Kedves Kata! Ezekkel a képekkel szeretném megköszönni Neked azt a rengeteg segítséget, amit a blogodon keresztül kaptam Tőled New York-i utunkhoz.
Praktikus tanácsaiddal és írásaiddal nagyban hozzájárultál ahhoz, hogy ez az utazás valóban olyan fantasztikus lett, mint ahogy azt vártuk! Tanácsaidat követve próbáltuk összeállítani a programunkat, hogy a nyolc nap alatt eljussunk minél több helyre, de mégis legyen időnk néha kicsit megállni és “New York-inak” lenni.
Így aztán végigsétáltunk a Brooklyn hídon, hogy a Brooklyn Bridge parkban ülve megcsodálhassuk Manhattan sziluettjét. Mókusokat etettünk, fűben ülve ebédeltünk és argentin tangót tanultunk a Central Parkban.
Ebédeltünk az elragadó West Willage-ben (megállva a Perry Street 66- nál), kimetróztunk Coney Island-ra, hömpölyögtünk a tömeggel a Times Square-en. Megpihentünk a tündéri Bryant Parkban, végigsétáltunk a High Line-on, ami tényleg fantasztikus.
Utaztunk a Staten Island Ferry-n, hogy megcsodálhassuk a Szabadság-szobrot, megemlékeztünk az áldozatokról a 9/11 emlékhelynél, leültünk egy kicsit a New York Library-ban. Megnéztük a legszebb vasútállomást (tényleg lenyűgöző!) gyönyörködtünk a naplementében a Hudson-nál és még nagyon sokáig sorolhatnám.
Nyolc napot töltöttünk ott, de a szívünk egy részét ott hagytuk. Még egyszer KÖSZÖNÖM NEKED:
2018. július 19-én reggel 6 óra 45 perckor hatalmas gőzrobbanás rázta meg a világhírű Flatiron Building (Vasalóház) környékét. A forgalmas Hatodik Sugárút és a 21. utca kereszteződésében egy fél méter átmérőjű, 86 éves gőzvezeték robbant fel.
Ez a környék roppant forgalmas, turisták és a itt dolgozók ezrei haladnak át naponta ezen a ponton. A metrónak is fontos átszálló csomópontja van a 21. utcában. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a korai órára való tekintettel, kevesen tartózkodtak a környéken, így csak öten sérültek meg könnyebben.
Az Ötödik Sugárúton hatalmas kráter keletkezett, azonban nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy New York 200 km hosszú gőzvezetékrendszerének nagy részét, -a folyamatos felújítások ellenére – továbbra is azbeszt borítja. A mai robbanásért felelős vezeték szintén azbeszt bevonattal rendelkezik.
New York City gőzrendszeréről ITT olvashattok bővebben.
A ’90-es évek óta ismert az azbeszt egészségkárosító, rákkeltő hatása, de egészen a ’80-as évekig az egyik legelterjedtebb tetőfedési és szigetelőanyag volt a világ valamennyi pontján. Az azbeszt mikroszkopikus méretű, elemi szálakból áll. Ha ez a veszélyes anyag a levegőbe kerül, belélegezzük. Az apróbb szálak egész mélyre jutnak a tüdőben, ahol fennakadhatnak. A bekerült lebonthatatlan azbeszt betokozódik és – több éves lappangási időt követően – kóros elváltozások kialakulását idézheti elő, mely a legtöbb esetben halált okoz.
Az 1989-es Gramercy Park-béli gőzrobbanás után, amikor 90 kilónyi azbeszt került a levegőbe és a környék házainak fertőtlenítése egy hónapig tartott, New York energia biztosító vállalata, a Consolidated Edison (Con Ed) nekilátott a csővezeték rendszer modernizálásának, azonban a projekt távolról sincs készen.
A reggeli robbanás után is a levegőben, a házak falán és a környéken parkoló autókon azbesztet mutatott ki a teszt. 49 épületet evakuáltak a környéken. Több irodaépületből hazaküldték a dolgozókat és több mint 500 lakost is kitelepítettek. Javasolták, hogy mindenki, aki érintkezésbe került a gőzzel, vagy a közvetlen közelben volt, váltson ruhát, amint lehet és zuhanyozzon le.
Arra kérték a lakosokat, hogy a szennyezett ruhát tegyék szemeteszsákba és vigyék be a Con Ed 19. utca és Broadway sarkán álló átmeneti sátrába, ahol veszélyes hulladékként veszik át és kezelik. A ruhaneműkért a Con Ed kártérítést fizet.
Még nem lehet tudni, hogy mikor mehetnek vissza a lakók és a dolgozók. Az is megeshet, hogy kiterjesztik a lezárt területet, ha még több helyen találnak azbeszt nyomokat. A gőz sajnos órákig szennyezte a levegőt és bejuthatott az épületek szellőző és légkondicionáló rendszerébe is, amely nagyon veszélyes lehet. Az állandó és ismétlődő kontaktus sokkal veszélyesebb, mintha valaki csak egyszer érintkezett a gőzzel a robbanás idején.
Az Ötödik Sugárút a környéken szintén zárva lesz még napokig. Javaslom, hogy ha turista úton vagytok a Cityben, kerüljétek el ezt a környéket legalább pár napra, amíg a környéket fertőtlenítik.
Amennyiben újabb hírek érkeznek, frissítem a cikket.
New York a város, amely észrevétlenül a mindennapjaink része, hiszen mindenkiben ott él a filmeken keresztül, akár tudomásul vesszük, akár nem.
Sohasem merült fel bennem, hogy valaha is elmennék New Yorkba, de egy váratlan lehetőségnek köszönhetően úgy döntöttem, hogy nem szabad kihagynom, meg kell néznem.
New Yorkot látni nem szerepelt az álmaim között, de a 10 hónapos várakozás és főleg az útra való felkészülés (amiben a “Tengerentúlról jelentem” rengeteg segítséget nyújtott, ezúton is köszönet érte) során azzá vált.
Szeretném megosztani néhány gondolatomat, és pár képemet, hogy ha lenne valaki, aki egy pillanatra is elbizonytalanodna azon, hogy menjen-e New Yorkba vagy sem, mindenképp az “igen, megyek” legyen a döntés.
Feledhetetlen érzés, amikor először állsz a Brooklyn híd lábánál és csodálod Manhattan felhőkarcolóit a lemenő nap fényénél, majd gyönyörködsz a túlpart felgyúló fényeiben.
Manhattan sugárútjain sétálva belecsöppensz a város vérkeringésébe. A folyamatos lüktetés, morajlás, de még a zaj is, teljesen magával ragad, együtt sodródsz vele, és fel sem merül benned, hogy ez zavarna. Élvezed! Mert ez New York.
Míg mindenről megfeledkezve, szemeddel a monumentális épületek tetejét keresve fedezed fel a várost, bármerre mész valahonnan mindig előbukkan a One World Trade Center letisztult tornya, őrt állva a város felett.
Folyamatosan keresed a filmekből ismerős dolgokat, és megborzongsz, amikor egy olyan épület, tér, szobor előtt állsz, amiről úgy érzed, hogy már régről ismered, csak még „szemtől-szembe”nem láttad.
