Ismert és kevésbé ismert látnivalók története, turisztikai útmutató, aktuális események és újdonságok New York szerelmeseinek.
Kitört a nyár az ezerarcú Rockefeller Centerben! Egyszer műjégpálya, máskor görkorcsolya pálya, most pedig éppen hatalmas “úszómedence”, a forró New York-i nyárban. A Pool Party, Joel Mesler köztéri műalkotása, mely július 21-ig látható. A medencében hatalmas “szobor” strandlabdák, vízi nudlik hívogatják a látogatókat, fényképezkedésre, piknikre. A zászlórudakon szintén Mesler által tervezett zászlók lebegnek, rajtuk inspiráló szavak: szeretet, öröm, ölelés, remény.
Tags: City, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, Rockefeller Center
Eladósorba került a Gilded Age egyik legszebb kastélya New York City-ben, az Upper East Side-on, a 63. utcában. Az 1901-ben épült, 1700 m2-es, Beaux Arts stílusú townhouse, 7 hálószobával, 17 fürdőszobával, 14 kandallóval, 65 millió dollárba kerül. Egykoron Oleg Cassini, híres divattervező tulajdonában állt, akinek olyan ikonikus kliensei voltak, mint Jackie Kennedy, Joan Fontaine vagy Joan Crawford.
A palota ingatlanközvetítője a Sotheby’s cég.
Tags: City, Elias Asiel Mansion, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, Upper East Side
Tudtad, hogy a Grand Central Terminal majdnem az eredeti Pennsylvania Vasútállomás sorsára jutott? A Penn Station-t, a Beaux-Arts stílus egyik legszebb épületét, a közakarat ellenére, 1963-ban bontották le, légterét bérletbe adták és helyére felhúzták a Madison Square Gardens-t. A lebontást Stuart Saunders, a Penn Central vasúttársaság vezetője rendelte el, annak reményében, hogy a cég hanyatló bevételét támogassa. A Penn Station lerombolása hozta létre a New York City Műemlékvédelmi Bizottságot 1965-ben. 1967-ben a Bizottság a védett épületek listájára helyezte a város másik építészeti kincsét, a Grand Central Terminalt, hogy megvédje a Penn Station sorsától.
A védett státusz nem különösen zavarta Stuart Saunders, aki még ugyanebben az évben nyilvánosságra hozta a terminállal kapcsolatos tervét. 55 emeletes irodaházat akart a tetejére felhúzni és lebontani az állomás homlokzatát és főcsarnokát. A Műemlékvédelmi Bizottság egyhangúan elutasította Saunders tervét, mire a vezérigazgató beperelte őket, azzal érvelve, hogy a műemlékvédelemnek nincs joga beleszólni a magánépületek sorsába. Az ügy egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott, akik 1975-ben a vasúttársaságot hozták ki a per nyerteseként, döntésüket azzal indokolva, hogy a “City nem fogja hiányolni ezt a szépségét vesztett ósdi épületet”.
A Grand Central megmentésének esélye szinte a nullával lett egyenlő. Ebben, a szinte lehetetlennek látszó helyzetben, egy váratlan támogató bukkant fel, akinek személye új lendületet adott a küzdelemnek. Jacqueline Kennedy Onassis lett a ügy szószólója. Megalakult a Grand Central Megmentéséért Tanács, Jackie O vezetésével. A munkában részt vett, többek között, Ed Koch kongresszusi képviselő, későbbi New York City polgármester, Daniel Patrick Moynihan, szenátor, Philip Johnson, építész.
1975. január 30-án a tanács sajtótájékoztatót tartott a Grand Central Terminal Oyster Bar-ban. Jackie Kennedy beszédében többek között ezt mondta: “Ha nem törődünk a múlttal, nem sok reményünk lehet a jövőben. Mindannyian hallottuk, hogy túl késő, a bontás elkerülhetetlen. De én nem hiszem. Ha nagyon akarjuk, a 11. órában is lehet változást hozni. Sikerülni fog.”
