 perc alatt a múzeumhoz érünk. Ha nem szeretnénk gyalogolni, várjuk meg az M4-es buszt. Ugyanezzel a járattal közvetlen a Metből is jöhetünk, a Madison Avenue/83. utca megállóból, igaz ez jóval hosszabb ideig tart.

Képek: a blog írójának tulajdona
Forrás: The Met

Tags: , , , , , , , , , ,

A Brookfield Place bevásárló- és szabadidőközpont tágas, világos átriumának lépcsőin üldögélve élvezhetjük a szezonális látnivalókat. 2016 nyarán a torontói Studio F Minus Air Pressure (Légnyomás) elnevezésű, innovatív alkotását tekinthetjük meg.

 

Az Air Pressure 175 kinetikus szövetmadárból álló szoborcsoport. Annak érdekében, hogy mozgásuk a lehető legjobban hasonlítson a valóságra, a madarak belsejébe időzített ventilátorokat helyeztek. A belső légnyomásra reagálva, a madarak egymástól függetlenül mozgó szárnyai verdesni kezdenek.

 

A Studio F Minus általában nagyméretű alkotásokat hoz létre, mindenütt jelelevő anyagokra és elemekre építve. A “Légnyomás” is jó példa erre. Az alkotás mozgatórugója a mindent körülvevő levegő, míg az anyag egyszerű szövet.

 

Az átrium lépcsőin ülők hosszasan figyelik a pálmafák között, az üvegtető alatt “szálló” madarakat. Az installáció szeptember 12-ig tekinthető meg a Brookfield Palace átriumában.

 

Képek: a blog írójának tulajdona

 

Tags: , , , , , , ,

A művészek nem igazán mennek nyugdíjba és főleg nem jelentik be nyugdíjazásukat. Nem úgy a ma élő legdrágább és legnevesebb olasz alkotóművész, Maurizio Cattelan, aki 2011-ben kijelentette, hogy ideje visszavonulni. Kiégett, nincs tovább. Azóta eltelt pár év és a művész úr figyelemhiánytól szenved, s ezt az érzést orvosolni szeretné. Visszatér az alkotók világába, de nem akárhogy. Alkot is, meg nem is, kiállítják a művét, meg nem is. Maurizio Cattelan 18 karátos WC csészét álmodott meg, melyet a Guggenheim Múzeum egyik mosdóhelyiségében funkcionál majd.

“Sokan azt hiszik ez egy vicc, pedig nem az. – nyilatkozta az alkotó – Szerény körülmények között nőttem fel. Apám teherautó sofőr, anyám takarítónő volt Padovában. Az arany WC számomra mély tartalommal bír. A Guggenheim látogatói közül sokan csak sütkérezni fognak a  WC csésze fényében, de az alkotás csak akkor elevenedik meg, ha valóban használjuk.” Az arany WC ülőkét májusban szerelik fel.

Képek: Google

Tags: , , , , , , ,

New York City nevezetes arról, hogy lehetőséget és helyet biztosít a feltörekvő képzőművészeknek, különös tekintettel a Street Art ágazatra.

 

A Rockefeller Center is gyakorta ad otthont kisplasztikáknak, szoborcsoportoknak, s nem retten vissza a furcsaságoktól sem.

A Rockefeller Center Ötödik Sugárút felőli bejáratánál június 3-ig látható a skandináv alkotópáros, Elmgreen & Dragset Van Gogh’s Ear (Van Gogh Füle) elnevezésű street-artja.

 

A Van Gogh Füle nem más, mint egy oldalára állított, hatalmas úszómedence. Az alkotók a a “readymades” (használati cikkből műalkotást) irányzat képviselői és 2012-ben, többek között, egy hatalmas hintalóval vonultak be a londoni Trafalgar Térre.

A ciánkék medence, fényes, acél lépcsőivel, ugrómedencéjével, víz alatti lámpáival játékos kontrasztot mutat a környező magasztos épületekkel.