A Rockefeller Center 70 emeletes felhőkarcolója a maga 259 méterével lenyűgöző látvány, akár lentről nézünk felfelé, akár fentről nézünk alkonyatkor a városra. A narancssárga, kék színekben tündöklő égbolt visszatükröződik az Empire State Building és a Chrysler Building távolból parányinak tűnő ablakain, és feltűnik Lady Liberty párába vesző alakja is.
Manhattanban minden park egy kis zöld sziget, ami egyszerre tűnik nyüzsgőnek és nyugalmat árasztónak. Van, aki pihen, ebédel, vagy éppen táncol, sakkozik. Teljes harmóniában egymás mellett.
Meglepődve tapasztaltam, hogy bárhol, bármikor, ha csak egy pillanatra is elbizonytalanodtam vagy próbáltam eligazodni és igazából még magam sem tudtam, hogy segítségre van szükségem, valaki mindig odalépett hozzám, és megkérdezte, hogy segíthet-e.
Sokszor kezdeményeztek beszélgetést helyiek a metrón vagy a buszon, érdeklődve, hogy honnan jöttem és tetszik-e a város. Annak ellenére, hogy egyedül voltam, sohasem éreztem magam egyedül.
Brooklynból Manhattanban vezető metróút felért egy szociográfiai tanulmánnyal. Hihetetlen, hogy itt, ahol szinte minden nemzet megtalálható, mennyire nagy az összetartás, az egymás iránti tolerancia a nemzeti, kulturális különbségek ellenére is.
A metrónak egyébként is külön varázsa van, ami nem másnak köszönhető, mint a saját és mások szórakoztatására, de akár a napi megélhetésükért zenélő, vagy egyéb produkcióval fellépő embereknek. A jövő-menő utasok nem sajnálják az idejüket, megállnak, meghallgatják őket, élvezik az előadást, nem fordulnak el lehajtott, vagy félrecsapott fejjel, és az adományok sem maradnak el.
Coney Island…… A levegőben a zöldségesek „zöld” , a kínai éttermek fűszeres illata, a halárusító boltok átható szaga, és az autók benzingőze mellett ott érezhető az óceán enyhén sós, párás illata.
Ez a brooklyni városrész ismét más világ, két különböző világ. Az Atlanti-óceán partján állva a csapkodó hullámok látványa, ahogy simára mossák a part homokját, minden nyomot eltüntetve, a folyton zúgó óceán hangja, a vijjogó sirályok és a távolban apró ladiknak tűnő óceánjárók mind-mind romantikát idéznek.
Ugyanakkor az óceán part süppedő homokjában kiépített sétány másik oldalán lévő Vidámpark, a bódék hosszú sora, ahonnan különféle hamburgerek, grillek, és egyéb ételek illat orgiája száll a sétáló felé, igazi, önfeledt szórakozást ígérnek.
Tíz felejthetetlen napot tölthettem New Yorkban, és egy picit talán New York-inak érezhettem magam.
Igaz, hogy nem volt álmom ide eljutni, de most már álmom, hogy visszatérjek.
New York, mint a tenger, ha csendesedik, se áll meg soha. Az első pár órában idegen, de ha engedsz a morajló sodrásának, befogad és soha többé nem ereszt.
Magával ragad nagysága, nyüzsgése. Lüktet minden belvárosi utca, folyamatosan kapod az impulzusokat és mikor azt hinnéd, hogy megismerted egy részét vagy akár egészét, előkerül egy másik arca. Pontosan ebben rejlik varázsa.
Hatalmas épületeit és azok rezgéseit nem tudja se kép, se videó vagy akár film visszaadni. Ott kell lenni és megélni a pillanatot, mert elképesztő és leirthatatlan. Mikor távolodnál és megpillantod a lemenő nap fényeit a város felhőkarcolóin, ott marad egy részed csendben, nyugalomban, ami sosem jön haza. Ott szerettem meg és sokkal többet kaptam, mint amit ettől az utazástól remélni mertem.
Megtanultam, hogy az első, amit bárki is megkérdez tőled ebben a percről percre változó nagyvárosban, az az, hogy: “Honnan jöttél?” Ebben mutatkozik meg kulturális sokszínűsége. Az emberek közvetlenek, lazák és kimagaslóan segítőkészek. Ha itt eltévedsz és nem mersz kérdezni, az a te hibád, ugyanis bárkit leszólítasz, feléd fordul, mosolyog, beszélget és az se okoz gondot, ha nem egy nyelvet beszéltek.
Meglepő volt, hogy miközben extázisba esve kóvályogtam a város bármely pontján és beleütköztem valakibe – ami ennyi ember között elkerülhetetlen -, azonnal elnézést kérve egymástól, semmilyen negatív hatás befolyása nélkül folytattuk utunkat. Ez egy budapestinek csodaszámba megy.
Itt éjjel-nappal, szinte minden utca sarkon rendelkezésre áll a világ valamennyi ételkülönlegessége. A streedfood kultúra kiforrott és teljesen bevált módszer az étkezésre. Ha éppen popcornt ennél felfedezés közben – mint jómagam-, akkor bizton állíthatom, hogy találni fogsz egy bódét, ahol árulnak.
Elcsépelt, de mint minden sok mást, ezt is egyszer az életben látni kell. Mint említettem, a képek nem tudják úgy visszaadni, ahogy azt valójában kellene, de azért itt megosztok egy párat a kötelezőkről és azokon felüli látványosságokról.
Az Alsó-Manhattanban található Trinity Church (Szentháromság Templom) május 7-én 2 évre bezárt restaurálási és modernizálási munkálatok miatt. A 98 millió dolláros beruházás keretében a templom hajója 140 új ülést kap, akadálymentesítést, restaurálják a festett üvegablakokat, modernizálják az akusztikát és a világítást. A templom nem-semleges mellékhelyiségeket kap.
A Hamilton musical szerelmeseinek örömére, a munkálatok közben a templom temetőkertje, ahol Hamilton és feleségének sírja található és a Mindenszentek kápolna nyitva tart.
A Trinity Church, melyet évente 2 millióan látogatnak, 2020-ban nyit újra.
Öt napot töltöttem március utolsó hetében férjemmel ebben, a turistáktól hemzsegő, mindenféle nációval benépesült, igazán érdekes világvárosban.
Kalandunkra jól felkészültünk útikönyvekből, jó barátok beszámolóiból és blogok nyújtotta segítséggel. Egy percet sem szerettünk volna elvesztegetni, mivel csak öt napunk volt a városra.
A repülőutunk zökkenőmentesen zajlott Budapesttől New Yorkig, Amszterdami átszállással. A közel 2 órás út alatt a KLM légitársaság Amszterdamig megfelelő szolgáltatást biztosított, míg Amszterdamból New Yorkig, az amerikai Delta légitársaság a 8 és fél úton a többszöri étkezésen felül, snack-ekkel és Magnum jégrémmel is előrukkolt a turista osztályon. Az idő gyorsan eltelt, mivel megfogadtam, hogy a repülőidő nagy részét átalszom, így nem lesz gond az odaérkezésünk után a város felfedezésével. Jól sikerült a terv, a repülőút utáni fáradság nem húzta keresztbe az egész délutánunkat. Férjemét sem, aki az út alatt végig olvasott.
