A New York-i Triangle Shirtwaist ruhagyár tűz

New York City egyik legnagyobb ipari szerencsétlenségéről, az 1911. március 25-én bekövetkezett Triangle Shirtwaist ruhagyártűzről kevesen tudnak, annak ellenére, hogy a baleset fordulópontot jelentett a munkásjogi harcokban és végre felhívta a közfigyelmet a főként bevándorlókat foglalkoztató, kizsákmányoló üzemekben található tarthatatlan állapotokra.

1911. március 25-e, szombati napra esett. Kellemes, kora tavaszi nap volt, amiből a Greenwich Village-ben található ruhagyár 600, frissen bevándorolt dolgozója, többnyire olasz és zsidó származású fiatal lányok, semmit sem élvezhettek. Rose Rosenfeld egyikük volt. Két nappal a 18. születésnapja előtt nem számított semmi különlegesre ezen a napon. Ez is csak egyike volt az egyforma, 12 munkaórás, nehéz napoknak.

A Triangle Shirtwaist ruhagyár a 10 emeletes Asch Building (ma Brown Building) felső három emeletén működött. A termekben a munkások szorosan egymás mellett, egészségtelen és balesetveszélyes körülmények között végezték a munkájukat.
Délután háromnegyed 5-kor, a nyolcadik emeleten, az egyik szövethulladék konténer lángra kapott. A teremben tárolt temérdek gyúlékony textil és gépolaj táplálta a sebesen terjedő tüzet. A lángok öt perc alatt feljutottak a kilencedik emeletre. A tizedik emeleten voltak az üzemvezetés irodái. Őket telefonon tudták értesíteni a nyolcadik emeletről, azonban a kilencedik emeleten dolgozó lányokat, tűzjelző hiányában nem tudták riasztani. A Triangle Shirtwaist gyárban sosem tartottak tűzvédelmi oktatást, nem volt vízpermetező rendszer sem. Az üzemvezető megpróbálta használni a slagot, azonban a szelep rozsdás volt.

A kilencedik emeleten pillanatok alatt kitört a pánik. A két lejárati folyosó közül csak az egyik ajtaja volt nyitva. A felvonó csak 12 embert tudott szállítani és a negyedik kör után az is működésképtelenné vált. Többen a liftre várva, a tűz elől a liftaknába vetették magukat.

Azokra a lányokra, akik le tudtak jutni a nyolcadik emeletre a lépcsőházon keresztül, lelakatolt ajtók vártak. Ők elevenen égtek el, csupán néhány lépésnyire a meneküléstől.
Ezekben az időkben gyakorlat volt az üzemekben az ajtók zárása, hogy megakadályozzák a munkásokat abban, hogy szünetet tartsanak, elhagyják az épületet vagy esetleg kilopjanak valamit a gyárból.

A többi menekülőnek maradt az ablak. Az első ugrók azt hitték, hogy életben maradnak, azonban a járókelők által kifeszített pokrócok és kabátok nem bírták el a zuhanó testek súlyát. Valamennyien életüket vesztették. A tűzoltók borzalmas látványra érkeztek és sajnos ők sem bizonyultak sikeresebbnek. A locsolókocsira zuhanó testek megnehezítették az oltási munkálatokat. Az egyik tűzoltó ponyvába egyszerre három lány ugrott. A ponyva szétszakadt és a lányok halálos sérülést szenvedtek. A tűzoltók létrája csak a hetedik emeletig ért fel. Többen a létra tetején álló tűzoltók karjába próbáltak ugrani, sikertelenül. A tűzlépcső annyira szűk és rozoga volt, hogy órákba tellett volna, mire az összes munkás lejut. Csupán néhányan voltak képesek lejutni a létrán, mielőtt az is meghajlott és részben összedőlt.

Az oltás 18 percig tartott és mindennek vége volt. 49 munkás elevenen égett el vagy fulladt meg, 36-an a liftaknába zuhanva haltak meg, 58-an az ablakból ugrottak a biztos halálba, ketten néhány nappal később haltak bele sérüléseikbe. Összesen 146 halottja volt a tragédiának, 123 nő és 23 férfi. A legfiatalabbak még csak gyermekek voltak, két 14 éves lány. A legidősebb áldozat 43 éves volt.

