2014

You are currently browsing the yearly archive for 2014.

A South Street Seaport Alsó-Manhattan East River felőli oldalán található történelmi negyed, mely a gyarmatosítás idején a korabeli világ egyik legnagyobb tengeri csomópontja volt. A kikötőből csodálatos látvány nyílik a Brooklyn hídra, a távolban ívélő Manhattan hídra, a folyó túlpartján pedig Brooklynra. A South Street kikötő 3 mólóját és 11 utcablokknyi területét felhőkarcolók határolják, erős kontrasztot képezve a kikötőben dokkoló vitorláshajó matuzsálemekkel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A South Street Seaport múzeumot és hajóflottát minden New York-inak és turistának látnia kell, mielőtt New York City egyik legfontosabb történelmi emléke az üzleti-politikai csatározások áldozatává válik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A South Street Seaport az 1800-as évek elején élte fénykorát. A Ward Line hajótársaság tulajdonában lévő 15, 16 és 17-es kikötők hatalmas forgalmat bonyolítottak, míg a Fulton Street, az újonnan nyílt halpiaccal, Manhattan egyik legforgalmasabb utcájának számított. A Schermerhorn Row-t az első Világkereskedelmi Központként tartották számon. A Brooklyn híd felépülése előtt a Brooklynt Manhattannal összekötő kompjárat is ebből a kikötőből indult.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A híd átadása után azonban a South Street Seaport rohamléptekben vesztette el fontosságát. A kereskedők elhagyták üzleteiket és a környék megállíthatatlan pusztulásnak indult. Az 1960-as években, Peter Stanford, történész, néhány szimpatizáns támogatásával, megalapította a South Street Seaport Baráti Társaságot, a kikötő megmentésére. Terveik között szerepelt a terület szabadtéri múzeummá alakítása.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Wavertree és a Peking vitorláshajók

A megvalósításra majd 20 évet kellett várni. A kikötőt időközben átvette a James Rouse Városfejlesztő Társaság, mely célként tűzte ki a teljes profilváltást. A múzeummal egy időben bevásárlóközpont és éttermek sora nyílt a Seaport főutcáján.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az ezredforduló után a South Streeten egymást követték a tragikus események. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás tönkretette a kikötő mechanikus és elektronikus infrastruktúráját. A helyreállítási munkálatok befejezése és az újabb tragédia, a Sandy hurrikán elsöprő erejű rombolása között csupán néhány év telt el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kikötő területét több mint 2 méteres víz öntötte el. A környék épületei, a kisebb boltok, éttermek és kávézók zöme víz alá került. A helyreállítási munkálatok lassan haladtak. A magáncégek közül sokan teljesen kivonultak a területről. A South Street Seaport turista forgalma szintén erősen megsínylette a Sandy hurrikánt okozta pusztítást.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A múzeum 2012. decemberében nyitotta meg újra kapuit, miután a komplexumot átvette a Howard Hughes Corporation, mely azonnal drasztikus változások sorát indította el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Pier 17-et, vagyis a 17-es dokkot, ahol a régi bevásárlóközpont állt, azonnali hatállyal lebontásra ítélte és új, csupa-üveg, füvesített tetővel ellátott üzletközpontot tervezett a helyére. A munkálatok 2014. áprilisában kezdődtek és júliusra már nyoma sem maradt a régi Pier 17-nek.

 pier17uj

A Howard Hughes Corporation a műemlék hajóflottával kapcsolatban szintén megkérdőjelezhető döntést hozott. A Wavertree vitorláshajó továbbra is a múzeum tulajdonában marad, ám a legimpozánsabb hajómatuzsálemet, a Pekinget nem tartják meg. Amennyiben a közlejövőben New Yorkban járunk, feltétlen ejtsük útba a South Street Seaportot, hogy még láthassuk a vitorláshajó gyűjtemény ezen jeles darabját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Howard Hughes Corporation merész tervei között szerepel egy 50 emeletes toronyház építése is, mely jelenleg a lobbizás szakaszában van és vegyes érzelmeket vált ki, mind a helybéliek, mind a turisták körében.

Y-SEAPORTA South Street Seaport jelenleg 11 utcatömböt foglal magában és a magasított FDR autópálya osztja ketté. A komplexum szíve-lelke a múzeum és flotta, mely bepillantást enged a hajózás és a kikötő múltjába.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A múzeum vitorlásai a 15. és a 16. dokkban találhatóak. A Peking a kikötő titánja. A klipper 1911-ben épült Hamburgban és salétromsav szállításra használták Chile és Európa között. A hajó 1975-ben vonult nyugalomba és került a South Street Seaport tulajdonába. A vitorlás rossz állapotban van. Restaurálása több millió dollárba kerülne, melyet a múzeum jelenleg nem engedhet meg magának. A tervek között egy, a megmentésére létrehozott alapítvány is szerepel. A múzeum 2012-ben felajánlotta a vitorlást az eredeti építtetőnek Hamburgban, de döntésre a mai napig nem került sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A múzeum másik kincse, a Wavertree nevet viselő vitorlás, mely a legnagyobb épségben maradt vastestű hajó. A Wavertree Southamptonban, Angliában épült, 1885-ben és juta szállítására használták India és Skócia között. A hajó 1968-ban került a South Street Seaport tulajdonába.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Wavertree

A két nagytestű hajón kívül további négy várja a látogatókat, melyek közül kettő, a pennsylvaniai építésű Pioneer és a Massachusetts-i Lettie G. Howard, a mai napig járja a vizeket. A Pioneer részt vesz a turista forgalomban is, valamint a gyerekek oktatásában. A hajó legénysége profikból és önkéntesekből áll.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Lettie G. Howard

Az 1930-ban, Long Island Cityben épült W. O. Decker révkalauzhajó szintén a South Street Seaport tulajdona és 1996-ban a Kiemelt Nemzeti Értékek Listájára került.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A W. O. Decker

A Seaport a múzeumon és hajóflottán kívül megannyi remek időtöltést kínál. A környék éttermekben és bárokban gazdag, a kikötő pedig páratlan látnivalóval szolgál Manhattan szerelmeseinek. A Brooklyn és Manhattan hidak sziluettje, a túlparton elterülő Brooklyn, a forgalmas East River, a fotózás rajongóinak kedvenc témája.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A South Street Seaportról induló városnéző hajótúrák szintén rengeteg látogatót vonzzanak. A New York Water Taxi (New York Vízi Taxi) végállomása és a Titanic emlékmű szintén a Seaport területén található. Utóbbiról egy későbbi bejegyzésben írok bővebben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A dokkokon pihenő és napozópadok várják a turistákat és a közelben dolgozókat, akik ebédidejüket gyakran töltik a kikötőben relaxálva.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA Seaport területén található a New York Trapéziskola is. A bátrabban ezt is kipróbálhatják. A Szex és New York rajongók számára külön érdekesség, hogy itt forgatták a “The Catch” című epizódot, melyben Carrie Bradshaw ebben a trapéziskolában gyakorolja az elengedés és elkapás tudományát. Az iskola látogatottsága az említett epizód vetítése óta drasztikusan megnövekedett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA South Street Seaportot legkönnyebben a Fulton Streetről érhetjük el, melyet a NYCS 2NYCS 3NYCS 4NYCS 5NYCS ANYCS CNYCS ENYCS JNYCS RNYCS Z jelzésű vonatokkal közelíthetünk meg. A jelenleg építés alatt álló Second Avenue Subway (SAS), vagyis a t jelzésű metrónak szintén lesz itt megállója, Seaport névvel, azonban a Fulton Streetre, a nyilvánvaló közelség miatt, nem lesz ingyenes átszállási lehetőség.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve Howard Hughes Corporation tervek

Tags: , , , , , ,

Manhattan Little Italy (Kis Olaszország) negyede elsősorban klasszikus olasz éttermeiről, tökéletes kapucsínójáról és hamisítatlan mediterrán hangulatáról nevezetes. Az utóbbi években a turisták és a gasztronómia szerelemesein kívül a street art (utcafestészet) művelőinek és kedvelőinek elsődleges célpontjává nőtte ki magát, köszönhetően a L.I.S.A. (Little Italy Street Art) projektnek. A L.I.S.A. projekt a stílusok széles skáláján mozogva hozta létre New York City egyetlen freskó kerületét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A L.I.S.A. projekt a New York Comedy Festivalnak köszönheti a létrejöttét. Wayne Rada, producerként, a Fesztivál alapításának évfordulójára neves grafikusokat, a street art nagyágyúit szerződtette, azzal az elgondolással, hogy a rangos alkalomra ütős falfestményekkel köszöntsék a résztvevőket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