A JFK repterén landoltunk, ami igazából nem hagyott mély nyomot bennünk. A repülőn még elmentünk a mosdóba, mivel tudtuk, hogy a vámellenőrzés jó ideig eltarthat. Ezután fogtunk egy helybéli, idősebb Long Island-i “nem hivatalos” taxist, aki elvitt bennünket a Chelsea-beli szállásunkig a délutáni napsütésben. Nem szerettünk volna metrózni, szerettük volna látni a várost a háromnegyed órás út alatt is. Szorított bennünket az idő.
Hotelunknak az Innside by Melia New York Nomad-ot választottuk a Tripadvisor értékelések alapján, amelyhez minden valóban közel volt. Két saroknyira volt a Madison Squere Garden, férjem legnagyobb örömére. Volt szerencsénk jegyet váltani egy alsóházi egyetemi kosárlabda meccsre is, aminek Bálint örült igazán, a 15000 nézővel egyetemben. Természetesen én is, bár én jobban örültem volna egy Pink koncertnek.
A hotel tetejére (22. emelet) is felmentünk, ahonnan megcsodálhattuk a város épületeit. Minden napot hasznosan töltöttünk, ami megérte még akkor is, ha estére nagyon elfáradtunk. Sétáltunk a Times Square-en, a Central Parkban körbejártuk a nevezetes helyeket, etettünk mókusokat, megnéztük a rejtélyes Dakota házat, becsöppentünk a Greenich Village-be, ahol egy elhunyt tűzoltó-családapa emlékére – aki mások mentése közben vesztette életét -, skót dudás felvonulást tartottak éppen, lovakkal, motorokkal, tűzoltóautókkal, díszmenetben. Sétáltunk a Little Italy-ban, China Town-ban, a Soho negyedben. Nagyon hangulatos részei a városnak.
Felmentünk a One World Observatory-ba és a Rockefeller Centerbe is. Mindkettőbe napijeggyel lehet bejutni, a megfelelő biztonsági ellenőrzések után. Ezek valóban időt vesznek el, de azt hiszem, 9/11 után ez valahol érthető is. Mindkét felhőkarcolóból páratlan a kilátás, de mi a Rockefeller Centert mégis jobbnak éreztük a kilátás szempontjából, illetve jobban kedveljük a tradicionális épületeket.
Jó emlék maradt a hihetetlen építészeti remekműn, a Brooklyn hídon való fél órás séta is, ami Brooklynba vezetett.
Nem éreztem magunkat egy percre sem veszélyhelyzetben, semmiféle atrocitás nem ért bennünket az ott tartózkodásunk ideje alatt.
Férjem rendvédelmi karrierje miatt nagy figyelmet fordítottunk a sokfajta rendőrjárgányra. Elképesztő, hogy mennyi fajta járművük van és rengeteg helyen vannak közszolgálatban az utcákon. A Brooklyn hídon például három kerekű autóval vigyáztak a biztonságra a gyalogos úton. Ezenkívül óriás méretű rendőr kamionokat, csapatszállító buszokat, Cabrio és sima Smart autókat, Ford Sedan típusokat, gallytörő terepjáró autókat, motoros rendőröket, biciklis és lovas rendőröket is láthattunk. Nem is gondolhattuk volna másképpen, minthogy a közbiztonság garantált.
Ellátogattunk a Grand Zero-hoz is, ahol a szeptember 11-i terrortámadás emlékhelye van.
Sétáltunk a pénzügyi negyedben, a Wall Street-en, a színházi negyedben, komppal átmentünk Staten Island-re, közben megcsodáltuk a Szabadság szobrot és Manhattant. A Times Square-re több alkalommal visszamentünk, vagy egy jó vacsora, vagy csak a sokszínű látványa miatt. Meg kell még jegyeznünk, hogy bárhova tértünk be, rosszat sehol nem ettünk, ittunk. Kimondottan finomakat és jókat étkeztünk.
Megnéztük a Szent Patrick katedrálist, valamint a Szent Pál kápolnát, melyet gyönyörű temetőkertje miatt is érdemes felkeresni.
Ücsörögtünk a Bryant Parkban, megtekintettük a turisták által közkedvelt különleges Vasalóházat, amely alakja és mérete teljesen magával ragadott bennünket.
Több alkalommal metróztunk, amelynek különleges hangulata volt a maga forgatagában. Meg kell itt említsük, hogy az egyik metró aluljáróban egy fekete utcazenész jó hangulatú, 90-es évekbeli popzenét játszott és az egész metró aluljáró táncra perdült. Nagyon vidám perceket töltöttünk ott, megjegyeztük, hogy mennyire jó lehet itt helybélinek lenni és jókedvűen táncolni, idegen az idegennel. Felszínre érve a filmekből ismert New York-i gőz szinte minden részen feltűnt.
Az időjárás március utolsó hetében nekünk kedvezett. 5 fok reggel, majd délután 12 fokra is felmelegedett, a havazást megúsztuk. A délelőtti 4-5 fok igazából azért volt kedvező, mert a köd gyönyörű átmenetben kitakarta a felhőkarcolók tetejét, így még misztikusabb fényképek születtek. Egyáltalán nem bántuk meg a március végi látogatást, nem biztos, hogy a zöld lomboktól, jobb időben láttuk volna teljességében az egyes épületeket.
Reméljük, hogy lesz alkalmunk megnézni nyáron is ezt a magával ragadó várost. Télen is varázslatos lehet.
Élveztük az ottlétünket, legközelebb a múzeumokba is szeretnénk bejutni, illetve a híres New York-i Közkönyvtárba és egy Broadway előadásra.
Rövid időnk volt – itthon várt a 20 hónapos kislányunk -, de amit fontosnak tartottunk, azt sikerült megtekintenünk.
Remélem tudtunk hasznos információkkal szolgálni a jövőben idelátogatóknak!
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk a Nagy Almában!
Szeretném azzal kezdeni a beszámolónkat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki összefoglalta tapasztalatait New Yorkkal kapcsolatban és azt megosztotta velünk. Külön köszönet Katának, hogy biztosítja erre a felületet és segít, ha kérdés merülne fel.
Pont ma 1 hete, hogy hazaérkeztünk New Yorkból, összesen 12 napot töltöttünk a városban.
Nagy álmunk vált valóra, előre felkészültünk, rengeteget olvastunk róla, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább azokra a dolgokra hívjuk fel a figyelmeteket, amikről nem olvastunk és velünk mégis előfordult, illetve jó lett volna előre tudni.
A legelső ilyen egyből a nagyon hosszú repülőút. Persze, ezt tudja az ember, de teljesen távol állt attól, amit elképzeltünk. A 8 órás repülőútra (mi Párizsból mentünk) bizony fel kell készülni, ha előre tudom, hogy ennyire nem tudok majd aludni, akkor biztosan viszek filmeket, mert hiába volt nálunk könyv, egy idő után azt is meguntuk.
