A blog írója pécsi születésű, 18 éve él New Yorkban. Eredeti szakmája tanító-gyógypedagógus, jelenleg Emberi Erőforrás Analitikus egy manhattani székhelyű nemzetközi cégnél.

A blog 2009-ben indult és 2010-ben elnyerte a HVG által szervezett Goldenblog verseny első helyezését.

A blog célja, hogy bemutassa New York ismert és kevésbé ismert nevezetességeit, ötletet és tanácsot nyújtson a turistáknak az út tervezésében és kivitelezésében, tájékoztasson a város infrastrukturális, építészeti, kulturális újdonságairól, aktuális eseményekről.

A blog a Freeblog webszolgáltatón indult. Miután a blog bejegyzései gyakorta megjelentek a Freeblog főoldalán, remek publicitást kapott és néhány hónap leforgása alatt több ezer olvasója lett.

2013-ban, a Freeblog váratlan megszűnése után, az írások 60%-át sikerült csupán helyreállítani és beépíteni az új blogba, mely új szolgáltatónál, saját domain-nel indult újra. A Facebook kommunikációs erejére nagyobb hangsúlyt fektetve, szisztematikusan ragaszkodva a naponta frissülő tartalomhoz, az olvasó-író kapcsolat, illetve a blogközösség erősítésével, 2022-re a blog követőinek száma elérte a 100 ezret.

A blog írásai megjelentek többek között a HVG-ben, a CsaládiNet, az Erdélyi Magyarok a Világban, az Olvass Bele, a Mandiner, a Flagmagazin, a Színészkönyvtár, a Pulpitus, a Nemzeti Regiszter és a KultúrPart oldalain.

“Magyarországon a hivatalos sajtótermékek nem készülnek olyan odaadással, olyan fegyelmezett háttérmunkával, felkészüléssel, mint ez a blog. Az Egyesült Államokban élő blogger azon kevesek közé tartozik, akinek a naplóját így, ahogy van, ki kéne nyomtatni és könyvként árulni.

Mitől jó?

A már említett, nagyon fontos aprómunka mellett a stílusa miatt, amit tiszta, sallangmentes, szórakoztató és informatív. Jó a témaválasztás is: a hétköznapi Amerika bemutatása a lehető legváltozatosabb dimenziók mentén zajlik, amerikanizmusok, kaják, egészségügy, oktatás – mind-mind olyan módon bemutatva, hogy leköt, érdekel, nem gagyi, de nem is valami tudományos, unalmas értekezés.

Emlékszem, még egészen kis gyerekként olvastam Kulcsár István Legország című könyvét, az vitt hasonló vonalat, de ez sokkal jobb. Az egyik legmegérdemeltebb győztes volt az idei Goldenblogon. Olvassátok!” (Zolivagyok)

“A long long time ago I can still remember, mikor virágkorát élte USA-mániám, egy olyan országban, ahol nagyon hosszú ideig rossz néven vették azt is, ha Amerika nevét pozitív kontextusban említi az ember… na, akkoriban fele királyságomat adtam volna egy ilyen blogért, ha tudtam volna, mi is az a blog. Bármilyen elcsépelt a kifejezés, de ez egy valódi kincsesbánya: nézegettem, hogy mit tudnék kiemelni, de semmit sem sikerült, mert minden vagy érdekes, vagy érdekesen van bemutatva, mint ahogy unalmas dologra sem akadtam, pedig két évig tanultam amerikanisztikát, otthon vagyok a témában. A Tengerentúlról jelentő tényleg mindenről mesél, ami a felhőkarcolók árnyékában (és a prériken, és a hegyek közelében, és óceánparttól óceánpartig) létezik, történt és történik, pont ahogy a fejlécben ígéri.

Átláthatóan szedi kategóriákba a bejegyzéseket, és a hétköznapok, kultúra, társadalom, történelem, tudomány felosztáson kívül (belül) arról is kihagyhatatlan sorozatot ír, hogy hol és mit esznek az amerikaiak, és milyen lingvisztikai értelemben vett amerikanizmusokról érdemes tudni. És, ha valami mégis kimaradt volna, kérdezni is lehet tőle, mert ne mondja nekem senki, hogy sosem filozofált azon, hogy a kórházas filmekben miért mindig Jell-O a desszert, miért ír alá minden dokumentumot hat különböző tollal az elnök, és honnan ered Pacino legendás “Hooah”-ja.

Jó ez a blog. Elsősorban tájékoztat, de szórakoztató is, tanulni is lehet belőle, és paradox módon, azzal, hogy tipikusan amerikai dolgokról beszél, sztereotípiákat is rombol. Ha egy földönkívüli véletlenül a Balaton partjára pottyanna le, és előadná, hogy erre az Egyesült Államoknak nevezett helyre igyekszik, what’s the deal with these guys, akkor én ezt az oldalt olvastatnám el vele gyorsan. Meg mindenki mással is.” (Blog Watch)