„Mindez 2012. októberében kezdődött. – emlékezik Wayne Rada, a L.I.S.A. alapítója és művészeti vezetője. – A város már a Sandy hurrikánra készülődött. A falfestményre 9 óránk maradt, mielőtt Sandy brutálisan lecsapott a városra. A hurrikán hatalmas pusztítást hagyott hátra. Mikor visszaállt az áramszolgáltatás, az éttermek és kávéházak tulajdonosai visszatértek rothadó ételtől bűzlő üzleteikbe, hogy felmérjék a károkat. Meglepve tapasztalták, hogy a katasztrófa turizmus fényképészei a Fesztivál festményét, a Temper Tot-ot (Dühös Gyerek) fotózzák.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az idős, babonás lakók eleinte ferde szemmel néztek a csúnyácska, méregtől tomboló kis srácra. Sokan állították, hogy a festmény, rendetlen, széltől szaggatott ruhája egyenesen vonzotta a hurrikánt Little Italy-ba. Az ellentábor hamar lecsendesedett, miután néhány hónap leforgása alatt a festmény 2 millió Instagram megosztást kapott és a turisták özönleni kezdtek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A megnövekedett forgalom segített a Sandy által megtépázott éttermek és kávézók forgalmának visszaállításában. Az elkövetkező hónapokban újabb és újabb festmény került a falakra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Eleinte volt vita, kiabálás, de végül beigazolódott, hogy a város, a turisták, a művészvilág szereti a munkáinkat. Felfigyelt ránk a sajtó, a TV és hivatalosan is létrejött a Little Italy Street Art program.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A közismertség meghozta az áhított lehetőséget, Tristan Eaton, világhírű, Los Angeles-i festő és játék tervező személyében.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első közös alkotás, az Audrey Hepburn portré, azonnal belopta magát a rajongók szívébe. Az alkotás tökéletes példa a vegyes technika alkalmazására. A festmény létrehozása során az alkotó a klasszikus ecset mellett, stencilezett és használta a graffitik készítése során kedvelt festékszórót is. A festmény az erős kontrasztokra épít. A fekete-fehér alap a vörös téglákon, illetve az arcot övező, harsány minták a figyelemfelkeltést célozták meg. Audrey festményét a Caffé Roma kávéház mellett, a Mulberry és Broome sarkán találhatjuk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Liberty nevet viselő, második Eaton festmény még az előzőnél is monumentálisabb. A Szabadság-szobor ihlette alkotás a Cha Cha’s Cafe és Bar falán, a Mulberry Streeten található. A Liberty több, mint a Statue of Liberty falfestmény változata. A történethez hozzátartozik, hogy az első vázlatot az alkotó jelenléte nélkül mutatták meg a kávézó falán osztozó templom vezetőségének, akik azonnal elutasították, mivel a tervek erősen sátánista hatást keltettek. Eaton jelenlétében, az újra bemutatásra került tervek ellenszavazat nélkül elfogadásra kerültek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“A Mulberry Street Manhattan egyik legforgalmasabb utcája. Büszke vagyok rá, hogy itt alkothattam. – meséli Eaton – Azt akartam, hogy a festmény ikonikus legyen és reprezentálja mindazt, amit Amerika jelent. A kép rétegei, az amerikai álmot, az amerikai életstílust jelképezik és nem utolsó sorban a kettősséget. Amerika nem mindenki számára váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ezt is elrejtettem a képben.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Little Italy lakók szívének legkedvesebb alkotás a Cursum Perficio, az Utazásom vége címet viseli és Beau Stanon alkotása. “Különlegeset akartam adni a környék lakóinak. A kép a bevándorlókhoz szól és a hosszú utat szimbolizálja, melyet valamennyien megtettek Olaszország és New York között. A festményen látható századfordulós hajóhoz a Staten Island-i hajótemetőben gyűjtöttem anyagot.”

Az alkotás szabad kezes ecsettechnikával készült, két nap alatt. A kép az Italian Food Center falán, a Mulberry Street 161-es szám alatt található. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Annak ellenére, hogy a művészetek valamennyi ága megtalálható a klasszikus olasz kultúrában, az utcafestészet egy tradicionális olasz negyedben merész vállalkozásnak indult. – vallja Rada, a projekt alapítója és kurátora. – A kezdetleges nehézségek ellenére is megérte.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Little Italy Street Art projekt népszerűbb, mint valaha. Célunk továbbra is magas színvonalú freskók létrehozása, illetve a terjeszkedés. A missziónk az utcafestők és az utcafestészet színes skálájának felhozatala a történelmi Mulberry Street-re, a Broome és Canal Street közti területre. Szeretnénk bátorítani a New York-iakat és a turistákat, hogy jöjjenek, készítsenek képeket, majd élvezzék a helyi ételeket, kávét. Mi lehetne olaszabb, mint a jó étel és a rangos művészet élvezete?”

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , ,

Az első tündérajtók a múlt héten bukkantak fel New Yorkban. Művészileg kimunkált, miniatűr kapuk, oszlopokkal, háromszögű oromzattal, néhány előtt aprócska, Isten hozott lábtörlő.

FairyDoorsinNY1-864x1024a

Katherine Langdon Ross @ 37. utca és 10. Sugárút kereszteződése

Valamennyi ajtón QR vonalkód, mely a Speakeasy Dollhouse (Zugkocsma Babaház) elnevezésű színházi produkció honlapjához vezet, melynek létrehozója Cynthia von Buhler, más néven von Buhler grófnő.

FairyDoorsNY3a

Bryan Thatcher @ 11. utca

Cynthia, a művészetek szinte valamennyi ágában otthonos, közismertségre azonban csak 2009-ben tett szert, a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt népszerű, But Who Will Bell The Cats? (De ki teszi a csengőt a macskák nyakába?) című mesekönyvével. Az író-illusztrátor-festő-színész-zenész Cynthia jelenleg a Speakeasy Dollhouse című darabbal arat sikert az Off-Broadway-n. Az apró tündérajtók erre, az interaktív, detektív színjátékra hívják a New York-iakat.

FairyDoorsNY4

Scouting NY @ Wythe Avenue

Az alkotók arra ösztönzik a nézőket, hogy öltözzenek a 20-as évek divatja szerint. Érkezéskor saját karaktert kapnak, szabadon mozoghatnak a díszletek között és aktívan részt vesznek a gyilkos utáni nyomozásban. Azok számára, akik kedvelik a Nagy Gatsby-dzsesszkorszak-szesztilalom-zugkocsma időszakot, a Speakeasy Dollhouse valódi szürreális időutazás.

Fairy-Doors-NY5

Cynthia von Buhler felvétele

Az apró ajtók azonban nem a produkció, se nem a vele járó reklámkampány részei. Pontosan senki nem tudja, ki helyezi el az ajtókat, vagy azt, hogy mikor és hol bukkan fel a következő. Ez része a játéknak. Nagy valószínűség szerint a darab rajongói helyezik el a miniatűr ajtókat városszerte.

Az ötlet azonban nem új keletű. Az első tündérajtók a Michigan-béli Ann Arborban tűntek fel, 2005 tavaszán. A sort a Sweetwaters Kávé és Teaházban található tündeajtó nyitotta, melyet további kilenc követett. Az utolsó 2010-ben bukkant fel a Generációk Együtt elnevezésű iskola és idősek otthona területén.

Fairydoors15

Bryan Thatcher felvétele

Ann Arbor fiatalos, bohém lakossága nyitott volt a titokra és hamarosan a város lakossága – gyerekek és felnőttek egyaránt -, miniatűr ajtókra vadászott, valamint tündérajtó térképet készített a növekvő számú, szintén gyermeki lelkű turisták számára.

A tündérajtók keletkezésének titkára hivatalosan azóta sem derült fény. Ann Arborban még senki sem látta, hogyan kerültek az ajtók a helyükre. A városlakók közül sokan hisznek benne – s nem csupán a gyerekek -, hogy valóban a tündérek keze van a dologban.

Fairydoors16

Sam in Ann Arbor @ Flickr

Jonathan B. Wright-nak, a helybéli tündérkutatónak érdekes teóriái vannak az ajtókkal kapcsolatban. A Sweetwaters Kávé és Teaházban, az elsőként felfedezett tündérajtó melletti széken ülve, a 46 éves író és illusztrátor a tündérek viselt dolgairól mesél.

“Az erdei, mezei, virág, fény és homály tündérek mindig is a természetben éltek, az urbanizáció azonban elrabolta az életterüket. Új lakóhely után kutatva, a szárnyas tündérek Ann Arbor területére tévedtek. Kellemesnek találták a környéket, a város lakóit és hamarosan le is telepedtek. Ez nagy kitüntetés a városunknak.

AnnArbor18

Lisa Toboz @ Ann Arbor Városi Könyvtár

A tündérek válogatós népek. Csakis a nyugalmas, háborítatlan helyeket kedvelik. Letelepedés után átveszik a helybéliek szokásait. Igen, az ajtók állítását is. Be akarnak illeszkedni.

A ajtókat szemmagasságból nehéz észrevenni. A tündérek nem szeretik a feltűnést. Néhány ajtó apró ablakán keresztül beleshetünk a tündék életébe és ha esetleg kérdésünk lenne, azt az apró postaládában helyezhetjük el, esetleg a vendégkönyvbe írhatjuk. Pár nap elteltével egy tollforgató tündértől – némi helyesírási hibával megtűzdelt – választ is kapunk. Az ajtók elhelyezkedéséből arra következtethetünk, hogy a városi tündérek szeretik a játékokat, a könyveket, a cukorkát és a jó kávét.”

annarbor23

*Cherry*Blossom*Girl* felvétele @ Flickr

S vajon honnan tud ennyit Jonathan Wright a tündérekről? Talán közvetlen kapcsolatban van velük? Talán beszél a nyelvükön vagy csupán túl sok Tolkient olvasott? Egy biztos, a tündérajtók megjelenése vele kezdődött, még 1993-ban. A Wright család két kislányuk mellett magánóvodát működtetett a házukban. A családfő a házrenoválás során úgy döntött, hogy lánykáinak a felnőtt faliszekrény ajtaja mellé egy kisebbet is épít. Az első tündérajtó után hamarosan több is feltűnt a Wright házban. Annak ellenére, hogy a városi ajtók megjelenésére jóval később került sor, Ann Arbor lakói a kezdetektől fogva Jonathanra gyanakodtak.

shevelgallery

Dwight Burdette @ Selo-Shevel Galéria

Jonathan Wright Ann Arbort varázslatos hellyé változtatta, ahol gyermekek és felnőttek egyaránt hisznek a mese és a fantázia erejében. A városka lakói lelkesednek, hagyják, hogy a misztérium magával ragadja őket, még akkor is, ha tudják, hogy a tündérajtók mögött a bájos nevű Urban Fairies Operations (Városi Tündér Hadműveletek) atyja, a remek írói fantáziával és ösztönös pedagógushajlammal megáldott Wright úr rejtőzik.

fairydoors

OlyBlog @ Ann Arbor

A New York Cityben megjelent tündérajtók pedig azt bizonyítják, hogy az állandóan rohanó, hangos metropolis lakói is éhesek a mesékre, a titkokra. A kemény manhattani külső és magatartás mögött ott szunnyad a gyermeki lelkesedés szikrája.