Mikor leszálltunk a kapitány bemondta, hogy készüljünk fel, mert 2 órát kell várni a vámon a belépésre. Ezen akkor nevettem, de később tapasztaltuk, hogy tényleg így van. Miután a vámnál a sorba beállsz, már nem is nagyon tudsz kimenni, így előtte célszerű mosdóba menni, vagy még a gépen. Valamint ott helyben a tisztektől kell kérni egy nyilatkozatot, ami egy formanyomtatvány és azt sorbaállás közben kitölteni, hogy nem viszünk be élő állatot, nem vagyunk betegek. Fontos megjegyezni, minket mélyen érintett, hogy a gép leszállási helye és a vám között nincs kijelölt dohányzó hely. Ez egy nem dohányzónak egyáltalán nem tragédia, viszont a hosszú út után minden dohányos rémálma. Valamint nem hívták előre a kisgyerekes családokat, nekik is ugyanúgy végig kellett állni a 2 órát, nem volt kivételezés.
Miután átjutottunk az ellenőrzésen, már várt is minket a Nagy Alma, fel is fedeztük teljesen, minden napra kitaláltunk valami újat és volt, hogy 1-2 helyszínre visszamentünk.
A hotel a 29. utca és a Broadway kereszteződésében volt (The Paul Hotel), nagyon aranyos kis szállás, az ESB látszik az ablakokból. Viszont pont most húznak fel elé egy toronyházat, így a kilátás veszít az értékéből. Ezt esetleg hasznos lehet tudni, aki mostanában foglalt oda, mert a weboldalon még mindig pazar kilátással hirdetik a szobákat. A másik, hogy a tetőterasz/tetőbár csak május közepétől van nyitva, ezt sem kötik az ember orrára a weboldalon, ez nagy csalódás volt nekünk, mert ez volt az egyik, ami miatt ezt a szállást választottuk.
Nagyon sokat metróztunk, vettünk heti metró kártyát, szerintem az érte meg a legjobban.
Elmentünk az Intrepid hadihajóhoz, a Hudson folyón áll, nagyon érdekes, erről korábban nem olvastam sehol és érdekes program gyerekkel is (kb 3-4 óra alatt lehet bejárni, van étkezési lehetőség is).
Amire fel kell készülni mindenhol az a security check, minden látványossághoz, épületbe belépés előtt át kell esni rajta. Ezek az emberek is a munkájukat végzik, nem érdemes bosszankodni ezen, ha az ember mosolyog, nekik is lesz egy jobb napjuk, mert sokan még csak nem is köszönnek nekik.
Ha valaki csak 1 kilátást szeretne a város felett (általában a kilátók 30-40 USD között vannak két főre) akkor a Rockefeller Center Top of the Rock kilátóját javaslom, onnan az ESB is látszik és nincs akkora sorbaállás, mint az ESB-nél.
Mi nem vettünk városnézős jegyet, de nem is bántam, mert ugye azt hirdetik, hogy sokszor a sorbaállást el lehet kerülni egy-egy látványosságnál. Én semmi hiányt nem tapasztaltam, lehet, hogy éppen csak akkor akinek volt ilyen jegye, azok voltak többen és nem mi, akik a helyszínen vettük meg a jegyeket.
A Szabadság-szoborhoz a kompnál a sorbaállás embertelen, mi is beálltunk a sorba, de fél óra után feladtuk. Végül a szobrot 2 másik lehetőséggel néztük meg. Az egyik a Roosevelt-szigetről a Wall Street-ig közlekedő komp, amely átmegy a Manhattan és a Brooklyn híd alatt is, valamint végig előttünk volt a Szabadság-szobor.
A másik pedig a Hop-on Hop-off busz, amelyiknek az egyik megállójából indul egy turistahajó, ami a sziget mellett hajózik és lehet bőven fotózkodni. Mi nem akartunk a szigetre lépni, mert a koronába nem kaptunk jegyet (hónapokra előre érdemes foglalni), a talapzatot pedig annyira nem akartuk megnézni.
Érdemes a múzeumokba kihasználni a jegyautomatákat, és ott venni jegyet, így nem kell sorba állni.
Vannak nagyon jó metró alkalmazások, amivel könnyű navigálni a rengeteg metróvonal között, érdemes ezt még itthon rátenni a telefonra.
A csalódás nekünk Chinatown volt, ennyi vacak terméket még itthon sem látni és az árusok nagyon erőszakosak. Viszont Little Italy-ban nagyon sok jó étterem van, oda érdemes elmenni, aki akar végre egy jót enni, ami nem hamburger vagy hot-dog.
A visszafele úton, aki a JFK-ről megy, annak felhívnám a figyelmét, hogy a security check után, a kapuknál már nincs kijelölt dohányzóhely, érdemes az utolsó pillanatig kint maradni.
A reptéren sokkal olcsóbban voltak az ajándéktárgyak (New York feliratúakra gondolok elsősorban), mint a városban, még Chinatown-ban is drágábban vettük, mint a reptéren.
A várost nagyon élveztük, mindent megnéztünk, ami az útikönyvekben benne van, hatalmas élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert látni kell!
A New York-i metró ikonikus és megosztó, tökéletes lenyomata a városnak. Egyrészt piszkos, zajos, nyáron elviselhetetlenül meleg és büdös, elavult és lepukkant, másrészt hangulata utánozhatatlan. A folyosókon, szerelvényeken énekesek és zenészek szórakoztatnak, gyakran a kalauz is saját produkciót kerít az állomások bekonferálásához és sosem tudhatod, hogy melyik hírességgel utazol együtt. Minden egyes megállónak saját személyisége van, szinte mindegyikhez valamilyen esemény, emlék vagy filmbéli jelenet fűződik.
A New York-i metrón mindennaposak a késések, kimaradások, melyet az elavult rendszernek és a hatalmas tömegnek titulálnak. Ki gondolta volna, hogy a New York-i metró indulásának első napján is hasonló gondokkal küszködött.
Elevenítsük fel azt a napot, melyen útjára indult a világ legnagyobb metróhálózata. Mi történt 1904. október 27-én?
A New York-i metró gigantikus vállalkozás volt és az indulás napján az izgalom szinte kézzel fogható volt a Cityben.
Az első vonal az Interborough Rapid Transit (IRT) volt, mely a City Hall és a 145. utca között közlekedett.
Az első szerelvényt New York City polgármestere, George B. McClellan volt hivatott elindítani, majd átadni a kormányt a mozdonyvezetőnek. McClellan azonban vérszemet kapott és egészen a 103. utcáig vezette a szerelvényt. Amikor a vezetőfülkében rámutattak, hogy ideje lenne átadnia a vezetőülést, egyszerűen így szólt: “Nem, Uraim! Ezt a szerelvényt én vezetem.” Abban az évben már csak polgármester-mozdonyvezetőként emlegette sajtó.
Az ünnepélyes indulásra ezüst vezérlőkart készítettek, amely valamilyen oknál fogva nem illeszkedett pontosan és a második megálló után üzembe lépett a vészfék. “A szerelvény erőteljesen megrázkódott, az utasok előrebuktak, mintha a vonat nekiütközött volna valaminek.”