1975. február 24-én, trademark púderkék levélpapírján, Jackie üzent New York polgármesterének. Levelében emlékeztette a város vezetőjét, hogy egyik feladata a múlt megóvása a jelekor gyermekei számára. Néhány nap múlva a polgármester is csatlakozott a harchoz. A City fellebbezett és 1978. júniusában megnyerte a fellebbezést. A Legfelsőbb Bíróság nemcsak a Grand Central-t, de egy tucat más épületet is védettség alá helyezett az ország több városában.
Jackie Kennedy-nek több New York-i épület köszönheti megmaradását, de a Grand Central Terminal megóvása Jackie O egyik legnagyobb érdeme. A Bírósági döntés után megkezdődött a terminál restaurációja. Megtisztították a falakat a több évtizedes füsttől, az ablakokról lemosták a II. Világháború korából visszamaradt elsötétítő festéket, modernizálták a mozgólépcsőket és új várótermeket alakítottak ki. Elkészült a két, gyönyörű, márvány lépcsősor a központi váróteremben. Jackie Kennedy emlékére csarnokot neveztek el.
Jackie Kennedy-nek köszönhetően, naponta közel egy millió utas élvezheti ezt az építészeti remekművet.
Tags: City, Grand Central, Grand Central Pályaudvar, Grand Central Terminal, Jackie O, Jacqueline Kennedy Onassis, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, Penn Station, Penn Vasútállomás, Pennsylvania Station
New York City utcáin sétálva, régebbi, főleg köz- és oktatási intézményeken, továbbra is láthatjuk a hidegháború idejéről visszamaradt, fakósárga, nukleáris óvóhely (fallout shelter) piktogramokat. Tudtátok, hogy a szövetségi kormánynak dolgozó tudósok tisztában voltak vele, hogy ezek az óvóhelyek nem nyújtanak megfelelő védelmet egy esetleges atomtámadás esetén, ennek ellenére megépültek?
A Hidegháború 1947-ben kezdődött és 1955-re a Szovjetuniónak kb. 200 nukleáris fegyvere volt, míg az Egyesült Államoknak ennek tízszerese. Ebben az időszakban, ha a két hatalom atombombát akart volna egymásra dobni, úgynevezett stratégiai bombázógépeket kellett használnia. Ez a fajta hadművelet akár több órás felkészülésre is lehetőséget adott. Ezért 1954-ben, az USA kormánya útjára indította az Operation Defense elnevezésű civil honvédelmi gyakorlatot. A gyakorlat kiterjedt a nagyvárosok kiürítési tervére és a lakosság óvóhelyre vonulásának szervezésére. 1955-ben New York állam kötelezővé tette lakosai számára az Operation Defense gyakorlatban való részvételt. A szabályszegőknek egy év börtönbüntetéssel vagy 500 dollár bírsággal kellett számolniuk. A kötelező civil védelmi gyakorlatot azonnali elutasítás fogadta több oldalról is.
Az NAACP, a National Association for the Advancement of Colored People, vagyis a Nemzeti Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért azért bojkottálta a gyakorlatot, mivel a Civil Védelmi Kabinet vezetője, Millard Caldwell, volt floridai kormányzó, a szegregáció rendíthetetlen híve volt. Az evakuációs és óvóhelyi rendeletekben is hatályosítani kívánta az úgynevezett Jim Crow-törvényeket. Az NAACP álláspontja szerint, ha az ország, a posztapokaliptikus időkben is folytatni kívánja a faji elkülönítést, akkor köszönik, nem kérnek belőle.
A radikális katolikus szervezetek, Dorothy Day vezetésével, a pacifisták tüntetéséhez csatlakoztak. A Dorothy Day által alapított Katolikus Munkás szervezet azzal indokolta ellenállását, hogy egy atomháborúnak nincs győztese, így a civil védelem célja csak normalizálni a nukleáris háború gondolatát. Dorothy Day 1962-ig, az Operation Defense lezárásáig szervetett tüntetéseket. Az Operation Defense végét az interkontinentális ballisztikus rakéták adventje jelentette, amely lehetetlenné tette a felkészülést.