Tags: , ,

A New York City szívében található, 2013-ban 100. születésnapját ünneplő, világhíres Grand Central Terminal igazi túlélő. Túlélt egy bankcsődöt, a nácik által tervezett szabotázs akciót és Jackie Kennedy segítségével a modernizáció rémét is. A Grand Central varázsa tartósnak bizonyult az eltelt száz év során. A pályaudvar négyszer annyi utast mozgat meg naponta, mint a Kennedy repülőtér. 45 peronjával és 63 vágányával a világ legnagyobb pályaudvarának számít. Ami pedig a számoknál is fontosabb, az az a tény, hogy a Grand Central utasai élvezik az itt töltött időt. A terminál különleges energiával és spirituális kisugárzással rendelkezik. Naponta 750 ezer ember, valamint – több tucat észlelés szerint – jó néhány szellem is megfordul a pályaudvar területén.

DSC01334

Száz év történelemmel és egy Manhattan legmélyebb bugyraiba lenyúló, labirintusszerű folyosórendszerrel, a Grand Central titkok sorát rejti, melyek közül néhányat megpróbálunk megfejteni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Találkozzunk az óra alatt 

A Grand Central nagytermének információs pavilonja tetején található sárgaréz óra a pályaudvar legismertebb szereplője. A New York-iak számára “találkozni az óra alatt” egyértelmű meghívás a Grand Centralra. Az állomás órája nemcsak ikonikus, de kifejezetten értékes is. Négy, domború számlapja drága opálból készült és mind a Sotheby’s, mind a Christie’s aukciósházak 10 és 20 millió dollár között állapították meg piaci értékét, mely korántsem fejezi ki az óraremek szellemi értékét. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Grand Central órája nemcsak az időt mutatja pontosan immár 100 éve, de tökéletes iránytűként is funkcionál, egyszerre kétféle módon is. Míg az óra tetején található, hagymaszerű gömb iránytűként funkcionál, addig az óra számlapjai maguk is tökéletesen  a négy égtáj felé fordulnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A információs pavilon közepén, az óra alatt, “titkos” lépcsősor rejtőzik. Titkos, mivel az utazóközönség nagy része nem tud a létezéséről, viszont az állomás alkalmazottai naponta igénybe veszik a lépcsősort, mely az állomás étterem szintjén található információs kioszkhoz vezet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az információs táblák hazudnak

Egy olyan pályaudvaron, ahol valamennyi óra atom pontossággal mutatja az időt, meglepő, hogy az indulási idők hibásan jelennek meg a táblán. Kereken egy percet hibáznak. Pontosabban a vonatok egy perccel később indulnak, mint amit a kijelző mutat. Az eltérés az utazóközönség érdekeit szolgálja. A Grand Central vasutasai nemhogy siettetik az utasokat, de lassításra ösztönzik. Gyakran egy perc is rengeteget számít. A Grand Central mondhatja magáénak a legkevesebb pályaudvari balesetet, köszönhetően az utasbarát hozzáállásnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fordított Univerzum

A Grand Central nagytermének égszínkék plafonja 2043 m²-nyi tévedést mondhat magáénak. A 2500 csillagból álló (60 kivilágított), világhírű, October Zodiac névre hallgató falfestmény tévedése a mai napig misztérium. A falfestmény Paul César Helleu, francia poszt impresszionista művész alkotása. Az átadás után hamarosan, az építtető Vanderbilt család felháborodott levelet kapott egy, a pályaudvaron gyakran megforduló utazótól. A hozzáértő utas rávilágított a tévedésre, miszerint a festmény Univerzuma fordított sorrendben ábrázolja a csillagképeket. A meglepett család azzal a magyarázattal állt elő, hogy tévedés kizárva. Az alkotó Isten szemszögéből ábrázolta a csillagos égboltot. A valóság azonban ennél valószínűleg sokkal egyszerűbb. A kivitelezők fordítva tartották a vázlatokat. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A piszkos folt

A titkok szerelmeseinek a mennyezet még egy érdekességgel szolgál. A meridián végpontjánál, a Rák csillagjegy mellett egy tökéletes téglalap alakú, sötét folt található, mely nem a véletlen műve. Az 1990-es évek végén zajló restaurálási munkálatok során hagyták eredeti állapotban ezt a kis felületet, emlékeztetőnek. A restaurátorok kiderítették, hogy a falakat borító koszréteg nem piszok, hanem évtizedek dohányzásának eredménye. Nikotin és cigarettafüst keveréke. A munkásoknak egy évbe tellett, mire különleges szappannal sikerült visszaállítaniuk a falak eredeti pompáját. A kis, téglalap alakú folt önmagában is hatékony dohányzás ellenes kampány.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Whispering Gallery (Suttogó Csarnok)

A főátjáró és a Vanderbilt terem között, az Oyster Bar előtt található csarnok igazi építészeti anomália. Az alacsony árkádos, mázas kerámia bevonatú csarnok két-két ellentétes sarka tökéletes “telefonként” működik. Az egyik sarokban elhangzó suttogás tökéletesen hallható az ellentétes oldalon. A Suttogó Csarnok titka igazából abban rejlik, hogy senki sem tudja igazán, hogy vajon akarattal vagy véletlenül jött létre a hangvezetés. A sarkok állandó forgalomban vannak és több leánykérés is történt a Suttogó Csarnok közreműködésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

The Kissing Room (A Csók Terem)

A fehér márvány borítású Biltmore terem, mely a volt Biltmore szállodáról kapta a nevét és pontosan a szálloda lobbija alatt található, napjainkban viszonylag csendes. A váróterem becenevét a falai között elcsattant csókok tucatjairól kapta. A II. Világháború idején a feleségek, menyasszonyok és barátnők itt várták a háborúból hazatérő férfiakat. A várótermet titkos lift kötötte össze a szállodával, melyet természetesen csak a befolyásosabb párok tudtak igénybe venni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Napjainkban az utazóközönség a Biltmore termet a vintage újságos pavilon és a cipőtisztító miatt keresi fel. Rajtuk kívül a Kissing Room-ot csak a szellemek látogatják. A szellemvadászok ebből a teremből kapják a legtöbb észlelést. A médiumok szerint, a háborúban elesett katonák lelkei továbbra is itt kísértenek, kedveseikre várva. A Csók Terem szellemei 2019-tól kevésbé lesznek magányosak. A tervek szerint, a meghosszabbított Long Island-i vasútvonal utasai ide érkeznek majd.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tölgyfalevelek és makkok

A pályaudvar egész területén visszatérő díszítőelem a tölgyfalevél és makk, mely a pályaudvart építő Vanderbilt család jelképe.  Cornelius Vanderbilt, a család alapítója, 11 évesen maradt ki az iskolából. 16 évesen megalapította saját kompvállalatát és hamarosan az amerikai történelem leggazdagabb embere lett. A család a tölgyfa makkot választotta jelképül, utalva arra, hogy a családhoz hasonlóan a kicsi dolgokból hatalmas dolgok születhetnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Majdnem ikrek

1995-ben, a legutolsó átépítési munkálatok során az építészek úgy döntöttek, hogy elkészítik a galériára vezető lépcsősort a nagyterem keleti oldalán is. A kivitelezők sikeresen hozzájutottak az eredeti tervekhez, melyeken egyértelmű volt, hogy a nagyterem mindkét oldalára gondoltak lépcsősort. A keleti oldal építése ismeretlen okoknál fogva elmaradt. A rekonstruáló csoport megtalálta az eredeti olasz bányát, mely a márványt szolgáltatta. A keleti lépcsősor ennek ellenére sem tökéletes mása a nyugatinak. A kivitelezők – az eredeti lépcsősornak tisztelegve -, az újat pontosan 2,54 cm-rel (1 inch) keskenyebbre építették.

article-0-0D4035D1000005DC-903_634x418

A szupertitkos pince

A Grand Central alatt található New York legmélyebb alagsora, melybe akár egy 10 emeletes házat is elrejthetnénk. 40 méter mélyen a felszín alatt húzódik az a titkos pince, melynek létezését csupán a 80-as évek végén ismerték el hivatalosan, s mely az eredeti terveken sem szerepel. A pince az M42 nevet viseli. A titokzatosság pedig nem véletlen. A II. Világháború idején a katonaság alakulatai védték a bejáratot. Aki betévedt az M42 területére, nagy valószínűséggel sosem hagyta el azt, legalábbis nem élve. A pince a háború szempontjából létfontosságú turbinákat és áramátalakítókat rejtett, melyek felelősek voltak az egész keleti part vasútforgalmának zökkenőmentes áramellátásáért. Egy vödör homok és a hadigépezet 80%-a megbénult volna.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nácik is tudatában voltak az M42 fontosságának és a vödör homok nekik is eszükbe jutott. A gépek tönkretételére szervezett szabotázs akciót az FBI még időben leleplezte. Napjainkban az M42 áramátalakítóit modernek váltották fel, de a pince továbbra is tiltott terület. Továbbra is létfontosságú gépeket és kábeleket üzemeltet, továbbá itt található a pályaudvar főkapcsolója is.

slideshow_std_h_grand_central2

A Waldorf-Astoria Expressz

A forgalmas Grand Central pályaudvarnak egyetlen vágánya van, mely kevesebb forgalmat bonyolít a többinél. A 61-es vágány csendben húzódik meg a vasútállomás alatt. Eredetileg az M42-t szolgálta ki és tehervonat forgalmat bonyolított, hamarosan azonban sokkal kiemelkedőbb utasai lettek. Franklin D. Roosevelt elnök előszeretettel használta manhattani látogatásai során. A gyermekbénulásban szenvedő elnök betegségéről kevesen tudtak. A 61-es vágány használatával tovább fenntarthatták a látszatot. Az elnök a Grand Centralról egyenesen a Waldorf-Astoriába utazott a titkos alagúton át. A hotel alagsorában különleges liftet építettek az elnök kocsijának, aki így autóban ülve hagyhatta el a szállodát.