A New York-i metró indulása hatalmas eseménynek számított. Az indulás reggelén hat-hét ezer ember gyűlt össze a City Hall állomás előtt. A rendre több mint kétszáz rendőr vigyázott. A szigorú szabályok és az órákra beosztott jegyek ellenére rengetegen beszöktek az első szerelvényre, amely így közel 1100 utast szállított, tekintélyes tülekedést és kényelmetlenséget okozva. (Ismerős?)
A reklámok megszokott elemei a New York-i metrónak, az indulás napján azonban kellemetlen meglepetést okoztak az utasoknak és magának a polgármesternek is. Az átadás előtt sem az állomáson, sem a szerelvényeken nem voltak reklámok, azonban a nyitás reggelén, mind az utasok, mid a város vezetése meglepetten tapasztalta, hogy mindenhol reklámokat helyzetek el. McClellan polgármester különösen a művészi kivitelezés alacsony színvonalát kritizálta.
A legelső jegyet egy középkorú Brooklyn-i hölgy vásárolta.
A technikai nehézségek mellett az első metró bűneset sem maradt el azon a napon. Henry Barrett, aki a West 46. utcában lakott, az első szerelvény utasa volt, reggel 7 órakor. Az úriember a 28. utcánál vette észre, hogy a 15 gyémántból álló, 500 dollár (ma kb. 15000 dollár) értékű lópatkó kitűzőjét valaki elcsente a tumultusban. A bűnesetet a New York Times is lehozta, kellő komolysággal: “A tolvajt keressük, a zálogüzleteket szemmel tartjuk.”
Az első késésre is sor került az első napon. Este hat órakor, a 96. utcánál kiment egy biztosíték az egyik szerelvényen. A technikusok sajnos nem tudták helyben megjavítani. A vonatot ki kellett tolni a 145. utcáig. Az utasok 25 percnyi késéssel érkeztek célba.
A metróetikett is nagyon hamar terítékre került. Ahogy a másnapi sajtó is írta: “Már az első úton találkoztunk a “két ülést elfoglalóval”, a “büdös szivarossal” (!) és a “lábát a illetlenül kinyújtóval”, akit az sem érdekel, hogy mások elbotlanak rajta.” Semmi sem új a nap alatt.
A legendásan gyönyörű City Hall állomás, ahonnan az első szerelvény indult, 1945-ben bezárt. Az állomásra éles kanyarral futottak be a szerelvények, azonban az új, hosszabb kocsik nem tudtak megállni a kanyarban. Az MTA havonta szervez látogatást kis csoportok számára, ám jegyhez jutni szinte lehetetlen vállalkozás.
New York City a világ kulináris fővárosa (is), ahol valamennyi nemzet konyhája megtalálható. A városban egymást érik a jobbnál jobb éttermek, pékségek, cukrászdák, kávézók.
Következzen tíz, világhíres, kimagasló minőségű és innovatív, “must try” New York-i desszert, amely mögött egy-egy hamisítatlan amerikai sikertörténet áll. A tulajdonosok a semmiből tettek szert világhírnévre és a siker felé vezető út gyakran nem várt nehézségekkel, olykor tragédiával volt kikövezve.
(A lista a Zagat és a Michelin Star Guide alapján készült. A kritérium: kategóriájában a legjobb és/vagy világhírre tett szert egy bizonyos termék által.)
Eileen 40 éve süti New York City legjobb sajttortáit. 1973-ban egy Queens-i deli tulajdonosának mesélte, hogy az édesanyja sajttorta receptje a legfinomabb a világon. A tulajdonos arra ösztönözte a fiatal lányt, hogy ha ilyen jó az a recept, süsse meg, s majd ő árulni fogja az üzletben. Még hozzávalókat is adott Eileen-nek. A fantasztikusan finom sajttorta híre szájról szájra terjedt Queens-ben és két évvel később Eileen saját üzletet nyitott Manhattanban, a Lower East Side-on, a Kenmare és a Centre Street sarkán.
A Cleveland Place annak idején még a térképen sem szerepelt, igazi szellemváros volt. Eileen sajttortája azonban megállíthatatlan volt, így híre eljutott a szakma nagyjaihoz és hamarosan a New York Magazine is írt róla. Rövid idő múlva már Amerika egész területére szállítottak, azonban az üzlethelyiség a Lower East Side-on továbbra is a legtöbbször üresen kongott.
2000-ben Eileen újabb boltot nyitott, egy jóval előnyösebb helyen, a World Trade Center-től két utcányira. Az üzlet ekkor lendült fel igazán. World Trade Centerben dolgozók és turisták ezrei látogatták nap-nap után. Úgy tűnt, Eileen révbe ért.
Azon a tragikus 2001. szeptember 11-i reggelen azonban Eileen boltja is odaveszett a romok alatt. Szerencsére a csapat még az első torony összeomlása előtt elhagyta az épületet.
Maradt a Cleveland Place-n található üzletet, melyet ekkor szó szerint senki sem látogatott. A metróforgalom Downtown felé hónapokra leállt és az emberek, ha nem volt muszáj, nem mentek Lower Manhattanba. Hat hónapon keresztül Eileen csak a mentőalakulatoknak sütött.
Manhattan azonban feléledt hamvaiból. Lower Manhattan népszerűbb, mint valaha, a Cleveland Place pedig már rég nem szellemváros. Eilleen és sajttortái a nehéz időket is túlélték és mára már a Zagat által is elismerten, a legjobbak New Yorkban. Az eredeti íz mellett roppant népszerű a sós karamell, a márványos csokoládé és az epres sajttorta.
A Levain Bakery világhíres a hatalmas (17 dkg), belül puha, omlós, nyúlós, kívül roppanós, Instagram-sztár sütijeiről. A legkeresettebb, díjnyertes termékek, a csokis-diós és a dupla brownie. Az Upper West Side-on található pékség előtt gyakran hosszú sor áll, de annak, aki szereti a chocolate chip cookie-t, bőven megéri a várakozást.
A pékséget két barátnő, Connie McDonald és Pam Weekes alapította 1994-ben. Akkoriban Connie a bankszakmában dolgozott, Pam pedig egy divatcégnél. A lányokat az Ironman-re való felkészülés hozta össze az uszodában. Edzések után másról sem beszélgettek, mint remek ételekről és a világ legjobb csokis sütijéről álmodoztak.
Az álom nem soká maradt álom. A két lány elindította a Levain Bakery-t az Upper West Side-on és csupán néhány év leforgása alatt világhírre tettek szert kiváló minőségű pékáruikkal, süteményeikkel. Az Upper West Side gazdag lakói, akik a a nyarak nagy részét a Hamptons-ban található nyaralóikban töltik, nem akartak a Levain Bakery péksüteményei nélkül maradni ezekben a hónapokban sem, kikövetelték, hogy a pékség Long Island-en is nyisson üzletet. A Levain Bakery ma már a világ szinte valamennyi országából fogad rendeléseket.