 
“Az Ötödik Sugárút a divat, turizmus, kereskedelem, üzlet és művészet ötvözete. Ebben a miliőben a medence egyszerre bizarr és ismerősen barátságos.”

Képek: a blog írójának tulajdona

 

Tags: , , , , ,

New York City kétséget kizárólag az egyik leghangosabb metropolis, s ez a tendencia gyakran visszhangzik a kultúrában és a művészetekben is. Mindez különösen igaz a Brooklyn Bridge Park legújabb street art szoboralkotására is, mely a YO/OY nevet viseli.

Két és fél méter magas, juj-sárga, alumínium betűk kiabálnak a Manhattan-híd és a Brooklyn-híd között található füves területről. Az úgynevezett Main Street Lawn-t, a két híd között található dombos-füves területet nemrégiben újították fel és ezzel a különleges, több síkon értelmezhető műalkotással avatták fel.

A füves területet a látogatók jelenleg még nem vehetik igénybe*, mert a frissen ültetett fűnek még erősödnie kell, azonban a szobor már most a legtöbb Instagram lenyomattal rendelkező New York-i célpontok listáján található.

A szobor valóban többféleképpen és több nyelven is értelmezhető. Manhattanból olvasva a Brooklyn-i “yo” szlenget és a spanyol “yo=én” kifejezést, míg Brooklynból olvasva, a közkedvelt jiddis “oy” felkiáltást mintázza.

A Brooklyn-i származású alkotót, Deborah Kass-t Andy Warhol és Pollock ihlette, szobra pedig augusztusig látható, fényképezhető a Brooklyn Bridge Parkban.

*A Main Street Lawn-t a hétvégén átadták a látogatóknak, így a OY/YO-t már testközelből is megnézhetjük.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve az utolsó képet, mely Michael Sarrao felvétele

Tags: , , , , , , , , , ,

Húsvét vasárnap kora délutántól, az Ötödik Sugárútat, a 49. és az 57. utca között vidám kavalkád töltö be. A Szent Patrik Katedrális környéke több mint 120 éve ad otthont a New York-i Húsvéti Parádé és Kalapfesztiválnak.

 

A szokás az 1800-as évek végén kezdődött, amikor a gazdagon díszített New York-i gótikus templomok – többek között a St. Patrick Cathedral, a Trinity Church és a St. Thomas Church – jól szituált hívei a templomok pazar húsvéti dekorációját a saját ruhájukra is kiterjesztették.

 

A parádé rövid idő alatt társadalmi tradícióvá vált. A manhattani felsőbb réteg képviselői a húsvétvasárnapi mise után ellepték New York utcáit, legdivatosabb kalapjaikban és ruhakölteményeikben.

 

Az Ötödik Sugárút mentén sorra meglátogatták a szomszédos templomokat, hogy összehasonlítsák a dekorációt. A hölgyeket a templomdíszítésnél is jobban érdekelte egymás öltözéke.

 

A manhattani közép és szegényebb réteg csupán szemlélőként vett részt a parádén.

1890-ben a Húsvéti Parádé már bekerült a legfontosabb New York-i társadalmi események kalendáriumába.

 

A tradicionális amerikai értékek, az egyszerűség és takarékosság hívei különösen ferde szemmel néztek a húsvéti ünneplésnek eme extravagáns módjára.

A Nagy Világválság komor éveiben gyakori tüntetések zavarták meg a parádé vidám hangulatát, rámutatva a fesztivál pazarló, értelmetlen voltára.

 

A 20. század közepére az esemény teljesen elvesztette vallásos alaphangját, s csupán az amerikai jólét jelképe lett. Napjainkra nem csupán a vallásos alaphang, de a társadalmi rang, jólét fontossága és a szervezettség is elveszett a fesztivál alapelemei közül.

 

Napjainkban a Húsvéti Parádé és Kalapfesztivál családi eseménynek számít, melyben vagyonra, korra és nemre való tekintet nélkül bárki részt vehet. Semmi más nem kell hozzá, mint ötletesség és egy jó adag exhibicionizmus. Természetesen a jelmez nélküli nézelődőket is szeretettel várják.