DSC01332

A sznob szobrász

A Grand Central 42. utcai bejárata felett található grandiózus szoborcsoport a Transportation nevet viseli és Jules-Felix Coutan francia szobrász alkotása. A művész csupán a távolból irányította a munkálatokat. “Nem szeretnék Amerikába menni. Biztos vagyok benne, hogy az amerikai építészet csak felzaklatna.” A szoborcsoport tagjai, Minerva, aki a bölcsességet, Herkules, aki az erőt és Merkúr, aki a sebességet, az utazás élményét szimbolizálja. Az 1941-es átadáskor az alkotás a világ legnagyobb szoborcsoportjának számított. A szobor alatt található óra szintén világelső volt méretét tekintve, s egyben a legnagyobb Tiffany óra, melyet valaha is készítettek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A zászló

A nagyteremben látható, hatalmas méretű zászlót a szeptember 11-i terrortámadás után pár nappal függesztették ki.

DSC01339 OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csillárok

Main Concourse gyönyörű csillárjairól sokáig az a pletyka keringett, hogy nem aranybevonatúak, csupán bronz fedi őket. A szóbeszéd hamisnak bizonyult. Minden egyes lámpatest arannyal futtatott, a bronzos hatás a piszoknak köszönhető. A csillárokat napjainkban gyakrabban tisztítják.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Dan Bruckernek, a New York-i Közlekedési Vállalat (MTA) szóvivőjének szavaival zárjuk kalandozásunk: “Miután jó néhány titkot megfejtettünk, gondolhatnánk, hogy a Grand Central tudorai lettünk. Tévedés. A Grand Centralnak maradt még jó néhány titka.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve Waldolf-Astoria titkos vasútállomás
Felhasznált irodalom: NCYGO

Tags: , , , ,

A Manhattanhenge New York City naplemente show-ja, melyet évente kétszer, két alkalommal csodálhatunk meg. Ritka és különleges jelenség. A Manhattanhenge, más néven Manhattani Napforduló (Manhattan Solstice) során a lemenő nap egybeesik a City rácsszerkezetes utcarendszerével és aranyló fénybe borítja a várost.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az East Side utcáin gyalogolva, nyugat felé nézve, szemben találjuk magunkat a lemenő nappal, míg a West Side-on kelet felé fordulva, a kanyonszerű utcák ablakain megtörő naplemente fénye vakít el minket.

És miért különleges mindez? Mert ugyanebből a rácsszerkezetes utcarendezésből fakadóan Manhattanban csupán ezen a négy estén látható a horizonton lemenő nap az utcaszint magasságában.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mahnattanhenge nevét a Stonehenge analógiájára kapta. A kifejezés 2002-ben került a köztudatba, miután Neil deGrasse Tyson, az Amerikai Természettudományi Múzeum asztrofizikusa missziójává tette ennek a manhattani természeti jelenségnek a népszerűsítését.

2014-ben a Manhattanhenge-re május 29-én és 30-án, illetve július 11-én és 12-én került sor. A második alkalmak során csupán fél korongot láthattunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A köztudattal ellentétben, a nap nem pontosan keleten kél és nem pontosan nyugaton nyugszik. Erre csupán kétszer, a téli és a nyári napforduló idején kerül sor. A köztes időszakban a naplemente helye a nyári napfordulóig északi irányba, majd a nyári napforduló után a téli napfordulóig déli irányba kúszik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amennyiben New York City utcáinak rácsszerkezete pontosan követné a földrajzi észak-dél irányt, a Manhattanhenge egybeesne a csillagászati napéjegyenlőség napjaival, ám Manhattan utcarácsa 30 fokkal eltér az észak-déli iránytól. (Manhattan utcaszerkezetét az 1811-es Commissioners’ Plan-nek köszönheti.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ne feledjük, bármely négyzetes elrendezésű város rendelkezhet saját Manhattanhenge-dzsel, a City azonban ideálisabb valamennyinél, mivel a horizontot nem zavarja szintbéli különbség, a felhőkarcolók pedig függőleges csatornaként keretezik a lemenő napot, különlegesen frappáns lehetőséget nyújtva a fényképészet szerelmeseinek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amennyiben olyan szerencsések vagyunk, hogy ezeken a napokon Manhattanban tartózkodunk, ügyesen készüljünk fel az eseményre. Próbáljunk meg a lehető legkeletebbre helyezkedni, de ügyeljünk arra, hogy nyugatra fordulva még lássuk New Jersey partjait. A 14., 23., 34., 42. és az 57. keresztutcák a legjobbak a megfigyelésre. A 34. utcában az Empire State Building, míg a 42. utcában a Chrysler Building ad különlegesen szép keretet a képnek. Az általános vélemény szerint a legszebb képek a 42. utcában készülnek.

manhattanhenge2

Mariann Szucs felvétele

Ne dőljünk be a turista kalauzok javaslatának, miszerint fél órával naplemente előtt érdemes a helyszínre érkezni. A legjobb helyek már órákkal naplemente előtt elkelnek. Sok a hivatásos fényképész, kamera állványokkal, mely rengeteg helyet elfoglal az amúgy is szűkre szabott helyből.

A 42. utcában a Grand Central pályaudvar környékén, illetve a Tudor City Overpass-on több százan gyűlnek össze és gyakran a rendőrségnek is közbe kell lépnie a közbiztonság fenntartása végett. Az utcaszint magasságából szintén jó képeket lehet készíteni, viszont ehhez az utca közepén kell állnunk. Legyünk óvatosak és mindig várjuk meg, amíg a piros jelzésre leáll a forgalom. Ekkor gyorsan kiléphetünk és elkészíthetjük a saját Manhattanhenge képünket.

manhattanhenge

Sajnos az időjárás gyakran közbelép. A legvékonyabb felhőréteg is képes teljesen elrontani a különleges alkalmat.

New Jersey partjairól és Long Island Cityből szintén különleges látvány nyújt a felhőkarcolók között átsütő, lemenő nap fénye.

Képek: a blog írójának tulajdona
Köszönet Mariann Szucsnek és Marcaux-nak az utolsó két képért.
Felhasznált irodalom:  American Museum of Natural History

Tags: , ,

Ezen írásom a Vodafone magazinban jelent meg.

boston1“Massachusetts lelke – Amerika lelke.” – szól az amerikai mondás, a történelem pedig igazolja, hogy Massachusetts állam az USA egyik leggazdagabb kulturális központja. Massachusetts szíve, az állam fővárosa, Amerika egyik legrégebben alapított települése, Boston.

Egy másik mondás is járja, mely így szól: “Boston mindenben az első.” Vajon igaz a mondás vagy az Új Angliai büszkeség beszél belőle?

Első az elsők között

Boston városa az első amerikai városok egyike volt. Puritán telepesek alapították 1630. szeptember 17-én, abban a reményben, hogy ez lesz a keresztény élet városmodellje – ahogy ők nevezték -, Város a Hegyen.

Boston jelentős történelmi események színtere volt. Különösen jelentős szerepet játszott az Amerikai Függetlenségi Háború idején. A Bostoni sortűz, melynek során a brit hadsereg katonái belelőttek a Boston utcáin tüntető tömegbe, meghatározó előzménye volt a háborúnak. A Teatörvény bevezetése utáni Bostoni teadélután eseményei (1773. december 16.) pedig lavinaként indították el az Amerikai Függetlenségi Háború történéseit.

boston3

A függetlenség kikiáltása után Boston jelentős ipari és kereskedelmi központtá nőtte ki magát és továbbra is ontotta az “elsőket”. 1635-ben itt alapították meg az első állami iskolát, a Boston Latin School-t, mely egyben a legidősebb iskola Amerikában. Egy évvel később, 1636. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit a Harvard Főiskola, később Egyetem, mely Boston elővárosában, Cambridge-ben található. 1908-ban itt nyílott az első jogi egyetem, a New England School of Law, mely csak nőknek nyújt jogi képzést. S hogy ne csak az oktatásban mutasson fel elsőket a város, 1897-ben Bostonban indult el a legelső földalatti az Egyesült Államok területén.

A 21. század elejére Boston az Egyesült Államok egyik legfontosabb politikai, műszaki, de elsősorban szellemi központjává fejlődött és egy pillanatra sem okozott csalódást azoknak az ősöknek, akik kedvenc városukat becenevek sorával illették az évszázadok során.

boston2

Boston, a Közont

Boston már alapításakor különleges kapcsolatot tartott fenn az Istenekkel és ez a feltörekvő igény később sem hagyott alább. A Puritán Város, ahogy a honalapító atyák nevezték, a Függetlenségi Háború idején a Forradalom Bölcsője lett, a 19. században pedig az Eszme Városa. A bostoni székhelyű világhírű sportklubok (Boston Red Sox, Boston Celtics, New England Patriots) pedig elnyerték a városnak a Bajnokok Városa becenevet. Boston mindezen érdemek ellenére mindig is az ész, a tudás, az intellektus fellegvára maradt. A Hub.

boston5

Amerika Athénja

Boston számára a legmegtiszteltetőbb az az elnevezés, mely az ókori Athénhoz hasonlítja a Massachusetts-i várost. Befolyása a társadalomra, a közéletre, az irodalomra, a zenére, a kultúra szinte valamennyi ágára athéni magasságokba emeli a várost. A Bostonból származó hírességek hosszú sorából csupán néhány név: Benjamin Franklin, Louisa May Alcott, Edgar Allan Poe, Jack Lemmon, Donna Summer, az Aerosmith, Mark Wahlberg, Leonard Nimoy. Boston reputációja, mint szellemi központ, a városban működő több mint 100 felsőoktatási intézmény, főiskola és egyetem magas szintű oktatói és kutatói munkájából ered. 250 ezer diák fiatalos energiája, lendülete, tudásszomja adja Boston arculatának tipikusan intellektuális jellegét. Általános egyetemek, orvosi, művészeti szakok, jogi és üzleti karok várják a hallgatókat. Közülük vitathatatlanul a leghíresebb a Harvard Egyetem.

