Egymást érik a Kötéltánc című film kritikái. Jók és rosszak. Egyben azonban valamennyien egyetértenek: a stáblistáról lemaradtak a film kulcsfigurái, a World Trade Center ikertornyai és Manhattan panorámája a tornyokkal és a tornyok tetejéről.

Nicole Gelinas a Manhattan Institute City Journal újságírója egészen más szemszögből, a tősgyökeres New York-i perspektívájából közelítette meg a film mondanivalóját.

“Robert Zemeckis The Walk című filmje nagy siker. A Vissza a jövőbe és a Forrest Gump rendezője tudja, hogyan kell filmet készíteni. A legtöbben a 3D-s élményért vesznek jegyet a filmre, míg mások borzongani akarnak. A tősgyökeres manhattaniak azonban azért mennek a moziba, hogy újra lássák a World Trade Centert az egyetlen lehetséges módon, a modern filmtechnika segítségével.

A fiatal Philippe Petit arról álmodik, hogy kötéltáncos lesz. Tehetsége és kitartása hírnevet hoz a számára, amikor 1971-ben átsétál a Notre Dame tornyai között. Ebben azonban nincs kasszasiker. A jutalomjáték New York ikertornyai. 1974-et írunk. Philippe egy párizsi fogorvos várótermében meglátja az épülő World Trade Center képét. New York azt teszi, amiben a legjobb: ismét olyat alkot, melynek léptéke meghaladja az egyszerű emberi elmét.

Philippe Petit revelációja extrém. Gothamba kell mennie és magáévá tennie a Világkereskedelmi Központ tornyait, 400 méter magasban.

Döntése emlékeztet minket arra, hogy 28 éven át az Ikertornyok határozták meg New Yorkot. Bevándorlók ezrei érkeztek úgy a City-be, hogy semmi mást nem láttak a városból, csak egy képeslapot, Manhattan utánozhatatlan sziluettjével. Számukra a World Trade Center jelentette az újrakezdést.

A filmben kimondatlanul is ott bujkál: A World Trade Center lerombolói számára szintén ezek a felhőkarcolók jelentették New York esszenciáját, s ők is magukévá akarták tenni őket.

A film szívbemarkoló pillanata, amikor először látjuk a tornyokat az egyén szemszögéből. Philippe az építkezésen felnéz a már teljes magasságot elért felhőkarcolókra. A rendező a néző szemszögéből fotóz. Úgy, ahogy azok a szerencsések látták, akik valaha ezeknek az épületóriásoknak a közelében jártak.

Hogy lehet ilyen magasra építeni? Aztán meglátjuk az előcsarnokot, a plázát, Fritz Koenig Szféra szobrát a toronyházak között és a 70-es évek Manhattanját a magasból. A látvány szinte kézzel fogható. A Titanic jutott eszembe. Egy másik elveszett világ digitális reinkarnációja. Azonban ez a világ a SAJÁT elveszett világunk és mi HAGYTUK, hogy elveszett maradjon.

A terroristák (vagy akárkik, akármilyen teóriában hiszel), úgy döntöttek, hogy megcsonkítják Manhattan sziluettjét. Sikerült nekik. New York újraépíthette volna az Ikertornyokat. Viszonylag olcsón, viszonylag gyorsan. Nem így történt.

A feltámasztás helyett több mint tíz évet vártunk és 4 milliárd dollárt költöttünk egy átlagos felhőkarcolóra, amely könnyen beilleszkedhetett volna egy átlagos várossziluettbe, a világ bármely pontján. Hogy világosak legyünk: a City élhet és funkcionálhat ezzel a döntéssel és teszi is. De ne tegyünk úgy, mintha a seb begyógyult volna. Az emberek a mai napig hiányolják az Ikertornyokat és nemcsak a manhattaniak, de turisták milliói is a világon.

A film végén Philippe elmeséli, hogy a merész kaland után állandó belépőt kapott a World Trade Center kilátójába. A lejárat idejét áthúzták a belépőn. Helyére az ÖRÖKÖS szó került. A tornyok lassan elhalványulnak a vetítővásznon. A manhattani közönség hallhatóan sír.

Nekünk nem kell a szánkba rágni, hogy az ÖRÖKKÉ nem tartott soká. A tornyok már fele olyan régen elenyésztek, mint amennyi ideig a hétköznapjaink részesei voltak.

A New York-iak nemcsak a régi World Trade Centert siratják, de az eltelt 14 évet is. Többet is tehettünk volna. A politikusok örüljenek, hogy New York lakossága mérges. Amikor a méreg elfogadássá válik, akkor kell aggódni.

A tény ettől még nem változik. Meg kellett volna gyógyítani Manhattan sziluettjét. Újjá kellett volna építenünk az Ikertornyokat!”

Forrás: We should have rebuilt the Twin Towers

Képek: Google, illetve a blog írójának tulajdona