Az 1960-as években a nukleáris háború esélye egyre nagyobb lett. Az USA kormányának muszáj volt elhitetnie az ország lakosságával, hogy ez egy taktikailag életképes opció. Először normalizálniuk kellett a gondolatot, majd meggyőzni a lakosságot, hogy egy nukleáris támadás túlélhető. Mindkét célt a nukleáris óvóhely (fallout shelter) programmal szerették volna elérni. Az USA a túlélést fogyasztói döntésként kezelte, így az első óvóhelyeket egyfajta csináld magad csomagként lehetett megvásárolni és a kertben vagy a pincében felépíteni. Azonban az építési zónáknak, a fizetéseknek és a faji megkülönböztetésnek köszönhetően, elméletileg csak azok élhették túl az atomtámadást, akik a külvárosokban éltek. Vagyis fehér, tehetősebb emberek. Az óvóhely akció tetőfokán 200 ezer magán atombunker épült az Államokban. Az emberek azonban nagyon gyorsan realizálták, hogy az óvóhelyek építését magánszemélyekre bízni erkölcstelen, mint az ki is derült a Time Magazin történetének mai napig egyik leghíresebb cikkéből, mely 1961 augusztusában jelent meg, Gun Thy Neighbor címmel.
A cikkben állampolgárok és a klérus tagjai vitatkoztak arról, hogy jogunk van-e lelőni a szomszédunkat, ha a bunkerünkről van szó. A vita résztvevői és az ország (mint mindig) két részre szakadt. A többség egyértelműen erkölcstelennek tartotta nem megosztani az óvóhelyet, míg a másik oldal már építéskor fegyvert helyezett az óvóhely ajtajához és inkább lelőné a szomszédját, mint osztozzon az óvóhelyen. Elvégre a biblia sem tiltja, hogy megvédjük magunkat és a családunkat, érveltek. A cikk hatalmas közfelháborodást keltett és végül a háztartások 93%-a úgy döntött, hogy egyáltalán nem szándékozik óvóhelyet építeni.
1961-ben a szövetségi kormány, JFK vezetésével, 150 millió dollárt különített el nyilvános óvóhelyek építésére. Az igazság azonban az, hogy a nyilvános óvóhely akciót Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója szorgalmazta. Ebben az időszakban Rockefeller lett volna a republikánus elnök jelölt, így JFK megpróbált legalább annyira antikommunista színben feltűnni, mint ellenfele. Rockefellerről mindenki tudta, hogy rögeszméje volt a nukleáris óvóhelyek felállítása. A politikai ellenfelei szerint csupán befektetést láthatott bennük, mivel ezeknek az óvóhelyeknek nagyon kicsi a hatékonyságuk. Nem védenek az elsődleges robbanástól, a lökéshullámtól, a tűzvihartól, toxikus anyagoktól, melyek jóval előbb végeznek az emberrel, mint a radioaktív hamueső. Arról nem is beszélve, hogy szinte valamennyi óvóhely támadási célpontban vagy annak közelében épült. Azt se feledjük, hogy a 60-as évek oktatófilmjeiben szereplő védekezési módszereket egyetlen bomba ledobására tervezték, később már több száz bomba is bevethető lett volna, mely pillanatok alatt egész városokat semmisíthet meg.
Akkor mire voltak jók ezek az atombunkerek? Propagandára. El kellett hitetni az emberekkel, hogy az atomháború megoldás lehet és azt is, hogy az állam törődik a polgáraival.
New York Cityben 18 ezer épület ablaktalan pincéjében alakítottak ki betonszobákat, néhány hétre elegendő konzervvel és ivóvízzel. A New York-iak a kezdetektől fogva tudták, hogy ha atombombát dobnak a városra, semmi esély sincs a túlélésre. Az elsődleges robbanás és az azt követő lökéshullám szinte mindenkivel azonnal végezne. A nukleáris óvóhely piktogramok egyfajta vizuális váliumként szolgáltak.