800px-North_End,_Boston

A Harvard Egyetem, az elitképzés fellegvára

A Harvard Egyetem, mely nevét első támogatójáról, John Harvard-ról kapta, tagja a 8 egyetemet (Brown, Columbia, Cornell, Dartmouth, Princeton, Pennsylvania, Harvard és Yale) tömörítő Ivy Leauge-nek (Borostyán Liga). Az 1954-ben létrehozott szövetség a keleti part egyetemeinek sportban való együttműködését hivatott szolgálni. A Liga tagjának lenni azonban többet jelent ennél. A nevezett egyetemekről kikerülő fiatalok Amerika elitjét képviselik, az egyetemek pedig magas szintű oktatást biztosítanak, nemzeti és nemzetközi szintű eredményeket ígérve. A képzés színvonalát a válogatott pedagógus gárda biztosítja. 1974 és 2009 között 19 Nobel-díjas és 15 Pulitzer-díjas professzor tanított a Harvard Egyetemen, mely ezáltal 2003 óta vezeti az Academic Ranking of World Universities (ARWU) összesített ranglistáját. A Harvardot gyakran éri az a vád, hogy durván szelektál a diákok között, azonban az itt végzettek impozáns listája elhomályosítja az egyetem ellen felhozott érveket. Ismét csak néhány név. Az egyetem volt növendékei között százával találkozunk híres politikusokkal, művészekkel, kutatókkal. A Harvard öregdiákjai között elnökök (Rutherford B. Hayes, Theodore Roosevelt, Franklin Roosevelt, John F. Kennedy, Al Gore, George W. Bush, Barack Obama), kormányzók, üzletemberek (Bill Gates), írók (T. S. Eliot), a zenei világ hírességei (Leonard Bernstein), színészek, a művészvilág ismert személyiségei (Conan O’Brien, Jack Lemmon, Natalie Portman, Mira Sorvino, Matt Damon, Tommy Lee Jones) és egy fiatalember, bizonyos Mark Zuckerberg neve is szerepel.

120953886_harvard_379969c

Zuckerberg Harvardja

Mark Zuckerberg, a Facebook atyja ugyan nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy még életében film készüljön róla, egy bizonyos, a Harvard Egyetemet és Bostont újra a figyelem középpontjába helyezte. A Harvardról, az egyetem elit klubjairól, a diákok életviteléről mindig is legendák kerengtek. A film mindenki számára bepillantást engedett az ősi falak közé. Boston, a Harvard-i Házrendszer, a Klubok működése nemcsak szóbeszéd, legenda, de élő, inspiráló tényező, olyan eleven erejű hajtóerő, mely Zuckerberg-en keresztül örökre megváltoztatta az Internet, a közösségi világháló arculatát. Egy olyan városban, amely az intellektus központja, ahol elsőnek lenni valamiben szinte kötelező, egy olyan egyetemen, amely elnökök sorát nevelte ki, ahol a klubokba csak a kiválasztottak juthatnak be, egy olyan társadalmi helyzetű fiatalember, mint Zuckeberg, csakis valami igazán naggyal, maradandóval léphetett ki az ismeretlenségből.

o-HARVARD-facebook

Final Clubs

A Final Clubok, olyan közösségi csoportok a Harvard Egyetemen belül, melyek csak egynemű tagokat vesznek fel tagjaik közé, vagyis vannak fiú és lány klubok. A név abból ered, hogy a klubok alapításakor csupán az utolsó egyetemi évben csatlakoztak a fiatalok. A fiú klubokból 8 (a A.D., a Delphic, a Fly, a Fox, az Owl, a Porcellian, a Phoenix és a Spee), míg a lányoknak fenntartott klubokból 5 létezik (aBee, az Isis, a Pleiades, a Seneca és Sabliere). Valamennyi férfiklub saját épülettel rendelkezik a Harvard Square-en. A Harvard 1984 óta nem ismeri el ezeket a klubokat, mint az Egyetem saját klubjait, annak ellenére sem, hogy a legtöbbjüket a 18. században alapították. A Final Klubok szexisták, önös érdekeket előtérben tartó, szelektáló, magánkézben levő csoportok, így tán az sem meglepő, hogy a tagok többsége fehér, heteroszexuális, gazdag fiatal. A szelekció része az úgynevezett “punching”, vagyis különböző tesztfeladatok elvégzése. A klubokban zajló életről csupán kósza hírek, pletykák keringenek, de ezek szinte valamennyien erős szexuális felhanggal rendelkeznek és gyakran szexuális bántalmazásokról is szól a fáma.

A Social Network film fikcionális Zuckerberg-jét a Final Clubok inspirálják. Arra ösztönzik, hogy web projektjei által szerezzen hírnevet magának, legjobb barátját pedig a Klubba kerülés körül kialakuló bonyodalom miatt zárja ki a Facebook alapítói közül. A valóság azonban ennél egyszerűbbnek bizonyul. A valódi Zuckerberg-et nem különösebben érdekelték a Final Klubok, jóval inkább a siker és a lányok, s ebből egy olyan városban, mint Boston, mindig akad, ha merész és nagyra törő vagy.

1280px-Boston_Twilight_Panorama_3

Boston, Amerika Sétáló Városa

A Social Network sikere óta megnőtt a város turizmusa. A látogatók – különösen a fiatal nemzedék képviselői, – a titokra kíváncsiak. Milyen az a város, ahol Zuckeberg töltötte egyetemi éveit? Honnan indult a Facebook fenomenális sikere? Boston a turistákkal is előkelően bánik, melyre egyik beceneve, a Sétáló Város is utal. Boston nevezetességeit könnyen bejárhatjuk gyalogszerrel. Boston-t megismerni a legkönnyebben a 4 km-es Freedom Trail-en (Szabadság Ösvény) végigjárva lehet, melynek vörös kockakövei keresztülhaladnak a város történelmi nevezetességein. Túránkat érdemes a Boston Common-nál, a város legrégebbi parkjánál kezdeni. Az út során találkozunk a Faneuil Hall épületével, mely 1742 óta vásártér és gyülekezőhelyként szolgált. A közelben mindenképp tekintsük meg a Quincy Market épületét, ahol napjainkban fesztiválokat, kulturális összejöveteleket tartanak.

Semmiképp se feledkezzünk meg a Massachusetts State House-ról, mely Boston egyik legszebb és legnevezetesebb épülete. Itt találhatóak a kormányzó irodái és a Massachusetts-i Legfelsőbb Bíróság. Az ösvény a Bunker Hill Monument-nél ér véget. A 62 m magas gránitoszlop a Függetlenségi Háborúnak állít emléket, melynek tetejéről csodálatos látvány tárul Boston városára. Amennyiben sportrajongók vagyunk, a Fenway Park, a Red Sox baseballcsapat otthona semmiképp ne maradjon ki az útitervből, ha pedig a zene szerelmesei vagyunk, a Symphony Hall-t, a Bostoni Szimfonikus Zenekar székhelyét is nézzük meg. Boston időjárása kontinentális, a nyarak melegek, esősek és roppant párásak, a telek szelesek, havasak és hidegek. Erre készüljünk utazásunkat tervezve és természetesen egy pár kényelmes gyaloglócipővel. A városnézés során pedig ne felejtsünk el sok-sok fényképet készíteni, melyet később osszunk meg barátainkkal Facebookon.

Képek: Google

Tags: , , , ,

Július 5-én ünnepelte 25. születésnapját a Seinfeld.

A Seinfeld pilot adását 1989. júlus 5-én sugározta az NBC.

Nincs még egy olyan TV sorozat, amely nagyobb hatással lett volna az angol-amerikai nyelvre. Szavak, kifejezések tucatjai kerültek a köztudatba az egyes epizódok sugárzását követően, s hamarosan a sorozat nyelvezete Seinfeldism (Seinfeldizmus) néven bekerült az Amerikai Örökség Szótárba. A sorozatban elhangzó szavakból, kifejezésekből online és nyomtatott szótárak készültek. Ezen szavakat, szóösszetételeket minden amerikai ismeri, és még azok is megtanulták, használják, akik nem voltak a sorozat hívei. A New York-iakat különösen mély kapcsolat fűzi a sorozathoz.

Seinfeld

A Seinfeld az amerikai tévézés legsikeresebb sorozata. A széria alapgondolata hasonló az ugyanebben az időben futó Jóbarátokéhoz, azonban a Seinfeld a harmincasokat célozta meg. Míg a Jóbarátokat a könnyen élvezhető humor, a szeretni való karakterek jellemzik, addig a Seinfeld szituációi valósághűbbek, fanyar, ironikus humora pedig görbetükröt tart New York és a New York-iak elé. Négy szereplője alapvetően unszimpatikus, önző és gyermeteg. Képtelen normális emberi kapcsolatok kiépítésére, narcisztikus és több esetben egyenesen szívtelen, vagyis – sokak szerint – a manhattani lakos tökéletes mintapéldánya. A nézők mindezek ellenére szívükbe zárták a Seinfeld karaktereit és a sorozat sikere 25 év után is töretlen.

Nyelvi zsenialitásának köszönhetően a Seinfeld – a Jóbarátokkal ellentétben – kisebb sikert ért el az angol nyelvterületeken kívül. A szavak és kifejezések fordítása szinte lehetetlen, így a feliratozás is csak félmegoldás. A Seinfeld igazi amerikai nyelvészeti kincs, melyet eredeti formájában ajánlott élvezni. Manhattan rajongóknak kötelező. Íme néhány, a közel száz szó, és kifejezés közül.

mimbo Könnyűvérű, butácska férfi.

bro/manziere Kifejezetten férfiak számára kifejlesztett melltartó, melyet túlsúlyos és idősödő urak viselnek.