Egy ilyen katasztrófa túléléséhez hideg fejre és rengeteg szerencsére van szükség. Rose Rosenfeld-nek mindkettő megadatott. A fiatal lány a pánik ellenére képes volt gondolkodni. Szerencsésen kijutott a munkateremből és a lépcsőházban az árral szembe indult, nem lefelé, hanem felfelé. Ez a döntés mentette meg az életét.

Visszaemlékezésében ezt írta: “Alig láttam a füsttől, égett a szemem, a torkom. Arra gondoltam, vajon mit csinál az üzemvezetés a tizedik emeleten, ők hogyan menekülnek? Feljutottam a tizedikre. Üresek voltak az irodák. Ők már mind kimenekültek. Nagy nehezen felvergődtem a tetőre. A szomszédos New York Egyetem jogi hallgatói és a tűzoltók segítettek átmászni a szomszédos épület tetejére. Onnan lejutottam az utcára. Még láttam a társaimat ugrani az ablakból. Aztán a könnyeimen keresztül megláttam az apámat szaladni felém. Amikor megöleltem, elájult. Tudtam, hogy az életem azon a napon örökre megváltozott.”

Igaza volt. Minden megváltozott. A gyár átköltözött egy másik épületbe, de Rose nem tért vissza dolgozni, hanem beiratkozott a főiskolára, majd a Cunard Line hajózási társaságnál kapott munkát. Férjhez ment egy amerika írógépbolt tulajdonosához és három gyermek édesanyja lett. 79 évesen ment nyugdíjba. Még 28 éven át élvezte a mozgalmas nyugdíjas éveket. Festett, saját kiállítása is lett és 7 nyelvet tanult meg ezalatt a 28 év alatt. 107 évesen hunyt el. Éppen spanyolul tanult. Egész életében a kétkezi munkások munkakörülményeinek javításán dolgozott, összejöveteleken tartott beszédet.

“Senkit nem érdekelt. 146 élet ért véget 30 perc alatt. A mai napig sírok. Csak néhány lépésbe tellett volna a munkavezetőnek kinyitni az ajtókat. De a pénz fontosabb volt. Ők fontosabbak voltak. Mit ér a gazdagság szív nélkül? Nem tettetem. A mai napig ugyanazt a fájdalmat és dühöt érzem, mint azon a napon.”

A tűz hatására megújították a gyárak biztonsági előírásait, nemcsak New Yorkban, de Amerika szerte. Kötelezővé tették a tűzvédelmi gyakorlatot valamennyi munkahelyen. A kijáratok jelzése és a riadóterv szintén kötelező lett. Az ajtókat többé nem zárhatta be a gyárak vezetése.

A Triangle Shirtwaist Factory tulajdonosai, Max Blanck és Isaac Harris ellen eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. A bíróság felmentette őket. A polgári per elkerülése érdekében az áldozatok családjainak 75 dolláros kártérítést fizettek. A biztosítótól minden elhunyt után 400 dollárt kaptak, így egy dollártól sem estek el. Sőt, nyertek a tragédiából.

Az épületet Frederick Brown filantróp vásárolta meg és építtette újjá, majd a New York Egyetemnek adományozta. Az épület a mai napig az NYU tulajdonában áll és a Nemzeti Műemlék Épületek listáján is szerepel.

Az áldozatoknak a brooklyn-i Cemetery of the Evergreens temetőben állítottak emléket. A 146 áldozatból hatot csak 2011-ben tudtak azonosítani. Ma már az ő nevük is szerepel az emléktáblán.

Aki többet szeretne tudni erről az eseményről, több könyv és dokumentumfilm is foglalkozik a témával:
📖: David von Drehle
Triangle: The Fire That Changed America
🎬: HBO dokumentumfilm:
Triangle: Remembering the Fire

Tags: , , , , , , , ,