A hidegháború után, miután az állam már nem támogatta fenntartásukat, az óvóhelyekből raktár vagy mosókonyha lett. 2017-ben New York City oktatási hivatala úgy döntött, hogy le kell szedni a táblákat, mivel félrevezetőek. Több ezer jelzést eltávolítottak, de mivel sosem létezett központi lista az óvóhelyekről, sok száz a mai napig látható a manhattani épületeken.
Az NYU Központi Fizikai Kutató Intézetének egyik munkatársa szerint az egyetlen nukleáris óvóhely, mely képes lenne megvédeni az ott tartózkodókat, az a Washington Heights-ban található 190. és a 191. utcai metróállomás, melyeket 42 méter mélyen alakítottak ki a kőrétegben.
Érdekesség és kevesen tudják, hogy 2006-ban a New York-i Közlekedési Hivatal néhány munkatársa, rutin híd és alagút ellenőrzést végzett, amikor a Brooklyn Bridge Manhattan-felőli pillérében titkos atombunkerre bukkant. Az atombiztos óvóhely pontos helyét a város titokban tartotta biztonsági okokból.
Tags: City, fallout shelter, hidegháború, Manhattan, New York, New York City, nukleáris óvóhely, NY, NYC
Pécsiek, emlékeztek még a Nagycsemegére? Az jutott eszembe, amikor először beléptem a Butterfield Marketbe. Manhattan egyik legrégebbi, legdrágább, legelegánsabb mom-and-pop, vagyis családi vállalkozásban vezetett luxus élelmiszerboltja, a Butterfield Market, az Upper East Side-on.
A Butterfield Market impresszív múltat mondhat magának, mely egészen a Gilded Age-ig nyúlik vissza. A bolt 1915-ben kezdte meg működését, mint kiváló minőségű, friss áru és készétel házhozszállító cég. Olyan illusztris klienseik voltak, mint az Astor és a Rockefeller család, de törzsvevőjük volt Bette Davis is, aki az egyik karácsonyi partijára 100 doboz epret rendelt a cégtől. A néhai Nora Ephron is gyakran elzarándokolt az Upper West Side-ról a Butterfield Market-ig, friss, ropogós cseresznyéért. A Mad Men című filmsorozat Trudy Campbell-je szintén a Butterfield vásárlója volt.
Az élelmiszerbolt nevét az Upper East Side telefonközpontos neve, Butterfield 8 után kapta. Az üzletet 1955 óta ugyanaz a család működteti. Jelenleg a harmadik generáció. 1955-ben Teddy Appelbaum kezdte a sort és jelenleg vőjének gyermekei, Evan és Joelle Obsatz vezetik a boltot. Az alkalmazottak szintén ragaszkodnak a munkahelyükhöz, többen már 25+ év óta.
A Butterfield Market készételekre, sajtokra, kávéra, friss zöldség és gyümölcs árura, felvágottakra, helyben sütött pékárukra és ajándékkosarakra specializálódik. Saját márkájú fűszereik, lekvárjaik is vannak, de lehetőséget nyújtanak a környék éttermeinek is, akik tésztaszószaikat, kézi készítésű tésztáikat árusítják itt. Hatalmas a sushi és cukrásztermék választék és a helyben sütött krumpliszirom is nagy kedvenc.
A vevőközönség vegyes. Az Upper East Side lakói alkotják a törzsközönséget, a többiek a környék elegáns szállodáinak vendégei és kíváncsi turisták. A Butterfield továbbra is vállal házhozszállítást a 110. és az 50. utca között és összejövetel cateringet.
A Butterfield-ben a minőséggel párhuzamosan az árak is magasak. Ennek ellenére nagyon javaslom, hogy ha belefér az időbe és a pénztárcába, már csak a történelmi háttere miatt is, megér egy látogatást. A szendvicsek frissek, a készétel remek minőségű, a frozen yogurt az egyik kedvenc és a Caffe Panna híres, 16 dolláros fagylaltjait is árusítják. Butterfield-es bögréket, szatyrokat és konyharuhákat is árulnak, szuvenírként.
Az üzlet előtt a csinos kis padok mindig foglaltak. Jól lehet járókelőket nézegetni, miközben a 10 dolláros szendvicsünket majszoljuk.
Eredeti üzlet: 1114 Lexington AveMásodik üzlet: 1150 Madison AveTags: Butterfield Market, City, Manhattan, New York, New York City, Nora Ephron, NY, NYC
Hell NO! Araknofóbiás barátaim, gyorsan görgessetek tovább! Valószínű, hogy idén nyáron New Yorkban is megjelennek a hatalmas, repülő, Joro pókok. Már két-három éve figyelmeztetik a szakemberek a keleti parton lakókat, hogy a pókok megjelenése csak idő kérdése. A Joro pókok először Georgia államban tűntek fel 2013-ban. Az élénksárga (nőstény), illetve barna (hím), 10 centiméteres pókok több méter átmérőjű, gömbhálót szőnek mindenhová: házak tornácaira, villanyoszlopokra, gyümölcsöskertekbe, veteménybe. A Kelet-Ázsiából származó pókok áruszállító konténerekben érkezhettek az Egyesült Államokba, hasonlóan a rendkívül káros spotted lanternfly-hoz (pöttyös kabóca?).
A sárkányrepülő elnevezést azért kapták, mert nagy távolságokat képesek repülni. A pókok repülése szaknyelven, ballonozás. A pókok 2-4 méter hosszú fonalakat eresztenek a levegőbe és a légkör elektrosztatikusságát használják ki. A szálak összeakadását szintén az elektrosztatikus mező töltése akadályozza meg. Ezzel a technikával hatalmas távolságokba juthatnak el. Florida, Alabama, Mississippi, North és South Carolina, Tennessee, Kentucky, Virginia, West Virginia, Maryland és Ohio már jelentette megjelenésüket. A keleti part sem okoz majd gondot nekik. Jól viselik a városi viszonyokat és a hűvösebb levegőt is.
Jó hír, hogy ugyan mérgespókok, de mérgük nem veszélyes sem emberre, sem háziállatokra. A megfigyelések szerint kifejezetten félénkek. Az pedig még jobb hír, hogy szívesen fogyasztják az összes káros rovarfajt, szúnyogokat, büdös poloskákat és a rettegett spotted lanternfly-t is. Viszont a honos pókokat is veszélyeztetik.
A kép természetesen csak illusztráció, Photoshop-pal készítettem kínomban.
Tags: City, Joro pók, kabóca, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, spotted lantrnfly
Május elején került az ingatlanpiacra a Hamptons egyik ékköve, a Hannibal French Ház, amely szintén Sag Harborban található. A házat viktoriánus-olasz villaként hirdetik, holott az 1834-ben épült kastély neoklasszicista, akárcsak a Fehér Ház. Mindkét épület ablakai felett láthatóak a stílusra jellemző háromszögek.
A 603 m2 alapterületű kastélyban 7 hálószoba, 4 fürdőszoba, bálterem, hatalmas ebédlő, 10 kandalló, márvány kandallópárkányok és gyönyörű csillárok találhatóak. A felújítás során tökéletesen meghagyták az eredeti milliőt.
Az épület körül gondozott, szinte meseszerű park található, csipkés padokkal, hintákkal.
A Hannibal French Házért 18.9 millió dollárért kérnek.
Tags: City, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, Sag Harbor, The Hamptons
Ha szeretitek A szerelem hálójában című filmet, ez a valós történet is tetszeni fog. Amennyiben részt vettetek már igazi manhattani party-n, akkor szinte biztos, hogy fogyasztottatok már Fishs Eddy-féle tányérról, pohárból. Szinte nincs olyan család, akinek a konyhaszekrényében ne lenne valami, az eklektikus kollekciójáról nevezetes, ikonikus New York-i konyhafelszerelés boltból, a Fishs Eddy-ből.
A 19. utca és Broadway sarkán található Fishs Eddy 38 éve New York City egyik bebetonozott független biznisze. Egy késő délután, 1986-ban, Julie Gaines és férje, David Lenovitz, egy útjuk során, sikeresen eltévedtek Upstate New Yorkban.
Miközben megpróbáltak visszakeveredni a főútra, egy apró, furcsa nevű városkában találták magukat, Fishs Eddy-ben. Az út mentén egy véletlenül ráakadtak egy pajtára, melyben a tulajdonos rengeteg edényt tárolt, melyek túléltek egy étterem tüzet. Julie és David, rajongtak az anyagi kultúra és a manufaktúra történelemért, felvásárolták az egész készletet. Nem sokkal később, rábukkantak egy régi étterem ellátó raktárra, a Bowery-ben.
A raktárigazgató kicsit meghökkent, amikor a pár az egész készletre szemet vetett, de felajánlotta nekik, hogy körbenézhetnek a pincében is. Itt érte őket csak az igazi meglepetés. A pince dohos falai között igazi kincsre leltek. A régi Pennsylvania Vasúttársaság étkezőkocsi felszerelésére, az 1920-as évekből. Természetesen erre a készletre is lecsaptak. A raktárigazgató ingyen átadta, mivel egy ponton úgyis csak a szeméten végezték volna. Julie és David innentől fogva missziójukká tették az étterem ellátó raktárak zugaiban porosodó vintage étkészletek és poharak megmentését. Egy ponton, már annyi hely sem maradt a Gramercy park-béli otthonukban, hogy Julie szüleihez jártak zuhanyozni, az Upper East Side-on.
Az első apró üzletük a lakóhelyükön, a Gramercy Park negyedben nyílt, majd átköltözött a West Village-be, s végül 1990-ben mai helyére, a Flatiron Building közelébe költözött. A különleges bolt híre szájról szájra terjedt, s egy napon a New York Magazin is cikket írt róluk. Ettől a naptól kezdve indult legendás történtük és törzsvásárlóik között mondhatják Diane Keaton-t (is). Az évek során saját, kézi gyártású étkészleteket, poharakat, bögréket és konyhai textil cikkeket is árulni kezdtek. Julie szarkasztikus humora is végre reflektorfénybe került. Először a “Good morning, a**hole!” (Jó reggelt, se**fej!) bögrékkel, majd a különféle New York-i pillanatokat ábrázoló konyharuhákkal, szalvétákkal. A New York-i negyedek galambjai sorozat egyszerűen zseniális.
A járvány lezárások idején Julie és David apró múzeumot hozott létre az üzleten belül, ahol New York City ipari örökségének történetével ismerkedhetünk meg. Mindeközben arra is volt idejük, hogy az üzlet történetét rajzokkal illusztrált könyv formájában is megörökítsék.
A Fishs Eddy nem fél a kampányolástól sem. Az üzlet ablakaiban mindig követhető, hogy mi a véleményük az aktuális politika és szociális eseményekről.
Aztán jött 2023 decembere, a You’ve Got Mail pillanat. A szemben lévő épületbe költözött a nagy, gonosz farkas, a mega konyhafelszerelés üzletlánc, a Crate & Barrel. Julie felvette a bokszkesztyűt. “Túléltük 9/11-t, a Sandy hurrikánt, Covid-ot. Nem adom magam könnyen!” – mondta az aggódóknak. Julie arról ritkábban beszél, hogy 2011-ben multiple sclerosissal diagnosztizálták. A betegséget is humorral és pozitív hozzáállással kezeli.
Miután megnyílt a nagyáruház, Julie sajátos stílusában kampányba kezdett. Először hatalmas, “Hahó, Crate & Barrel, látlak!” táblát helyezett a kirakatba, mire a Crate & Barrel “Mi is látunk titeket! Szeretünk, tisztelünk! Újak vagyunk a negyedben. Legyünk barátok?” plakáttal válaszolt. Az évelődés a mai napig tart.
A filmmel ellentétben, köszönhetően a lojális manhattanieknek, a Fishs Eddy forgalma 40%-kal nőtt a Crate & Barrel nyitása óta, de ez sajnos nem jelenti, hogy elmúlt a veszély. Ha tehetitek, ti is itt vásároljatok New York-i szuvenírt. Támogattok egy független üzletet és őszintén szólva, az itt vásárolt termékek hasznosak és jóval egyedibbek, mint az ezerszámra gyártott műanyag kacatok.