820eb9076daf78f0a2edab9fe8b5dc98

antidentite Az antiszemita szó mintájára alkotott kifejezés azon személyekre, akik kifejezett ellenszenvet tanúsítanak a fogászokkal szemben.

closetalker Olyan személy, aki beszélgetés közben túl közel nyomul az arcodhoz.

degifter Olyan személy, aki hajlamos az ajándékot visszavenni vagy visszakérni.

must-lie situation Olyan helyzet, amelyben muszáj hazudni.

pre-emptive breakup /beelőzős szakítás/ Az a fajta szakítás, amikor az egyik fél érzékeli, hogy a másik napokon belül szakítani akar, ezért inkább ő kezdeményezi. Alkalmas az önérzet megtartására, ám gyakran visszafordíthatatlan szakításba torkollik.

shrinkage factor /zsugorodási faktor/ Az az állapot, amely a férfiemberrel esik meg hidegvizes zuhanyozás után.

soup nazi /levesnáci/ Temperamentumos, Sztálin-bajuszos, Omar Sharif-akcentusú, keleti származású étterem tulajdonos, aki take-out üzletéből mindenkit lelkiismeret furdalás nélkül kidob, illetve kitilt a legkisebb fegyelmezetlenségre. Üzletében egyenesen kell sorban állni, nincs beszélgetés, visszakérdezés. A személy valóban létezik, Al Yeganeh-nek hívják és étterme az 55. utcában található. Az őt megszemélyesítő Larry Thomas-t alakításáért Emmy-díjra jelölték.

soup-nazi2

spongeworthy /szivacsra érdemes/ Olyan fiatalember, akire a nehezen beszerzett, forgalomból kivont, de roppant népszerű fogamzásgátló készletünkből feláldoznánk egy darabot. Átvitt értelemben, kívánatos férfi.

yada yada yada Talán a legnépszerűbb Seinfeld szófordulat. Akkor használatos, amikor a történtekről nem akarunk részleteket megosztani.

she has the man hands Olyan csinos hölgy, akit a hatalmas, férfias kezek tesznek visszataszítóvá.

baldist Olyan személy, aki nem kedveli kopasz embertársait.

Tags: , ,

A New York Pince design stúdió igényes, ötletes, a magyar kultúra és történelem inspirálta ruhadarabjaival és kiegészítőivel a New Brunswick-i Magyar Fesztiválon találkoztam először. A design stúdió hölgytagjával, Mezei Máriával, a vállalkozás történetéről, jelenjéről, a közeli és a távoli tervekről beszélgettünk.

10356214_783598264997142_8186539992024875450_n

Mária, az életed igazi New York-i sikertörténet. Mesélnél a gyökereidről és arról, hogyan kerültél Amerikába?

Székelyföldön, a Hargita megyei Borszéken születtem. Középiskolai tanulmányaimat Csíkszeredán, a Segítő Mária Katolikus Szemináriumban végeztem. Egyetemre már Bukarestben jártam, szociális gondozó szakon. A csoporttársaim évről-évre részt vettek a Vízumlottó sorsolásán. 2001-ben engem is beneveztek. Édesanyám Borszékről telefonált, hogy vaskos levelet kaptam Amerikából. Először le sem esett, hogy miről lehet szó. Az első meglepetés után megindult az ügyintézési procedúra. Befejeztem az egyetemet és még ugyanabban az évben útnak indultam az ismeretlenbe.

10348898_783598324997136_3361080226083416021_o

Hogy élted meg az első hónapokat? Mennyire viselt meg a kulturális sokk? 

Az első évet nem kívánom vissza. Annak idején – a Zöldkártya lottó szabályok bizonyára sokat változtak azóta – a hivatalos kijutáshoz legalább egy amerikai kapcsolattal rendelkezni kellett. Ezzel biztosította a befogadó ország, hogy a friss, állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező polgár nem az utcára kerül és növeli az állam által eltartottak számát.

Szőcs Zsóka, édesanyám egyik unokatestvére New Yorkban élt, így én is manhattani lakos lettem. Egy szót sem beszéltem angolul és voltak olyan napok, amikor megkérdőjeleztem, hogy mit is keresek itt egyáltalán.

Reszlet

Nem akartál hazajönni?

A nehézségek ellenére sem akartam feladni. 25 éves voltam. Úgy éreztem, hogy ha már iderendelt a sors, akkor mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy elérjek valamit. Amerikától esélyt kapunk egy új életre. A lehetőségek száma végtelen és az idő engem igazolt. Megtaláltam valamit, ami működik. Jó a volánnál lenni, érezni, hogy én irányítom a sorsom.

Az otthoni diplomám honosítása 3 évet vett volna igénybe, így inkább másfelé vettem az irányt. Beiratkoztam a képzőművészeti egyetemre, kerámia és grafika szakra. A diplomámat 2008-ban vettem át.

10392626_783598314997137_8646579762866608793_n

Az egyetem rengeteg ajtót nyit ebben az országban. Már a diploma megszerzése előtt híres divatházaknál kaptam lehetőséget. A Fashion District legnagyobb cégeinek dolgoztam. Többek között megjártam Liz Claiborne, a Coach,  Sam Edelman, George Simonton Couture és Isaac Mizrahi birodalmát. Rengeteget tanultam tőlük, mely ismeretet a mai napig hasznosítok a saját vállalkozásomban.

KeszletMintak

Honnan jött a saját vállalkozás ötlete?

2010-ben házasodtunk össze a párommal, Honti Balázzsal, akivel már itt, New Yorkban találkoztam. Balázs magyaros pólót szeretett volna magának, de sehol nem talált kedvére valót, így végül Magyarországról rendelt. Elgondolkodtunk és arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kellene próbálnunk kielégíteni a szükségletet, elvégre Amerikában másfél millió magyar származású él és sokan vásárolnának magyar témájú ruhaneműt. Elkészült az első széria. Nem volt a legjobb munkánk, de elindultunk.

Maria&Balazs2013

Miként sikerült megismertetni magatokat a célközönséggel?

Bizony, ez egy hosszadalmas folyamat. Elkészíteni az árut, az egy dolog, eladni, az egy másik. Az első szériával a tarsolyunkban nyakunkba vettük a magyar fesztiválokat. Elindult egy rengeteg tanulással és tapasztalatszerzéssel járó út.

Fesztiválról fesztiválra jártunk és naplót vezettünk a tapasztaltakról. Gyűjtöttük a kéréseket, ötleteket. Mindig törekedtünk arra, hogy a vásárlók igényeit messze menőkig kielégítsük. Az üzlet csak úgy működik, ha a vásárló boldog és visszatér, remélhetőleg új kliensekkel. A bizalom alappillér ebben az ágazatban is.

Hamarosan újra bővül a kínálatunk. Megkezdjük a magyaros ruhák készítését Magyar Apparel név alatt. Két évet jártam az FIT-re, a Fashion Institute of Technology-ra is, így ebbe is belevághatunk. Emellett hímzett darabokkal is bővült a választék, amit egy számítógéppel irányított hímzőgép tesz lehetővé.

Bejarat

Jelenleg hol tart az üzlet és milyen terveitek vannak a közeljövőre?

A játékszabályok mára már megváltoztak és ez nagyon jó érzés. Már nem mi keressük a lehetőséget, hanem a közösségek keresnek minket és gyakran hozzánk igazítják az időpontokat. Minden évben részt veszünk a Washington DC Kolbász Fesztiválon, a Chicago-i Gulyás Fesztiválon, a Toledo-i Ethnic Fesztiválon, a Clevelandi Cserkész Napon, az Itt-Ott Magyar Baráti Társaság táborában, a New Brunswick-i Magyar Napon, a Pennsylvania-i William Penn Pikniken, és Magyar Tanyán, a North Carolina-i Magyar Táborban, illetve karácsonyi vásárokon Washingtonban és Bostonban.

GyerekStilus

2014 tavaszán kiköltöztünk New Yorkból. New Jerseyben találtunk egy remek helyet Green Brookban, ahol egy forgalmas út mentén (336 US Highway 22) nyitottuk meg a műhellyel egybekötött üzletünket. Itt már nem csak magyar témájú termékeket kínálunk, de egyedi ötletek megvalósítását is vállaljuk nyomtatott, illetve hímzett médiumokban. Jelenleg – a fesztiválok mellett -, ez teszi ki a vállalkozásunk oroszlánrészét. Az egyedi nyomtatás és hímzés nagyrészt amerikai megrendelőknek készül. Hamarosan, ha minden igaz, fel kell vennünk egy alkalmazottat a megnövekedett forgalomnak köszönhetően.

IMG_6320

Miért hagytátok el Manhattant?

Ez volt az egyetlen logikus megoldás. Az üzleti életben rugalmasnak kell lenni. Mivel rengeteget utazunk, Manhattanból kijutni, illetve visszafelé bejutni a városba, 1-2 órával meghátráltatott minket. New Jersey kézenfekvőnek tűnt. Innen New York, Washington DC és Boston is könnyen megközelíthető. Városunk tele van pozitív energiával, forgalmas és az üzlethelyiség is nagyobb, mint amit New Yorkban béreltünk.

PoloNyomo

Mi a véleményetek az amerikai magyar közösségekről?

Azt tapasztaljuk – legnagyobb örömünkre -, hogy az amerikai magyarság egyre jobban mozgolódik. Lelkes, fiatal csapatokkal találkozunk a fesztiválok idején. A magyar vállalkozások pedig szárnyalnak. Jó látni, hogy az ember nincs egyedül, hogy van, akivel megoszthatja a gondjait, van, akitől tanácsot kérhet. Amerikában még mindig lehet nagyot alkotni. Arra gondoltunk, hogy jó lenne egy vállalkozói klubot létrehozni. Rengeteg az energia, az ötlet az amerikai magyarokban. Az utóbbi években több, roppant sikeres magyar alapítású üzlettel barátkoztunk össze. Van közöttük pálinka importőr, konténerrel szállító, lángos készítő, magyar könyves, kürtős kalácsos, hentes, nem beszélve a több tucat magyar vállalkozóról, akik nagyra vitték más területen. (Hamarosan ők is bemutatkoznak a blogon. A szerk.)

UgyfelFogadas2

És mit gondolsz, a New York Pince számára mit tartogat a távoli jövő?

Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor végül hazaköltözünk. Én mindig azt mondom a páromnak, hogy 20 évet szeretnék Amerikában élni. A Kárpát-medencében születtünk, ott van missziónk. A Teremtő lehetőséget adott nekünk Amerikában tanulni, tudásunkat gyarapítani. A tanultakat pedig kamatoztatni kell. A szülőföldünket kell virágoztatnunk, gazdagítanunk az itt szerzett tapasztalattal.

1511238_701886306501672_39897576_n

Rengeteg ötletünk van. Borszék látnivalókban, természeti kincsekben gazdag, a turizmus pedig fejlődőben. Felmérjük a szükségleteket és annak megfelelően alakul majd.

Addig is, itt fejlődünk, gyűjtjük a tapasztalatokat, kapcsolatokat. Barátokra teszünk szert és erősítjük az amerikai magyar közösséget.

katalogus

Magyar Apparel
336 W Route 22
Green Brook, New Jersey 08812
Email: maria@magyarapparel.com
Facebook

Tags:

2014. júnuisában 5. születésnapját ünnepli a High Line.

Általános tévedés, miszerint Manhattan nem más, mint barátságtalan, komor és szürke betonrengeteg, arctalan felhőkarcolók dzsungele. New York City az egyik legparkosítottabb, legzöldebb metropolis. A manhattanieknek valóban nagy szüksége van a friss levegőt, kikapcsolódást biztosító parkokra. A házak között megbúvó, gyakran csak tenyérnyi oázisok éppúgy kedveltek, mint a hatalmas Central Park vagy a Brooklyn Bridge Park.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Manhattan parkjai közül a legkülönlegesebb, leginnovatívabb és minden kétséget kizáróan legtrendibb az Alsó-Manhattanban található, 1.6 km hosszú, lineáris, zöldfolyosó, a High Line.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az utcaszint magasságából, a durva, nehéz, acéllábakon álló magasvasút inkább hat lepusztult, lebontásra váró építménynek, mint a nagyváros rengetegében megbúvó oázisnak. Nem véletlen, hogy a 90-es években a Giuliani vezetés minden követ megmozgatott, hogy eltüntesse az acélmonstrum utolsó megmaradt szakaszát is. A polgármester tudatában volt, hogy Chelsea egyre több kiállítótermet, éttermet nyit és a galérialakások is egyre magasabb árért kelnek el. A High Line csak púp volt a városvezetés hátán.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tíz évvel a bontási tervek után, 2009 júniusában megnyílt New York City legújítóbb, legizgalmasabb parkja, a High Line. Az acéllábak már nem csupán gazzal benőtt, szemetes, használhatatlan sínpárokat tartanak a magasban, hanem egy föld feletti zöldfolyosó-parkot. A vágányok helyén sétányok, a megállók helyén kulturális és szórakozó csomópontok épültek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A High Line-on sétálni különleges élmény. 8 méter magasból rálátni Alsó-Manhattanra, a Hudson folyóra és a túlparton magasló New Jersey-re, kihagyhatatlan. Utunk régi téglaépületek és meglepő formájú, ultramodern épületek között vezet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tíz manhattani utcablokkot jelzőlámpák nélkül végigsétálni szintén különleges élmény. Amennyiben pedig elfáradunk, a sétányok mentén modern stílusú, kényelmes fapadok, a második szakasz elején pedig hatalmas étterem-udvar és frissítő víztaposó várja a lehűlni vágyó parklátogatókat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A High Line jelenleg középső szakaszát napozóteraszként alakították ki. Széles faágyak állnak az út mentén, napfürdőzésre invitálva az ebédidőt itt töltő helybélieket és a turistákat. A kilátás szintén lenyűgöző. A távolban a Hudson folyón haladó hajók és Jersey partjai. A környék lakói a High Line ezen szakaszát szinte tengerpartként kezelik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA park kedvelt pontjai a panoráma kilátást nyújtó, üvegablakkal biztosított pihenőpontok. Ezekről a lelátókról nem mindennapi látvány tárul elénk. Rálátunk az Empire State Buildingre, miközben alattunk a forgalmas Tizedik Sugárút.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1934-ben átadott High Line-on tehervagonok szállítottak árut a környék raktár- és gyárépületeibe. A vonalat úgy alakították ki, hogy a vagonok egyenesen az épületeken keresztül haladjanak át. Az újjáépítéskor megtartották a régi koncepciót és ezeket, az épületekbe rejtett alagutakat különböző módon hasznosították. Az egyik ilyen állomáson étkező-udvar működik, a másik, művészeti alkotóműhelyként és galériakánt szolgál.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A High Line nemcsak építészeti látnivalókban, de természetiekben is gazdag. A parkosítás során törekedtek a változatos zöldövezet kialakítására. A használaton kívüli síneket több helyen meghagyták és beleálmodták az újonnan kialakított térbe. A vadonatúj szoboralkotások kiegészítve- az új és a régi -, sajátságos egyveleget alkot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A High Line megmentője és megálmodója két fiatalember volt. A 36 éves Joshua Hammond, szabadúszó író, a Nyugati 21. utcában lakott, nem messze a pusztuló High Line középső szakaszától. A 29 éves számítástechnikus Robert Hammond apartmanja a vasút déli végállomásánál, Greenwich Village volt. A két férfi egy, a High Line jövőjéről tartott vitafórumon találkozott 1999-ben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Szerettem ezt az ósdi, csendben enyésző acélmonstrumot.-emlékezik vissza Robert. A közösségi hírlevélben olvastam, hogy sorsa vitafórum tárgyát képezi. Érdekelt, hogy milyen döntés születik. Joshua mellett kaptam ülőhelyet. Hamarosan kiderült, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik a High Line megmentésére szavaztunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Megkértük a High Line kezelőit, hogy engedjenek fel minket. A látvány lenyűgöző volt. Majd 2 km hosszú, térdig érő vadvirággal borított mesevilág fogadott minket. Ilyen csodáról álmodik minden manhattani apartman lakó. Megszületett a High Line park ötlete. Először azonban meg kellett győznünk Giuliani-t és a város vezetőségét, hogy tekintsenek el a lerombolási tervtől. 1999. őszén megszületett a High Line Baráti Társulat.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2001-ben azonban bekövetkezett a World Trade Center tragédiája és a High Line megmentői azt hitték, hogy ezzel mindennek vége, hisz az embereknek a park a legutolsó gondolata. Tévedtek. Az eltakarítási munkálatok után, a veszteségből eszmélő város minden erejével és idegszálával az újjáépítésre, a megújulásra, a jóra vágyott. A High Line terve újra középpontba került.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A sors is a Baráti Társulat pártját fogta. A High Line-tól függetlenül, Párizsban, a Bastille szomszédságában megnyílt a hasonló koncepciójú Prommenade Planteé, mely újabb lökést adott az ötletnek. Az pedig, hogy a Giuliani-t követő Bloomberg maga is a vasút megmentésének pártján állt, szinte a csodával volt határos.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A város hamarosan megegyezett a Baráti Társasággal, 112 millió dollárral hozzájárulva az új manhattani park 153 milliós költségvetéséhez. Az állami és a szövetségi kassza szintén bőkezően adakozott, így végül a Társaságnak már “csak” 19 milliót kellett előteremtenie. A park kialakítására kiírt pályázatra 36 országból 720 terv érkezett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mire az első sínpárt 2006 őszén kiemelték, a High Line általános beszédtéma volt a Cityben. Az első szakasz 2009-es megnyitása óta pedig a turisták kedvelt célállomása. A High Line második szakasza 2012 nyílt meg, míg az utolsó szakasz átadására a tervek szerint 2014 őszén kerül sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az utolsó vagon 1980-ban haladt át a High Line-on és fagyasztott pulykát szállított. 34 év telt el azóta és a vasútvonal népszerűbb, mint valaha. A High Line-on sétálva szinte érezzük a város lüktetését. Felülemelkedve ugyan, mégis tökéletesen egységben a City soha nem nyugvó forgatagával.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona
Felhasznált irodalom: National Geographic

Tags: , , ,

A cikkben szereplő árak 2017. március 19-én lépnek életbe.

Az első részben a New York-i metró szerkezetéről, a vonalakról, az állomások felépítéséről volt szó, valamint néhány érdekesség is szóba került, sok-sok képpel fűszerezve. A második rész olyan praktikus tanácsokra koncentrál – remélhetően szórakoztató formában -, mint a jegyváltás és a New York-i metróillem és viselkedés.

DSC01303

Turistaként és helybéli lakosként egyaránt, a manhattani lét alapfeltétele a hatékony közlekedés. A gyors és viszonylag olcsó metró és buszjáratok New York valamennyi kerületét behálózzák. A New York-i metró naponta több mint 5 millió utast szállít, így egyértelmű, hogy nem csupán írott, de íratlan szabályok is segítik a metropolis állandó és átmeneti lakóinak hétköznapjait. Helybéliek számára kötelező. turisták számára ismeretük ajánlott, mert megkönnyíti a beilleszkedést és zökkenőmentesebbé teszi a zsúfolt, látnivalókkal teli programot.

DSC01295

Utazás előtt érdemes tanulmányozni a metrótérképet, útvonalakat tervezni. Amennyiben munkából vagy tanulmányokból kifolyólag hosszabb ideig tartózkodunk New Yorkban, New York-ivá kell válni. Az első munkanap előtt feltétlen gyakoroljunk, végezzünk teszt utazást. A reggeli csúcsidőben nem álldogálhatunk elveszett gyermekként a metróállomás közepén, térképpel a kezünkben. A tesztidőre bőven számoljunk rá, annak ellenére is, hogy munkanapokon a szerelvények sűrűbben közlekednek.

IMG_5302

A felkészülés vonatkozik a jegyvásárlásra és használatra is. A New York-i Közlekedési Vállalat, az MTA honlapján érdemes ellenőrizi az árakat Az új árrendszer 2017. március 19-én került bevezetésre. A New York-i metrót az úgynevezett MetroCard-dal vehetjük igénybe, melyet a metróállomások információs ablakánál, illetve a jegyváltó automatákból vásárolhatunk. Valamennyiünk számára jó hír, hogy megszűnt a kétféle metrókártya. Az új kártya egyszerre alkalmas pénz és idő értékű feltöltésre, vagyis ugyanarra a kártyára pay-per-ride (menetenként) és unlimited (korlátlan) utazást is fizethetünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 7, illetve 30 napos korlátlan kártyánkra tölthetünk fel dollár összeget is, amikor úgy érezzük, hogy kiszaladunk az időből, de már nem akarunk teljes hetet, vagy hónapot vásárolni. A lehetőség fordítva is működik. A pay-per-ride kártyánkat bármikor átválthatjuk hetes, vagy hónapos, korlátlan kártyára. A fennmaradó dollárokat a jegy elraktározza számunkra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A menetjegy alapára a metróra és a helyi járatú autóbuszra jelenleg $2.75. Ennyit von le a rendszer a kártyáról minden egyes utazás során. A pay-per-ride kártyát a metrón kívül a buszokon is használhatjuk. Minden kártyára töltött 5 dollár után 5% bónuszt kapunk. A New York-i metrón az átszállásokért nem kell fizetni és az ellentétes irányba is ingyen utazhatunk. Ez alól azok a megállók kivételek, ahol a szemközti peronra jutáshoz el kell hagynunk az állomás területét.