Az 1996 júliusában nyílt Magnolia Bakery Manhattan egyik legnépszerűbb cukrászdája, a Szex és New York sorozat rajongóinak Mekkája. Mióta Carrie és Miranda az üzlet előtt ülve, cupcake-et falatozva vitatta meg a manhattani szinglik életét, a Magnolia Bakery sikere töretlen.
Az üzletet két barátnő, Allysa Torey és Jennifer Appel alapította társtulajdonosként. A Magnolia cupcake Allysa takarékosságának köszönhette létrejöttét. A lányok a hagyományos 9 inch-es kókusz torta helyett 6 inch-eset készítettek, így mindig volt maradék torta alapanyag. A süteményeket délután sütötték, a krémre és a díszítésre zárás után került sor. Esténként, a Christopher Street bárjaiba igyekvő táncosok, énekesek – legtöbben meleg fiúk -, a pékség ablakán keresztül rimánkodtak a lányoknak egy-egy cupcake-ért. A Magnolia Bakery hírnevét és sikerét ezeknek a bohém fiúknak köszönheti, akik amerre jártak, ódákat zengtek a kék napellenzős üzletről és annak ellenállhatatlan cupcake-jéről. Aztán jött a Sex and the City, s a többi történelem.
Magnolia Bakery-t ma már New York több pontján is találunk, de Chicagóban és Los Angeles-ben is van üzletük. A pékség legfinomabb és legkeresettebb terméke meglepően nem a cupcake, hanem a selymesen könnyű banán puding.
A Doughnut Plant létrehozója, Mark Isreal, megváltoztatta a fánkvilágot. Mark több generációs pékcsalád sarja, aki a nagyapja fánk receptjével indította saját üzletét. Isreal nagypapa az I. Világháború idején Párizsban állomásozott, ahol a hadsereg pékségében sütötte a kenyeret. A háború után visszatért Észak-Karolinába és családot alapított. A sütés szeretetét fiának és unokájának is átadta. Mark 1981-ben költözött New Yorkba és 1994-ben saját pékséget nyitott a Lower East Side-on. Egy öreg bérház pincéjében sütött és a fánkokat saját maga szállította ki biciklin. A fantasztikus fánkok híre a környék cukrászdáiba és kávézóiba is hamar eljutott és egyre többen rendeltek Mark-tól. 2000-ben, édesapja segítségével, a pékség “feljött a felszínre” és Mark saját üzlethelyiséget vásárolt a Grand Street-en.
A Doughnut Plant organikus, naponta frissen, helyben készített töltelékekkel, adalékanyagok nélkül készült hatalmas fánkcsodái New York City kedvencei. A Crème Brûlée a legkeresettebb, melynek mérete fele a többi fánkénak, ám az édes vanília sodó és a karamellizált cukor bevonat ebben a méretben is az édesség mennyországba repít.
A cronut őrület több mint öt éve tart. A történet Párizstól nem messze, egy Beauvais nevezetű városban kezdődött. Itt nőtt fel a család negyedik gyermekeként és kezdte el tanulmányait Dominique Ansel. Kemény munkával, szorgalommal a helyi vendéglőket párizsiak váltották fel, majd hamarosan Daniel Boulud világhírű New York-i étterme következett, itt már főcukrászként. A Bouludnál eltöltött hat év alatt az étterem négy csillagosra emelkedett, 2010-ben pedig elnyerte az Év Étterme díjat. Ansel személyes sikerként könyvelhette el, hogy bekerült Amerika 10 legjobb cukrásza közé. 2011. novemberében Dominique megnyitotta saját francia pékségét, a Dominique Ansel Bakery-t.
Dominique Ansel 2013-ban alkotta meg az első Cronut-ot, a fánk és a croissant hibridjét. Két hónap és tíz sikertelen receptkísérlet után sikerült elérni a megálmodott állagot és ízt. A Cronut a croissant-hoz hasonlóan leveles tésztából készül, melyet meghatározott hőmérsékletű szőlőmagolajban sütnek ki. A friss Cronutot még melegében porcukorba hempergetik, krémmel töltik és cukormázzal vonják be.
Az új ínyencség híre napok alatt bejárta Manhattant és csupán pár hét leforgása alatt valódi Cronut őrület ütötte fel a fejét nem csupán a City lakosai, de a turisták körében is.
A Lady M Confections magán hordozza New York City olvasztótégely jellegét. A cukrászda a klasszikus francia cukrászmesterséget ötvözi az ázsiai konyha fogékonyságával, modern New York-i környezetben. A létrehozó, Ken Romaniszyn, Hawaii származású, de japán származású nagyszülei révén a nyarakat Japánban töltötte, ahol megismerkedett az ázsiai konyha fortélyaival. Felnőve ezt a tudást hasznosítva nyitotta meg üzletét az Upper East Side-on. Édességei francia jellegűek, de magukon viselik a japán elemeket, a könnyű állagot és az alacsony cukortartalmat.
Mille Crepe, vagyis az ezer palacsinta torta az üzlet világhírű édessége. Ha nem is ezer, de húsz, leheletvékony palacsinta, habkönnyű krém és roppanós cukorbevonat teszi ezt az édességet a City egyik legnagyobb kedvencévé. A cukrászda többi tortája is remek, de a Mille Crepe-nél nincs fenségesebb. Teljesen más, mint a magyar palacsinta torta, ezért is érdemes kipróbálni. Az eredeti vaníliás és a zöld teás a legkeresettebb.
A Dough Brooklyn legnépszerűtlenebb kerületéből, Bedford-Stuyvesant-ból indult 2010-ben és rövid idő alatt hűséges rajongótáborra tett szert. A tulajdonos, Fany Gerson, Mexikóban nőtt fel, ahol a fánk különlegességnek számított. Fany Amerikában megvalósította az álmát és saját pékséget nyitott, ahol a legkülönlegesebb ízesítésekkel próbálkozik, s minden kis mennyiségben, frissen, a szemünk láttára készül. 2014-ben pedig megvalósult a legnagyobb álom is. Fany és csapata üzletet nyitott Manhattanban, a Flatiron Building közelében.
A legkeresettebb és legkülönlegesebb íz, mely a világhírnevet is meghozta, a hibiszkuszos fánk.
Az Upper East Side-on található Serendipity 3 cukrászdát a legtöbben az azonos című romantikus filmből ismerik. A Serendipity-t a film és a filmben is fogyasztott Frrrozen Hot Chocolate, a jeges forró csoki tette világhíressé.
A Serendipity 3 cukrászda azonban a már kultikusnak számító film előtt is nevezetes volt. A 60. utcában, a Második és a Harmadik Sugárút között található cukrászdát Stephen Bruce nyitotta 1954-ben.
A Serendipity-hez hasonló hely nincs még egy a világon. A cukrászdát színes Tiffany lámpások, a falakat eredeti Andy Warhol alkotások díszítik. Az intézményben nemcsak Andy Warhol volt visszatérő vendég, de Marilyn Monroe és First Lady Jackie O is. Jackie O olyannyira kedvelte a cukrászda jeges forró csokoládéját, hogy el akarta kérni a receptjét egy partira. Stephen Burce nem adta a receptet, viszont saját kezűleg készítette el a desszert kelyheket a Fehér Házban.