 

A jelmezek az elegánstól az extravagánsig terjednek és nem korlátozódnak a kétlábúakra. A beöltözött házi kedvencek a parádé vidám színfoltjai.

 

A jelmezek egy része időtlenül elegáns, míg mások a parádé gyökereihez visszanyúlva, görbe tükröt tartanak a kosztümök elé. Ízléstelen, rikító ruhák, tollakkal ékesített, madárkalitka kalapok jellemzik ezt a tendenciát.

 20160327_131810

Ezen a parádén nincsenek se léggömbök, se menetelő zenészek, mégis minden évben több ezer látogatója van, a világ valamennyi tájáról.

 

A hagyományokhoz híven a parádé szervezetlen, inkább sétálgatáshoz, mint felvonuláshoz hasonlít. Nincs igazán sem kezdőpontja, sem végpontja. A résztvevők és a nézelődők elvegyülve, a 49. és az 57. utca között sétálgatnak, tetszőleges irányban. Ezen a napon a város bármely pontján jelmezesekbe botolhatunk.

20160327_131359-1-1

A parádé reggel 10 órától délután 4-ig tart.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , ,

New York Cityben a tavasz első hírnöke, jóval megelőzve az első kellemesen meleg napokat és az első rügyeket a Central Park fáin, a Macy’s Nagyáruház Virágparádéja, melyre ebben az évben 42. alkalommal került sor.

A pazar virág show március 20-a és április 3-a között kerül megrendezésre a Macy’s Herald Square-en található központi épületében, valamint az áruház philadelphiai, minneapolisi, chicagói, illetve San Francisco-i üzleteiben.

A virágparádé ebben az évben az “America the Beautiful”, vagyis Amerika, a gyönyörű nevet viseli.

 

A virágkiállítás létrehozásán, elgondolástól megvalósításig, több mint 100 fő dolgozott, főleg az éjszakai órákban.

Az “Amerika, a gyönyörű” koncepción belül a kiállítás bemutatja Amerika tájainak specifikus növényvilágát. Meglátogatjuk a Sziklás-hegységet, Közép-Amerikát, a keleti és a nyugati partvidéket.

 

A keleti partot bemutató részlegben a Szabadság-szobor ikonikus lángját 9000 szál virágból alkották.

 

A többdimenziós kertekben szobrok és kisplasztikák rejtőznek, míg a virágalkotások egy része maga is szoborként funkcionál.

A múlt évhez hasonlóan, a kiállításra az üzlet első szintjén és nem az erre az alkalomra külön, az áruház Herald Square-i kijárata mellett felállított sátorban került sor.

 

Ennek a megoldásnak nemcsak támogatói, de ellenzői is akadtak jócskán. A “virágparádé az üzlet területén” támogatói azzal érveltek, hogy a koncepció lényege pontosan a kisebb alapterület ötletes kihasználásában, illetve a virágok átható illat- és színkavalkádjának az áruház forgatagába integrálása volt.

Az ötlet ellenzőinek annyiban azonban igazuk volt, hogy a kora reggeli órákat kivéve az üzletben hatalmas a tömeg, a vásárlók és a virágparádé látogatói kölcsönösen zavarták egymást, a virágok és parfümök pedig kifejezetten émelyítő keveréket alkotnak.

Az üzlet belső terét a tervezők valóban ötletesen kihasználták. Virágok kerültek az oszlopokra, pultok közé, fölé, de még a mozgólépcsők is virágoskertté váltak.

 

A Macy’s Nagyáruház ünnepi kirakataiban sem csalódtunk. A kirakattervezők a virágparádéra is kitettek magukért.

A Macy’s virágparádéjának megtekintését érdemes a kora reggeli órákra tervezni. A kirakatokat pedig naplemente után, illetve borongós időben lehet a legszebben fényképezni. A Macy’s tavaszi virágshow-ját évente fél millióan látogatják.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »