A West Village-ben található Perry Street neve szorosan összefonódott Carrie Bradshaw történetével, arra azonban kevesen emlékeznek, hogy a Sex and the City Tv sorozatban főhősünk négy különböző apartmanban lakott.
Az első évad első 11 epizódjában a Madison Avenue-n, egy kávéház felett volt a lakása.
Az első évad utolsó epizódjában jelent meg először, csupán egyetlen jelenet erejéig, egy csinos, zöld ajtós townhouse, mely a valóságban a 62. utcában állt. A múlt időt azért használjuk, mert a való élet mindig tartogat meglepetést.
A műemlék jellegű ház tulajdonosa az erdélyi magyar származású Bartha doktor és neje volt. A kettejük válási tortúrája után Bartha úr elvesztette a talajt a lába alól és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet közben felrobbantotta az egész házat. A townhouse helyén nemrégiben adtak át egy újonnan felhúzott, modern épületet. (Erről az új épületről még hamarosan beszélünk.)
A második évad 14. epizódjában költözött a Carrie apartmanja a West Village-be, először a Perry Street 64-es szám alá.
Talán azért választották ezt a házat, mert a kapu szintén zöld volt, azonban a harmadik évad első epizódjában a rendező úgy döntött, hogy két házzal lejjebb, a jóval masszívabb lépcsősorral, korláttal és kapuval rendelkező 66 Perry Street lesz Carrie apartmanja.
A brownstone ettől az epizódtól kezdve szerves része lett a történetnek, szereplő szintre emelkedett és máig ezt tartják számon a sorozat rajongói, mint az “egyetlen” Carrie Bradshaw házat.
A 66 Perry Street-re a Tv sorozatból úgy emlékezünk, mint Carrie kényelmes, barátságos, 1 hálószobás zuga, ahol minden részlet egyszerű, kivéve a gardróbszekrényt. A valóságban a 64 Perry Street távolról sem egyszerű és puritán.
Az 1899-ben épült 3 emeletes. 1 családos apartmanházban 5 hálószoba és 3 fürdőszoba található. Az apartman különlegessége, hogy az építése óta szinte semmit sem változtattak benne. Mikor belépünk, mintha időutazásra indulnánk. Az eredeti halszálkás parkettán lépkedünk, a ház 6 működő kandallójának párkánya márványból készült, a díszlécek aranyozottak. A belmagasság 3 és fél méter. Az apartmanhoz helyes hátsókert is tartozik.
Az építése óta csak három család lakott benne. Utoljára 2013-ban talált új tulajdonosra, 13 millió dollárért.
Tags: Carrie Bradshaw, City, Manhattan, New York, New York City, NYC, Sex and the City, Szex és New York, West Village