Tags: A szerelem hálójában, City, Crate & Barrel, Fishs Eddy, Flatiron Building, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, Vasalóház, You've got mail
Ezt a csodaszép, Második Császárság stílusban épült házat Sag Harborban Benjamin Hope órásmester építtette 1865-ben. A háromemeletes, három hálószobás, három fürdőszobás lakóház utoljára 2016-ban cserélt gazdát 4 és fél millió dollárért.
A lakóház egyik legnagyobb vonzereje a manzárd tetőn található úszómedence.
Az épület 2017-ben teljes átalakítás alá került és az Architectural Digest is több oldalas cikket szánt a műemlék listás Benjamin Hope háznak.
Tags: City, Long Island, Manhattan, New York, New York City, NY, NYC, The Benjamin Hope House, The Hamptons
Tegnap, a “Kevin McCallister ház” bejegyzés alatt többen kérdeztétek, hogy az amerikaiak tényleg ilyen házakban élnek? A válasz röviden: az “átlag” amerikaiak nem. Azért nem intézem el ilyen kurtán. A tegnapi képsorozathoz tartozik néhány részlet, amelyet nemcsak a kommentekben kellett volna megosztanom, hanem a bejegyzésben is. Ezt elszalasztottam.
Sokan írtátok, hogy a ház “steril”, “üres”, “élettelen”. Az Államokban, amikor egy ház vagy lakás az ingatlanpiacra kerül, az esetek túlnyomó többségében, már üresen áll. Az előző lakó kiköltözött és az ingatlan eladásával megbízott közvetítő cég előkészíti az otthont az eladásra. Ezt home staging-nek nevezik. Nagyobb értékű lakások esetében lakberendezőt fogadnak, aki berendezi az otthont. Legtöbbször új háztartási gépeket szerelnek fel, kifestenek. A cél, hogy kihozzák a lakásból a legtöbbet, vagyis a legmagasabb vételi árat. Átlagos értékű házak esetében is megtörténik a home staging, csak kisebb intenzitással. Ha a család még a házban tartózkodik, kitakarít, kijavítja a szembeötlő hibákat, minden személyes tárgyat elrejt. Így készülnek az ingatlan oldalra a képek.
Visszatérve az “átlag amerikai házakra” – ennek definíciója nem könnyű. Az Államok óriási mérete, gazdasági és társadalmi diverzitása hatalmas különbségeket generál. Az ingatlanok értéke drasztikusan különbözik államonként, államokon belül városonként, városokon belül kerületenként. Az az ingatlan, amit Long Island nyugati részében fél millió dollárért árulnak, Észak-Karolinában a felébe kerül, ugyanakkor Long Island keleti oldalán, a Hamptonsban egy fészert sem kapsz ennyiért.
Location, location, location! Az Államokban minden helyszín függő. A keleti és nyugati part mindig a legdrágább, míg a déli államok a legolcsóbbak. A keleti és nyugati parton az élet drágább, viszont sokkal nagyobbak a lehetőségek (munkaválaszték, fizetés, szórakozási, kulturális, oktatási lehetőség), különösen a nagyvárosokban. A déli államokban olcsóbb az élet, de a fizetések is jóval alacsonyabbak, nem beszélve az egyéb lehetőségekről. Vagyis minden attól függ, NEKED mi a fontos. Van, aki el nem tudja képzelni az életét egy metropoliszban, míg mások képtelenek lennének egy kisvárosban vagy farmon élni, szomszédok nélkül, több kilométerre a legközelebbi kórháztól, élelmiszer bolttól. Egyik sem rosszabb vagy kevesebb, csak más, más természetre szabott.
Csak a két pólus, a könnyebb érthetőség kedvéért. Jelenleg legolcsóbban West Virginiában lehet házat vásárolni. Itt az éves medián lakástulajdonosi költség 6.996 dollár, a medián jövedelem: 50.884 dollár. A legdrágább állam Hawaii után California. Itt az éves lakástulajdonosi költség 24.252 dollár, a medián jövedelem: 84.097 dollár. New York a harmadik helyen áll.
Tinkmara