Joe Isidori, a Black Tap Craft Burgers and Beer tulajdonosa szintén több generációs konyhamester családból származik. A Black Tap homázs a tradicionális amerikai étkezdének. Joe fejébe vette, hogy az ő üzletében lehet majd kapni a legjobb hamburgert és ez mára már megvalósult. A Black Tap tudhatja magáénak a legjobb hamburgert egész New York Cityben.
Az Instagram-nak köszönhetően azonban az üzlet észbontó milkshake-jei hozták meg a világhírnevet. A képek magukért beszélnek. A Black Tap milkshake 12 ízesítésben kapható és minimum 1200 kalóriával dobja meg a napi energia bevitelt, így a legtöbben közösségi akcióban fogyasztják.
Ebben a videóban megnézhetitek, hogyan készülnek ezek a kalóriabombák.
New York-i látogatás nem lehet teljes az ikonikus babka, rugelach és challah nélkül.
Uri Scheft a dán-izraeli cukrász három híres Lehamin (Kenyerek) pékség tulajdonosa volt Tel Aviv-ban, amikor egy barátja unszolására New Yorkban is üzletet nyitott a Union Square-n.
Scheft szülei Dániából költöztek Izraelbe. Uri már itt született, ettől függetlenül nem szakadt el Európától. A konyhaművészet fortélyait Dániában tanulta és gyakorolta.
Scheft kelet-európai és zsidó hagyományokra épülő péksüteményei a legjobbak New York Cityben. Ha a Union Square-n jártok, semmi esetre se hagyjátok ki.
A határátlépéssel kapcsolatos bejegyzés után rengeteg üzenetet kaptam. Visszatérő motívum volt a reptéri becsekkolásnál, az ellenőrzési sorból – gyakran még a célállomás előtt, esetleg az átszállási ponton – kiemelt és átvizsgált utasok esete.
Egy ovasónk írta: “Már otthon kezdődött a tortúránk, nem tudtam becsekkolni, másnap Ferihegyen sem, a reptéren csak Bécsig kaptunk beszállókártyát. Ott jelentkeznünk kellett a Service Centrumban. Mivel jól beszélek németül, a recepciós hölgyet megkérdeztem, mi a probléma. Azt mondta semmi, de mindjárt jön valaki, aki kérdéseket szeretne feltenni. Húsz perc múlva kijött egy férfi és messziről figyelt minket, nem hívott oda minket. Pár mondatot váltott a hölggyel és elment. A hölgy odahívott minket és mondta, hogy a feleségem érdekli őket, ellenőrizni fogják őt és a csomagjait. Mondtam, hogy csak magyarul beszél, így megengedték, hogy tolmácsoljak. Beküldtek egy nagy, tornaterem méretű helyiségbe, ahol gumikesztyűs férfiak és nők voltak. 60 év felettiek vagyunk, halálra rémültünk. Egy férfi nagyon higgadtan elmondta, mert láthatta rajtunk a megrökönyödést, hogy ne féljünk, ez egy rutin vizsgálat. Engem nem vizsgáltak át.”
Tisztázzunk néhány félreértést:
A Secondary Security Screening Selection, a másodlagos biztonsági ellenőrzés (a továbbiakban SSSS) nem az ESTA-val utazók réme, mivel minden Amerikába (Amerikából vagy Amerika területén) légi úton közlekedőt érint(het).
Sok esetben az Amerikába beutazó egyáltalán nem szerepel a másodlagos ellenőrzési listán, vagyis gond zajlik az utazás első fele, végül a belépés előtt mégis további kikérdezésre irányítják. Ez azonban már annak a következménye, hogy valami nem stimmelt a belépési procedúra során. ESTA/vízum és a tárolt adatok ellentmondása, gyanús viselkedés, hiányzó adatok, nincs szállás, retúrjegy, stb.
A Secondary Security Screening Selection-t 2001. szeptember 11-e után vezette be a Transportation Security Administration (a továbbiakban TSA), az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala, a No Fly List-el egy időben, a terrorizmus elleni küzdelem részeként. Míg a repülési tilalmi listának eléggé körülhatárolt kritériumai vannak, addig a Secondary Security Screening Selection listára bárki felkerülhet, minden előzetes figyelmeztetés nélkül.
Tudhatom előre, hogy át kell esnem a másodlagos vizsgálaton?
Az első jel lehet, hogy nem tudjuk sem online, sem a repülőtéri check-in ponton kinyomtatni a beszállókártyánk. A gép kijelzőjén olvashatjuk, hogy a beszállókártyánkat a pultnál kapjuk meg a személyzettől. Ez azonban még nem feltétlen jelenti, hogy biztosan kiválasztottak minket. Lehet, hogy csak az iratainkat ellenőrzik még egyszer, járatváltozás van, stb. és gond nélkül folytathatjuk a beszállást.
A repülőtéri alkalmazott miután ellenőrzi a dokumentumainkat, esetleg kérdéseket tesz fel az utazással kapcsolatban, átadja a beszállókártyánkat. Biztosan tudhatjuk, hogy át kell esnünk a másodlagos vizsgálaton, ha a beszállókártyánk sarkában ott látjuk az SSSS rövidítést.
Mi történik ez után, mire kell számítani?
A kommentelőhöz hasonlóan, a pulttól vagy azonnal a SSSS terembe irányítanak, vagy maradunk a “rendes” biztonsági ellenőrzési sorban. Az ügynök beszkenneli a beszállókártyánk, felgyullad egy piros lámpa és megszólal a hangjelzés. Az ügynök beleszól a rádióvevőjébe és hívja a feletteseit. “We have a quad.” – hangzik el a “titkos” jelszó, mellyel a négy darab S-re utalnak. Megjelenik a felettes ügynök és közli velünk, hogy a légitársaság véletlenszerűen kiválasztott minket másodlagos ellenőrzésre. A véletlen persze igaz is, meg nem is, de erre később visszatérünk.
Amennyiben nem irányítanak külön terembe, az jó hír, mert a sor elejére visznek, ha már át kell esnünk ezen a tortúrán. Az ellenőrzést egyszerre két-három tiszt végzi. Át kell mennünk a fémdetektoron legalább kétszer, a testleolvasó szkenneren, aztán jön a motozás, tüzetesen. Amennyiben külön kívánságunk, hogy ezt privát körülmények között végezzék el, ennek eleget kell tenniük.
Átvizsgálják a csomagjainkat, az utolsó darabig. A kozmetikai szerekből mintát is vehetnek. Az elektronikus berendezéseket be kell kapcsolnunk. Ezek mindig legyenek feltöltött állapotban, amikor utazunk. Az egyik tiszt lefényképezi a beszállókártyánk és az útlevelünk, majd lepecsételi a beszállókártyát.
Ekkor végre átmehetünk a kapun, ahol a vészjelző még egyszer megszólal. Leellenőrzik, hogy a bélyeg rajta van-e a kártyánkon és ennyi.