DSC01304

A hetijegy $32, míg a havijegy $121-ba kerül. A single-ride-ticket, azaz az egy útra szóló jegy természetesen továbbra is létezik. Ennek költsége $3. Ezzel a jegytípussal is korlátlanul átszállhatunk – a metróállomás elhagyása nélkül -, viszont nem érvényes a buszokra és a vásárlástól számított 2 órán belül fel kell használni.

Az MTA minden újonnan vásárolt jegyért $1-t számít fel, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jegyre szánt teljes összegből $1 jegyvásárlási költség lesz. Az új rendszer azonban lehetővé teszi, hogy ugyanazt a jegyet többféle funkcióban, hosszú ideig használhassuk. Az elrongálódott, lejárt jegyet az információs ablaknál térítés nélkül kicserélik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Velem is megesett már, hogy a manhattani nyári melegben a zsebemben tartott MetroCard kissé leamortizálódott, így a leolvasó állandó hibát jelzett. Az információs ablaknál készségesen átmentették a fennmaradó dollárösszeget egy új kártyára.

IMG_5688[1] IMG_5689[1]

Az információs és jegyváltó ablakok a forgalmas csomópontokon 24 órás nyitva tartással működnek, azonban a kisebb állomásokon csak jegyváltó automaták működnek. Ezeknek két típusa létezik. A bankkártyás, illetve a bankkártyát és készpénzt is elfogadó gép. Az utóbbiból van a több, viszont a turista forgalom miatt ezeknél mindig hosszabb sor áll. A jegyváltó automaták használata egyszerű, érintőképernyős.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jegyváltó automatákon kívül jegyleolvasó gép is működik az állomásokon. A jegy lehúzásával az utazás megkezdése előtt ellenőrizhetjük metrókártyánk egyenlegét és lejárati idejét. A leolvasók az információs ablaka ágyazva találhatóak. Nagyobb állomásokon különálló leolvasó automaták is vannak, amilyen a képen látható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York-i metrón nincsenek ellenőrök. Az állomásokat úgy alakították ki, hogy a bliccelésre nagyon kicsi az esély. A forgókaron a metrókártya lehúzása után juthatunk keresztül. A leolvasó használata eleinte trükkös lehet. Rá kell érezni az ízére, ritmusára. A kártyát – a képen látható módon – közepes tempóban kell végighúzni a leolvasó egységen. Miután a kijelzőn megjelenik a kártyánkon fennmaradó összeg, áthaladhatunk a forgóajtón. A táskánkat érdemes magunk előtt tartani és megemelni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amennyiben nagyobb csomaggal utazunk, használjuk a vészkijáratot, illetve a mellette felállított jegyleolvasót, hogy elkerüljük a képen látható kellemetlenséget. A vészkijárat ajtaján a riasztó meg fog szólalni, de erre a személyzeten kívül senki sem figyel, mivel állandóan használatban van. 2015. január 1-én az MTA kilenc év után, a rengeteg panasz hatására, leszereli a riszatókat. A hangjelzés a bliccelések kivédésére amúgy sem volt alkalmas, csak az amúgy is stresszes utazást nehezítette meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A metróállomás területét ugyanezen a forgókar rendszeren keresztül hagyhatjuk el. A bejövő forgalommal szemben közlekedni külön gyakorlást igényel. Ne legyünk durván tolakodók, de túlzottan udvariaskodni sem kell. Mozogjunk határozottan! 

Az utazás megkezdésekor a jegy legyen a kezünk ügyében. Amennyiben mégsem találjuk, lépjünk ki oldalra és ott folytassuk a keresést. A manhattaniak haladni akarnak és ha lehet, gyorsan. Amennyiben a gép már másodszor jelzi ki, hogy nincs elegendő pénz a kártyánkon, vagy olvashatatlan, ne tartsuk fel a forgalmat. Kérjük az alkalmazott segítségét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amennyiben realizáljuk, hogy rossz vonalra, vagy irányba haladó szerelvényre szálltunk, ne pánikoljunk, viszont a legelső megállónál szálljunk le. Az expressz járatok miatt ez különösen fontos, ha nem akarunk a külső városrészekbe kavarodni. Visszajutni a városba, ha esetleg leáll a metróforgalom, akár órákba is telhet. Az esetek zömében az ellentétes peronra az állomás elhagyása nélkül át lehet jutni. Amennyiben rossz lejáratot választottunk, sem kell búcsút mondani a $2.75-nek. Jelezzük a jegyárusító pultnál, hogy elvétettük a bejáratot. Az alkalmazott ekkor elkéri a jegyünket és leellenőrzi a bejelentkezés időpontját, illetve a leolvasó számát. Amennyiben ezek megegyeznek, készségesen beenged minket, újabb jegylehúzás nélkül. Velem többször előfordult már. Még egyszer sem utasítottak el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Utastársainkat szintén bátran megkérdezhetjük, ha útbaigazításra szorulunk. A manhattaniak segítőkészek, szívesen segítenek, de ne bátortalanodjunk el, ha ők sem tudják a választ. Ez szintén előfordul.

A New York-i metró használata során legyünk határozottak, óvatosak és elővigyázatosak! Ugyan a bűncselekmények száma az elmúlt években drasztikusan csökkent, azért az ördög nem alszik. A táskát tartsuk magunk előtt és ügyeljünk a zsebeinkre. Amennyiben az elénk vágó – az általunk kinézett helyet elcsenő – utas úgy néz ki, mint akinek semmi vesztenivalója nincs, hagyjuk, valószínűleg tényleg nincs mit vesztenie. Idős utasoknak adjuk át a helyet, viszont a kismamáknak illik szólni, ha le szeretnének ülni. A New York-iak, a félreértések és sértések elkerülése végett, kérdéses szituációban – különösen a téli időszakban, amikor minden manhattani nő 7 hónapos terhesnek néz ki -, inkább nem adják át a helyet. Túlsúlyos hölgynek azzal átadni a helyet, hogy gratulálunk a babához, kellemetlen mindkét félnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Végezetül, álljon itt néhány tanács egy manhattani tősgyökeres ismerősömtől. Helybélieknek és turistáknak egyaránt megszívlelendő kérések és tanácsok.

“Kérünk, ne hangoskodj! Ez különösen vonatkozik a reggeli csúcsidőre. A legtöbben ilyenkor még csak az első kávénkat szürcsölgetjük félálomban. A telefonáló, a metró zaját túlkiabáló utasoknak gyilkos pillantásokat küldünk. Inkább nézd át az e-mailjeidet, Twitter, Facebook oldalad új bejegyzéseit, hallgass zenét, de a hangerőre ügyelj. Amennyiben muszáj egyeztetned valakivel, küldj sms-t, a zajban úgyis csak félreértenétek egymást.

IMG_5666[1]

No spooning allowed! Mi, New Yorker-ek, kifejezetten kényesek vagyunk az auránkra. A kanálpozíció a tömegközlekedési eszközökön megengedhetetlen. Ugyanez vonatkozik a szemkontaktusra is. Soha senkit nem bámulunk meg. A metróra vigyél magaddal olvasnivalót, hogy elkerüld a kísértést.

Ügyelj arra, hogy a legkevesebb helyet foglald el. Amennyiben olyan szerencsés vagy, hogy ülőhelyhez jutottál, engedd, hogy melléd üljenek. Táskának, újságnak, lábnak semmi keresnivalója az üres széken. Amennyiben straphanger vagyis állóutas vagy, vedd le a hátizsákod, túlméretezett táskád. A kapaszkodásra szintén érvényes: ne tekeredj fel a rúdra. Engedj helyet a többi kapaszkodónak is.

IMG_5675[1]

Csak nagy ritkán és csakis végső esetben eszünk a metrón. Ennek talán az a magyarázata az, hogy a New York-i metró a legutolsó hely, ahol jó ízlésű ember, jó ízléssel falatozna. A metró egyszerűen mocskos és büdös. A pisiszaggal keveredett McDonald’s nem tartozik a kedvenceink közé. Amennyiben nincs más választásunk – közbiztonsági okokból -, a müzliszelet megengedett, a kínai kaja és a milánói makaróni nem. Ami neked friss, finom tojássaláta, az a többi utasnak szellentés, abból meg van elég a te tojássalátád nélkül is.

IMG_5387

A turista akármit is kérdez, a 42. utca környékére irányítjuk. A cél: a Times Square környékére terelni és ott is tartani őket.

Amennyiben klausztrofóbiás és szédülős vagy, próbáld meg nem elhányni magad a reggeli csúcsforgalomban! A kínai kajától bűzlő szerelvénynél csak a hányás szaga rosszabb. Ha mégis megteszed, 200 ember fog utálni és mesélni rólad a munkahelyén.

IMG_5663[1]

A tisztálkodást hagyd otthonra! Ne a metrón vágj körmöt, szedj szemöldököt, használj fogselymet és lehetőleg ne itt cserélj tisztasági betétet se. Láttunk már ilyet is.

Az üres szerelvény mindig nyomós okból üres. Ne dőlj be!

Ha hirtelen magadhoz nyúlnál vagy ellenállhatatlan ösztönzést érzel arra, hogy magamutogass, ismételgesd magadban: A New York-i metrón vagyok, itt semmi szexi nincs!

Ha mindenképp szunyókálni akarsz, tanuld meg az előrebukó fej metódust. A manhattaniak nem különösebben szeretik a vállukra fészkelő, erősen nyáladzó utastársakat.

Kellemes, biztonságos utazást kívánunk New York City metróhálózatán!”

Képek: a blog írójának tulajdona
Felhasznált irodalom: MTA

Tags: , , ,

« Older entries § Newer entries »