2001. szeptember 11-én nemcsak a föld felszínén, de a föld alatt is drámai jelenetek zajlottak. A New Jersey-ből a World Trade Centerbe 3 percenként érkező PATH (Port Authority Trans Hudson – New Yorkot New Jersey-vel összekötő ingajárat a Hudson folyó alatt) szerelvények menetirányítóinak, személyzetének és utasainak egy ideig fogalma sem volt a felszínen zajló pusztításról.

Ez a nap is csak egy átlagos munkanapnak indult New Jersey-ben, a PATH forgalmi irodájában. Richie Moran forgalomirányítónak semmi más dolga nem volt, mint figyelni az induló és érkező szerelvények egyenletes mozgását. “Épp pár nappal előtte viccelődtem azzal, hogy nincs még egy olyan munkahely, ahol felteszed a lábad az asztalra és csak figyeled a monitort.”

8 óra 46 perckor becsapódott az első repülő a World Trade Center északi épületébe.

A New Jersey-i oldalon, az Exchange Place állomás felügyelője, Frank Martinetti látta az American Airlines 11-es járatát becsapódni. “Az irányítóközpont ablakából nem látni a World Trade Centert. Azonnal tudatni akartam Richie-vel, hogy baj van Manhattanban. Tudtam, hogy mindenütt vannak kameráik az állomásokon, de az állomás épületén kívül nincsenek. “

A World Trade Center alatt 5 emeletnyire, Donna Martinez forgalomirányító ablaktalan irodájának lámpái vibrálni kezdtek. Donna erős üzemanyag szagot érzett. Haladéktalanul utasította a Hoboken-ből éppen befutó vonat személyzetét a teljes evakuálásra. Az üres szerelvény a World Trade Center végállomáson maradt, zárt ajtókkal.

Victoria Cross Kelly-nek, a PATH helyettes igazgatójának éppen találkozója volt az északi épület földszinti kávézójában. Hirtelen rohanó embereket látott az ablakból. A társaság gyorsan fizetett, majd maguk is kiszaladtak az épület elé. “Mintha egy konfetti parádé kellős közepén találtuk volna magukat. Sűrű papírfecni eső hullott az északi toronyból.” Nem tudván, hogy mi történt, Victoria visszament az épületbe, ahol látta a Hoboken-ből befutott szerelvény mit sem sejtő utasait a felfelé haladó mozgólépcsőn. Richie Moran is látta őket a New Jersey-i irányítóközpont monitorján. “Úgy baktattak, mint máskor. Semmiről sem tudtak.”

Victoria Cross Kelly

A rendőrség megkezdte az épület kiürítését. Victoria azonnal hívta Richie Moran-t New Jersey-ben. “Ordított velem, hogy állítsam le a PATH forgalmat. Mondtam neki, hogy vonataim vannak az alagútban. Tudtam, hogy nagy baj van, mert Victoria sosem kiabált velünk.”

Míg Victoria a vonalban volt egy Newark-i szerelvény érkezett a World Trade Centerhez, egy másik pedig Hoboken-ből közelített Lower-Manhattanhez. A folyó másik oldalán egy harmadik szerelvény, Noel Roman-nal a vezetőfülkében, éppen befutott az Exchange Place megállóba.

Richie Moran utasította a Hoboken-i szerelvényt, hogy a WTC-nél azonnal forduljon vissza. “Megállás nélkül kiabáltam: Ne nyissátok ki az ajtókat! Ne nyissátok ki az ajtókat!”

Ezen a szerelvényen utazott Michael Middleton, aki a déli torony egyik 45. emeleti irodájában dolgozott.

A Newark-i vonat személyzetének, Moran utasítására, sikerült többé-kevésbé mindenkit visszaparancsolni a vonatra és a döbbent utasokkal teli szerelvény visszaindult New Jersey-be.

Richie Moran az órájára nézett. 8 óra 52 perc volt. 6 perc telt el az első repülő becsapódása óta.

A következő hívása Noel Roman volt. Utasította, hogy amint kiszálltak az utasai az Exchange Place-nél, azonnal forduljon vissza és szedje fel azokat, akik esetleg lemaradtak a World Trade Center-nél.

Végül hívta a többi úton levő szerelvényt, hogy azonnal termináljanak a legközelebbi megállóban.

Noel Roman a WTC felé haladt az üres szerelvénnyel, amikor a United Airlines 175-ös járata becsapódott a déli toronyba.

Roman-t egy hátborzongatóan kihalt World Trade Center megálló, egy tucatnyi PATH alkalmazott és az állomás takarítószemélyzete fogadta. Az alagútat fojtogató füst borította el. Egy hontalan aludt az egyik pad alatt. Őt is sikerült némi hadakozás után betuszkolni a kocsiba és az utolsó szerelvény elhagyta a World Trade Centert.

Roman a mai napig sírva fakad, amikor visszaemlékszik: “Tudod, azon a szakaszon, ahol a PATH kijön az alagútból, mielőtt még beér New Jersey-be, sosem szoktam visszanézni. Aznap megfordultam. A látvány szívbe markoló volt. Hirtelen tudatára ébredtem a valóságnak, de nem akartam elhinni, hogy mi is történik. Teljes tagadásban voltam.”

Michael Middleton hazafelé gyalogolt a New Jersey-i oldalon, amikor a szeme láttára összedőlt a déli torony. “Ha aznap reggel kinyitották volna a szerelvény ajtaját, biztos felmentem volna az irodába, hogy megnézzem, mi folyik. Ma valószínű nem lennék az élők sorában. Abban a pillanatban azt is realizáltam, hogy sok kollégámat elvesztettem.”

Ha a vonatok csak 10 perccel tovább futnak, a szeptember 11-i áldozatok száma több százzal magasabb lenne. A 35 szerelvényből, mely az első repülő becsapódásának idején úton volt, csak egy, az az üres Hoboken-i állt a WTC megállójában, amikor az ikertornyok összedőltek.

Richie Moran és Victoria Cross Kelly sok-sok levelet kapott a hálás utasoktól. Richie Victoria-t tartotta a nap hősének, akinek telefonhívása beindította a folyamatot. Victoria szerint csak a képzés és az ösztönök dolgoztak. Richie Moran a saját érdemét egyszerűen kezeli: “Csak jól végeztem a munkámat aznap.”

Richie Moran és Victoria Cross Kelly kevés információra építve, súlyos döntések sorát hozta meg azon a szeptemberi napon, melyek több száz ember életét mentették meg. Egy olyan tragikus napon, amikor 3000 ember vesztette életét, köztük a Port Authority of New York and New Jersey (New York és New Jersey Kikötői Hatóság) 77 alkalmazottja, ez a néhány száz megmentett élet hozott némi enyhülést a fájdalomra.

Az állomáson maradt egyetlen üres szerelvényt maga alá temették az ikertornyok. Hetekkel a mentési munkálatok megkezdése után találtak rá a felderítő csapatok. Két vagon, csodával határos módon, épen maradt. A kocsikat kimentették és a Shore Line Közlekedési Múzeumban, East Haven-Connecticut-ban, illetve a Kingston-i Közlekedési Múzeumban kerültek kiállításra.

Képek: Untapped Cities, David Monderer