Az akció időtartama több tényezőtől függ. Mennyire sietnek az alkalmazottak, mennyire vagyunk mi gyorsak és segítőkészek és természetesen a csomagok számától. Általában fél órát számoljunk rá, de eltarthat egy óráig is, ha aznap sokak kerültek SSSS kiválasztásra. Ezért is érdemes időben kimennünk a reptérre.
Ha nincs takargatnivalónk, akkor nincs mitől félni. Mint minden munkahelyen, itt is vannak mosolygós, kedves alkalmazottak és vannak morcos, unott arcok. Kérjünk segítséget, ha nyelvi nehézségeink vannak, ne kötekedjünk, ne poénkodjunk. Ne feledjük, itt csak mi járhatunk rosszul, ha elveszítjük a nyugalmunkat. Az ügyintézők nem felelősek azért, hogy minket kiválasztottak. Járuljunk hozzá, hogy olyan gyors és fájdalommentes legyen a procedúra, amilyen csak lehet. Legyünk magabiztosak, együttműködők, ne pánikoljunk!
Miért kerültem a Secondary Security Screening Selection listára?
A TSA hivatalos álláspontja – számítógépes, véletlenszerű kiválasztás – ellenére, bizonyos tendenciák megfigyelhetőek és vannak olyan utazók, akik minden egyes alkalommal másodlagos vizsgálat alá esnek.
Listára kerülhetünk, ha utolsó pillanatban vásároljuk meg a repülőjegyünket, nincs retúr jegyünk, készpénzzel fizetünk, “rizikós” ország(ok)ba utaztunk, a nevünk megegyezik valakiével az SSSS listán vagy a repülési tilalom listán.
Abban az évben, amikor a párom háromszor járt Magyarországon, a harmadik alkalommal beleesett az SSSS-be. A neve nem gyakori, nem járt rizikós országban egyetlen egyszer sem, nem fizetett készpénzzel, nem vette a jegyét az utolsó pillanatban. A tény, hogy háromszor tette meg ugyanazt az utat viszonylag rövid időn belül, elegendő volt, hogy megjelölje a rendszer.
Eileen 40 éve süti New York City legjobb sajttortáit. 1973-ban egy Queens-i deli tulajdonosának mesélte, hogy az édesanyja sajttorta receptje a legfinomabb a világon. A tulajdonos arra ösztönözte a fiatal lányt, hogy ha ilyen jó az a recept, süsse meg, s majd ő árulni fogja az üzletben. Még hozzávalókat is adott Eileen-nek. A fantasztikusan finom sajttorta híre szájról szájra terjedt Queens-ben és két évvel később Eileen saját üzletet nyitott Manhattanban, a Lower East Side-on, a Kenmare és a Centre Street sarkán.
A pékséget két barátnő, Connie McDonald és Pam Weekes alapította 1994-ben. Akkoriban Connie a bankszakmában dolgozott, Pam pedig egy divatcégnél. A lányokat az Ironman-re való felkészülés hozta össze az uszodában. Edzések után másról sem beszélgettek, mint remek ételekről és a világ legjobb csokis sütijéről álmodoztak.
Az üzletet két barátnő, Allysa Torey és Jennifer Appel alapította társtulajdonosként. A Magnolia cupcake Allysa takarékosságának köszönhette létrejöttét. A lányok a hagyományos 9 inch-es kókusz torta helyett 6 inch-eset készítettek, így mindig volt maradék torta alapanyag. A süteményeket délután sütötték, a krémre és a díszítésre zárás után került sor. Esténként, a Christopher Street bárjaiba igyekvő táncosok, énekesek – legtöbben meleg fiúk -, a pékség ablakán keresztül rimánkodtak a lányoknak egy-egy cupcake-ért. A Magnolia Bakery hírnevét és sikerét ezeknek a bohém fiúknak köszönheti, akik amerre jártak, ódákat zengtek a kék napellenzős üzletről és annak ellenállhatatlan cupcake-jéről. Aztán jött a Sex and the City, s a többi történelem.
A Doughnut Plant létrehozója, Mark Isreal, megváltoztatta a fánkvilágot. Mark több generációs pékcsalád sarja, aki a nagyapja fánk receptjével indította saját üzletét. Isreal nagypapa az I. Világháború idején Párizsban állomásozott, ahol a hadsereg pékségében sütötte a kenyeret. A háború után visszatért Észak-Karolinába és családot alapított. A sütés szeretetét fiának és unokájának is átadta. Mark 1981-ben költözött New Yorkba és 1994-ben saját pékséget nyitott a Lower East Side-on. Egy öreg bérház pincéjében sütött és a fánkokat saját maga szállította ki biciklin. A fantasztikus fánkok híre a környék cukrászdáiba és kávézóiba is hamar eljutott és egyre többen rendeltek Mark-tól. 2000-ben, édesapja segítségével, a pékség “feljött a felszínre” és Mark saját üzlethelyiséget vásárolt a Grand Street-en.
A cronut őrület több mint öt éve tart. A történet Párizstól nem messze, egy Beauvais nevezetű városban kezdődött. Itt nőtt fel a család negyedik gyermekeként és kezdte el tanulmányait Dominique Ansel. Kemény munkával, szorgalommal a helyi vendéglőket párizsiak váltották fel, majd hamarosan Daniel Boulud világhírű New York-i étterme következett, itt már főcukrászként. A Bouludnál eltöltött hat év alatt az étterem négy csillagosra emelkedett, 2010-ben pedig elnyerte az Év Étterme díjat. Ansel személyes sikerként könyvelhette el, hogy bekerült Amerika 10 legjobb cukrásza közé. 2011. novemberében Dominique megnyitotta saját francia pékségét, a Dominique Ansel Bakery-t.
A Lady M Confections magán hordozza New York City olvasztótégely jellegét. A cukrászda a klasszikus francia cukrászmesterséget ötvözi az ázsiai konyha fogékonyságával, modern New York-i környezetben. A létrehozó, Ken Romaniszyn, Hawaii származású, de japán származású nagyszülei révén a nyarakat Japánban töltötte, ahol megismerkedett az ázsiai konyha fortélyaival. Felnőve ezt a tudást hasznosítva nyitotta meg üzletét az Upper East Side-on. Édességei francia jellegűek, de magukon viselik a japán elemeket, a könnyű állagot és az alacsony cukortartalmat.
Az Upper East Side-on található Serendipity 3 cukrászdát a legtöbben az azonos című romantikus filmből ismerik. A Serendipity-t a film és a filmben is fogyasztott Frrrozen Hot Chocolate, a jeges forró csoki tette világhíressé.
Joe Isidori, a Black Tap Craft Burgers and Beer tulajdonosa szintén több generációs konyhamester családból származik. A Black Tap homázs a tradicionális amerikai étkezdének. Joe fejébe vette, hogy az ő üzletében lehet majd kapni a legjobb hamburgert és ez mára már megvalósult. A Black Tap tudhatja magáénak a legjobb hamburgert egész New York Cityben.
New York-i látogatás nem lehet teljes az ikonikus babka, rugelach és challah nélkül.
Tinkmara